Szlovák Tanácsköztársaság
A Szlovák Tanácsköztársaság (szlovákul Slovenská republika rád) 1919. június 16-ától július 7-ig fennállt, Eperjesen létrehozott tiszavirág életű tanácsköztársaság, melynek ideiglenes székhelye is itt volt. Belső támogatói Szlovákiában szinte egyáltalán nem voltak, idővel fennállása teljesen a magyar Vörös Hadsereg és a magyar tanácskormány támogatásától függött. A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása demoralizálta a Magyar Vörös Hadsereg legénységét és tisztikarát, akik közül sokan abban a hitben fogtak fegyvert, hogy a visszafoglalt hajdani felvidéki területek majd ismét a magyar állam területét fogják képezni. A nemzeti érzelmű hazafiasságból harcoló katonák csakhamar megtapasztalhatták, hogy a Tanácskormánynak soha nem voltak céljai területek visszafoglalása iránt, csupán kommunista forradalmak kirobbantása és kommunista államok létrehozása, aminek kedvéért a Tanácskormány még a legelemibb magyar érdekeket is háttérbe szorítja.[1]
| Szlovák Tanácsköztársaság | |||
| 1919. június 16. – 1919. július 7. | |||
| |||
 | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Eperjes | ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | Tanácsköztársaság | ||
| Kormányfő | Antonín Janoušek | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szlovák Tanácsköztársaság témájú médiaállományokat. | |||
Megalakulása szerkesztés
Az 1919. május 10-én a támadó csehszlovák haderő ellen indított ellentámadás során sikerült visszafoglalni a magyaroknak Salgótarjánt és Miskolcot. Ezután vette kezdetét az úgynevezett északi hadjárat, s a Vörös Hadsereg behatolt a Felvidékre, a középső, valamint keleti országrészt felszabadítva. Az egyik hadseregcsoport, a 16. felvidéki század (melyet többségében szlovák nemzetiségű katonák alkottak) bevették Kassát (június 11.), majd Eperjest és végül Bártfát, elérve a lengyel határt.
A Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői és legfőképp Kun Béla hangoztatta a világforradalmat, ám Kun ténylegesen csak a környezet forradalmasodását szerette volna. Ilyen körülmények közt került sor Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására, amelynek a legfőbb végrehajtó szerve a Forradalmi Végrehajtó Bizottság volt, és annak elnökévé a cseh kommunista Antonín Janoušeket tették. Az új proletárállam vezetői részben Budapestről jött internacionalisták voltak, ám a független Szlovákia hívei közül is támogatták őket.
Népbiztosai szerkesztés
- Hadügyi: Münnich Ferenc, Kovács Gyula és Vavrica János
- Külügyi: Pór Ernő és Antonín Janoušek
- Belügyi: Hirossik János, Hamzík József, Baján Vilmos, Fehér Ferenc, Sluka József
- Földművelésügyi: Štefan Mokráň, Csapai József
- Kereskedelmi és vasúti: Hirossik János, Varecha József
- Igazságügyi: Černý Vladimír, Ungár Miklós
- Szocializálási: Csapó Sámuel, Gustáv Flenscher
- Közoktatásügyi: Václav Suk, Eduard Krompaský
- Közellátási: Štefan Stehlík
- Egészségügyi és népjóléti: Ľudovít Jakab[2]
Története szerkesztés
Janoušek a Magyarországi Tanácsköztársasághoz hasonló apparátusú proletárdiktatúra kiépítését vette tervbe. A helyi lakosság azonban nem támogatta Janoušek kormányát, amelynek fennállása rövidesen már teljességgel a Vörös Hadsereg jelenlététől függött. A csehszlovák állam vezetői az új állam kikiáltását úgy értékelték, mint a Felvidék visszahelyezését magyar fennhatóság alá, míg az antantot egyre jobban nyugtalanította, hogy immár két bolsevista dominanciájú államalakulat volt a térségben és tartottak attól, hogy a kommunizmus ennek hatására még nagyobb erővel fog előretörni Európában.
Államosítottak minden 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemet, 50 holdon felüli földbirtokot és az egyházi birtokokat. Létrehozták a (szlovák) Vörös Hadsereget, melynek létszáma június végére elérte az 50 ezer főt.
Georges Clemenceau francia miniszterelnök június 13-i táviratában ígéretet tett arra, ha feladja Szlovákiát a magyar Vörös Hadsereg, akkor a Tiszántúlról kivonják a megszálló román erőket.
A szlovák tanácsállam megszűnte szerkesztés
A tanácsállam vezetői – akiknek csupán a hatalom megtartása volt az érdekük –, beleegyeztek Clemenceau követelésébe és a magyar haderő kivonult a Felvidékről július 7-én, helyére a csehszlovák hadsereg tért vissza. Ezzel kevesebb, mint háromhétnyi fennállás után a szlovák tanácsállam megszűnt.
Lásd még: Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai (kategórialap)Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Peter Pastor. Revolutions and Interventions in Hungary and Its Neighbor States, 1918-1919, Volume 20. Social Science Monographs, 441. o. (1988)
- ↑ Magyar katolikus lexikon XIII. (Szentl–Titán). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2008.
Források szerkesztés
- Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerkesztette Vass Henrik – Bassa Endre – Kabos Ernő. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1972.
- Együtt harcoltunk. Visszaemlékezések az 1919-es Szlovák és Magyar Tanácsköztársaságra. (Összeállította Roják Dezső és Anton Smutný)
- Dokumentumok a Szlovák Tanácsköztársaságról 1919. (Összeállította Milei György, Anton Smutný)
További információk szerkesztés
- Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország képes története. Budapest, 1999, Magyar Könyvklub.
- 11hét
- A proletár diktatúra
- A Szlovák Tanácsköztársaság a Magyar Katolikus Lexikonban
.png){kind=small}