Főmenü megnyitása

A költemény tárgyaSzerkesztés

A románcnak vagy elbeszélő költemény műfajába sorolható mű, Mátyás király személyéhez kapcsolódó mondát dolgoz fel. Szép Ilonka, az ártatlan, szerelemre gyulladt leány nem is sejti, hogy a náluk vendégeskedő "vadász" maga a király. Ilonka életre szóló mély érzelmei a vadásznak ugyanakkor talán csak egy kedves, múló pillanatot jelentenek. Majd Ilonka a történet végén meghal, szomorú hír hallatára.

A műfaji sajátosságokSzerkesztés

A balladai tömörségű költeményben szép szerelmi képek mellett a történelmi környezet is megjelenik, felvillan.

A mű helye Vörösmarty életművébenSzerkesztés

Gyulai Pál a Szép Ilonkát Vörösmarty egyik legjobb költeményének tartja. A részek helyes aránya, a művészien előkészített és kiemelt lélektani mozzanatok, az alakok egy-egy vonással való megjelenítései teszik azzá. Vörösmarty maga is nagyon szerette ezt a költeményét. Nagyobbik leányát Ilonkának kereszteltette. Borián Elréd szerint allegorikus értelme lehet ennek az első látásra teljesen érthető, szerelmi történetnek. Szép Ilonka alakját Magyarország allegóriájának tartja.[2]

VersszövegSzerkesztés

Vörösmarty Mihály - Szép IlonkaSzerkesztés

Első részSzerkesztés

A vadász ül hosszu méla lesben,

Vár felajzott nyílra gyors vadat,

S mind fölebb és mindig fényesebben

A serény nap dél felé mutat.

Hasztalan vár; Vértes belsejében

Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

 

A vadász még lesben ül sokáig,

Alkonyattól vár szerencsejelt:

Vár feszülten a nap áldoztáig,

S ím a várt szerencse megjelent:

Ah de nem vad, könnyü kis pillangó

S szép sugár lány, röpteként csapongó.

 

"Tarka lepke, szép arany pillangó!

Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;

Vagy vezess el, merre vagy szállandó,

Ahol a nap nyúgodóba jár."

Szól s iramlik, s mint az őz futása,

Könnyü s játszi a lány illanása.

"Istenemre!" szóla felszökelve

A vadász: "ez már királyi vad! "

És legottan, minden mást feledve,

Hévvel a lány nyomdokán halad.

Ő a lányért, lány a pillangóért,

Verseneznek tündér kedvtelésért.

 

"Megvagy!" így szól a leány örömmel,

Elfogván a szállongó lepét;

"Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel

A leányra nyújtva jobb kezét;

S rezzent kézből kis pillangó elszáll;

A leány rab szép szem sugaránál.


S mind zajosban, mindig hevesebben

Víg beszéd közt a gyors óra ment.

A leányka híven és hivebben

Bámulá a lelkes idegent.

"Vajh ki ő, és merre van hazája? "

Gondolá, de nem mondotta szája.


"Téged is, te erdők szép virága,

Üdvözölve tisztel e pohár!

Hozzon isten egykor fel Budába;

Ősz apáddal a vadász elvár;

Fenn lakozva a magas Budában

Leltek engem Mátyás udvarában."


Szól s bucsúzik a vadász, rivalva

Inti őt a kürthang: menni kell.

Semmi szóra, semmi biztatásra

Nem maradhat vendéglőivel.

"Emlekezzél visszatérni hozzánk,

Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."


Mond szerényen szép Ilonka, állván

A kis csarnok végső lépcsején,

S homlokán az ifju megcsókolván,

Útnak indúl a hold éjjelén.

S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:

Fölveré azt szerelem hatalma.

Második részSzerkesztés

házbaÁll-e még az ősz Peterdi háza?

Él-e még a régi harc fia?

Áll a ház még, bár fogy gazdasága

S telt pohárnál űl az ősz maga.

A sugár lány körben és a vendég;

Lángszemében csábító varázs ég.

 

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,

A kupák már felvillantanak,

Ősz vezére s a hon nagy nevéért

A vén bajnok könyei hulltanak;

Most könyűi, vére hajdanában

Bőven omlott Nándor ostromában.

 

"Húnyt vezérem ifju szép sugára"

Szól az ősz most "éljen a király!"

A vadásznak vér tolúl arcára

S még kupája illetetlen áll.

"Illetetlen mért hagyod kupádat?

Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat."

 

"Mert apád én kétszer is lehetnék

És ha ittam, az nincs cenkekért;

Talpig ember, akit én említék,

Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"

S illetődve s méltóság szemében,

Kél az ifju, tölt pohár kezében:

 

"Éljen hát a hős vezér magzatja,

Addig éljen, míg a honnak él!

De szakadjon élte pillanatja,

Melyben attól elpártolni kél;

Egy király se inkább, mint hitetlen:

Nyűg a népen a rosz s tehetetlen."

 

S mind zajosban, mindig hevesebben

Víg beszéd közt a gyors óra ment.

A leányka híven és hivebben

Bámulá a lelkes idegent.

"Vajh ki ő, és merre van hazája? "

Gondolá, de nem mondotta szája.

 

"Téged is, te erdők szép virága,

Üdvözölve tisztel e pohár!

Hozzon isten egykor fel Budába;

Ősz apáddal a vadász elvár;

Fenn lakozva a magas Budában

Leltek engem Mátyás udvarában."

 

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva

Inti őt a kürthang: menni kell.

Semmi szóra, semmi biztatásra

Nem maradhat vendéglőivel.

"Emlekezzél visszatérni hozzánk,

Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

 

Mond szerényen szép Ilonka, állván

A kis csarnok végső lépcsején,

S homlokán az ifju megcsókolván,

Útnak indúl a hold éjjelén.

S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:

Fölveré azt szerelem hatalma.

 

Harmadik részSzerkesztés

Föl Peterdi s bájos unokája

Látogatni mentenek Budát;

Minden lépten nő az agg csodája;

Mert sok újat meglepetve lát. . .

A leányka titkon édes óra

Jövetén vár szép találkozóra.

 

S van tolongás s új öröm Budában:

Győzelemből várják a királyt,

Aki Bécset vívó haragában

Vérboszút a rosz szomszédon állt.

Vágyva néz sok hű szem ellenébe:

Nem vidúl még szép Ilonka képe.

 

"Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?

Mily szerencse fordúlt életén?

Honn-e, vagy tán messze költözötten

Jár az őzek hűvös rejtekén?"

Kérdi titkon aggó gondolattal,

S arca majd ég, majd szinében elhal.

 

S felrobognak hadvész-ülte képpel

Újlaki s a megbékült Garák.

S a király jő, fölség érzetével

Környékezvén őt a hős apák.

Ősz Peterdi ösmer vendégére,

A király az: "Áldás életére!"

 

"Fény nevére, áldás életére!"

Fenn kiáltja minden hű ajak;

Százszorozva visszazeng nevére

A hegy és völgy és a zárt falak.

Haloványan hófehér szobornál

Szép Ilonka némán és merőn áll.

 

"A vadászhoz Mátyás udvarában

Szép leánykám, elmenjünk-e hát?

Jobb nekünk a Vértes vadonában

Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."

Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,

S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

 

És ha láttál szépen nőtt virágot

Elhajolni belső baj miatt,

Úgy hajolt el, félvén a világot,

Szép Ilonka titkos bú alatt.

Társasága lángzó érzemények,

Kínos emlék, és kihalt remények.

 

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,

Szép Ilonka hervadt sír felé;

Hervadása líliomhullás volt:

Ártatlanság képe s bánaté.

A király jön s áll a puszta n:

Ők nyugosznak örökös hazában.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Málnási Ferenc: Téged is, te erdők szép virága...”. Erdélyi Toll. epa.oszk.hu, 2010. (Hozzáférés: 2017. július 7.)
  2. Borián Elréd: Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című költeményének allegorikus értelmezése. c3.hu. (Hozzáférés: 2017. július 7.)

ForrásokSzerkesztés

Széplaki György: Ki? Mi? Hol?: Magyar elbeszélő és drámai művek lexikona a középiskolások számára. Budapest: Corvina. 2000. 54. o.