VII. Mikhaél bizánci császár
VII. Mikhaél, magyarosan VII. Mihály, eredeti nevén Mikhaél Dukasz (görögül: Μιχαήλ Ζ΄ Δούκας), (Konstantinápoly, 1050 vagy 1059 – Konstantinápoly vagy Epheszosz, 1090 körül), gúnynevén Parapinakész („Zsugori, Kapzsi”) Mihály[3] (görögül: Παραπινάκης) a Bizánci Birodalom császára (uralkodott 1071-től 1078. március 24-éig), X. Kónsztantinosz és Eudokia Makrembolitissza császárné gyermeke volt. A Mikhaél Pszellosz által nevelt szobatudós császár uralkodása alatt a birodalom súlyos válságban volt, és mind a Balkánon, mind Anatólia területén támadások és lázadások gyengítették.
| VII. Mikhaél | |
 | |
| VII. Mikhaél nomiszmája | |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1071. október 24. – 1078. január 7./március 24. | |
| Elődje | IV. Rómanosz |
| Utódja | III. Niképhorosz |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Doukas |
| Született | Konstantinápoly |
| Elhunyt | 1090 körül (kb. 30–40 évesen) Konstantinápoly[1] |
| Édesapja | X. Kónsztantinosz bizánci császár |
| Édesanyja | Eudokia Makrembolitissza bizánci császárnő |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Bagrationi Mária (Márta) grúz királyi hercegnő (1053–1118) |
| Gyermekei | Kónsztantinosz (1074–1095) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Mikhaél témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Útja a trónig szerkesztés
Mikhaél még apja 1059-es trónszerzését megelőzően született Mikhaél Kérullariosz pátriárka unokahúgával, Eudokia Makrembolitisszával kötött házasságából. Apja trónra lépésekor társcsászári címet kapott, hasonlóan később született fivéreihez, Kónsztantinoszhoz és Andronikoszhoz. X. Kónsztantinosz uralkodása alatt a teljhatalmú és széles műveltségű Mikhaél Pszellosz főminiszter, a kitűnő szónok és filozófus gondoskodott neveléséről, aminek meglett az az eredménye, hogy a herceg élénk tudományos érdeklődést fejlesztett ki, de sem politikai ambíciói nem voltak, sem képessége az állam irányítására. Így aztán, miután apja 1067-ben meghalt, és kora alapján már uralkodhatott volna egymaga, édesanyja újabb férje, IV. Rómanosz könnyedén a háttérbe szorította.
Rómanosz 1071. augusztus 19-én megsemmisítő vereséget szenvedett az Alp Arszlán vezette szeldzsukoktól, és fogságba esett. A hatalmat Konstantinápolyban Eudokia és fia, VII. Mikhaél szerezte meg. Rövidesen kiderült, hogy a császár még él, és mivel hazatérése súlyosan veszélyeztette Mikhaél nagybátyja, a kaiszari rangú Ióannész Dukasz pozícióit, az október 24-én száműzte a császárnőt. Rómanosz rövidesen megadta magát a kitörő polgárháborúban, és bár VII. Mikhaél személyi biztonságot ígért neki, még Konstantinápolyba érkezése előtt izzó vassal megvakították, és 1072-ben belehalt súlyos sérülésébe.
Uralkodása szerkesztés
VII. Mikhaél uralkodása súlyos válságidőszak volt, amelynek kezelésére tökéletesen alkalmatlannak bizonyult. Rómanosz meggyilkolásának következtében a szeldzsukok érvénytelennek tekintették az általa kötött békeszerződést, és az immár végleg felbomlott bizánci haderő ellenállása nélkül zúdultak Kis-Ázsiára. Az 1071 elején elesett Bari visszaszerzése érdekében a császári kormányzat mindössze annyira volt képes, hogy VII. Gergely pápától kérjen segítséget a Dél-Itáliát és Szicíliát nemrég pápai áldással meghódító normannok ellen.
Trónra lépve egy Niképhoritzész nevű logothetész lett a leginkább csak tudományos kérdéseken elmélkedő császár kegyence, akinek kedvéért kiszorította a hatalomból nevelőjét, a császári politikát évtizedek óta irányító Pszelloszt és a trónt számára megszerző nagybátyját is. Niképhoritzész a szeldzsukok elől menekülő emberáradat okozta éhínséget a gabonakereskedelem állami monopóliummá tételével próbálta orvosolni, ezért egy nagy raktárat építtetett Rhaidesztoszban, súlyosan lerontotta a pénzt: a nomiszma aranytartalmát tizenhatról kilenc karátra csökkentette. (Emiatt ragadt rá a „mínusz egy negyed” jelentésű Parapinakész név, ami a búza nagy arányú drágulására utal, azonos összegért egy negyeddel kevesebb búzát lehetett venni.) Mindezt vagyonelkobzásokkal egészítette ki.
A balkáni helyzet szerkesztés
A császárság balkáni területein is megingott a bizánci hatalom. A dukljai fejedelem támogatásával 1072-ben Prizrenben fiát, Konsztantin Bodint cárrá választották a fellázadó bolgárok. Sámuel bolgár cár dédunokája rövidesen uralma alá hajtotta az Ohridtól Szófiáig terjedő területet, ám táborának belső ellentéteire építve a bizánciak végül le tudták verni 1073-ban. Nem így a Duna mentén 1076 körül Nesztor vezetésével kirobbant lázadást, ami többek között Drasztar környékét vonta ki a bizánciak irányítása alól a fizetetlen besenyők támogatásával. Két hajdani hűbéres is elveszett ezekben az években: 1076-ban Dmitar Zvonimir horvát király, 1077-ben pedig Mikhaél dukljai fejedelem kapott koronát a pápától.
Magyar kapcsolat szerkesztés
A balkáni zűrzavart eleinte a Salamon magyar király vezette magyarok is igyekeztek kihasználni: 1071-ben bevették a határon fekvő Nándorfehérvárt és Szerémet, majd miután 1072-ben előbbit visszaszerezték a bizánciak, ismét elfoglalták a várat, és ezúttal egészen Niš mélységéig törtek előre. Salamon 1074-es megbuktatása után azonban a Nándorfehérvár ostroma alatt VII. Mihállyal már egyezkedő I. Géza baráti politikába kezdett Bizánccal, így keresve legitimációt bitorlásához. Bizáncból feltehetően 1075-ben kapott koronájáért – a későbbi Szent Korona alsó részéért – és egy arisztokrata hölgy, a később trónra lépő Niképhorosz Botaneiatész unokahúga, Szünadéné kezéért hajlandó volt békét kötni, amihez még Nándorfehérvárt és Szerémet is visszaszolgáltatta a császárságnak.
Bukása szerkesztés
Niképhoritzész intézkedéseivel VII. Mikhaél kormányzata rendkívül népszerűtlenné vált úgy a gabonatermelő nagybirtokosok, mint a birtokait védelmező egyház és az inflációtól és éhínségtől szenvedő köznép körében. Nesztor 1076-os Duna-vidéki lázadása mellett két súlyosabb felkelés is kirobbant az elhibázott császári politika miatt: 1077 őszén Niképhorosz Brüenniosz, a balkáni hadak vezére, Dürrakhion parancsnoka kiáltotta ki magát uralkodónak. Bevonult Hadrianopoliszba, majd Konstantinápoly falai alatt kezdett fosztogatni, ezzel azonban elvesztette a fővárosi lakosság támogatását. Kénytelen volt visszavonulni Hadrianopolisz felé, átadva az utat a keletről érkező ellencsászárnak, az agg Niképhorosz Botaneiatésznek. Botaneiatész 1078. január 8-án kiáltotta ki magát császárrá, és márciusban szeldzsuk támogatással vonult be Nikaia városába. A hírre Konstantinápolyban lázadás tört ki az egyház aktív támogatásával.
Niképhorosz március 24-én akadálytalanul vonult be a fővárosba. Mikhaél kénytelen volt lemondani. Szerzetesként visszavonult a Sztudion-kolostorba, Niképhoritzészt pedig kínvallatásnak vetették alá, amibe belehalt. A hajdani császár később epheszoszi érsekké emelkedett, ekként halt meg 1090 körül.
Családja szerkesztés
VII. Mikhaél felesége IV. Bagrat grúz király lánya, Bagrationi Mária volt. Házasságukra még Mikhaél társcsászár korában, valamikor 1066-1071 között került sor; mindössze egy gyermekükről tudunk, Kónsztantinosz Dukaszról, aki apja mellett és később is társcsászári rangot viselt.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b https://archive.org/details/odb_20210521/page/1366/mode/2up?view=theater
- ↑ Faceted Application of Subject Terminology. (Hozzáférés: 2020. május 7.)
- ↑ Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X [1]
Források szerkesztés
- Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. Budapest, Osiris, 2006.
- Magyar István Lénárd: Bizánc a makedón dinasztia idején. In: Európa ezer éve: a középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. pp. 282–288
- ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6
- Plamen Pavlov, Jordan Janev: A bolgárok rövid története. Budapest, Cédrus Alapítvány – Napkút, 2005.
| Előző uralkodó: IV. Rómanosz |
|
Következő uralkodó: III. Niképhorosz |
