Főmenü megnyitása
Szentáldozás előtti úrfelmutatás egy rendkívüli formában tartott katolikus szentmisén (Tallinn, Észtország): „Ecce Agnus Dei, ecce qui tollis peccata mundi!” („Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!”)

A szentmise, rövidebben: mise (latinul: missa) a római katolikus egyház istentisztelete, amelyet a püspök vagy pap a hívekkel közösen, többnyire templomban végez. A hívek az áldozatbemutatás (sacrificium) legfontosabb perceit szent csenddel (sacrum silentium)[1] veszik körül.

A szertartás magyar elnevezésének eredete: a latin nyelvű miseordóban a diakónus (vagy az áldozópap) az istentisztelet végén így szól a gyülekezethez: Ite, missa est (legvalószínűbb értelmezése szerint: Menjetek, [most] van az elbocsátás).[2] A németben Messe, az angolban Mass néven ismeretes, a szlávban mssa, omssa. A mise szó nyelvünkbe valószínűleg szláv közvetítéssel került.[forrás?]

Tartalomjegyzék

Nevei, jelentésükSzerkesztés

A szentmisét a korokon átívelve következőféleképpen nevezék vala.

  • Az apostolok és az első keresztények kenyértörésnek nevezték. (ApCsel 2:42 - "Ők állhatatosan kitartottak... a kenyértörés közösségében.")
  • A második neve megemlékezés, commemoratio Domini, Jézus szavai nyomán: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.[3]
  • Misztérium, Tertullianus nevezi először így, ennek nyomán: frequentatio mysterii és celebratio mysterii.[4] Ez nem a "hitünk titkát" jelenti, hanem "valami isteni (ezért titokzatos) és a lélek mélyén végbemenő folyamatot, amelyben az isteni az emberhez leereszkedik, átjárja és átalakítja és így a földit, az emberit a maga isteni magasságába emeli".[5]

A misztérium végbemehet az isteni tanítás által, "mely titkos és mélyebb ismereteket ad az embernek",[6] pl. hallás vagy olvasás útján; de végbemehet valamely cselekedet által, melyben az ember Istennel érintkezik és így az isteni élet részesévé lesz: ez történik a szentmisében.[7] A tridenti zsinat tanítása szerint ez a misztérium Jézus engesztelő áldozata.[8]

  • A második században terjedt el a negyedik elnevezés: Eukarisztia. Jelentése: hálaadás, és Jézusra megy vissza, aki hálaadó imádság keretében változtatta át a kenyeret és a bort. Ezért kezdték az egész misét Eucharistiának, hálaadásnak hívni. Később az átváltoztatott kenyeret és bort együtt hívták Eucharistiának. A mai szóhasználatban az Eukarisztia az Oltáriszentséget jelenti.
  • Az első század vége óta használatos az áldozat elnevezés.[9] A szentmise, mint áldozat a) ételáldozat b) hálaadó-áldozat c) áldozati cselekedet (misztérium) d) megemlékezés, misztériumos jelenlét és valóság.[10]

Szunyogh Xavér Ferenc összefoglalásában:[11]

Mindezeket a vonásokat együtt megtaláljuk az utolsó vacsora történetében, tehát mindegyik név annak egy részét emeli ki. "Az Úr Jézus vette a kenyeret, hálát adott (Eucharistia), megtörte a kenyeret és odanyujtotta tanítványoknak: egyetek ebből mindnyájan (kenyértörés, az Úr asztala) mert ez az én értetek adott testem és igyatok, mert ez az én értetek adott vérem (engesztelő áldozat). Ezt cselekedjétek (misztérium) az én emlékezetemre" (megemlékezés).

Az áldozat fogalma, központisága, fejlődéseSzerkesztés

Az áldozat alapvetőségeSzerkesztés

A teremtett világnak szerves része az áldozat fogalma. Ha pl. egy nyelvet szeretnénk tanulni, akkor erőt (megtanulni az idegen szavakat, nyelvtani összefüggéseket), időt (amíg megtanuljuk ezeket) és pénzt (tankönyvvásárlás, nyelvtanfolyamok) kell áldoznunk rá. A mindenütt jelenlévő áldozat hétköznapi valóság.

Az áldozat az ókorbanSzerkesztés

Az ókorban szokásos volt áldozatot bemutatni az isteneknek, ez minden kultusz legfőbb része.[12] Az áldozat lényege, hogy az embernek önmagát kellene feláldoznia - mint legértékesebb dolgot, amit csak adhat - ezt váltja ki azzal, hogy a tulajdonából vagy munkája gyümölcséből a legjobbat adja oda, áldozza fel Istennek. Az embert egy jelkép helyettesíti: Káin maga helyett gabonát, Ábel bárányt, Melkizedek kenyeret és bort adott.[13]

A pogány népeknél szokásban volt, hogy a legértékesebb gyermeküket, az elsőszülöttet mutatták be áldozatként, erről a Biblia is megemlékezik. Keresztény tudással ez egy tragikus félreértés, Isten a lelket nézi és akiben megvan az áldozatos lelkület, mint Ábrahámban, akkor a tényleges áldozatot helyettesíteni lehet mással.[14]

Az áldozatiság (áldozatos lelkület) lényege, hogy önmagunkat kell mindig adni áldozatul Istennek, az áldozaté pedig: "magunk helyett valamit adunk Istennek".[15]

Az áldozat részeiSzerkesztés

Minden adásban két elem van. Az egyik hogy magunkat megfosztjuk attól a tárgytól, a másik hogy azt másnak átadjuk. A köznyelv általában az első jelentést érti alatta, az egyház viszont a második elemet, az adomány Istennek való átadását hangsúlyozza.[16]

Az áldozatul bemutatott dolog Isten céljaira megy, többé nem mi rendelkezünk vele. Ezt fejezi ki az áldozat latin neve: sacrificium. Eredeti jelentése (sacra facere): elkülöníteni.[17]

Jézus keresztáldozataSzerkesztés

Noha az ember bemutatta áldozat sokmindenre lehet képes, az eredeti bűnt mégsem tudja kiengesztelni. Ezért kellett Jézusnak az önként vállalt kereszthalála útján a mi bűneinkért eleget tennie. Jézus önként vállalta a halált, áldozatos lelkülettel, teljes engedelmességgel és önátadással, ezáltal kiengesztelte az első emberpár bűnét: az engedetlenséget és az önzést.[18] "Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tied!"[19] Szent Péter: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért... hogy minket áldozatul adjon az Atyának."[20]

Jézus kereszthalála tehát helyettesítő áldozat (Jézus helyettünk halt meg), engesztelő áldozat (értünk, a bűneinkért halt meg), és valós áldozat (valóban meghalt).

Jézus halála, mint istentiszteleti ténySzerkesztés

Jézus a kereszthalálával, önfeláldozásával egy új liturgiát hozott létre. Az Újszövetség egyetlen főpapja Jézus, az Újszövetség egyetlen áldozata pedig Golgota.[21]

A szentmise tehát az újszövetség áldozata, melyben kettő történik: először Jézus Krisztus a maga véres keresztáldozatát vérontás nélkül megjeleníti olyképen, hogy a kenyér és bor külső 'színe' alatt önmagát feláldozza a mennyei Atyának; másodszor a hívők önmagukat a kenyér és bor 'jelképe' alatt az oltárra helyezik és ott önmaguk átadását egyesítik Jézus Krisztus áldozatával[...].[22]

A szentmise mint keresztáldozatSzerkesztés

A szentmiseoltár és a Kálvária között lényeges azonosság van.[23] Úgy a szentmisét mint a keresztáldozatot ugyanaz a főpap, Jézus Krisztus mutatja be; mindkettőben ugyanaz az áldozati tárgy: Jézus Krisztus; mindkettőben ugyanaz a lélek nyilvánul: Jézus Krisztus áldozatos lelke.

Ha [...] az Atya az égből letekint az oltárra a szentmise alatt, akkor lényegében ugyanazt látja, mint a Golgotán: látja szent Fiát, aki az emberiség iránti szeretetből egyforma áldozatos lélekkel mind a kettőben önmagát adja át az Atya rendelkezésére. Így az Atya is ugyanúgy fogadja mind a kettőt.[24]

Változatai a római katolikus liturgiábanSzerkesztés

A nyugati katolikus egyház domináns rítusának, a római rítusnak jelenleg két formája létezik:

  • „rendes forma” (forma ordinaria, novus ordo Missae, NOM) - a mise keresztény ókorból származó, a tridenti zsinatig dinamikusan fejlődött, akkor egységesített és utána a XX. század közepéig szinte változatlanul maradt formáját a II. vatikáni egyetemes zsinat liturgiáról szóló, Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciójában foglalt rendelkezések megvalósítására alakult vatikáni Liturgikus Bizottság a liturgikus mozgalom évszázados eredményeit összegezve újította meg. Ez a szentmisének a római katolikus egyházban ma hivatalos, általános formája 1969 óta. Mind a liturgikus mozgalomnak, mind pedig a „novus ordo” reformjainak kitűzött célja egyrészt a legősibb hagyományoknak, másrészt a jelen kor felfogásának, megértőképességének határozottabb figyelembevétele volt.[25]
  • „rendkívüli forma” (forma extraordinaria, vetus ordo Missae, VOM), más néven tridenti mise vagy hagyományos római mise – a gyökereiben még az ókeresztény korból áthagyományozott római miseforma a tridenti zsinat után egységesített formájában. Utolsó kisebb módosításra 1962-ben került sor, a római mise rendkívüli formájának jelenleg ez a hivatalos változata. Lényegében tehát a tridenti zsinat és a II. vatikáni zsinat közötti időszakban érvényben volt miserend utolsó változatáról van szó, a Sacrosanctum Concilium zsinati konstitúció nyomán végzett változtatások nélkül. Fennmaradása Marcel Lefebvre érsek nevéhez fűződik, akinek a II. vatikáni zsinat rendelkezéseit elutasító közösségeiben továbbra is ezt a miseformát végzik. XVI. Benedek pápa Summorum pontificum kezdetű rendelkezése óta (2007) a római mise rendkívüli formája a hívők igénye esetén az ordinárius külön engedélye nélkül alkalmazható.

A mise rendes formája (forma ordinaria)Szerkesztés

SzerkezeteSzerkesztés

A szentmise rendje magyarul a forma ordinaria szerint a következő elemekből áll.[26]

BevezetésSzerkesztés

A kezdőének alatt a celebráns(ok) és az asszisztencia bevonulnak a szentélybe. Térdet hajtanak a tabernákulum felé, amivel az Oltáriszentség (Eucharisztia) iránti tiszteletüket mutatják ki (a térdhajtás azonban elmarad, ha a tabernákulumban nincs Eucharisztia). Ezt követi a főhajtás az oltáron elhelyezett feszület irányába. Ezután a celebránsok megcsókolják a Krisztust jelképező oltárt. Ünnepi misén incenzálás (tömjénnel való füstölés) is van az oltár körül. A tömjénfüst már a Bibliában is az ima és a tiszteletadás szimbóluma. Mindezek megtörténte után a főcelebráns keresztet vet, köszönti a híveket és ismerteti a miseszándékot, majd felszólítja őket a bűnbánatra. A közös bűnvallást a Kyrie eléneklése követi, azt pedig – vasárnap, ünnepen (festum) és főünnepen (solemnitas), kivéve a nagyböjti és adventi időszakot – a Gloria. Ezután a főcelebráns elimádkozza a mise fő könyörgését (collecta).

Az ige liturgiájaSzerkesztés

A szentmisén ünnepeken és főünnepeken három, köznapokon két szentírási olvasmány hangzik el. Ezeket olvashatja – az evangélium kivételével – az erre felavatott lektor, vagy bármelyik hívő, végső esetben maga a pap.

Az első olvasmány többnyire az Ószövetségből való (kivéve a húsvéti időt, ekkor az Apostolok cselekedeteiből hallhatunk részleteket). Ezt követi egy zsoltárszakasz közös eléneklése. Ez az első olvasmány mondanivalóját hivatott elmélyíteni. A második olvasmányt magyar nyelvterületen szentleckének hívják, bár a fordítás alapjául szolgáló latin szöveg mindkét olvasmányra a lectio szót használja, megkülönböztetés nélkül. E második olvasmány az Apostoli levelek egyikének részlete.

A második olvasmányt követi az Alleluja = „Dicsérjétek Istent!” éneklése, kivéve a nagyböjti időt. Az Allelujára a pap és a hívek is felállnak, mivel ez már az Evangéliumot készíti elő, amelyben Krisztus szól. Majd valamelyik celebráns vagy a diakónus felolvassa az evangéliumi szakaszt. Ünnepi misén az evangéliumos könyvet is megincenzálják (tömjénnel megfüstölik).

Az olvasmányokat a prédikáció (homília, szentbeszéd) követi; köznapi misén ez elmaradhat, ám vasár- és ünnepnapon kötelező. Ezután vasárnap és főünnepen (kivéve bizonyos időszakokat) elimádkozzák a Hitvallást; ez helyi szokás szerint lehet az Apostoli, ill. a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás.

Az igeliturgiát az egyetemes könyörgések, más szóval hívek könyörgése (oratio fidelium) zárja, melyeket a lektor vagy a hívek közül néhányan olvasnak fel.

Az eucharisztia liturgiájaSzerkesztés

 
Juan de Juanes: Utolsó vacsora
„És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1 Kor 11,23-25)
 
Victor Meirelles: Az első mise Brazíliában
 
XVI. Benedek pápa egy ünnepi misén, mielőtt a hívők részesülnek az Eucharisztiában, felmutatja Jézus testét: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”
 
Jan van Eyck: Genti oltár - A bárány imádása
Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, dona nobis pacem.

A mise ezen része az oltár és az adományok (kenyér és bor) előkészítésével kezdődik. Az adományok előkészítésében a hívek személyesen is részt vesznek, lélekben felajánlják Istennek a jövőre vonatkozó jó elhatározásaikat, múltbéli sikereiket (hálát adnak értük) és szenvedéseiket. A felajánláshoz való lelki társulás jelképes megjelenítése lehet, ha az előkészítő asztalkáról az adományokat (a kenyeret és a bort) a hívek viszik az oltárhoz, ahol ünnepi misén meg is incenzálják azokat. Az adományok előkészítéséhez való társulás gyakorlatiasabb részeként sok templomban ekkor tartják a perselyezést. Végül következik a rövid felajánló könyörgés, melyet a pap mond el. Ezt követi a prefáció, amelyet egy 2×3 mondatos dialógus vezet be (ennek elején ráismerhetünk a misében sokszor előforduló köszöntésre):

Pap: Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Emeljük föl szívünket!
Hívek: Fölemeltük az Úrhoz!
Pap: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!
Hívek: Méltó és igazságos!

A miséző pap számos különböző prefáció közül választja ki a liturgikus időszaknak, ünnepelt hittitoknak, szentnek vagy a votívmise jellegének megfelelőt. A prefáció Istent dicsőíti, fölemlegetve az üdvtörténet egyes fordulatait, s végül a Sanctus („Szent vagy…”) éneklésébe torkollik.

Ezután mondja el a celebráns az eucharisztikus imát. (A misének a Sanctus és az áldozás közötti szakaszát – melynek gerince az eucharisztikus ima – kánonnak is nevezik.) A tridenti zsinat által bevezetett miseliturgiában egyetlen eucharisztikus ima létezett. A II. vatikáni zsinat által megreformált misében ehhez a római vagy I. kánonhoz három további kánonszöveg csatlakozott (II.-IV. kánonok), melyek közül a miséző pap szabadon választhat. A jelenlegi misekönyvben további hat „különleges alkalmakra szóló” eucharisztikus ima is található (eucharisztikus ima gyermekmisékre (V.); kiengesztelődési eucharisztikus ima (VI.) és VII. A-D kánonok.)[27] Az eucharisztikus ima során a pap lehívja a Szentlelket az adományokra (epiklézis), felidézi az utolsó vacsora történéseit, és Jézus szavait megismételve a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja (ez az átváltoztatás vagy konszekráció), majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának. Ekkor történik a tulajdonképpeni felajánlás. Koncelebráció (több pap együtt misézése) esetén az epiklézist, az átváltoztatást és az azt követő felajánlást valamennyi részt vevő püspök és pap közösen mondja; ezen idő alatt a hívek térdelnek.

Átváltoztatás (consecratio) után a (fő)celebráns mindkét szín alatt jól láthatóan magasba emeli Krisztus Testét és Vérét: ez az úrfelmutatás. Ünnepi misén szokás ilyenkor is megtömjénezni (incenzálni).

Az eucharisztikus imában a celebráns megemlékezik az élő és megholt hívőkről, imádkozik az egyház egységéért, végül fölemeli Krisztus testét és vérét, és (ha vannak koncelebránsok, velük közösen) elmondja a záró doxológiát:

Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké!

A doxológiát követően közösen elimádkozzák az Úr imáját (Miatyánk…), majd a főcelebráns békéért könyörög. Ennek végeztével a hívek kézfogással vagy főhajtással köszöntik egymást, majd a kenyértörés következik. Utóbbi alatt a hívek az Agnus Dei (Isten báránya) kezdetű éneket éneklik.

Ezt követi az áldozás (communio) szertartása, amikor a hívők részesülnek az Eucharisztiában.

Az áldozás a liturgikus szabályok figyelembe vételével történhet egy vagy két szín alatt. Egy szín alatti áldozásnál az áldoztató (püspök, pap, diakónus, akolitus, világi lelkipásztori kisegítő vagy más, ezzel megbízott személy) felmutatja az áldozónak az Oltáriszentséget, s ezt mondja: „Krisztus Teste.” Az áldozó válasza: „Ámen.” Ez jelen esetben nem azt jelenti, hogy „úgy legyen” (hiszen az átváltozás nem az áldozó akarata következtében történik meg), hanem hitvalló igenlését jelenti annak, hogy amit maga előtt lát, az valóban Krisztus teste. Ezt követően vagy kinyújtja a nyelvét, és az áldoztató arra helyezi az Oltáriszentséget (nyelvre áldozás), vagy egymásra helyezett kezeit tartja az áldoztatónak, és a kézbe kapott Eucharisztiát ő maga veszi magához (kézbe áldozás).

Két szín alatti áldozásnál az áldoztató bemártja a kehelybe az átváltoztatott ostyát, és e szavakkal mutatja fel: „Krisztus Teste és Vére.”, majd az áldozó nyelvére helyezi. Két szín alatti áldozásnál csak nyelvre történő áldozás lehetséges.

Az áldozást követően a celebráns vagy valamelyik asszisztens purifikálja a szent edényeket: az esetleges morzsákat a kehelybe összegyűjti, tiszta vízzel kiöblíti és azt magához veszi. A maradék Oltáriszentséget elhelyezi a tabernákulumban, majd elmondja az áldozás utáni könyörgést.

BefejezésSzerkesztés

Többnyire a mise végén[28] kerül sor a hirdetések közzétételére. Ezután a (fő)pap a Szentháromság áldását kéri a jelenlevőkre, majd elbocsátja őket. Megcsókolja az oltárt, és a kivonulási ének alatt az asszisztenciával együtt elhagyja a szentélyt.

KözreműködőkSzerkesztés

A szentmise bemutatója: püspök vagy áldozópap. Amennyiben több pap is jelen van, úgy a szentmisét koncelebrált szentmisének nevezzük. Az asszisztencia részét képzik a ministránsok, a lektorok, az akolitusok és más, ezzel (esetlegesen) megbízott világi személyek.

Liturgikus kellékekSzerkesztés

A szentmise érvényességéhez elengedhetetlen kellékekSzerkesztés

  • kovásztalan búzakenyér (gyakorlatilag ostya)
  • szőlőbor

A szentmisén kötelezően használatos (ill. csaknem mindig szereplő) kellékekSzerkesztés

Pater noster
Schola Gregoriana kórus, Lengyelország, vezényel: Dariusz Szmolarek
Nem tudod lejátszani a fájlt?
 
A miatyánk kottája és latin szövege
  • olvasmányoskönyv (lectionarium)
  • misekönyv (missale)
  • oltárterítő
  • kehely (calix)[29]
  • paténa (ostyatartó tányér)
  • korporálé (az Úr testének abrosza, a kehely alá helyezett, keményített kendő)
  • purifikatórium (kehelytörlő kendő)
  • cibórium (áldoztató edény)[30]
  • palla (a kehely lefedésére szolgáló négyzet alakú lap)
  • kéztörlő kendő (lavabo)
  • ampolnák (boros és vizes kancsók)
  • vélum (a kehely letakarására szolgáló kendő)
  • oltárkereszt (az oltáron vagy annak közelében elhelyezett feszület)
  • oltárgyertya (legalább 2 db)
  • húsvéti gyertya (húsvéti időben az oltár közelében álló, nagy, díszes gyertya)

Esetleges kellékekSzerkesztés

  • füstölő (turibulum)
  • tömjéntartó (navicula)
  • szenteltvízhintő (aszperzórium)
  • csengő

A liturgikus öltözet kellékeiSzerkesztés

  • alba (földig érő fehér ruha)
  • stóla
  • miseruha (kazula)
  • cingulum (régebbi, bővebb szabású albák megkötésére használatos zsinór)
  • humerale=vállkendő (régebbi, az alba alatt viselt négyzet alakú vászon kendő)
  • karing (esetleges ministránsok, esetleg a koncelebránsok által viselt rövid, fehér ruha ami alá a papoknak reverendát a ministránsoknak pedig talárist vagy annak alsó részét:szoknyát kell fölvenni)

Püspöki jelvények (insignia)Szerkesztés

  • infula v. mitra (püspöksüveg)
  • pileólus (a püspök fejre simuló – az eucharisztikus ima kivételével állandóan hordott – sapkája)
  • baculum (pásztorbot)
  • pectorale (mellkereszt)
  • püspökgyűrű
  • pallium (az érsek, bíboros, pápa által viselt textil melldísz)

Források és jegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar Katolikus Lexikon > S > szent csend , lexikon.katolikus.hu
  2. A missa e szerint a missio küldés/küldetés középkori alakváltozata, vele nagyjából azonos jelentésben.
  3. Magyar–latin misszále az év minden napjára a római misekönyv szerint. Ford., bev. és magyarázatokkal ell. Szunyogh Xavér Ferenc, Budapest, 1933. 27. old (továbbiakban: Szunyogh 1933)
  4. Szunyogh 1933, uo.
  5. Szunyogh 1933, uo.
  6. Szunyogh 1933, uo.
  7. A szentmise tehát, mint misztérium, szent cselekedet ("Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre") mely üdvösségünk tényeit misztikusan, de valóssággal láthatóan, foghatóan, hallhatóan megjeleníti, elénk állítja és végbeviszi." Szunyogh 1933, uo.
  8. Tridenti Zsinat 22. Can. 3.
  9. Római Szent Kelemen: Didakhé, 14. fejezet
  10. Szunyogh 1933, uo.
  11. Szunyogh 1933, 27-28.old.
  12. "Az áldozat bemutatása a legfölségesebb és legnagyszerűbb istentiszteleti tény. Ezért minden kultusznak legfőbb része az áldozat bemutatása. Az áldozattal hódol az ember Istenének, mint teremtőjének és egyetlen urának és megvallja, hogy egész életével Isten rendelkezik, mert Isten adta, tehát Istené." - Szunyogh 1933, 28.old
  13. Szunyogh 1933, 28.old.
  14. Szunyogh 1933, uo.
  15. Szunyogh 1933, uo.
  16. "Mert mentől jobban szeretek valakit, annál kevésbé fogom érezni az adással járó lemondást és megfosztást és annál jobban örülök, hogy adhatok. Istennek boldogan, örömmel kel mindent odaadni, mert Ő a Szépség és Jóság." - Szunyogh 1933 uo.
  17. Szunyogh 1933 uo.
  18. "Az ószövetségi áldozatok - melyek jórészben az Úr Jézus áldozatának előképei is voltak - sok áldást esdettek le az égből. De a végtelen felségű Isten megbántásáért, Ádámnak a bűnéért nem tudtak eleget tenni. Ezért kellett az Isten Fiának emberi alakot öltenie és mint második Ádámnak, az emberiség új képviselőjének és a természetfeletti rendben új ősatyjának a megváltás nagy áldozatát bemutatnia. Ez az Atyának örök végzéséből önként elvállalt keresztáldozattal történt. Az Isten Fiának teljes és maradéknélküli önátadásának kellett ugyanis kiengesztelnie az első emberpár bűnét: az engedetlenséget és önmaguknak felmagasztalását." Szunyogh 1933 uo.
  19. Mt 26:39
  20. 1 Pét 3:18
  21. Szunyogh 1933 30. old
  22. Szunyogh 1933. 30. old
  23. "Ha megfontoljuk, hogy áldozatot bemutatni annyit tesz, mint magunktól valamit elvonni és az Isten egyedüli rendelkezésére átadni, továbbá hogy e kettős cselekedetben a legfontosabb és igazán döntő az áldozatos lelkület, akkor könnyű megtalálnunk e belső lényeget." Szunyogh 1933. 30-31.old
  24. Szunyogh 1933. 31. old
  25. J. A. Jungmann: A szentmise. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1977. 95-96. o.
  26. A szentmise rendje magyarul, uj.katolikus.hu
  27. A Misekönyv a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban
  28. egyes helyeken az igeliturgia végén
  29. A kehely története Archiválva 2010. november 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, ujember.katolikus.hu
  30. Cibórium, modern áldoztatók. [2010. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 19.)

IrodalomSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

További információkSzerkesztés