Wikipédia

Szobanövények

lakóépületben tartott trópusi és szubtrópusi növényváltozatok

A szobanövények olyan trópusi és szubtrópusi vidékekről származó növények változatai, melyeket lakásban, télikertben lehet tartani. Több száz fajuk ismert, amik között vannak igazi ritkaságok is.

Szobai kankalin (Primula vulgaris)

A szobanövények története szerkesztés

Skandináviában már időtlen idők óta vittek a házakba növényeket akkor, amikor megkezdődött a tél, de ezek a növények még nem a trópusokról származtak, mivel azokat csak akkor ismerte meg Európa, amikor a felfedezések korában a hajók átjutottak a tengereken. A szobanövények közül a kaktuszok biztosan csak Amerika felfedezése után jutottak el Európába, mivel ezek a növények csak azon a kontinensen honosak. Szinte biztosra vehető, hogy a kaktuszok mellett jó néhány egyéb növény is átkerült Európába.

1570-ben egy angol gyógyszerész mutatott be egy Melocactust, ami valószínűleg a Santa Maria hagyatékából származott. 1620-ban hoztak először hölgyliliomot a Fokföldről. 1644-ben a párizsi Jardin du Roiban már kallák nőttek. 1690-ben már tudtak ananászt termeszteni és bemutatták a tengeriszőlőt is. 1698-ban a melegházakban már ismerték az Aloe arborescenst. Az első trópusi orchidea, a Bahamákról származó Bletia verrecunda 1733-ban virágzott először Európában. 1774-ben hoztak be először a Fokföldről számos illatos levelű Pelargoniumot. 1770-ben Frederik Allamand svájci botanikus gyűjtötte be Dél-Amerikában a később róla elnevezett Allamanda magvait, majd elküldte őket Linnének. 1779-ben Cook kapitány és Sir Joseph Banks hozta be Új-Zélandról a szobafenyőt. 1819-ben egy Amaryllis faj érkezett Európába Brazíliából.

A legtöbb szobanövényt a 19. század folyamán hozták Európába. Korábban a növények begyűjtése nehéz, fáradságos feladat volt, de magának a növénynek is megerőltető volt a hosszú hajóút Európába, aminek a során számos növény elpusztult. Begyűjtésük során a szállítóknak nehéz terepen kellett átverekedniük magukat, meg kellett küzdeniük nem csak a trópusi betegségekkel és a bennszülöttekkel, de az állatokkal és az éghajlattal is. A nehézségek miatt a szobanövények begyűjtése és Európába szállítása igen jövedelmező vállalkozás volt: áruk az aranyéval vetekedett. A jó jövedelem érdekében a növényekért néha kíméletlen versengés indult, aminek a során nem riadtak vissza a korrupciótól, kémkedéstől és a gyilkosságtól sem.

Mindez egészen addig folytatódott, míg Nathaniel Ward véletlenül fel nem találta a Ward-szekrényt, mely egy lezárható üvegtartály volt, amiben a föld megőrizte állandó nedvességtartalmát, így az érzékeny trópusi növények ideális szállítóeszköze lett, és ez lett az angol páfránytartó üvegedény és a modern szobai növényházak elődje is.

A szobanövények általános tulajdonságai szerkesztés

Származási helyük szerint szerkesztés

Trópusi növények szerkesztés

Mivel a szobanövények a trópusokról és a szubtrópusokról származnak, ezért nem télállóak és védeni kell őket a fagypont alatti hőmérséklettől. A trópusokról származó növények közös tulajdonsága, hogy az ottani növények a hőmérséklet és a fénymennyiséget tekintetében nincsenek kitéve évszakváltozásnak, valamint minden nap ugyanannyi időn át jutnak fényhez.

A trópusi esőerdő növényei szerkesztés

Az innen származó növények természetes élőhelyükön gyakorlatilag egy természetes melegházban élnek, ahol gőzölgő, nehéz a forróság és 90-99%-os a páratartalom, és szinte egész évben heves esőzések vannak. Az esőerdei növények tehát a szobában nehezen viselik a napot és a központi fűtéstől kiszáradt levegőt. Nyugalmi időszakra nincs szükségük, de az európai téli évszakváltás mégis arra kényszeríti őket, hogy ősszel és télen csökkentsék a növekedésüket.

Az esős és száraz évszakkal rendelkező vidékek növényei szerkesztés

A szavannák és sztyeppék növényei hozzászoktak a nedves és száraz évszakok váltakozásaihoz, így erre a váltakozásra a szobában is szükségük van. A trópusi hegyvidékekről származó növények a szobában is szeretik a sok fényt és a magas páratartalmat, de csak akkor, ha hőmérséklet hűvös.

A sivatagi területek növényei szerkesztés

Ezek a növények hozzá vannak szokva az extrém környezeti változásokhoz, amikor nappal nem ritka az árnyékban mért 50 fokos forróság, vakító fény, gyakori erős szél, a csapadék mennyiségét egész évben meghaladó párolgás, és ugyanakkor éjszaka szinte fagypontig süllyedő hőmérséklet uralkodik. Sokszor akár éveken keresztül sincs csapadék, ezért ezek a növények megtanulták, hogyan kell a hasznosítani akár a ködöt is. Ezeket a növényeket nyáron nem kell agyonlocsolni, télen pedig szinte a kiszáradás szélén kell tartani őket, ugyanakkor bőséges napfényt igényelnek.

Szubtrópusi növények szerkesztés

A növények eredeti élőhelyén a leghidegebb hónapok átlagos hőmérséklete 10-18 fok között van, a klíma, a csapadék mennyisége és a napos órák száma az évszakok szerint változik. A nyár meleg, a tél enyhe és vannak téli és nyári eső áztatta területek is. Az innen származó növényeknek gyakran van víztároló és párolgást gátló szerve. Kedvelik a hűvös éjszakákat és van nyugalmi időszakuk. A nyáron esős vidékekről való növényeknek nyáron melegre és vízre van szükségük, de télen hűvösre és szárazságra. A téli esőhöz szokott növényeket télen is lehet öntözni.

Külalakjuk szerint szerkesztés

A növények azért olyan sokfélék, mert alkalmazkodniuk kellett azokhoz a területekhez, ahol élnek. Azon évmilliók alatt, míg mai formájuk kialakult, számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük, hogy életben maradjanak, sokféle túlélési technikát és stratégiát kellett kialakítaniuk, amik mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a növények külseje igen változatos legyen.

Minden növénynek saját genetikai programja van, ami meghatározza, mennyi ideig élhet egy növény, ez alatt az idő alatt mekkorára nőhet és milyen lehet a külalakja. Azonban azok a fák és cserjék, amik természetes közegükben akár az égig is érhetnek, a cserép korlátozott földtartalma miatt csak ennek a töredékét fogják elérni, külsejük pedig többé-kevésbé "örökre fiatal" marad, és csak ritkán hoznak termést.

A legfontosabb növekedési formák:

A növények ezen kívül életkor szerint is csoportokba oszthatóak, vannak egyévesek, kétévesek vagy több évig élők. Egyes növények lágyszárúak maradnak, mások elfásodnak.

  • Az egy-kétéves növények, mint a keserűlevél, az egy-két évig tartó csírázás, növekedés, virág és termésképzés és a magérlelés után elpusztulnak. Szobanövényként sem élnek ennél hosszabb ideig.
  • A több évig élő növények, mint az évelők vagy a hagymás virágok tartós gyökereket, rizómákat, hagymákat és gumókat képeznek, amik újra új hatásokat hoznak. Ezeket a növényeket lakásban is lehet tartani akár több éven át is, megfelelő körülmények között.
  • A félcserjéknek, mint az aszparágusz vannak lágy részei, amik elhalnak, és fás részei is, amik viszont minden évben kihajtanak. Ezek a növények cserépben is viszonylag sokáig élnek.
  • A cserjék és fák hosszú életű örökzöld vagy lombhullató növények, amik szobában is sokáig tudnak élni.

Túlélési stratégiájuk szerint szerkesztés

A növények az élőhelyük viszonyaihoz alkalmazkodva többféle túlélési stratégiát használnak.

  • Fényvédelem céljából a növények szőröket, hamvasságot, filces réteget vagy ezüstös-kékesszürke bevonatot képeztek maguknak, így ezek a növények bírják az erős fényt is. Ilyen az Echeveria, Agave, Crassula
  • Párolgás elleni védekezésül a növények feltalálták a viaszréteget, a sok kicsi vagy kemény, tűvé vagy tüskévé alakult levelet, a bőrszerű leveleket valamint a sűrű szőrt. Ezek a növények jól tűrik a száraz levegőt. Ilyen növények a kaktuszok, Euphorbiák.
  • Törekvés a fény felé. Több növény elhagyva az esőerdei talajt a fák ágainak az elágazásaiban telepedett meg, mások óriási leveleket növesztettek maguknak, amik fénycsapdaként működnek, vagy liánokat képeztek, amikkel az esőerdei fák csúcsához rögzítik magukat. Mindezek miatt a fán lakó növények (epifiton orchideák, broméliák és páfrányok) nem valók földbe, az óriás levelű növények pedig kevés fénnyel is beérik.
  • A szárazság ellen több növény földalatti vízraktárakat használ (ciklámen), másoknak szukkulens leveleik vannak vagy törzset növesztettek (crassula, hoya). Az ilyen növényeket csak módjával kell öntözni.
  • A légköri nedvesség felszívására vízfelszívó pikkelyek (broméliákon), léggyökerek (orchideákon) és szőrök (afrikaiibolyán) alakultak ki. Ezeknek a növényeknek párás környezetre van szükségük.

A szobanövények gondozása szerkesztés

Élőhelyek kialakítása szerkesztés

Mivel a szobanövények trópusi és szubtrópusi éghajlatról származnak, fontos, hogy megfelelő körülmények közé kerüljenek akkor is, ha szobában élnek. A legfontosabb szempontok, amiket az élőhelyük kialakításakor figyelembe kell venni, a tartóedényük és az ültetőközeg, a hőmérséklet, a fény és az öntözés, tápoldatozás.

Tartóedény és ültetőközeg szerkesztés

A növények számára a legmegfelelőbb tartóedény a jól kiégetett cserép vagy a mázatlan kerámia. Ezeknek lyukacsos szerkezete van, ami megkönnyíti a víz felszívódását, lehetővé teszi, hogy szellőzzön a talaj, a cserép egész felületén történő párolgás pedig hűti a talajt. Nagyobb növények számára alkalmas tartóedények a fából készült dézsák és hordók. Felfüggesztett tartóedénynek a léckosarak és a kókuszrosttal bélelt drótkosarak alkalmasak.

A talaj, amibe ültetik a szobanövényeket általában egyszerű virágföld, aminek a lazítására lehet kókuszrostot vagy a savanyú kémhatás elérésére szétmorzsolt tőzegkockát alkalmazni. A vízelvezetés megkönnyítésére a cserép aljába kavicsot vagy apró cserépdarabkát kell helyezni.

Hőmérséklet szerkesztés

 Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Fényviszonyok szerkesztés

 Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Öntözés és tápoldatozás szerkesztés

Az öntözővíz mindig szobahőmérsékletű, a meleg környezetben tartott pálmák, broméliák, kontyvirágfélék vize lehet 2-3 fokkal még ennél is magasabb. Öntözővíznek a legjobb a lágy esővíz. A vezetékes víz sokszor kemény, sok kalciumot tartalmaz, ami idővel kiválik a talaj felszínén, amit el kell távolítani, és friss földdel pótolni. A savanyú kémhatást igénylő növényeket csak esővízzel, vagy felforralt és lehűtött csapvízzel lehet locsolni. Kertben tartott szobanövényeket nyáron reggel vagy este kell locsolni, a forróság elmúltával.

A tápoldatot mindig előírás szerinti töménységben és gyakorisággal kell adagolni. Az előírtnál töményebb tápoldat elpusztíthatja a gyökérszőröket. Bizonyos tápoldatok csak a növény talajába kerülhetnek, mások a levélen keresztül is felszívódnak. Fenyők és páfrányok esetében speciális készítményt kell használni. Tápoldatozni csak nedves talajt szabad, mert a száraz talajra locsolt tömény oldattól elpusztulhatnak a gyökérszőrök.

Betegségek, kártevők szerkesztés

A szobanövények fajtái szerkesztés

Páfrányok szerkesztés

A páfrányok igen népszerű szobanövények már a 19. század eleje óta, de a központi fűtéses lakások levegője túl száraz nekik, ezért előbb-utóbb tönkremennek. Másfajta fűtési módszereknél a lakás hőmérsékletének pár fokkal csökkentése már kedvezően hat a növényekre. A páfrányok nem megfelelő fejlődését többnyire a huzat, a száraz levegő, a tűző napfény, a cserépben pangó víz, a sok kalciumot tartalmazó vezetékes víz, és a tömény tápoldat okozza. Az öntözővíz lehetőleg legyen lágy és szobahőmérsékletű. Locsolni és permetezni rendszeresen kell, tápoldat csak nyáron szükséges.

Néhány páfrányfaj:

Cikászok és pálmák szerkesztés

A cikászok és pálmák csoportja körülbelül 2500 fajt számlál, többségük a trópusi és a szubtrópusi övben él az olyan pálmaövezetnek nevezett részen, ahol egész évben elegendő meleg van. A lakásban tartott növények többsége az egyenletes meleget és páratartalmat kedveli. Fiatal példányként kell megvásárolni őket, megfelelő gondozás esetén akár "bútordarabokká" is kinőhetik magukat.

A pálmák és cikászok törzsét nem lehet visszavágni, állandó, világos, de nem vakítóan napsütötte helyen kell őket tartani. Kevés kivételtől eltekintve egyenletes nedvességet kívánnak, kivéve télen, amikor elegendő a kevesebb víz.

Néhány cikász- és pálmafaj:

Bunkóliliomok, sárkányfák és jukkák szerkesztés

A bunkóliliomok, sárkányfák és jukkák egymás közeli rokonai, mindhárom csoport egy-egy nemzetséget jelent, amelyek ugyanabba a családba, az agavéfélék közé tartoznak. Ezek a növények igen népszerűek. A sárkányfákat és a bunkóliliomokat a gyökerük alapján lehet egymástól megkülönböztetni: a sárkányfák gyökere sárga, míg a bunkóliliomoké fehér. A három csoport felépítése hasonló: levélrozettájuk sűrű, tömötten áll, aminek a közepéből hajtanak ki a friss levelek, egyúttal az alsók elpusztulnak. Idővel hosszú, a pálmatörzshöz hasonló törzsük alakul ki.

Néhány fajuk:

Maranták, azaz nyílgyökérfélék szerkesztés

A nyílgyökérfélék elsősorban Dél-Amerika trópusi erdeiben találhatóak meg, ahol az indiánok haszonnövényként használják fel őket: az egyik faj leveleiből például kosarakat készítenek. Ezek a fajok a 19. század végén kerültek Európába. Különösen a félárnyék vagy árnyékkedvelő, meleget kívánó fajokat honosították meg a melegházakban. A maranták esetében a természettől fogva tarka levelűeket vették termesztésbe. A lakások száraz levegőjét a maranták nehezen viselik, de ha sikerül megfelelően párás környezetet teremteni, akkor a növények gyorsan fejlődnek. A maranták néhány faja kúszónövény, ezért talajtakarónak alkalmas, vagy nedves, meleg környezetben csoportos beültetésre alkalmas. Függőkosárba csak egyetlen faját lehet ültetni.

A nyílgyökérfélék néhány faja:

Fikuszok szerkesztés

A fügék az eperfafélék családjába tartoznak, ez közel 2000 fajt jelent, amik Európa, Afrika és Délkelet-Ázsia szubtrópusi-trópusi vidékein élnek. Ott őserdőben élő, léggyökerekkel kapaszkodó óriási példányok is vannak, de van olyan faj is, mely alig 1 centiméterre emelkedik ki a földből. A banánfüge a Föld legnagyobb fái közé tartozik, magassága elérheti a 30 métert is.

Azok a fajok, amiket lakásban tartanak, a trópusokról származnak, ennek ellenére kevesebb fénnyel is beérik, és szárazabb környezetben is tudnak fejlődni, ezért váltak kedvelt szobanövényekké.

Néhány fikuszfaj:

Kontyvirágfélék szerkesztés

A kontyvirágfélék többsége trópusokon él, és kb. 3000 fajuk ismert. Rendszerint feltűnő virágaikról lehet felismerni őket. A virágokból többnyire bogyók fejlődnek. A legtöbb fajának igen díszes, feltűnő formájú levele fejlődik, amik többnyire tagolatlanok, szélesek, nyíl vagy szív alakúak és gyakran hálózatos erezetűek. Karéjos, vagy lyukas levelűek is akadnak közöttük.

A fiatal példányok általában kevesebb fénnyel is beérik. Jól tűrik a lakások száraz levegőjét és a fényhiányos időszakot, ezért ideális szobanövények.

Néhány kontyvirágféle:

Levéldísznövények szerkesztés

A levéldísznövények abban különböznek a virágos növényektől, hogy nem hoznak virágokat, leveleik alakja, felépítése és színüknek változatossága jellemzi ezeknek a növényeknek a külsejét.

Néhány levéldísznövény:

Aráliafélék szerkesztés

Az aráliák kb. 800 fajának a többsége a trópusokról származik, többségük lián módjára a fákra tekeredik. Az aráliák viszonylag kevés fénnyel is beérik, de magas páratartalmat igényelnek, és viszonylag tűrik az árnyékot.

Néhány aráliafaj:

Csüngő- és kúszónövények szerkesztés

A szobanövények egy része a természetes élőhelyén kúszónövényként él, vagy a fákról lecsüngő életmódot folytat. Mások viszont, melyek az erdőben aljnövényként vagy talajtakaró növényként ismertek, a szobában csüngő módra viselkednek. Az ilyen növények jól fejlődnek árnyékban és levelek takarásában.

Néhány csüngő-, kúszó növényfaj:

Virágos fajok szerkesztés

A virágos növények kifejezetten díszes, feltűnő virágaik miatt kedveltek. Ezek között vannak olyanok is, amik bár levéldísznövények, de azért virágaik is mutatósak. A virágos növények többsége sok fényt és meleget kíván, de a perzselő napot nem szeretik.

Néhány virágos növény:

Broméliák szerkesztés

A broméliafélék, mely családnak körülbelül 2000 tagja van, kizárólag az amerikai kontinens nedves-meleg területein élnek, de hűvösebb és meleg-száraz éghajlaton is megél. Ismertek mint fákon, epifita életmódot folytató növények, valamint talajlakó, kőtörmeléken élő fajaik is ismertek. A talajlakó broméliák gyökere sokszor csak tartófunkciót lát el. A broméliáknak a tőlevélrózsájuk (rozettájuk) által képzett tölcsérük van, ami nem csak arra jó, hogy felfogja az esővizet, de általa a növény mindenféle szerves törmeléket is képes feldolgozni és felszívni.

Ezek a növények savanyú kémhatású talajon élnek, ezért csak esővízzel vagy forralással lágyított csapvízzel lehet locsolni és permetezni őket. Igénylik a viszonylag magas hőmérsékletet és a párás környezetet. A puha tapintású vagy színes levelű fajok árnyékolást igényelnek a túlzott napsütés ellen. Szinte minden fajukat világos helyen kell teleltetni, nyáron a szabadba is ki lehet őket rakni. Egy fiatal példány esetében több évig is eltarthat, míg virágot hoz. A levélrozetta közepéből kifejlődő virágzat elnyílása után a tőlevélrózsa elpusztul, de a tő mellett apró sarjak képződnek, amiknek általában 2-3 évre van szükségük ahhoz, hogy virágba boruljanak.

Néhány bromélia:

Orchideák szerkesztés

 Bővebben: kosborfélék

Az orchideáknak mintegy 25000 fajuk van, ezzel az egyik legnépesebb növénycsalád. A nagyon száraz területek, valamint az Északi- és a Déli-sark kivételével mindenfajta éghajlaton előfordulnak, de azoknak a fajoknak a száma, amiket szobában lehet nevelni csekély.

A legtöbb orchidea mérsékelt éghajlati övön él és talajlakó. A trópusi orchideák sokszor a fák ágvilláiban élnek, mert a magasabb páratartalmat és a fényt fent jobban tudják hasznosítani. Trópusi orchideát csak akkor lehet szobában tartani, ha egyenletes páratartalom biztosítható a számukra. A legtöbb faj a jó vízáteresztő képességű, durva szemcsés, laza szerkezetű, levegős ültetőközeget szereti. A hazai kosborfajok mind talajlakók, és valamennyi védett.

Néhány orchidea:

Kaktuszok szerkesztés

 Bővebben: Kaktuszfélék

A kaktuszoknak mintegy 2000 fajuk van, és kizárólag az amerikai kontinensen élnek. A legtöbb közülük száraz területeken él, alakjuk jellegzetes: vagy gömb vagy oszlop alakúak. Esőerdőkben csak 1-2 csoportjuk fordul elő, amik epifita vagyis fán lakó életmódot folytató levél- vagy kígyókaktuszok.

A kaktuszok ideálisak arra, hogy gyűjtsük őket. Igénytelenségük ellenére ügyelni kell arra, hogy olyan világos, napos helyen tartsuk őket, amennyire csak lehet. A kaktuszok csak tavasszal és nyáron igényelnek rendszeres vízellátást. Szabadban tarthatóak, csak a tartós eső ellen kell védeni őket. Az átteleltetés során 5-12 fok között kell tartani őket, a nyugalmi időszak alatt szinte teljesen száraz környezetet kell biztosítani nekik ahhoz, hogy a következő évben is kivirágozzanak.

Néhány kaktuszfaj:

Kutyatejfélék szerkesztés

 Bővebben: kutyatejfélék

A kutyatejfélék az egész világon elterjedtek, de leginkább a meleg éghajlatot kedvelik. Körülbelül 5000 fajuk ismert. Szinte az egész család jellemzője, hogy ha a növény megsérül, akkor fehér, többnyire mérgező nedvet ereszt, innen a "kutyatej" elnevezés. Ha ez a nedv bőrre vagy szembe kerül, akkor rendszerint nem okoz bajt.

A kutyatejfélék színes fellevelekkel burkolt virágaik (amik tulajdonképpen különleges összetételű virágzatok, "ciátiumok") miatt igen népszerű szobanövények. Azokat a fajaikat, amiknek tövisük van, gyakran összekeverik a kaktuszokkal. A központi fűtéses lakások száraz levegőjét főleg a szukkulens (pozsgás) fajok képesek jól elviselni. A száraz időszakot tekintélyes vastagságú ágaikban elraktározott nedvesség segítségével vészelik át.

Néhány kutyatejféle:

Egyéb pozsgások szerkesztés

Azokat a növényeket hívják pozsgásnak vagy szukkulensnek, amiknek a szára, levele vagy gyökérzete vízraktározásra rendezkedik be. Ezek a növények olyan helyeken élnek, ahol a nedves időszakot hosszú szárazság követi.

Az ilyen növény tartásánál figyelembe kell venni, hogy a tenyészidőszakukban sok fényre, melegre és tápanyagra van szükségük, amit egy meghatározott időpontban be kell szüntetni, hogy nyugalmi állapotba kerülve át tudjanak telelni. Ebben az időszakban hűvös helyet és majdnem száraz tartást igényelnek.

Több nemzetségük szabályos téli-nyári ritmus szerint él és virágzik. Vannak olyan fajaik, amik a déli félgömbről származnak, ezek a saját belső órájuk szerint élnek, vagyis az északi félgömbön nevelve őket ősszel hajtanak ki, ezért a téli időszakban pótmegvilágítást igényelnek.

Néhány pozsgás növény:

Rovarfogó növények szerkesztés

Néhány növényfaj képes állatok megfogására és elfogyasztására. Ezek a növények igénylik az állati fehérjét ahhoz, hogy bőségesen virágozzanak, de enélkül is életképesek. Többnyire savanyú kémhatású mocsári vagy lápi közegben élnek, aminek a talaja kevés felszívható ásványi anyagot tartalmaz, ezért alakultak ki a különleges rovarfogó berendezések és enzimek a növényben, amik segítik a növény nitrogén és foszfor igényének a kielégítését.

A rovarfogó növényeket nem könnyű hosszabb időn keresztül életben tartani, esővizes locsolást és magas páratartalmat kívánnak. A magyarországi rovarfogó növények ritkák és védettek, gyűjtésük tilos.

Néhány rovarfogó növény:

Kültéri cserepes növények szerkesztés

A kültéri cserepes növényeket télen a házban kell tartani, de nyáron sok viráguk miatt a szabadban tarthatóak. Ezek a növények a legkülönbözőbb éghajlatokról származnak, ezért fény- és melegigényük különbözik. A legtöbb faj napfényt, bő locsolást és tápoldatot igényel. Némely cserepes növény egész nyáron virágzik, némelyik csak ősszel, de a telet hűvös, világos helyen kell tölteniük, kivéve azokat a fajokat, amik lehullatják a leveleiket, mert ezeket sötétben is lehet tartani. Tavasszal, a fagyok után vihetők ki újra a szabadba.

Néhány kültéri cserepes növény:

Fuksziák és muskátlik szerkesztés

A fuksziák és muskátlik annak köszönhetik népszerűségüket, hogy könnyen tarthatóak és sokáig virágoznak.

A fuksziák többsége Latin-Amerika hegyvidéki erdőiben a fák árnyékában, ahol a levegő friss és magas a páratartalom. A kertben inkább az árnyékos helyeket kedvelik, szobában mérsékelten napos helyre kell tenni őket. A muskátlik Afrika déli részéről származnak. Amikor jön a száraz idő, a leveleiket fokozatosan lehullatják. Legjobban a napos teraszt, erkélyt és ablakpárkányt szeretik.

Néhány fukszia és muskátlifaj:

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Az angol „blue butterfly bush” elnevezés tükörfordításából.
  2. ↑ TPL, „Clerodendrum ugandense”

Források és ajánlott irodalom szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szobanövények&oldid=26504603”