Főmenü megnyitása

A Szágarmantha Nemzeti Park a Himalájában fekszik Nepál területén. 1976-ban hozták létre, hogy megóvják a Mount Everest körüli területet a hegymászók okozta károktól. A hegyekből, gleccserekből és mély völgyekből álló terület magába foglalja a világ legmagasabb hegycsúcsát, valamint több hétezer méter feletti csúcsot is. A park hegyei geológiailag fiatalnak tekinthetők, akkor alakultak ki, amikor az indiai szubkontinens összeütközött az eurázsiai lemezzel.[1] A földmozgások jelenleg is tartanak, ennek következtében a hegység évente három centiméterrel emelkedik. A területen számos kolostor áll, köztük a legfontosabb a Tengpocse-kolostor. A park több mint kétharmada ötezer méter fölötti kopár vidék, 28%-a legelő és alig 3%-a erdős terület. A természetrombolás miatt alacsony számban előforduló emlősök harminc fajhoz tartoznak, de megtalálható köztük olyan ritka fajok egyedei is, mint a hópárduc. 1979-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára[2]

Szágarmatha Nemzeti Park
Világörökség
A bejárati ajtó
A bejárati ajtó
Adatok
OrszágNepál
Világörökség-azonosító120
TípusTermészeti helyszín
KritériumokVII
Felvétel éve1979
Elhelyezkedése
Szágarmantha Nemzeti Park (Nepál)
Szágarmantha Nemzeti Park
Szágarmantha Nemzeti Park
Pozíció Nepál térképén
é. sz. 27° 56′, k. h. 86° 44′Koordináták: é. sz. 27° 56′, k. h. 86° 44′
A Wikimédia Commons tartalmaz Szágarmantha Nemzeti Park témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

NövényvilágaSzerkesztés

A nemzeti parkban a Himalájára jellemző tizenegy növényzóna közül hat megtalálható. Az alsó szintet a fenyvesekkel tarkított hegyi tölgyerdő borítja. Háromezer méter felett, a szubalpin szinten leginkább jegenyefenyők, nyírfák, és rododendronok nőnek. Ebben a magasságban Nepál nemzeti virága, a rododendron a monszun időszaka (május-szeptember) előtt virágzik.[3] A lejtőket ilyenkor vörös és rózsaszínű cserjék borítják. A négyezer méter az erdőhatár, felette az alpesi szinten kúszó boróka, néhány rododendron és az alpesi rét a jellemző. Ezer méterrel magasabban már csak néhány szár nélküli növényfaj tűri a jég és a szél sanyargatását. Hatezer méter felett van a jég és szikla birodalma, egy páratlan szépségű, de zord ásványvilág.[4]

ÁllatvilágaSzerkesztés

A Csomolungma 118 madárfajnak ad otthont. Legjellemzőbb a szakállas saskeselyű, a himalájai fényfácán , a vérfácán és a nyolcezer méter magasságban is előforduló havasi csóka. Az emlősök közül a pézsmaszarvas, sörényes tahr, kis panda valamint az igen ritka, veszélyeztetett hópárduc a magas hegyek lakója.[5]

SerpákSzerkesztés

A Himalája környékét a serpák lakják, háziállatuk a jak. A serpák a tibeti buddhizmus Nyingmapa szektájához tartoznak. A parkban számos kolostor található. A szerzetesi cellákkal körülvett, 3876 méter magasságban elhelyezkedő Thyangboche rendkívüli kilátást nyújt a Himalája hegyláncára, és magába foglalja a világ tetejét képviselő népek és tájak szellemiségét.[6]

ForrásokSzerkesztés

  1. Bhuju, U. R., Shakya, P. R., Basnet, T. B., Shrestha, S. (2007). Nepal Biodiversity Resource Book. Protected Areas, Ramsar Sites, and World Heritage Sites. International Centre for Integrated Mountain Development, Ministry of Environment, Science and Technology, in cooperation with United Nations Environment Programme, Regional Office for Asia and the Pacific. Kathmandu, Nepal. ISBN 978-92-9115-033-5
  2. Turner, R. L. (1931). सगर् sagar and माथा matha in: A comparative and etymological dictionary of the Nepali language. K. Paul, Trench, Trubner, London.
  3. Sacred Himalayan Landscape. Government of Nepal – Department of National Parks and Wildlife Conservation. [2013. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 23.)
  4. Heinen, J. T. and J. N. Mehta (2000). Emerging Issues in Legal and Procedural Aspects of Buffer Zone Management with Case Studies from Nepal. Journal of Environment and Development 9 (1): 45–67.
  5. Byers, A. (2005). Contemporary human impacts on Alpine ecosystems in the Sagarmatha (Mt. Everest) national park, Khumbu, Nepal. Annals of the Association of American Geographers 95 (1): 112–140.
  6. K K Gurung & Raj Singh: Field Guide to the Mammals of the Indian Subcontinent, Academic Press, San Diego, ISBN 0-12-309350-3 (S. 78–79)