Vámpírok bálja (film)

1967-ben bemutatott színes, angol–amerikai horrorparódia

A Vámpírok bálja (eredeti cím: The Fearless Vampire Killers) 1967-ben bemutatott színes, angol–amerikai horrorparódia. A lengyel Roman Polański alkotása számos egyéb címen is futott, közülük a legmeglepőbb: The Fearless Vampire Killers or: Pardon Me, But Your Teeth Are in My Neck (A rettenthetetlen vámpírölők, avagy: Elnézést, de a fogai a nyakamba mélyednek). A film eleinte nem volt nagy siker az Egyesült Államokban, ami talán annak is betudható, hogy a rendező nagy megdöbbenésére egy erősen megcsonkított és átszerkesztett változat jelent meg a mozikban. Közel két évvel később, miután a női főszereplőt, Sharon Tate-et brutálisan meggyilkolták Los Angeles-i otthonában, az élelmes (és haszonleső) forgalmazók újra bemutatták a filmet, amely ekkor már óriási érdeklődést keltett.

Vámpírok bálja
(Dance of the Vampires)
1967-es brit–amerikai film

RendezőRoman Polański
ProducerGene Gutowski
Martin Ransohoff
Vezető producerMartin Ransohoff
Műfaj
  • horrorvígjáték
  • horrorfilm
  • vámpírfilm
  • LMBT-témájú film
ForgatókönyvíróGérard Brach
Roman Polański
FőszerepbenRoman Polański
Jack MacGowran
Sharon Tate
Ferdy Mayne
ZeneKrzysztof Komeda (Christopher Komeda néven szerepel a stáblistán)
OperatőrDouglas Slocombe
VágóAlastair McIntyre
JelmeztervezőSophie Devine
DíszlettervezőWilfred Shingleton (Wilfrid Shingleton néven szerepel a stáblistán)
Gyártás
GyártóCadre Films
Filmways Pictures
Ország Egyesült Királyság
Amerikai Egyesült Államok
Nyelvangol
Játékidő108 perc
Költségvetés2 000 000 dollár
Forgalmazás
ForgalmazóMagyarország Magyar Filmintézet (Budapest, Filmmúzeum mozi)
Magyarország InterCom (VHS)
Magyarország Fórum Home Entertainment Hungary Kft. (DVD)
BemutatóUSA 1967. november 13.
Magyarország 1995. (VHS-en)
KorhatárMagyarország Csak 15 éven felülieknek megtekinthető. (mozi)
További információk
SablonWikidataSegítség

A Vámpírok bálja népszerűsége azóta töretlen, 1997-ben musical készült belőle – Vámpírok bálja – melyet 10 évvel később Magyarországon is bemutattak. Magát a filmet a hazai közönség 1983 tavaszán láthatta először, amikor a budapesti Filmmúzeum a műsorára tűzte.

A cselekmény szerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

„Azon az éjjelen, midőn behatolt Erdély szívébe, Abronsius professzor nem sejtette, milyen közel jár rejtélyes kutatásainak céljához. Utazásai során bejárta Közép-Európát, egyetlen hűséges tanítványa, Alfred kíséretében. Abronsius, a tudós kutató, az el nem ismert zseni, testét és lelkét arra áldozta, ami számára szent küldetést jelentett. Elveszítette tanszékét a königsbergi egyetemen, ahol kollégái csak »félnótás«-ként emlegették.”

 
Sarah fürdik (Sharon Tate és Roman Polański)

Abronsius és Alfred összefagyva érkeznek meg egy kis erdélyi falu fogadójába. A professzor rögtön észreveszi a mennyezetről lelógó fokhagymakoszorúkat, ami vámpírveszélyre utal. A fogadós azonban tagadja, hogy emiatt lenne ott a fokhagyma, és azt is cáfolja, hogy vár lenne a környéken. A professzorék szobát vesznek ki, melyhez egy fürdőszoba is tartozik, ahol érkezésük idején éppen a fogadós szépséges lánya, Sarah fürdik egy dézsában. Abronsius azon örvendezik, hogy egyre közelebb kerülnek a céljukhoz, a fiatal Alfredet azonban a tudomány helyett jobban érdekelné a bájos Sarah. A lányt apja, Shagal leszidja és alaposan elfenekeli a gyakori fürdés miatt. Este Alfred a vámpírokról olvas a professzornak, és megtudhatjuk, hogy a vérszívóknak nincsen tükörképük. A két férfi váratlanul motoszkálást hall a folyosó felől. Shagal az, aki titokban a fiatal cselédlány, Magda kamrájába igyekszik. A zajra viszont felkel a fogadósné is, és rögvest férje után indul. A fegyverként magával vitt szalámirúddal azonban a sötétben véletlenül a professzort üti le.

Másnap egy ijesztő, púpos alak jelenik meg a fogadóban. Magda ahogy meglátja a férfit, azonnal az asztal alá bújik előle. Abronsius rájön arra, hogy a púpos egy újabb nyomot jelent, és arra utasítja Alfredot, hogy eredjen a nyomába. Alfred elrejtőzik a púpos férfi szánján. Indulás előtt a púpos meglátja az egyik ablakban Sarah-t. A szán elindul, majd a havas pusztaság közepén megáll, mert az úton feltűnik egy farkas. A púpos egy cseppet sem ijed meg az állattól, hanem rögtön utánaveti magát. Alfred csak fájdalmas vonyítást hall, néhány perc múlva pedig azt látja, hogy a púpos véres szájjal tér vissza a szánhoz. A halálra rémült vámpírvadász ijedtében leesik a járműről.

Este Sarah bekopogtat Alfredhoz. A professzor éppen alszik. A lány azt kéri, hadd fürödjön meg ismét a dézsában. Arról is beszél, hogy nem érti, apja miért aggatta tele fokhagymával az ő szobáját is. Közben az éjszakában a púpos ismét a fogadó felé tart: vele utazik a szánon gazdája, Von Krolock gróf. A fogadóban ezalatt Alfred azon töpreng, hogy vajon leskelődjön-e a kulcslyukon. A dézsában Sarah elszenderedett. Arra ébred, hogy a nyitott tetőablakon át hópihék hullanak a vízbe. A magasból egy idős férfi ereszkedik alá, és rátámad a lányra. Sarah sikítana, de a férfi befogja a száját, és éles metszőfogaival a lány nyakához hajol. Alfred végül rászánja magát arra, hogy bekukucskáljon a kulcslyukon. A látványtól a szava is elakad. Rémülten felébreszti a professzort. Mire Abronsius megérti, miről van szó, és együttesen behatolnak a fürdőbe, Sarah-nak már híre-hamva sincs. Csak a víz habján látható néhány vércsepp tanúskodik arról, hogy mi történt. Rövidesen megjelenik Shagal is. A tetőablakon keresztül kétségbeesve kiált az éjszakába, hogy a gróf úr adja vissza a lányát. A siránkozáshoz csatlakozik a felesége is, de minden hiába. A fogadós elszántan beleharap a fokhagymafüzérbe, és nekiindul, hogy visszaszerezze a lányát. Összefagyott tetemét másnap reggel hozzák vissza a falusiak. Abronsius felfedezi a vámpír harapásának nyomait a tetemen, a falusiak viszont arról beszélnek, hogy vadállatok végeztek a szerencsétlen Shagallal. Később a professzor megpróbálja rábeszélni a fogadósnét, hogy döfjön egy kihegyezett karót halott férje szívébe, nehogy az vámpírként feltámadjon, ám az asszony ostobaságnak tartja a tanácsot. Ezért éjszaka Abronsius és Alfred maga próbálja elvégezni ezt a feladatot. Nem járnak sikerrel, Shagal feltámad és elmenekül. Első útja Magda szobájába vezet: hiába tart a lány maga elé egy keresztet, hogy védekezzen a vámpír ellen. A fogadós végül elmenekül a vár irányába.

A professzor és segédje sítalpakon indul útnak, Shagal nyomait követve. Sikerül bejutniuk a várba, ahol a púpos férfi – Koukol – a vár urához kíséri őket. Von Krolock bevezeti a vendégeket a könyvtárba, miközben a denevérekről és az alvajárókról beszélget a professzorral. Találkoznak Von Krolock fiával, Herberttel, aki főleg Alfred iránt mutat kitüntetett érdeklődést. A vendégek egymásba nyíló szobákat kapnak, Abronsius azonban nem engedi meg, hogy az ijedős Alfred mellette hajtsa álomra a fejét. Koukol közben elkísérte Von Krolockot és Herbertet a kriptába, hogy gazdái nyugovóra térjenek a koporsóikban. A púpos inas nem engedi, hogy Shagal is a grófi kriptában feküdjön a koporsójába. Másnap a professzor és Alfred meg akarják keresni a kriptát, ahol Von Krolockék nyugszanak. Alfred ugyan inkább Sarah-t szeretné megtalálni, Abronsius szerint viszont a kripta a fontosabb. Meglesik Koukolt, aki éppen egy koporsót készít. Alfred emiatt azt hiszi, Sarah már halott, ám a professzor megnyugtatja, hogy ha ez így lenne, akkor a lány már egy kész koporsóban feküdne. Mivel a kripta bejáratát Koukol fejszével a kezében elállja, a professzorék kénytelenek más utat keresni. A magasból, a várfal havas és keskeny párkányán keresztül közelítik meg a kriptát. Alfred könnyedén becsúszik a keskeny várablakon keresztül, a professzor azonban beszorul a nyílásba. Nincs mit tenni, Alfrednek egyedül kell cselekednie, és hegyes karókat döfnie a halottak szívébe. A gyáva és kétbalkezes Alfred azonban elügyetlenkedi a dolgot. Már csak egy megoldás van: vissza kell másznia a várfalra, hogy kiszabadítsa a beszorult professzort.

 
A vámpírok bálján (balról: Sharon Tate, Roman Polański és Jack MacGowran)

Alfred útban a tető felé éneket hall a folyosó felől, és elindul a hang irányába. Az egyik szobában megtalálja Sarah-t, aki ismét fürdik. A lány elmeséli, hogy este bál lesz a várban, melyen boldogan részt venne gyönyörű új ruhájában, ezért csak holnap menne el a fiúval. Alfred hiába mondja neki, hogy holnap már késő lesz. Elfordul, hogy a lány ki tudjon mászni a dézsából, és felöltözzön. Mire újra megfordul, Sarah már eltűnt. Az ablakon keresztül Alfred meglátja a beszorult professzort, és rögtön eszébe jut, hová is indult eredetileg. Kiszabadítja ugyan Abronsiust, ám a vámpírölő eszközeiket tartalmazó táska a mélybe zuhan. Később Alfred ugyanazt az énekhangot hallja, mint korábban. Újra elindul a hang irányába, ám Sarah helyett Herbertet találja a dézsa mellett. A fiatalember megörül Alfred érkezésének, és gyengéd érdeklődést mutat iránta. A gyáva vámpírvadász észreveszi, hogy Herbertnek nincs tükörképe az ággyal szemközti tükörben. A vámpír rátámad, és Alfred alig bír elmenekülni előle. Abronsiussal együtt felmennek a toronyba, és onnan látják, amint megnyílnak a sírok, és az abból kikelő vámpírok elindulnak a bálba. Von Krolock kizárja a két férfit a toronyba, Abronsius azonban rájön a kiszabadulás módjára.

 
Sarah és Abronsius (Sharon Tate és Jack MacGowran)

A bálon Von Krolock különleges csemegét ígér az egybegyűlteknek. Nem csupán a szépséges Sarah-t, hanem újabb áldozatokat is. Abronsius és Alfred álruhában beosonnak a bálba, hogy kiszabadítsák Sarah-t. A forgatagban könnyedén közel kerülnek a lányhoz, és beavatják őt a tervbe. Már-már minden sikerül, de aztán lelepleződnek: a szalon nagy tükrében ugyanis csak hármójuknak van tükörképe. Menekülniük kell, és hogy lerázzák üldözőiket, a professzor és Alfred két szablya segítségével keresztet alkot a terem bejárata előtt. Sikerül eljutniuk a befogott lovasszánhoz, melyen korábban Shagal Magdát is a várba hozta. A haragos Von Krolock Koukolt küldi a szökevények után, de a púpos a mélybe zuhan, és a farkasok martaléka lesz. Sarah a szánon ülve bágyadtan dől Alfred vállára, aki szerelmes szavakat intéz hozzá. A lány fokozatosan magához tér, de már vámpír lett belőle, és elsőként fiatal imádója nyakát veszi célba. A kapálózó Alfréd hiába próbál jelet adni a bakon ülő, mit sem sejtő professzornak.

„Akkor éjjel, Erdélyből menekülvén, Abronsius professzor nem sejtette, hogy a Gonoszt viszi magával, melyet el akart pusztítani. Hála neki, a Gonosz végre elterjedhet az egész világon.”

Háttér-információk szerkesztés

Tündérmese szerkesztés

Miután Roman Polański fekete-fehérben forgatott lélektani horrorja, a Catherine Deneuve főszereplésével készült Iszonyat (1965) jelentős szakmai és közönségsiker volt, a rendező lényegesen kedvezőbb anyagi háttér mellett láthatott hozzá a Vámpírok bálja forgatásához.[1] Első színes filmjét eredetileg „tündérmesé”-nek szánta, sok humorral és még több hóval, de a kötelezőnek tartott happy end nélkül.

A Vámpírok bálja ötlete állítólag egy barátaival közös ausztriai sítúrán jutott az eszébe: elképzelt egy szánt, amint keresztülszeli a havas hegycsúcsokat. Állandó munkatársa, Gérard Brach forgatókönyvíró közreműködésével ezt a fantáziaképet bővítette ki különböző motívumokkal. Figyelembe vették a legismertebb vámpírlegendákat, ugyanakkor Polański nem felejtette el azt sem, hogy a második hazájának tartott Franciaországban a közönség akkoriban ijedség helyett inkább csak nevetett a rémisztőnek szánt horrorfilmeken. Ezért döntöttek úgy, hogy a történetet a humor felé viszik el, Abronsius professzor alakjával például állítólag egyenesen Albert Einstein személyét kívánták parodizálni.[2] Martin Ransohoff amerikai producer megvásárolta Polański előző filmje, a Zsákutca (1966) amerikai forgalmazási jogait, és felajánlotta, hogy a Vámpírok bálja gyártásába bevonja az egyik legpatinásabb amerikai filmgyártó céget, az MGM-et. A nagy filmstúdió támogatása nemcsak a külső helyszíneken történő forgatást – a film Európában készült – tette lehetővé, hanem az anamorfikus eljárás használatát is (vagyis a képarány 2.35:1 volt), melyre Polański forgatás közben tért át, miután nem volt teljesen elégedett az addig rögzített anyaggal. A rendező az angol filmgyártás elismert szakembereit kérte fel a közreműködésre: az operatőr Douglas Slocombe lett, a díszlettervező Wilfred Shingleton, a táncjelenetek koreográfusa pedig Tutte Lemkow.

A színész Polański szerkesztés

A kétbalkezes Alfred szerepét Polański saját magára osztotta. Ez volt az első eset, hogy főszerepet játszott saját játékfilmjében, és ezzel a Vámpírok bálja személyes vonásait kívánta hangsúlyozni.[3] Nem volt egyébként tapasztalatlan a színjátszás területén sem, hiszen annak idején több lengyel filmben játszott kisebb szerepeket, így például jó barátja, Andrzej Wajda egyik korai alkotásában is. A Vámpírok bálja különösen közel állt a szívéhez – évekkel később is gyakran nyilatkozta, hogy saját filmjei közül ez a kedvence –, hiszen tulajdonképpen szerzői film volt: oroszlánrésze volt a forgatókönyv megírásában, saját elképzelései szerint rendezhetett, és maga játszhatta el Alfred szerepét is, ráadásul a munka élete egy boldog periódusában zajlott, amikor mind szakmai, mind magánélete kedvező irányba haladt. Alfred tulajdonképpen egy kafkai figura, mint maga Polański: külsőre jelentéktelen, kicsi és kiszolgáltatott.[4]

Sharon Tate szerkesztés

Polański eredetileg Jill St. Johnt választotta ki Sarah szerepére,[5] Martin Ransohoff azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a szerepet pártfogoltja, Sharon Tate kapja. A feltűnő szépségű lány modellként került a filmvilágba, és Ransohoff szeretett volna sztárt csinálni belőle. Tate-nek azonban nem volt semmilyen színészi képzettsége, ezért eleinte maga Ransohoff is csak kicsiny szerepeket bízott rá az általa finanszírozott produkciókban, hogy Sharon tapasztalatokat és gyakorlatot szerezzen. A Vámpírok bálja ideális lehetőség volt arra, hogy a sztárjelölt egy nagyobb, de képességeit meg nem haladó szerepben álljon a kamerák elé. Polański próbafelvételt készített a színésznővel, akire a szerep kedvéért vörös parókát adott. A végeredmény láttán hajlandó volt eleget tenni Ransohoff kívánságának. Eleinte ugyan türelmetlen volt a tapasztalatlan színésznővel, később azonban fenntartásai fokozatosan elmúltak. Tate önbizalmának (és alakításának) jót tettek Polański elismerő szavai, és a két fiatal művész között szerelem szövődött. Alfred és Sarah bimbózó kapcsolata a filmben valójában Roman és Sharon akkoriban kibontakozó szerelmét is visszatükrözi.

A szerelmesek a premier után néhány héttel nagy médiafelhajtás kíséretében kötöttek házasságot Londonban. Úgy tűnt, boldogságuk idilli és tökéletes, melyet gyerekáldás fog kísérni, a tündérmese azonban a valóságban is horrorba váltott át: a 8 és fél hónapos terhes színésznő 1969. augusztus 8-án éjjel brutális mészárlás áldozata lett a Los Angeles-i bérelt villájában tartózkodó négy másik személlyel együtt. Polański nem volt otthon, új filmje előkészítésére Angliába utazott. A Sors iróniája, hogy Tate borzalmas halála árán lett olyan világsztár, amilyen életében szeretett volna lenni, és tragédiájával hozzájárult ahhoz is, hogy a férje által rendezett Vámpírok bálja kultuszfilmmé váljon.

A forgatásról szerkesztés

A filmet eredetileg Ausztriában akarták forgatni, de a stábnak az utolsó pillanatban Olaszországba kellett áttelepülnie, ahol a Dolomitokban fekvő kicsiny, síelésre alkalmas üdülőhelyen, a grödeni St. Ulrich-ban (Ortisei) forgattak. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre, hogy a forgatási menetrendet a helyszín megváltozásának megfelelően átdolgozzák, viszont az olasz törvények miatt olasz alkalmazottakat is fel kellett venniük a stábba. Gene Gutowski, a film európai producere szerint az olaszok valósággal kirabolták a produkciót.

A film képi világán az orosz kultúra hatása fedezhető fel. A havas, mesébe illő táj egyrészt a híres orosz mesefilmkészítő, Alekszandr Ptusko alkotásainak, másrészt az orosz–zsidó festő, Marc Chagall festményeinek vizuális stílusát idézi. (A festőre utal a filmbéli fogadós neve is: Shagal.) Egyes elemzők szerint a történet szimbolikus értelemben ugyancsak orosz vonatkozású: a nyilvánvalóan zsidó falucskát vámpírok tartják rettegésben és tizedelik meg, és mindez haloványan azokra a pogromokra is utalhat, melyeket a cári Oroszországban a kozákok követtek el a zsidók ellen. Más elemzők más szimbolikát vélnek felfedezni a cselekményben: szerintük a sztori Lengyelország német megszállását szimbolizálja, melyet Polański gyermekként élt át Krakkóban. A Vámpírok bálja nem zárja ki ezt az értelmezést sem, hiszen végeredményben a történetet úgy is összefoglalhatjuk, hogy benne a gyermekkor ártatlanságát és tisztaságát idéző idill kerül veszélybe fenyegető külső erők (a vámpírok) által. A német megszállásra utaló értelmezés megerősíti a film személyes vonatkozásait is, melyekről fentebb már volt szó. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezek a jelentéstartalmak nem tudatosan kerültek a filmbe, hiszen Polański eredeti elképzelései semmiféle politikai felhangot nem tartalmaztak. A rendező egyébként egyszer azt nyilatkozta, hogy filmjeinek semmilyen „üzenete” nincsen, mert üzengetésre ő a postát szokta használni.

Abronsius és Alfred öltözetét az alkotók Friedrich Wilhelm Murnau Nosferatu (1922) és Carl Theodor Dreyer A vámpír (1932) című klasszikus alkotásai alapján tervezték meg, és e filmek főszereplői hatással voltak Von Krolock gróf alakjának kidolgozására is. A díszletek megépítésénél figyelembe kellett venni az előre kiötlött gegeket is. Ennek jó példája az a jelenet, melyben Herbert von Krolock rátámad Alfredra. A vámpírvadász menekülőre fogja, és még akkor is sietve hátrál üldözője elől, amikor az már nincs is a nyomában. Így tehát észre sem veszi, hogy folyamatos hátrálásának köszönhetően végül ugyanott kötött ki, ahonnan elindult, és ahol Herbert türelmesen várja. Ehhez a geghez a díszlettervezőnek a vár folyosóját és udvarát négyszögletűre kellett terveznie.

Az amerikai változat szerkesztés

Martin Ransohoff már a forgatás elején kikötötte, hogy magának kívánja fenntartani az utolsó vágás jogát az Egyesült Államokban, mivel jól ismeri az amerikai közönséget, és kasszasikert tud csinálni a filmből. Polański beleegyezett ebbe a kívánságba, de ragaszkodott ahhoz, hogy a nemzetközi változatot illetően övé legyen az utolsó szó. A fogadtatás Polańskit igazolta. Ő ugyanis a teljes, 108 perces változatot hagyta jóvá, ami Európában szép sikert aratott. Ransohoff azonban hosszúnak találta ezt a játékidőt, és körülbelül 20 percet kivágott belőle. Mivel a mű így meglehetősen zavarossá vált, Ransohoff a kivágott részek hosszával közel megegyező terjedelemben egy bevezetőt készíttetett hozzá, amelyben lényegében elmagyarázzák a film számos gegjét.[6] Szinkronizáltatta Jack MacGowran és Polański hangját, sőt részben új szövegeket is íratott a figurák számára. Polański borzalmasnak találta az összekaszabolt és toldalékkal ellátott verziót, és őszintén remélte, hogy az MGM nem engedi a filmet ebben a formájában bemutatni. Tévedett. Megpróbálta levetetni a nevét a csonkított változatról, ám a szerződése ezt nem tette lehetővé. Az ugyan elégtételt jelentett számára, hogy a teljes verzió külföldön sikeres volt, ám annak nem tudott örülni, hogy az amerikai közönség csak a rövidített változatot ismerhette meg. Az új évezredben egyébként olyan információk is megjelentek, hogy a Vámpírok bálja kínos amerikai változatáért valójában nem Ransohoff a felelős, hanem az MGM nagy hatalmú alkalmazottja, Margaret Booth, aki számos más filmet is átszerkesztett kolléganője, Merle Chamberlain közreműködésével.

Érdekességek szerkesztés

  • Von Krolock várában az ősök portréi között egy meglehetősen csúnya öreg hölgy arcképe is látható. A képet Leonardo da Vinci egyik vázlata ihlette, amelyről a XVIII. század óta azt feltételezik, hogy Margarete Maultascht, Tirol grófnőjét (13181369) ábrázolja.
  • Alfred várbeli hálószobájában III. Richárd angol király arcképe látható, aki 1483 és 1485 között uralkodott.
  • A vár csarnokának falfestménye Id. Pieter Brueghel A halál diadala című, körülbelül 1562-ben keletkezett festményének motívumai alapján készült.
  • A film egyik jelenetében Alfred eltorlaszolja várbeli szobája ajtaját, mert attól fél, hogy a vámpírok bejutnak hozzá. Az ajtó eltorlaszolásának motívuma megjelent már az Iszonyatban is, illetve visszatér majd A lakóban (1976) is.
  • A Von Krolockot játszó Ferdy Mayne 20 évvel később szerepelt Polański másik filmparódiájában, a Kalózokban (1986) is, ami a rendező pályafutásának talán legnagyobb bukása volt, és amelyet mellesleg szintén forgalomba hoztak rövidített változatban.

Magyar kritikai visszhang szerkesztés

„Horror-paródia – mondhatnánk felületesen, pedig nemcsak az, talán nem is elsősorban az. Polański 1967-es vámpírfilmje a maga nemében éppoly jó, mint Werner Herzog később készült melankolikus, szép Nosferatuja. Többrétegű film. Valóban kikacagtatja a babonák denevérmisztikumát: a pókháló baldachinként feszül benne nyikorgó ágyak fölött; szűkölő ordast hajszol, majd vérmaszatos pofával csettint a jóllakott vérszopó, a földszagú sírlakók rokokó ruhákban járják a francia négyest. Még von Krolock gróf, a kísértetkastély szörnyeteg ura sem vehető komolyan: zavartan ejti vissza sátáni vigyorra ránduló felsőajkát vámpíragyarára. Mintha protézisét szégyellné hölgytársaságban.”
(Greskovits Béla: Vámpírok bálja. In: Filmvilág 1983/06, 51. oldal)

„Sajnos a séma megnemesítéséről, a vámpírtéma átintellektualizálásáról itt alig beszélhetünk, s még abban sem igen kereshetünk mentőkörülményeket, hogy Polański a Dracula-filmek paródiáját csinálta meg. Itt-ott ugyan viccet elfelejtve, merészen és jótékonyan belefeledkezik a konvencióba (például a bálra egybegyűlt vámpírok táncának bizarran kísérteties jelenetében), másfelől pedig némi ironikus fölény jeleként könyvelhetjük el a film szándékolt régiességeit, a színészi játék burleszkfilmes csetlés-botlását, a »kulisszásra« fényképezett helyszíneket, a színes technika tudatosan öreges tökéletlenségét, de az összhatás nem több a nézhető, kontrolltalanabb pillanatainkban élvezhető, bár végül is konvencionális paródiánál a konvencióról.”[7]
(Takács Ferenc: Szertartás és irónia – Roman Polański portréjához. In: Filmvilág 1985/12, 35. oldal)

Főszereplők szerkesztés

Szaturnusz-díj szerkesztés

  • 2005 jelölés Legjobb klasszikus film DVD-n

Jegyzetek szerkesztés

  1. A két produkció között leforgatta a Zsákutca (1966) című fekete komédiát is, amelyben Deneuve testvére, Françoise Dorléac volt a főszereplő.
  2. F. X. Feeney – Paul Duncan: Roman Polański. Köln, 2005, Taschen, 74. oldal
  3. Kilenc évvel később megint főszerepet osztott saját magára egyik legjobb filmjében, A bérlőben (1976), ami szintén egy nagyon személyes hangvételű alkotása.
  4. Ezt a kafkai párhuzamot a már említett A bérlő a humor helyett drámai megközelítésben, de szintén horrorisztikus háttérmotívumokkal ábrázolja.
  5. A színésznő néhány évvel később Bond-lányként lett ismert Sean Connery oldalán a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) című akciófilmben.
  6. Ez a bevezető megtekinthető a DVD-kiadás extrái között.
  7. Kiemelések az eredeti szerzőtől.

További információk szerkesztés