Wikipédia

Tiszaújlak

település Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járásban

Tiszaújlak (ukránul: Вилок [Vilok], szlovákul: Výlok, németül: Wylok) városi jellegű település Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járásban, Tiszaújlak község székhelye. A Tisza jobb partján terül el, érinti az ukrán–magyar határsávot, és itt válik határfolyóvá a Tisza. 1989-ben nyitották meg a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelőhelyet, amely nemzetközi, éjjel-nappal működik Ukrajna és Magyarország, illetve az Európai Unió között.

Tiszaújlak (Вилок)
A Tiszaújlak határában álló Turul-emlékmű
A Tiszaújlak határában álló Turul-emlékmű
Tiszaújlak címere
Tiszaújlak címere
Közigazgatás
Ország Ukrajna
TerületKárpátalja (1946. január 22. – )
Járás
KözségTiszaújlak község
Rangvárosi jellegű település
Alapítás éve1304
PolgármesterKovács István[1]
Irányítószám90351
Körzethívószám+380 3143
Népesség
Teljes népesség3201 fő (2019. jan. 1.)[2]
Magyar lakosság2653
Népsűrűség400 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság117 m
Terület8,35 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 06′ 43″, k. h. 22° 50′ 17″Koordináták: é. sz. 48° 06′ 43″, k. h. 22° 50′ 17″
Tiszaújlak (Kárpátalja)
Tiszaújlak
Tiszaújlak
Pozíció Kárpátalja térképén
Tiszaújlak weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Tiszaújlak témájú médiaállományokat.
Tiszaújlak címere az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből

Első írásos említése 1304-ből való, ekkor Wylak (Ujlak) a Hont-Pázmány család birtokában volt. A települést a Hont-Pázmány nemzetség ugocsai ágának fennmaradt fiúága, az Újhelyiek 1770-ig birtokolták, amikor is a kincstár megvásárolta a birtokot. Tiszaújlak sokszor játszott fontos szerepet a magyar történelemben. A Rákóczi-szabadságharc egyik előzménye itt zajlott le, amikor Esze Tamás és csapata 1702 kora őszén megtámadta a tiszaújlaki sóházat, ami a bécsi udvar reakcióját is kiváltotta.[3] 1702. október 17-én a császár Szatmár vármegyének címezve rendeletet adott ki, hogy a katonaság segítségével fogják el és példásan büntessék meg a sóházat felprédáló parasztságot. Eszét hónapokon keresztül tartó üldöztetés után sem tudták elfogni.

Munkácson új, kurucok vezette felkelés kezdődött, és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek, aki elérkezettnek látta az időt és eleget tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 3000 főre emelve serege létszámát.

1703. július 14-én itt vívták első győztes csatájukat a kurucok, a győzelem után a sereg átjutott a Tiszán. Ennek emlékére 1903-ban[4][5][6] felállították a turulmadaras emlékművet. Ezt a nemzeti emlékhelyet azonban 1945-ben, a szovjet megszállás után felszámolták és csak 1989-ben állították helyre.[7]

A nagyközség 3419 lakosának több mint 80%-a magyar anyanyelvű.[8] Napjainkban két középiskolája van, ezek közül az egyik ukrán nyelvű. A településen öt vallási felekezet működik, mindnek saját temploma, illetve imaháza van.

Fekvése, természetföldrajzi viszonyok szerkesztés

Tiszaújlak a Tisza jobb partján,[9] közvetlenül az ukrán-magyar határ mentén terül el. A nagyközséget északi irányból Tiszakeresztúr és Karácsfalva, nyugatról Magyarország, délről Tiszabökény, keletről pedig Tiszaújhely határolja. A magyar oldalon lévő Tiszabecstől mindössze három kilométerre, Nagyszőlőstől 17 kilométerre, Beregszásztól pedig 22 kilométerre fekszik. A Tisza itt válik határfolyóvá. A község Kárpátalja síksági részén terül el.[10]

Tiszaújlak – a lakosság számát és gazdasági fejlettségét figyelembe véve[11] – Királyháza után a Nagyszőlősi járás második városi jellegű települése volt.[12]

Környező falvak: Tiszabökény 6 km, Tiszaújhely 4 km, Csetfalva 4 km, Tiszakeresztúr 3 km, Bene 8 km, és a magyarországi Tiszabecs 3 km.[9]

Éghajlata szerkesztés

Területén többnyire atlanti és kontinentális légtömegek uralkodnak; ennek hatására a tavasz változékony, a nyár nem túl forró, az ősz aránylag meleg. Éghajlata mérsékelten kontinentális. A mediterrán ciklonok időjárási hatása a téli időszakra jellemző, enyhülést és csapadékot hoznak. A terület évi középhőmérséklete 10,6 °C, az átlagos fagymentes időszak hossza 180 nap. A 10 °C-nál melegebb napok hőmérsékletének összege, vagyis a hőösszeg 3200 °C körül van. Az éves csapadékmennyiség kb. 720 milliméter, az átlagos évi napfényösszeg pedig 2025 óra körül alakul.[13]

 
A Tiszaújlaki Tisza-híd
 
A Tiszaújlak–Tiszabecs nemzetközi határátkelőhely

Története szerkesztés

Nevének eredete szerkesztés

Tiszaújlakot Wylak (vagyis Ujlak) néven 1304-ben említik először a levéltári okmányok.[14] Jelentése valószínűleg az „új udvarház” fogalomra vezethető vissza, ugyanis az Újlak helynév az új melléknév és a lak – lakóház, udvarház – főnév összetétele. A későbbi okmányokban Wylack, Vylac, Uylak néven is szerepel.

Tiszaújlak régi település, valamikor Szent Ilona Szigetének[15] is nevezték. Megkülönböztetésül a többi „Újlak” nevű településtől, a község 1773-tól viseli hivatalosan a Tisza előnevet.[16][17]

1304–1700 szerkesztés

Levéltári adatok szerint a település helyén valaha a Nyírtelek nevű puszta volt, feltehetően egy hasonló nevű kisebb lakott helységgel. A Hont-Pázmány nemzetségből az első ugocsai birtokot Achilles pécsi püspök, IV. Béla alkancellárja szerezte meg. A király ugyanis 1251-ben adományt adott Achillesnek az ugocsai Verbőc nevű földre, amely előzőleg bizonyos Márk örökös birtoka volt, de ennek fia, Péter, utód nélkül halt el, s így a birtok a királyra szállott. Egy 1270-ben keletkezett okirat szerint V. István magyar király a Tisza-parti Nyírteleket Achilles pécsi püspöknek adományozta. Ezt a kis települést vélhetőleg elpusztította az árvíz.

Az 1300-ból származó másik okiratból arról értesülünk, hogy III. András király a Hont-Pázmány nemzetség Bihar megyéből keletre szakadt tagjainak (Mikó és Csépán) – a Máramaros megyei Viskért cserébe – az ugocsai Ardót, Rakaszt és az immár pusztává vált Nyírteleket adományozta. A királynak ugyanis a benépesedő máramarosi völgy, a sóbányászat és a máramarosi koronavárosok védelme szempontjából szüksége volt a völgyön uralkodó várra. A Hont-Pázmány nemzetség tagjai a kapott birtok nyugati sarkában, új lakosok betelepítésével újabb települést hoztak létre, amely a család birtokai között 1304-ben Újlak néven szerepelt. 1332-ben temploma is volt. A 14. század második felében már tíz falu: Verbőc, Fancsika, Ardó, Rakasz, Újhely, Újlak, Karácsfalva, Mátyfalva, Dob[18] és Kérő[19] volt Ugocsa megyében a Hont-Pázmányok két ugocsai ágának birtokában. Bár Rakaszt kivéve, amely a többi Hont-Pázmány-falutól a közbeeső Perényi-birtokok, elsősorban Nagyszőlős által elválasztva a megye keleti határán állott, a többi kilenc falu összefüggő területen, a megye nyugati felében, a Tisza jobb partján elterülő sík földön feküdt, a birtokok felett egységes uradalmi szervezet nem alakult ki.[16][20][21]

A 14–15. században a nemzetségi birtokok zömét kezeikben tartó Marcell-utódok is számos családban ágaztak szét, amelyek főleg Ardón, Mátyfalván, Újhelyen és Verbőcön építették fel kúriáikat. E családok azonban a 16. század közepéig az Ujhelyi-ág kivételével kihaltak, s így a Marcell-ág birtoka a már megindult széttagolódás után 16. században ismét egy család kezében egyesült. A települést a Hont-Pázmány nemzetség ugocsai ágának fennmaradt fiúága, az Újhelyiek, 1770-ig birtokolták, amikor is a kincstár megvásárolta a birtokot, több mint negyven igényjogosult kielégítésével.

Tiszaújlak már a középkorban is híres volt a tiszai révről és sókikötőjéről. 1417-ben nagy raktárak épültek itt a Tiszán leúsztatott só tárolása és továbbszállítása céljára. Egy ilyen raktár ma is áll az Esze Tamás téren. Tiszaújlak sóházába a sót Aknaszlatináról tutajon szállították le a Tiszán. Tiszaújlak és Csetfalva környékén többnyire három hegyi tutajból egy nagyot állítottak össze.[22] A sót a Tisza partján létesített sólerakatokból szállították tovább Magyarország és a monarchia egyéb országainak sóhivatalaiba. Ezenkívül a tutajokon szállított fát sokszor egészen Szegedig úsztatták le.[23]

A település többször szenvedett károkat az árvíztől. Az 1624-es árvíz szinte teljesen elpusztította, a súlyos károkat csak évtizedek múlva sikerült helyrehozni. Az újjáépítéshez nagy segítséget nyújtottak a szlatinai sóbányászok, akik gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére.

Megszenvedte Tiszaújlak lakossága az 1657-es lengyel betörést is, amit II. Rákóczi György erdélyi fejedelem lengyelországi politikája váltott ki. 1661-ben viszont már török seregek vonultak át a településen, mindent felégetve útjukban. Az 1678–1688-as, Thököly Imre vezette Habsburg–ellenes felkelés sem kerülhette el Tiszaújlakot. Megtorlásul a felkelésben való részvételért, a települést osztrák katonaság özönlötte el, megkínozva és kirabolva a lakosságot. Aki tehette, a környező erdőkbe menekült.[16][21]

A Rákóczi-szabadságharc idején szerkesztés

 Bővebben: Rákóczi-szabadságharc
 
Rusz Károly: Esze Tamás
 
Esze Tamás emléktábla az egykori sóház falán

Ugocsa vármegye, a történelmi Magyarország törpe vármegyéje, két szolgabírói járásból állt, amelyeket a Tisza folyó választott el csaknem két egyenlő részre. A két járást Tiszán-inneninek és Tiszán-túlinak nevezték el. Területe 1190 négyzetkilométer volt. Tiszaújlak a Tiszán-inneni járáshoz tartozott, amelynek központja Nagyszőlős volt.[7] A sókereskedéssel kapcsolatos problémák – a kincstári monopóliumok bevezetése után (1699) – nem csak Máramarosban, de a környező vármegyékben is rendkívül kiéleződtek. Érzékenyen érintették Szatmár, Ung, Ugocsa és Bereg lakosságának jövedelmeit is, mivel ezekből a vármegyékből tömegesen keresték kenyerüket a máramarosi sóbányákban. „A monopoltársaságok, kiváltságokat élvező csoportok önkényes árszabásaikkal nagy drágaságot idéztek elő, sokkal károsabb volt azonban az, hogy lefoglalták a belső piacokat és a lakosság legkülönbözőbb rétegeit jórészt kiszorították onnan.”[7]

Esze Tamás élete és tevékenysége teljesen egybeforrt a kibontakozó felszabadító harccal, szereplése kiterjedt az ugocsai térségre is. Itt tűnik ki még 1702 kora őszén a tiszaújlaki sóház elleni támadásban. Esze – sókereskedő lévén – szekerével a tiszai sólerakó helyről Debrecenbe szállította áruját. A tiszaújlaki sótisztek azonban alaptalanul azzal vádolták meg, hogy lopott sót árul. A vádak ellen még a Szatmár vármegyei főispán, Károlyi Sándor pártfogása sem segíthetett, aki írt a Kamarának, hogy Esze ártatlan, hogy lopott sót nem találtak nála. A sótisztek ezt figyelmen kívül hagyva az összes marháját elhajtották Tiszaújlakra. Nem használt a sértett igazának bizonygatása sem, meg sem hallgatták. Ekkor fordult szembe a hatóságokkal. Családját és ingóságait biztonságos helyre, Debrecenbe költöztette. Társaival együtt visszament a tiszaújlaki határba, ahol „a maga marháit a sótisztek marhái közül kiszaggatta és elhajtotta”.[7] Megtámadta a tiszaújlaki sóházat, egy embert megölt, és a sóház pénztárát kirabolta.[7] Ez a támadás a bécsi udvar reakcióját is kiváltotta. 1702. október 17-én a császár Szatmár vármegyének címezve rendeletet adott ki, hogy a katonaság segítségével fogják el és példásan büntessék meg a sóházat felprédáló parasztságot. Eszét hónapokon keresztül tartó üldözés után sem tudták elfogni. Sorsa a későbbiekben összeforrt az erdőségekben bujkáló emberekkel, így Kis Alberttel, aki a váradi börtönből szökött meg, de Károlyi Sándor szatmári főispán szolgálatában is állt. 1702 telén Esze Tamás és Kis Albert már a beregi erdőkben bujkáltak hasonló sorsú honfitársaikkal. Közben az európai politika – az örökösödési háború révén – is közrejátszott az erdőkben bujdosók mozgalmának kibontakozásában.[7]

1703. május 24-én Majos János kuruc kapitány és Ilosvay Bálint kuruc ezredes katonái elfoglalták Tiszaújlakot. A sóház épületét reggel 7 órakor Esze Tamás foglalta el, két gyalogos csapattal és 40 lovassal, a 14 muskétásból és egy hadnagyból álló őrségből négyet levágtak, a többi közéjük esküdött. Maga Tiszaújlak falu ekkor az Újhelyi család birtokában volt, a kincstár csak a sórakodó hely miatt vásárolt meg belőle egy részt. A falu birtokba vétele egyértelműen a sótisztek ellen irányult, akiket magatartásuk miatt nem szívelt a környék népe. Ezután a kuruc felkelők elfoglalták Naménytól Tiszabecsig a Tisza vonalát.[7]

A Tiszaújlak-Tiszabecs közötti ütközet szerkesztés

 Bővebben: Tiszabecsi csata
 
A tiszaújlaki turulmadaras Rákóczi emlékművet 1903. szeptember 20-án avatták fel
 
Tiszaújlak az 1780–1784 között készített jozefiniánus topográfiai térképen (méretaránya: 1:28 800)

1703. július 14-én Rákóczi tiszántúli hadjárata során Benéhez ért. Átkelt a Borzsa hídján, és a délutáni órákban Csetfalva és Tiszaújlak határában táborozott le lovasságával, mivel a gyalogosok a mostoha útviszonyok, a sár miatt lemaradtak. Ellenséges csapatok nem állomásoztak a közelben, a Tisza jobb parti vidékén legfeljebb az ellenség felderítő járőrei mozogtak. Az egyik ilyen felderítő csapatnak, amelynek kötelékében 20 magyar és 30 német lovas szolgált, a vezetője Kende Mihály császári huszár-alezredes volt. Még július 13-án átkeltek a Tiszán, Benén és Muzsalyon keresztül Beregszászig meneteltek. Nem tudva Rákóczi támadó jellegű előrenyomulásáról, Várin keresztül akartak visszatérni Tiszabecsre. A fejedelem, észlelve a járőrcsapatot, sikeresen bekerítette azokat. Kendének nem maradt más esélye, csak az elkeseredett harc. A fejedelem lovasai már ekkor elfoglalták a rév hídfőjét, amit tizenöt elsáncolt német gyalogos őrzött. Kende embereit Rákóczi katonái a folyónak szorították, akik egy kanyarulatba húzódva keményen ellenálltak. A Tisza túlsó oldaláról – biztonságos fedezékből – heves puskatűzzel támogatták Kende embereit. Négy órán át folyt a küzdelem, amelyben Kende katonái háromszor rohamoztak. A heves összecsapás láttán Rákóczi meg szerette volna kímélni lovasait, és inkább a lemaradozó gyalogsággal akarta megtörni az ellenséget. Erre azonban nem került sor, mivel a lovasok zárt sorú támadása eldöntötte az összecsapás kimenetelét. A ellenség katonái közül nyolcan estek el. Rákóczi vesztesége a kedvezőtlen helyzetük miatt valamivel nagyobb volt. Az áldozatok közé került Kende Mihály is, aki a lovával együtt a Tiszába fúlt.[24]

A Tisza-parti összecsapásban nem vettek részt jelentős katonai erők, de Rákóczi híveinek szempontjából erkölcsi hatása hatalmasnak bizonyult. Félelmet keltett a tiszabecsi oldalt védő nemesek körében is, akik a felkelők bátorságát csak az álhírekből ismert idegen csapatok leendő támogatásával tudták magyarázni. Löwenburg, a szatmári várparancsnok is csodálkozását fejezte ki levélben Csáky Istvánnak, amikor azok visszavonulásukat tervezték.

 
Tiszaújlak az 1806–1869 között készített franciskánus topográfiai térképen. Méretaránya: 1:28 800
 
Tiszaújlak az 1872–1884 között készített ferencjózsefi topográfiai térképen (méretarány: 1:25 000)

E sikeres nap után, már estefelé érkezett meg a gyalogság, az immár harcedzett lovassághoz hasonlóan kimerülten, majd a fejedelem Várinál rendezte a csapatok sorait. Ezután döntött a fejedelem az átkelés megkezdése mellett, Bercsényi Miklós tanácsának ellenére. Tisztában volt a veszélyekkel, mivel emlékirataiban ezeket jegyezte fel:

„ Előre láttam, hogyha megkíséreljük az átkelést a Tiszán, nagy veszély fenyegeti személyemet, de ha végrehajtjuk ezt a vállalkozást, a köz javának nagy előnye származik belőle. ”
– Rákóczi Ferenc[25]

A lovasság volt a legütőképesebb erő, amelyre Rákóczi számíthatott, támogatták is átkelési szándékát. Tekintettel kellett lenni a sereg harci kedvére, amit negatívan befolyásolt volna a hegyekbe való visszavonulás. Tanácskozások következtek, amelyeken a fejedelem akarata érvényesült. Nem hitték legyőzhetetlen akadálynak a Tiszabecsnél az ellenség által épített hídnak az elfoglalását sem. Reggelre azonban változott a helyzet, a Tiszabecsnél állomásozó előőrsök jelentették, hogy ott feloszlott a vármegyei nemesség vezetése alatt álló tábor. Saját csónakjaikat tönkretéve visszavonultak Szatmárra, a német század pedig egymaga nem akarta tartani a révet. A tiszabecsi tábor szétesésében nagy szerepe volt a hamis híreszteléseknek, amelyek negyvenezer svéd és lengyel katona támadásáról szóltak. Ez egyben a vármegyei és az osztrák katonaság tájékozatlanságát is jelezte, nem látták át a valóságos helyzetet, kapkodva és zavartan döntöttek. Ilyen körülmények között jelölte ki Rákóczi a tiszai átkelés vonalát. Kulcsszerepet szánt Esze Tamásnak, akit a Tisza két partjáról gyűjtött seregével előreküldött Namény felé, maga pedig a fősereggel utánaindult.[7][26]

Rákóczi seregei 1703. július 14-én Tiszaújlak-Tiszabecs[27] térségében aratták első győzelmüket. A csata kétszáz éves évfordulójának emlékére 1903-ban avatták fel a turulmadaras Rákóczi emlékművet az események helyszínén.[7][28][29]

1717-től Trianonig szerkesztés

1717-ben a krími tatárok törtek be a településre, azt földig rombolták és 17 lakost rabszíjra fűzve elhurcoltak.

1790-ben, Ungvár és Munkács után, gyógyszertár nyílt Tiszaújlakon.

1830-ban a lakosság száma 1441 fő volt, többségében kisiparos és kereskedő.[21] A 18. században és a 19. század elején a tiszaújlaki provizoriátushoz tartozott Kishódos, mint kamarai birtok.

Nagy csapás sújtotta a települést 1830-ban, amikor a tiszai tutajosok kolerát hurcoltak be a helységbe. A lakosság nagy része meghalt, az áldozatokat a kis római katolikus kápolna környékén temették el.[16]

Az 1848. március 24-re összehívott országgyűlésben Ugocsa megyét Abonyi István (Tiszaújlak) és Egry János (Halmi) képviselte. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, Kossuth Lajos felhívására 163 tiszaújlaki férfi fogott fegyvert. Ugocsa megyében az összeírások szerint a nemzetőrök száma 1848 végén elérte a 3500 főt. A Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban, hiányosan bár, de megtalálható az ugocsai nemzetőrök falvankénti névsora. 1848. szeptember 23-án a nemzetőrséget alegységekbe szervezték, megválasztották tisztjeiket, feleskették őket. Tiszaújlakon megkezdődött a 125 közlegényből, két alhadnagyból, egy hadnagyból és egy századosból álló egység kiképzése. A szabadságharc bukása után Kosvai Bélát húsz évi fegyházbüntetésre ítélte az osztrák bíróság.[30]

 
A Nepomuki Szent János-kápolna
 
Tiszaújlak és környéke a 20. század elején
 
Tiszaújlaki utcarészlet

1885-ben ipari tanonciskolát hoztak létre, 65 tanulóval. A 19. század végén felépült a vasútállomás, a posta, a telefonközpont és a takarékpénztár. Kezdetben Tiszaújlakon csak egytanerős egyházi iskolák voltak, 1883-ban nyílt meg az első állami népiskola. Az 1908–1909-es tanévben a tanulók létszáma elérte a 394 főt, a tanítók száma ekkor hat fő volt.[21][31][32][33] Bizonyos, hogy 1888-ban is nagy árvíz sújtotta a települést.[16]

A csehszlovák időszak szerkesztés

A trianoni döntés[34] értelmében az új határ Tiszaújlak mentén húzódott.[35][36][37][38] A háború után nehezen indult meg a gazdasági élet. Ez az időszak 1918-tól 1924-ig tartott. Ekkor kezdett fellendülni Tiszaújlak. 1926-ban a település utcáin már villanyvilágítás volt.

Az 1930-as években a főutcán ötven üzlet, két bank és a Rojkó-féle gyógyszertár volt. Kárpátalja egyik legelső gyógyszertára[39] az 1700-as években alapított Rojkó-patika, mely az egykori nagyközségi kórház, a jelenlegi orvosi rendelő helyén állt, s itt készítették az országszerte, sőt az egész Osztrák–Magyar Monarchiában ismert Rojkó-féle bajuszpedrőt,[40][41] amelyet még I. Ferenc József császár és király is használt.[42][43][44] Tiszaújlakon négy községi orvos rendelt, hét hentesüzlet volt, vágóhíd üzemelt, húsz mester foglalkozott cipő és csizma készítésével, hat ruhaszabó dolgozott és két malom üzemelt. Nagy termény- és termékraktárak voltak a településen. Tiszaújlak nagy piacán heti, hónapos országos vásárokat tartottak, ahol rengeteg jószágot adtak és vettek, még Csehországba is szállítottak. 4000 ember élt itt a legnagyobb megértésben, ebből 1600 ember zsidó volt, akik vezették a kereskedelmet.[33][45]

1933. július 8-án Tiszaújlakot elöntötte az árvíz, amelyben kb. 400 ház omlott össze, négy ember meghalt, kb. 500 jószág elpusztult. A cseh állam is részt vett az újjáépítésben, ezután épültek meg Tiszaújlakon a faházak.[46][47][48]

1938-ban Tiszaújlakon egy elemi és egy polgári iskola volt, egy osztály az egyházhoz tartozott.[21][49][50][51]

Újra Magyarország részeként szerkesztés

1938. november 2-án az I. bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta Csehszlovákiától a trianoni határ mentén elterülő magyar többségű országrészt, köztük Tiszaújlakot is. Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye nyugati sávja, az egykori Ugocsa vármegye községei és a trianon előtt Szatmárhoz tartozott Nagypalád a Tiszaújlaki járáshoz tartoztak, amelynek székhelye Tiszaújlak volt.[21][52][53]

A zsidóság 1944. évi deportálása szerkesztés

 Bővebben: Holokauszt és Zsidó holokauszt Magyarországon
 
Tiszaújlak főutcája az 1933-s nyári árvíz idején

Baky László belügyi államtitkár április 7-én szigorúan titkos rendeletet bocsátott ki a magyar zsidóság gettóba gyűjtéséről. Ezen felül a rendelet utasította a hatóságokat, hogy a „zsidók összeszedése” során begyűjtött értékeket a „községi elöljáróságok három napon belül a tisztogatási terület központjában székelő Nemzeti Bank fiókjához tartoznak beszállítani”.[54]

 
A sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékműve Tiszaújlakon
 
A málenkij robot áldozatainak emlékműve Szolyván

Kárpát-Ukrajnában és Északkelet–Magyarországon 13 nagyobb gettót és bevagonírozási központot alakítottak ki. Az összegyűjtött zsidókat vagy a Munkácson, Ungváron, Varjúlaposon és Beregszászban létesített gyűjtőtáborokban, vagy a huszti, máramarosszigeti, kassai, mátészalkai, nyíregyházi, nagyszőlősi, sátoraljaújhelyi, kisvárdai és beregszászi kijelölt gettókba helyezték el. Nagyszőlősön a városban élő és az Ugocsa megye hitközségeiből ideszállított zsidókat a zsinagóga és az úgynevezett Magyar sor körüli négy utcában gyűjtötték össze. A gettóban 12–14 ezer zsidó élt, köztük azok, akiket a szomszédos községekből, Batarcsról, Feketeardóról, Halmiból, Királyházáról, Kökényesről, Nagytarnából, Terebesről, Tiszaszászfaluról, Tiszaújlakról és Turcról szállítottak ide. A gettólakók közül 4700 nagyszőlősi lakos volt.[55] A zsidók elhurcolása után az üzletek tönkrementek, a vásárok megszűntek.[16]

A szovjet közigazgatás időszaka szerkesztés

 Bővebben: Málenkij robot

1944. október 24-én a 4. Ukrán Front katonái bevonultak a községbe. A szovjetek október 25-én bevonultak Husztra és Nagyszőlősre, október 26-án Munkácsra, majd október 28-án Beregszászra és Ungvárra is.[56] 1944. november 13-án tartották meg Munkácson a munkácsi, az ungvári, a huszti, a nagyszőlősi, a szolyvai, a técsői és az ilosvai járás kommunista alapszervezeteinek képviselői azt az értekezletet, ahol bizottságot választottak, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy megszervezze a Kárpátontúli Ukrajna Kommunista Pártjának alakuló kongresszusát. Épp aznap, amikor kihirdették a Kárpátalját megszállt 4. ukrán front katonai tanácsa által kiadott 0036. számú szigorúan titkos parancsot a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű hadköteles férfiak letartóztatására és elhurcolására.[57] November 14-én, a 0036. számú szigorúan titkos parancs alapján Kárpátalja községeiben megkezdték a hadköteles korú német és magyar férfiak összegyűjtését.[55]

Az 1933. július 8-ai árvíz után az 1947-es szilveszteri árvíz is emberáldozatot követelt a településen.

A Szovjetunió széthullásával Tiszaújlak az 1991. augusztus 24-én függetlenné vált Ukrajna része lett.[16][21]

Népesség, vallási felekezetek szerkesztés

Tiszaújlak lakossága a 2006. december 1-jei adatok tükrében 3348 fő, amelyből 2653 magyar (a lakosság 79%-a), 711 ukrán, 41 orosz, 11 cigány és 32 egyéb nemzetiségű. A lakosság nemi összetétele: 1419 férfi és 1929 nő.[58][59] A legújabb, 2010-es adatok alapján Tiszaújlak lakossága 3419 fő, amelyből 2772 magyar (a lakosság 81%-a).[60]

Tiszaújlakon jelenleg öt vallási felekezet működik, négy saját templommal, illetve az ortodox és a római katolikus felekezet még egy-egy kápolnával is rendelkezik. A Jehova tanúi felekezet imaházban tartja összejöveteleit. A hívek számának megoszlása szerint a legtöbb híve a római katolikus egyháznak van, majd ezt követi a görögkatolikus, a református,[61] az ortodox egyház és végül a Jehova tanúi felekezet.[62]

Gazdasága szerkesztés

A privatizáció előtt tíz kisebb-nagyobb iparvállalat működött Tiszaújlakon (például cipőgyár, bútorgyár, famegmunkáló kombinát, kenyérgyár, aszfaltgyár, malom). A nagyközségben ma jelentős a munkanélküliség, ezért az államhatár közelsége miatt sokan a határon túl keresnek munkalehetőséget. Az elmúlt néhány év során Tiszaújlak gazdasági élete nagy fejlődést mutat, ez főleg a kereskedelmi vállalkozások terén mutatható ki leginkább, ami nagyrészt a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelőhely hatásának tudható be.

A Tiszaújlakon található hét üzem közül (amelyek a szovjet közigazgatás során épültek fel) sajnálatos módon csak némelyik működik, azok is csak időszakos jelleggel. Jelenleg csak a fafeldolgozó üzemel, amely az egykori Szovjetunióban méretét tekintve Nagybocskó mellett a második volt Kárpátalján. A munkahelyek száma ugyan emelkedést mutat, de még így is nagyon sokan Magyarországon vállalnak munkát a jobb kereseti lehetőségek miatt.[16]

Közlekedés szerkesztés

A települést átszeli az Ungvár–Beregszász–Halmi (Románia) országút. A helyi közlekedés infrastruktúrája nagymértékben kiépített, az utak 75%-a aszfaltozott, míg a fennmaradó részek vagy földutak, vagy kőzúzalékkal leterítettek. A települést érinti a Bátyú–Királyháza–Taracköz–Aknaszlatina-vasútvonal. A Nagyszőlőssel való kapcsolattartást segítik elő az óránként induló iránytaxik, illetve autóbuszok.

Oktatás szerkesztés

A nagyközségnek két különálló, önálló középiskolája van: a 2. sz. magyar és az 1. sz. ukrán tannyelvű. Az ukrán tannyelvű középiskolában érettségizők többnyire az Ungvári Nemzeti Egyetemre jelentkeznek, de néhányan a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választják.

 
A 2. sz. Széchenyi István Középiskola 1. szárnyának épülete (2006)
 
Az 1. sz. Ukrán Középiskola

1998-ban a magyar iskola (amely három különálló részből állt: az úgynevezett „kis iskolából”, ahol a tanulók az 5–6. osztályig tanultak, majd a felsős osztályok a „nagy iskolában” tanultak tovább) romos épületei életveszélyessé váltak, ezért a helyi óvoda épületébe költöztek át, ahol hét tanterem állt rendelkezésre a 11 osztály 270 tanulója számára. 1998-ban a helyi római katolikus közösség elkezdte az új iskola építését, a kivitelező a Széchenyi István Jótékonysági Alapítvány volt. 2006. augusztus 29-én hivatalos keretek között átadták a felújított iskolaépület első szárnyát, majd szeptember 1-jén az elsősök újra birtokba vehették az új iskolát. Azóta a második szárnyat is átadták, étkezdével. A harmadik szárny, amely egyebek mellett tornateremnek is otthont adna, 2011-ig még nem készült el.[63][64][65]

Emlékhelyei szerkesztés

 
A tiszaújlaki sóház épülete

Az egykori sóház az ukrán tannyelvű középiskolának adott otthont, jelenleg nem használják. Az épület falán emléktábla hirdeti, hogy az egykori Sóhivatalt Esze Tamás kuruc vezér katonáival 1703. május 24-én 7 órakor reggel, két gyalogos csapattal és negyven lovassal elfoglalta.[66] Tiszaújlakon telepedett le Móricz Zsigmond egyik rokona, Ombódy Ilona Papp Mária nevű lánya, aki a boldog embernek, Papp Mihálynak édestestvére volt. Móricz Zsigmond tiszaújlaki kapcsolataira emléktábla hívja fel a figyelmet, amely az egykori ukrán iskola épületének a falán látható.

„ A só tudniillik, főleg az állatok számára volt értékesítendő; Tiszaújlakon, a szomszéd mezővárosban volt a sókamara s kockasót szoktak venni, ami kevés óvatosság mellett eláll és eladható. Sót édesapám is vett, egész tutajjal, s van egy emlék, hogy egy ízben dugáru volt, amit vett, s éjjel feljelentette valaki a faluból az újlaki fináncoknak, de mire a fináncok megjöttek, akkorára már őneki besúgták a veszedelmet, s a só eltűnt. Csak egy vagy két kút aztán hosszú ideig ihatatlan volt. ”
– Móricz Zsigmond: Életem regénye[67]

Szabó Lőrinc is felkereste Tiszaújlakot, és a Tücsökzene című kötetének egyik versében megörökítette itteni élményeit.[68]

Turul-emlékmű szerkesztés

 
Az 1945-ig álló tiszaújlaki Turul emlékmű turulmadara, jelenleg az ungvári várban látható
 Bővebben: Turul-emlékmű (Tiszaújlak)

Tiszaújlak és a szomszédos Tiszabökény határában egy mesterséges halom tetején áll a Turul-emlékmű. 1703. július 14–16-án a kuruc csapatok itt aratták első győzelmüket. A győztes csata helyén 1903-ban[69] emlékoszlopot állítottak fel.[70] Egy mesterségesen emelt, négyzet alaprajzú domb tetejére obeliszket, tetejére gömböt állítottak, arra szárnyait kitáró turulmadarat helyeztek. Évtizedekig fontos emlékhely volt, de 1945 tavaszán a helybeli vezetők, mintegy elkötelezettségüket akarván bizonyítani a szovjethatalom iránt, földig romboltatták az emlékművet, és az anyagát az elesett szovjet katonák emlékművének építésére használták fel. Magát a turulmadarat Ungvárra szállították, és a mai napig az ungvári várban lehet megtekinteni. 1987-ben Bíró Andor, a péterfalvai kolhoz akkori elnöke, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának hosszú ideig egyetlen magyar képviselője kezdeményezte az emlékmű helyreállítását. Sokáig húzódott az ügy.

 
A sztálini terror („málenkij robot”) emlékműve, az áldozatok névsorával (Tiszaújlak)

Már megvolt a területi tanács engedélye az eredeti emlékmű visszaállítására, de ez még kevésnek bizonyult. Engedély kellett Kijevből is. A hatalom nem akart turulmadaras emlékművet, legfeljebb egy kuruc lovasszobrot. Mivel a már aláírt engedélyt sehogyan sem tudták megváltoztatni, 1989. július 16-án került sor az emlékmű ünnepélyes újraavatására, amely Keisz Gellért és Lezu Vladimir építész alkotása.[71][72]

A sztálini terror emlékműve szerkesztés

Tiszaújlak központjában 1989-től emlékoszlop hirdeti a sztálinizmus („málenkij robot”) azon áldozatainak a névsorát, akiknek egyetlen bűnük magyarságuk volt. A 149 elhurcolt férfiből 23-an odavesztek.[73]

Tiszaújlak templomai szerkesztés

 Bővebben: Tiszaújlak templomai

Tiszaújlakon jelenleg öt vallási felekezet működik, négynek saját temploma van.

A község első római katolikus templomáról 1332-ben találunk említést a korabeli okmányokban, a templomot azonban a vidékre betörő tatár, török hordák később porig rombolták. Helyén épült fel 1788-ban a mai barokk stílusú, Szent Ilona tiszteletére szentelt római katolikus templom.

A görögkatolikus templom 1806-ban épült, klasszicista stílusban. Romzsa Tódor vértanú[74] 1947. évi meggyilkolása után, 1949-ben az egyházmegyét bekebelezte a moszkvai ortodox egyház. A templomot 1991-ben kapta vissza az egyház. Az ortodox felekezet ezután kezdett új templom építésébe, amely a közelmúltban készült el.

Az első református templom a jelenlegi Rákóczi úton épült torony nélkül, 1701-ben tűzvész pusztította el. 1850-ben a református egyházközség megvásárolta azt az épületet, amelyet a község addig sóraktárnak használt, 1903-ban kibővítették és tornyot építettek fölé. Az építés 1905-ben fejeződött be. Nagyobb felújítás utoljára 1988-ban történt. A harangokat Egry Ferenc készítette Kisgejőcön.[72][75][76][77]

  •  
    A tiszaújlaki római katolikus templom
  •  
    A tiszaújlaki pravoszláv (ortodox) templom
  •  
    A tiszaújlaki görögkatolikus templom
  •  
    A tiszaújlaki református templom

Környezetvédelem szerkesztés

A környezetvédelem érdekében a nagyszőlősi hulladékgazdálkodási és hulladékhasznosítási cég[78] minden szombaton elszállítja a szemetet, ami nagyban elősegíti, hogy Tiszaújlakon ne alakuljanak ki szeméthegyek. A helyi iskolások a köztisztasági akció keretében pedig évente kétszer összegyűjtik az utak mellett eldobált szemetet.

Sportélete szerkesztés

 
A Tiszaújlaki 2. sz. Középiskola diákjainak győzelmi serlegei

Legnagyobb sikert a labdarúgás terén az 1991–1992-es korosztályú tiszaújlaki iskolások érték el 2007-ben, amikor megnyerték az Ajándékozz egy mosolyt a gyermekeknek elnevezésű országos seregszemlét: a megyében és a nyugat-ukrajnai régiós selejtezőn is sorra vert mindenkit a tiszaújlaki korosztályos focicsapat, s ezzel bejutott az országos vidéki sportjátékok labdarúgótornájának fináléjába, ahonnan pedig bajnokként térhettek haza. Ezzel az eredménnyel Tiszaújlak csapata jogot nyert arra, hogy Ukrajnát képviselje egy nemzetközi ifjúsági tornán.[79] 2009-ben pedig a Nagyszőlősi járási téli kupát hatalmas fölénnyel nyerte meg Tiszaújlak. (A labdarúgócsapat a Nagyszőlősi járási labdarúgó-bajnokságban futballozik.)[80][81]

Híres emberek szerkesztés

 
Edvin Marton 2008. május 20-án, Belgrádban
Itt született
Munkájuk Tiszaújlakhoz kötötte

Képek szerkesztés

  •  
    A Rákóczi Ferenc vezette 1703-1711-es szabadságharc tiszaújlaki hőseinek állított emléktábla az egykori sóház falán
  •  
    A 2. sz. Széchenyi István Középiskola átépítés előtt (1998) és átépítés közben (2003)
  •  
    Tiszaújlak 1768-os kamarai térképe
  •  
    Korabeli hírlapi tudósítás az 1903-ban történt emlékmű-avatási ünnepségről (Vasárnapi Újság, 1903. 39. szám 643. oldal)
  •  
    Szűz Mária szobor az Esze Tamás téren
  •  
    Steinberger Sarolta sírja. Kozma utcai izraelita temető: 5B-7-10.
  •  
    Tiszaújlak térsége a 3. katonai felmérés térképén
  •  
    A Tisza Tiszaújlaknál
  •  
    A Tisza hídja és a Sóház; üdvözlőlap 1904-ből, Tiszaújlak nevezetes építményeinek fényképével
  •  
    Móricz Zsigmond-emléktábla Tiszaújlakon
  •  
    A tiszaújlaki vallási felekezetek számának megoszlása híveik számának tükrében
  •  
    Zsinagóga

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Tiszaújlak: az ébredő erő. Tisza News, 2016. január 20. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 7.)
  2. ↑ Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2019 року (ukrán nyelven). Ukrán Statisztikai Hivatal, 2019. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
  3. ↑ Esze Tamás emlékére. Beregi Hírlap. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  4. ↑ Vasárnapi Újság 39. sz. 1903. (50. évfolyam. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  5. ↑ Homoki Dianna: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc kultuszának forrásaihoz. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  6. ↑ Karmacsi Zoltán: Tiszaújlak lakosságának identitásmutatói – Az 1703–11-es II. Rákóczi Ferenc által vezette szabadságharc itt aratta első győzelmét a tiszai átkeléskor. A szabadságharc 200. évfordulójának tiszteletére a Tisza-híd hídfőjén 1903. szeptember 20-án felavatták a Turul-emlékművet. [2018. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  7. ↑ a b c d e f g h i Csatáry György: Ugocsa Vármegye II. Rákóczi Ferenc Államában 1703–1711 (pdf). [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  8. ↑ Molnár József, Molnár D. István: Kárpátalja népessége és magyarsága (pdf). II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola MTT. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  9. ↑ a b Magyarország a XX. században - Hidak. Szekszárd: Babits Kiadó (1996). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 23. 
  10. ↑ Vonatok Tiszaújlaknál. benbe.hu. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  11. ↑ Верховна Рада України[halott link]
  12. ↑ Селище міського типу (1959 óta
  13. ↑ Геренчука: Природа Закарпатської Області, 18–19. oldal
  14. ↑ (2004. május 6.) „700 éves Tiszaújlak”. Kárpáti Igaz Szó 66 (16763). [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 24.)  
  15. ↑ Scenth Ilona Zygete, levéltári adatok alapján Szent Ilona tiszteletére épült kápolna állhatott itt: "Capella in hon. b. Elene constructa" (1372).
  16. ↑ a b c d e f g h Botlik, Dupka Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján, i. m. 333. o.
  17. ↑ Kurucok utódai. Beregszász tourinfo. [2015. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 24.)
  18. ↑ Dob a Tisza északi partján, Fancsika és Újhely között állott, de még a középkorban elpusztult s azóta mint puszta, Fancsika határának részét képezi. Először csak 1372-ben találkozunk nevével, amikor birtokosai, a nemzetség két ugocsai ága, a fancsikai és ardai nemesek megosztoztak rajta. Tisza-menti fekvése valószínűvé teszi, hogy Dob is a nemzetség által 1300-ban szerzett nagy kiterjedésű Tisza-menti Nyírtelek nevű puszta területén keletkezett a többi megtelepült faluval együtt (Tiszaújhely, Tiszaújlak, Karácsfalva, Kérő). A falu a 15. század első felében néptelenedett el, 1508-ban már pusztaként említik.
  19. ↑ Földrajzi fekvése alapján legvalószínűbbnek látszik az a feltevés, hogy Kérő is az 1300-ban Ardóval és Rakasszal szerzett nyírteleki puszta területén, ennek Mátyfalva és Fancsika közé eső északi felén települt meg. Lakott helyként utoljára 1411-ben szerepel, ezután csak 1558-ban találkozunk ismét nevével, amikor már pusztaként említik. Minden bizonnyal még a 15. század első felében elnéptelenedett.
  20. ↑ Komáromy András: A Hunt Pázmán nemzetség ugocsai ágazata
  21. ↑ a b c d e f g Історія Вилка. (Hozzáférés: 2011. augusztus 4.)[halott link]
  22. ↑ Helyreállítják a kárpátaljai faúsztatási múzeumot. múlt-kor történelmi portál. (Hozzáférés: 2011. augusztus 24.)
  23. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása. [2011. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 29.) „ÚJLAK. Tisza Újlak. Elegyes Mezőváros Ugocsa Várm. földes Ura a’ Királyi Kamara, lakosai katolikusok, egyesült óhitűek, és reformátusok, Tisza Bés nevű Szatmár Vármegyei falutól a’ Tisza választya-el, fekszik Cserfalvától egy fertály órányira; határja 3 nyomásbéli, 560terem búzát, árpát, kukoricát, de zabot kevesebbet, erdeje, szőlőhegye nints, piatza helyben, héti, és országos sokadalmai jók; a’ Tiszán igen nevezetes rév van itten; figyelmetességet érdemel az is, hogy e’ már most Ugocsa Vármegyének leg helyesebb Mezővárosa, tsak 26 esztendők előtt is, igen kitsiny, és rongyos falu vólt; de mivel az Örmény Kereskedők itten a’ kereskedést fel állították, számos jó mesteremberekkel is bővelkedik”
  24. ↑ Dr. Márki Sándor. II. Rákóczi Ferencz 1676-1735. Magyar Történelmi Társulat (1907). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 24. 
  25. ↑ Csatáry György: Ugocsa Vármegye II. Rákóczi Ferenc Államában 1703–1711 i.m. 45. old. (pdf). [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  26. ↑ Dr. Márki Sándor. II. Rákóczi Ferencz 1676-1735 A fölkelés okai. Magyar Történelmi Társulat (1907). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 24. 
  27. ↑ „Megemlékezések a turulos emlékműveknél”. Kárpáti Igaz Szó 105 (16802). [2008. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 25.)  
  28. ↑ Elfeledett győztes csaták – Tiszaújlak-Tiszabecs (1703. július 14.). kitartás.hu. [2011. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  29. ↑ Homoki Dianna: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc kultuszának forrásaihoz. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2011. augusztus 12.)
  30. ↑ Bagu Balázs. Az1848/49-es forradalom és szabadságharc Kárpátalján [archivált változat]. Ungvár-Budapest: INTERMIX Kiadó (2010). ISBN 978-963-9814-32-5. Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 25. [archiválás ideje: 2014. augusztus 24.] 
  31. ↑ A vándorszínészet országos helyzete (1837–1848), vándorszínészek Tiszaújlakon. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  32. ↑ Az éjszakkeleti Kárpátok vidéke. Zemplénmegye. Wekerle Sándortól. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Beregből jövet, a mint a Borzsa folyónál átlépjük Ugocsamegye határát, az első község a vasút mentén, a Tisza balpartján Tisza-Újlak, melynek lakosai nagyobbára magyarok. Ez egyike a legvagyonosabb községeknek, mely csekély kiterjedése mellett is nagy élénkséget és forgalmat mutat. Csinos, tiszta házai vannak; fő útczáján aszfaltburkolatú gyalogút van. Élelmes kereskedők és ügyes iparosok lakják, a kik nagy vidék szükségleteit látják el. A tiszaújlaki népes vásárokat a szomszéd Bereg és Szatmár megyékből is sokan látogatják. Egyik nevezetessége a tiszaújlaki bajúszpedrő, melyből még Amerikába is szállítanak és melyet annak idején III. Napoleon franczia császár is használt”
  33. ↑ a b Botlik, Dupka Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján, i. m. 334. o.
  34. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 18.) „1919. április 16-án a román hadsereg (a párizsi békekonferencián 1919. február 26-án megállapított, a nagyhatalmak által 1919. március 17-én jóváhagyott demarkációs vonal teljes hosszában), 1919. április 23-án a csehszlovák hadsereg megkezdte a régió elfoglalását. – Román megszállás alá jutott a területnek körülbelül 65 százaléka a Máramarossziget–Técső–Huszt–Beregszász–Csap vonalon. Husztra 1919. április 19-én, Királyházára és Nagyszőlősre 1919. április 20–21-én, Beregszászba (Tiszaújlak felől) 1919. április 27-én, Munkácsra 1919. április 28-án vonultak be”
  35. ↑ 103. fejezet - A román és jugoszláv ügyek bizottsága ülésének jegyzőkönyve. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Le Rond tábornok (Franciaország) emlékeztet arra, hogy az albizottság – egy Halmi és Tiszaújlak közötti összekötő vasútvonal létesítésével számolva – úgy határozott, a határt a lehető legközelebb húzza meg Tiszaújlakhoz, és csupán azt a kérdést hagyta függőben, vajon a várost nyugatra vagy keletre kerülje el. Márpedig a javaslat Tiszaújlakot a határtól 10 kilométerrel nyugatra hagyja. Le Rond tábornok (Franciaország) úgy vélte, hogy a Tiszaújlak térségében javasolt határvonal nem biztosít megfelelő kiterjedésű területet a szükségesnek elismert, Halmi és Tiszaújlak között megépítendő összekötő vasút számára. A vasútvonalnak előre meghatározták a helyét, noha a kérdést csak a helyszínen lehetett volna eldönteni. A bizottság Tiszaújlak térségében az albizottság által meghatározott határvonalat állította vissza”
  36. ↑ 5.8. A román és jugoszláv ügyek bizottsága ülésének jegyzőkönyve. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „A határvonalat úgy kell megvonni, hogy a halmi vasút csatlakozhasson a magyarországi ruszinok területét húzódó csap-huszti vonallal. A Tiszaújlak melletti pont ennek függvényében határozandó meg”
  37. ↑ 5.10. A román és jugoszláv ügyek bizottsága ülésének jegyzőkönyve. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Az elnök fölkérésére Le Rond tábornok (Franciaország) ismerteti a cseh-szlovák bizottságnak a sátoraljaújhely-tiszaújlaki vasút tárgyában hozott határozatát. A cseh-szlovák bizottság első ülésén úgy döntött, hogy e vasútvonal Tiszaújlak és Csap közötti szakaszát a ruszin területhez csatolja, majd a legutolsó ülésen folytatva a kérdés megvitatását, a Csap-Sátoraljaújhely szakaszt a cseh-szlovák területhez csatolta”
  38. ↑ 4.9. A román és jugoszláv ügyek bizottsága ülésének jegyzőkönyve. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Sir Eyre Crowe (Brit Birodalom) kifejti, hogy az angol küldöttség a Románia és Cseh-Szlovákia közötti kapcsolat érdekében igen nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy juttassanak Romániának egy Nagykárolyt Csappal összekötő vasútvonalat. Szándéka szerint - ahogy az tervezetéből is kitűnik (kék pontozott vonal) - a közvetlen vonalat hagyná meg neki, de egy olyan megegyezéses megoldást is hajlandó elfogadni, amelyik Szatmárnémetit a románoknak juttatva lehetőséget adna nekik arra, hogy Halmi és Tiszaújlak között összekötő vonalat építsenek. Egy ilyen határvonal igazságos kompromisszumot jelentene az angol és az amerikai javaslatok között”
  39. ↑ eredeti neve németül Roykó
  40. ↑ Grete von Urbanitzky: A nagy álom. (Hozzáférés: 2011. július 26.) „A XX. század első felében nagy sikerű osztrák írónő, Grete von Urbanitzky A nagy álom című történelmi családregénye 1943-ban jelent meg magyarul. A mű a tiszaújlaki Roykó család életén keresztül mutatja be a XIX. század közepének Európáját. Roykó Sámuel gyógyszerész volt, aki kikísérletezett egy bajuszpedrő kencét, amely hírnevet hozott az Ugocsa vármegyei kisváros patikáriusának…”[halott link]
  41. ↑ Bokor József (szerk.). Bajuszpedrő, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2022. május 30. 
  42. ↑ Jékely Zoltán: Kirepül a madárka. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „– Hol a bajuszpedrőm? – egyenesedett ki rémülten Kilin Gáspár kofferje felé hajoltából, melyben időközben lázasan kotorászott. – Hol az a jóféle hajdúsági bajuszpedrőm? Kifelejtettem volna? – s a tükör elé állva, lázas igyekezettel kezdte simítgatni-pedergetni, csak úgy nyállal, a bajuszát.– Majd veszünk valahol! – nyugtatta meg Grün. – Van itt minden a Császárvárosban. Hír szerint Őfelsége is a Roykó-féle tiszaújlakit használja, amiért haragusznak is rá erősen a bécsi patikáriusok. De hát Erzsébet királyné csak ennek az illatát állhatja, rossznyelvek szerint azért, mert boldogult Andrássy Gyula szép magyar szakállának s bajszának illatára emlékezteti…”
  43. ↑ III. Napóleon császár Tiszaújlakról importálta a bajuszpedrőt. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „III. Napóleon …Az úgy történt, hogy egy alkalommal karácsonyi ajándékai között ott szerepelt egy doboz eredeti tiszaújlaki bajuszpedrő is. Annyira ki váló minőségűnek bizonyult, hogy attól kezdve – amíg csak pödörhette feltűnően nagy és vízszintes szerteágazó bajuszát – mindig tiszaújlaki bajuszpedrőt használt.Így vonult be mintegy másfél évszázaddal ezelőtt a kozmetikai szerek gyártásának történetébe az akkor Európa-hírű magyar bajuszpedrő, amely nem kisebb, személynek, mint a francia császárnak, illetve annak bajuszának adott magas rangú hetykeséget”
  44. ↑ Krúdy Gyula: Delikátesz. Válogatott elbeszélések 1926–1930. Jellegzetes úriember a keresztanyám falujából(1926). (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Löki tudósembernek készült fiatal korában, mint a legtöbb ember Magyarországon, aki az életben csalódott. Ezeket az embereket arról lehetett megismerni, hogy hosszabb bajuszt viseltek a mindennapi embereknél. Lecsüngő, oroszos, elhanyagolt bajuszt, mint Madách Imrét ábrázolták a Vasárnapi Ujságban. Bús bajuszt: amelyet legfeljebb asztalkendővel volt szokás megfésülni a leves után, vagy pipázás közben a pipaszár csutorájával félrehárítani. Vad bajuszt: amelynek hiába kínálgatta Roykó gyógyszerész úr tiszaújlaki bajuszpedrőjét; a bajusz a magános életet választotta, lefelé nyuladozott, mint Paskievics muszka tábornoké, mintha ezzel is jelezni akarná a bajusz, hogy azzal sem törődik, ha hazaárulónak mondják. Voltak ilyen különc bajuszok Magyarországon.”
  45. ↑ Magyar katolikus lexikon – Ugocsa vármegye. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  46. ↑ F5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.). (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1933. július eleje Az állandó esőzések hatalmas árvizet okoztak a Tisza mentén, főleg a Rahó és Badaló közötti szakaszon. A tetőzés július 8-án éjjel volt. A mezőgazdasági termés mindenütt elpusztult. Tiszaújlakon 280 lakóház és melléképület dőlt romba. Az egész Nagyszőlősi járásban jelentős a kár. A víz Nagybocskón és Bustyaházán elvitte a hidat. J. Černy belügyminiszter azonnal a helyszínre utazott. Július 16-i számában Az Őslakó a következőket írta: „Tiszaújlak község lakosságát leírhatatlanul borzalmas katasztrófa érte. Az árvíz ezreknek tette tönkre minden vagyonát. Se lakásuk, se ruhájuk nincs és éheznek […] A látvány, a romhalmaz, a pusztulás, mely ezt a városkát és környékét érte, egyre inkább rémesebb. […] Csak most kezd látszani, milyen végzete lett ennek a vidéknek.” Az árvíz sújtotta Tiszaújlakról Móricz Zsigmond is cikket írt A magyar tenger címmel a Pesti Naplóban. A becsült kár mintegy 40 millió K”
  47. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1932. július 22. A prágai minisztertanács a földművelésügyi miniszter előterjesztésére a Kárpátalja árterületén végrehajtandó árvízvédelmi rendkívüli munkák végrehajtására 10 millió cseh koronát szavazott meg. Mindenekelőtt Tiszaújlak mellett építenek védőgátat. Jóváhagyták a Tisza-szabályozási terveket is”
  48. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1932. augusztus 28. Azok a tiszaújlaki árvízkárosultak, akiknek nincs rendezve az állampolgársági ügye, levelet intéztek a csehszlovákiai magyar lapokhoz, melyben elpanaszolják: a kormány akciója a károsultak felsegélyezésére és a romba dőlt házak felépítésére rájuk nem vonatkozik, pedig tőlük is beszedik az adót, fiaikat elviszik katonának. (Körülbelül 40 családról van szó.)”
  49. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1935. június 23. A Kárpáti Magyar Hírlap információja szerint Kárpátalján az összes magyar polgári iskolások 63 százaléka, a magyar elemi iskolások 16 százaléka nem magyar tannyelvű iskolába jár. – Tiszaújlakon megrendezték a II. gyermek dalos versenyt”
  50. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1935. április 7. A PRMKE felhívására Kárpátalja városai, községei, kultúr- és társadalmi egyesületei zarándoklatot szerveztek a tiszabecsi Rákóczi-emlékoszlophoz. Sajtóbecslések szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az eseményen. Sor került koszorúzásra, megszólalt a tárogató, a Rákóczi-induló, magyar, ruszin és román nyelven tartottak ünnepi beszédet. Utána „közebéd” volt Tiszaújlakon. Április 8-án 10 órától negyedórás „országos harangzúgás”-sal, az ungvári görögkatolikus székesegyházban és a római katolikus templomban ünnepi gyászmisével emlékeztek a vezérlő fejedelemre. A hét folyamán (április 7–13.) ünnepségekre került sor többek között Munkácson, Beregszászban. Ez alkalomból Beregszászban bemutatták Bellyei (Zapf) László, a város reálgimnáziuma tanárának Bujdosók (Színmű egy felvonásban a kuruc időkből) című darabját. A salánki református templom karzatára került az alábbi felírás: „II. Rákóczi Ferencz Fejedelem salánki ország gyűlésének és utolsó itt tartózkodásának emlékére. 1711. Febr. 11-18. Halála 200 éves évfordulóján.1935. Ápr. 8.”)”
  51. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1937. november 21. Tiszaújlakon ünnepélyes keretek között nyújtották át Hrabár Konstantin kormányzónak a díszpolgári oklevelet”
  52. ↑ Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1938. november 2. A bécsi Belvedere-kastély aranytermében kihirdették a tengelyhatalmak (Németország és Olaszország) döntőbírósági határozatát, az ún. „első bécsi döntést”. → 1940. augusztus 30. A csehszlovák delegáció tagjaként jelen volt Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnök (repülőgéppel érkezett Pozsonyba, onnan J. Tisóval gépkocsin utazott Bécsbe). Podkarpatszka Rusz területéből 1523 km² (a cseh-szlovák országrész 21,1 százaléka) került Magyarországhoz: 97 település, 26 056 épület, 173 233 lakos, ebből 164 370 cseh-szlovák állampolgár, nemzetiség szerint: cseh/szlovák 16 466 (10%), ruszin/ukrán 33 435 (20,34%), német 4534 (2,76%), magyar 83 578 (50,85%), lengyel 81 (0,05%), zsidó 25 427 (15,47%), egyéb 849 (0,5%). A kárpátukrán terület 11 094 km², 390 település, 112 457 épület, 552 124 lakos, ebből cseh-szlovák állampolgár 544 759, nemzetiség szerint cseh/szlovák 17 495 (3,21%), lengyel 78 (0,02%), ruszin/ukrán 413 481 (75,9%), német 8715 (1,6%), magyar 25 894 (4,75%), zsidó 65 828 (12,08%), egyéb 13 268 (2,44%). A teljes terület 14,66 százaléknyi értelmiségéből ide került 3,26%. A magyar törvénykezésben az 1938:XXXIV. tc. (az Országos Törvénytárban megjelent november 13-án). Az Ungvári és a Nagykaposi járás az Ungvár székhelyű Ung vármegyéhez, a Beregszászi, a Munkácsi, a Tiszaújlaki és a Vásárosnaményi járás a Beregszász székhelyű Bereg és Ugocsa k. e. e.(közigazgatásilag egyelőre egyesített) vármegyékhez került.”
  53. ↑ 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.). (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1938. december 17. Megjelent a 9.330/938. sz. M. E. rendelet a „felszabadult Felvidék közigazgatásának új rendjéről”. Megyei beosztás: Ung (székhely: Ungvár), Bereg és Ugocsa k. e. e. (Beregszász) vármegye. Megyei városi rangot kapott Ungvár és Munkács. – Az időjárás rendkívül hidegre fordult. Az ungi lakosság körében komoly elégedetlenség tapasztalható a faellátási nehézségek miatt. – Megnyílt a Nagyszőlős (kárpátukrán oldal)–Tiszaújlak (magyar oldal) határátkelőhely.”
  54. ↑ Tóth Gábor. Deportálások Kárpátalján a második világháború idején - Műhelytanulmány. Budapest: Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány. ISBN - (2008). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 26. „1942 és 1944 között a konzervatív Kállay Miklós kormánya, a németek és személyesen Hitler követelése ellenére sem volt hajlandó elkülöníteni, gettókba zárni, majd deportálni a magyar zsidókat. Kállay hallgatással, időnyeréssel próbált kitérni a zsidóság elleni drasztikus fellépést sürgető német követelések elől, s a zsidókérdést minduntalan magyar belügynek nyilvánította. Az 1944. március 19-i német megszállás viszont új helyzetet teremtett.” 
  55. ↑ a b Tóth Gábor. Deportálások Kárpátalján a második világháború idején - Műhelytanulmány. Budapest: Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (2008). Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 26. 
  56. ↑ Tóth Gábor: Deportálások Kárpátalján a második világháború idején. [2014. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „Az Edvard Beneš vezette csehszlovák emigráció a kezdetektől arra törekedett, hogy Csehszlovákiát a müncheni egyezmény megkötése előtti határai között újítsák meg. Törekvéseik elérték céljukat, mivel a szövetségesek semmisnek nyilvánították az 1938–1941 között Németország és Olaszország pártfogása alatt végrehajtott terület-visszacsatolásokat. Ennek értelmében a szovjet hadsereg Csehszlovákia részeként szabadította fel Kárpátalját. Ezt volt hivatott megerősíteni az 1944. május 8-án megkötött szovjet–csehszlovák egyezmény is, amely kimondta, hogy a szovjet hadsereg, miután a terület teljes egészét hatalma alá vonta, annak irányítását átadja a csehszlovák kormány londoni delegációjának. Ezen egyezménynek megfelelően október végén a térségben megjelentek a csehszlovák kormány emberei, és Huszt központtal elkezdték megszervezni a terület irányítását. Azonban a lassan berendezkedő csehszlovák közigazgatás hamar összeütközésbe került a szovjet hatóságokkal, amelyek szintén az önálló közigazgatás megszervezésével foglalkoztak. A csehszlovák fél ekkor döbbent rá arra a tényre, hogy a látszat ellenére a szovjetek valójában nem voltak hajlandók lemondani a terület irányításáról. Tehát a vörös hadsereg megérkezésével a Szovjetunió gyakorlatilag bekebelezte Kárpátalját, de ezt a tényt nyíltan nem mondták ki, mivel az 1944. május 8-ai egyezmény szerint a terület Csehszlovákiát illette volna.”
  57. ↑ Tóth Gábor: Deportálások Kárpátalján a második világháború idején. [2014. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.) „1945. június 29-én a Szovjetunió és Csehszlovákia aláírja a Kárpátaljáról szóló szerződést, amelynek 1. cikkelye szerint „Kárpát-Ukrajna, amelyet a Saint Germain-en-Laye-ben 1919. szeptember 10-én kötött szerződés alapján autonóm területként a Csehszlovák Köztársasághoz csatoltak, a lakosság részéről kinyilvánított óhajának megfelelően, és a két fent említett Szerződő Fél közötti baráti megegyezése alapján, egyesül ősi hazájával, Ukrajnával, és ennélfogva az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (USZSZK) részévé válik”. 1946. január 22-én a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Kárpátontúli Ukrajnát – Kárpátontúli területté (Закарпатская область) szervezte át.”
  58. ↑ Karmacsi Zoltán: A tiszaújlaki lakosság interetnikus kapcsolatai és lokális identitástudata egy állomásozó terepmunka nyomán. (Hozzáférés: 2011. július 21.)
  59. ↑ A 2001-es népszámlálás adatai. (Hozzáférés: 2011. augusztus 5.)
  60. ↑ Kárpátalja főbb demográfiai adatai, különös tekintettel az ott élő magyarság lélekszámára. [2011. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 5.)
  61. ↑ Tiszaújlaki Református Egyházközösség - a gyülekezet története. karpatalja.tirek.hu. (Hozzáférés: 2011. augusztus 24.)[halott link]
  62. ↑ Ільтьо: Закарпаття 2004. Статичний щоричник.
  63. ↑ Tar Zsuzsanna (2004. január 6.). „Két műszakos iskola egy kárpátaljai óvodában”. Magyar Nemzet Online. (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)  [halott link]
  64. ↑ Új iskolát avattak Tiszaújlakon. A nemzeti összefogás eredménye. Magyar-magyar platform. (Hozzáférés: 2011. július 21.)
  65. ↑ Tóth Viktor (2001. április 8.). „Tiszaújlak: egyre több a magyar az ukrán iskolában”. Kárpáti Igaz Szó Online. [2013. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)  
  66. ↑ Tiszaújlaki sóház egykori épülete. karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)[halott link]
  67. ↑ Móricz Zsigmond: Életem regénye
  68. ↑ Szabó Lőrincz: Tücsökzene, 146-ik vers szakasz
  69. ↑ (1903) „A TISZA-BECSI ÜTKÖZET EMLÉKEI”. Vasárnapi újság 50 (39). (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)  
  70. ↑ Újra leszállt Rákóczi Turulmadara. Függetlenség - a szellemi önvédelem lapja. (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)[halott link]
  71. ↑ Ukrajna – magyarság Turul-ünnepség Tiszaújlakon. www.karpatalja.ma. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)[halott link]
  72. ↑ a b Horváth Z., Gy., - Kovács S.,Kárpátalja kincsei
  73. ↑ A malenykij robot áldozatainak száma. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola LIMES Társadalomkutató Intézetének kutatása. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  74. ↑ Puskás László: Megalkuvás nélkül - Boldog Romzsa Tódor élete és vértanúhalála (Budapest, Barnaföldi Gábor archívum, 2005) ISBN 9637377026 (első kiadása Don Bosco kiadó, Budapest, 1998, ISBN 963-8456-15-9)
  75. ↑ Tiszaújlaki Református Egyházközösség. http://karpatalja.tirek.hu. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)[halott link]
  76. ↑ Beregszászi Gy. 2003. A Tiszaújlaki Sóház, római katolikus és görögkatolikus templomok
  77. ↑ Tiszaújlaki református templom. karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)[halott link]
  78. ↑ AVE Vinogradovo TOB. [2011. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  79. ↑ (2007. október 13.) „"Akadályfutással" tűzdelt újlaki focisiker”. Kárpáti Igaz Szó III (160). [2008. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)  
  80. ↑ (2009. május 21.) „Újlaki foci: eredményesen, de pénztelenül”. Kárpáti Igaz Szó V. (70-71). [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)  
  81. ↑ (2003. augusztus 21.) „Tiszaújlakon ma is népszerű a futball”. Kárpáti Igaz Szó 124 (16626). [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)  
  82. ↑ (2005. május 20.) „Interjú Kolozsvári László festőművésszel”. Kárpátalja V. (20). (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)  
  83. ↑ Kolozsvári László. karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)[halott link]
  84. ↑ A kurucok utódai. Beregszász tourinfo. [2015. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
  85. ↑ Szűcs Nelli - a mi győztesünk. karpatinfo.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 26.)[halott link]
  86. ↑ Sándor Graf Mourja weboldala (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)

Források szerkesztés

  • Beregszászi Gy.: A Tiszaújlaki Sóház, római katolikus és görögkatolikus templomok. Kárpátinfo 4 (50): 12, 2003
  • Boros L. szerk.: Kárpátalja. Bessenyei Tanárképző Főiskola, Földrajz Tanszéke, Nyíregyháza, 1999
  • Botlik J., Dupka Gy.: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján, Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 1993. ISBN 9638129077
  • Horváth Z., Gy., – Kovács S.: Kárpátalja kincsei. Masszi Kiadó és a Romanika Kiadó, Budapest, 2002
  • Ільтьо І. В. (szerk): Закарпаття 2004. Статичний щоричник. Ужгород, 2005
  • Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I–III. Budapest, 1900–1904. ISBN 963054833X
  • Komáromy András: A Hunt Pázmán nemzetség ugocsai ágazata. Budapest, 1980
  • Kormány Gy.: Kárpátalja földrajzi vázlata. Bessenyei Tanárképző Főiskola, Beregszász, 1996
  • Геренчука К. І.: Природа Закарпатської Області. Вища школа, Ужгород, 1981
  • Orosz Ildikó: A függetlenségtől a narancsos forradalomig. A kárpátaljai magyarság helyzete a független Ukrajnában (1991–2005). Ungvár. PoliPrint, 2007
  • Заставний Ф. Д.: Фізична географія України. Форум, Київ, 2000
  • Bánkúti Imre: II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja (Rákóczi források) – Beniczky Gáspár fejedelmi titkár diáriuma 1707–1710., Nap Kiadó, 2005, ISBN 9789639402768
  • Thaly Kálmán: Ocskay László, II.Rákóczi Ferenc brigadérosa I–II. Franklin-Társulat, 1905
  • Mészáros Kálmán: II. Rákóczi Ferenc tábornokai és brigadérosai. A kuruc katonai felső vezetés létrejötte és hierarchiája 1703–1711. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára. Sorozatszerkesztő: Veszprémy László. Argumentum Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 9634463940

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tiszaújlak&oldid=26864916”