Szabados Ágnes

(1988–) magyar médiaszemélyiség, riporter, újságíró, blogger és youtuber

Szabados Ágnes (Kiskunhalas, 1988. június 27. –) magyar médiaszemélyiség, riporter, újságíró, blogger és youtuber. Az RTL Reggeli című műsorának vezetője.

Szabados Ágnes
Született1988. június 27. (35 éves)
Kiskunhalas
BeceneveÁgi
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásatelevíziós műsorvezető, riporter, influenszer
Iskolái

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Tanulmányai

szerkesztés

2007-ben érettségizett a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban. Ezt követően felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció–médiatudományi szakára, ahol 2010-ben végzett. 2012-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán politikatudományból szerzett diplomát. 2020-ban elvégezte a Pécsi Tudományegyetem posztgraduális képzését könyvmenedzsment szakon.

Munkássága

szerkesztés

2009–2012 között a Szegedi Városi Televíziónál kezdte a pályafutását gyakornokként, ahol megjárta a ranglétrát (műsorvezető, riporter, rendezőasszisztens, súgó), mielőtt hírolvasó lett belőle. 2012–2014 között a Sportklub őt választotta híradójának vezetésére. Az ő nevéhez köthető a MezTelenül című műsor is. 2014 májusától az RTL Klub híradós műsorvezetője, először D. Tóth András jobbján, 2016-tól pedig Rábai Balázzsal vezette a műsort. 2017-ben megalapította a Nincs időm olvasni kihívás nevű csoportot a Facebookon, amelynek mára már közel 40 ezer tagja van. A kihívásban havi 1 könyvet kell elolvasni, egy általa választott témában. 2018-tól a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi tanszékének oktatója. 2018-ban elvégzett egy irodalomterapeuta képzést, majd több önismereti csoport vezetője volt. 2020 őszén megalapította saját könyvkiadóját, és megnyitotta a Libertine Könyvesboltot. 2022 őszén Szegeden megnyitotta második Libertine Könyvesboltját. 2022 novemberétől a Reggeli műsorvezetője.

Közben több anyagot készített a Házon Kívül számára is.