Szerkesztő:Pepo41/Szirakúsai Agathoklész
Agathoklész ( Ἀγαθοκλῆς '; * i. e. 361 vagy i. e. 360 Thermaiban, ma Termini Imerese Szicília; † i. e. 289 Siracusa) Kr. e. 316-től Szirakúsa türannisza és Kr. e. 305-304-től haláláig az általa létrehozott szicíliai birodalom királya volt. Karrierjét tisztként kezdte, később a demokrácia híveként politikussá vált. Miután főparancsnokká választották puccsal átvette a hatalmat; valójában ő lett a türannisz, miközben mégis formálisan a demokratikus alkotmány maradt érvényben. Hosszú, sok veszteséggel járó háborút folytatott Karthágó ellen és ennek során csaknem Szicília teljes görögök lakta részére valamint Calabriára is kiterjesztette hatalmát. A karthágóiakkal megkötött béke nyomán királlyá emelték. Célja a teljes Magna Graecia feletti uralkodás volt, de ennek csak időlegesen került a közelébe, a családján belüli viszály megakadályozta a dinasztia alapításában. Halála után ellenfelei jutottak hatalomra.
Források szerkesztés
Diodórosz a fő forrás, aki a Bibliothéké (Könyvtár) című fő munkájának 19–21 köteteiben Agathoklész korszakát ábrázolta. Elsősorban Tauromenioni Timaiosz történelemmel kapcsolatos munkáit követte, amik azonban nem maradtak fenn. Timaiosz Agathoklész radikális ellenfele volt. Diodórosznak további források is rendelkezésére álltak, ezek ugyancsak elvesztek, köztük a látszólag viszonylag semlegesnek tekinthető Szamoszi Durisz[1] valamint Syracusai Kalliász részletes 22 kötetes műve is Agathoklész tetteiről. [2] Diodórosz szerint Kalliász a türanniszt pozitívnak tekintette, állítólag mert ezért megfizették.[3] Diodórosz ismerte Agathoklész testvére, Antardosz írását is, ami ugyancsak dícsérte a türanniszt.[4]
További forrás Junianus Justinus munkája az Epitome, ami kivonata az elveszett Historiae Philippicae-nak, Pompeius Trogus művének. Trogus munkája Timaios munkájára épült, az Epitome azonban még legalább egy további írásból is merít, ami veszendőbe ment és melynek szerzője Agathoklész tetteit nyíltvánvalóan csodálta. Polyainos munkája a harmadik fennmaradt forrás, Strategiká-ja nyolc rövid elbeszélést tartalmaz, ezek viszont legalább részben Szamoszi Durisz írásainak köszönhetők.
Származása és ifjúsága szerkesztés
Agathoklész Karkinosz fia volt, aki a (Calabria) régióból származott. Karkinoszt száműzték szülővárosából, ezt követően Thermaiban telepedett le és a városban talált feleséget. Thermai Szicília északi partján fekszik és a sziget azon nyugati részéhez tartozott, mely akkoriban Karthágó uralma alatt állt. Agathoklést 18 éves kora körül a család Szirakúsába költözött. Karkinosz ugyanis követte az uralkodó Timoleon hívását, aki akkor felszámolta a tirannosz-uralmat és a karthágóiak feletti győzelme után az elnéptelenedett, a gyakori harcoktól sokat szenvedett városnak új lakókat keresett. Így Karkinosz teljes jogú szirakúzai polgár lett. A források őt egyszerű fazekasnak írják le. Agathoklész apjától tanulta el e mesterséget. Valójában Karkinosznak jómódúnak kellett lennie, mert fazekas műhely tulajdonosa volt.[5]
Még Timoleon idejében kezdődött Agathoklész katonai karrierje. Előbb mint katona, később mint tiszt bizonyította képességeit. Később Timoleon egészségügyi okokból lemondott arról, hogy szratégosz legyen (I. e. 337 ). A későbbi sztratégosz, Damasz felfigyelt Agathoklészra egy Akragasz (Agrigento) elleni hadjárat során és előléptette ezredesnek (kiliarchosznak). Damasz halála után özvegyét Agathoklész vette feleségül, aki így Szirakúsa egyik leggazdagabb férfia lett, ami jó bázisnak bizonyult politikai karrierjéhez.[6]
Timoleon lemondásával Szirakúsában ismét a hagyományosan éles ellentétek uralkodtak a demokraták és az oligarchia hívei közt. A hatszáz fős tanácsot az oligarchák kontrolálták hatalmuknál fogva. Agathoklész bátyját Antandroszt tették meg szratégosznak. Következésképp jó kapcsolatokat ápolt az uralkodó körökkel. Agathoklész a népgyűlés szónokaként lépett fel és az ellenzék, a demokraták egyik személyiségévé vált. Az akkori hatalmi viszonyok így nem tették lehetővé számára a felemelkedést; bár úgy érezte rászolgált egy sikeres, az itáliai szárazföldön végrehajtott hadjáratban felmutatott bátorsága miatti kitüntetésre, de ezt nem kapta meg.[7]Erre nyíltan szembefordult a hatalom birtokosaival és azzal vádolta meg a vezető oligarchákat, Szoszisztrátoszt és Herakleidészt, hogy tirannoszok akarnak lenni. Ezzel a váddal azonban kudarcot szenvedett, sőt mindkét oligarcha tovább erősítette hatalmát. Ezért Agathoklész helyzete tarthatatlanná lett és így Szirakúsa elhagyására kényszerült. Ez mégsem jelenti az ő száműzetését.
Száműzetés és hazatérés kétszer egymás után szerkesztés
Agathoklész Dél-Italiába ment és ott egy zsoldos-vezér életét élte. Ezzel önálló hatalmi bázisát teremtette meg a visszatérésének. Első katonai próbálkozása balul sült el; megpróbálta elfoglalni Kroton városát (ma Crotone Kalábriában), amely jelentős város volt, és talán az ottani demokratákkal is kapcsolatban állt, de a próbálkozás teljes kudarcot szenvedett és csak kevés túlélő harcosával tudott Tarentoba menekülni. A tarentóiak zsoldosa lett, de azok nem bíztak meg benne a becsvágya és nyugtalan természete miatt, végül elbocsátották. Demokrata harcosokat gyűjtött mag köré, akiket városaikból az oligarchák elűztek. Rhegionban, apja szülővárosában kínálkozott számára alkalom. Ott a demokraták jutottak hatalomhoz, de a várost szirakúzai oligarchák csapatai ostromolták, akik a demokraták ellenfeleit kívánták hatalomátvételhez segíteni. Agathoklészt nyilvánvalóan jelentős siker jutalmazta, mert a támadást nem csak visszaverte, hanem ráadásul ezzel Soszisztratosz és Herakleidész hatalmát Szirakúsában oly erősen meggyengítette, hogy ez hatalmi fordulatra vezetett a városban és az ottani demokraták ellenfeleik vezető rétegét kiűzték.[8] Ezek az elűzöttek szövetségre léptek Kartágóval. Most (322-ben Kr. e.) tudott Agathoklész visszatérni.
Agathoklész kitűnt a karthágóiak és oligarchák szövetésege elleni harcokban. Egyelőre mégsem sikerült a városban vezető állásba kerülnie. Ellenkezőleg a szirakúzaiak megriadtak becsvágyától és Szirakúsa anyavárosából Korinthoszból kértek maguknak sztratégoszt. Timoleon példája nyomán ennek kellett volna átvennie a parancsnokságot és megmentenie a várost, megteremtenie a belső békét. Korinthosz Akestoridészt küldte, aki gondoskodott a megbékélésről a száműzött oligarchákkal és a karthágóiakkal békét kötött, majd Agathoklészt számüzte. A demokraták kényszerültek az oligarchia mérsékelt uralmának engedelmeskedni. Akestoridész megróbált Agathoklésztól gyilkos merénylet révén megszabadulni, de ez sikertelen volt. A száműzött Agathoklész magánhadsereget gyűjtött, mert ehhez elegendő vagyona volt. Kapóra jött neki az is, hogy a szirakúzaiakat más városok elnyomójuknak tekintették és sikeresen lépett fel úgy, mint ezek érdekeinek védelmezője.[9] Sikerült Leontinoi (ma Lentini) városát bevennie, sőt merészen megtámadta magát Syrakusát is, ahol az oligarchák számára oly veszélyessé vált a helyzet, hogy ismét a karthagóiak segítségéért folyamodtak.
Ebben a helyzetben Agathoklész diplomáciai ügyessége bizonyosodott be. Hamilkárral tárgyalva elérte azt, hogy ő csapataival elvonult. Sőt elterjedt, hogy a két sztratégosz egymással személyes szövetségre lépett, minthogy minketten a saját városukban egyeduralomra törtek. [10] Syracusa e szövetségese elvesztésével elszigetelődött. Erre a polgárok, akik nyilván nem kívántak az oligarchia kedvéért harcolni, elhatározták hogy beleegyeznek Agathoklész visszatérésébe, aki eskü alatt kötelezte magát, hogy nem törekszik türannisszá lenni. Így 319-ben I. e. Syracusa sztratégoszává választották.
Államcsíny szerkesztés
Agathoklész hivatala szerint előbb sztratégosz volt Syrakusában, korlátozott hatalma volt. Titulusa „sztratégosz és a béke őre“.[11] A hatalmában álló más helyeken viszont strategosz autokrátor volt, ami korlátlan katonai parancsnoki hatalommal járt és amely titulus korábban jogalapul szolgált I. Dionüsios türannisz hatalmának.[12] Syrakusában továbbra is a hatszázak tanácsa ellenőrzése alatt állt. Ennek az ellenfélnek a kikapcsolása három év előkészületi időt kívánt tőle. Kezére játszott a nem görög szikelek gyűlölete a syrakusaiakkal szemben és a hasonló gyűlölet a szegények között a vagyonosok ellen. Így részben szikelekből, részben görögökből ütőképes csapatot formált maga köré azzal az ürüggyel, hogy ez a külső ellenség ellen szerveződik anélkül, hogy ezzel gyanut keltett volna.
I. e 316-315-ben belevágott a döntő lépésbe. Ellenfelei vezető személyiségeit meghívta egy megbeszélésre, majd ott a mintegy negyven oligarchát azzal vádolta meg, hogy merényletet terveznek ellene és letartoztatta őket. Fegyveresei a bűnösök megbüntetését követelték, mire ő ezeket azonnal megölette. A trombiták harci jelet fújtak, mire az egész városban mindenütt elindult a mészárlás, melynek az előkelők és híveik áldozatul estek. Házaikat kirabolták. Állítólag több mint 4000 ember vesztette életét.[13] Több mint 6000 a lezárt kapuk ellenére elmenekült a városból.[14] Ők nagyrészt Agrigentoba menekültek, de mert tulajdonuk odaveszett, így nem volt elegendő pénzük jövőbeli ellenséges tevékenységekhez.
Agathoklész közvetlenül ezután népgyűlést hívott egybe, melyen a demokrácia megmentőjeként lépett fel az oligarchák cselvetései ellenében és egyidejűleg bejelentette lemondását a sztratégosz titulusról mondván, magánéletébe kíván visszavonulni. Hívei viharos tiltakozásba kezdtek, követelték a városállam vezetésének átvételét tőle. Erre ő késznek mutatkozott, de csak abban az esetben, ha egyedüli sztratégosz lehet korlátlan hatalommal (strategós autókrator). Kívánsága szerint a nép mint ilyet megválasztotta őt és egyben felruházta az „állam gondviselője“ (epiméleia tes póleos) titulussal. Erre, mint igazi populista két hagyományos igéretet tett: az adósságok elengedését és földosztást.[15]
Az államjog szerinti pozíciója szerkesztés
A rendkívüli teljhatalom, amit Agathoklész megkapott, sem időhöz kötött nem volt sem valamiféle külső ellenség rendkívüli fenyegetésével megalapozott .[16] Erős és állandó monarchikus elem került ezzel az alkotmányba. Sztratégoszként Agathoklész polgárokból álló csapatot hívhatott egybe, zsoldosokat bérelhetett, sőt rendkívüli hadiadókat vethetett ki, mindenképp lehetséges volt számára a megítélése szerinti összes szükséges szárazföldi és tengeri fegyverkezés. Ehhez még civil kompetenciák társultak az „államról való gondoskodás“ keretében.[17] Háború esetén automatikusan főparancsnok volt. Polgári csapatok hadba hívásához továbbra is népszavazást kellett kiírnia.[18] Hasonlóan I. Dionüsios türannisz korábbi uralkodásához továbbra is érvényes maradt formálisan a demokratikus alkotmány és a népgyűlés is tovább ülésezhetett.[19]
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Agathokles_von_Syrakus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Hivatkozások szerkesztés
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 16–19. o.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 21,16,5; lásd ehhez Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 4. o.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 21,17,4.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 21,16,5.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, S. 22; Caroline Lehmler: Syrakus unter Agathokles und Hieron II., Frankfurt am Main 2005, 37. o.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 22. o.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 19,3,3–4; Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 23. o..
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 25. o.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, 27. o.
- ↑ Justinus, Epitome 22,2,5–7.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 19,5,5.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, S. 30 f.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 19,8,1.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 19,8,2.
- ↑ Diodórosz, Bibliotheke 19,9,1–5.
- ↑ A sztratégosz korlátlan hatalmához lásd még Martin Dreher: Die syrakusanische Verfassung im 4. Jahrhundert Kr. e. zwischen Theorie und Praxis. In: Wolfgang Schuller (Hrsg.): Politische Theorie und Praxis im Altertum, Darmstadt 1998, S. 54–56. Úgyszintén lásd még Helmut Berve: Die Tyrannis bei den Griechen, Bd. 1, München 1967, S. 446.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, S. 36–41.
- ↑ Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, S. 36.
- ↑ Caroline Lehmler: Syrakus unter Agathokles und Hieron II., Frankfurt am Main 2005, S. 39; Helmut Berve: Die Herrschaft des Agathokles, München 1953, S. 36 f.