Summer Rocks

egy magyarországi heavy metal fesztiválsorozat volt

A Summer Rocks egy magyarországi heavy metal fesztivál volt. Az olyan külföldi nagy metal fesztiválok, mint a holland Dynamo Open Air, az olasz Gods Of Metal és a német Wacken Open Air mintájára először 2000-ben rendezték meg a Petőfi Csarnokban, erős külföldi mezőnnyel és a legjobb hazai zenekarokkal. 2004-ig öt nyáron át szervezték meg önállóan, majd gyakorlatilag beleolvadt a Sziget fesztivál konkurens Metal Hammer (később Hammerworld) színpadának programjába, amivel a Summer Rocks fesztiválokat folyamatosan kísérő egyik legnagyobb probléma, a koncerthelyszínhez közeli sátorozási és egyéb olcsó szálláslehetőségek hiánya is megoldódott.

Fellépők szerkesztés

2000 szerkesztés

Első alkalommal 2000. július 14-15-én rendezték meg a fesztivált Budapesten a Petőfi Csarnokban, az eredeti tervek szerint két színpadon. Az időjárás azonban közbeszólt és így a szabadtéri színpadra tervezett főprogramot is be kellett vinni a Petőfi Csarnok nagytermébe. A műsor kora délután kezdődött és egészen másnap hajnalig tartott. A főműsoridőben a legnépszerűbb magyar csapatok kaptak helyet, így az első nap főzenekara a Tankcsapda, míg a második napon az Ossian volt. A nagyteremben utánuk izgalmas külföldi (Marduk, Borknagar, Immortal) és magyar (Ektomorf, Christian Epidemic, Nevergreen) underground zenekarok várták a közönséget reggelig.

A fesztivál főzenekara egyértelműen a Kai Hansen (Helloween) gitáros vezette Gamma Ray volt. Az egyetlen kakukktojás talán a Pokolgép helye volt a programban. Eredetileg a magyar Mood nyitotta volna a fesztivált pénteken (így szerepelt a plakátokon is), de egy hirtelen jött tagcsere miatt le kellett mondaniuk a koncertet, és a helyükre a Dying Wish ugrott be.

Július 14. (péntek)

Zenekar Ország Stílus
Dying Wish   dallamos death metal
Leadfoot   stoner rock
Vanden Plas   progresszív metal
Tankcsapda   punk'n'roll
Pink Cream 69   heavy metal
Marduk   black metal
Pokolgép   heavy metal
Ektomorf   groove metal
Christian Epidemic   death/black metal

Július 15. (szombat)

Zenekar Ország Stílus
Strong Deformity   nu metal
Nemesis   progresszív metal
Neck Sprain   thrash metal
Metalium   heavy metal
Ossian   heavy metal
Gamma Ray   heavy metal
Borknagar   avantgard black metal
Immortal   black metal
Nevergreen   gothic doom metal

2001 szerkesztés

A második Summer Rocks fesztivált a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán egyetlen napra szervezték 2001-ben, és ennek okán az előző évihez képest erősen megcsappant a magyar fellépők száma. A külföldi zenekarok közül viszont szinte mindegyiknek ez volt az első bemutatkozása magyar közönség előtt, kivéve a főzenekari pozícióban játszó olasz Rhapsody-t. A magyar metal zenekarok a Sziget fesztiválon elsőként helyet kapott Metal Hammer színpadon kaptak némi kárpótlást.

Június 23. (szombat)

Zenekar Ország Stílus
Stonehenge   progresszív metal
Pain of Salvation   progresszív metal
Amon Amarth   viking metal
Edguy   power metal
Amorphis   folkos doom/death metal
Rhapsody   szimfonikus power metal

2002 szerkesztés

A következő évben a szervezőknek sikerült visszatérni az eredeti koncepcióhoz és egy többnapos fesztivált megrendezni. Az első nap a tradicionális heavy metal rajongóinak szólt az amerikai Manowar főszereplésével. A további két napot az extrém metal zenék uralták az In Flames és a Slayer vezetésével, az egyetlen kivétel a brit hard rock együttes Ten fellépése volt. A Summer Rocks történetében a Dying Wish és a Borknagar voltak az első duplázók, akik korábban már játszottak a fesztiválon.

Június 7. (péntek)

Zenekar Ország Stílus
Iron Maidnem   Iron Maiden tribute
Dew-Scented   thrash metal
Kalapács   heavy metal
Manowar   heavy metal

Június 8. (szombat)

Zenekar Ország Stílus
Dying Wish   dallamos death metal
Dead Soul Tribe   progresszív metal
Borknagar   avantgard black metal
Ten   hard rock
In Flames   dallamos death metal

Június 9. (vasárnap)

Zenekar Ország Stílus
Szeg   crossover thrash metal
Cadaveres De Tortugas   groove metal
Blind Myself   extrém metal
Slayer   thrash metal

2003 szerkesztés

A 2003-as fesztivál sztárja az Iron Maiden volt, és a nagy érdeklődésre való tekintettel az első nap programját át is kellett tenni a Petőfi Csarnok szűk szabadtéri színpadáról a sokkal több néző befogadására alkalmas Kisstadionba. Igazodva az Iron Maiden világkörüli turnéprogramjához, először fordult elő, hogy a Summer Rocks-ot nem hétvégén rendezték meg. A második napon a fesztivál visszatért a Petőfi Csarnokba, és rengeteg fiatal metal rajongó volt kíváncsi a két finn zenekar, a Children Of Bodom és a Nightwish koncertjére. Az est főzenekara az elsöprő formában játszó thrash metal legenda Anthrax volt.

Június 4. (szerda)

Zenekar Ország Stílus
Demonlord   heavy metal
Wisdom   heavy metal
Stray   hard rock
Iron Maiden   heavy metal

Június 5. (csütörtök)

Zenekar Ország Stílus
Casketgarden   dallamos death metal
Children Of Bodom   dallamos death metal
Nightwish   szimfonikus metal
Anthrax   thrash metal

2004 szerkesztés

Utoljára 2004-ben rendezték meg a Summer Rocks fesztivált, a 2002-eshez hasonlóan három napra elosztva a fellépőket. Az első napon a teljes Operation: Mindcrime albumot eljátszó Queensryche, valamint az újra Rob Halforddal koncertező Judas Priest voltak a főszereplők. A második nap egyik főzenekara a Testament is különleges koncertet adott, mivel az alapító gitáros Eric Peterson pár nappal korábban eltörte a lábát és így nélküle, egygitáros felállásban léptek fel. A harmadik nap a Twisted Sister köré épült, akik eredeti felállásukban játszottak. A magyar zenekarok közül a Nemesis és a Kalapács is második alkalommal szerepelt a Summer Rocks programjában.

A 2004-es Summer Rocks legsikeresebb napja a csütörtöki volt, köszönhetően a Cradle Of Filth népszerűségének, viszont a Judas Priest és Twisted Sister napokra a vártnál kevesebben látogattak ki.

Június 16. (szerda)

Zenekar Ország Stílus
Nemesis   progresszív metal
Black-Out   grunge rock
Queensryche   progresszív rock
Judas Priest   heavy metal

Június 17. (csütörtök)

Zenekar Ország Stílus
Bridge To Solace   hardcore metal
Walls Of Jericho   hardcore metal
Sear Bliss   szimfonikus black metal
Testament   thrash metal
Cradle Of Filth   szimfonikus black metal

Június 18. (péntek)

Zenekar Ország Stílus
Hollywood Rose   Guns N’ Roses tribute
Kalapács   heavy metal
Dirty Dance   dirty rock
Twisted Sister   glam metal

Források szerkesztés