Főmenü megnyitása

René François Armand (Sully) Prudhomme (Párizs, 1839. március 16.Châtenay-Malabry, 1907. szeptember 6.) francia költő és esszéíró, az első irodalmi Nobel-díjas.

Sully Prudhomme
Sully-Prudhomme.jpg
Élete
Születési név René Francois Armand Prudhomme
Született 1839. március 16.
Párizs
Elhunyt 1907. szeptember 6. (68 évesen)
Châtenay-Malabry
Sírhely Père-Lachaise temető
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, esszé
Kitüntetései
  • irodalmi Nobel-díj (1901, 150 782 svéd korona)
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sully Prudhomme témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Kereskedő családból származott. Mérnöki pályára készült, de szembaja miatt abba kellett hagynia műszaki tanulmányait. Ezt követően irodalmat és jogot tanult, és egy ügyvédi irodában vállalt munkát. Költeményeit először a „Conférence La Bruyère” nevű diáktársaságban mutatta be, majd az ott kapott bátorítás nyomán a tágabb nyilvánosság elé lépett. Első kötetet, a Stances et Poèmes (1865) kedvező kritikát kapott Sainte-Beuve-től és megalapozta hírnevét.

Sully Prudhomme filozófiai és tudományos érdeklődéssel ötvözte a parnasszisták formai tökélyre törekvéseit és eleganciáját; ez tükröződik abban, hogy lefordította Lucretius De Rerum Natura című művének első könyvét (1878-79). További verskötetei: Croquis Italiens (1866-68); Solitudes (1869); Impressions de la guerre (1870); Les Destins (1872); La Révolte des fleurs (1872); La France (1874); Les Vaines Tendresses (1875); La Justice (1878); Le Bonheur (1888). Verseire Fauré, Respighi, Gounod és Hubay Jenő komponáltak dalokat. A Les Épaves (1908) című kötete halála után jelent meg. Pascalról írt könyve a La Vraie Religion selon Pascal (1905).

ÉletműveSzerkesztés

Noha a köztudatban remeteként maradt meg, Sully Prudhomme nem fordult el a közélettől: az elsők között állt ki Alfred Dreyfus mellett, és másokkal együtt tiltakozott az Eiffel-torony megépítése ellen.[1] 1881-től haláláig a Francia Akadémia tagja volt, 1901 májusában a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Ugyanebben az évben kapta meg az első alkalommal kiosztott irodalmi Nobel-díjat, melynek összegét a francia írószövetségnek hagyta az elsőkötetes költők segítésére.[2]

Verseit többek között Kosztolányi Dezső fordította magyarra, magyar nyelvű kötete azonban nem jelent meg.

Azért nincs okunk, hogy idegenkedjünk ettől a hűvös márványpiedesztálon ülő költőtől. Fehér, átlátszó üveglélek volt, melyet a legkisebb csekélység is megkarcolt, és dallamos zengésbe hozott. Ez a tiszta, zengő üvegzene, ez a lányos hajlékonyság, ez a sensibilité raffinée az, ami Sullyt, e pár excellence lánylelkű költőt igazán jellemzi. A Vase brisé ízléses poétája nem érchúrokat, hanem vékony selyemszálakat kötött a lantjára, melyeken virágokról, enyhe csalódásokról, lányos bánatokról vert ki szelíd, elmélyülő dalokat. Tevékenysége a csipkeverő, az üvegfestő, az ötvös munkájához hasonlított inkább, mint a költőéhez.
– Kosztolányi Dezső: Ércnél maradandóbb - Sully-Prudhomme (részlet)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Molnár Zsófi (2008. augusztus 14.). „Elsüllyedt Nobel-díjasok II. - Miért nem Tolsztoj? - Sully Prudhomme (1839-1907), a filozófus költő”. Magyar Narancs XX. (33). (Hozzáférés ideje: 2008. október 12.)  
  2. 100 éve halt meg Sully Prudhomme. (Hozzáférés: 2008. október 12.)[halott link]

ForrásokSzerkesztés

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Sully Prudhomme témában.