Szerkesztő:Tamas0907/próbalap

Az Erdély tüntetés

1988. június 27-én nyolcvan-százezren tüntettek békésen a budapesti Román Nagykövetség előtt a „településrendezési és szisztematizálási program” azaz az erdélyi magyar falvak tervezett lerombolása ellen. A rendszerváltozáshoz vezető politikai események sorában az első, ezért precedens értékű demonstráció megmutatta a magyar polgárok aktivitását, ami üzenet volt a kádári rendszer irányítói felé.

Az Erdély tüntetésSzerkesztés

A romániai falurombolás és Nicolae Ceaușescu kisebbség-ellenes politikája ellen 1988 nyarán Budapesten megszervezett Erdély tüntetés a rendszerváltozáshoz elvezető társadalmi-politikai folyamatok egyik legfontosabb eseménye volt. Korábban,1956. októbere óta nem kerülhetett sor több ezer fő részvételével létrejött demonstrációra Magyarországon.

ElőzményekSzerkesztés

Nicolae Ceaușescu román államfő 1988. április 29-én bejelentette, hogy az általa elmaradottnak ítélt falusias település hálózatot fel kell számolni. A „településrendezési és szisztematizálási program” keretében Románia 13 ezer falva közül 7-8 ezret terveztek megsemmisíteni, és helyettük agráripari centrumokat hoztak volna létre. Bözödújfalu települést el is árasztották egy vízügyi műtárgy megépítésének részeként, a falu vízből kiálló, egykori templomtornya mementóként maradt fent. A terv hátrányosan érintette volna Románia nemzetiségeit, köztük különösen az erdélyi magyarságot és a szászságot. A magyarlakta falvak többsége egyrészt nem érte el az életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt, de a romániai magyar lakta városok történelmi központjainak lerombolása is a program része volt.

A magyarországi ellenzéki mozgalmak, akkori nevükön alternatív szervezetek, részéről széles társadalmi bázison nyugvó tiltakozás terve fogalmazódott meg. Először Május 16-án a Magyar Demokrata Fórum a Jurta Színházban tartott Nyilvánosság című fórumán hangzott el, hogy május 30-ára nagy szabású tiltakozó demonstrációt szerveznek a román nagykövetség budapesti épülete elé.

1988. január 29-én alakult meg a Romániából érkező menekültek támogatására a Menedék Bizottság, mely a demokratikus ellenzékhez és az 1979-ben szerveződő Szegényeket Támogató Alap (SZETA) köréhez kapcsolódott.

Az 1987 szeptemberében megalakult Magyar Demokrata Fórum alapító nyilatkozatában kiemelten is hangsúlyozta a magyar kisebbségek iránt érzett szolidaritás fontosságát. Az ország határain kívül élő magyar nemzetiségek megmaradásáért folyó küzdelmet az MDF egyik alapvető feladatának tekintette. Nem csupán a kivándorlást kiváltó jogtalanságokra, a menekültek segélyezésére koncentráltak, hanem a szülőföldre való visszatérés lehetőségét is döntően fontos szempontnak tartották. Ennek jegyében kezdődött meg Joó Rudolf koordinálásával feltáró munka vette kezdetét, melynek eredményeképp 130 oldalas jelentést közöltek az erdélyi helyzetről, az ott élő kisebbségek életkörülményeiről. (In: Für Lajos (szerk): Az erdélyi magyarságért - Dokumentumok, beszédek. Budapest, Eötvös Kiadó, 1989)

SzervezésSzerkesztés

1988 januárjában vezető magyarországi értelmiségiek egy, a román népnek címzett levelet fogalmaztak meg, melyben együttérzésüket fejezték ki a diktatúra okozta szenvedések miatt. A levelet 420-an írták alá, többek között Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Szabó Miklós, Kiss Gy. Csaba, Für Lajos, Bíró Zoltán és Vásárhelyi Miklós.

A tüntetés menetéről és időpontjáról május végén született döntés, és ezután kezdődött meg a lázas szervezés. Hivatalosan számos szervezet vett ebben részt, de az előkészítő és szervező munka zömét az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság és a Széchenyi Casino Hagyományőrző és Művelődési Társaság végezte. Két fontos kérdés merült fel: hogyan lehet minél több embert tájékoztatni a demonstrációról, illetve biztosítani a legális kereteket. A tüntetés nyílt meghirdetésére a korabeli, a diktatúra által ellenőrzött médián keresztül nem volt lehetőség. A június 27-ét megelőző vasárnap A Hét című műsor beszámolt ugyan a rendezvény helyszínéről és időpontjáról, de csak azzal az ürüggyel volt erre mód, hogy a BRFK tüntetéssel kapcsolatos figyelmeztetéseit tették közre, amelyek rendbontástól és provokációtól óvtak. A tüntetésre való toborzás tehát főként még mozgalmi eszközökkel történt, plakáton, röplapokon és személyes kapcsolatokon keresztül terjesztették a rendezvény hírét. Június 6-ra készült el Csurka István fogalmazásában a tüntetésre szóló felhívás, amit Aknay János szentendrei művész plakátjával együtt tízezres példányszámban nyomtatták ki. 1988 nyarán még nem létezett a jogállamiságnak megfelelő gyülekezési törvény. A tüntetések kezelése, engedélyezése, az esetleges rendőri fellépés kérdése politikai döntésen múlott. Június 20-án Fejti György, az MSZMP KB titkár elfogadta a Csurka István, Bíró Zoltán, Kósa Ferenc, Makovecz Imre, Czine Mihály és Pálffy István alkotta küldöttséget, melyen közölte, hogy feltételeinek elfogadása esetén nem fogják megakadályozni a tüntetést, melyek a következők voltak: ne hangozzanak el rendszerellenes kijelentések, valamint soviniszta jelszavak, és ne legyenek utcai rendbontások. Végül, a megfelelő lebonyolításáért a személyes felelősség a rendezőket terheli.

A demonstrációSzerkesztés

1988. június 27-én este 7 órára százezer fő körüli tömeg gyűlt össze a fővárosi Hősök terére, miközben a szervezők harmincezer embert vártak. A több száz karszalagos rendező, akik azt megelőzően soha ilyen feladatot nem láttak még el, remek munkát végeztek; a tüntetés minden provokáció és mellékzönge nélkül, méltósággal zajlott le. A romániai menekültek több száz fős csoportját Csoóri Sándor kísérte be a térre, őket nagy tapssal fogadták az emberek.

A román nagykövetséget pajzsos rendőrsorfal védte. Az ott dolgozó diplomaták a tüntetés delegációját nem fogadták, a tiltakozó memorandumot nem vették át. Válaszul másnap bezárták a kolozsvári magyar főkonzulátust, munkatársaikat kiutasították az országból. Az új konzulátus megnyitására kilenc év múlva került csak sor.

Ceausescu 1988. április  29-i bejelentését követően megkezdték a romániai falvak felmérését. A kitelepítéseket Románia Kárpátokon túli részen meg is kezdték, de mélyreható rombolás nem tudtak végezni. A nemzetközi tiltakozások és szűkös anyagi források egyaránt nehezítették a civilizálatlan terv végrehajtását, az 1989 decemberében kirobbant romániai forradalom pedig végleg véget vetett a településrendezésnek, és Ceausescu diktatúrájának is.

ForrásokSzerkesztés

Szekér Nóra: “Dunának, Oltnak egy a hangja” In: Nagymihály Zoltán (szerk.) A történelem útján – Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2016

Für Lajos (szerk): Az erdélyi magyarságért - Dokumentumok, beszédek. (Budapest, Eötvös Kiadó, 1989)

Múlt Kor: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=39114