Varnus Xavér

magyar orgonaművész

Varnus Xavér (Budapest, 1964. április 29. –) magyar-kanadai orgonaművész.

Varnus Xavér
Született1964. április 29. (59 éves)
Budapest
Állampolgársága
Foglalkozása
  • orgonaművész
  • zongorista

A Wikimédia Commons tartalmaz Varnus Xavér témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

Iskoláit szűkebb pátriájában, Kőbányán végezte. Zongorázni a Kőbányai Zeneiskolában tanult, az orgonával való kapcsolata pedig a Ihász utcai református templomban kezdődött (később ugyanitt készítette a Magyar Televízió többrészes komolyzenei műsorát, Az utókor ítéletét).

Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett; rajta kívül a lipcsei konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere.

Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult.

Munkássága szerkesztés

1977 óta koncertezik; eddigi életében közel háromezer hangversenyt adott. Budapesti zsinagóga-hangversenyeinek alkalmanként több mint háromezer hallgatójuk van, de ugyanúgy telt házasak párizsi és angliai koncertjei is.[1]

Az 1990-es években négy évig a Zalaegerszegi Orgonafesztivál igazgatója volt.[2]

A 2005-ös A Nagy Könyv szavazás műsorának egyik vendége volt.[3]

2011-ben barátságos orgonacsatára hívta ki az 1970-es évek orgona-fenoménját, Rhoda Scottot. Egyhetes turnéjuk során négy magyarországi koncertjükre közel 30 ezer jegy fogyott el (Dohány utcai zsinagóga, miskolci evangélikus templom, Debreceni Református Nagytemplom, Papp László Budapest Sportaréna).

Magánélete szerkesztés

Háromszor volt házas, két fia van: a Torontóban született és ott élő Daniel, valamint az angliai Nicholas.

Biszexualitását nyíltan vállalja.[4][5]

Amikor a szexuális kisebbségek érdekében szót emeltem 1996-ban, az egész társadalom taburendszere dörgött. Ma már más az emberek hozzáállása, egy csomó dologért nem kell harcolni, mert már "kiharcolódott".
– Varnus Xavér, Magyar Hírlap, 2002. december 21.

1981-ben Franciaországba, majd Kanadába utazott; az utóbbi országnak 1984 óta állampolgára, sokszor éveket tölt Európától távol. 2015-ben vásárolt egy berlini lakást és hosszabb időn át élt Magyarországon kívül.[6]

A Balaton szerelmese, családi nyaralójában sokat időzik, illetve a Balaton-felvidék templomi orgonáin játszva is gyakran hallgathatta a közönség. 2022-ben vásárolta meg a használaton kívüli mezőlaki templomot, amit felújított, majd 2023-ban avatta fel az ott elhelyezett új orgonát.[7]

CD-k, DVD-k és videófelvételek szerkesztés

2007 elején a Sony BMG által kiadott CD-felvétele, amelyet a budapesti Művészetek Palotája új nagyorgonáján készített, egy év alatt négyszeres platinalemez lett. From Bach to Star Wars című CD-felvétele (Sony BMG, 2008) megjelenése hónapjában aranylemez lett.

Könyvei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ROYAL MUSIC SALON jegyek
  2. Kőbánya Online: díszpolgárok, 2003. [2008. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 30.)
  3. Tizenkét kedvencek – A Nagy Könyv-játék óta nőtt a könyvtárak forgalma[halott link] (Népszabadság, 2005. június 13.)
  4. Varnus Xavér. Isten majd megbocsájt: az a mestersége. Aquincum Archive (1996) 
  5. Bóta Gábor. „Tehetséges muzsikus vagyok”, Magyar Hírlap, 2002. december 21.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. november 10.) 
  6. Varnus Xavér végleg elköltözött Magyarországról, 24.hu
  7. Orgonát avatott Varnus Xavér Mezőlakon
  8. Röviden[halott link] (Népszabadság, 2004. március 18.)
  9. [1]
  10. Varnus Xavér Átváltozások című regényének hangjátéka, youtube.com

Források szerkesztés