Vernier hajtómű
A vernier hajtómű kis teljesítményű rakétahajtómű, ami elsősorban az űrjármű saját tömegközéppontja körüli helyzet beállítására alkalmaznak. A főhajtómű kikapcsolása után használják, az űrjármű pozíciójának, kis mértékben a sebességének módosítására. Jellemzően dokkoláskor használatos. Kiegészítő hajtóműként is használják az űrjármű pályájának módosítására. Vernier motor néven is ismert.
A Space Shuttle rendszere hat vernier hajtóművet tartalmazott.[1]
Az STS–130 küldetés során Zamka parancsnok és Terry Virts pilóta az Endeavour űrsikló vernier hajtóműveit használta a Nemzetközi Űrállomás magasságának emeléséhez.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Reaction Control Systems. NASA Kennedy Spaceflight Center. [2009. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 3.) „The flight crew can select primary or vernier RCS thrusters for attitude control in orbit. Normally, the vernier thrusters are selected for on-orbit attitude hold. ... The forward RCS has 14 primary and two vernier engines. The aft RCS has 12 primary and two vernier engines in each pod. The primary RCS engines provide 870 pounds of vacuum thrust each, and the vernier RCS engines provide 24 pounds of vacuum thrust each. The oxidizer-to-fuel ratio for each engine is 1.6-to-1. The nominal chamber pressure of the primary engines is 152 psia. For each vernier engine, it is 110 psia.”
Források szerkesztés
- Glenn D. Considine (főszerk.): Van Nostrand's Scientific Encyclopedia, 2008, John Wiley & Sons, Inc., ISBN 978-0-471-74338-5, p. 5678.