Wikipédia

Takács Zsuzsa (költő)

költő, író, műfordító
Nem tévesztendő össze Takács Zsuzsa modellel.

Takács Zsuzsa (Budapest, 1938. november 23. –) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, tanár.

Takács Zsuzsa
Fotó: Peti Péter
Fotó: Peti Péter
Élete
Születési névTakács Zsuzsanna
Született1938. november 23. (85 éves)
Budapest
HázastársaLengyel Péter
GyermekeiLengyel Anna
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Takács Zsuzsa témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Édesapja Takács József, jogász 1944-ben Szolnok polgármestere volt, a háború után a Széchényi Könyvtár könyvtárosaként dolgozott, később az Akadémiai Könyvtár jogi tanácsadója lett. Édesanyja Rupp Irén. A család 1942-ben a Kassa melletti Jászóra költözött, majd 1943-ban elköltöztek onnan. Gimnáziumi tanulmányait a Veres Pálné Gimnáziumban végezte, 1957-ben érettségizett. Az Orvostudományi Egyetemre jelentkezett, ahová polgári származására hivatkozva nem vették fel. 1957–58-ban párhuzamosan a Színművészeti Főiskola és az ELTE Bölcsészettudományi Kar vendéghallgatója volt.[1] 1958-tól 1963-ig spanyol és olasz irodalmat hallgatott az ELTE-n, 1963-64-ben anyanyelvi lektorként dolgozott a havannai egyetemen. 1995-ben PhD fokozatot szerzett spanyol filológiából. 1964-2001 között spanyol szakosoknak tanított diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Olasz, spanyol, katalán, francia, angol költőket fordított. Keresztes Szent János Összes versét és válogatott prózáját 1992-ben adta ki az Európa Könyvkiadónál.

2007-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta.

Férje Lengyel Péter író volt (1962-1980). Két lányuk vanː Lengyel Anna (1969–2021) és Lengyel Zsuzsa (1971).[2]

Munkássága szerkesztés

 
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike (Csigó László felvétele)

„Két vonását emelném ki : hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát, mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát, s épp bolyongó, kereső célba találásával, megérkezéseivel tölti be sajátos feladatát, térképezi fel a számára rendelt tájakat, másokénál talán omlékonyabb külső és belső vidékeit. – írta Takács Zsuzsa első verseiről Pilinszky János[3] A költőnő 2008-ban, a Ménesi Gábornak adott interjúban a következőképpen fogalmazza meg ars poétikáját: „1958-ban jelent meg Pilinszky Harmadnapon című kötete, akkor én másodéves bölcsész voltam. Azt mondhatnám, hogy ez a vékony kötet teljességgel elnémított, bár egy kívülálló számára ez teljesen értelmetlen, hiszen még egyetlen sorom sem jelent meg. Önmagamhoz képest némított el ez a kötet, elolvasása után másképp gondoltam a versekre, az életre, az előttem álló jövőre. Az írás lehetősége megváltoztatta körülményeimet, átformálta a szüleimhez fűződő szoros kötődést, befolyásolt abban, ahogyan az elszakadni vágyás késztetésére házasságot kötöttem. Saját kezembe vettem a sorsom irányítását, már amennyire ezt az akkori időben nagyobb megalkuvások nélkül meg leetetett tenni. Másrészt a versírás valóságos mámora fogott el. Nem voltak nagyra törő, túlzott reményeim a lehetőségeinkkel kapcsolatosan, de annál megvesztegethetetlenebbé váltam a magam megfogalmazásaival szemben. Nem hittem többé, Pilinszkyt olvasva, hogy helytelen a világos látásra való törekvés, azaz nem akartam többé elkendőzni, megszépíteni érzéseimet, a többiekről és a magamról alkotott képet.”""[4]

Bodor Béla kritikus így jellemzi a költőnő művészetét: „A közvélekedés szerint Takács Zsuzsa költészete pályájának első szakaszát nézve az Újhold poétikáját követte, folytatta és újította meg. Ekkoriban szinte kizárólag szabad verseket írt, de a hosszabb sorokból építkező, kissé ünnepélyes hangvételű szövegek közé ingadozó sorhosszúságú, impulzívabb darabok illeszkednek. Vagyis az előképet nem követő forma a legkevésbé sem prózai: zenél, ível és lüktet, csak éppen egyedi megalkotottsággal, tehát nem egy már eleve meglévő mintát töltve ki, mint a strófikus formák. Ezzel szemben második költői periódusában, melyet a Viszonyok könnye, a Tárgyak könnye és az Utószó anyaga alkot, kialakított egy jellegzetes, rugalmas, mégis kötött versidomot. Ez volt az az emlékezetes „pszeudo terzina”, melynek sorai egy-egy versen belül nagyjából ugyanolyan hosszúak, de nincs kötött ritmusuk, nem szigorúan adott a szótagszám (inkább gondolatritmus ez, mint metrika), és szinte soha sincsenek rímek. A Tárgyak könnyében és az Utószóban a téma mindvégig ugyanaz: egy szeretett személy – előbb beteg, majd haldokló – szenvedéseinek együttérző leírása, a szenvedő és a szenvedés szembesítése a tehetetlen részvéttel, vagyis elvesző és elvesztő viszonyának analízise, ennek a kapcsolatnak a pszichológiája és anatómiája. Ugyanakkor arra is érdemes odafigyelnünk, hogy a korábbi kötet, a Viszonyok könnye egy boldog szerelem kibontakozásáról és végéről, az azt követő gyászmunkáról szól, a másik kettővel szinte egynemű hangvételében, beszédpozícióiban. A harmadik pályaszakaszra érve a költő azonos esztétikai kulcsok szerint, változatlan élmény- és emócióanyag feldolgozásával, de megújult alapelvek alkalmazásával szerkeszt versvilágot és önreflektív könyvműveket; magabiztosan lép át műfaji határokat, majd semmivel sem kisebb magabiztossággal tér vissza újra az elhagyott területre, a vallomásos énbeszédként konstituálódó, aránylag rövid versek világába, fantázia-játékai, álom-jelenetei révén újítva meg pályakezdő költészetének poétikai eljárásait."[5] Novelláskötében, A megtévesztő külsejű vendég-ben önéletrajzi motívumokat fedezhet fel az olvasó.

Kötetei szerkesztés

 
Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2010. június.

Folyóirat-publikációk szerkesztés

  • .Július, halálom, születésed, Új írás, 1970/ 1.
  • Jászol melletti éjjelek, Új írás 1972/ 9.
  • Hónapok, várakozás, Új írás 1972/ 2.
  • Ha megérkezett, Új írás 1972/ 9.
  • Az emlékezés előttről, Új írás, 1970/7.
  • Előszó, Új írás, 1973/12.
  • Versek, Jelenkor, 2002/11
  • Ha láttál, tudod, hogyan élek, Jelenkor, 2004/1, Ménesi Gábor beszélgetése Takács Zsuzsával
  • Versek, Jelenkor, 2004/1.

Online művek szerkesztés

  • Ragyogó trón, versek, 2000, 2000/7-8.
  • Foszló kötél, Liget, 2004/5.
  • Versek (A látogató, A karácsonyi vendég, A virágok példája), Alföld, 2000
  • Kétes kimenetel, Alföld, 1999/4.
  • Találkozások (részlet), Liget, 2003/1.
  • Művei a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján

Kritikák szerkesztés

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Takács_Zsuzsa_(költő)&oldid=26451033”