Főmenü megnyitása
A virágok a szépség ősi szimbólumai

A szépség olyan jellemzője a személyeknek, tárgyaknak vagy elképzeléseknek, amely miatt a puszta megfigyelés során örömöt tapasztalhatunk.

A szépség az esztétika, szociológia, szociálpszichológia és a kultúra részét képezi. Az “ideális szépséget” megcsodálják, hiszen olyan tulajdonságokat hordoz, amelyet egy bizonyos kultúrában a szépséggel vagy tökéletességgel azonosítanak. A „szépség” tapasztalása gyakran ahhoz vezet, hogy következtetésként levonjuk, hogy a megfigyelt alany harmóniában, egyensúlyban él a természettel, amely miatt vonzalmat érzünk és érzelmi jólétet tapasztalunk. A szépség tapasztalása szubjektív élmény, ezért bizonyos fokú eltérések lehetnek abban, hogy ki mit talál szépnek. Bizonyíték van rá, hogy a szépség tapasztalása evolúciós módon van belénk kódolva, mert azok a dolgok, elképzelések, embertípusok és tájak tűnnek számunkra szépnek, amelyekkel tipikusan olyan helyzetben találkozunk, ami a túlélésünket és génjeink továbbörökítését segíti.[1][2]

Tartalomjegyzék

Szépség a kultúrábanSzerkesztés

Történelmi vonatkozásaiSzerkesztés

Bizonyíték van rá, hogy a szép arcok előnyben részesítése már a kora gyermekkor során megjelenik, és azok a szabályok, amik szerint vonzónak találunk valakit, hasonló alapelveket követnek a külön nemekben és a külön kultúrákban. Egy 2008-as tanulmány azt feltételezi, hogy a szimmetriának szintén fontos szerepe van, mert az a genetikai és szerzett hibák hiányát sugallja.[3]

Bár a stílus és a divat rendre változik, a kultúraközi kutatás arra jött rá, hogy azonosságok vannak abban, ahogyan az emberek a szépséget tapasztalják. A legkorábbi nyugati szépségelméletet a Szókratész előtti időszak görög filozófusai munkáiban találhatjuk, ebben a korban munkálkodott Püthagorasz is. Az ő iskolája erős kapcsolatot látott meg a matematika és a szépség között, miszerint azok a tárgyak, amelyekben az aranymetszés aránya feltűnt, vonzóbbnak tűnnek.[4] Az ókori görög építészet erre a szimmetriai nézetre támaszkodott. Az antik Rómában már valóságos szépségipar épült ki, a római polgárok mind nagyon gondott fordítottak a szépségápolásra – Szabó Magda írónő 1940-es bölcsészdoktori értekezését e tárgykörben írta.[5]

Platón a szépségre úgy tekintett, mit az idea (forma), ami minden ideák felett áll. Arisztotelész kapcsolatot látott a szépség (kalon) és az erény között, azzal érvelve, hogy az „Erény arra törekszik, hogy szép legyen.” A gótikus kor elvetette a klasszikus szépségideálokat és bűnösnek bélyegezte azokat.

A reneszánsz Európa viszont újra felfedezte a görög filozófusok ízlése szerint megalkotott női és férfi szobrok szépségét és újra alkalmazni kezdték ezeket az elveket saját művészetükben. A női emberi test vonatkozásában egy olyan nő vagy férfi, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint az akkori szobrok, a mai szóhasználat szerint is a „klasszikus szépség” megnevezést kapja.

 
A szépség a művészet központi témája is. (A képen Madarász Viktor Urbinói Vénusz című festménye látható)

Számos reneszánsz művész kritizálta a gótikus időszakot, és irracionálisnak, vagy barbárnak bélyegezte azt. Ez az álláspont a késő 19. századig, a romantika megjelenéséig tartotta magát. A felvilágosodás kora filozófiai témaként tárgyalta a szépséget. A romantikus költők is nagy figyelmet szenteltek a témának. A romantikus időszakban Edmund Burke különbséget tett a klasszikus értelemben vett szépség, és annak lényege között. Kant úgy határozta meg a szépség fogalmát, hogy „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”.

A 20. században a művészek és a filozófusok jó része elutasította a szépség ideáljának követését, és így adtak teret a posztmodernizmus esztétikaellenes művészetének. Friedrich Nietzsche egyik központi témája volt a szépség, aki azzal érvelt, hogy a hatalomvágy megegyezik a szépségvággyal. Az ő gondolatai nagy befolyással voltak a posztmodernista gondolkodók és művészek munkáira. A posztmodernizmus szépségellenessége után a gondolkodók újra fontos értéknek kezdték tartani a szépséget.

Kitalált történetekSzerkesztés

 
A tündérek a mesék szépségükről és jóságukról híres szereplői

Számos ókori kultúrában saját Istensége volt a szépségnek. A görögöknél ő Aphrodité, aki a tenger habjából született, Rómában ő Venus istennő, akinek jóval elvontabb alakként hódoltak, mint görög megfelelőjének. A skandináv mitológia szépségistennője pedig Freyja, akinek szekerét macskák húzzák. A férfiszépség szintén megjelenik a mitológiában, jellegzetes görög példák rá Apollón, a zene istene; az ifjú Adónisz, aki szépségével Aphroditét csábította el férje mellől, illetve a fiatal pohárnok, Ganümédesz, aki a főisten, Zeusz szeretője volt.

A magyar népmesékben, mint ahogyan a Grimm testvérek által gyűjtött német mesékben is, a szépség egy olyan tulajdonság, amelyet jellegzetesen a jónak beállított szereplők tudhatnak magukénak. Általában képviselőjük a gyönyörű hercegkisasszony, aki nehézségek árán eléri az örök szerelmet, és boldogan él daliás párjával mindörökkön örökké. Rendkívül szép karakterek közé tartozik az ébenhajú Hófehérke, akinél a mese konfliktusa is a szépség témája köré épül, mivel mostohaanyja féltékeny lett a lány gyönyörű mivoltára. Említésre méltó még A Szépség és a Szörnyeteg története is, ahol szintén a szépség fogalma köré szerveződik a mese története.

A szépség ligetekben illetve mesés körülmények között élő erdei lények tulajdonsága is. Az ír folklórban jellegzetesen ilyen karakterek a tündérek, a görögöknél a tündérekhez hasonló szerepben a nimfák voltak. A gyerekmesékben szintén feltűnnek ezek a páratlan szépséggel rendelkező mágikus lények, akik általában csodás varázslattal segítik hozzá a mese főhősét a boldog végkifejlethez. Hasonlóan csodás külsővel rendelkező szereplők a Tolkien által megalkotott Középfölde tündéi is.

Híres szépséggel foglalkozó történet Hans Christian Andersen Rút kiskacsája is. A cselekménye során a rendszeres megaláztatást tapasztaló csúf kiskacsa a történet végére felnő, ám kacsa helyett karcsú hattyúvá fejlődik – ezzel felülmúlva mostohatestvéreit. Úgy tartják, hogy a mesét Andersen saját csúfsága ihlette.

Emberi szépségSzerkesztés

Legyen szó egyéni preferenciákról vagy közösségiekről, egy személy „szépnek” tartását nagyban befolyásolja az illető belső szépsége, amely különféle pszichológiai tényezőket foglal magába, mint például a személyiség, intelligencia, könnyedség, kedvesség, kisugárzás, becsület, hasonlóság, elegancia. Természetesen az illető külső szépsége is fontos tényező, amely olyan fizikai tulajdonságokat foglal magában, ami az esztétikai összképet egy pozitív élménnyé teszi.

 
Sas István filmrendező szerint „minden idők legszebb manekenje[6] - a magyar Lantos Piroska

A szépség alapvető sarokpontjai időről időre változnak, ahogyan a kulturális értékek szintén kicserélődtek. Történelmileg a festmények mutatják meg, hogy mennyire széles a palettája a különféle szépségrendszereknek. Azon emberek viszont, akik viszonylag fiatalok, puha bőrük van és a testük is jól karban van tartva, és átlagos tulajdonságokkal bírnak, általában a legszebbek közé tartoztak a történelem során.

A fizikai szépség erős mutatja az „átlagosság” vagy „koinofília”. Amikor az emberi arcokat egy közös képpé átlagolják, akkor közelebb és közelebb kerülnek az ideális képhez, és vonzóbbnak tűnnek. Ezt először 1883-ban Francis Galton figyelte meg, aki Charles Darwin unokatestvére volt. Ő egymásra fényképezte vegetariánusok és bűnözők arcképeit, hogy megfigyelje, van-e egy tipikus arcberendezése egyiknek vagy másiknak. Amikor ezt csinálta, megfigyelte, hogy az így megkomponált képek vonzóbbak voltak, mint az egyedi arcképek. Mai kutatók ellenőrzöttebb keretek között is megismételték a kísérletet és azt találták, hogy a számítógép által generált matematikai átlaga egy képsorozatnak szebbnek tűnik, mint az egyéni arcok. Evolúciós értelemben megalapozott, hogy a szexuális vonzódás inkább alakul ki gyakori, vagy átlagos tulajdonságokkal bíró egyének felé.[7][8]

 
A homokóraarányokkal bíró hölgyek termékenyebbek, mint a többi, mert bizonyos női hormonokat nagyobb arányban termel a szervezetük

A női szépséget is kutatták, és megállapították, hogy egyik fontos tényezője a körülbelül 0,7-es derék-csípő méretarány. Pszichológusok bizonyították be, hogy a homokóraarányokkal bíró hölgyek termékenyebbek, mint a többi, mert bizonyos női hormonokat nagyobb arányban termel a szervezetük, és ez olyan tény, ami tudat alatt befolyásolhatja a párkereső férfiakat.[9]

Az emberekre hatással van az is, hogy mit tart vagy nem tart a média szépnek. Némely feminista és orvos azt állítja, hogy a magazinokon megjelenő nagyon karcsú modellek az evési rendellenességeket reklámozzák. Mások azzal érvelnek, hogy mivel a filmek sokkal több fehér nőt mutatnak be, a szépség értelmezése túlzottan Európa-központú, ami a színes nőkben kisebbrendűségi érzéseket táplál, és végső soron rasszizmushoz vezet.[10]

A szépségideált nagyban befolyásolja az is, hogy milyenek a személyes hőseink vagy sztárjaink. Ennek a jelenségnek a hatására annyira népszerűek a különféle szépészeti beavatkozások világszerte.

Társadalomra gyakorolt hatásSzerkesztés

 
Egy egykori szupermodell, Ashton Kutcher

A szépség egy összehasonlítási alapot jelent, és szomorúságot vagy elégedetlenséget okozhat, ha valaki nem érzi magát elég szépnek. Azok az emberek, akik nem illeszkednek bele a „szépségideál” képébe, könnyen a közösségük szélére kerülhetnek. Ezt a jelenséget mutatja be például a „Lisa csak egy van” című német televíziós sorozat, vagy amerikai adaptációja, a „Ki ez a lány?”. Ezekben a sorozatokban a főszereplő lányok hatalmas nehézségekkel szembesülnek a hiányosságaik miatt, de rendre kiderül róluk, hogy valójában olyanok, akár a „rút kiskacsa” Andersen meséiből. A sorozat végére lekerül a fogszabályzó, helyre kerül a stílusérzék, és tündökölni tudnak, akár egy szépséges hattyú.

Kutatók rájöttek, hogy a jól kinéző diákok magasabb osztályzatot kapnak a tanáraiktól, mint a hétköznapi megjelenéssel bíró társaik.[11] Néhány tanulmány, amelyik a bírósági tárgyalásokat vizsgálta, kimutatta hogy a fizikailag vonzóbb „alpereseket” kevésbé ítélték el, és ha el is ítélték őket, bizonyosan enyhébb büntetést szabtak ki rájuk, mint a kevésbé vonzóakra. Ugyanakkor ezzel ellentétes hatást figyeltek meg, amikor az elkövetett bűn csalás volt, talán azért is van ez így, mert ilyen esetben a vonzó külső segítséget nyújt a bűneset végrehajtásában.[12]

A szépség arra is befolyással van, hogy ki mennyit keres. Egy tanulmány kimutatta, hogy azok az emberek, akik kevéssé vonzóak, 5-10 százalékkal kevesebbet keresnek azoknál, akik átlagosak, és ők is 3-8 százalékkal kevesebbet keresnek, mint azok, akiket jó kinézetűnek tartanak. A fizikai vonzalom alapján történő diszkriminációt lukizmusnak nevezik.[13]

CsúfságSzerkesztés

A csúfság egy olyan tulajdonsága egy személynek vagy dolognak, ami miatt kellemetlen érzés ránézni, és emiatt olyan következményekkel járhat, amelyek előnytelenek az azt elszenvedő számára. A csúfság az esztétikai vonzalom hiányát, a visszataszító kinézetet, vagyis rondaságot jelent.

 
Abraham Lincolnról írta egyik kortársa: „Hogy egyszerűen ronda, az még nem kifejezés”

Azok az emberek, amelyek mások számára rondák, diszkriminációval kell, hogy szembenézzenek, kevesebbet keresnek, kevésbé valószínű, hogy alkalmazni fogják őt, és jogilag sem tudnak a diszkrimináció ellen harcolni.

Némely ember számára a csúfság az egyéniségük központi tényezőjeként jelenik meg. Jean-Paul Sartre egyik szemére hunyorított és felfújt, aszimmetrikus arca volt, és egy életen át küzdött a csúfsága következményeivel. Szókratész gyakran használta a rondaságot filozófiai aduászként, azt a következtetést levonva, hogy a filozófia megmenthet minket a külső rondaságtól.

Saját idejében Abraham Lincoln is híres volt rondaságáról, egyik kortársa így írt róla: „Hogy egyszerűen ronda, az még nem kifejezés; az alakja groteszk hozzá, hogy normális benyomásokat keltsen bennem.” Viszont úgy tűnik, hogy ezt a tulajdonságát a politikában kamatoztatni tudta, és jogásztársa, William Herndon azt írta, "Egyáltalán nem volt kedves arcú, de ronda sem volt; egyszerű ember volt, aki nem törődött azzal, hogyan néz ki, tiszta tekintete volt és tiszta gesztusai voltak. Nem törődött a pompával, a színjátékkal, vagy a méltóságával. Egyszerűen viselte sorsát. Szomorú tekintetű ember volt; a melankóliája sütött arról, ahogyan járt. Komorsága nagy benyomással volt a barátaira, és szimpátiát keltett felé – ez pedig a nagy sikerének egyik eszköze volt.”

JegyzetekSzerkesztés

  1. The Oxford Handbook for Aesthetics
  2. Denis Dutton: A Darwinian theory of beauty | Video on TED.com
  3. Highfield, Roger. "Why beauty is an advert for good genes". The Telegraph. Hozzáférés ideje: February 13, 2012
  4. Seife, Charles (2000). Zéro: the biography of a dangerous idea. Penguin. ISBN 0-14-029647-6. p. 32
  5. A római szépségápolás
  6. Ezt nem adom, ez disznósajt! - Történetek, tanulságok, töprengések a reklám világából, sasistvan.hu
  7. Langlois, J. H., Roggman, L. A., & Musselman, L. (1994). „What is average and what is not average about attractive faces?”. Psychological Science 5, 214–220. o. DOI:10.1111/j.1467-9280.1994.tb00503.x.  
  8. KOESLAG, J.H. (1990). „Koinophilia groups sexual creatures into species, promotes stasis, and stabilizes social behaviour”. J. Theor. Biol. 144 (1), 15–35. o. DOI:10.1016/S0022-5193(05)80297-8. PMID 2200930.  
  9. Utton, Tim. „Born mothers have curvy hips | Mail Online”, Daily Mail. [2010. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. május 31.) 
  10. Sekayi, Dia (2003). „Aesthetic Resistance to Commercial Influences: The Impact of the Eurocentric Beauty Standard on Black College Women”. Journal of Negro Education, Kiadó: findarticles.com. [2013. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2010. május 31.)  
  11. Sharon Begley: The Link Between Beauty and Grades. Newsweek, 2009. július 14. [2010. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 31.)
  12. Amina A Memon, Aldert Vrij, Ray Bull (2003). Psychology and Law: Truthfulness, Accuracy and Credibility. John Wiley & Sons. pp. 46–47. ISBN 0-470-86835-X
  13. Gough, L. (2011). C. Northcote Parkinson's Parkinson's law. Oxford, U.K: Infinite Ideas Ltd. p. 36. ISBN 1-283-14737-8

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Beauty című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés