Stardust (együttes)

francia együttes

A Stardust egy francia rövid életű zenei csapat volt, melynek Thomas Bangalter, Alan Braxe producer és Benjamin Diamond énekes volt a tagja. A csapat egyetlen slágere a Music Sounds Better With You című 1998. július 20-án megjelent kiadványa volt.

Stardust
Információk
Alapítva1998
MűfajFrench house
KiadóRoulé
Tagok
  • Thomas Bangalter
  • Alan Braxe
  • Benjamin Diamond
A Stardust weboldala
SablonWikidataSegítség

Történet szerkesztés

A csapat 1998-ban jelentette meg "egyslágeres" dalát, Music Sounds Better With You címmel, melynek zenei alapjai az 1981-ben megjelent Chaka Khan dal, a Fate alapjai ihlették.[1] A dalt Párizsban rögzítették. A csapat tagjai Bangalter és Braxe elkészítették a dal alapjait, és hangszerelését, melyre aztán a stúdióban hozzáadták a Chaka Khan féle zenei alapot. A dal az Egyesült Királyságban a 2. helyezést érte el,[2] valamint felkerült a Billboard Hot Dance Music / Club Play lista 1. helyére, ahol két hétig volt listavezető.

A dal továbbra is a trió egyetlen megjelent kiadványa, azonban röviddel a dal megjelenése után Bangalter 3 millió dollárt ajánlott fel a teljes Stardust album elkészítéséhez, de a trió nem kívánt további közös munkát folytatni, így Diamond és Braxe szólókarrierbe kezdett, Bangalter pedig Guy-Manuel de Hommem-Christoval együtt megjelentette a második Daft Punk albumot a Discovery-t, valamint más előadókkal is jelentetett meg kiadványokat.

2018. május 31-én Benjamin Diamond feltöltött egy fényképet a saját Facebook oldalára, ahol Bangalter és Braxe-val közösen pózolnak egy stúdióban, és a Music Sounds Better With You 2018 címe szerepel. Azonban nem volt egyértelmű, hogy a trió új anyagot vett volna fel, vagy a dal 20. évfordulója alkalmából jöttek össze egy fotó erejéig.

Videóklip szerkesztés

A dalhoz forgatott klipet Michel Gondry rendezte, és egy olyan fiúról szól, aki most vett egy játék repülőt. Miközben azt építi. a televízióban videóklipeket sugároznak. A dalok alatt felépül a repülő, végül a Stardust lesz a slágerlistán az első helyezett. A klipek erősen hasonlítanak a 80-as évek videóklipjeihez, mint például Robert Palmer Addicted To Love című klipjéhez.

Diszkográfia szerkesztés

Kislemezek szerkesztés

Cím Év Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Album
FRA
[3]
AUS
[4]
AUT
[5]
IRE
[6]
ITA
[7]
NLD
[8]
NOR
[9]
NZ
[10]
SWE
[11]
SWI
[12]
SPA
[13]
UK
[14]
US
[15]
"Music Sounds Better With You" 1998 10 4 57 5 7 17 14 8 27 51 1 2 62 Nem album dal

Források szerkesztés

  1. https://www.youtube.com/watch?v=eFQdCRQd3yg
  2. http://www.chartstats.com/songinfo.php?id=26613
  3. France's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  4. Australia's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  5. Austria's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  6. Irish peak positions search
  7. Italian peak positions in 1998
  8. Holland's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  9. Norway's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  10. "The Music Sounds Better with You", in various singles charts Lescharts.com (Retrieved February 10, 2008)
  11. Sweden's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  12. Switzerland's singles-positions to Stardust. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. augusztus 14.)
  13. Billboard: Hits of the World, September 19, 1998
  14. UK Singles Chart Chartstats.com (Retrieved April 10, 2008)
  15. Billboard [Stardust (együttes) az AllMusicon Allmusic.com] (Retrieved August 31, 2008)