Székesfehérvári Zsidó Hitközség

Rabbik névsoraSzerkesztés

Fehérvári Rabbik névsora
Név Mettől Meddig
Pillitz Dániel 1842 1843
Zipser Mayer 1844 1858
Natonek József 1861 1867
Dr. Kohut Sándor 1867 1874
Dr. Steinherz Jakab 1889 1920
Dr. Hevesi Ferenc 1920 1930
Dr. Hirschler Pál 1931 1944
Dr. Komlós Ottó 1947 1950
Farkas László 1950 1956
Darvas István 2022

TörténelmeSzerkesztés

 
Székesfehérvári Zsinagóga épülete

[1]A székesfehérvári zsidók története hosszú évszázadokra nyúlik vissza. Már a 13. században tekintélyesebb közösség élt a városban, melynek vezetői az ország zsidóinak ügyeit képviselték az uralkodók előtt. Jelentőségüket a következő időszakban is megőrizték, például 1396-ban egy Salamon nevű helyi zsidó lett megbízva, hogy kutassa fel a fehérvári káplánság levéltárában őrzött zsidó kiváltságlevelet, melyet még IV. Béla király szignózott 1251-ben. Miután Salamon megtalálta a törvény egyik eredetiét, bemutatta Zsigmond királynak, aki visszaállította a zsidók jogait, melynek köszönhetően békében élhettek az országban egészen a mohácsi vészig.

A középkorban tehát az ország egyik legjelentősebb zsidó közössége élt a városban, mely a törökök kiűzésével számolódott fel. A következő időszakban ki voltak tiltva és legközelebb csak 1837-ben térhettek vissza. 1880-ra már a megye legjelentősebb közösségének számított, a létszámuk meghaladta a 2600 főt is, mely az összlakosság tizedét jelentette.

Kevesen tudják, de a magyar zsidó történelemben először itt élesedett ki a vallási ellentét a reform és a konzervatív párt között, mely az hitközség szakadáshoz is vezetett. A tradicionális zsidó forma mellett állók Fischer Jedidjá Gottlieb (1810–1895/5656. tisri 24.) Talmud-tudós mellé csoportosultak, aki minden eszközét bevetette a Tóra védelmében. Szerepe volt abban is, hogy Zipser Májer (1815–1869) elhagyja itteni rabbiposztját, ugyanis a konzervatívok túl világiasnak találták.

A konfliktusok végül azt eredményezték, hogy a Fischer rabbi köré csoportosulók 1861-ben kiváltak az anyahitközségből, mely különvállást két évvel később hivatalosan is elfogadták a városvezetésben. Az 1868/69-es zsidó kongresszus után a különváltak természetesen az orthodoxiához, míg az anyahitközség a neológiához csatlakozott. Érdekes egyébként, hogy Ráv Fischer sokáig nem akarta elvállalni az orthodoxok által felkínált rabbiállást, mert tudását nem akarta pénzkereseti forrássá formálni, azonban a sok tiszteletteli unszolás után végül elfogadta a rabbiszéket. 1894-ig állt a fehérvári orthodoxia élén, akkor viszont nyugalomba vonult és vejéhez, a kismartoni (Eisenstadt, Ausztria) rabbihoz költözött. Halálakor az alábbi nekrológot írták róla a Zsidó Hiradóban:

„A régi iskolából való gaon olom [világhírű bölcs – Cs. V.] volt ő, egyike azoknak, kik a halhatatlan Chaszem Szófer kimeríthetetlen tudásából merített, aki még teljes mértékben szívta magába e nagy szellem tanításait. Benne a régi, fogyófélben lévő gárdának egyik legnagyobb bajnokát, az igaz zsidóság megtántoríthatatlan oszlopainak egyik leghatalmasabbját, egy a szó legnemesebb és legigazibb értelmében való godol bemászim-t [nagy igazat – Cs. V. ] veszítünk el, akinek jósága végtelen, szerénysége közmondásos és kinek gmilasz cheszed-je [mások felé mutatott kedvessége – Cs. V.] fárdhatatlan volt. […]

Már fiatal ember korában is nagyrabecsülték mint Talmud chachamot [tudóst – Cs. V.] és tisztelték, mint fedhetetlen jellemet és a küzdőtérre lépett már akkor midőn még fényes anyagi viszonyok között, Székesfehérvár egyik legjelentékenyebb kereskedelmi házának élén állott. Ekkor kezdett ugyanis a neológia befészkelődni hazánkba és ekkor kezdettek hivatástalanok vezérszerepet játszani a hitéletben. És ő volt az, ki akkor e pszeudo rabbinusokat a kellő világításban tűntette fel, a zsidó tudósok körében egyszerre kitűnő hírnévre tett szert. Minden erejének és vagyonának feláldozásával kűzdött  községének akkori reformrabbija ellen és ő volt az első, ki már akkor az orthodox érzelműek különválásának szükségességét hirdette. […]

Csodálatos, szinte hihetetlen, hogy milyen lelkierővel, Istenbe vetett bizalommal viselte e cadik vekodos [igaz és szent ember – Cs. V.] tíz évig tartó súlyos betegségének fájdalmait és gyötrelmeit. Ajkairól sohasem hangzott el az elégedetlenségnek vagy panasznak egyetlen szava sem és kínjai egy percre sem tudták elvonni a Tóra tanulmányozásától.”

Mindeközben a reform irányultságúak a pesti Dohány utcai nagytemplomhoz hasonló zsinagógát terveztettek Cometter Bernardin építőmesterrel. Az óratornyokkal szegélyezett épületet 1864-ben avatták fel, talán az anyahitközség egy kisebb fricskája, visszavágója lehetett, hogy a beszédek megtartására Zipser rabbit hívták vissza, illetve a haladó gondolkozásáról híres Löw Lipót (1811–1875) szegedi főrabbit is meghívták. Egy évtizeddel később, amikor már minden konzervatívabb érzésű egyén átpártolt az orthodoxiába, akkor még orgonát is beépítettek.

A neológok következő rabbijai vörös posztót jelentettek az orthodoxok szemében, de Natonek József (1813–1892), korábbi jászberényi rabbi még a neológ közösségen belül sem volt túl népszerű a cionista eszméi miatt, így aztán 1867-ben végül maga mondott le a pozíciójáról. Őt követően dr. Kohut Sándor (1842–1894) következett, aki innen Pécsre, majd Nagyváradra (Oradea, Nagyvárad) került, 1885-ben pedig az Egyesült Államokba vándorolt ki, ahol a New York-i Jewish Theological Seminary egyik alapítója lett.

A székesfehérvári neológok ikonikus főrabbija és a konzervatívabb vonal visszaállítója dr. Steinherz Jakab (Jákov Cvi, 1857–1921/5681. ádár II. 7.) volt, aki bár a Rabbiképző Intézetben szerezte képesítését, korábban több jesivát is kijárt, közöttük a híres pozsonyit, ahol Ktáv Szófer (1815–1871) tanítványa volt. A Rabbiképzőben a Talmud-tudást mindenki hozzá szerette volna mérni, nem csoda hát, hogy Bloch Mózes (1815–1909) rabbi-hebraista halála után felajánlották neki a rektori széket, ám ő fehérvári hívei mellett döntött. Fekete obeliszkos sírja felkijáltójelként emelkedik a temetőben.

1922–1930 között dr. Hevesi Ferenc (1898–1952) volt Székesfehérvár neológ főrabbija, aki innen apja, dr. Hevesi Simon (1868–1943) főrabbi mellé került a pesti Dohány főtemplomba.

A neológokhoz képest szerényebb anyagi körülmények között élő orthodoxok 1870-ben építettek egy méreteiben visszafogottabb és kevésbé hivalkodó, mór stílusú zsinagógát, melyről így is azt tartották, hogy a Dunántúl legszebb orthodox temploma. 1903-ban a hitközség rabbija a pozsonyi jesiva egyik dísze, Heinrich Ármin (Cvi, 1871–1939/5699. támuz 18.) lett, aki korábban Zalalövőn szolgált. Tisztelték és szerették az egész városban, temetése a társadalom széles csoportjainak részvételével történt. Piszkei vörösmárvány sírja a temetőben áll, macévájának ikre alatt pedig felesége, Rebecen Cháná (1875–1939/5699. áv 18.) nyugszik, aki néhány héttel később követte férjét a másvilágba.

A helyi zsidó lakosság szépen beilleszkedett a fehérvári társadalomba és aktív építői voltak annak. A 20. század elején több mint 60(!) jótékonysági egylet kötődött a két hitközséghez, mely mint máshol, a legtöbb esetben felekezetre való tekintet nélkül támogatta a szegényeket. A békés együttélést itt is szétzúzta az antiszemitizmus, mely sajnos igen hamar gyökeret eresztett Fehérváron, a „gyűlölet püspökének” is nevezett Prohászka Ottokár (1858–1927) miatt.

A fajvédő magyarok 1938-ban azért kezdtek lobbizni, hogy a koronázó bazilika romjai előtt álló neológ zsinagóga „hivalkodó” kupoláit bontsák le. Az abszurd és szomorú vita eredményeképpen 1944 tavaszán, röviddel a gettósítás előtt a hitközségnek saját pénzén kellett lebontatnia a tornyok kupoláit. Majd a zsidó származású embereket csillagosházakba, azután a vasút melletti téglagyárba kényszerítették, ahonnét Auschwitzba deportálták őket.

A több mint kétezerhétszáz ember közül alig háromszázan térhettek vissza. Az elpusztítottak között volt az egész rabbikar is: Czitron Zoltán (Slomó Zálmán, 1913–1944) orthodox főrabbi, dr. Hirschler Pál (1907–1944), 1931 óta neológ főrabbi, dr. Boros István (1908–1944) és Mermelstein Mór (Hájim Móse, 1876–1944) hitoktató rabbik.

A túlélők romokban találták egykori hitéletük helyszíneit, mindkét zsinagóga súlyos bombatalálat kapott, a neológ templom tornyai közé még egy lezuhant repülőgép is beékelődött. Előbbit 1947-ben, utóbbit 1949-ben bontották le. A közösség egyik utolsó rabbiját, dr. Komlós Ottót (Jehuda, 1913–1988) az omladozó falak árnyékában iktatták be még 1947. június 8-án.

A hitközségek maradéka Grünfeld Jakab és neje, Krausz Aloizia alapítványi házában, – ahol az Izraelita Árva- és Aggintézményi Alapítvány működött – rendezett be magának egy imaházat. Ma Fejér megyében itt van utolsó működő hitközség, ahol péntek esténként és a nagyünnepekkor összejönnek a hívek. A Várkörútról egy kapun át jutunk egy kertbe, és onnan a hitközség épületébe, melynek földszinti helyiségeit ki szokták adni. A lépcsőházban a közösség egykori eseményeinek fekete-fehér képei vannak kiakasztva. Az emeleten található az iroda, egy közösségi terem hajdani relikviákkal, régi rabbik képeivel, innen nyílik a tágas imaterem, melynek falain elhalt hittestvérek emléktáblái láthatók, az ablakok pedig a 12. századi romokra nyílnak. Ottjártamkor mintegy negyvenen, fiatalok és idősebbek vegyesen gyűltek össze a szombatot köszönteni. Az előimádkozó kántor Budapestről jár le. A hitélet fenntartásában nagy szerepe van a mindenkori hitközségi elnöknek, mely pozíciót jelenleg Neubart István órásmester tölti be.

Az imaházból távozók a szemközti téren szomorú emlékkel találkoznak, hajdanán ott állt a neológ zsinagóga, mire 2004 óta egy megdöntött, fekete gránit sírszerű tömbje emlékeztet, melyre a templom sziluettjét gravírozták. Az orthodox zsinagógának sajnos nincs jele, ma a Piac téri buszpályaudvaron sürgő-forgó tömeg közül alig tudják néhányan, hogy ott egykor az Örökkévalót dicsérték és egy udvarba rejtett szamárhátas árkádok alatt az egykori orthodox iskola bejárata volt.

A méretes zsidó temetőt mára körülnőtte a város. A példásan rendezett állapot nagyban köszönhető Jávor Mátyás (1939–2012) korábbi hitközségi elnöknek. A sírkert középső útja összeköti az Óvoda utcát a Bádogos közzel, sokan itt vágják le mindennapi útjukat. Elmennek a 2014 őszén állított Holokauszt-emlékmű mellett és a temető közepén, az út fölé emelkedő kőoroszlán előtt, melynek talapzatára annak a 15 hősi halottnak a nevét vésték, akik az első világháborúban estek el. Ez az érzelmekkel teletűzdelt út csak szombaton és ünnepnapokkor záródik le. A főbejárat melletti ravatalozó a lebontott zsinagóga tégláiból épült, – a nagy csarnokban mártírok végeláthatatlannak tűnő neveit olvashatjuk, a fehérváriakén kívül a jásdi, kápolnásnyéki és móri áldozatok neveit is itt olvashatjuk.

Székesfehérvár kapcsán még mindenképp meg kell emlékeznünk Goldziher Ignác (1850–1921) világhírű orientalistáról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, aki az Oskola utca egy házban látta meg a napvilágot. A Gondviselés megóvta Goldziher szülőházán látható emléktáblát, melyet még 1924-ben helyeztek el, a tudóst formázó reliefet a város híres szobrásza, Bory Jenő (1879–1959) készítette, akinek a lovagi várra emlékeztető otthona a város egyik fő látványossága.

Adja az Örökkévaló, hogy a székesfehérvári közösség még sokáig ápolhassa eleink örökségét és ápolja ősi hitét![2][3][4][5][6]

  1. Viktor, Cseh: A középkortól napjainking – a székesfehérvári zsidók múltjából (magyar nyelven). Zsido.com, 2020. október 30. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  2. Gergely, Anna. A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája 1938–1944. Budapest: Vince, 2003. 
  3. Gergely, Anna. A székesfehérvári zsinagóga építése és bontása”, kézirat 12 oldal, é. n. 
  4. „A székesfehérvári főrabbi”, Orthodox Zsidó Ujság, 1939. 1. évf. 23–24. szám, 11. o”.  
  5. „Hirek – A székesfehérvári Rebeczen”, Orthodox Zsidó Ujság, 1939. 1. évf. 29–30. szám, 10. o.”.  
  6. „Rabbi Fischer Jedidjah Gottlieb z. cz. v. l.”, Zsidó Hiradó, 1896. 1. évf. 39–40. szám, 1–2. o.”.  

A jelenlegi imaház épületeSzerkesztés

KapcsolatSzerkesztés

https://fezsih.hu/

Személyesen a Várkőrút 19. szám felől lehet megközelíteni