Szerkesztő:Apród/Ikarus
1995-ben, az oroszok ellenkezése ellenére Angyal Ádám üzletember lett válságmenedzserként a cég vezetője. Ekkor már csak 2846-an dolgoztak az Ikarusnál, és 1994-ben mindössze 1574 buszra talált vevőt a vállalat. A részvénytársaság vezetői sokáig abban reménykedtek, hogy az Atex segítségével visszaszerezhetik az orosz és más volt szovjet piacokat.
Angyal Ádám szigorú elképzelése az volt, hogy az Ikarusnak akár az önállóság feladása árán is be kell tagozódnia a nemzetközi busziparba, például egy neves nemzetközi cég beszállítójaként. Ezt se a Horn-kormány, se a beszállítók nem támogatták. Szerinte a két fő részvényes nem volt jó tulajdonosa a részvénytársaságnak, ezért azt tervezte, hogy csak a székesfehérvári gyárat tartja meg, ide szervezi a termelést, s erre is mihamarabb tőkeerős szakmai befektetőt talál.
A társaság helyzetének átmeneti javulása csak az 1996-ban kinevezett új vezérigazgató, Széles Gábor vezetése alatt vált lehetségessé, aki növelte a Független Államok Közössége felé irányuló exportot, ám eközben a modern típusok egyre sürgetőbb bevezetését továbbra is halogatták, fejlesztésre alig áldoztak.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. azonban hiába írta ki - főleg a csak a fehérvári gyár iránt érdeklődő Volvóra számítva - 1995 novemberében a privatizációs pályázatot. Az, nem utolsó sorban a tovább romló pénzügyi eredmények miatt, eredménytelenül zárult. Az Ikarusnak 1996-ban közel 13 milliárd forintra rúgó tartozása volt, s ez meghaladta a 11,5 milliárdos alaptőkét. Az üzemi veszteség is évről évre nőtt 1994-ben 1,7, 1995-ben 2,5 milliárd forint volt. Az értékesítés is zuhant az 1993. évi 3052 darabos eladás után 1994-ben 1590, 1995-ben pedig 1286 busz kelt el.
E helyzetben Angyal Ádám a cég felszámolását is kezdeményezte - vesztére. Mikor az Ikarus egyik fő szállítója, a Rába Rt. értesült erről, pályázatot nyújtott be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek a buszgyár általa elképzelt nemzeti keretek közt maradó privatizációjára, ellenfelei a privatizációért felelős miniszter támogatásával 1996 közepén elérték, hogy menesszék. Helyére Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke került.
Az új vezérigazgató a részben magánkézben levő cég részleges visszaállamosítását tervezte, úgy, hogy a közel 13 milliárd forintra rúgó adósságból 7 milliárdot állami tőkeemelés formájában apportáltatott volna a társaságba, 500 millió vissza nem térítendő állami támogatást kért volna a szükséges létszám átstrukturálásának finanszírozására, s újra tárgyalta volna a tulajdonosként a veszteségek finanszírozásában addig nem jeleskedő, a beígért szovjet piacokat sem szállító Atex tulajdonosi helyzetét is.[1]
A társaság helyzetének átmeneti javulása csak az 1996-ban kinevezett új vezérigazgató, Széles Gábor vezetése alatt vált lehetségessé, aki növelte a Független Államok Közössége felé irányuló exportot, ám eközben a modern típusok egyre sürgetőbb bevezetését továbbra is halogatták, fejlesztésre alig áldoztak. Széles Gábor ezen időszakát viták övezik, hogy részleges fejlődésnek vagy egyértelmű hanyatlásnak lehet-e tekinteni.