Széles Sándor
Széles Sándor (Budapest, 1956. január 12. – Budapest, 2017. május 23.) magyar úszó, öttusázó, úszóedző, mesteredző.
Széles Sándor | |
Született | 1956. január 12. Budapest |
Elhunyt | 2017. május 23. (61 évesen)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Megyeri temető (34. parcella, 34-V-0-70) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Széles Sándor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésSzéchy Tamás első nagy garnitúrájának volt tagja, majd mellette lett edző is. Hosszútávúszó, 1500-as gyorsúszó volt, volt válogatott sportoló. A nagy eredmények elmaradtak, áttért az öttusára. 1978-ban lett kiscsoportos edző, majd a hosszútávúszók – Wladár Zoltán, Nagy Sándor edzője. 1979-ben úszószakedzőként diplomázott a Testnevelési Főiskolán. 1979-től önálló felkészítési terv szerint dolgozott, edzőként (24 éves) kint volt Moszkvában, a XXII., az 1980. évi nyári olimpiai játékok úszódöntőin. Széchy edzői stábjának tagjaként az utánpótlással is foglalkoznia kellett – Darnyi Tamás, Szabó József. 1986-ban szakított Széchy Tamással, a BVSC lány úszóit oktatta. 1990-ben visszahívták a Széchy teambe. 1998-ban felkérték, hogy eddze a Szegedről érkező Molnár Ákos, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn gyerek úszókat. 1999-ben csatlakozott hozzá Gyurta Dániel. 2012-ben két versenyzője is olimpiai bajnok lett; először a férfi 200 méteres mellúszásban Gyurta Dániel, majd nagy meglepetésére, 10 km-en Risztov Éva is.
2016 októberében Gyurta Dániel bejelentette, hogy edzéseit a továbbiakban nem Széles Sándor irányítja.[2] Néhány nap múlva az UTE közölte, hogy nem tart igényt Széles munkájára.[3]
Világbajnokság
szerkesztés1976-ban a lengyelországi junior öttusa világbajnokságon harmadik lett.
Írásai
szerkesztésHárom oktatófilmet készített
A halálraítélt (életrajzi könyv), Ulpius ház, 2004
Díjai, elismerései
szerkesztés- Mesteredző (1991)
- Az év edzője – második helyezés a sportújságírók szavazata alapján 82009)
- Az év edzője (a Nemzeti Sportszövetség díja) (2009)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
- az év legeredményesebb magyar edzője (2011)
- Az év magyar edzője (2012)
- A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013)[4]
- A magyar úszósport halhatatlanja (2015)[5]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Meghalt Széles Sándor, Gyurta Dániel volt edzője
- ↑ Úszás: Az olimpia előtt megfogalmazódott a váltás – Gyurta Dániel (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2016. október 21. (Hozzáférés: 2016. október 21.)
- ↑ Úszás: új korszak kezdődik Széles Sándor pályafutásában (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2016. november 7. (Hozzáférés: 2016. november 7.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 17.)
- ↑ Úszás: újabb hat tag a magyar hírességek csarnokában. www.nemzetisport.hu (2015. november 15.) (Hozzáférés: 2015. november 28.)
Források
szerkesztés- Széles Sándor. magyarnarancs.hu. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- Széles Sándor. szelesmuhely.com. [2013. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- Amler Zoltán–Széles Sándor: A halálraítélt. Gyurta Dániel mestere kiteregeti az uszodai szennyest; Ulpius-ház, Bp., 2014
Elődje: |
Az év edzője |
Utódja: |