Szerkesztő:Napkirály/Jótanácsok hasznos szerkesztőktől

Jó tanácsok 2019 szerkesztés

Május szerkesztés

@Palotabarát: Napkirály nagyopn fontos tudnod, hogy ha egy cikket élesben szerkesztesz, ezt a pillanatnyi állapota alapján ítéljük meg. Ha magyartalan, akkor azonnal töröljük. ez egy alapszabály. Ezért javasoljuk mindenkinek, aki cikket épít, hogy a hosszabb ideig tartó munkafolyamatokat ne élesben csinálja, hanem nyisson egy allapot neki (vagy használja a próbalapját), ott nem fogja bántani senki a cikket és addig dolgozhat rajta, ameddig csak akar. Abban a pillanatban, hogy a cikk a fő névtérbe kerül, már az összes irányelvnek meg kell felelnie. Nem lehet benne idegen nyelvű szövegrész, sem magyartalan megfogalmazás.

@Porrima: Gondolkoztam, hogy írjak-e? A fiatalok nem arról ismertek, hogy megfogadják az öregek tanácsát, és ez néha nem is baj. Én valahogy úgy látom, hogy kezdő szerkesztő létedre először a Wkipédiát akarod megreformálni (pl. a sok év alatt kialakult címrendszert). Ehhez azonban jobb lenne töviről-hegyére megismerni, és akkor talán inkább lehetne olyan javaslatod, amire a régiek nem gondoltak, és melléd állnak. Így meg könnyen oda juthatsz, hogy meglátva a nevedet, mindjárt tovább lépnek...

@Porrima: A szabályaidat javasolnám kiegészíteni még egy ponttal: Aki nem tartja be a szabályaimat, az ne írjon a vitalapomra!

Június szerkesztés

@Palotabarát: Szia! A források kocsmafalán feltett kérdésre reagálva: vigyázz arra, hogy sose ülj fordítva a lovon. Ha ki akarsz bővíteni egy cikket, akkor előbb keress hozzá forrásokat, és csak utána láss hozzá a megíráshoz. Az semmiképpen nem jó úgy, hogy bármit is beírsz emlékezetből, aztán másoktól kérsz segítséget, hogy utólag keressenek hozzá forrást. Ez a Te szöveged, mindannyian bízunk benned, hogy az információk valósak, ami felelősséget jelent. Ha az általad leírtakban hiba van, arról téged fogunk megkérdezni, hogy úgy mondjam: neked van a legnagyobb felelősséged az általad leírt szövegekért, nem tolhatod át ezt másra, aki majd nekiáll forrást keresni. Azt is tartsd szem előtt, hogy ami téged érdekel, az nem biztos, hogy mást is érdekelni fog a szerkesztők közül. Te most Dombegyházzal foglalkoztál, de lehet, hogy a többiek ezzel nem szeretnének, ugyanúgy, ahogy te sem feltétlenül gyűjtenél forrást mondjuk a sivatagi élővilághoz, vagy Németország építészetéhez. Szóval amit elkezdesz, abba úgy vágj bele, hogy vagy előtte keresel partnereket a feldolgozáshoz, és együtt csináljátok, vagy úgy, hogy tudatosítod magadban, hogy nem kizárt: az aktív szerkesztők közül egyedül a te érdeklődésed fogja felkelteni a téma.

Ezt a szerkesztésed azóta már vissza is vonták. De megmondom őszintén én is visszavontam volna, kevésbé a forráshiány, mint inkább a zavaros megfogalmazás miatt. Nézd, korábban már írtam, hogy nem akarlak megbántani, és ez most is így van, de tudomásul kell venni valamit: te egy nagyon nyitott, érdeklődő, együttműködő gyerek vagy. Az emberi tudás átadásához is szükség van bizonyos képességekre, amihez viszont érettség kell (nem érettségi) vagyis az, hogy megfelelő és elmélyült tudásod legyen a világról. Ez azonban csak egy bizonyos kor elérése után következik be. Nem véletlenül van úgy a legtöbb társadalomban, hogy a fiatalok 18-24 éves korukig tanulnak és nem tanítanak. Ez alatt a kor alatt nincsenek meg a képességek a tudás átadására (vagy csak világviszonylatban nagyon ritka, kivételes esetekben, de erről itt most nincs szó), és ritka, hogy valakinek kialakuljon a képessége arra, hogy úgy fogalmazza meg a gondolatait, hogy mások is megértsék. Amiket írsz, azokon sajnos érződik, hogy egy gyermek írta, és ezzel semmi baj nincs, amíg levelet írsz, dolgozatot adsz be, vagy a naplódat vezeted, de nem illeszthetők be, egy lexikonba, ami az egyetemes emberi tudást akarja jól-rosszul átadni az utókornak.

Ha ennyire érdekel a Wikipédia, próbálj magadnak valamilyen karbantartófeladatot találni. Olyasmit, amihez nem kell folyószöveget írni, hanem csak mások szövegét javítani, linkeket pontosítani stb. Létezik karbantartóműhelyünk, az ő munkájuk van olyan fontos, mint az új szócikkek írása. Mivel technikailag már kezdesz kikupálódni, kezdhetnéd például a formázandó cikkek kategóriában található lapokkal. Tudom, hogy nehéz mentor nélkül kezdőként, és én magam sem mentorálásra jelentkezem, de azt sem akarom, hogy állandóan belefuss kudarcra ítélt szerkesztésekbe. Igyekszünk a kérdéseidet megválaszolni. Szia!

@Apród: Lehet, hogy a válaszom elkavarodik a nagy kavarodásban, de...

Ameddig ki nem ismered mondjuk, hogy a wikipédia - de egyébként nemcsak a wikipédia - szerkesztői szakszövegében és úgy általában véve a magyar wikipédiában:

  • egyrészt az olyan vandalizmusokat vond vissza, amikről könnyen lerí, hogy vandalizmus céljával vannak a szócikkbe betéve (pl. csermánrajongók, egyértelműen valamely népcsoport, nemzetiség vagy valamilyen valláshoz tartozók ellen uszítók (ezúton is köszönöm, hogy pl. a vitalapomon egy cigánygyűlölő vandált június 6-án visszavontál))
  • másrészt a Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre kérdéseit, válaszait olvasd el figyelmesen rendszeresen, de kb. egy évig ne próbálj beavatkozni ezek kérdéseibe, válaszaiba (csak ha vandál beírás történne esetleg, pl. valaki beírja egy ilyen eljárásba, hogy krszkrsz)
  • harmadrészt ahol a vitalapok végén lemaradnak lemaradnak az aláírások, ott a laptörténet alapján pótold őket (valahogy így: Aláíratlan hozzászólás, szerzője Apród (vitalap | szerkesztései) 2019. június 7., 14:10‎ (CEST), de illusztrálni is tudom, hogy hogyan)
  • Olvasd el, hogy a kezdőlap vitalapján milyen jellegű beírásokat szoktak nem archiválási szándékkal törölni a szerkesztők és mikor rájössz, hogy miért szokták azokat törölni, akkor te is törölheted az olyanokat, de addig nem, míg rá nem jössz, hogy miért szoktak bizonyos beírásokat nem archiválási szándékkal törölni
  • Ezt is menet közben olvasgasd, milyen kérdésekre milyen válaszok szoktak érkezni megerősített szerkesztőktől
  • Ennek a szerkesztővitának a beszélgetéseiből is sokat tanulhatsz (bár lehet hogy ezen mások kiakadnak, hogy miért pont ezt választottam, egyrészt mert sok nem archivált vitalapi üzenetet tartalmaz és mert megerősített szerkesztő, admin, járőr egyben)
  • Ha esetleg egy szócikk vagy kocsmafal vitalapján X. szerkesztő feltesz egy kérdést vagy felvet valamit valamilyen témával kapcsolatban és nem közvetlenül megnevezett szerkesztőknek és te tudod (mert mondjuk, ahogy telik-múlik az idő, menet közben kiismered a szerkesztők vitalapja alapján ki milyen témákkal szeret foglalkozni), hogy ki foglalkozik vele, esetleg Y. szerkesztőnek jelezheted, hogy X. feltett egy olyan kérdést vagy felvetett valamit, amiről X. vitalapja alapján úgy látod, hogy érdekli az ilyen téma
  • Ha egy anon szerkesztő bedob egy hosszabb szöveget egyetlen kattintással, akkor a Google alapján ellenőrizd le, hogy ugyanolyan a szócikk elejétől a szócikk végéig szó szerinti mondatok szerepelnek a Google-n és ha szóról szóra ugyanolyan szöveg szerepel a wikipédián kívül más oldalon, akkor egyrészt tedd ki rá a jogsértő sablont, így: {{Sablon:Jogsértő|http://www.mettars.hu/eletrajzok/25/}} (nowikiket nem kell beleírni), másrészt a szócikk más által beleírt tartalma elejére tedd ki ezt: . Utána pedig tedd ki ide. Pl. így:

* [[Kozma Béla]]

  • ha jótanácsok érkeznek hozzád akár vitalapra, akár valamely szócikk laptörténetének szerkesztési összefoglalójába vagy valamelyik vitalap laptörténetének szerkesztési összefoglalójába, másold át erre az allapra őket egyenlőre, amíg ki nem ismered magad: Szerkesztő:Napkirály/Jótanácsok hasznos szerkesztőktől.

Most ha az a kérdés, hogy vállalom-e a mentori feladatot, hivatalosan nem vállalom, de nem hivatalosan olyan jellegű beírásokat írok neked, amelyek felérnek egy mentor segítségével. Ilyen segítség volt legutóbb az, amit május 28-án írtam neked, elég csak rákattintanod erre.

És ha azt kérdezed, miért teszem... Annyiféle stílusú, típusú szerkesztő voltam hét év alatt, utólag nézve még olyan is volt, hogy átkot is szórtam egy megerősített szerkesztő fejére 2015 tavaszán, amit ma már nem tennék... És a magyar wikipédia alapító szerkesztője, Grin mégsem írt rólam sose rosszat több mint hét év alatt, sőt rám szavazott legutóbb egy választáson. Nos ezért segítettem. És hogy emlékezetes maradjon a beírásom a számodra, egy zeneszám

Augusztus szerkesztés

@Gerry89: Szia! Úgy gondolom, hogy az nagyon jó dolog, hogy egy te korosztályodhoz tartozó fiatal érdeklődik a történelem és a Wikipédia iránt. Azt viszont nagyon károsnak tartom a projekt szempontjából, hogy te akarsz komoly történelmi témájú szócikkeket írni, amihez azért kell a háttértudás, de az esetek nagy többsége megkívánja, hogy az illető szerkesztő teszem azt hivatásszerűen dolgozzon a történelemtudomány területén. Ezekkel a szócikkekkel csak lejáratod a Wikipédiát, magadat meg kinevetteted. Szerintem mindenkinek jobb lenne, ha ezt abbahagynád. Tanulj, olvass, alapozd meg a tudást, szélesítsd a látóköröd és aztán térj vissza felkészülten! Mondjuk úgy érettségi után, mert szerintem ehhez a témakörhöz minimum az kell, na meg érteni kellene a nyelven is amiből fordítani próbáltál. Vedd ezt jó tanácsnak, igazából válaszolnod sem kell, de innentől, mint járőr, kérdés és figyelmeztetés nélkül fogom visszavonni a sületlen szerkesztéseid és az ákom-bákom szócikkeid pedig a feljavítóba helyezem, ahol esetleg egy a témában nálad jobban képzett majd feljavíthatja.

@25pin: Szia. Megnéztem a legutóbbi munkáidat és örömmel látom hogy nagy lelkesedéssel szerkeszted a wikipédiát. Viszont ahogyan már a többiek is megfogalmazták előttem még rengeteget kell fejlődnöd. Részben csak ismételi tudnám a fenti gondolatokat, úgy hogy csak a saját részemmel egészíteném ki. Azt javaslom, hogy kezdj bele táblázatok szerkesztésébe/létrehozásába. Most így hirtelen nem igazán tudok konkrét példát említeni, de erre csak annyit tudok írni, hogy legyél kreatív. Ily módon is rengeteget javíthatsz a cikkek minőségén, és ahogy javulni a helyesírásod/fogalmazásod úgy térhetsz vissza a szövegi szerkesztésekbe. Viszont azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy a viselkedéseden is ajánlott lenne változtatnod. Nyilván nem ok nélkül kaptál blokkot és mondhatsz akármit, a lelkiismereted nem hazudik. Meg attól hogy még feljavítóba küldtek egy cikkedet, az még nem a világvége. Sajnos tévesen - negatívan - értelmezted ezt. Fogd fel ezt úgy mint egy lehetőség a javításra és az okulásra, mint sem "megszégyenítésre". Összegezve, nem ítéllek el Téged és persze mindez csak egy átlagos felhasználó véleménye, de azt hiszem van a monológomban igazság. Innentől kezdve már csak rajtad áll hogy miképpen fogod fel a soraimat.

@Palotabarát: Akartam neked írni, hogy ebbe a mostani helyzetbe nagyon határozott léptekkel te magad masíroztál bele, senki másra nem is haragudhatsz magadon kívül. Írtam neked korábban, hogy ne írj szócikket, mert egyrészt az életkorodból adódóan nem rendelkezel azzal a tudással, ami alkalmassá tesz az ismeretek közvetítésére, másrészt egyelőre még nagyon rosszul fogalmazol. Nos, ezt követően három új cikket írtál, mindhárom nagyon gyenge volt, és amikor ezzel szembesítettünk, akkor megsértődtél és vagdalkozni kezdtél. Tökéletesen elkerülhető lett volna mindez - és a jövőben is elkerülhető -, ha nem írsz új szócikket. És itt nem hetekig, hónapokig tartó - remélhetőleg önként vállalt - szilenciumról van szó, hanem még évekre van szükség ahhoz, hogy bármilyen tudást átadhass.

Említettem, hogy karbantartófeladatokat viszont elláthatsz, tipikusan ilyen például azoknak a szócikkeknek a technikai feljavítása, amelyeken a {{Formázandó}}(?) sablon van: ezeket a Wikipédia jelölőnyelv szabályai szerint kell megszerkeszteni, linkeket rakni bele, esetleg tagolni, mikor mire van szükség. Mivel a technikai szerkesztői tudásod jó (ellentétben a tartalmival), ezért merem ajánlani, hogy a Formázandó cikkek kategóriában szereplő cikkeket kezdd el nézegetni és javítani. Ha valamelyikkel elkészültél, akkor a formázandó sablont kiveheted belőle (de csak azt).

Persze csinálhatsz bármi mást is, csak szeretném, ha megértenéd: ha olyasmibe fogsz bele, amit nem értesz vagy nem látsz át, akkor garantált a konfliktus. Ha belegondolsz, pontosan ugyanezt mondtam - sőt mondtuk többen is - a szócikkek írásával kapcsolatban is, és pont az lett, amit előre megjósoltunk. Egyebekben Bináris minden fenti szavával egyetértek, csak szerettem volna valamilyen konkrét tippet adni a lehetséges jövőben közreműködésednek.