Városok, utcák, terek – Na ez az amiben elképzelni sem tudom, mit tudnék alkotni.;) De hogy ez a wikipédia egyik legjobb területe, az is biztos! Őszinte elismerésem és tiszteletem azoknak, akik ebben mozognak!
eLVe, 2009. június 11.

Ez az allap a lokálpatrióta indíttatású, helytörténeti vonatkozású témák szerkesztésével kapcsolatos tapasztalatok és tanácsok összegyűjtésére hivatott. Jómagam hatodik éve dolgozom azért, hogy Makót „felhelyezzem a térképre” a magyar Wikipédián is, és ha az itt leírtak segítenek a szűkebb pátriájukat gondozó újoncoknak, vagy az idő múlásával hasznos wikitörténészeti adalékokká válnak, már hiszem, hogy nem volt hiába ennek az allapnak a megírása.

  • Az adott település nevezetességeivel, helyi közélettel, helytörténettel foglalkozó cikkek milyenségükből adódóan csekély számú szerkesztő érdeklődésére tartanak számot, ezért a lokálpatrióta wikizés ideális lehet azoknak, akik saját rendszerük és elgondolásuk szerint, saját tempójukban, különösebb balhék és konfliktusok nélkül szeretnének szerkeszteni – az ilyen cikkek írásakor a legtöbbször csak magaddal kerülhetsz ellentmondásba. Ezzel összefügg, hogy ezen témák szerkesztése a nagyközönség figyelmével ritkán találkozik, így a barnstar-vadász és rivaldafény-orientált wikipédistáknak nem ez a legideálisabb karrierút.
  • A magyar wiki szerkesztői gárdájának relatíve kis méretének köszönhetően maximum egy-két olyan embert fogsz találni, aki rajtad kívül kimondottan helyi vonatkozású cikkeket hoz létre és szerkeszt. Egy egyrészt megkönnyíti a kooperációt (nopláne ha „magányos farkasként” csak magaddal kell együttműködnöd!), másrészt viszont nagyobb felelősséget rak a válladra, hiszen nagyságrendekkel kevesebben fognak utánanézni a felhasznált forrásaidnak, és többnyire csak akkor korrigálják tévedéseidet, ha az valamilyen más, nagyobb részterületet is érint.
  • Hasznos lehet az általunk gondozott település gyakori lekérdezése a Mi hivatkozik erre? funkció segítségével - létrejöhettek időközben például cikkek olyan emberekről, akik földijeink, és ezért ildomos lenne hozzáadni a híres szülöttekről szóló cikkhez/szakaszhoz; de az se ritka, hogy valamilyen új cikkben a települést ugyan belinkelte annak készítője, de az adott nevezetességet / közteret / fesztivált már nekünk kell lehivatkoznunk.
  • A települések látnivalóit, nevezetességeit összefoglaló cikkek akkor, amikor még én kezdtem szerkeszteni, kiváló alkalmat adtak a „mintaadó szabványteremtésre”, vagyis ha valaki kitalált egy adott technikai megvalósítást sok apró cikk/nevezetesség összefoglalására amit a többi, saját környezetéről író szerkesztő is jónak talált, akkor az igen hamar – a HuWiki malmának átlagos őrlésénél mindenképpen gyorsabban – elterjedt. Például az esztergomi emléktáblák listája a budapesti és a makói emléktáblákat összegző cikkek mintájára jött létre, de közülük a harmadik jelenlegi külalakját az esztergomi után nyerte el. A {{Marosvásárhely}} navbox volt a {{Makó látnivalói}} sablon ihletője, aminek a látnivaló-kategorizálási rendszerét viszont már a {{Dorog látnivalói}} vette át egy az egyben. Ma már a helyi témákat földolgozó cikkek zömére is meg van a szabvány, de a wiki ezen szegmense még mindig távol áll attól, hogy annyira leszabályozott legyen, mint egy taxoboxos állatcikk, színész-életrajz, vagy egy kémiai vegyület szócikke.
  • Jó, ha már előre kiválasztod, mi lesz az néhány forrás, amik részletessége alapján vélhetőleg sok jövőbeli cikkedhez kelleni fog (monográfia, helytörténeti lexikon, esetleg egy félszáz oldalas útikönyv), és ezek címét egy sablonba táplálod be, amit aztán bárhány alkalommal beszúrhatsz, ráadásul, ha később pl.: cikket írsz a szerzőről, és be akarod linkelni, vagy a forrás címét hibásan adtad meg, akkor sem kell végigmenni az összes cikkeden. Ilyen forrássablonok találhatók itt is. Nem tanácsos felsorolásjelet tenni a sablonba (saját tapasztalat), ugyanis ha nem a cikk végére illeszted be, hanem ref-tagok közé, széttöri a forráslistát.
  • Cikkeid át fogják nevezni. Jóllehet ez először, kezdőként nekem is meglepő volt (mert hát – mint azt feljebb már írtam – a koncepció fejben megvan, a cikkeket folyamatosan írom/írjuk a meghatározott keretek alapján, a rendszer konzisztens, na meg ki tudná jobban nálam, hogy hívják a sarki bérházat?), vagy helyesírási vonatkozása lesz az általad adott „rossz” címnek, vagy pedig azzal leszel kénytelen szembesülni, hogy a világ nagyon kicsi, a névadók fantáziája pedig évszázadok óta elég gyér, ergo egyértelműsítésekre lesz szükség. Az átnevezéseket ne vedd „támadásnak”, nem éri meg rajtuk duzzogni.
  • Bár a Wikipédia egészére jellemző, hogy tükrözik, tartalmát mindenféle suttyók jelöletlenül átveszik, képeit pedig gportálos honlapokon és facebookos csoportokban terjesztik, a településekkel kapcsolatban ez méginkább így van: sokszor a cikket írók nem veszik a fáradtságot, hogy elutazzanak a helyszínre és lefényképezzék az összedőlt templomot, de még arra se, hogy engedélyt kérjenek tőled a TÁMOP-pályázatból épült bicikliút fényképének felhasználásához. A lokálpatrióta szerkesztés (pláne, ha a fényképek is a te munkáid) egyúttal egy haladó tárgyalástechnikai és konfliktuskezelési tanfolyam, vélhetőleg nem egy honlappal, újságíróval, csillagászati összegekért SWOT-elemzést készítő céggel vagy étteremtulajjal fogsz levelezésbe bocsátkozni (persze csak ha érdekel képeid, szövegeid wikin túli sorsa). Bármekkora pofátlanság is, még nagyvárosoknál is előfordul, hogy a hivatalos honlap vagy a város által kiadott turisztikai ajánlók egy az egyben a wikiből táplálkozik; a bekezdés zárásaként álljon itt Villy mondata: „De legalább a 300 milliós városházi honlap tekintélyes része a Wikipédiából van lopva (persze forrásmegjelölés nélkül), ez nekem elégtétel.”
  • Egy városhoz vagy térséghez kapcsolódó cikkbokor megalkotása sohasem jelenti a folyamat végét; és ha csak nem szánsz rengeteg időt a szerkesztésre - ellentétben mondjuk a periódusos rendszer elemeinek, vagy egy már befejezett sorozat epizódjainak szócikkeivel - sohasem mondhatod azt, hogy kész vagy. Ha nem is épül minden évben új gimnázium vagy autópálya a településeden, a helyi sportcsapatok előbb-utóbb osztályt vagy bajnokságot váltanak, módosul az állandó lakónépesség, négyévente (vagy gyakrabban) lecserélik a polgármestert, a községben a közlekedési miniszter rendeletben szünteti meg a vasutat - vagy lehet, hogy éppen városi rangra emelik.
  • „A helytörténet legfeljebb hosszú távon hálás téma. Csak a hasonlóval foglalkozók sejtik, hogy mekkora áldozatot (fáradságot, időt és pénzt) követel egy efféle tevékenység. A helytörténetet nem lehet az elismertségért csinálni. A helytörténész majdnem mindig névtelen marad, és szinte biztos, hogy legfeljebb csak az utókor értékeli.” forrás