Szent György-rend (spanyol)

spanyol egyházi lovagrend

A Szent György-rend (es: Orden de San Jorge de Alfama) spanyol egyházi lovagrend. 1201-ben alapította II. Katolikus Péter, Aragónia és Katalónia királya, Alfamai Szent György-rend néven. Nevét az Alfama sivatagról kapta, mely Tartúsztól mintegy öt kilométerre található.

Szent György-rend
Megalakulás dátuma1201
Felbomlás dátuma1399
Típusvallásos katonai rend
AlapítóII. Péter aragóniai király

Története szerkesztés

Mivel II. Katolikus Péternek unokaöccse támogatásához pénzre volt szüksége, súlyos adókat vetett ki, ami általános elégedetlenséget váltott ki. Ezért a mórok elleni háborúban igyekezett új területeket szerezni és ezért hozta létre a Szent György Lovagrendet is, melyhez az Alfama nevet adta a hasonló nevű uradalomról, melyet akkoriban szerzett meg.

A rend Hippói Szent Ágoston reguláját fogadta el, melyet 1373-ban hagytak jóvá. A lovagok segítségével a király hadjárata sikeres volt. VIII. Alfonz kasztíliai király is őket kérte fel a muszlimok elleni háborúja során, valamint az aragónok és katalánok oldalán részt vettek a Las Navas de Tolosa mellett megvívott csatában. Csatlakoztak a katharok elleni keresztes háborúhoz is.

Békeidőben a rend hanyatlásnak indult, melybe IV. Péter igyekezett életet lehelni és ehhez XI. Gergely pápa megerősítését is kérte. A rend hanyatlása azonban már megindult. Konventje nagyon kis létszámú volt, kevés lovaggal. Ezért I. Márton király 1400-ban egyesítette a Montesa-renddel, amit XIII. Benedek pápa is jóváhagyott. A Montesa-rend a Calatrava-kereszt használata helyett ekkor tért át a Szent György-rend vörös keresztjével egyesített saját jelképére.

A rend néhány hónap híján két évszázadig állt fenn miközben állandó konfliktusban állt a Calatrava-renddel és néha összeütközésbe is került vele. Bátran harcoltak Valencia ellen, szemben álltak a város nemességével és a néppel együtt szövetkeztek Péter király centralizációs törekvéseivel szemben. Harcoltak Itáliában V. Alfonz oldalán és részt vettek a genovaiak elleni tengeri ütközetben.

Források szerkesztés

  • „Heráldica y Genealogía”, oldal. 430, 431; 638, 639. Ediciones Nueva Lente S.A. 1988. ISBN 84-7534-462-3
  • Sáinz de la Maza Lasall, Regina. „L’Ordre català de Sant Jordi d’Alfama (1201-1400).”. Lleida. Pagès Editors, 1991. (Els Ordres militars). ISBN 84-7935-030-X

Külső hivatkozások szerkesztés