A Bell X–2 Starbuster nyilazott szárnyú, rakétahajtóműves, szuperszonikus kísérleti repülőgép, melyet az Egyesült Államokban építettek az 1950-es években a NASA és az USAF megbízásából, az X–1-essel elért eredmények alapján. Fő feladata a 2–3-szoros hangsebességgel történő repülés problémáinak, elsősorban a nagy sebességeknél a levegő súrlódása miatt fellépő hőterhelés elviselésére kifejlesztett új [[szerkezeti anyagok]] vizsgálata volt. A repülőgépet B–50-es nehézbombázóról oldották le, ezután rakétahajtóműveinek segítségével gyorsították nagy sebességre, végül siklórepüléssel ért földet. Két gépet építettek a vizsgálatok számára, de mindkettő megsemmisült a kísérleti repülések során, pilótái szörnyethaltak, ezért az eredeti két gépen felül nem építettek újakat, a nagy sebességű repülési kísérleteket három év múlva a sokkal nagyobb teljesítményű X–15-tel folytatták.

X–2 Starbuster
Bell X–2 kényszerleszállás után
Bell X–2 kényszerleszállás után

FunkcióKísérleti repülőgép
GyártóBell Aircraft Corporation
Gyártási darabszám2 db

Személyzet1 fő
Első felszállás1955. november 18.
Méretek
Hossz11,50 m
Fesztáv9,80 m
Magasság3,60 m
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg5600 kg
Hajtómű
Hajtómű1 db Curtiss-Wright XLR25 rakétahajtómű
Tolóerő67 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség3,196 Mach
Legnagyobb repülési magasság38 466 m
Háromnézeti rajz
A Bell X–2 háromnézeti rajza
A Bell X–2 háromnézeti rajza
A Wikimédia Commons tartalmaz X–2 Starbuster témájú médiaállományokat.
Az X–2 a B–50-esről történt leoldás, és a hajtómű begyújtása után

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés