A tachovi csatát 1427. augusztus 4-én vívták Csehországban a husziták és a keresztesek. A kevés áldozattal járó ütközet a husziták győzelmét hozta, mivel az ellenük felvonuló keresztesek elmenekültek a csatatérről.

Tachovi csata
Henry Beaufort megpróbálja visszatartani a dezertálókat
Henry Beaufort megpróbálja visszatartani a dezertálókat

KonfliktusHuszita háború
Időpont1427. augusztus 4.
HelyszínTachov, Csehország
EredményDöntő huszita győzelem a keresztesek felett
Szemben álló felek
Husziták
Keresztesek
Parancsnokok
Nagy Prokop
Henry Beaufort bíboros
Ziegenhaini Ottó, Trier érseke
I. Frigyes brandenburgi őrgróf
Szemben álló erők
17 500
25 500
Veszteségek
Jelentéktelen
Néhány száz
Térkép
Tachov (Csehország)
Tachov
Tachov
Pozíció Csehország térképén
é. sz. 49° 47′ 43″, k. h. 12° 37′ 59″Koordináták: é. sz. 49° 47′ 43″, k. h. 12° 37′ 59″
A Wikimédia Commons tartalmaz Tachovi csata témájú médiaállományokat.

Előzmények szerkesztés

A 14. század második felében Európa társadalmi és pénzügyi válságokat élt át. A krízis 1378 és 1417 között felerősödött a katolikus egyház belső válsága miatt. Ebben az időszakban két vagy három pápa is harcolt az egyházvezetői posztért. A helyzet reformkísérletekhez vezetett, amelyek az egyházon túl a feudális berendezkedés átalakítását is célozták. Ezek közül a legsikeresebb a huszita mozgalom volt, amelyet Husz János tudós prédikátor vezetett.[1]

A mozgalom gyorsan elterjedt Csehországban, követői elsősorban cseh lovagok, polgárok és más közemberek voltak. A husziták komoly fegyveres erőt állítottak fel annak érdekében, hogy védekezni tudjanak külső ellenségeikkel (a katolikus egyház, a pápa, Luxemburgi Zsigmond és az általuk toborzott keresztes seregek), valamint belső ellenlábasaikkal (katolikus nemesek, a csehországi katolikus egyház és követői) szemben. Katonai vezetőjük Jan Žižka volt 1424-es haláláig. A tachovi csata a harmadik keresztes hadjárat egyik ütközete volt, a másik két alkalommal, 1420-ban, valamint 1421-1422-ben a pápáért harcoló seregek vereséget szenvedtek.[1][2]

A husziták Nagy, más néven Kopasz Prokop vezetésével győzelmet arattak 1426-ban Ústí nad Labemnél, majd 1427-ben Světlánál, így Csehországon kívül tudták tartani a háborút. A husziták hadjáratokat folytattak a szomszédos országokban, és terjesztették hitvallásaikat. Ezeknek a támadásoknak elsősorban a német területek voltak kitéve, így onnan indult a harmadik kereszteshadjárat ötlete is. A Hohenzollern-házból származó I. Frigyes brandenburgi őrgrófnak sikerült is rábeszélnie V. Márton pápát a sereg összehívására. A pápa Henry Beaufort bíborost nevezte ki legátusának.[1]

A keresztes hadjárat iránt a nemesek kevés érdeklődést mutattak, ezért parasztokat toboroztak. 1427 nyarának derekán a nagyjából 25 ezer fős keresztes had behatolt Délnyugat-Csehországba. I. Frigyes és a sereg élére kinevezett Ziegenhaini Ottó, Trier érseke vitái szinte megbénították a hadat. Szintén gyengítette a sereget Stříbro felesleges és sikertelen ostroma. A támadók Tachov felé vonultak vissza, amerre Prokop huszitái is tartottak.[1]

Az ütközet szerkesztés

A keresztesek Tachovtól északra vertek tábort, és várták, hogy megérkezzen az ellenség. Augusztus 2-án háromezer lovast küldtek a husziták elé Plaueni Henrik vezetésével, hogy lassítsák előrenyomulásukat és időt szerezzenek az előkészületekre. Az egység még az éjszaka visszaérkezett, anélkül, hogy megtámadta volna a huszitákat. Másnap a legyőzhetetlennek gondolt husziták közeledése miatti félelem és csüggedés miatt a keresztes alakulatok egymás után hagyták ott állásaikat és dezertáltak.[1]

Amikor augusztus 4-én a husziták megérkeztek a városhoz, a keresztesek táborát szinte teljesen üresen találták, és könnyen legyőzték a menekülők utóvédjeit. Nehezebb feladat volt legyőzni a várost védő plzeňi katonákat, akik csak augusztus 11-én kapituláltak. A tachovi harcok a husziták számára jelentéktelen veszteséget hoztak, míg a keresztesek néhány száz embert veszítettek. Körülbelül ennyi katonájuk esett fogságba. A könnyű győzelem eredményeként megerősödtek a huszita mozgalom radikálisai, a táboriták. A harc Csehországból áthelyeződött Bajorországba, Rajnai Palotagrófságba, Szászországba, Sziléziába, Morvaországba és a mai Szlovákia területére.[1]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés