Szekernyés László

(1935–) erdélyi magyar író, újságíró, színműíró

Szekernyés László (Kolozsvár, 1935. október 15.) erdélyi magyar író, újságíró, színműíró.

Szekernyés László
Élete
Született1935. október 15. (88 éves)
Kolozsvár
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)színmű

Életútja, munkássága szerkesztés

1953-ban érettségizett a szülővárosá­ban, abban az évben Palocsay Zsigmond csoportjának tagjaként, államellenes szervezkedés gyanújával letartóztatták és 3 év börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben kegyelemben részesült. 1955–57 között a Bolyai Tudományegyetem magyar–pedagógia szakos hallgatója, 1957-ben korábbi politikai ítéletére hivatkozva eltávolították az egyetemről.

1959–66 között ipari munkás volt, majd szabadfoglalkozásúként külső munkatársa a Marosvásárhelyi Rádiónak és több hazai lapnak (Utunk, Igaz Szó, Vörös Zászló, Előre, Ifjúmunkás, Dolgozó Nő, Jóbarát), ahol hangjátékokat, ill. elbeszéléseket, recenziókat, riportokat, mesejátékokat közölt. 1961–81 között az Új Élet belső munkatársa, riportere. 1968-ban a Megtalált világ című irodalmi antológiában szerepel. 1969 novemberében a marosvásárhelyi, később a temesvári és nagyváradi, valamint a budapesti Józsefvárosi színház bemutatta Trón alatt a király c. mesejátékát. Önálló kiadásban megjelent vígjátéka: Bolondos vakáció (Marosvásárhely, 1972; románul Marosvásárhely, 1973). A Mai román drámák című kötet (Kolozsvár, 1975) számára lefordította Horia Lovinescu(wd) A művész halála (Moartea unui artist) című drámáját.

Források szerkesztés