Tapéta

A tapéta (a latin tapetum szótól) kárpit, mely eredetileg hosszú szőrű pamutszövet, napjainkban leginkább festett, nyomtatott papiros, ritkábban bőr, mellyel a falakat díszítés céljából bevonják. A fatapéta a lakóhelyiségek belső falainak burkolására szolgál, abból a célból, hogy a régen nagyon használt faburkolatot látszatra helyettesítse. Készítik rendesen hámozott furnérból, amelyek vastagsága csak 0,2-0,3 mm és az ebből származó törékenysége miatt rögtön hámozás után automatikusan dolgozó géppel közvetlenül erős, szívós papirosra vagy olcsó, finom vászonra ragasztják föl. A kárpitos egészen úgy kezeli, mint a papiroskárpitot, azzal a különbséggel, hogy a fa szerkezeteit is utánozza vele. Díszesebb fatapétánál a mezőkbe tömbmozaikot vagy intarziát is raknak be. Az ilyeneket aztán hasítással gyártják.

Története szerkesztés

A falak díszítő-burkolóelemeinek története az ősemberek barlangok falára helyezett állatbőröktől tart napjaink nyomdaipari technológiáival előállított tapétáiig. Kezdetben a kézművesség dominált, ma a gyártásipari eljárások és az ehhez kapcsolódó trendek, divattervezők munkája határozza meg a faldíszítés ezen formáját.

A faldíszítés kezdetei szerkesztés

Az emberi faj tulajdonsága, hogy a szellemi és érzelmi világát megjeleníti a környezetében. A fejletlen közösségekben létező ember a falait az életében a mainál jóval fontosabb szerepet betöltő állatvilág anyagával és témájával díszítette: szőrmékkel, bőrökkel.

A kézi készítésű tapéták kora szerkesztés

Antik tapétáknak a XIV. századtól a dombornyomott, aranyozott bőrből készült falburkoló anyagok és drága szövetdrapériák számítottak, melyek a feudális fényűzés egyik eszközévé váltak.

Ezt a díszítőelemet Európába a mór hódítók hozták a szattyánbőrön alapuló technológiájukkal. Ezután az aranyozott bőrök készítői céhekbe szerveződtek, szabványok szerint dolgoztak, a bonyolult mintázatot stancolással vagy dombornyomással vitték a felületre, a bőröket összevarrták, és fakeretekre feszítve illesztették a falra.

Nyomdaipari, modern tapéták szerkesztés

A falfelület folyamatos mintákkal történő dekorálását a XVII. századra oldotta meg a nyomdaipar fejlődése, mégis az 1830 körül feltalált forgó dobszita tette lehetővé a modern, tömeges tapétagyártást, ezek közül néhány korai tapéta megmaradt a kasseli Tapétamúzeumban.

A nyomdaipari eljárások folyamatos fejlődése lehetővé tette a tapéták széles társadalmi rétegek számára történő eladását, ami új lendületet és szerteágazó stílusirányzatot adott a tapétaiparnak.

Típusai szerkesztés

A tapéták többféle csoportosítása lehetséges azok alkalmazása, anyaga és elkészítése szerint. A különböző tapétatípusokat lehet az alkalmazott színek és minták szerint, mivel ezek a tapéta lényegét, a hangulatteremtő hatást képviselik.

Funkció szerint szerkesztés

A tapéta definitíve alapvető alkalmazása a falburkolás, amely azonban megvalósíthat esztétikai, hangulatteremtő, építészeti és fejlesztő, foglalkoztató elgondolásokat is.

Anyag szerint szerkesztés

Az európai tapétaszabvány (DIN EN 235) a "tekercsben kiszerelt falburkoló anyagokat" két csoportra osztja: a kész és az utólagosan bevonattal ellátandó falburkoló anyagokra. A késztermékeket is nyolc csoportba sorolja az anyaguk összetételének függvényében:

Papír falburkoló anyagok
Szintetikus falburkoló anyagok (papír alapon)
Szintetikus falburkoló anyagok (nem papír alapon)
Gyapotrostos falburkoló anyagok
Textil falburkoló anyagok
Velúr falburkoló anyagok
Fémes falburkoló anyagok
Természetes anyagból készült falburkoló anyagok

A félkész termékek közül a legismertebbek a fűrészporos és üvegszálas festhető tapéta.

Gyártás szerint szerkesztés

A modern tapéták a nyomdaiparban készülnek az ágazatban alkalmazott eljárásokkal. Ezek közül a következőket használják a tapétagyártás során:

Flexó nyomtatás
Mélynyomás
Szitanyomás
Digitális nyomtatás
Dombornyomás

A minták és színek hatása szerkesztés

A tapéta színének kiválasztásakor figyelembe kell venni az egyes színek pszichológiai hatását.

Piros - érzelmeket felerősítő, izgató, aktivitásra késztető szín.
Barna - állandóságot, hovatartozást, biztonságérzetet fejez ki.
Sárga - hatása lelkesítő, optimista, megkönnyebbülés érzetet kelt.
Zöld - a remény, a nyugalom, az egyensúly színe.
Kék - békességre, csendre, rendre ösztönöz, érzékenységünket fokozza.
Fehér - a tisztaság, a rend, a semlegesség színe.
Lila - az erő, az erotika színe.

A szín mellett szintén fontos a tapétán levő minták mérete, sűrűsége, a vonalvezetés iránya.

A sötét tónusú nagyméretű minták hatására a falfelület kisebbnek tűnik, és arányai megváltoznak. A kisméretű világos színű minták ellenben optikailag nagyítják a szobát. A függőleges csíkok szűkítik a szobát, és növelik magasságát. Ezzel szemben a vízszintes csíkozás hatására a szoba alacsonyabbnak és szélesebbnek tűnik. A diszkrét vízszintes hangsúly a falfelület alsó harmadában ugyanakkor nyugalmat és szélességet kölcsönöz a szobának.

A tapéta és a harmonikus környezet szerkesztés

A harmonikus környezethez hozzátartozik a kényelem, a megfelelő komfortérzet kialakítása, a lelki közérzet biztosítása. Az emberi szervezet komfortérzetét legalább három dolog határozza meg. Ezek a levegő páratartalma, a környezetünk hőmérséklete és a levegő áramlási sebessége.A lelki környezet kialakításához hozzátartoznak a környezetünk tárgyai, elhatárolt téralakzatok, ezekhez tartozó színárnyalatok és ezek együttes harmóniája. Nagyon fontos, hogy minden ember megteremtse magának és a vele együtt élőkkel, a legjobban megfelelő lelki és fizikai környezetét.Amióta a színek hatását fiziológiai és lélektani szempontból tudományosan vizsgálták megállapították, hogy a színdinamikai elvek alkalmazásával harmonikussá tudjuk alakítani a környezetünket. A magasan fejlett tapéta gyártási technológiával 100.000 féle színárnyalattal, a különböző célközönségnek készült tapéták minden igényt kielégítenek. A tapéták betervezésével és a színdinamikai szabályok betartásával a termelés fokozható a gyárakban és az irodákban. Javul a munkahelyi légkör, oldottabbak az emberi kapcsolatok. Iskolákban, óvodákban, bölcsődékben a gyermekek és fiatalok közérzetére nagy hatással vannak a színes tapéták. A szellemi képességek gyorsabban fejlődnek és a tudás megszerzésében is komoly szerepet játszik a tudatosan kialakított harmonikus környezet és a belső terek kiképzése.

Az európai tapéta stílusok története a reneszánsztól a dekonstruktivizmusig, napjainkig szerkesztés

Reneszánsz szerkesztés

A tapétázás virágkora, a tapétastílusok kialakulásának kezdete az európai reneszánsz idejére tehető. A gazdag déli kereskedővárosokban, így például Velencében és Firenzében ebben az időszakban terjedt el a vagyonosabb polgárok, az elithez tartozók körében a falak jó minőségű textilanyagokkal történő beborítása. Az elsősorban bársonyból, brokátból és damasztból készülő burkolatok díszítésére is odafigyeltek, elsősorban a palotákban jelentek meg az egyedi, színes mintázatok.^[1]

Ezeket a tapétákat elsősorban arab és mór eredetű mintázatokkal díszítették. A minták jellemzően szimmetrikusak, ismétlődőek voltak és világos színeket alkalmaztak, így kéket, pirosat vagy aranyat.

Ezek a textíliák ugyanakkor igen drágák voltak, így csak a legvagyonosabbak engedhették meg maguknak, hogy házaikat ilyenekkel díszítsék, az anyagok behozatalát pedig a kor háborúi is gátolták, melyek miatt a kereskedelmi útvonalak veszélybe kerültek. Emellett az árat természetesen az is megemelte, hogy ezeket a falburkolatokat általában mesteremberek készítették, az egyedi darabokat kézzel, fatekercsekkel dekorálták.^[2] A középosztály így textíliák helyett egyszerűbb, olcsóbb tapétákat alkalmazott otthonai falainak burkolására és díszítésére.^[3]

Ebben a korszakban terjedt el a grafikák sokszorosításának technikája is, így a korai falburkolatok sok esetben ilyeneket ábrázoltak, és nem ismétlődő mintákkal díszítették őket.

Barokk szerkesztés

A reneszánsz továbbgondolásával jöttek létre a barokk korszak extravagáns tapétái, amelyeknek legjellemzőbb darabjai a királyi, hercegi palotákban használtak voltak. Súlyos színek, gazdag díszítés, aprólékosan kidolgozott minták jellemzik.

A stílus az egyház és a világi elit köreiben is igen elterjedtté vált. A kevésbé vagyonosak a selymet, brokátot és falikárpitot gyapjúszálból készült tapétákkal utánozták.^[4]

Rokokó szerkesztés

A barokk stílussal egy időben hódított a rokokó, bár jóval később jelent meg, a 18. század első felében. Jellemzőek rá az aszimmetrikus minták, görbe vonalak, illetve a barokk stílusnál könnyebb, finomabb díszítési mód.

Klasszicizmus szerkesztés

A barokk stílus ellentéteként jött létre, megjelenése a felvilágosodás kezdetének idejére tehető. Egyszerűbb, letisztult stílus, amely elsősorban Franciaországban hódított. Sokszor előfordulnak az ókorhoz visszanyúló motívumok, a függőlegesen felosztott dekorációk.

Biedermeier szerkesztés

A klasszicizmussal bizonyos mértékig átfedésben alakult ki a biedermeier, ám ez elsősorban a német területeken terjedt el. Az ilyen stílusú tapéták a napóleoni stílussal ellentétben jellemzően egyszerűbb mintákat, természetközeli panorámákat ábrázoltak, mintáik pedig általában kisméretűek voltak.

Neoreneszánsz, neobarokk, neoklasszicizmus szerkesztés

A 19. század vége és a 20. század eleje a historizmus néven ismert stílus megjelenését hozta, amely a régi stílusokat szabadon keverték, nem ragaszkodott szigorúan azok szabályaihoz. A kor stílusa tehát korántsem volt egységes, általánosságban azonban jellemezte az igen gazdag díszítés és az aprólékosan kidolgozott minták.^[5]

Szecesszió szerkesztés

A 20. század kezdetén a historizmus mellett létrejött egy új, élénkebb stílus, a szecesszió, amely elvetette a szabályosságot, a szimmetriát, és jellemzően a természetből vett mintákkal dolgozott, így például virágmintával.

Art déco szerkesztés

Ezt a stílust az absztrakt minták jellemzik, a mértani és organikus témákat keverték. Mivel ekkor már elterjedt volt a tömegtermelés, ezek a tapéták a középosztályban is igen elterjedtnek számítottak, rengeteg otthonban találkozhattunk velük az időszakban. Sok helyen még ma is megtalálhatóak.^[6]

Bauhaus szerkesztés

A 20. század egyik meghatározó stílusa volt a Bauhaus, amelynek mintáit az objektivitás, a funkcionalizmus járja át. A stílus az ezredfordulót követően újjáéledt, jelenleg is sok otthonban megtalálható.

Konstruktív funkcionalizmus szerkesztés

A stílus alapja nem más, mint a stílus újjáteremtése, a korábbi alapok meghaladása. Hívei nem a régiből akartak újat gyártani, hanem teljesen új témákat akartak kreálni. Új típusú alapanyagok jelentek meg, mint a parafa, a spárga és a velúr, illetve a fémes tapéta. Közkedveltté vált a poszter tapéták alkalmazása is, amelyeket jellemzően az otthonok hangulatának javítására használtak.^[7]

A kínai tapéták a kezdettől az európai rokokóig és napjainkig szerkesztés

A tapéta műfaj legrégebbi képviselője a kínai tapéta, amely az egész világon a tapéta termelés modellje lett. A kínai tapéta eredete időszámításunk előtti időkre, a Han-dinasztia időszakára nyúlik vissza. A selyem felhasználást követően a papír feltalálása, Krisztus után 105-ben, nagyot lendített a tapétagyártás fejlődésén. A kínaiak a 4. századtól folyamatosan tökéletesítették a tapéta alapanyagának számító rizspapír minőségét, és kiküszöbölték a szakadásokat. A tapétákat a kínai tintafestészet eszközeivel készítették. A 18. században Anglia közreműködésével megjelenik a kínai tapéta Európában és különlegessége és titokzatossága miatt óriási sikert arat. A Chinoiserie (kínaias) a rokokó pazar lakosztályaiban szerte Európában és Magyarországon is, a fényűzés részévé válik. Az Eszterházy család kastélyaiban Fertődön és Kismartonban példátlan Chinoisere pompát halmoztak fel a magyar tulajdonosok. A 21. században a Kínai Népköztársaság óriási léptekkel építi ki a tapéta gyártó kapacitását. A nagy európai tapétagyárak, Kínába telepített üzemeiben, a magasan képzett munkaerő magába szippantja a hiányzó tudást és az európai termelési kultúrát. Megindult a kínai tapéta gyors felemelkedése.