Ubrizsy Gábor

Ubrizsy Gábor (Ungvár, 1919. szeptember 23. – Budapest, 1973. május 25.) Kossuth-díjas növénypatológus, mikológus, botanikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az egyes növénybetegségek hátterében álló mikroszkopikus gombák kutatásán, növényvédelmi módszerek kidolgozásán túlmenően Moesz Gusztáv mellett a 20. századi magyarországi mikológia (gombatan) kiemelkedő alakja volt. Két évtizeden keresztül, 1950-től 1969-ig irányította alapító igazgatóként a Növényvédelmi Kutatóintézetben folyó tudományos munkát.

Ubrizsy Gábor
Született	1919. szeptember 23. Ungvár
Elhunyt	1973. május 25. (53 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Gyermekei	Andrea Ubrizsy Savoia
Foglalkozása	növénypatológus, mikológus, botanikus, egyetemi oktató
Kitüntetései	Kossuth-díj
Sírhelye	Farkasréti temető (6/1-1-53)
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Elemi és középiskoláit Nyíregyházán járta ki. 1937-ben a debreceni Tisza István Tudományegyetem bölcsészettudományi karára iratkozott be. Már 1938-tól fizetés nélküli gyakornokként alkalmazták az egyetem növénytani intézetében, ahol Gulyás Antal irányítása mellett végezte a kutatómunkát. Diplomáját 1941-ben szerezte meg természetrajz–földrajz szakon, a következő évben pedig sikeres tanári vizsgát is tett biológia, földrajz és kémia tárgyakból. Diplomaszerzését követően a pallagpusztai Debreceni Gazdasági Akadémia tanársegédjévé nevezték ki, 1943 januárjától pedig a kolozsvári Állami Vetőmagvizsgáló Intézethez került mint kísérletügyi asszisztens. Alig töltött itt fél évet, miután visszatért Debrecenbe, és a helyi mezőgazdasági középiskolában folytatta az oktatómunkát gazdasági tanárként. Rövid idő múltán, 1943 októberében bevonult, és a második világháborúban harcolt. Hadifogságba esett, s csak 1945 októberében tért haza Magyarországra.

1946-tól 1949-ig a szarvasi mezőgazdasági középiskolában oktatott, majd 1949-ben a mikológia magántanára lett a Debreceni Tudományegyetemen. Ezzel párhuzamosan 1949–1950-ben a budapesti Mezőgazdasági Tudományos Központban is dolgozott főelőadóként, illetve – ugyancsak 1949-ben – a fővárosi Növényegészségügyi Intézet munkatársa lett. Ez utóbbi helyen feladata az intézet szervezeti-szakmai átalakítása volt. A Növényvédelmi Kutatóintézet néven újjászervezett kutatóhely első igazgatója volt 1950-től egészen 1969-ig, azt követően tudományos tanácsadóként segítette a növényvédelmi kutatómunkát. Ezzel párhuzamosan 1960 után szakértőként részt vett az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (European and Mediterranean Plant Protection Organization, EPPO) munkájában, 1964-től pedig a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola magántanára volt.

Munkássága

Pályája elején a botanika egyes területei, a florisztika és a növénytársulástan vonzották kutatói érdeklődését, behatóan tanulmányozta a Nyírség és a Vihorlát virágos növényzetét és gombáit. Későbbi tudományos-szakmai munkássága azonban elsősorban a növénykórtanra irányult, azon belül a mikroszkopikus gombák cönológiájának és a gyomnövénytársulások ökológiájának elismert tudósa volt. A környezet védelmét szem előtt tartó, okszerű és tervezett ún. integrált növényvédelmi módszerek híve volt. Kutatásai kiterjedtek az emberi települések és egyéb haszonnövények (szőlő, rizsföld stb.) közelében végzett vegyszeres irtás hatáselemzésére is, melynek során részletesen összefoglalta a folyamatos gyomirtókezelésekkel járó negatív környezeti hatásokat, a növénytakaró és az ökoszisztéma megváltozásának mechanizmusát. Részt vett a burgonyarák (Synchytrium endobioticum), az amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) és az olajfalégy elleni növényvédelmi eljárások kidolgozásában.

Magyarországon elsőként foglalkozott a különféle magyarországi erdőtípusok nagygombáinak társulástani kérdéseivel, ökológiai, élettani, rendszertani és törzsfejlődési kitekintéssel. Gombarendszertani kutatásai során – részben Vörös Józseffel közösen – kísérletet tett egy új rendszertan felállítására, a Soó Rezső által korábban felvázolt szisztéma kiigazítására. Ennek során származástani alapon az ősgombák (Archimycetes) differenciálatlan, heterogén osztályát megszüntette, a korábban külön törzsként számon tartott nyálkagombákat (Soónál Myxophyta, Ubrizsynál Mycota) pedig a gombák (Mycophyta) altörzsének sorolta be. Rendszertani kiigazításait azonban nem érvényesítették a Soó-rendszer későbbi, 1977. évi átdolgozásakor.

Élete utolsó szakaszában a herbológia és a környezetvédelem behatóbban is foglalkoztatta. Emellett tanulmányozta a növénykórtan tudományágának történetét, de művelődéstörténeti vonatkozásait is: filológiai igénnyel elemezte ókori és középkori szerzők növénybetegségekről alkotott felfogását.

Két évtizeden átívelő intézetvezetői korszaka alatt a Növényvédelmi Kutatóintézetet nemzetközileg elismert kutatóhellyé fejlesztette. Alapvető növényvédelmi és növénykórtani áttekintései, mikológiai kézikönyvei mellett mintegy másfél száz tanulmánya és a kétszázötvenet is meghaladó ismeretterjesztő cikke jelent meg. Részt vett a Magyar Gombászati Lapok, a Mezőgazdasági Tudományos Közlemények, az Acta Agronomica Hungarica szerkesztőbizottsági munkájában, 1966-tól haláláig főszerkesztője volt az Acta Phytopathologica Hungarica című növénykórtani szakfolyóiratnak.

Társasági tagságai és elismerései

1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagja lett, elnökként irányította a növényvédelmi bizottság munkáját. Ugyancsak elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társaságának, valamint 1968 után az Országos Erdészeti Egyesület mikológiai szakosztályának. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 1955-től tagja, 1964-től elnökségi tagja volt a Centre international des antiparasitaires-nek, 1966-tól ugyancsak elnökségi tagja volt az Európai Gyomnövénykutatási Társaságnak (European Weed Research Society, EWRS), 1971-ben pedig a Brit Mikológiai Társaság (British Mycological Society) tagjává választották. Gombanemzetséget és több gombafajt neveztek el róla (pl. Fusicoccum ubrizsyi, Prototheca ubrizsyi).

1951-ben a szovjet növényvédelmi módszerek magyarországi elterjesztéséért és A növényvédelem gyakorlati kézikönyve című társszerzői kötetéért a Kossuth-díj ezüst fokozatát kapta meg, 1964-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatának kitüntetettje lett. 1971-ben az Országos Erdészeti Egyesület Clusius-emlékérmét vehette át.

Főbb művei

• A növényvédelem gyakorlati kézikönyve. Budapest. 1951. (Kerekes Lajossal)
• Magyarország kalaposgombáinak határozó kézikönyve. Budapest. 1951. (Többekkel)
• Növénykórtan. Budapest. 1952.
• Magyarország nagygombái, a kalaposgombák kivételével. Budapest. 1953. (Többekkel)
• Vegyszeres gyomirtás. Budapest. 1958.
• Termesztett növényeink védelme. Budapest. 1958. (Reichart Gáborral)
• A növényvédelmi kutatás gyakorlati bevezetésre alkalmas legújabb eredményei. Budapest. 1962.
• Mezőgazdasági mykológia. Budapest. 1968. (Vörös Józseffel)
• Növényvédelmi enciklopédia I–II. Szerk. Ubrizsy Gábor. Budapest. 1968.
• A vegyszeres gyomirtás gyakorlata. Budapest. 1969. (Gimesi Antallal)
• Peszticidek: Áldás és átok? Budapest. 1969.

Források

• Ki kicsoda: Magyar életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1972. 567. o.  
• Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 800. o. ISBN 963-05-2500-3  
• Mezőgazdasági lexikon II. (L–Zs). Szerk. Barna József et al. 2., átd. kiadás. Budapest: Mezőgazdasági. 1982. 769. o.
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 137. o. ISBN 963-05-4420-2  
• Magyar agrártörténeti életrajzok III. (R–Zs). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1989. 495–499. o. ISBN 963-7092-06-4  
• Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 851. o. ISBN 963-9257-17-6  

További irodalom

• Soó Rezső: Ubrizsy Gábor. In: Magyar Tudomány 1973. 10. sz.
• Gimesi Antal: Ubrizsy Gábor. In: Növénytermesztés 1974. 1. sz. 89–90. o.