2008. június 30-án csatlakoztam a Wikipédiához. Ha jól emlékszem, akkor egy meglévő oldal bővítésével, szerkesztéssel kezdtem lázasan foglalkozni.

Végzettségem szerint csomagolástechnológus mérnök vagyok, de pár év, a szakmában eltöltött év után, már hardver-szoftver vonalon kezdtem dolgozni azokban az években, amikor a 386-os PC-ért bizony jó pénzt fizettek, és ha már 486SX-ed volt, esetleg matematikai segédprocival, már nagy menőnek számítottál. Később egy amerikai székhelyű technológiai céghez csatlakoztam, ahol mérnök specialistaként dolgozom a mai napig, sok európai és közel keleti országot bejárva.

Dolgoztam önkéntesen a DMOZ magyar csapatában, támogattam és tudásommal segítettem a kezdő weblapszerkesztőket egy internetes portálon, és sok olyan munkám volt az interneten önszorgalomból, amit pusztán mások öröméért végeztem és végzek (tartok fenn) még ma is.

Visszatérésem a wikipédiához a zene szeretetével van összefüggésben, egy adott zenekar kutatásába kezdtem bele 2017-ben (a Lord) és dolgozom fel a fél évszázadnyi történelmüket. Eközben zenészek életrajzai is felkerülnek a lexikonba, illetve más olyan régi, vagy mostani zenekarok is amelyekkel személyes kapcsolatba kerülök és hiteles forrásokkal szolgálhatok róluk. Belemerültem a 80-as évek magyar rockzene történelmébe, főleg ha annak van mai vetülete is.

2017-ben csatlakoztam a zenei műhely csoportjához.

Nagyobb munkáim:

Kisebb munkáim zenekarok, zenészek szócikkinek létrehozása.

Köszönöm, hogy érdeklődtél irántam:

sbs

Sbs68
Ez a szerkesztő szerkesztő.
Ez a szerkesztő tagja a Könnyűzenei műhelynek.
Ez a szerkesztő AC/DC rajongó.