Vadászok a hóban

A Vadászok a hóban vagy Január illetve Tél (hollandul: Jagers in de Sneeuw) Idősebb Pieter Bruegel németalföldi festő egyik leghíresebb képe. A kép egy hatrészes sorozat része volt, amelynek öt tagja maradt fenn és amely az évszakokat ábrázolta. A flamand reneszánsz stílust képviselő festmény a Bécsi Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található.

Vadászok a hóban (Jagers in de Sneeuw) (Jäger im Schnee (Winter))
Művész	Idősebb Pieter Bruegel (1565)
Típus	olaj, fa
Műfaj	zsánerkép tájképfestészet
Mozgalom	Northern Renaissance
Magasság	117 cm, 46 in
Szélesség	162 cm, 633/4 in
Múzeum	Bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum)
Gyűjtemény	Bécsi Szépművészeti Múzeum
Katalógusszám	52a
Anyag	olajfesték táblakép
A Wikimédia Commons tartalmaz Vadászok a hóban témájú médiaállományokat.

Martin Kemp művészettörténész szerint a nem vallásos tárgyú festmények közül „feltehetően egyik sem népszerűbb a karácsonyi képeslapokon, mint a Január”.

Előzmények

Nicolaes Jonghelinck dúsgazdag antwerpeni kereskedő és mecénás megrendelésére az Évszakok sorozat részeként festette 1565-ben.

Mások szerint viszont az év tizenkét hónapját megjelenítő sorozat része volt, amelyből csak négy esetleg öt kép maradt fenn. Ezek szerint a festmény a Januárt ábrázolja, bár inkább mintha a decemberi ünnepekre készülődést ábrázolná a mű.

Bruegel csaknem egész életét Németalföld síkságain töltötte, de itáliai útján az Alpokon keresztül a Brenner-hágón át utazott. A művészettörténészek szerint ennek ellenére a kép elképzelt tájat ábrázol, aminek némileg ellentmondani látszik a táj meggyőző természetessége. Bár lehetséges, hogy Bruegel különféle emlékeit komponálta össze. Útjának erről a szakaszáról fenn is maradt néhány rajz, és egy említés egy azóta elveszett festményéről is. De a helyszínt a korabeli és mai szemlélő is valahová Németalföld illetve a mai Belgium délkeleti részére helyezné.

Előtörténetéhez tartozik talán 1565 és a közvetlen megelőző évek szokatlanul hideg teleinek emléke is.

A kép téli tájat ábrázol, az előterében három alakkal, akik kutyáik kíséretében vadászatról térnek haza. Kinézetük alapján a vadászat nem volt sikeres: az alakok fáradtnak, elcsigázottnak, míg a kutyák rosszkedvűnek tűnnek. Az egyik vadász egy róka tetemét viszi. A kép egésze hideg, felhős, szélcsendes téli nap hangulatát árasztja, a színek között a fehér és a szürke árnyalatai dominálnak, a fákon nincs egy levél sem és a hátteret egy havas tájkép uralja.

Ám a kép a borongós ég, a téli táj és a hideg látható jelei ellenére mégis színes, derűs és várakozásteli hangulatot áraszt.

A tájkép maga egy völgyet ábrázol, amelynek középén kis folyó kanyarog. Néhol korábbi kiöntések vagy belvizek befagyott területei kéklenek.

A jobbszélen malomtó és a vízimalom hatalmas, jégbe fagyott kerekével, jellegzetes, hevenyészett, rozoga deszka toldaléképületekkel és talán nyitott zsilipes híddal.

Távoli város látképe (részlet)

Érdekes, ahogy a mester a minden geometriai jegyet és perspektívát elfedő, mindent belepő, egyszínű, egytónusú hó ellenére különféle eszközökkel mégis sikerrel alakítja ki a perspektíva érzetét.

A helyes perspektivikus arányváltozásokon túl - mint Bruegel más téli képein is - a közeli csupasz fák ágain keresztül látható táj részleteivel, valamint a völgyben megülő könnyű pára, köd enyhén sűrűsödő homálya is erősíti a térbeliség élményét.

A kép a Bruegeltől megszokott módon igen aprólékos, részletgazdag. Érdemes megfigyelni ezt akár a téglákon, vagy akár a fák durva kérgére imitt-amott rakódó hó gondos kidolgozottságán is. A mű szinte bármelyik kinagyított részlete akár önálló alkotásként is megállná a helyét.

Brueghel kortársaival ellentétben különféle, szokatlan sejtetésekkel él, amik csak fokozzák alkotásai különlegességét.

Első pillantásra ijesztőnek tűnik, hogy a három vadász fázósan, leszegett fővel, rendületlenül lépdel a szakadék felé. Ám még mielőtt a néző komolyan ijedezhetne, felfedezi hogy az nem is valódi szakadék, hanem egy meredek, de ennek ellenére beépített domboldal húzódhat a perem mögött. Legalábbis ezt sejteti az alant látható két háztető és a perem által félig takarásban rosszalkodó kisfiú. Sejtjük azt is, hogy a vadászok egy általuk ismert, de behavazott ösvényt követnek, majd jobbra aztán vissza lefelé elkanyarodva lankásabb úton folytatják majd útjukat a völgyben elterülő városba.

Egyértelműnek tűnik az is, hogy a hó monoton ropogása hangolta össze a vadászok lépteit.

A rejtett nyíl talán a vadászok úticélját jelzi tudatalattinknak

Útjuk végcélját, a város távolabbi házait talán a képen felsejlő, városközpontra mutató ékforma, nyíl jelzi nekünk tudatunk alatt.

A kutyák nagyobb számából pedig akaratlanul is arra következtethetünk, hogy itt népesebb társaság követi a három vadász előőrsét remélhetőleg a nálukénál bőségesebb zsákmány cipelése miatt lemaradva. Bár ennek mintha ellentmondana, hogy az ebeken a lelkesedés nyoma se fedezhető fel. De talán csak fáradtak.

Ezek a sejtetések, apró rejtvények bevonják a nézőt, és különlegesen bensőséges hatást keltenek a mű és felfedezője, megfejtője, szemlélője között.

Olyannyira, hogy szinte hallani véljük a hó ropogását a léptek alatt, a völgyből ideszűrődő, hideg és hó tompította gyerekzsivajt, a varjak tompa károgását, és balról a szemlátomást épp malacpörzsöléshez készülődők tevékenységéhez kapcsolódó beszédet, zajt is.

Érdekes kitalálni, milyen napszakot ábrázol a kép? Nyilván a kora reggelt. Nem sokkal a hajnali disznóölés után vagyunk. A hóban csupán a vadászok nyoma látható. A házak kéményei néhány későnkelő gazdasszonyét kivéve már vidáman füstölögnek. De az is lehet, hogy csak még nem tették föl az ebédet. Távolabb, a templomtól balra kisebb ribillió. Kéménytűz oltására verődtek össze a környékbeliek.

Mintha a Gyermekjátékok téli változatát látnánk

A koránkelők a lábatlankodó gyerekeket kihajtották játszani. A völgyben a befagyott malomtón játszó gyerekek mintha a Gyermekjátékok (1560) téli változatát idézné elénk. Korcsolyázók, fakutyázók, pörgettyűt ostorozók, jégkorongozók. És mintha még a jégteke egyik korai változatát is megfigyelhetnénk, ami egyébként állítólag éppen a vadászok kiegészítő sportja volt eredetileg, ekkoriban. Néhány szeleburdi itt-ott jó alaposan hasra esve fekszik a jégen vagy éppen feltápászkodik. A távolabbi part szélén középtájt két bátortalan kezdő támogatja. biztatja egymást.

A vadászok tehát feltehetően egész éjjel kint voltak a vadonban.

A bal oldali házsor utolsó háza előtt felfedezhetünk egy madárcsapdát is, amely a Mester szintén 1565-ös Téli táj korcsolyázókkal és madárcsapdával című képének egyik főszereplője. Támasztékának zsinege a kertbe vezet. Csak sejthetjük, kik figyelik onnan a csapdába szórt magokra gyülekező madarakat. A középső kapujában öreg néni nézelődik.

A házak jellegzetesen németalföldi parasztházak. Általában földszintesek. Csak egy-két jellegzetes, lépcsős homlokzatú polgárház látható. A templom körüli néhányon kívül egy a peremnél, oldalról és felülről mutatva, kevésbé könnyen kivehetően.

Távol meredek szikla tövében de mégis magaslaton lakóvár. Nem rom. Halványan kivehetők az egyes épületeinek a kéményei, amik romosodásnál elsőként szoktak ledőlni. A lankás domboldalakon is elszórva parasztházak. Balra a fák mögött távoli város látképe látható szintén magas templomtoronnyal.

Érdekes, hogy a három vadász ábrázolása szokatlanul realisztikus, de az összes többi alak a megszokott, utolérhetetlenül, utánozhatatlanul, bruegelesen bájos, komikus figura, néha mulatságos pózban elkapott pillanatban.

Az életszerűséget fokozza néhány további, akár érthetetlen motívum is.

Cégér (perspektívikus torzulásból visszaállítva)

A fogadó cégérének egyik tartópántja elpattant, ferdén lóg. A háziak rá se hederítenek a veszélyre. Akárcsak az enyhe széltől veszélyesen a fogadó felé dőlő lángokra se.

A cégéren jól felismerhető Szent Hubertusz (Saint Hubert) legendája. A szarvas agancsai között a feszülettel, amely előtt térdet hajt a szent életű vadász. Arany glóriája is szépen csillog még.

Szent Hubertusz a vadászok védőszentje, akivel a legendás esemény éppen valahol itt, az Ardennek erdeiben történt meg, és különösen tisztelték ezen a vidéken, de szerte a mai Belgiumban is.

Ehhez képest megdöbbentő a cégér jellegzetes németalföldi gótbetűs felirata: a várt Dit is in St. Huber azaz a Szent Hubertuszhoz címzett fogadó vagy valami hasonló helyett Dit is Juden Guest, azaz A Zsidó Vendéghez. A zsidó vendég Szent Hubertusz nyilvánvalóan nem lehet, de a közelgő ünnepekre tekintettel talán Jézus. A szóhasználatban kicsit eligazít más festményein látható cégér felirat, a Dit is Juden Ster, azaz A Zsidó Csillaghoz nyilvánvalóan Betlehemi csillag értelemben. De a meglepő fordulat oka akár az is lehet, hogy tulajdonos és névváltozás után sebtiben csak a címzés átírására futotta.

Érdekesen növeli a valószerűség érzetét az is, hogy az ábrázolt személyek közül csak két-három arca látható. Ez valószínűségi alapon, érzetre megfelel annak a helyzetnek, amit a kép ábrázol, és hogy a szereplők nem vesznek tudomást rólunk, szemlélődőkről. Hanem teszik a dolgukat, mint máskor.

Követői

Ifjabb Pieter Brueghel változata

A kép témáját más művészek is feldolgozták, illetve többnyire jóval kisebb művészi színvonalon másolták. Legismertebb ezek közül talán a mester Pieter fia által festett változat.

Érdekes kései feldolgozás Wolfe von Lenkiewicz Hunters in the snow (’Vadászok a hóban’) című festménye.

Hatása

A kép, amely az 1560-as években készült, a németalföldi reformáció idején, feltehetően a falusi élet idilljét akarta bemutatni, amilyen a „régi szép időkben” volt.

Melankólikus hangulatának köszönhetően a kép jelentős szerepet kapott Andrej Tarkovszij Solarisában. Az űrállomás könyvtárszobája falán látható az Évszakok sorozat öt darabja. Éppen a Vadászok több részlete is többször is megjelenik filmen. Elsősorban a távoli havas tájé.

Szerepel továbbá Tarkovszij 1975-ös Tükör című filmjében is. Valamint Alain Tanner 1983-as A fehér városban című filmjében. Az egyik vadász kinagyított, bekeretezett reprodukciója látható a Pi című amerikai sci-fi-ben (rendezte: Darren Aronofsky, 1998) Sol lakásában Max mögött. Továbbá Lars von Trier 2011-es Melankóliájában is.

A kép ihlette Tobias Wolff 1981-ben megjelent hasonló című novelláját.

A kép jeleneteiből

• 
  Malomtó és malom (részlet)
• 
  Vadászok (részlet)
• 
  Kéménytűz (részlet)
• 
  Távoli várkastély (részlet)

Ismeretterjesztő rövidfilm

• Pieter Bruegel the Elder, Hunters in the Snow (Winter), 1565

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a The Hunters in the Snow című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz Vadászok a hóban témájú médiaállományokat.

• A Bécsi Szépművészeti Múzeum honlapján (Inv. Nr. GG_1838)
• KHM Sammellust Booklet deutsch 19. oldal
• https://www.khm.at/en/lightboxes/image-database/?tx_bilddb_pi1[packageID]=2597&tx_bilddb_pi1[detailID]=327&cHash=ed273ff13ff86d8da3a1e77f6a6807b9 Kunsthistorisches Museum, múzeumi tájékoztató, lightbox (angolul)
• Aesth/ethics in Environmental Change - Hiking through the arts, ecology, religion and ethics of the environment, szerkesztette: Sigurd Bergmann-Irmgard Blindow-Konrad Ott, LIT Kiadó, Münster, ISBN 978-3-643-90292-4, 2013,

benne Philipp Meurer: Representations of Reality, Constructions of Meaning. Netherlandish Winter Landscapes during the Little Ice Age and Olafur Eliasson’s “Glacier Series”

159. oldal: Philipp Meurer about the Little Ice Age: „One of the severest winters of 16th century was recorded in 1564/65."