Szántó Szandra

magyar színésznő

Szántó Szandra (Budapest, 1978. október 13.) magyar színésznő.

Szántó Szandra
Született1978. október 13. (45 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiFöldessy Margit Színjáték- és Drámastúdió
Gór Nagy Mária Színitanoda
Színészi pályafutása
Híres szerepei
Tevékenységszínész
Díjai
Kornay Mariann-díj (2009)

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Budapesten, született 1978. október 13-án, pénteken, Szántó Péter és felesége első gyermekeként. Testvérei közül Szántó Dávid, az MTV sportriportereként lett ismert, valamint Szintia és Mátyás. Tanulmányait a Deák Ferenc Általános Iskolában kezdte, majd szüleihez hasonlóan, középiskolai tanulmányait az Eötvös József Gimnáziumban végezte.

Színészkedési vágya hamar megmutatkozott. Tinédzser korában Földessy Margit Színjátékországa, majd később a Cim-Bo-Ra társulat tagjaként szívta magába a mesterséget. A középiskola elvégzése után a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke volt. Szerepelt a Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke című filmben és a TV a város szélén című sorozatban.

Komikai tehetsége egyértelműen kitűnt, részt vett az Articsóka Színpad és a székesfehérvári Vörösmarty Színház néhány produkciójában. 2005-től Sas József szerződtette a Mikroszkóp Színpadhoz, ahol számos kabaréjelenetben szerepelt, népszerű komika párost alkottak Kokas Piroskával. 2010-től rövid ideig a Verebes István vezette Kabaré 24 művésze volt.

„…a legnagyobb, legfontosabb szerepemet 2012. március 12-től kezdve alakítom, ekkor született meg a kisfiam, Olivér. Nem sokkal később külföldre költöztem a családommal, egy ABBA showban léptem föl, közel egy éven keresztül.[2]

2014–2022 között a Turay Ida Színház színésznője volt.[3] Pályája során játszott az Álomgyár Társulat előadásain, illetve a Radnóti Miklós Színházban és az Esztergomi Várszínházban is.

Fontosabb színházi szerepei szerkesztés

Kabaré szerkesztés

  • Mikor lesz elegünk? (Mikroszkóp Színpad – színész)
  • Hogy volt? – 100 éves a magyar kabaré (színész – Mikroszkóp Színpad)
  • Csak semmi duma! (közreműködő)
  • Valakit visz a vicc (közreműködő)
  • Szakíts, ha bírsz! (közreműködő)
  • Le vagytok szavazva! (közreműködő)
  • Mikroszkóp Mulató (közreműködő)
  • Röhej az egész (közreműködő)
  • Minden ugyanúgy van (közreműködő)
  • Nicsak: Kibeszél! (közreműködő)
  • Stanka és Panka – kétszemélyes zenés kabaréest
  • TárSASjáték – közéleti kabaré (közreműködő)
  • Kabaré Retro (összeállítás Tabi László írásaiból) (közreműködő)
  • Az élet lapos oldala – Bajor-kabaré (szereplő)
  • Tojás a lecsóba – Morbid zenejáték, (színész – Álomgyár Társulat)
  • Széllel szembe… (szereplő – Mikroszkóp Színpad)

Színház szerkesztés

Filmes és televíziós szerepei szerkesztés

- 9. rész (2018)... titkárnő
- Lakótárs (2019) ... Ági
  • Topolcsányi Laura: A medve nem játék! – Székely pajzán történetek (színházi előadás, tv-felvétele, 2019)
  • Fel a cipővel! (műsorvezető)

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Kornay Mariann-díj (2009)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Turay Ida Színház
  3. Színművészek – Turay Ida Színház (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 14.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés