Dávid Petra (Budapest, 1988.11.24) személyi edző, sminkes. 2011-ben végzett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, Kommunikáció és médiatudomány szak, nyomtatott sajtó szakirányon. Ezek után elvégzett egy kozmetikus képzést, sminktanfolyamokat. 2010-től sminkesként dolgozik, részt vett hazai sminkversenyeken. 2016-ban részt vett az International Federation of Bodybuilding and Fitness szakedzői képzésén, jelenleg személyi edzőként dolgozik.

Fitness karrier története szerkesztés

"Pár éve közel 90 kilós voltam, túlsúlyos, borzalmasan egészségtelen életet éltem. Buliztam, dohányoztam, zabáltam, és mindent megtettem azért, hogy ne kelljen semmit se sportolnom. Sose voltam igazából vékony alkatú lány, de a főiskolás évek alatt sikerült meghíznom. Nem felejtem el, mikor barátnőm megkérdezte, hogy a kutya végig karmolta e az oldalamat, pedig csak a hízástól a csípőmön megpattant a bőr és stíriáim lettek. A másik emlékem, mikor már egy hete nagyon fájt a térdem, járás is nagyon nehézkes volt, elmentem ortopédiára, ahol az orvos azt mondta, hogy kezdjek el mozogni, fogyjak le, mert az ízületeim nagy terhelésnek vannak kitéve. Ezen teljesen felháborodtam, sose gondoltam magam igazából túlsúlyosnak. Elkezdtem edzeni, először nagyon nehezemre esett, utáltam, de szépen lassan megszerettem a mozgást, a rendszeres életvitelt, elkezdtem magamon látni a változást. Elkezdtem tudatosabban táplálkozni, utána olvastam a helyes étkezésnek, 3 óránként ettem, elkezdtem zöldségeket enni, hiszen addig úgy kerültem őket, mintha méreg lenne számomra. Csomó ételt akkor kóstoltam meg először. Dohányzásról leszoktam, rájöttem, hogy nem illeszthető bele az új egészséges életembe. Ezt követően beiratkoztam az IFBB Nemzetközi Szakedzőképzésre, világ egyetlen hivatalos testépítő és fitness iskolájába, személyi edző képzésre, pluszban fejembe vettem, hogy fitness, bikini modell szeretnék lenni, miután néztem a lányok képeit és vágytam arra, hogy nekem is ilyen alakom legyen. Így kerültem Berkes László felkészítő edzőhöz, akiről bátran kijelenthetem, hogy Ő a legjobb edző, nemzetközi szinten is! Az Ő vezetésével, segítségével készültem fel első versenyeimre, majd a Fitbalance-on megszereztem az arany minősítést! Munkám során a tőle tanultakat és a saját tapasztalati tudásomat szeretném átadni!"


Díjak szerkesztés

2011 Magyar Országos Szakmai Ipartestület, tanuló kategória, 1. helyezés 2012 Magyar Fodrász- Kozmetikus Közhasznú Egyesület, Címlapfotó, tanuló kategória 1. helyezés 2012 Magyar Országos Szakmai Ipartestület, tanuló kategória 3. helyezés 2013 Trendteremtő Fotópályázat, Tavasz-Nyár témában, 3. helyezés 2013 III. Balmaz-Hajkarnevál, Sminkverseny, 1. helyezés 2013 Kék Gyémánt Kupa, 1. helyezés 2012 Magyar Fodrász- Kozmetikus Közhasznú Egyesület, menyasszonyi smink, 3. helyezés 2013 Trendteremtő Fotópályázat, Ősz-Tél témában, 1. helyezés

2016 Fitbalance - Fitness, bikini modell, arany minősítés

További információ szerkesztés

[1] [2]