Főmenü megnyitása

A Szíjgyártók bástyája[1] (románul: Bastionul Curelarilor, németül: Riemerbastei) Brassó középkori városfalának északi sarokbástyája volt. A 15. században építették és 1887-ben bontották le, egykori helyén áll a Baiulescu-ház és a George Barițiu Megyei Könyvtár.

Szíjgyártók bástyája
A bástya a 19. században
A bástya a 19. században
Település Brassó Románia
Építési adatok
Építés éve 15. század
Lebontás éve 1887
Típus bástya
Elhelyezkedése
Szíjgyártók bástyája (Brassó belváros)
Szíjgyártók bástyája
Szíjgyártók bástyája
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 16″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 16″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szíjgyártók bástyája témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A bástya legelső konkrét említése 1525-ből származik, de valószínű, hogy már a 15. század végén létezett. 1537-ben átépítéséről adnak hírt. 1570-ben fejújították a bástya melletti északkeleti, 1607-ben pedig az északnyugati falszakaszokat. Az 1689-es tűzvész nem tett kárt a bástyában. 1691-ben kisebb tűz tört ki az épületben, de időben eloltották.[2][3]

Tekintettel arra, hogy a bástya a 18. századtól már nem töltött be védelmi szerepet, felújítását, megerősítését elhanyagolták, állapota erősen megromlott, és útjában állt a város terjeszkedésének. 1887-ben a város eladta Manole Diamandi román kereskedőnek, azzal a feltétellel, hogy bontsa le a bástyát. Diamandi 1888-ban házat építtetett a telken, melyben később Gheorghe Baiulescu, a város első román nemzetiségű polgármestere lakott.[2]

LeírásaSzerkesztés

A középkori várfal északi sarokbástyája alakját tekintve patkó formájú volt, hosszúsága 40 méter, szélessége 14 és 17 méter között váltakozott. Külső kerülete 102 méter, alapterülete pedig 303 m2. A falak magassága 15 méter, vastagságuk 4 méter volt az alapnál, 2,5 méter az első emeletnél, majd fokozatosan keskenyedett a fal felső része felé. Kiugró tetejét cserép fedte.[3]

Négy szintből és egy figyelőtoronyból állt. Messzire kiugrott a várfalból, így a védők szemmel tarthatták mind az északnyugati, mind az északkeleti várfalak nagy részét (a Graft-bástyáig, illetve a Kolostor utcai kapuig). Belsejében fa állványzat segítette a védőket, hogy elérjék a lőréseket és szuroköntő nyílásokat. A város fegyverzetének egy 1562-ből fennmaradt leltárjából megtudhatjuk, hogy akkortájt a bástyában 31 szakállas puska, 5 kézi puska, és egy kisebb méretű ágyú volt; a raktárban másfél mázsa lőport tartottak.[2] A bástya mellett egy lőtér is volt.[3]

A bástya a belső és külső (északkeleten a középső és külső) várfalak közötti részt a szíjgyártók és a szűcsök zwingerére osztotta. A bástya és a falak lebontása után a Szíjgyártó-zwinger helyén épült fel a Római Katholikus Főgimnázium, a Szűcs-zwinger helyén pedig a Nyugdíjpénztár (ma a Transilvania Egyetem rektorátusa).[4]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ziegler Bálint Ágnes: Erődítményrendszer, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 31. (Hozzáférés: 2018. október 2.)
  2. a b c Nussbächer 46–48. o.
  3. a b c Jekelius 98–99. o.
  4. Aldea 66. o.

ForrásokSzerkesztés