Szentivánboca
Szentivánboca (szlovákul: Nižná Boca, németül: Unterbotza) község Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Liptószentmiklósi járásban.
| Szentivánboca (Nižná Boca) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Szlovákia |
| Kerület | Zsolnai |
| Járás | Liptószentmiklósi |
| Első írásos említés | 1230 |
| Polgármester | Silvia Skusilová |
| Irányítószám | 032 34 |
| Körzethívószám | 044 |
| Forgalmi rendszám | LM |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 163 fő (2017. dec. 31.)[1] |
| Népsűrűség | 6 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 844 m |
| Terület | 25,17 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 48° 56′ 55″, k. h. 19° 46′ 07″Koordináták: é. sz. 48° 56′ 55″, k. h. 19° 46′ 07″ | |
| Szentivánboca weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szentivánboca témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |
Fekvése szerkesztés
Liptóújvártól 15 km-re délre, az Alacsony-Tátrában, a Bocai-völgyben fekszik.
Története szerkesztés
Ősi bányásztelepülés. Már a kelták is bányásztak ércet itt, őket a szlávok követték.
A 12. században német bányászokat telepítettek ide, ők alapították a mai falu elődjét a liptóújvári uradalom területén. A 13. században hibbei lakosok bányásztak itt aranyat. A falu Bohumir comes majd utódai, a Szentiványi család birtoka volt. Ezt a régi települést 1230-ban „Beucha”, 1283-ban „Beuchna”, 1298-ban „Bolza” alakban említik, majd 1342-ben és 1377-ben „Bocha” a neve, de a 15. században elpusztult.
A 16. század közepén 1554-től a terület egy részét a beszetercebányai kamara szerezte meg, ahol új bányákat nyitottak és aranyat, ezüstöt, rezet valamint vasércet bányásztak. A bányák műveléséhez a Szepességből, Árvából, Lengyelországból és Sziléziából telepítettek be bányászokat. Ekkor keletkezett a régi Boca helyén, a Szentiványi-birtokon Szentivánboca, a kincstári birtokon pedig Királyboca. Lakói már a 16. században evangélikusok lettek. 1570-ben a Szentiványi család bányászati jogokat szerzett. Ezután vita bontakozott ki a család és a kamara között, mert a család azzal vádolta meg a kamarát, hogy a bányáit meg akarja szerezni. A század végére a bányák termelése visszaesett. Az evangélikus iskola 1632-ben nyílott. 1715-ben a faluban malom és 44 adózó porta volt. 1784-ben 141 házában 798 lakos élt. Német lakosai az évszázadok során elszlovákosodtak.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „Szent Iván Bocza, tót falu Liptó Vármegyében, Királyi Botza mellett, birtokosa Szent Iványi Uraság, lakosai katolikusok. Határja soványas, vagyonnyai is selejtesek.”[2]
1810-ben a bányászat megszűnt, így lakói már főként állattenyésztéssel, szövéssel, erdei munkákkal foglalkoztak, mások távolabbi vagy külföldi bányákban vállaltak munkát. 1828-ban 231 háza volt 1174 lakossal. A 19. század első felében határában üveghuta kezdte meg termelését.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Bócza (Szentivány-), tót mezőváros, Liptó vármegyében, a most emlitett mezőváros mellett, mellytől csak egy patak választja el: 9 kath., és 600 evang. lak. Evang. anyaszentegyházzal. Mind a két Bóczának határja nagy kiterjedésű, de igen sovány; erdei felette szépek; hegyeiben arany-ezüstbányák dolgoztatnak; üveghutája van; lakosai pedig sok vásznat szőnek; savanyuviz-forrása is van. – Földes urai Szentiványi család.”[3]
A trianoni diktátumig Liptó vármegye Liptóújvári járásához tartozott.
Határában a második világháború idején élénk partizántevékenység folyt. A 20. században a falu egyre inkább sportközponttá vált, ahol a téli sportok szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.
Népessége szerkesztés
1910-ben 748, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
2001-ben 195 lakosából 191 szlovák volt.
2011-ben 156 lakosából 148 szlovák.
Nevezetességei szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2019
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
