Tőkebálna
A tőkebálna (Balaenoptera borealis) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozó faj.
 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Tőkebálna táplálkozás közben
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A faj mérete az emberhez viszonyítva
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Veszélyeztetett      
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Balaenoptera borealis Lesson, 1828 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 Elterjedési területe
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tőkebálna témájú kategóriát. |
Előfordulása szerkesztés
A tőkebálna a nyílt tengerek lakója, nyáron a Golf-áramlattal jön Európa északi tengereibe, ahol a legkönnyebben a Spitzbergák és a Feröer-szigetek környékén vagy a Fehér-tengerben lehet megfigyelni. Télen ismét visszavándorol a melegebb vizekbe. A Földközi-tengerben nagyon ritka. A déli félgömb vizeiben, habár 1977 óta nem még vadásszák, ez az állat még mindig ritka.[1][2]
Alfajai szerkesztés
- Balaenoptera borealis borealis
- Balaenoptera borealis schlegelii
Megjelenése szerkesztés
A tőkebálna testhossza 13,7-19,5 méter, testtömege 15 tonnától (hímek) 28 tonnáig (nőstények) terjedhet.[3][4] Karcsú testű bálna, hegyes orral, fején jól látható dudorral, valamint viszonylag nagy hátúszóval. Mellúszója kicsi, jobbára már elveszítette funkcióját. A toroktól a hasig 32-80, többnyire körülbelül 50 barázda húzódik, amelyek szorosan a mellúszó mögött végződnek. Feje a testhez képest nagy. Hátoldala sötét kékesszürke vagy feketésszürke, általában egyöntetűen színezett. Hasoldala fehér, az oldalon futó választóvonal a test elülső felén szabálytalanul alakul. Lehet hullámos, és ráhúzódhat a barázdákra. A mellúszó alul is fekete (a közönséges barázdásbálnáé csak felül). A felső állcsont mindkét oldalán körülbelül 330 többnyire fekete szila ered, amelyek szegélyükön szürkésfehér, igen lágy rojtokra bomlanak fel. Itt-ott egypár fehér szilát is látni. A tőkebálna alkatában a közönséges barázdásbálnára emlékeztet, de kilégzéskor csak vékony, alig feltűnő páraoszlopot lő fel. Bukáskor is kevésbé bukkan fel teste a vízből, így tényleges méreteit alig lehet megítélni. A felső állkapocs szegélye mögötti barázdák igen hegyes háromszöget alkotnak.
Életmódja szerkesztés
A tőkebálna a közönséges barázdásbálnához hasonlóan száját hirtelen hatalmasra tátva hatalmas víztömeget és azzal együtt apró élőlényeket szippant a torkába, majd a vizet kipréseli sziláin keresztül. A tőkebálnánál ezek olyan finom felépítésűek, hogy még a kisebb planktonikus szervezetek is fennakadnak rajtuk, amit más bálnák nem tudnak kiszűrni. A tőkebálna igen gyors úszó, csúcssebessége 50 km/h vagy afölötti érték is lehet. Gyakran megfigyelhető, amint a tőkebálnák a vízből kiugranak. Nyáron csupán jó egy hónap kedvéért vándorolnak fel a magasabb szélességek felé, majd újra visszatérnek a melegebb vizekbe, fő tartózkodási helyükre. Északi vándorútjuk során júniusban elég rendszeresen felbukkannak az Egyesült Királyság északnyugati partjainál. Régebben sok ezren voltak, sűrű csapatokban vonultak együtt, de manapság többnyire egyesével vagy legfeljebb kisebb csapatokban látni őket, mivel a cetvadászok az Atlanti-óceán északkeleti részének állományát néhány száz állatra csökkentették. Az északnyugati oldalon számuk még 1800 és 2500 között van. A terítékek a századfordulón érték el csúcspontjukat, de már 1920 körül erősen visszaestek.
Tápláléka a tengeri plankton kicsiny rákocskái. Az Antarktisz körül főként az Euphausia superba, az Atlanti-óceán északi részén a Calanus finmarchicus és egyéb alacsonyabb rendű rákok. Halakat csak ezek mellett, „véletlenül” fog.
Szaporodása szerkesztés
A tehenek 2 évenként egy borjat hoznak a világra, amely már születéskor 4,5 méter hosszú. Farokúszójával előre bújik elő. 5 hónapon át kapja anyja igen zsíros tejét. A tej lapos mirigyekben képződik, ezek egy bőrtasakban lapulnak, és nyomás alatt fröcskölik át terméküket a borjú torkába. Így az alig keveredik a tengervízzel, és a szopás közbeni veszteség csekély. A borjú átalakult, szopásra már alig alkalmas szája ugyanis nem tudná elég szorosan kizárni a vizet a szájüregből. A vemhesség lefolyása körülbelül 1 év. A fiatal tőkebálnák 8-9 évesen válnak ivaréretté.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ S.L. Perry (1999). „Special Issue: The Great Whales: History and Status of Six Species Listed as Endangered Under the U.S. Endangered Species Act of 1973”. Marine Fisheries Review 61 (1), 52–58. o. (Hozzáférés: 2011. április 26.)
- ↑ Gambell, R..szerk.: S.H. Ridgway: Sei Whale Balaenoptera borealis Lesson, 1828, Handbook of Marine Mammals, Vol. 3. London: Academic Press, 155–170. o. (1985)
- ↑ Evans, Peter G. H. (1987). The Natural History of Whales and Dolphins. Facts on File.
- ↑ Reeves, R., G. Silber and M. Payne. Draft Recovery Plan for the Fin Whale Balaenoptera physalus and Sei Whale Balaenoptera borealis [archivált változat] (PDF), Silver Spring, Maryland: National Marine Fisheries Service (1998. július 1.). Hozzáférés ideje: 2014. november 29. [archiválás ideje: 2016. március 3.]
Források szerkesztés
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
- Josef Reichholf: Emlősök. Ford. Schmidt András. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 548 218 3 ISSN 1219-3178
- Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (editors). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3rd ed). Archiválva 2010. június 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
- [1] Listed animal in CITES Appendix I
- Hassanin, A., Delsuc, F., Ropiquet, A., Hammer, C., Vuuren, B.J., Matthee, C., Ruiz-Garcia, M., Gatzeflis, F., Areskoug, V., Nguyen, T.T. & Couloux, A. 2012. Pattern and timing of diversification of Cetartiodactyla (Mammalia, Laurasiatheria), as revealed by a comprehensive analysis of mitochondrial genomes. ISSN 1631-0691|Comptes Rendus Biologies 335(1): 32–50. doi:10.1016/j.crvi.2011.11.002
- Takeshi Sasaki, Masato Nikaido, Healy Hamilton, Mutsuo Goto, Hidehiro Kato, Naohisa Kanda, Luis A Pastene, Ying Cao, R Ewan Fordyce, Masami Hasegawa, Norihiro Okada, Mitochondrial Phylogenetics and Evolution of Mysticete Whales, Systematic Biology, Volume 54, Issue 1, February 2005, Pages 77–90, https://doi.org/10.1080/10635150590905939
- Gatesy, J., Geisler, J. H., Chang, J., Buell, C., Berta, A., Meredith, R. W., ... & McGowen, M. R. (2013). A phylogenetic blueprint for a modern whale. Molecular phylogenetics and evolution, 66(2),
- Árnason, Ú., Lammers, F., Kumar, V., Nilsson, M. A., & Janke, A. (2018). Whole-genome sequencing of the blue whale and other rorquals finds signatures for introgressive gene flow. Science advances, 4(4), eaap9873. https://doi.org/10.1126/sciadv.aap9873
