A tartalékvaluta olyan értékét stabilan megőrző pénznem, amelyben több kormány és nemzetközi szervezet devizatartalékait tartja. Az ilyen valuta egyben ellátja a fizetőeszköz szerepét olyan termékek esetén, mint például az olaj vagy az arany.

Az amerikai dollár a világ legelterjedtebb tartalékvalutája
Az 1999. óta elszámolási pénzként, 2002. óta készpénzként létező euró
Az 1700-as évek elejétől egészen 1944-ig a "pénzek pénzének" nevezett font sterling számított a világ vezető tartalékvalutájának. A Bank of England 5 fontos bankjegye 1931-ből.

A tartalékvalutát kibocsátó ország olcsóbban vásárolhat termékeket, mert a többi országnak minden tranzakciónál az átváltás költségét is meg kell fizetnie (bár ez nem jelentős a termék árához képest). Emellett lehetővé teszi számára, hogy jobb kondíciókkal kérhessen kölcsön, hiszen az általa kiadott pénz egy saját gazdasági súlyánál jelentősebb piac számára biztosítja az alapot (ti. a nemzetközi kereskedelem ezen valutában/valutákban folyik).

Tartalékvaluták története szerkesztés

Tartalékvaluták évezredek óta léteznek, lényegében mindig az a pénznem számított annak, amiben a nemzetközi pénzügyi tranzakciók zajlottak. Gazdaságtörténészek szerint 1700-tól 1900-ig a font sterling, a francia frank és a holland gulden párhuzamosan töltötték be ezt a funkciót, a font sterling egyértelmű dominanciájával. Nagyjából 1700-tól 1944-ig a vezető tartalékvalutának egyértelműen a brit font sterling, ahogy akkor nevezték, "a pénzek pénze" tekinthető, 1944-ben világviszonylatban még 55 %-os részesedéssel rendelkezett. Az amerikai dollár 1944 és az 1950-es évek eleje között váltotta fel a font sterlinget a világ domináns tartalékvalutájaként. Tény, hogy ezek a pénznemek nemesfém alapúak voltak. A 19. században egyre jelentősebb mértékben jelent meg az amerikai dollár, az orosz rubel és később a német márka. Bár a modern pénzügyi rendszer a 19. század második felében nagy lépésekkel fejlődött, a pénz értékét az aranystandardhoz kötötték egészen az első világháborúig. Az I. világháború idején a Bank of England felfüggesztette az aranystandard használatát, a Bank of England bankjegyei (£5, £10, £20, £50, £100, £200, £500, £1000) mellett megjelentek a Őfelsége Kincstára (H. M. Treasury) £1/2 és £1 államjegyei is.

A második világháború után a világ legerősebb gazdasági hatalmai megállapodtak egy új nemzetközi pénzügyi rendszer alapjaiban, amit Bretton Woods-i rendszer néven ismerünk. Ebben a rendszerben a dollár központi szerepet kapott, mivel az Egyesült Államok vállalta, hogy az arany árához viszonyított fix összegért átváltja az érintett valutákat. Ennek következtében számos európai ország és Japán leértékelte saját pénznemét a dollárhoz képest, ezzel serkentve a hazai termékek exportját.

 
A globális valutatartalékok változása

Az 1960-as évek végén a dollár nyomás alá került más országokkal, mivel az amerikai gazdaság túlzott deficitet halmozott fel. Azonban pozícióját megtarthatta, mivel nem volt helyette más alternatíva.

Az 1990-es években az ázsiai pénzügyi válság hatásait a dollárban tartott valutatartalékok enyhítették elsősorban Kína számára. Az Egyesült Államok a kínai gazdaság legfőbb export célpontja, ám a kereskedelmi többlete révén hozzá befolyó dollármilliárdokat amerikai államkötvényekbe fektette. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy 2008-ra Amerika legnagyobb hitelezője Kína lett. A korábban is létező igény a tartalékvaluták diverzifikálására a nemzetközi pénzügyi válság hatására felerősödött.

2009. június 16-án a BRIC közgyűlésen az orosz fél felvettette a dollár státuszának felülvizsgálatát.[1] Azonban mivel a végső nyilatkozatból ez kimaradt, ezért hatására mindössze a brazil real értékelődött le a dollárral szemben.[2]

A Bank of China vezetője szerint a Triffin-dilemma továbbra is fennáll, azaz mialatt egy ország saját pénznemével látja el a világot, nem tudja biztosítani e pénznem stabil értékét (árfolyamát). Ezen oknál fogva javasolja egy SDR-nek nevezett nemzetközi felügyelet alatt álló független tartalékvaluta bevezetését, amely értékét számos ország pénzneméből és értékpapírokból összeállított kosár alapján határoznák meg.[3]

2009. augusztus 23-án a Bank of England leköszönő elnöke, Mark Carney szerint a dollár tartalékvaluta szerepe egyre kevésbé fenntartható és új fizetőeszközöket vetett fel a dollár felváltására. Ezek egyike egy bitcoinhoz hasonló, központi bankok koalíciója által kibocsátott digitális valuta lenne.[4]

Jelentős tartalékvaluták szerkesztés

Tartalékvaluták százalékos eloszlása 1995-től
'95 '96 '97 '98 '99 '00 '01 '02 '03 '04 '05 '06 '07 '08 '09 '10 '11 '12 '13
Amerikai dollár 59,0% 62,1% 65,2% 69,3% 70,9% 70,5% 70,7% 66,5% 65,8% 65,9% 66,4% 65,7% 64,1% 64,0% 62,1% 61,5% 62,3% 61,1% 60,9%
Euró 17,9% 18,8% 19,8% 24,2% 25,3% 24,9% 24,3% 25,2% 26,3% 26,5% 27,2% 26,6% 24,7% 24,3% 24,5%
Német márka 15,8% 14,7% 14,5% 13,8%
Angol font 2,1% 2,7% 2,6% 2,7% 2,9% 2,8% 2,7% 2,9% 2,6% 3,3% 3,6% 4,2% 4,7% 4,0% 4,3% 3,9% 3,8% 4,0% 4,0%
Japán jen 6,8% 6,7% 5,8% 6,2% 6,4% 6,3% 5,2% 4,5% 4,1% 3,9% 3,7% 3,2% 2,9% 3,3% 2,9% 3,8% 3,6% 4,1% 3,9%
Kanadai dollár 1,5% 1,8%
Ausztrál dollár 1,5% 1,7%
Francia frank 2,4% 1,8% 1,4% 1,6%
Svájci frank 0,3% 0,2% 0,4% 0,3% 0,2% 0,3% 0,3% 0,4% 0,2% 0,2% 0,1% 0,2% 0,2% 0,1% 0,1% 0,1% 0,1% 0,3% 0,3%
Egyéb 13,6% 11,7% 10,2% 6,1% 1,6% 1,4% 1,2% 1,4% 1,9% 1,8% 1,9% 1,5% 1,8% 2,0% 3,1% 4,4% 5,4% 3,3% 3,0%
Sources: 1995-1999, 2006-2008 IMF: Currency Composition of Official Foreign Exchange ReservesPDF(80 KB)
Források: 1999-2005, ECB: The Accumulation of Foreign ReservesPDF(816 KB),2006–2012 Currency Composition of Official Foreign Exchange Reserves (COFER)PDF

Jegyzetek szerkesztés