Szentimentalizmus

A szentimentalizmus a 1718. századi felvilágosodás révén jelent meg az irodalomban. A szentimentalizmus jellemzően a líra műnemére volt erőteljes hatással, hiszen az érzelmeket – ahogy az irányzat elnevezése mutatja (latinul: sensus, azaz érzés, érzelem) – ez tudta a legjobban kifejezni. Ugyanakkor mind a világirodalomban, mind a magyar irodalomban az epikában jelentek meg a legjelentősebb, legnagyobb hatást kiváltó művek (Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, Rousseau: Az új Héloïse).

A magyar irodalomban a 18. század végén jelent meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a stílusirányzatban, mint Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel vagy éppen az akkori irodalom vezéregyénisége, Kazinczy Ferenc.

Az érzékenység kultusza szerkesztés

 
Samuel Johnson Oliver Goldsmith kéziratát olvassa. Samuel Bellin képe Edward Matthew Ward nyomán

A klasszicizmus mellett, amely főleg a racionalizmus alapjain bontakozott ki, a 18. században kialakult egy másik, a klasszicizmustól távolodó, a romantika felé közeledő irányzat, a szentimentalizmus, mely az irodalmon kívül más művészeti ágakban nemigen jelentkezett.

Külön helyet érdemel a magyar szentimentalista irodalomban Kármán József Fanni hagyományai című napló- és levélregénye, amely formai tekintetben is követi a fent említett két regényt.

Ezt a szakirodalomban általánosan elfogadott elnevezést többen vitatják, helyette az érzékenység kultusza megnevezést ajánlják.

A szentimentalizmus az egyoldalú és túlzott racionalizmus helyett az empirizmusra épült, és főleg az érzelmeket, a tapasztalatok által kiváltott lelki folyamatokat vizsgálja, elemzi, és állítja az irodalmi alkotások középpontjába. Ennek az irányzatnak a forrása az ész mindenhatóságába vetett hit megrendülése volt. Egy bizonyos válsághangulat tükröződik benne, mely a társadalmi rend kialakult szokásai, intézményei, emberi kapcsolatrendszere, és a velük szemben tehetetlen egyén összeütközéséből fakadt.

Az érzelmek szabadságát hirdeti, tiltakozik az embereket elválasztó érdekházasság erkölcstelensége ellen, hangot ad a személyes vonzalmon alapuló szerelem jogosságának.

A szentimentalizmus irodalmának tipikus szereplői azok a szenvedélyes emberek, akik különböző okok, gyakran társadalmi-vagyoni különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, nem élhetnek boldog házasságban. Ezek a hősök és hősnők, bár érzelmeikben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, gyötrődni, lemondani tudnak. Nem képesek harcolni a boldogságukat lehetetlenné tevő akadályok ellen, ezért sorsuk a lassú rejtett sorvadás, majd a halál. A külvilág minden ütésére, minden megpróbáltatására kétségbeeséssel, visszahúzódással reagálnak.

Ez az irányzat különösen fogékony a melankolikus és elégikus kedélyállapotok iránt, s összefonódott a természet kultuszával is, hiszen sérülékeny és sérült lelkű hősei bánatukkal rendszerint a természet magányába menekülnek. A szentimentalizmusra egyébként is jellemző vonás az elfordulás a társadalmi kötöttségeket jelentő várostól, az elvágyódás a társasági élettől a szabad természetbe, a csendes erdők, a fenséges hegyek világába, mely némaságával megőrzi a sebzett szívű ember titkait.

Források szerkesztés

  • Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára
  • Kármán József