Szerkesztő: Jobbágy Tibor

1945. május 19-én születtem. 1968-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnökként és mérnök-tanárként diplomáztam.

Rövid átmenet után 1970-től informatikusként programfejlesztéssel foglalkoztam. Mindezt leghosszabb ideig a Számítástechnikai Koordinációs Intézet munkatársaként, 1970 és 1985 között. 1973 és 1987 között főleg a Siemens különböző németországi projektjeiben vettem részt, nagyobbrészt müncheni tartózkodással. Ezt követő munkahelyeimen Számalk OBS (tudományos főmunkatársként); Schöller Budatej (informatikai vezetőként); Magyar Könyvklub (informatikai és logisztikai vezetőként); végül 2005-ös nyugdíjba menetelemig egy saját vállalkozás keretében dolgoztam.

Németül felső-, angolul középfokon beszélek. Oroszul tíz évig tanultam (pontosabban tanítottak), amiből mára annyi maradt, hogy a ciril betűket ismerem.

Hobbitevékenységként középiskolás koromtól folyamatosan rejtvényszerkesztéssel foglalkozom.
Eleinte kizárólag keresztrejtvényeket, az utóbbi időben pedig szúdokukat is készítek.
Utóbbi kapcsán váltam wikipédia szerkesztővé, és aktualizáltam a Szúdoku wikipédia-lapot.