Comes Saxonum

az erdélyi szász önigazgatás vezetője
(Szászok ispánja szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. június 16.

A comes Saxonum, vagyis szászok ispánja illetve szászok grófja (rövidebben szászgróf) az erdélyi szász univerzitás elnöke volt, egyúttal nagyszebeni királybíró.

Története

szerkesztés

Az 1224-ben II. András által az erdélyi szászok számára kibocsátott kiváltságlevél szerint a szebeni ispánt a király nevezte ki.[1] Az Andreanum szerint a szászok felett csak saját bíráik vagy a szebeni gróf ítélkezhetett.[2] A szász gróf rendszerint a magyar nemesek sorából került ki, ezért gyakran nem tartózkodott a szászok között, így a bíráskodást általában egy helyettes ispán folytatta le.[3]

Ugyan Károly Róbert 1317-ben megerősítette a szászok kiváltságait, utóbb megvonta tőlük az önálló bíráskodás jogát, ezért 1324-ben a szászok Petersdorfi Henning vezetésével fellázadtak ellene. Henninget 1324-ben kivégezték, de a szászokkal csak 1335-ben sikerült békességre jutni.[4]

I. Mátyás király uralkodása idején 1464-ben a szászok megkapták a jogot a szász gróf megválasztására; ezt a jogot 1521-ben II. Lajos is megerősítette. Ez a választási jogosultság az önálló Erdélyi Fejedelemség idején is fennmaradt.[5] Az Approbáták (1653) illetve Compiláták (1669) néven ismert törvénygyűjtemények szintén tartalmazták, hogy a szászok maguk választhatják tisztségviselőiket.[6] 1542-től a szebeni királybíró tisztsége révén az erdélyi fejedelmi tanács tagja volt, de ezt a szokást nem tartották be következetesen.[7]

A Habsburg-uralom alá került Erdélyben a Diploma Leopoldinum megerősítette az Approbáták és Compiláták érvényességét,[8] továbbá elrendelte, hogy a szebeni királybíró tagja legyen a Guberniumnak. Az 1691-es változat a tisztség betöltését királyi megerősítéshez kötötte.[9] Ennek ellenére a Gubernium 1697. november 11-én három jelöltre kért javaslatot; a szászok 1698. május 15-én tiltakoztak ezellen, azzal érvelve, hogy a közösségnek nemcsak a jelölésre, hanem a választásra is joga van. 1699. március 30-án a szászok végül is eleget tettek a hármas jelölállítási kérésnek, de kifejezetten jogfenntartással éltek. Egy 1796. január 18-i rendelettel a comesi és királybírói tisztséget szétválasztották, majd 1796. december 2-án egy újabb rendelet értelmében a királybírói tisztséget már nem kellett betölteni. A szászok az 1834/35-ös és 1837/38-as országgyűlésen ismét követelték a szász gróf megválasztásának jogát; ezt 1845. december 31-én meg is kapták. Az új szabályozás szerint elsőként megválasztott szász gróf Franz von Salmen(wd) lett.[10]

Miután az 1848-as pozsonyi VII. és a kolozsvári I. törvénycikkelyek kimondták Erdély unióját Magyarországgal, a Királyföld közigazgatása átmenetileg változatlan maradt. Az 1876. évi XII. és XXXIII. törvénycikk értelmében azonban a szász egyetem, amely előzőleg politikai testület volt, csak közművelődési szerepet tölthetett be. Egyúttal a szászok grófja (ispánja) cím az újonnan alakított Szeben vármegye főispánjára szállt.[11] Az 1885. évi VII. törvénycikk értelmében a szászok ispánja a főrendiházból is kimaradt.[12]

Szász grófok listája

szerkesztés

A külön hivatkozás nélkül megadott adatok forrása Siebmacher.

Név Tisztségviselés ideje Megjegyzés
Türje nembeli Joachim[13] 1210 körül
Aristald 1235
Albertus Agazonum 1272
Aba Péter 1279
Kán László
Arnold[14] 1292 előtt
Gobelinus 1309, 1310
Szent-péteri Henning[15] 1324
Michael 1337 - 1342
Martin 1346
Michael, Nicolaus, Abraham 1349
Michael 1351
Conrad 1357
Conradus 1359
Gerhard, Conrad 1361
Janus de Cibinio 1365
Joh. Schebenitzer 1366
Andreas 1367
Johannes (Janus) 1370
Michael 1371
Johann 1372–1377
Johann de Villa St. Agnethae (Agnethler) 1376
Johann 1380, 1382
Jakob 1383
Jakob 1387
Johann 1393
Johann von Jeel 1406
Andreas 1411–30
Anton Trautenberger 1431
Sigmund Maurizius 1444 (bizonytalan)
Johann Sachs 1446
Sigmund Maurizius 1449
Johann von Lemmel 1449 – 1455
Veresmarti Geréb Péter 1456 – 1460
Michael Zekel v. Szt. Iván 1462 – 1463
Stefan Hederfal 1462
Benedict Roth 1466
Veresmarti Geréb Péter 1466 – 1467
Nicolaus Russe (Aurifaber) 1468
Ladislaus Kakas (Hahn / Haenlein) 1469 – 1480
Thomas Altemberger(wd) 1480 vagy 1481 – 1487
Laurenz Sartor 1488 – 1499
Laurenz Hahn (Kakas Lőrinc) 1490[16] – ? 1505-ben még hivatalban volt
Johann von Lulay 1507 – 1521. április 12.
Markus Pemflinger 1521 – 1535 II. Lajos nevezte ki, annak ellenére, hogy
az erdélyi szászoknak joguk volt a szabad választásra.
Georg Huet 1533. november 7. – Szapolyai János nevezte ki
Michael Knoll 1534. február 11. –
Mathias Armbruster 1536 – 1538
Petrus Gerendi 1538. március 21. – I. Ferdinánd nevezte ki
Georg Huet 1539. március 25. – 1543 Szapolyai János nevezte ki.
Johann Roth 1543–1556
Peter Haller 1552. december 20. – 1569. december 12. I. Ferdinánd nevezte ki
Augustin Hedwig 1570. január 8. – 1577. február 1.
Albert Huet (Süveg Albert) 1577 – 1607. április 22. vagy 23.
Johann Huet[17] 1590
Daniel Melmer 1607. május 7. – 1612. november 28-án még hivatalban volt
David Weyrauch 1612 Báthory Gábor nevezte ki;
ő az egyedüli szász gróf, aki nem volt nagyszebeni királybíró
Coloman Gotzmeister 1613. december 10. – 1633. október 14.
Valentin Seraphin 1634. május 11. – 1639. március 20.
Valentin Frank 1645. június 15. – 1648. március 10.
Johannes Lutsch[18] 1648 – 1661. november 27. 1658-ban túszként Konstantinápolyba hurcolták, ott is halt meg.
Lutschot fogsága idején 1658-tól Michael Artz helyettesítette.
Andreas Fleischer 1661. december 25. – 1676. február 5.
Mathias Semringer 1676. február 16. – 1680. április 3.
Georg Armbruster 1680. április 7. – 1685. január 7.
Johann Haupt 1685. május 19. – 1686. február 7.
Valentin Frank von Frankenstein 1686. február 14. – 1697. szeptember 27.
Johannes Zabanius
(Sachs von Harteneck, Szász János)
1699 – 1703. december 5.
Petrus Weber von Hermannsberg 1704. december 11. – 1710. május 26.
Andreas Teutsch 1710. június 16. – 1730. augusztus 18.
1731. augusztus 8. – 1742. szeptember 30.
1744-ig a tisztség betöltetlen.
1742. november 26-án megválasztották Michael Czekelius von Rosenfeldet,
de Mária Terézia nem erősítette meg.
Stefan Waldhütter von Adlershausen 1744. október 27. – 1761. november 13.
1768-ig a tisztség betöltetlen.
1761. november 27-én megválasztották Samuel von Brukenthalt,
de Mária Terézia nem erősítette meg.[19]
Samuel Baussner 1768. február 6. – 1774. július 5.
1781-ig a tisztség betöltetlen
Johann Cloos von Cronenthal 1781. március 17. – 1784. július 3.
II. József megszüntette a tisztséget
Michael Bruckenthal 1790. május 14. – 1813. december 18.
1816-ig a tisztség betöltetlen
Johann Tartler 1816. március 8. – 1825. március 25.
Johann Wachsmann(wd) 1826. február 5. – 1845. május 7.
Franz von Salmen(wd) 1846. február 6. –
Conrad Schmidt 1861. november 18. – 1868. március 8. 1861-ben ideiglenes, 1863. június 18-án nevezték ki
Moritz Conrad 1868. február 24.[20] – 1876. augusztus 8. 1868-ban ideiglenes, 1869. február 2-ikán nevezték ki
Friedrich Wächter[21] 1876. augusztus 8. –
Moritz Brennerberg[22] 1883 – 1886
Bethlen András[22] 1883 – 1890. március
Gustav Thälmann[22] 1891. november – 1910
Friedrich Walbaum(wd)[23] 1910-1918
  1. Cziráki : 29. o.
  2. Vogel Sándor: A szász autonómia Erdélyben. Provincia, III. évf. 2. sz. (2002. február)
  3. Szabó Béla: Az erdélyi szászok bíráskodási szervezete a korai újkorig. Jogtörténeti Szemle, 1–2. sz. (2017) 33. o.
  4. Cziráki : 38–39. o.
  5. Siebmacher ; Cziráky : 57. o.
  6. Források Erdély jogtörténetének a tanulmányozásához. Szerk. Fazakas Zoltán József, Fegyveresi Zsolt, Veress Emőd. Kolozsvár: Forum Iuris. 2021. 104 és 136. o. ISBN 978-606-9061-27-5  
  7. Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest: Akadémiai. 1980. 21., 37 és 39. o. ISBN 963 05 2327 2  
  8. Diploma Leopoldinum. In A Pallas nagy lexikona V. Budapest: Pallas. 1893.  
  9. Szirtes Zsófia: Az „Erdélyi Hydra" és a „Német Hercules." Dániel Wolff a Rákóczi-szabadságharcról. Hadtörténelmi Közlemények, CXXI. évf. 2. sz. (2008) 409. o.
  10. Siebmacher
  11. Siebmacher ; Cziráki : 175. o.
  12. 1885. évi VII. törvénycikk a főrendiház szervezetének módositásáról. net.jogtar.hu (Hozzáférés: 2025. június 16.)
  13. Karácsonyi János: Új adatok és új szempontok a székelyek régi történetéhez. Erdélyi Irodalmi Szemle, IV. évf. 2. sz. (1927) 235. o.
  14. P. Szathmáry Károly: A nagyenyedi egyházkerités. Archaeologiai Közlemények, VII. évf. 1. sz. (1868) 45. o.
  15. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása: Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Budapest: Arcanum. 2003.  
  16. Báthory Kristóf királyi könyve 1580-1581; János Zsigmond királyi könyve 1569-1570. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2003. 25. o. = Erdélyi Történelmi Adatok, 7/1-2. ISBN 973 8231 30 2  
  17. Balogh Jolán: Későrenaissance kőfaragó műhelyek VII. közlemény. Ars Hungarica, VIII. évf. 1. sz. (1980) 59. o.
  18. Gustav Gündisch: Lutsch, Johannes. In Neue Deutsche Biographie 15. 1987. 562 f. o.  
  19. Samuel von Brukenthal. www.agnethler.de (Hozzáférés: 2025. június 15.)
  20. Pál Judit: Erdélyi főispánok a kiegyezés után. Aetas, XXIV. évf. 4. sz. (2009) 86. o.
  21. Wächter. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
  22. a b c Pál Judit: Erdélyi főispánok a Tisza-éra végén (1890–91) II. Korunk, XX. évf. 4. sz. (2009. április)
  23. Pál Judit: Főispánok és prefektusok 1918−1919-ben. A közigazgatási átmenet kérdése Erdélyben. Századok, CLII. évf. 6. sz. (2018) 1196. o.

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés