Speciális:Prefixindex/User:Akela (URL) - - - - - WP szócikkek száma 542 969

Koordináták: é. sz. 46° 03′, k. h. 14° 30′








Francia Királyság
(Bourbon-restauráció)
megszűnt
Royaume de France
(Restauration bourbonienne)
1814. április – 1815. március
1815. június – 1830. július
 
A Akela/Temp 10 címere
 
A Akela/Temp 10 zászlaja
 
a Francia Királyság 1815-ben
Nemzeti himnusz: „Le Retour des Princes français à Paris”
[Audio deleted by Commons]
Általános adatok
FővárosaPárizs
Hivatalos nyelvekfrancia
Vallásrómai katolikus
Pénznemfrank
Kormányzat
Államformaalkotmányos monarchia
UralkodóXVIII. Lajos (1814–24)
X. Károly (1824–30)
DinasztiaBourbon-ház
KormányfőTalleyrand (1814)
Blacas (1814–15)
Talleyrand (1815)
Du Plessis (1815–18)
Dessolles (1818–19)
Decazes (1819–20)
Du Plessis (1820–21)
De Villèle (1821–28)
Martignac (1828–29)
Polignac (1829–30)
Mortemart (1830 júl.)
ElődállamUtódállam
    
    
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Francia Királyság
(Bourbon-restauráció)
témájú médiaállományokat.

Bourbon-restaurációnak vagy röviden a restaurációnak nevezik Franciaország történelmében az 1814 áprilisától 1830 júliusáig tartó időszakot, amely az Első Császárság megszűnésétől az 1830. júliusi forradalomig tartott. Az időszak politikai rendszerét a Bourbon királyi ház uralma és a forradalom előtti monarchia intézményeinek (részbeni) helyreállítása jellemzi.

A Bourbon-restauráció első szakasza (francia történészek meghatározása szerint az „első restauráció” (franciául: Première Restauration) 1814. április 6-án, I. Napóleon császár fontainebleau-i lemondásával kezdődött, ezen a napon a Franciaországot megszálló osztrák–porosz–orosz–brit koalíció támogatásával XVIII. Lajos király elfoglalhatta trónját, de a száműzött Napóleon visszatérése miatt 1815. május 19-én ismét menekülnie kellett Párizsból. Trónját másodszor a száznapos uralom és a waterlooi csata után, 1815. június 19-én foglalhatta el, elkezdődött a Bourbon-restauráció második szakasza (franciául: Seconde Restauration), amely az 1830-as júliusi forradalom kitöréséig és X. Károly király lemondásáig tartott.

XVIII. Lajos és öccse, X. Károly uralkodásának időszakában a belpolitikát a konzervatív ultraroyalisták (röviden „ultrák”) és a polgári-liberális tábor (köztük a bonapartisták) közötti hatalmi küzdelmek jellemezték. A külpolitika középpontjában a háborús jóvátételek fizetése állt, mert ehhez volt kötve a koalíciós megszálló csapatok kivonása, ezután a legfontosabb céllá Franciaország visszavezetése a nemzetközi politikába és a többi nagyhatalommal egyenjogú szerepének elismertetése vált.

XVIII. Lajos középutas reálpolitikát próbált folytatni, de öccse, X. Károly úgy fogta fel saját uralkodását, a forradalom és a Császárság által átmenetileg félbeszakított abszolút monarchia helyreállítását, a forradalomban kivégzett bátyjuk, XVI. Lajos 18. századi uralkodói felfogásának változatlan, legitim továbbfolytatását. Talleyrand mondása, miszerint „a Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek” inkább csak az ultrakonzervatív X. Károly uralkodására jellemző.[1]

A napóleoni császárság bukása

szerkesztés

Az 1812-es oroszországi kudarc és Hatodik koalíciós háborúban elszenvedett további vereségek meggyengítették a Császárságot. Napóleon minden béketárgyalási indítványt elutasított, az osztrák–porosz–orosz–brit koalíció ezért a császár megbuktatásáig tartó háborúról döntöttek. A poroszok 1814. március 31-én bevonultak Párizsba. Napóleon Fontainebleau-ba húzódott vissza, Talleyrand-t Párizsban hagyta, hogy tárgyaljon a megszállókkal. Párizs lakosságának (szemben egyes francia vidékekkel) elege volt a háborús terhekből, a főváros békére vágyó lakossága felszabadítóként fogadta a megszállókat.

A jövendő uralkodó kiválasztása megosztotta a győzteseket. Nagy-Britannia a Bourbonokat kívánta visszaültetni a francia trónra, Oroszország ellenezte ezt. Végül megegyeztek Bourbon Lajos Szaniszló, Provence grófjának, az 1793-ban kivégzett XVI. Lajos király legidősebb öccsének személyében, aki 1791 óta angliai emigrációban élt, és akinek érdekében hívei a hagyományosan királyhű Bordeaux-ban és néhány más városban szimpátiatüntetéseket rendeztek. Az ügyesen manőverező Talleyrand április 2-án a Szenátussal és Nemzetgyűléssel kimondatta, hogy a császárt megfosztják trónjától, és Provance grófját javasolják a trónra. Miután Talleyrand az oroszokkal is elfogadtatta ezt a megoldást, 1814. április 12-én ideiglenes alkotmánytervezetet nyújtott be. Ugyanezen a napon Napóleon a fontainebleau-i kastélyban aláírta lemondását tartalmazó szerződést, cserébe Elba szigetének hercegi címét és életjáradékot biztosítottak neki.

Az első restauráció

szerkesztés

A király visszatér

szerkesztés
 
A békét hozó király allegóriája: XVIII. Lajos, mint Franciaország felkarolója és megmentője. Louis-Philippe Crépin festménye, 1814, Versailles-i kastély

fr:Première Restauration

Provence grófját visszatartották Angliában, először öccse, Károly, Artois grófja jött át Párizsba, nagyszámú arisztokrata emigráns kíséretében. Károly ultrakonzervatív royalista volt. Kényszeredetten, meggyőződése ellenére vette tudomásul az alkotmányt, és nem volt hajlandó esküt tenni rá. Ragaszkodott viszont ahhoz, hogy a Bourbonok fehér zászlaja váltsa le a francia trikolórt, a katonaság és a tisztikar tiltakozása ellenére.

Április 24-án a francia királyi trón jogszerű várományosa, Lajos, Provence grófja, aki 1791 óta angliai emigrációban élt, megérkezett Calais-ba. Május 2-án fogadta a szenátorok hódolatát. Saint-Ouen-i kiáltványában Lajos visszautasította a népszuverenitást, kinyilvánította az uralkodói hatalom korlátozhatatlanságát, kilátásba helyezte az alkotmány revízióját, de elismerte az emberek alapvető szabadságjogait és a törvény előtti egyenlőség elvét. XVIII. Lajos néven kívánt uralkodni, bátyjának, XVI. Lajosnak és unokaöccsének, XVII. Lajosnak örököseként. Az 1814-es esztendőt saját uralkodása tizenkilencedik évének nyilvánította, hangsúlyozva a Bourbon-uralom megszakítatlan folytonosságát. Lajos ugyanis formálisan 1795. június 8-án lett Franciaország királya, unokaöccsének, a gyermekkorú Lajos Károly hercegnek, az addigra már kivégzett XVI. Lajos király egyetlen még élő fiának a forradalmárok börtönében bekövetkezett halála után.

Lajos – két évtizeden át kívülről figyelve a franciaországi politikai történéseket – felismerte, hogy a forradalom és a köztársasági kormányzás bizonyos vívmányaival szemben engedékenységet kell tanúsítania. VII. Piusz pápa április 29-én kiadott „Post tam diuturnas” című apostoli buzdításában (exhortatio) üdvözölte az abszolút hatalmú uralkodó visszatérését, sürgette az államegyház helyreállítását és óva intette Lajost bármiféle engedménytől. Lajos ezt visszautasította, és 1814. június 4-én „alkotmányos charta” (charte constitutionnelle) címmel olyan alkotmányt bocsátott ki, amely a király hatalmát Istentől eredeztette, kizárta a népszuverenitás elvét, szavakban elhatárolódott a forradalom intézkedéseitől, mégis megtartotta a köztársasági kormányzás sok vívmányát, az alapvető egyéni jogokat, a vélemény-, sajtó- és vallásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget. A charta a Restauráció teljes időszakában a Francia Királyság alkotmánya maradt.

Lajos a szemben álló belpolitikai erők kiegyensúlyozására törekedett, de nem sikerült stabilizálnia uralmát. Az ultrakonzervatív erők, élükön a gyermektelen király öccsével, Károllyal, Artois grófjával, a trón örökösével elvetették az alkotmányt, abszolút hatalmat követeltek. A hadsereg lázongott a katonai költségvetés megnyirbálása miatt. A francia vidék népe szenvedett az idegen megszállók atrocitásaitól. Az újabb adók kivetése, különösen az italadóé, az egész lakosságot sújtotta. A cenzúra fokozatos újrabevezetése további rétegeket fordított az új rezsim ellen. A zűrzavar és általános elégetlenség közepette a tömegek és sok politikus is az Elba szigetén várakozó Napóleon visszahívásában vélte megtalálni a kivezető utat.

A király menekülése Gentbe

szerkesztés

Napóleon Elba szigetéről figyelte a franciaországi eseményeket, és felismerte, hogy XVIII. Lajos hibás intézkedései miatt egyre többen fordulnak el tőle. A volt császár is megrövidítve érezte magát, mivel a Bourbonok kormánya a fontianebleau-i szerződés ellenére megtagadta tőle az életjáradékot. Döntött a visszatérésről. Először néhány régi beosztottjának félrevezető leveleket küldött arról, hogy Nápolyba indul Murat megsegítésére, ezeket a bécsi kongresszus titkosügynökei elfogták. A levelek tartalma megerősítette egy (egyébként valóban létező) bonapartista összeesküvés tényét, melynek célja az volt, hogy Napóleont az egyesült Itáliai Királyság trónjára helyezzék. 1815. február 26-án Napóleon néhány emberével titokban elhagyta Elbát és március 1-jén kikötött a Juan-öbölben, Cannes és Antibes között.

A király március 5-én távíró útján értesült Napóleon partraszállásáról. Soult marsall hadügyminiszter a hír titokban tartását javasolta. Március 7-én királyi kiáltványban árulónak bélyegezte Napóleont, de nem vette komolyan a veszélyt, bízott az őt hatalomra segítő koalíciós megszálló csapatok túlerejében, biztosra vette a lázadó bukását. A miniszterek sem ismerték fel, hogy Fouché rendőrsége Napóleont támogatja, a kormányt hamis információkkal táplálja. Hibás intézkedéseket hoztak, a vidéki prefektusok kaotikus utasításokat kaptak. Március 13-án Károly, Artois grófja bejelentette, hogy Soult marsall és a hadsereg összeesküdött a király ellen. Soultot megfosztották funkcióitól. Március 16-án a király felszólalt a törvényhozás kamarái előtt, magát a liberális szabadságjogok és az alkotmány védelmezőjének nyilvánította, és bejelentette, hogy haláláig helyén marad.

A száz nap

szerkesztés

A második restauráció

szerkesztés

XVIII. Lajos uralkodása

szerkesztés
 
XVIII. Lajos szándék-nyilatkozata a Bonaparte-ház tisztviselőinek átvételéről saját szolgálatába
 
Az 1814. június 4-i alkotmányos charta

A fehérterror

szerkesztés

Napóleon második eltávolítása után, 1815 nyarán kezdődött a Bourbon-restauráció második szakasza. XVIII. Lajos folytatta azon belpolitikai törekvését, hogy kiegyezést hozzon létre egyfelől az ancien régime royalisták, az arisztokraták és a teokraták (azaz az állam pozíciókra törő egyházi klérus) erői, másfelől a forradalomban és az napóleoni korszakban megerősödött polgári, felvilágosodott, liberális érzelmű francia társadalmi érdekcsoportok között. Franciaország királya a társadalmi békét egy átfogó kiegyezésre egy belső konszolidáción dolgozott, ennek sikere azonban – különösen 1815 és 1820 között – kérdéssé vált, a fehérterror (terreur blanche) néven elhíresült eseménysorozat miatt. A visszatérő emigránsok véres megtorló akciókat hajtottak végre a forradalom és a napóleoni rendszer hívei és tisztségviselői ellen.

A restaurációs koncepció szerint az államrend alapja egy új alkotmányos monarchia volt. A végrehajtó hatalom (pouvoir exécutif) a király kezében volt, a törvényhozó hatalom (pouvoir législatif) egyfelől a parlament főrendiháza (chambre des pairs), másfelől a cenzusos választási törvény alapján megválasztott képviselőház (chambre des députés) között oszlott meg.

Az 1815. októberi választásokon az ultraroyalisták (ultrák) kiemelkedően jó eredményt értek el. A megalakult parlament összetétele annyira kedvező volt a király számára, hogy Lajos „chambre introuvable”-nak

 hogy az eléget megalakult parlamentet a király dass der König das Parlament als Chambre introuvable (dt. etwa: „Kammer, wie sie sich so leicht nicht wieder findet“) bezeichnete. Dem Versuch der Ultras, auf Kosten der Stellung des Königtums zu einer Stärkung des ständisch-aristokratischen Einflusses zu gelangen, entgegnete XVIII. Lajos mit einer Auflösung der Deputiertenkammer im September 1816. In den darauffolgenden Wahlen kam eine aus gemäßigten Royalisten bestehende Kammermehrheit zustande, die bis 1820 an der Macht blieb. Ausgehend von der damaligen Sitzordnung im Parlament bildeten sich in jener Zeit die bis heute gebräuchlichen Bezeichnungen „rechts“ und „links“ aus.

Belpolitikai harcok : „a két Franciaország”

szerkesztés
 
Berry hercegének meggyilkolása Párizsban, 1820. február 13-án.

Károly Ferdinándnak, Berry hercegének, a későbbi X. Károly ifjabbik fiának meggyilkolása Pierre Louis Louvel kezétől, 1820. február 13-án. A merénylet a francia ultrákat erősítette.

Die Auseinandersetzungen zwischen dem Alten und Neuen Frankreich (franciául: les deux Frances) kulminierten in der Ermordung des zu jener Zeit einzigen dynastischen Nachfolgers, des Károly Ferdinánd francia királyi hercegnek, Berry hercegének meggyilkolása 1820. február 13-án Párizsban. Die von einem fanatisierten Einzeltäter begangene Bluttat wurde den Liberalen in die Schuhe geschoben und führte zu einer erheblichen Stärkung der ultraroyalistischen Kräfte. Amikor Berry hercegének özvegye, Mária Karolina Ende September 1820 doch noch von egy fiút, Henrit entbunden wurde, begrüßten die Ultras diesen als „Kind des Wunders“ und deuteten die Geburt als Beleg für die auf ihren Zielen ruhende göttliche Gnade.

Franciaország visszatérése az európai nagypolitikába

szerkesztés
 
George Cruikshank: Old Bumble­head the 18th trying on the Napoleon Boots – or, Preparing for the Spanish Campaign (kolorierte Radierung, 1823). – XVIII. Lajos ist nicht in der Lage, in Napóleons Stiefel zu steigen. Napoleons Sohn steht schon bereit, um die Bourbonenkrone im Falle eines Sturzes aufzufangen. Das am 17. Februar 1823 – also noch vor dem französischen Einmarsch Mitte April – veröffentlichte Blatt drückt die Skepsis gegenüber der neuen außenpolitischen Rolle Frankreichs aus.

Auf außenpolitischem Gebiet stand nach dem Trauma der zweifachen Niederlage und der Besetzung Frankreichs durch die Truppen der Alliierten die Wiedergewinnung der nationalen Souveränität im Mittelpunkt. Zugleich waren die Reparationsschulden abzutragen, wofür die Siegermächte im az 1815-ös párizsi békeszerződésben eine Frist von fünf Jahren festgelegt hatten. Nachdem dieser Zeitrahmen sogar um zwei Jahre unterschritten wurde, wurde der Abzug der Besatzungstruppen bereits auf dem aacheni kongresszus im Jahr 1818 beschlossen. Gleichzeitig trat Franciaország durch seine Aufnahme in die Szent Szövetség als fünfte Großmacht neben Ausztria, Poroszország, Orosz Birodalom és Nagy-Britannia mellett wieder in das Konzert der Großmächte ein.

Auf dem vier Jahre (1822) später stattfindenden veronai kongresszus erzielte die französische Diplomatie den größten außenpolitischen Erfolg der Restaurationsära. Ein 1820 von der Szent Szövetség beschlossenes Interventionsprinzip sah die Einmischung der Großmächte in die inneren Angelegenheiten eines von einer Revolution bedrohten Landes vor. Dieses ursprünglich gegen ein erneutes Aufflackern der Revolution in Frankreich gerichtete Prinzip wurde nun auf Spanien angewandt, hogy helyreállítsák az 1820-ban elűzött VII. Ferdinánd spanyol király uralmát. Die Betrauung Frankreichs mit der Aufgabe der militärischen Niederwerfung des Aufstandes und die erfolgreiche französische Invasion in Spanien (1823) wurde von den Ultras als Zeichen für die Wiedererlangung der völligen Gleichberechtigung Frankreichs gefeiert.

X. Károly uralkodása

szerkesztés
 
X. Károly király felavatja kivégzett bátyjának, XVI. Lajosnak emlékművét a Concorde téren, 1826. május 3-án. (Joseph Beaume festménye, 1827, Versailles-i kastély

1824. szeptember 16-án, XVIII. Lajos elhunyta után öccse, X. Károly lépett a trónra. Károly szélsőségesen abszolutista nézeteket vallott, az ultrakonzervatív royalisták pártját támogatta, minden rendeletével azon volt, hogy az országban minél nagyobb mértékben helyreállítsa az 1789-es „lázadás” előtti kormányzati rendet. 1825-ben elrendelte hogy kártalanítani kell azokat az arisztokratákat, akik a forradalom kitörése után emigrációba vonultak, emiatt vagyonukat elkobozták. Ez erős ellenérzést váltott ki a liberális polgárság körében és megerősítette a polgári ellenzéket.

Franciaország nagyhatalmi lépései

szerkesztés

Aus den neuen Rivalitäten innerhalb der pentarchia, wie sie insbesondere im Zuge des griechischen Unabhängigkeitskrieges in 1820-as évek második felében deutlich hervortraten, eröffneten sich für Frankreich neue außenpolitische Perspektiven. Dies nutzte Frankreich zu einer Ausdehnung seines Machtbereiches auf das westliche Földközi-tenger, indem es nach jahrelangen diplomatischen Spannungen im Januar 1830 eine erfolgreiche militärische Expedition gegen den Dey von Algier führte und französische Einheiten alle an der Küste gelegenen Forts besetzten. Die anschließende Umwandlung Algérias in eine province transméditerranéenne legte den Grundstein für das zweite französische Kolonialreich.

A Bourbon-monarchia vége

szerkesztés

1830. július 25-én Károly Saint-Cloud-ban kiadta a „júliusi rendelkezések” (franciául: Ordonnances de juillet / Ordonnances de Saint-Cloud) neveken elhíresült négy dekrétumát, amelyekben felfüggesztette a sajtószabadságot; új, reakciós államtanácsosokat nevezett ki; feloszlatta a frissen, érvényesen megválasztott nemzetgyűlés alsóházát, csökkentette a jövendő alsóház képviselőinek számát; új elektori kollégiumokat nevezett ki és hívott össze az év szeptemberére; visszavonta az alsóház képviselőinek törvénymódosítási jogát; végül a polgári gazdálkodó-kereskedő középosztályt kizárta a választásokból.

fr:Jules de Polignac (1780-1847) fr:Ordonnances de Saint-Cloud

Ordonnances de Juillet) nennt man vier Verordnungen, die Karl X. von Frankreich am 25. Juli 1830

Az Der Erlass der „Juliordonnanzen“, in denen die Abgeordnetenkammer aufgelöst, der Wahlzensus nach oben gesetzt und die Pressefreiheit weiter eingeschränkt wurde, mündete schließlich am 27. Juli 1830 in den Ausbruch der júliusi forradalom und das Ende der französischen Restaurationsära.

  1. Tarján M. Tamás: 1824. szeptember 16. XVIII. Lajos francia király halála. rubicon.hu. (Hozzáférés: 2020. október 3.)

Kapcsolódó információk

szerkesztés

Hilfsmittel

  • Guillaume de Bertier de Sauvigny und Alfred Fierro: Bibliographie critique des mémoires sur la restauration écrits ou traduits en français, Genève 1988 (kommentierte Bibliographie der die Zeit der Restauration betreffenden französischsprachigen Memoiren).

Quelleneditionen

  • Archives parlementaires: de 1787 à 1860. Recueil complet des débats législatifs et politiques des Chambres Françaises, imprimé […] sous la direction de Jules Madival et Émile Laurent, deuxième série (1800 à 1860), Paris 1799– (die Protokolle der Parlamentssitzungen stellen eine zentrale Quelle dar; die Jahre ab 1815 werden in den Bänden 15ff. erfasst; auch als Reprint verfügbar).
  • Procès-verbal des séances de la Chambre des Pairs, Paris 1814– (Protokolle der Sitzungen des französischen Oberhauses).

Gesamtdarstellungen

  • Emmanuel de Waresquiel und Benoît Yvert: Histoire de la Restauration, 1814–1830: naissance de la France moderne, Paris 1996, ISBN 2-262-00912-0 (das französische Standardwerk zur Geschichte der Restauration in Frankreich; unter der ISBN 2-262-01901-0 auch in einer Neuauflage aus dem Jahr 2002 mit aktualisiertem Literaturverzeichnis verfügbar).

Zeitschriften

  • Revue de la Société d’Histoire de la Restauration, Paris 1988–1991, ISSN 0765-2615.
  • Revue de la Société de la Restauration et de la Monarchie Constitutionnelle, Paris 1992-, ISSN 0765-2615 (Nachfolger der Revue de la Société d’Histoire de la Restauration).
  • Im Jahr 1816 veröffentlichte der damals dem Ultraroyalismus zuneigende Publizist und spätere Außenminister François-René de Chateaubriand sein politisches Programm in der vielbeachteten Schrift De la monarchie selon la charte (dt. „Über die Monarchie gemäß der Charte“). Ein Faksimile der Erstausgabe ist online verfügbar über das französische Digitalisierungsprojekt Gallica.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

[[Kategória:Franciaország történelme]] [[Kategória:Bourbon-ház]] [[Kategória:Napóleon]] [[Kategória:1810-es évek]] [[Kategória:1820-as évek]]













Krakkói Köztársaság (Krakkó Szabad Város, 1815-1846)

szerkesztés
Poseni Nagyhercegség
a Porosz Királyság csatlós állama
Großherzogtum Posen
Wielkie Księstwo Poznańskie
18151848
 
Akela/Temp 10 címere
 
Akela/Temp 10 zászlaja
 
A Poseni Nagyhercegség (piros), 1848-ban
(sötétkék: Poroszország)
Általános adatok
FővárosaPosen (Poznań)
Terület28 951 km²
Népesség900 000 fő (1815) fő
Hivatalos nyelveknémet, lengyel
Vallásrómai katolikus 65,5%, protestáns 28,1%, zsidó 6.3%[1]
Pénznemporosz tallér
Kormányzat
Államformaabszolút monarchia
Uralkodó1815–1840 III. Frigyes Vilmos nagyherceg
1840–1848 IV. Frigyes Vilmos nagyherceg
DinasztiaHohenzollern
Államfő1815–1831 Antoni Radziwiłł herceg
1831–1841 Eduard von Flottwell
1841–1848 Adolf Heinrich von Arnim-Boitzenburg
ElődállamUtódállam
    
  1. [Gotthold Rhode: Geschichte Polens. Ein Überblick, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt (No. 31980), 374–375. old. ISBN 3-534-00763-8.

Pasubio / Monte Pasubio

szerkesztés
  • Szirmai Gábor (2021. 07). „Pasubio: A hegy halála” (magyar nyelven). Földgömb XXXIX. (350), 58-69. o.