Szalay Krisztina

(1963–) magyar színésznő
(Szalay Kriszta szócikkből átirányítva)

Szalay Krisztina (Budapest, 1963. május 16. –) magyar színész-, írónő. Volt már producer, rendező is és több színtársulás alapítója. 2008-ban megálmodója, majd létrehozója és azóta fő szervezője a Kapcsolda programnak. Néhányszor politikai szerepet is vállalt, de elsősorban a civil, szociális szférában tevékenykedik.

Szalay Krisztina
Bőhm Katalin fotóján 2009-ben
Bőhm Katalin fotóján 2009-ben
Született1963. május 16. (60 éves)[1]
Budapest[2]
MűvészneveSzalai Kriszta, Szalay Kriszta
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaCserna Antal (1989–)
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiRadnóti Miklós antirasszista díj (2021)
Színészi pályafutása
Híres szerepeiÉs a nyolcadik napon - Mam (színház: 2005., film: 2009.)
Tevékenységszínész, író, drámaíró, forgatókönyvíró
Díjai
ugrás a szakaszhoz

A Wikimédia Commons tartalmaz Szalay Krisztina témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

 
Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele

1981-ben az óvónőképző szakközépiskolában érettségizett, majd 1981–1984 között a Budapesti Tanítóképző Főiskola ének szakát végezte el. Eközben – 1981 és 1983 között – egy gyermekotthonban, értelmi és testi sérültekkel foglalkozó intézetben volt ápolónő. 1984-ben a Nemzeti Színház Stúdiójának hallgatója volt.

1988-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly osztályában szerzett diplomát. Főiskolásként a Budapesti Katona József Színház több nagy hírű produkciójában is jelentős szerepet alakíthatott, gyakorlatát továbbá 1988–1989 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1989–1994 között a Vígszínháznál töltötte. 1989-1990-ben – hét másik frissen végzett színésszel[4][m 1] – megalakította a Komédi franc ez? nevű, Magyarország első független színtársulatát, melynek azóta vezető tagja, 1994-ig a társulás producere volt. 1994–1995-ben létrehozta a PÁB Színházat,[m 2] mely sörözőkben, Hrabal-művekkel hódította meg a közönséget.

1998-ban színpadra alkalmazta Daniel Kayes: Az ötödik Sally című darabját. 2005-ben megírta az „És a nyolcadik napon…” című színdarabot, amely Cserna Antal rendezésében került bemutatásra a Thália Színházban. A főszerepet egy – valóban – Down-szindrómás kisfiú játszotta, akinek Szalay Kriszta formálta meg édesanyját. 2009-ben ebből az előadásból a Magyar Televízió készített Pajer Róbert rendezésében tévéfilmet, melynek a színművésznő a társproducere is volt. 2010-ben produkciós vezetője és – 2006-tól – írója a GRAMP (Groups And Many People (together)) című zenés mesejátéknak, ami Gáspár András rendezésében került bemutatásra.[17][18] 2013-tól 2015-ig[19] a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.

2013 nyarán határozta el, hogy Pesthidegkúton, a Kerek-hegyi kőfejtőnél a környék lakóit minden évben Szent Iván estéjén ingyenes színházi előadással örvendezteti meg, melyen a szórakoztatás mellett a közösségépítés is fontos cél. A II. kerületi önkormányzat és a Klebelsberg Kultúrkúria a kezdeményezés mellé állt. Első alkalommal a Gyalog galopp című legendás bohózatot mutatták be, 2014-ben a RRRrrrr!!! című francia film adaptációját, 2015- és 2016-ban[20] pedig a Brian élete című filmből készített színpadi változatot. Az ezeken befolyt nézői támogatásokat minden évben jótékony célokra fordítja.[21]

Én azt mondom, nincs valaki, legyünk mi a valakik. Az emberek vágynak az összefogásra, nekem van erre energiám, ötletem, teszem a dolgom, ezzel is generálva az összekapaszkodást.

– Szalai Kriszta,
2017. WMN magazin[22]

2016-ban, miután Szalai Kriszta meghallotta a 62 éves Lakatosné Jutka történetét – aki hajléktalanként adott rádióriportot – elhatározta, hogy interaktív monodrámát készít az életéről. Megkereste a 26 éve az utcán élő nőt. Úgy érezte, hasonlítanak egymásra, mindketten aktívak, ha rossz helyzetben vannak, a talpra állást keresik. A színésznő októberben öt napot hajléktalannak öltözve, hajléktalanok között az utcán is eltöltött. Az elkészült darabban részt vesz az egyik tapasztalatszerzés közben megismert férfi is. Az előadást Maradjunk annyiban címmel (One homeless woman show – Egy hajléktalan nő show-ja alcímmel) a Centrál Színházban mutatták be 2017. január 17-én.[22][23]

A színház mellett – már pályakezdőként is – volt műsorvezető az MTV, 1999-től az RTL Klub műsoraiban, továbbá bemondó a is TV4-nél. Filmekben is látható. 1996-ban készült el a Büdöskölkök című zenés gyermek, 2005-ben pedig az Elvarázsollak című meselemeze. 2012-ben jelent meg első könyve Lélekre vetkőzve címmel.[24] Több jótékonysági akcióban (így például ötletgazdája és főszervezője a „karácsonyi maradékokat” rászorulóknak felkínáló, 2011. óta működő Blaha Lujza téri Morzsapartinak),[25][26] színjátszó, drámatanári tréningen is részt vett.

A 2019-es magyarországi önkormányzati választáson a II. kerületi „ellenzéki összefogás” és Őrsi Gergely polgármesterjelölt képviselőjelöltjeként indult – egyéni választókerületében 44.52%-kal a második helyezést érte el.[27][28][29] A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson független jelöltként indult volna Budapesti 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületben, a II. kerületben, a Civil Bázis felkérésére, azonban mivel a politikai szerepvállalás helyett inkább a civil szférában akarja és tudja kamatoztatni energiáit, ezúttal nem mérette meg magát.[30][31]

Férje Cserna Antal színész, három gyermekük van.

Kapcsolda szerkesztés

Már a színházi pályát is azért választotta, hogy művészi eszközökkel is tudjon tenni az emberekért, miután két évig egy gyermekotthonban megtapasztalta az emberekben lévő kettősséget a fogyatékosságokkal szemben. Később, amikor második gyermekének születésénél orvosi műhibák következtében nem fejlődött jól a baba, de óriási munka és küzdelem árán mégis meggyógyult, innen merítve szeretett volna másoknak is erőt adni. Így született meg 2005-ben az És a nyolcadik napon… című színdarab (amiből néhány év múlva a film készült). Megérintette az embereket a valóban Down-szindrómás főszereplő kisfiú játéka.

Ez után hívta életre 2008-ban a Kapcsolda programot, amely egy szemléletváltó program és ami 2009-től a Mosolyország Alapítvány segítségével országos kezdeményezéssé vált. Ezen fogyatékos és egészséges gyermekek egy-két napig közös – kézműves-, sport-, zenefoglalkozásokon – programokon vesznek részt az utóbbiak iskolájában, miközben a segítségre szorulók elfogadást, törődést, az egészségesek pedig szeretetet, illetve tapasztalatot kapnak az emberi értékek fontosságáról.

2014-ben 99, 2019-re 105 iskola diákjai mondhatták magukról, hogy „kapcsoldás”-ok. A programban mozgássérültek, látássérültek, enyhén- és középsúlyosan értelmi fogyatékosok (3-tól 25 éves korig), valamint egészséges óvodások, általános iskolások és középiskolások vesznek részt. 2014-ben már két színház is bekapcsolódott a programba. November 30-án a Pesti Magyar Színház Rév Fülöp című előadás kapcsán, első felsőoktatási intézményként a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatóival közös Kapcsolda-nap programsor, majd december 13-án a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban a k2 Színházzal és hat fogyatékkal élő gyermekkel a Mi című jótékonysági színházi előadás valósult meg, – egy háromnapos drámapedagógiai módszerekkel folytatott workshop során, – mely a kapcsolatteremtéssel és a bizalom kialakulásával foglalkozott.[32][33][34]

Színpadi szerepei szerkesztés

Szalai Kriszta-ként szerkesztés

Szalay Kriszta-ként szerkesztés

Szalai Krisztina-ként szerkesztés

  • Spiró György: Csirkefej....Bakfis
  • Füst Milán: Catullus....Clodia szobalánya
  • Gogol: A revizor....A lánya
  • Henderson: Diákszerelem....Connie
  • Eisemann Mihály: Fekete Péter....Marie
  • William Shakespeare: Ahogy tetszik....Phoebe
  • Laurents: West Side Story....Rosalina
  • Kleist: A Heilbronni Katica avagy a tűzpróba....Eleonóra
  • Hrabal: Táncórák idősebbeknek....Pincérnő

Szalay Krisztina-ként szerkesztés

Színházi művei szerkesztés

Rendezései szerkesztés

Filmes szerepei szerkesztés

Játékfilmek szerkesztés

Tévéfilmek szerkesztés

Könyve szerkesztés

  • Lélekre vetkőzve (Queenbooks Kiadó, 2012)[24]

Gyermeklemezei szerkesztés

  • Büdöskölkök (1996)[46]
  • Trenycsényi Zoltán: Elvarázsol-lak (Cserna Antallal, Magneoton, 2003)[47]

Díjai szerkesztés

Megjegyzések szerkesztés

  1. A Komédi Franc Ez? tagjai: Cserna Antal, Felhőfi Kiss László, Lux Ádám, Mertz Tibor, Simon Mari, Szalay Kriszta, Szerémi Zoltán, Tóth József.[5][6] Első bemutatójuk Carlo Goldoni A legyező című darabjának szabad szellemű átfogalmazása volt 1991-ben. A társulat az Óbudai Társaskörben és a szakmában is nagy sikereket aratott.[7][8]
  2. A PÁB Színház fellépett fesztiválokon is, mint 1994-ben a Sziget Fesztivál Euro-Woodstockról rendezvényén,[9] 1995-ben a Művészetek Völgyében,[10][11] illetve a Gyulai Várszínházban.[12] 2017-2019-ben pedig az Óbudai Társaskörben.[13][14][15] 1997-ben Verebes István is megidézte a társulatot.[16]
  3. A T-Home egymillió forintos felajánlása[49]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. január 11.)
  2. Freebase-adatdump. Google
  3. Szalay Krisztina Mária Dr. Archiválva 2019. május 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, btk.elte.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  4. Harsányi Mária és Tóth Péter: Egy régi-új intézmény – az Óbudai Társaskör A szabadtéri rendezvények, A közművelődés házai Budapesten 7. - 2011. ISBN 978-963-89233-3-2
  5. Lampé Ágnes: Az oroszlánok között Archiválva 2016. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben Komedi Franc Ez?, 168ora.hu - 2010. augusztus 27.
  6. Örökifjú legyező Archiválva 2016. augusztus 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Népszava - 2010. július 31.
  7. Óbuda XVI. évfolyam 12. szám (3. oldal) Archiválva 2013. január 31-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2010. június 29.
  8. (rzs): Színházi fotók a kertben Archiválva 2014. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, fidelio.hu - 2010. július 21.
  9. Elszigetelve a szigeten, avagy jó Robinsonból is megárt a sok Archiválva 2002. július 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Balatoni Imre írása az Euro-Woodstockról, ART'HÚR 4. szám; arthur.netstudio.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  10. Művészetek Völgye 1995 program szórólap, mandadb.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  11. Bérczes László-Koncz Zsuzsa: Művészetek Völgye '95 (34. old.), Színház XXVIII. évfolyam 10. szám, old.szinhaz.net - 1995. október
  12. Műsorfüzetek 1990.-1999. Archiválva 2019. május 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, gyulaivarszinhaz.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  13. Nyáron is otthon a kultúrában – Színház a kertben, Óbudai Társaskör, fidelio.hu - 2017. július 3.
  14. Hát, nem tudom... Jiří Menzel 80 színlap, obudaitarsaskor.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  15. a b c https://obudaitarsaskor.hu/index.php/hu/component/jem/event/39019-martina-formanova-illatos-fehernemuk-hajtogatoja Illatos fehérneműk hajtogatója] színlap, obudaitarsaskor.hu (hozzáférés: 2019. május 25.)
  16. Lajos Sándor: Sörkabaré (24. old.), Színház, XXX. évfolyam 4. szám, old.szinhaz.net - 1997. április
  17. GRAMP: Demjén dalai színpadon! Archiválva 2016. április 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, kulturcafe.hu
  18. A GAMP hivatalos weboldala Archiválva 2014. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
  19. Tóth Berta: "Eperjes is támogatói nyilatkozatot adott" - Villáminterjú Zalán Jánossal Archiválva 2015. április 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, "Gazdagítani szeretnénk a művészi portfóliót" - 2015. március 5.
  20. a b Egy előadás az erdőben, egy tisztáson , csodás panorámával a városra... bejegyzés Kriszta Szalai Facebook-időfonalán - 2016. május 28.
  21. a b c d PZS. Szent Iván éjjelén a kőfejtőnél, budaipolgar.hu - 2015. június 5.
  22. a b c L. Horváth Katalin: „Ha nincs valaki, legyünk mi a valakik” – interjú Szalay Krisztával, WMN.hu - 2017. január 24.
  23. InfoRádió, MTI: Hajléktalan lett az ismert magyar színésznő Archiválva 2017. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, inforadio.hu - 2017. január 10.
  24. a b Libri.hu Lélekre vetkőzve Archiválva 2016. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2014. december 5.)
  25. 168 Óra Online Morzsaparti lesz holnap a Blahán és Miskolcon Archiválva 2013. december 30-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2013. december 26.
  26. A Morzsaparti Facebook oldala
  27. Őrsi Gergely: Nem kardot szeretnénk a kezünkbe fogni, hanem kőműves kanalat, mszp.hu - 2019. július 28.
  28. 33/2019. (IX.2.) HVB határozat - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. évi általános választásán Szalai Krisztina, Momentum Mozgalom; Demokratikus Koalíció; Magyar Szocialista Párt; Párbeszéd Magyarországért Párt; Lehet Más a Politika; Mindenki Magyarországa Mozgalom jelölő szervezetek közös egyéni választókerületi jelöltjének nyilvántartásba vétele, masodikkerulet.hu - 2019. szeptember 2.
  29. EVK-képviselő választása - Budapest II. kerület 13.EVK, Helyi önkormányzati választások 2019 - Budapest II. kerület, valasztas.hu - 2019.
  30. Szalai Krisztina Archiválva 2021. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, elovalasztas2021.hu
  31. Szalay Kriszta civil marad, nem indul az előválasztáson, 168.hu - 2021. szeptember 2.
  32. Kapcsolda a Magyar Színházban Archiválva 2015. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarszinhaz.hu - 2014. november
  33. Mosolyország Alapítvány Mosolyogtató 2014-es pillanatok és 2015-ös tervek Archiválva 2015. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
  34. Mi történt Szalay Krisztával?, blikk.hu - 2019. július 31.
  35. Szemere Katalin: 'Abuzáltak, majd engem szidtak le érte', Nolvideo - 2015. április 21.
  36. Maradjunk annyiban, centralszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. február 15.)
  37. Jelinek-ősbemutatóval nyílik meg a Tesla Teátrum - Főszerepben Szalay Kriszta és Cserna Antal Archiválva 2016. június 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, szinhaz.hu - 2016. április 13.
  38. Színházi adattár: Csipkerózsikaland Archiválva 2017. augusztus 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés:2016. július 26.)
  39. Trencsényi Zoltán: A lélek maradjon készen a jóra Archiválva 2016. október 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, Népszabadság (szinhaziadattar.hu) - 2013. február 4.
  40. Színházterápia Magyarországon Archiválva 2016. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, 168 Óra Online - 2013. július 23.
  41. Szent Iván-éji Gyönyörű zöld kezdet, www.kulturkuria.hu - 2017. (hozzáférés: 2017. július 9.)
  42. Színház a kertben – Fullajtár Andrea, Szávai Viktória és Mészáros Máté is játszik az Óbudai Társaskörben Archiválva 2020. augusztus 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, szinhaz.org - 2017. június 15.
  43. A Rövid, de kemény... életem című film honlapja. roviddekemeny.hu. [2010. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva].
  44. 1000-szer Júlia Archiválva 2018. február 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, mediaklikk.hu - 2015. március 4.
  45. Ismerd meg a sorozat új karaktereit! bejegyzés a Tóth János sorozat Facebook-oldalon - 2018. február 7.
  46. Büdöskölkök, [Hangfelvétel] / Szalay Kriszta Archiválva 2016. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben odrportal.hu (hozzáférés: 2016. július 27.)
  47. Elvarázsol-lak, [Hangfelvétel] / Trenycsényi Zoltán [et al.] ; Szalay Kriszta, Cserna Tóni Archiválva 2016. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben odrportal.hu (hozzáférés: 2016. július 27.)
  48. Jankovics Márton: Megvannak a győztesek! - A 41. Magyar Filmszemle díjai Archiválva 2014. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, filmpont.hu - 2010. február 8.
  49. Bujdosó Bori: A Bibliotheque Pascal nyerte a Filmszemlét, Origo - 2010. február 8.
  50. A XVI. Magyar Drámaíró Verseny (összeállítás), barkaonline.hu - 2011. március 22.
  51. Radnóti Miklós Antirasszista díjat kapott Molnár Piroska és Upor László (magyar nyelven). Papageno, 2021. március 14. (Hozzáférés: 2021. március 14.)

Források szerkesztés