Főmenü megnyitása

Tartalomjegyzék

Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás 2Szerkesztés

Szia!

Köszönöm az észrevételeket, nem másolok szövegeket, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa vagyok. Intézetünk fontos kutatási területe a CO2 föld alatti elhelyezésével kapcsolatosan, az Európai Unió 2009/31/EK Irányelve, a Bányatörvény és a kapcsolódó jogszabályok, alapján azon földtani, műszaki, biztonsági feltételrendszer meghatározása, amely alkalmas egy szén-dioxid tárolására megfelelő geológiai kifejlődés kiválasztására. Továbbá a már leművelt szénhidrogén tárolók CO2-tárolásra történő továbbhasznosítására alkalmas magyar szénhidrogén előfordulások kiválasztása, illetve ezzel pontosított tárolási potenciál értékének megadása. Ezért éreztük fontosnak, hogy a Wikipédiában szereplő "Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás" szócikket kiegészítsük és megfelelő szakmai szintre hozzuk.

A hivatkozott dokumentumokkal kapcsolatosan az alábbi megjegyzéseket kivánom tenni: http://mta.hu/fileadmin/2007/11/MeH-MTA%20IV_89-118.pdf A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet által vezetett kutatás zárójelenetéséről van szó. Hivatkozással (Fancsik Tamás, Török Kálmán, Törökné Sinka Mariann; Szabó Csaba; Lenkey László AZ IPARI TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ SZÉN-DIOXID HOSSZÚ TÁVÚ ELHELYEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. MeH-MTA Stratégiai Tanulmány

http://www.mert.hu/download/363/MERT_full%20indd_2.pdf A hivatkozott dokumentumban a Mátrai Erőmű olyan szövegrészleteket szerepeltet, amely a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet által készített tanulmány részét képezik. Ebben az ügyben a Mátrai Erőmű megkeresését megindítottuk. Amennyiben szükséges, cégszerű nyilatkozatot teszünk arról, hogy a dokumentumban szereplő, hivatkozással nem alátámasztott információk a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizkai Intézet saját szellemi termékei.

Kérjük, hogy a "Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás" szócikken végzett változtatásaimat ennek fényében állítsd vissza

Üdv, Gvadasz vita 2012. február 1., 09:20 (CET)

Szén-dioxid-leválasztás és -tárolásSzerkesztés

Szia! Amíg megérkezik a jóváhagyás a képpel kapcsolatban, addig is élesítheted a "Szén-dioxid-leválasztás és -tárolás" cikket, mert azon már nem változtatok. Üdv, Gvadasz vita 2012. január 9., 17:05 (CET)

GuilThee oldalSzerkesztés

Szia Teemeah!

A GuilThee szócikkel kapcsolatban írok. A zenekar főnöke vagyok, azért cserélgetem a képeket. Ha kell igazolás, írok mailt a zenekari honlapon megadott mailcímről.

Üdv! Gábor

GuilThee #2Szerkesztés

Egyrészt köszönöm a segítséget, másrészt akut frászt kaptam attól az oldaltól, amit linkeltél (konkrétan semmit nem értettem az egészből, és pont nincs a témára fél napom), harmadrészt mikor először tettem fel a képeket, még elég volt, ha közkinccsé nyilvánítom. Mindenesetre neked küldenék a toth.gabor@guilthee.com-ról mailt, viszont a mail alias miatt csak a guilthee@gmail.com-ot fogod látni feladóként, szóval rájöttem, hogy semmit nem tudok bizonyítani.

Tehát töröljétek a képeket. Mit bánom én...

Viszont azzal kapcsolatban tudnál felvilágosítást adni, hogy hogyan lehet a lapellenőrzést gyorsítani? Lassan egy hónapja várok rá.

Üdv! Gábor

GuilThee #3Szerkesztés

Rájöttem hogy igazoljam magam. Kukkants rá kérlek a GuilThee facebook oldalára, aminek a linkjét a hivatalos zenekari oldalon itt találod: http://www.guilthee.com/elerhetoseg_hun.html A Facebook oldalon nézd meg az utolsó bejegyzést az üzenőfalon! Ez szerintem bizonyíték erejű.

GuilThee #4Szerkesztés

-D

Pont erről szól a második lemezünk. A Wikipedia help-jeinek használatához ismerni kellene a Wikipedia működését, akkor viszont nincs szükségem a helpre. Ez egy homunkulusz paradoxon. Mindegy, nem fárasztalak. TUDOM, hogy te csak jót akartál. Gyakorlatilag továbbra sem értek az egészből semmit. Úgyis azon filózok, hogy a GuilThee-et arctalan bandává változtatom, mert úgy érdekesebb, titokzatosabb. Pózerek vannak dögivel. Szóval tényleg nem sajnálom, ha mennek a fotók a levesbe. Bocs, hogy feltartottalak! Nagaarum vita 2012. január 8., 19:49 (CET)

CommonsSzerkesztés

  MegoldvaHiányzik az aláírás!

Helló-belló! A {{commonskat}}(?) sablon mintájára létre lehetne-e hozni egy {{commonskat-natúr}}(?) sablont?--Istvánka   posta 2012. január 9., 08:48 (CET)

Kész   Teemeah   fight club 2012. január 9., 10:24 (CET)

Çok sagolun  --Istvánka   posta 2012. január 9., 10:26 (CET)

Fájl:Spinal cord tracts - Hu.svgSzerkesztés

Szia! Légyszíves törölni az utolsó feltöltésemet. Elmentek az arányok. Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. január 9., 11:57 (CET)

Köszönöm! Vagy megjavítottad, vagy megjavult. Üdv. 2012. január 9., 12:04 (CET)

Vitatom a jogsértést!Szerkesztés

Szia! Meg is értelek és nem is. Bináris szerkesztő kolléga, látta és javította is a kép információit. Kértem, hogy Ő is véleményezze vitánkat. A következő üzenetet küldtem számára:

"Köszönöm, hogy javítottad a kép háttér információit. Teemeah szerkesztő, viszont az alábbi észrevételek alapján jogsértőnek minősítette a képet. Én egy tragikus utcaképet rögzítettem, ahol a plakát ennek a képnek része, semmiféleképpen nem plagizált alkotás."

Egyébként tiltakozom az ellen, hogy több mint ezer jogtiszta kép feltöltése után akár egyetlen képemet is vita nélkül töröljetek. Egy szerkesztő kolléga ugyanis, a jelzésed alapján már törölte is a képet. És mi van, ha rászánom és kinevetettem magam és Varnus Xavértól prezentálok egy engedélyt: Üdv.! --Kispados vita 2012. január 10., 15:46 (CET)

Köszönöm a válaszodat! Én nem hőbörögtem, ezt kikérem magamnak. Szeretném, ha ezt a témát kitennéd az illetékes kocsmafalra megvitatásra, értelmezésre. Egyébként a kép a minősítésed alapján törölve lett a szócikkből. Egyébként elhiheted, hogy már többször voltam nevetség tárgy, amikor a wikipédia aggodalmai miatt fordultam az "állítólagos" illetékesekhez engedélyért. --Kispados vita 2012. január 10., 16:28 (CET)

török cikkekSzerkesztés

szia! Látom kitetted az Iris sorozatot. Ezt is tervezem megnézni :D Törökös cikkekkel már nem is foglalkozol egyébként? régen írtál már ezekből kiemeltet.   Szajci pošta 2012. január 10., 19:13 (CET)

hát a törökök nagyrészt be vannak fejezve, minden fontos cikk meg van írva. Több mint 500 török témájú cikket írtam meg, ez gyakorlatilag több mint a fele a repertoárnak :) Írogattam egyébként közben is, pl. az Ezelt. Teemeah   fight club 2012. január 10., 19:25 (CET)
Értem. :D   Szajci pošta 2012. január 10., 19:31 (CET)

MailSzerkesztés

Szia Teemeah, küldtem egy mailt! Pallerti Rabbit Hole 2012. január 11., 13:29 (CET)

...bocs, csak egyszerűbben teszem fel a kérdést, mint a levélben: elég ha ezt a levelezést elküldöm a permissions-hu-ra? Pallerti Rabbit Hole 2012. január 11., 13:34 (CET)

Köszönöm a választ, már fel is töltöttem és elküldtem a maileket! – Pallerti Rabbit Hole 2012. január 12., 11:07 (CET)

hoppá, köszönöm! Látom már ki is cserélted! – Pallerti Rabbit Hole 2012. január 12., 11:14 (CET)

orosz konyhaSzerkesztés

Elnézést! Látom megsértettelek, hogy belekotnyeleskedtem az általad elkezdett orosz konyha cikkbe! Igyekeztem írni neked az elképzeléseimről, de úgy látszik azok az üzenetek nem jutott el hozzád. Ezért most elnézést kérve, hogy elvettem eddig a témádat, jelzem, hogy a cikk további szerkesztését átadom neked. Ha gondolod az általam eddig beírtakat (mivel a megadottaknál jobb forrásaim nincsenek) nyugodtan törölheted! És még egyszer elnézést! --Texaner vita 2012. január 12., 09:50 (CET)

Tényleg csúnya dolog, hogy lenyúltam az ötletedet. A megadott forrásokban minden benne van amit eddig írtam, sajnos magyar forrást valószínűleg borzasztó nehéz lesz találni. A Libriben árulnak borzasztó drágán egy úgynevezett Orosz konyha című művet, ez igazi célebszakácskönyv, szép, szagos, csicsás, csak éppen az konyhához és a gasztronómiához semmi köze. Ha van kedved folytasd! Ha segítség kell szólj! Én leállítottam magamat. --Texaner vita 2012. január 12., 13:56 (CET)

Simon István (sportújságíró)Szerkesztés

Kedves Teemeah! Szeretnélek megkérni, hogy ellenőrizd az oldalt, és még m kikerülhessen a profilkép az oldalra. fontos lenne, köszönöm! Üdv, Tünde --Keiju 91 vita 2012. január 12., 12:06 (CET)

Térey-szócikkSzerkesztés

Szia!

Köszönöm a jelzést. Használtam már korábban a belső linkeket, és a forrás se maradt volna le. Apránként szoktam a szócikkeket írni, fejleszteni, a szabadidőmben - lehet, hogy majd piszkozatként írom meg őket, és nem teszem ki félkészen, úgy nem lesz olyan zavaró.

Üdv, Kállay K. Zoltán

Köszönöm, ezt fogom alkalmazni!:)

Üdv, Kállay K. Z.

KöszönetSzerkesztés

Nagyon szépen köszönöm a támogatásodat! Igyekezni fogok, hogy megfeleljek a bizalmadnak! Pallerti Rabbit Hole 2012. január 13., 15:01 (CET)

Új sablonSzerkesztés

Szép jó estét! A {{Világörökség-portál4}}(?) sablon mintájára tudnál-e csinálni egy olyan sablont, amelyben a következőképpen nézne ki:
   A dessau-wörlitzi kertbirodalom
világörökségi helyszín része 
A lényeg azon lenne, hogy az első sor lenne a változó rész (jelen esetben A dessau-wörlitzi kertbirodalom) illetve az is fontos lenne, hogy ne linkelje automatikusan az első sort, hanem külön lehessen hivatkozni benne a furább címek miatt.
A sablon kb. ugyanolyan széles legyen mint az infobox, hogy lehessen azok alá vagy felé beilleszteni.
Meg szeretném beszélni a VÖR-műhellyel, hogy egy ilyesmi sablonnal próbáljuk kiküszöbölni a kettős infoboxot (pld. épület+vör) a rövidke cikkeken. Ha már az infoboxos megoldás, mármint a beillesztés terve dugába dőlt.
Köszi előre is --Istvánka   posta 2012. január 13., 21:38 (CET)

Tudsz-e segíteni? --Istvánka   posta 2012. január 19., 11:52 (CET)

Kegyed egy zseni  . Hálásan köszönöm! --Istvánka   posta 2012. január 19., 12:20 (CET)

Nekem nagyon bejön, de kíváncsi vagyok a többieknek is tetszik-e? --Istvánka   posta 2012. január 19., 12:32 (CET)

Még egy kérésem lenne. A {{Javasolt világörökségi helyszín}}(?) sablont ki tudnád-e egészíteni egy opcionális paraméterrel, pontosabban egy második sorral, amely zárójelben megjeleníti a javasolt világörökségi helyszín nevét? Az alábbi mintájára:

   A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
(A dessau-wörlitzi kertbirodalom) 

Köszi előre is.--Istvánka   posta 2012. január 21., 11:46 (CET)

Liu CsiangSzerkesztés

Szia! Szerintem ez a név rosszul lett átírva anno, lásd en:Liu Xiang. Egyetértesz? --Regasterios vita 2012. január 14., 19:21 (CET)

de bizony. javítottam. Teemeah   fight club 2012. január 14., 20:14 (CET)

EllenőrzésSzerkesztés

Hello! Mostanában elég sok szerkesztgetést meg új cikkeket csináltam, csak egyik sem kerül valamiért ellenőrzésre. Nem nagyon tudom kihez fordulhatnék, ha szánnál rá néhány percet, azt megköszönném! FirstTBull vita 2012. január 15., 11:12 (CET)

As I see a tegnap este nem sikeredett. Mind1. Tudsz ajánlani egy járőrt, modit aki ráér?

HogyishívjákSzerkesztés

Szia, találtam egy gyöngyszemet: az enwikin van egy en:Wang Jinping, akit az ott megadott forrás ([1]) szerint tényleg így hívnak. Csakhogy másutt meg Wang Jingpin a neve, lásd [2], [3]. Hogyan kereszteljük el szegénykét? --Regasterios vita 2012. január 15., 16:48 (CET)

enwiki szerint. maradjunk konzisztensek. Teemeah   fight club 2012. január 15., 20:02 (CET)

Rendben. --Regasterios vita 2012. január 15., 20:06 (CET)

Erdély és SzabóSzerkesztés

Szia! Pontossan imeretes, hogy kik ők. "Wohlmut Gyula és Schwarz Nándor, budapesti lakosok 1899-ben jelentették be az Iparhatóságnál, hogy „réz és üvegáru ügynökséget és bizományosi ipart szándékoznak űzni”. A céget 1899-ben bejegyezték a cégbíróságon. Ez a cég tekinthető a Labor Műszeripari Művek más néven Labor MIM előfutárának. Az alapítók az ezredforduló után magyarosították a nevüket Erdélyre, illetve Szabóra. Az 1908-as árjegyzék szerint már Erdély és Szabó Laboratóriumi Felszerelések és Tanszerek Gyára." Feltehetőleg félreértettem a szerző kérdést. Összekevertem a feltöltővel. Tambo vita 2012. január 16., 19:40 (CET)

TúrkeveSzerkesztés

Szia! Ránéznél a képekre. Közkincs-régi van rajta, de a Sulinet licence szerint csak oktatási és kutatási célra használható fel. Nem tudom, jól csináltam-e? Üdv. Tambo vita 2012. január 17., 15:22 (CET)

Melyik kat?Szerkesztés

Szia! Nézd meg légyszi, hogy a koreai hullám melyik kategóriába kerülne ezek között: Wikipédia:Kiemelt szócikkek bemutatója. Köszke. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. január 18., 10:30 (CET)

Akkor egyelőre menjen a művelődéstörténetbe, aztán majd bontogassunk alá akkor, ha lesz több hasonló is a film/média katban. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. január 18., 14:44 (CET)

Pak Csong HiSzerkesztés

Szia! Az adott cikk azért volt ezen az irányelvtől eltérő néven, mert ez az OH és a KNMH ajánlása, mint rossz átírásban rögzült szó. Mint például Kim Ir Szen. – Laci.d   vita 2012. január 19., 11:25 (CET)

Fél éve én is belefutottam ebbe! :D Laci.d szerencsére szólt! :D   Szajci pošta 2012. január 19., 11:26 (CET)

Ezekre kellene tenni akkor {{rögzültrossz}}(?) sablont, mert honnan a bánatból kéne tudni bárkinek is az ilyesmit? Nem fogom megtanulni az OH listáját fejből. Teemeah   fight club 2012. január 19., 11:37 (CET)

Való igaz, mondjuk én nem tudtam, hogy létezik ilyen sablon. Ezentúl használni fogom ha ilyen van. – Laci.d   vita 2012. január 19., 11:38 (CET)

Egyébként sablon használata nélkül ott volt a cikk legelején a forrás. – Laci.d   vita 2012. január 19., 11:50 (CET)

MűvésznevekSzerkesztés

Ja, bocs. Azt hittem, hogy ez ott lesz lezavarva... - Akkor majd szóljatok, ha lehet! - Gaja   2012. január 19., 19:42 (CET)

Szerkesztés

Szia! HáeS-sel próbáljuk meghúzni a logó és a borító közötti határt. HáeS tegnap EZT a képet töltötte fel logó licenc alatt, azonban ez az OST borítója így biztos nem maradhat. Ma EZT a képet javasolta helyette, ami még talán súrolhatja a logó kategóriáját, de nem vagyok benne biztos. --→ Sasuke88   vita 2012. január 20., 13:26 (CET)

OK! A logó fent van a Commonsban is mer textlogó. Majd berakjuk azt meg valami filmkockát vagy mangaképkockát azt kész  . --→ Sasuke88   vita 2012. január 20., 14:11 (CET)

KépjárőrSzerkesztés

Szia, köszönöm a segítséget! Nem tudom emlékszel -e a konkrét esetekre amit sablonoztam (most csak pár percem van írni, nem akarom előkeresni) ha látom, hogy szabd licencre van téve, de megtalálom, hogy honnan töltötte le akkor jogértőre érdemes tenni, vagy vitatott licencre? Esetleg, ha most nem emlékszel a képekre akkor holnap előkotrom – több időm lesz. Pallerti Rabbit Hole 2012. január 20., 16:55 (CET)

GuqinSzerkesztés

Szia, ha megkérlek, ránéznél erre a lapra, hogy rendben van-e? Előre is köszönöm! --Regasterios vita 2012. január 21., 11:01 (CET)


Képregény kockaSzerkesztés

Szia.Azt szeretném megkérdezni,hogy ha feltöltök egy képsor egyik kockáját,akkor ahhoz milyen forrást adjak,és milyen licenc alá rakjam? --Dr.Garfbob10(2) vita 2012. január 21., 16:11 (CET)

  ilyesmiről --Dr.Garfbob10(2) vita 2012. január 21., 16:22 (CET)

az a licenc megy rá, ami ezen a képen is van. De forrást adjál meg mert anélkül a feltöltés érvénytelen és törlendő. Teemeah   fight club 2012. január 21., 17:12 (CET)

Köszi.--Dr.Garfbob10(2) vita 2012. január 21., 17:22 (CET)

Hosszú nevű kínai sportolókSzerkesztés

Szia, megint a segítségedet szeretném kérni. Múltkor már kérdeztem, hogy mi van, ha három szótagból áll valakinek a keresztneve, de most még cifrábbal találkoztam, és a biztonság kedvéért megkérdezlek: Si Rijigawa Sze Zsi-csi-ka-va, Wu Ritubilige pedig Vu Zsi-tu-pi-li-ko lesz magyarosan? Mindketten Belső-Mongóliában születtek amúgy. --Regasterios vita 2012. január 21., 18:55 (CET)

Ez nagyon jó kérdés... Mivel kínai állampolgár és valószínűleg kínai betűkkel írják a nevét, kínaiból kell átírnunk, de nem hiszem, hogy kell tagiolni az ennyire hosszú neveket, mert ez már nem a kínai névadás hagyományos formátumát követi, ahol van egy úgymond generációs név (Li Lien-csie) és egy utónév (Li Lien-csie). Szerintem Sze Zsicsikava és Vu Zsitupiliko. De lehet hogy érdemes lenne megkérdezni a helyesírási kocsmán, hogy mások is így vélik-e. A sok kötőjeles formát én ezeknél a kivétel neveknél nem támogatnám, nagyon idegenül néz ki. Teemeah   fight club 2012. január 21., 19:03 (CET)

Megteszem, köszönöm a választ. --Regasterios vita 2012. január 21., 19:09 (CET)

Megtettem, és még egyszer felvetettem a három szótagból álló, dupla kötőjeles keresztneveket, mert volt, aki vitatta. --Regasterios vita 2012. január 21., 20:27 (CET)

Fájl:Wolfram von Richthofen.jpgSzerkesztés

Szia! Ránéznél erre? Nem tudom, hogy ez jó így? Üdv. Tambo vita 2012. január 23., 14:08 (CET)

Szia! Ezért kértem a véleményedet. Azonnalira jelöltem. Üdv. Tambo vita 2012. január 27., 07:29 (CET)

TáblaSzerkesztés

Szia! Úgy rémlik, hogy táblák lefényképezése még nem lesz szabad kép, nem? Ez a kép. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. január 24., 13:52 (CET)

Új infóboxSzerkesztés

Hali!

A járások (újra)létrehozása elkerülhetetlenné teszi, hogy legyen egy rájuk szabott infóbox. (Persze az eddigi kistérségekhez is kellett volna már.)

Olyanra gondolok, ami a történelmi járásokat, a kimúlóban lévő kistérségeket és az új járásokat is lefedi. Ezek mind a megyéken belül szervezett, több községet magukba foglaló egységek, tehát a legfőbb paramétereik hasonlóak a megyékhez vagy bármely más közigazgatási egységhez. Csakhogy hosszú történetük van, és így minden adatukat akár sok időpontra is meg kell adni, ennek a szép megjelenítése jelenti a kihívást. Technikailag nulla szinten értem a dolgot, tartalmilag pedig nagyon zavaros még a fejemben az ügy. Szóval jól feltett kérdésekre van szükségem először, aztán meg a sablon elkészítésére. Segítesz?  

--Peyerk vita 2012. január 24., 22:06 (CET)

CommonsSzerkesztés

Szia Teemeah! Megjött az OTRS engedély a Molnár György (zenész) képre, feltöltöttem a Commonsra ide. A varázsló jól összekuszálta az egész leírólapot, úgyhogy kézzel írtam át mindent. Rápillantanál, hogy jó csináltam -e? Az itteni képet azonnalira tettem, de addig nem akarom törölni, amíg nem bólintasz rá, nehogy valami hiba miatt a Commonsról is töröljék. Köszönöm! – Pallerti Rabbit Hole 2012. január 25., 13:25 (CET)

...az üzenetem után vettem észre, hogy wikiszabin vagy – Joey végül is megoldotta. Gyere vissza minél hamarabb   – Pallerti Rabbit Hole 2012. január 25., 22:50 (CET)

Re:OriconSzerkesztés

Most, hogy utána olvasgattam egy kicsit tényleg Koike Kó, mivel Hiszasi 2001-ben elhunyt helyére pedig fia, Koike került. Mentségemre legyen mondva, hogy az Oricon hivatalos japán nyelvű weboldalán Hiszasi van kiírva a fia meg sincs említve (legalábbis azon a lapon, amit én néztem). A szerkesztésem visszavonásával visszakerült egy döglött link és elavult lett egy pár számadat (alkalmazottak és a kiskereskedők száma). Ezeket visszabiggyesztem. Sillent DX vita 2012. január 27., 10:32 (CET)

Ejj ezt nagyon benéztem: Koike Szókó halt meg 2001-ben, helyére legidősebb fia "小池恒" került.[4][5][6] A "恒" kandzsi (szerintem) tuti, hogy Hiszasit jelent.[7] A "こいけ" a "小池" (Koike) hiraganás alakja (ez stimmel), viszont a Hiszasi (恒) hasonló alakban "ひさし" lenne. Én szerintem akkor is Hiszasi a neve. Sillent DX vita 2012. január 27., 12:02 (CET)

Városnevek a klubnevekbenSzerkesztés

Szia, a kínai focicsapatok, meg egyéb klubok nevét ugye úgy kell átírni, mint bármelyik személynevet?! Ez még a Shanghai Shenhua nevű csapatnál rendben is van, de mi legyen a magyar neve például a Beijing Zhaotai-nak? Pejcsing Csao-taj vagy Peking Csao-taj? Vagy itt egybe kell írni a másik részt is: Csaotaj? --Regasterios vita 2012. január 28., 23:12 (CET)

A Csaotaj, meg a többi hasonló is így egyben legyen akkor, kötőjel nélkül? --Regasterios vita 2012. január 29., 17:10 (CET)

Hallgatás beleegyezés, úgyhogy ezt igennek veszem.   Regasterios vita 2012. január 31., 00:18 (CET)

Hát igen, tekintve hogy úgy emlékszem, a vitalapodon ezt megválaszoltam korábban. Teemeah   fight club 2012. január 31., 00:59 (CET)

Azt hittem, az a rész a hosszú nevű sportolókra vonatkozik, elnézést.   --Regasterios vita 2012. január 31., 01:08 (CET)

Születések és Halálozások kategóriák évenkénti bontásbanSzerkesztés

A sok kocsmafali vita után szavazási javaslat készült a kérdés eldöntésére:

Szia, Csurla vita 2012. január 31., 08:24 (CET)

LogókSzerkesztés

Szia, szerinted maradhat ez a logó, vagy törlendő: Fájl:Lotus F1 Team.png? Kérdezném még ezeket is: Fájl:Halle Open non sponsor logo.jpg, Fájl:BMW Open logo.jpg, Fájl:Serbia-open-logo.png. --Regasterios vita 2012. február 1., 11:48 (CET)

Csak azért fordultam hozzád, mert Tambo rád hivatkozott, amikor rákérdeztem, miért tette rá a sablont a Lotus-logóra. Én úgy tudtam, hogy egyelőre feltölthetőek a logók engedély nélkül is, de csak szemléltetésképpen használhatóak fel, nyilván egyszer, az adott szócikkben. Ezt szerettem volna tisztázni. --Regasterios vita 2012. február 3., 21:04 (CET)

Valamiért nem kaptam csíkot február 1-én. Most láttam csak az üzit. A logók feltölthetőek forrás és leírás mellett. Teemeah   fight club 2012. február 3., 21:15 (CET)

cikkSzerkesztés

Szia!

Nem beképzeltségből mondom de a Rex felügyelő epizódlistáit megcsináltam 7. évadig aztán valaki betete a további évadokat és elég össze-visszaság az egész.

ITT

Inkább akkor maradjon úgy és akkor majd át lesz rendezve.

--Jani47 vita 2012. február 4., 18:49 (CET)

Jó hát nem is gondoltam arra h csak az enémy és mindenki kerülje el a cikket :)

--Jani47 vita 2012. február 4., 19:14 (CET)

AgavekonyvekSzerkesztés

Szia! [8]

Megnéznéd nekem ezeket a képeket? Néhányra vitatott licencsablont tettem, de úgy érzem, nem árt egy felülvizsgálat. Köszi előre is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 5., 13:42 (CET)

Hongkongi névSzerkesztés

Szia, csak összeakadtam eggyel. A pekingi uszoda neve en:Ying Tung Natatorium, amelyet egy hongkongi üzletemberről, en:Henry Fok Ying Tungról neveztek el. Hogyan nézzen ki magyarosan a stadion neve? (Ezt a Natatorium szót sem tudom hova tenni.) --Regasterios vita 2012. február 8., 01:57 (CET)

Köszönöm a választ! --Regasterios vita 2012. február 8., 13:10 (CET)

A KF-en felmerült még egy kérdés az egyik helyszínnel kapcsolatban. Nézz rá, kérlek. Regasterios vita 2012. február 10., 16:49 (CET)

Vélemény kérésSzerkesztés

Szia! Ezt a kérdést tették fel [Nemzetközi Cirkuszfesztivál győztesek listája#Kérés|Ezt]. Nem tudom eldönteni. Várom a véleményedet. Üdv. Tambo vita 2012. február 10., 22:48 (CET)

muszujSzerkesztés

Tisztelt Teemeah! Nem kis megdöbbenéssel olvastam sorait, és elmondom, megbántott. De mindez semmi, ahhoz képest, hogy Ön a szabályoknak csak a betűjét nézi, de a szellemét nem! Látom Ön nagy tapasztalatú szerkesztő, nem úgy mint 50 felett járó műkedvelő jómagam, mégis engedje meg nekem, hogy kicsit rávilágítsak az Ön által kifogásolt fényképre! Széles érdeklődési körömbe került az elmúlt időben egy nagyon szép irodalmi válogatás Kalotaszegről, benne nagyszerű leírásokkal a népviseletről, különösen a női muszujról, bagaziáról. Mivel a leírás nem volt elég szemléletes, gondoltam a wikin csak van egy fotó, amin a muszuj viselésének egyedisége jól látható, de a nagyon részletes wiki leírás mellett sajnos jó fotó nem volt. Találtam viszont a neten egy ránézésre is minimum 70éves fotográfiát, amit Ön kifogásol a szabályokra való hivatkozással. Biztos Önnek van igaza - betű szerint. Szerény véleményem szerint viszont Ön nagy hibát követ el, ha a képet visszautasítja! A fotó általam ismert eredetét megjelöltem, azt nem újságból szkenneltem, mint feltételezi, a kép - annak tartalma, kinézete alapján - joggal feltételezhető életkorát pedig már ecseteltem. Témája viszont olyannyira népi, hogy az már ennél nagyobb közkincs nem is lehetne. Tudja Ön, mi az a muszuj? Tudja Ön azt, hogy mitől olyan egyedi a viselésének módja? Tudja azt, hogy - sajnos - ma már alig viselik? Csak egy kicsit olvasson utána, és gondolkodjon el a kép jogsértő? mivoltáról! kezét csókolom --Swissroll vita 2012. február 11., 00:10 (CET)

KönyvborítóSzerkesztés

Szia, Teemeah, köszönöm a jelzést, nem tudtam. Töröld. Üdv. --Quijo vita 2012. február 14., 16:40 (CET)

török segélySzerkesztés

Üdv Timi! Tudsz nekem néminemű török segítséget nyújtani? Ezt a matricát kellene megrendeljem és egyelőre nem boldogulok a kosárba tétellel sem... 8-S --Gyantusz vita 2012. február 14., 23:18 (CET)

Ó, nagyon szépen köszönöm! Kellemes estét! ; ) --Gyantusz vita 2012. február 15., 00:15 (CET)

Fájl:Enter shikari-a38 budapest 2011.jpgSzerkesztés

Szia, én nem találtam meg a képet az interneten, azért tettem ellenőrzötté a múltkor. Nem értem, mi az oka az engedély hiányolásának. --Regasterios vita 2012. február 15., 00:39 (CET)

Értem. Az Exif tényleg gyanús, én csak azt néztem meg, hogy tavaly szeptember 13-án volt-e ilyen esemény (de ha jól emlékszem, a metaadatok nálam több képnél csonkán jelentek meg pár nappal ezelőtt, csak a fejléc látszott, s ennél a fotónál sem emlékszem, hogy láttam volna az adatokat). Egyébként a második változat viszonylag nagy felbontású. --Regasterios vita 2012. február 15., 11:08 (CET)

CsillagpotyogtatóSzerkesztés

  Csillagpotyogtató
Az utóbbi időkben folytatott jelentős számú kiemelt cikk-gyártási tevékenységedért!

RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 15., 09:43 (CET)

Köszönöm :) Remélem nem jelenti azt, hogy "futószalagon gyártom" őket LOL :) Teemeah   fight club 2012. február 15., 10:03 (CET)

Gratulálok! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. február 15., 10:09 (CET)

Hongkongi név kiemelésre váró szócikkbenSzerkesztés

A segítségedre volna szükség egy kiemlésre váró szócikkben. Megnéznéd ezt? Köszönöm! --Regasterios vita 2012. február 15., 12:36 (CET)

re: muszujSzerkesztés

Kedves Teemeah! Köszönöm válaszát, megértettem és tudomásul vettem. Mindazonáltal továbbra sem értek egyet ... a törvénnyel! --Swissroll vita 2012. február 15., 16:28 (CET)

LinkSzerkesztés

OK. Én nem szoktam sűrűn használni, úgyhogy nem tudom, hogy műxik. Csak annyit láttam, hogy nem látok semmit. Legközelebb szólok. – LA pankuš 2012. február 15., 22:21 (CET)

Hello, a sátán pecsétje az nincs jogvédelem alatt mivel a spirit stanisták a jelképeiket szabadon terjesztik!

Kiemelés-megvonásSzerkesztés

Érdekes lenne véleményed itt (is): Szerkesztővita:RepliCarter/Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre#Azonos témák korlátja a munkapadon. Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 21., 12:42 (CET)

Szerinted egy több mint 2000 éves jelképet ki védi szerzői joggal? Idejön Enki és a többiek levédetni?

Nemek infoboxbanSzerkesztés

szia! ezt tulajdonképpen megszavazta a közösség. Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív76. lépsz valamit? te vagy az infoboxguru :) Alensha 2012. február 27., 21:59 (CET)

Az év szócikke 2011-ben: Színház, film és szórakozásSzerkesztés

  Az év szócikke 2011
A 2011-es Az év szócikke versenyen a Bruce Lee című szócikked a színház, film és szórakozás kategóriában az első helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 28., 11:01 (CET)

Köszönöm :) Teemeah   fight club 2012. február 28., 11:03 (CET)

Ehhez is kellene a tudásod!Szerkesztés

Szia!

Ennek a megoldásához is szükség lenne a szakértelmedre. Részletek Tambo és az én vitalapomon. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 28., 21:58 (CET)

ÜveggyárSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Nagyon-nagyon kezdő szerkesztő vagyok a Wikin, de elolvastam amit csak lehet.

Természetesen a képeket valóban én készítettem. Örülök, hogy profinak látszanak, bár korántsem azok (csak egy üveglap, alá alufólia, az ablakra pauszpapír kell, és az áteső fény lehetőleg nem erős napsütésben, utána egy kis Photoshop).

Egyébként a gyár üvegtervezője/designere voltam majd 33 évig (ma munkanélküli vagyok). Többek között termékfotókat is készítettem árlistákhoz, archiváláshoz, honlaphoz, vevőknek, stb. Ezek a képek nem jelentek meg katalógusban, sohasem voltak levédve.

A katalógusképeket mindig profi fotós csinálta a cégnek, azokat a fotós levédette, a cég fizetett a használatukért.

A gyár ma már gyakorlatilag nem létezik, egy ingatlanhasznosító vette meg. Minden nap eljárok előtte, és fájó szívvel nézem, ahogy romlik az állapota. Ma még nem tudni, mi lesz belőle. Szerettem volna, ha egy ilyen régi, nagy múltú, és szép sikereket elért cégnek legalább az emléke megmaradjon.

Nagyon köszönöm, hogy írtál, minden segítség jól jön. Remélem, megnyugtattalak a képekkel kapcsolatban.

""Zsuzsa60"" – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zsuzsa60 (vitalap | szerkesztései)

Pinjin-magyaros váltás gombjának helyeSzerkesztés

Szia

Véletlenül észrevettem a műszaki kocsmafalon ezt a kérésedet. A módosítás tulajdonképpen kész van (egy allapomon tesztelve), de van egy kis szépséghiba: a Sablon:Sablonhomokozóban látható módon oldottam meg a dolgot, csak az a gond, hogy a <span> tag "id" paraméterének az értéke a legenerált oldalon valamiért nem "kinai_switch", hanem ".22kinai_switch.22" lesz. Te értesz a sablonokhoz, nézz rá, légyszi.

Winston vita 2012. március 1., 12:17 (CET)

Kész van, viszont észrevettem, hogy egy csomó különböző sablon van, ami a kínai átírásra figyelmeztet. Nem lehet ezeket lecserélni egyre a sok közül? – Winston vita 2012. március 8., 23:36 (CET)

KaohsiungSzerkesztés

Szia, kérdezni szeretném, hogy ennek a lapnak miért Kaohsiung a neve, s nem Kaohsziung, ahogy a bevezető is írja. Azért jött elő most, mert egyik szülötte, Hszie Su-vej épp ma nyert meg egy tenisztornát. --Regasterios vita 2012. március 4., 17:25 (CET)

Tajvan esetében eléggé vitás az elnevezés, mert a városok rendeletben szabályozzák a hivatalos latin betűs nevüket. Teemeah   big bang is ALIVE 2012. március 4., 17:34 (CET)
Értem, köszönöm! --Regasterios vita 2012. március 4., 17:40 (CET)

FolkSzerkesztés

Magyar zenei könyvekben én eddig csak "folk zenének" lefordítva láttam, akár Dylan, akár mások kapcsán. Hogy az idézett szövegben a "folk music" a koreai fiataloknál mennyire felel meg az ő autentikus népzenéjüknek, az jó kérdés, de ha simán folk zenének fordítod, vagy a "hippi folk music"-ot simán csak hippi folk zenének, akkor jársz legjobban szerintem. --Ary vita 2012. március 5., 11:37 (CET)

Egy díj neked!Szerkesztés

  Az eredeti barnstar
Szeretnék gratulálni a kínai témájú szócikkekhez, amikben ha jól láttam leggyakrabban Te működtél közre. Elsőnek a kínai irodalomról írt cikk tűnt fel, ma pedig a kínai írásról szólónál nem bírtam ki, hogy ne gratuláljak. Persze gondolom, hogy ezeket nem egyedül csak te alkottad (ha mégis akkor bocs), de a laptörténeteket átnézve úgy látom komoly közöd volt mindegyikhez és még más kínai témájú cikkhez is. Rendkívül precízek és pontosak! Bár minden ilyen cikk ilyen lenne mint a fent említett kettő.

Üdvözlettel,

Confucius :-) Confucius vita 2012. március 5., 21:12 (CET)

együttműködésSzerkesztés

Szia!

Nagyon jó lenne egy-két kínai témájú szócikket feljavítani, amikben vannak tartalmi hibák - a hibás forrásoknak köszönhetően, illetve egy-két új szócikket megalkotni, amik egyáltalán nem léteznek még. A szócikkek megírását vállalnám, de azok WIKI-s megjelenítését soha nem tudnám olyan színvonalon megtenni, mint Te vagy Tao Kai....ehhez már lassú a felfogásom :-( Arra gondoltam, hogy cooperálhatnánk: én átküldöm neked az általam megírt szócikeket Te pedig megszerkesztenéd azokat belátásod szerint. Egyetlen cél vezérel: hogy a WIKI-n megjelenő kínai témájú szócikkek minél pontosabbak legyenek. Szívesen venném, ha így össze tudnánk dolgozni! :-) Szólj ha küldhetem az első szócikket!

Üdv,

Confucius

Re: SablonSzerkesztés

Én pussz!   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 7., 11:45 (CET)

Van valami oka annak, hogy a második difflink följebb csúszik? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 7., 13:05 (CET)

Jól van, nem gond, így is teljesen megfelel. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 7., 13:52 (CET)

Mechanical royaltiesSzerkesztés

Megtisztelsz kérdéseddel.
A fogalom a magyar nyelvbe is "átszivárgott", pedig a "mechanikai" szó ma már csak metafora. (Az angol Wikin a kintorna-hengerekre vezetik vissza a szó eredetét.) itt
Kényelmes fordítók a royalty szót is átemelik néha, bár használatára semmi szükség. A "szerzői jogdíj" ((régiesen honorárium) használatát ajánlom, legfeljebb a mechanical royalties-nak megfelelő korlátozással (pl. a csengőhangok után járó jogdíj).
Üdv.

Nőnapi köszöntésSzerkesztés

 
Szépséges nők, jó asszonyok,
Kívánok boldog, víg nőnapot.
– Istvánka   posta 2012. március 8., 08:50 (CET)

Kellemes Nők Napját kívánok! DenesFeri vita 2012. március 8., 12:05 (CET)

Viktor Baloha-képSzerkesztés

Ha minimális fáradságot is vettél volna, hogy utánanézz az ukrán szerzői jogi kérdéseknek, akkor rövid úton kiderült volna, hogy a kép a 2001-ben hatályba lépett ukrán szerzői jogi törvény 21. ciikének 4. bekezdése alapján felhasználható a szerző megjelölésével (konkréten: a kép egy nyilvános tájékoztatásra szánt életrajz része). Ha az MNSZ honlapjának alján található rövidke sort végig tudtad volna olvasni, akkor az is világossá válhatott volna, hogy a © 2011 «МНС України» szövegrész után található még egy pár szavas, ám annál fontosabb rész, amely pont a fentebb hivatkozott 21-es cikkhez kapcsolódik: При використанні матеріалів посилання на МНС України обов'язкове. Azaz az anyagok felhasználása során az MNSZ-re mint jogtulajdonosra való utalást fel kell tüntetni. A képen ennek megfelelő sablon található. Ugyanez a sablon van az ukrán wikire feltötlött képen is. A kép amúgy már nincs meg az MNSZ honlapján. De van helyette új. Sőt, hogy kényelmesebb legyen a felhasználása, még külön nagyfelbontású változatban is feltöltötték. Itt azonban bizonyára nem a magyar wikre gondoltak, mert itt elég sajtáságosan és önkényesen értelmezik a szerzői jogi kérdéseket a téma felkent szakértői. Jelen bejegyzésemre nem várok sem választ, sem reagálást. Tisztelettel, --VargaA vita 2012. március 8., 12:34 (CET)

köszönetSzerkesztés

Szia! Köszönöm a bíztatást és a segítséget! Rendben, nekiugrok...lesz ami lesz :-) üdv, Confucius

Lun jüSzerkesztés

Szia! Nos, akkor biztatásodra megpróbáltam feltenni a szócikket "Lun jü" címen. Ha időd engedi légyszíves nézd át! Köszönettel, Confucius vita 2012. március 9., 18:57 (CET)

Lun jü 2Szerkesztés

Szia! Köszönöm a gyors átnézést! Hétfőn folytatom a javítást. Üdv, Confucius vita 2012. március 9., 20:23 (CET)

Lun jü javításSzerkesztés

Szia! Nagyon köszönöm a jótanácsaidat! Megpróbáltam minden általad felvetett hiányosságot kijavítani és pótolni. Megjegyzem pont azt a képet akartam én is feltenni az elejére, amit Te tettél fel. :-) A kínai átírással kapcsolatos problémát is megpóbáltam orvosolni, de ez egy nagyon fogós kérdés (mint ahogy azt Te is tudod). Ha ráérsz légyszíves ellenőrizd! Köszönet! A Lun jü-höz kapcsolodóan a Konfuciuszról szóló oldalba szeretnék még beleszerkeszteni, amivel kapcsolatban a következő kérdéseim vannak: Mi van akkor, ha szerintem nem helyes egy-két adat, vagy akár egyész bekezdés abból ami most fennvan? Illendő másnak a munkáját törölni? De ha nem törlöm akkor írjam alá a más forrásokból származó véleményeket? Merthogy ami most fennvan életrajz, az egy olyan forrásra támaszkodik, ami inkább a legendákat dolgozta fel a tudományos tények helyett. A wiki cikk írója természetesen a legnagyonn jóhiszeműséggel járhatott el, hiszen a cikk megírásakor egy olyan könyvre támaszkodott, ami hitelesnek mutatkozott. Lehetséges ilyenkor átfogalmazni az egész cikket? És végül a legnagyobb bánatom: Konfuciusz nevét a magyar helyesírási szótár sajnos így írja: "Konfucius", ami azonban nem helyes és ráadásul nem egyezik a gyakorlati használattal. Minden Magyarországon megjelent tudományos írásban a név mint Konfuciusz szerepel, sőt még a Konfuciusz Intézet neve is ekként van írva. Tisztában vagyok vele, hogy a Wiki-n követni kell az aktuális hivatalos szabályokat, de nem lehetne úgy, hogy a "Konfucius" lenne átirányítva a "Konfuciusz" névhez és ott egy rövid magyarázatot adnánk? Remélem nem fárasztalak! Ha igen nyugodtan szólj! :-) Üdv, Confucius vita 2012. március 12., 11:43 (CET)

CommonsbaSzerkesztés

Szia! Mint Csigabinak is leírtam nem nyitom meg szerkesztésre, hanem a sablonnal javaslom törlésre. Mivel ugyanaz marad a neve, üresen hagyom. Nincs ott semmiféle 1=. A 42 képből 1 képet nem tudott törölni. Lehet, csak frissíteni kellett volna. Üdv. Tambo vita 2012. március 12., 15:52 (CET)

kínai átírásSzerkesztés

Szia! Köszönöm az ismételt segítséget! A kínai átírásokkal kapcsolatban teljes mértékben egyetértek veled. Ja, és el tudom képzelni a korábbi heves vitákat. :-) Semmiképp sem mennék bele, de azért a "Konfuciusz" "z"-je kapcsán lehet, hogy megpróbálom a kocsmafalat. Üdv, Confucius vita 2012. március 12., 18:05 (CET)

MicsikoSzerkesztés

A nevek rendben. Az enwikié bővebbnek látszik, abból nem lehetne? Kétlem, hogy könyvtárban róla sok mindent találnál. – Pagonyfoxhole 2012. március 13., 12:23 (CET)

Chembox újSzerkesztés

Szia! Kérdezném, hogy a {{Chembox új}}(?) helyett van-e valami modern egységesített infobox, mert a higany(I)-oxid nyomán rám írt RepliCarter, hogy cseréljem, de hogyan, ha nincs mire  . --→ Sasuke88   vita 2012. március 14., 15:14 (CET)

Szerintem Gyimhu talán tudna segíteni. Legalábbis az szerepel a szer. lapján, hogy programozó matematikus és amúgy is szokott vegyületes szócikkekkel dolgozni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. március 14., 17:15 (CET)

az sajnos nem elég :) van még pár programozónk itt, de nem segít :) mert egyebek mellett a wikikódhoz kell érteni, de durván. Teemeah   big bang is ALIVE 2012. március 14., 18:24 (CET)

Ja, akkor meg sem lehet kérdezni. :-) Végül is ő nehezebben tanulja meg a wikikódokat, mint egy nem programozó. Van bármi vesztenivalótok azzal, ha megkérdezitek? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. március 14., 18:55 (CET)

  (Szerkesztési ütközés után) OK, köszi a választ. Akkor szabad a gazda, hogy ki készíti el  . Megpróbálok összetákolni valamit, bár gyökér vagyok a programozáshoz  , de ha látok valami forráskódot, akkor tudok vele valamit kezdeni. --→ Sasuke88   vita 2012. március 14., 18:58 (CET)

Se7enSzerkesztés

Szia! Bár a versenyben a Se7en szócikkre beírtad, hogy forrásoltad, én nem látok forrásokat. Csigabi itt a házam 2012. március 16., 11:12 (CET)

Gondoltam, hogy ez az oka, de arra kérlek, hogy ne nehezítsd meg a dolgunkat és csak akkor írd be a pontot, ha már valóban megtörtént a változtatás. Csigabi itt a házam 2012. március 16., 11:21 (CET)

Liu Jing vs Liu QingSzerkesztés

Szia! Átírva mindkettő Liu Csing. Ilyenkor hogyan kell megcsinálni az egyértelműsítő lapokat? Az egyik már megvan: Liu Csing (ezek lennének a en:Liu Jing nevűek). Írjam ugyanide a en:Liu Qing nevűeket is? --Regasterios vita 2012. március 16., 17:51 (CET)

Van cifrább is: Liu Jing most pinjinként a Liu Csing (egyértelműsítő lap)-ra mutat, mezítlábas magyarosként viszont majd a Liu Ying nevűeknél a még nem létező Liu Jing (egyértelműsítő lap)-ra kéne mutatnia... Van javaslatod? --Regasterios vita 2012. március 16., 18:11 (CET)

Vedd az egészet egy lapra :) A Liu Jing mutasson a Csingekre, mert a magyarost úgyse hazsnálja rajtunk kívül senki, kizártnak tartom, hogy bárki Liu Jing néven keresgélné a Yingeket itt. Teemeah   big bang is ALIVE 2012. március 16., 19:23 (CET)

A tanu című film és vitalap képkockáinak törléseSzerkesztés

Szia!

Köszönöm a figyelmeztetést. A vitalapra írtam egy választ, javaslattal kiegészítve. A kritikus (szerintem jobbító észrevételeim) nem ellened irányulnak, hiszen Te azon kevesek közé tartozol, akik a törlés előtt figyelmeztetést küldenek. Ezért és a fáradhatatlan munkádért köszönettel tartozom. Üdv. ! – Kispados vita 2012. március 16., 19:36 (CET)

Szia! Köszönöm a felajánlott segítséget, a más céllal, a vitalapon elhelyezett képekkel kapcsolatban! Én nem ismerem az általad javasolt módszert. A tanu szócikk átszerkesztését egy-két napon belül megcsinálom. A vitalapra kiteszem a törölhető képek címét.! Szép napot kívánok! – Kispados vita 2012. március 18., 10:52 (CET)

Re: Big Bang-diszkográfiaSzerkesztés

Köszi a figyelmeztetést, igazad van, valószínűleg a nagy cikkértékelés közepette valamit félreírtam. Javítottam. Jó szerkesztést! – Jmagyar1993 vita 2012. március 18., 10:10 (CET)

Re: Arkkitehtuuri1.jpgSzerkesztés

köszönöm az észrevételt. Meg tudnád mondani, hogy melyik szócikkben szerepelnek ezek a képek? Az engedélyek emailben vannak, szívesen továbbitom. – bori vita 2012. március 19., 10:15 (CET)

Vegyület infobox: CélegyenesbenSzerkesztés

Szia! Nagyjából el is készültem a {{Vegyület infobox}}(?)-szal. Ami még hátravan: paraméterek pontosítása (pl. a képződéshő és a standard képződési entalpia lehet, hogy ugyanaz), esetleges kiegészítés, színek beállítása, jól használható sablondokumentáció, CSS-ikon. Amúgy nemtom mi volt ezen olyan rohadt nehéz   Rage Comic illusztráció. --→ Sasuke88   vita 2012. március 19., 14:11 (CET)

Én se értem, de ezzel a forráskóddal működik :). Ami a lecserélést illeti, tartok tőle, hogy kézzel kell majd csinálni, mert annyira eltér a három féle chemboxtól. --→ Sasuke88   vita 2012. március 19., 18:35 (CET)

Bocsánat!Szerkesztés

Látom, hogy te egy igazán nagy zseni vagy, akkor miért nem vetted a fáradtságot és készítetted el te a weblapot. Könnyű ahhoz kritikát fűzni aminek már van kerete. Egyébként senki sem kérte, hogy órákat dolgozz a lapon!

Ja igen értek az angolhoz sőt az olaszhoz is, de mindegy.

Választ nem kérek vissza!

cikkSzerkesztés

Hello!

ITT van egy olyan hogy Gone Nutty és az át van írányitva a Jégkorszak filmre.

Én megcsináltam külön ennek a Gone Nutty-nak a cikkjét csak nem tudom mit csináljak hogy a ne a Jégkorszak mesére hanem az én cikkemre mutasson.

Nam tudom h érted e ahogy leírtam.

--Jani47 vita 2012. március 19., 20:09 (CET)

Mondtam nem kérek választ, de ezek szerint teljesen mindegy volt!

Én nem próbállak, és akarlak meggyőzni semmiről, de egy ilyen zseniális elmével esélyem sem lehet. Az egyszer biztos, hogy nekem áll feljebb, mert a bunkóságnak, és a lekezelésnek is van határa. Azért, mert te vagy valamilyen tudás birtokában nem kellene ilyen módon villogni vele, mert hibázni emberi dolog. (nem használok fordító programot oldalak fordítására!)

Azt tudom javasolni, hogy használj szemüveget, és ne legyenek sztereotípiáid a másikkal szemben egy hiba után.

Többet nem pazarolok az időmből baromságokra.

--

öööö..tessék?...én nem irtam semiféle választ...és mire értetted a lekezelést?...arra hogy azt írtam: "Nem tudom h érted e ahogy leírtam."?..ezt azért írtam mert elég hülyén fogalmaztam meg.

Az átirányítást meg azért kérdeztem meg megcsináltam a cikket és gondoltam ha megvan külön akkor átirányítom...én nem gondoltam semmiféle villogásra és ilyenekre.

Igen forditót használok és az adott szöveget étformálom hogy értelmes legyne a mondat, de én ezzel nem villogok.

Légyszi ezt tisztázzuk hogy mi a helyzet mert nem értem.

– Jani47 vita 2012. március 19., 21:29 (CET)

ÚRISTEN!..hát az a HSZ eléggé lelombozott...azt hittem nekem lett írva...de akkor szerencsére nem:)

– Jani47 vita 2012. március 20., 18:31 (CET)

Re:Bülent ErsoySzerkesztés

Valóban, a lap tartalmával semmi probléma, csakhogy a bővítendő besorolásnak feltétele egyben a használható bevezető is, ezen feltétel teljesülését pedig én nem látom. Jó szerkesztést! – Jmagyar1993 vita 2012. március 20., 16:25 (CET)

Talán ez is mutatja, hogy a cikk még nem érett a bővítendő besorolásra. Hangsúlyozom, nincsenek tartalmi hiányosságok, minden lényeges információ szerepel az előadóról, de az ember valahogy többet várna egy bővítendő szócikktől. – Jmagyar1993 vita 2012. március 20., 16:40 (CET)
Nem vitatkozom veled, elismerem, hogy jobban ismered az énekesnő életéről található forrásokat. Elhiszem, hogy a rendelkezésre álló forrásanyag miatt (sajnos) csak ennyit lehet megjelentetni a Wikipédián. DE! A cikkértékelésnek általánosnak kell lennie. Nem szabad minden egyes cikk esetében viszonyítani - mennyit lehetne írni és ebből mennyi szerepel a szócikkben. Úgy gondolom, hogy Bülent Ersoy cikke általánosan nézve nem éri el a bővítendő szócikk szintjét (ennek ellenére erős vázlatos). – Jmagyar1993 vita 2012. március 20., 17:02 (CET)

kiemelésSzerkesztés

Szia! Gratulálok az Iris-hez, kemény menet volt. Elfogytunk a kiemeltszavazáson, de azért sikerült pár embert megkérnem, hogy nézzenek rá a cikkekre.   Szajci pošta 2012. március 23., 07:44 (CET)

Törölhető képek és egy felkérésSzerkesztés

Szia!

Megbeszélésünk értelmében A tanu című lapot átszerkesztettem és a szócikk vitalapjára kitettem 23 törölhető kép címét.

Egy -általam vitatott- szócikk cím átnevezése miatt indítottam egy megbeszélést a helyesírási kocsmafalon. A wikipédia állomány vizsgálata során észrevettem, hogy 2006-ban a "Sziget fesztivál" szócikket átnevezted Sziget Fesztiválra. Most egy ellenkező előjelű műveletet vitattam a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál címével kapcsolatban. Ha rendezvény nevek helyesírásával kapcsolatban van véleményed kérlek írd meg a kocsmafalon. [9]

Üdv.! – Kispados vita 2012. március 24., 22:25 (CET)

SablonSzerkesztés

Szia. Pagony javasolta, hogy forduljak hozzád. Szeretnék ennek a lapnak magyar verziót készíteni. De elakadtam ennek az infoboxnak a fordításánál. Kellene egy használható infobox. De én nem tudok újat csinálni. Tudnál segíteni egy új infoboxot létrehozni? Vagy ajánlani egy már létezőt ami hasonlít az angolhoz? Nyikilka vita 2012. március 25., 17:10 (CEST)

Kösz az infot. Azt hittem ennél egyszerübb. Kinlódok még egy keveset. Nyikilka vita 2012. március 25., 19:27 (CEST)

Re:MiyaviSzerkesztés

Nincs mit, nem olyan bonyolult az. Viszont láttam, hogy te (egyébként így belegondolva nagyon helyesen) "magyarosan" írod a címeket, tehát csak a kezdőbetűből lesz nagybetű. Szerint ezt (is) bele kéne valakinek írnia a WP:JAPÁNba, mert nem csak nekem nem volt egyértelmű (elég csak benézni a Kategória:Mangákba), a másik pedig az alcímek dolga, amiket én mostanában az angol wikinek megfelelően írok át. Sillent DX vita 2012. március 26., 12:30 (CEST)

KonfuciuszSzerkesztés

Szia! (Biztatásodra) elkezdtem javítgatni a Konfuciusz szócikket. Persze még majd folytatom, amint időm engedi. Légyszíves nézd át és szólj, hogy mit lehetne jobban! Köszönettel, --Confucius vita 2012. március 27., 19:30 (CEST)

HuncraftSzerkesztés

A Commons:Kocsmafalra érkezett egy kérdés a Huncraft játékszoftver képeivel kapcsolatban. Tudsz segíteni? – Rlevente   vita 2012. március 28., 20:43 (CEST)

Article requestSzerkesztés

Hi! Would you be willing to make a short article on en:City Colleges of Chicago? It is the community college of Chicago. It has a Hungarian population, and it once had a website in Hungarian: http://wayback.archive.org/web/*/www.ccc.edu/Hungary.asp

Thanks WhisperToMe vita 2012. március 30., 13:03 (CEST)

Okay - thanks for the tip! I'll post it in the village pump! WhisperToMe vita 2012. április 4., 05:21 (CEST)

Nincs összegzés(?)Szerkesztés

Szia!

Látom, hogy sok képen megcsináltad az összegzés javítását, kérlek, hogy ne felejtsd el ilynekor levenni a problémasablont,

Fogalmam sincs, miről van szó. Azt írd le, hogy mit kellene csinálnom most. Például HOL nem vettem le a problémasablont, vagy hol kellene látnom ezeket a fájlokat? misibacsi*üzenet 2012. március 30., 18:20 (CEST)

Hát a helyzet az, hogy nem emlékszem 2010-ben konkrétan milyen képek leíró lapját módosítottam, de ha mindez inkább a jövőbeli módosításokra vonatkozik, majd figyelni fogok rá. misibacsi*üzenet 2012. március 30., 18:55 (CEST)

LogóSzerkesztés

A logót önmagában nem található meg ilyen formban sehol sem. A képet három másik kép felhasználásával készítettem. A képeket paint segitségével szerkesztettem eggyé. Ekkor mindhárom linket be kell illesztenem?

ÁtszerkesztésSzerkesztés

Szia !

A segítségedet szeretném kérni. Egy régebbi szerkesztésemet szeretném átszerkeszteni. A Sisa(vezetéknév) szócikkről lenne szó. Szeretném rövidebb és tömörebb változatban. A történelmi részét és a felsorolásokat is átszerkeszteném. A felsorolásokat rövidíteni szeretném, mivel folyamatosan kutatom a témát és már a szócikk megírása óta is annyi új adattal tudnám bővíteni ami egy szócikkben már sok szerintem. Szeretném, ha lényegre törő lenne hasonlóan mint Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája könyvében. Ha megoldható holnap neki is tudnék kezdeni, de amíg valaki nem bólint rá nem merem elkezdeni. --Szavár vita 2012. március 30., 21:07 (CEST)

2012-es tavaszi nagytakarításSzerkesztés

Gratulálok a karbantartó versenyen elért eredményedhez! Kérlek, helyezésed sorrendjében válassz nyereményt az eredményhirdetés oldalán. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. április 2., 08:57 (CEST)

Szia! Gratulálok a karbantartóversenyen elért eredményedhez! Ha sikerült választani nyereményt, kérlek küldd el az elnokseg wikimedia.hu-ra Te is, hogy milyen címre vagy e-mail címre küldhetjük a nyereményed. Köszi szépen --Dami vita 2012. április 6., 13:43 (CEST)

Sablon:KétfélekínaiSzerkesztés

Szia! Mi legyen ezekkel? Speciális:Mi hivatkozik erre/Sablon:Kétfélekínai. Úgy látom, hogy a legtöbb cikk a {{Pinjin és magyaros}}(?) sablont használja, bár az igazán lényegi különbség nem látszik a két sablon között, viszont nem is átirányítás egyik a másikra. Hm? – Joey   üzenj nekem 2012. április 7., 04:05 (CEST)

HúsvétSzerkesztés

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok! Szalakóta vita 2012. április 7., 20:42 (CEST)

Sablon/LaptörténetSzerkesztés

Szia! Tudsz egy olyan sablont, ami úgy mint a {{korr}} , csak formázási hibákra utal?

Köszi!

Sutka99  Üzenet 2012. április 8., 18:41 (CEST)

Látom kiraktad! Köszi! :)

Sutka99  Üzenet 2012. április 8., 18:44 (CEST)

LaptörténetSzerkesztés

Szia! A Laptörténet részben látható indoklás, hogy miért lett törölve, visszaállítva, stb.

Hogyan/hova írtad az indoklást? Vagy az csak adminoknak lehetséges?

Sutka99  Üzenet 2012. április 8., 19:36 (CEST)

Nincsen semmi, rájöttem! ;) Sutka99  Üzenet 2012. április 8., 19:37 (CEST)

Ez sem felel meg hírforrásként Joe Muranyiról? http://jazzlives.wordpress.com/2012/04/22/goodbye-josephus/ Apród vita 2012. április 23., 17:45 (CEST)

Még mindig licencSzerkesztés

Szia! Tipródok ezzel a Konáraki templommal. @nak a fejemre engedélyt adni. Ha ilyen licenccel találok képet az már jó?[10] Ebben van BY meg SA is. Köszi,-- Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. április 8., 21:55 (CEST)

TajvanSzerkesztés

Szia!

Örülnék, ha elolvasnád az eszmecserémet Burumbátorral Tajvan szócikke kapcsán: Szerkesztővita:Burumbátor#Tajvan.

Köszi, üdvözlet, és szép ünnepeket! Ádám 2012. április 9., 00:42 (CEST)

Én is egyetértenék az átnevezéssel Ádám érvei alapján. Esetleg szavazás?--Szilas vitalapom 2012. április 9., 14:08 (CEST)

Csipkés kesztyűSzerkesztés

Kedves Teemeah, kicseréltem a kifogásolt ábrát a Kesztyű címszóban, de valahogy nem jelenik meg szabályosan, akárhogy próbálkozom. Kérlek nézz rá, hátha te meglátod, mit írtam be rosszul. Köszönöm a segítséget. Üdv. --Elkágyé vita 2012. április 12., 17:41 (CEST)

Bossart 04 törölhetőSzerkesztés

Szia Timi, köszi, hogy szóltál - a kép törölhető, mert nem hiszem, hogy az eredeti szerzőtől belátható időn belül meg tudnám szerezni az engedélyt. Üdv, Viktor vita 2012. április 13., 09:29 (CEST)

Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre/Hagia Sophia Segment.svgSzerkesztés

Szia! Azt írtad a kiemelési lapra, hogy ha svg lenne, lehetne jelölni kiemeltre a Commonson is. Időközben Ogodej feltöltötte az svg változatot, és pedig erre cseréltem a szavazás alanyát. A jelenlegi állás szerint meg is kapja a kiemelt címet. Én nagyon szívesen jelölném, de nem tudom hogyan kell, és angolul sem tudok. Megtennéd, hogy jelölöd? Előre is köszönöm Üdv. Tambo vita 2012. április 17., 11:22 (CEST)

Köszi! :) Ogodej   vitalap 2012. április 17., 12:07 (CEST)

CsoportazonosítóSzerkesztés

Az első négynek nem kell külön csoportazonosító, mert azok egy altáblázat részei, és elég az altáblázatnak, azzal együtt eltűnnek. --Bean49 vita 2012. április 18., 11:41 (CEST)

Szerkesztés

Szia! Tudom, hogy másolt. Nem is akartam így sehol sem megjelentetni. Vitalapra félreértésből keveredtem, de most nem találom sehol a szöveget. Hogy tudom elérni? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Borbély Melinda (vitalap | szerkesztései) 2012-4-18

Oké. Igyekszem. Bonyolult ez így elsőre... Köszi a segítséget!--Borbély Melinda 2012. április 18., 16:01 (CEST)

MaNDASzerkesztés

Szia! Átírtam, javítottam. Így már jobb lesz? Képet nem találom, hogy kell beszúrni...

 
Képaláírás

- ezt megtaláltam, de gondolom előtte fel kellene valahová tölteni. Segíts kérlek.

--Borbély Melinda 2012. április 19., 23:47 (CEST)

Re: A depis aliennek...Szerkesztés

  Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. április 20., 11:24 (CEST)

MaNDA cikkSzerkesztés

Szia! Képekig nem jutottam még el. Most olyan kérdésem lenne, hogy mikor jelenik meg a wikipédián a MaNDA cikkem? http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:Borbély_Melinda/Magyar_Nemzeti_Digitális_Archívum_és_Filmintézet

Amikor rákeresek, akkor a szerzői jogok megsértését irja ki. Az utolsó két fejezetet még befejezem, utána szerintem kész. --Borbély Melinda 2012. április 23., 12:20 (CEST)

viszaállitásSzerkesztés

Hello!

A tartalomnak nem itt a helye és valaki mégis betette:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Dr._Csont_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja#Hatodik_.C3.A9vad


Visszalehetne állítani az előző verzióra?

(inkább megkérdezem mint, hogy visszaállítom és baj legyen belőle:))

--Jani47 vita 2012. április 23., 20:45 (CEST)


Ó bocsi..akkor csak leírni akartam, de ténylegesen meg elfejtettem

Hát az 5-6. évadnál van egy olyan rész hogy Tartalom..és az eddigieknél nem volt arra ott van a Bővebben rész ahol részletesebben is leírják az adott epizód cselekményét.

Amikor elkezdtem a szerkesztését akkor már valaki így csinálta akkor gondoltam maradjon is a régiben

Jani47 vita 2012. április 23., 22:27 (CEST)

Joe MuranyiSzerkesztés

Egyenlőre nincs más hírforrásom a halálhíréről. Ha gépközelben vagyok és találok olyat, amiről azt feltételezem, nem blog, szólok. Apród vita 2012. április 23., 23:39 (CEST)

Kriston Vízi JózsefSzerkesztés

Heló!

Csak addig akartam ezt a verziót, ameddig nem kapom meg az életrajzát! Nem akar szerepelni a Wikipédián, hogyan törölhetnénk az eddigieket?

--Gnagyrobi vita 2012. április 24., 13:55 (CEST)

Interwikik és egyebekSzerkesztés

Szia, Timi, szerintem Lamaritnak egy előző életében már elég sok mindent elmagyaráztunk, köztük te is. Nem érdemes nagyon fárasztani már magunkat. – Pagonyfoxhole 2012. április 24., 17:27 (CEST)

Phangnga-öbölSzerkesztés

Szia! Annak idején a Wikipédia:Thai nevek átírása oldal alapján próbáltam meg átírni a thai tulajdonneveket, az angolból. Valamit rosszul csináltam? --Körtevirág vita 2012. április 24., 21:59 (CEST)

Újra átolvastam a Wikipédia:Thai nevek átírása oldalt, és amennyire meg tudom ítélni, magyarosan írtam át a thai neveket. Így lett Ao Phang Nga-ból Au Phangnga, Phuket pedig maradt Phuket. A thai betűket sajnos nem tudom olvasni. Át tudnád nekem nézni az oldalt? Kitetted a thai átír sablont, és ez eléggé csúnyán mutat a cikken. --Körtevirág vita 2012. április 27., 14:37 (CEST)
Köszi! :) Megpróbálok majd forrásokat keríteni, már csak azért is, mert bővítésre szorul a cikk. --Körtevirág vita 2012. április 27., 14:52 (CEST)

Hamvas BélaSzerkesztés

Szia! A tagolást meg fogom csinálni, csak még ki kell találni, hogyan. A forrásoknál eredendően ez az egy írás szerepelt, amit viszont az "Irodalom" részben később elhelyeztem, értelemszerűen azok is források, mivel Hamvas életével is foglalkoznak. A "Külső hivatkozásoknál" hasonló a helyzet, ezeknek mind helye lenne az "Irodalom"-ban, mivel Hamvas írásaival, életével, filozófiájával foglalkoznak különböző összefüggésekben, de arra gondoltam, hogy ha van netes elérhetőségük, inkább a hivatkozásban szerepeljen, mint az irodalomban. De ez felfogás kérdése, át lehet tenni őket. Szelektálni szerintem nem kéne, esetleg ha túl sok, akkor elrejteni (ennek nem tudom, mi a technikai menete, de láttam már itt a wikin ilyen megoldást), mert szerintem épp az lenne az értelme egy ilyen szócikknek, hogy teljes körű, és gazdag adat és irodalmi háttérbázissal megtámogatott áttekintést nyújtson. Köszönöm az észrevételek, üdv: --Kállay Kotász Zoltán vita 2012. április 25., 07:16 (CEST)

Kedves Teemeah! Hamvas Béla az előző rendszerben élt, annak is abban a szakaszában, amikor bizonyos gondolatok leírása főbenjáró vétségnek számított. A kéziratait éppen ezért eldugva, az ágyneműtartóban tartotta, ez tény, mindenféle bulváros "tupírozástól" mentes irodalomtörténeti tény, bár valóban mai szemmel abszurdnak tűnik. A valósághoz (az adott, tárgyalt korra jellemző tényekhez, helyzetekhez) álláspontom szerint ragaszkodnunk kell, már csak azért is, mert ha nem tesszük, könnyen előfordulhat, hogy elfelejtődnek dolgok, és másként (rózsaszínűbbre színezve) kezdünk emlékezni a közelmúltunkra is. Köszönöm a figyelmet, --Kállay Kotász Zoltán vita 2012. május 7., 17:37 (CEST)

Bocs, még az előzőhöz tartozik, de nem volt időm egyszerre megírni: így semmiképp nem jó a szócikk tagolása, mert az "Utóélet" alfejezet, minden magyarázat nélkül, ahogy most van, értelemszerűen a személy utóéletére vonatkozna - erről viszont az "Emlékezete" fejezet szól. Markánsabban el kell különíteni őket, már a címükkel.

Néhány külső hivatkozást is töröltél - javaslom, hogy ne a formát nézd (blog, olvasónapló), hanem a tartalmat. A blog is csak egy keret, közlési mód, és optimális esetben a forma nem minősíti a tartalmat.

Üdv, – Kállay Kotász Zoltán vita 2012. május 7., 20:55 (CEST)

Már nem aktuális részemrőlSzerkesztés

Már nem aktuális részemről Joe Muranyi gyászhírének keresése, mert kiegészítették, de szerintem ezekre te már rájöttél. Üdvözlettel Apród vita 2012. április 25., 19:14 (CEST)

KépekSzerkesztés

Ezt a két képet Fájl:Nogradigergely.jpg és Fájl:Opra Szabó Zsófia.jpg a rajtuk látható személyektől kaptam a Wikipédiában való szabad felhasználásra. Minek a faxni? OsvátA Palackposta 2012. április 26., 14:23 (CEST)

Timi drága, ha bevállalod ennek a két képnek a (számomra) körülményes engedélyeztetését, megadom a személyek email címét. Ha nem, lesz, ami lesz.   Üdv! OsvátA Palackposta 2012. április 26., 18:07 (CEST)
Köszönöm! E-mail ment. OsvátA Palackposta 2012. április 26., 19:08 (CEST)

HanghasználatSzerkesztés

Szia!Azt szeretném kérdezni, ha pl. van egy hanganyagom Kálloy Molnár Péterről amint Johnny Englisht játsza, akkor ahoz kell-e engedély?--Dr.Garfbob10(2) vita 2012. április 26., 17:42 (CEST)

KépekSzerkesztés

Már megesett. Most ez van. Majd máskor figyelek. Üdv.:Margit51 titkos megbeszéd 2012. április 28., 16:01 (CEST)

Re: PuzsérSzerkesztés

Szia! Bár szülni sajnos nem tudok   (pedig a népességfogyás megállítása szempontjából hasznos lenne), de szólni igyekszem nem elfelejteni. --→ Sasuke88   vita 2012. április 30., 12:21 (CEST)

HarapSzerkesztés

Szia Timi! Egy lemezük tutira van (Ameddig pörög), mégpedig nagykiadós, a Universal Hungary adta ki 2007-ben (link1, link2, link3). Tehetségkutatón nyerték a szerződést. Más kérdés, hogy csak egyetlen kritikát találtam róla. Gondolom, a kiadó semmit nem foglalkozott velük, és valszeg a közönség sem. Aztán 2 éve felvették a második lemezt (Jöjjenek azonnal), de senki nem akarja kiadni nekik (link). Ez alapján semmiképpen se nevezetesek. Senki nem ír róluk kellő terjedelemben, és nincs meg a két albumuk sem, ami a zenei nevezetességhez kell. --Ary vita 2012. április 30., 14:07 (CEST)

Kollázs képSzerkesztés

Ezek szerint egyszer tényleg tüzetesen át kellene olvasnom a képfeltöltéssel kapcsolatos dolgokat, mivel még csak átfutni volt időm; bevallom őszintén. Ez esetben töröld a képet, és míg tisztában nem leszek a dolgok jogi hátterével, addig abbahagyom ezt a már-már véres vandálkodásba torkolló fájlfeltöltést. Mégegyszer elnézést az általam okozott kellemetlenségekért! –MrSilesianoбсуждениесодействие 2012. április 30., 20:21 (CEST)

ForrásokSzerkesztés

Köszi, máskor nem csinálom. Amúgy te meg próbáld egybeírni a szavakat.Üdv,Aros vita 2012. április 30., 22:15 (CEST)

Szia!

Pár hete írtam az ágyi poloska témában, szerintem hasznos információkat. Amiket leírtam, a tapasztalataimból gyűjtöttem össze, amit a weboldalamon is megosztok. Ezt természetesen úgy gyüjtöttem, hogy a szakmában dolgozom, ezért jelöltem meg a honlapom forrásként. Ez így spamnek minősül? Hivatkozásként sem jeleníthetem meg?


Tisztelettel: Guti Tamás

Szia, nem okoz örömet, hogy felrovok valamit. És én nem piszkálódok.Aros vita 2012. május 1., 11:25 (CEST)

SequencerSzerkesztés

Szia! Láttam a hiánypótló Sequencer cikkedet és az jutott eszembe, hogy nem lenne -e szerencsésebb átnevezni szekvenszerre. Teljesen elfogadott és gyakran használt a magyaros írásmódja – sőt szerintem magyar nyelvű említésekben gyakoribb. Őszintén megmondva nem tudom, hogy az OH mit ajánl, de én olvasmányaim során így találkoztam vele többnyire. Érdekes módon az általad behivatkozott Audiotechnológia kislexikon – mint címszót – sequencerként írja, de folyószövegben már szekvenszerként (például a Step time, Kvantálás, Dalszerkesztõ, MIDI Continuous Controller címszavaknál – ez csak néhány, nem olvastam végig) --Pallerti Rabbit Hole 2012. május 1., 15:21 (CEST)

totenkopf.pngSzerkesztés

Kedves Teemeah. Amennyire az én tudásom futja az nem sok ebben a jogi témában, ám annyit azért tudok hogy ha egy (akár neten, kb 3 éve talált) képen valami apró módosítást végzek, és természetesen nem volt feltüntetve semmiféle licenc, azt nyugodtan tekinthetem saját tulajdonomnak bizonyos szinten, de természetesen javíts ki ha tévednék. Nem tudom mit szólt volna a WP csapata ahhoz ha az usernevemből kiindulva egy SS totenkopf díszelegne a szerkesztői lapomon. Éppen ezért kerestem ki a gépről ezt a fájlt, amit már nem is tudom mikor találtam, és azt sem tudom hogy hol ezért nem tudnám nyomon követni hog engedélyt kérjek a használatára. Ha ezzel nem értenél egyet akkor annyit mondhatok hogy hibáztam, belátom, ha pedig egy kis emberség is szorult beléd, akkor belátod hogy ez így tényleg nem egyszerű dolog. De nem akarom játszani a dögkeselyűt mert részben igazad van, de ha te is így itéled meg akkor kérlek szépen segíts ennek megoldásában, mit, honnan, és mikor szabad? valamint hogyan kérjek engedélyt neten? hisz te is tudod hogy megannyi duplikáció van számos jogvédett termékről az éterben. --totenkopf83 vita 2012. május 1., 15:24 (CEST)

Domáldi képSzerkesztés

Sajnos, nincs. És egyhamar nem is lesz. Ha gondolod, vedd ki, és akár törölheted is (én nem tudom). Hátha majd egyszer lesz alkalmam jobbat csinálni. Wikizoli vita 2012. május 1., 16:48 (CEST)

Re:ÉrdekességekSzerkesztés

Tényleg nem jó, ha piros a link az érdekességekben. Kivettem emiatt. Andrew69.     2012. május 1., 16:48 (CEST)

Csak a piros linket vettem ki, az érdekesség maradhat egyébként is aktuális a téma. Andrew69.     2012. május 1., 16:59 (CEST)

HegyláncSzerkesztés

Sablon alapján gyártom az oldalakat, szóval becsúszik néha egy-egy hiba. Senki sem tökéletes. De erre vannak az olyan szemfüles szerkesztők, mint te, hogy a hibákat észrevegyék.Extacskó vita 2012. május 1., 17:22 (CEST)

ÁtfogalmazásSzerkesztés

Szia!

Igen, elismerem elszúrtam, a javítást köszönettel elfogadom. Csak margóra: a semleges nézőpontot súroló/sértő kijelentést is forrásolni tudnám olyan neves vízilabda-szakértők véleményeivel, amelyek fellelhetők az interneten is. A fogalmazásba sajnos belezavarodtam én is, nem mindig sikerül azt visszaadni, amit szeretnék, de hiszem, hogy még mindig jobb, mint amik korábban készültek. – Vizipóló vita 2012. május 3., 16:05 (CEST)

Természetesen tökéletesen értelek, igyekszem a semleges nézőpontot sértő fogalmazási csapdát kikerülni. – Vizipóló vita 2012. május 3., 18:14 (CEST)

Korhatár karikaSzerkesztés

Szia!Azt szeretném kérdezni, hogy ha fel szeretnék tölteni egy korhatár karikát amit nem én készítettem (jelen esetben mert nem tudnám saját magam megcsinálni), akkor az milyen licenc alatt kell fellrakni, vagy előtte szerezzek engedélyt?--Dr.Garfbob10(2) vita 2012. május 6., 01:33 (CEST)

Kérlek válaszolj.--Dr.Garfbob10(2) vita 2012. május 10., 16:08 (CEST)

Vitalap - HerbicidSzerkesztés

Szia!


köszönöm szépen a segítséged. Még teljesen új vagyok a Wikipédián, sajnos még nem volt időm mindent alaposan áttanulmányozni. Természetesen az írt cikk még nincs 100%-os állapotban, így mindenképpen átformálom egy emészthetőbb, 'köznyelvibb' változatra. Mivel az elkövetkezendő 1 hétben nem lesz időm vele foglalkozni, ezért igyekeztem megtenni mindent annak érdekében, hogy legalább a cikk elkészüljön. Sajnos a szakmaisága miatt meglehetősén elkerülhetetlen bizonyos információk szó szerinti idézése, de természetesen maga a cikk nem egy az egyben átvétele egy már megírtnak. Igyekszem a további fennmaradó hasinlóságok számát a minimálisra csökkenteni, továbbá kevésbé szakmaibb, sokkal inkább magyarázó, 'enciklopédiásabb' szöveggé konvertálni. A mai pedig a formaiságát illeti: Valóban egy egyetemi jegyzetre hasonlít, mivel egyetemista vagyok és a félévzáró munkám egyik része ezen cikk elkészítése és közzététele a Wikipédián, szóval a megjegyzés nem volt téves :)

Elkövetek mindent a javítás érdekében és a jövőben is szívesen számítanék a segítségedre, esetleg tanácsodra, amennyiben ez lehetséges!


--R.SZ. vita 2012. május 6., 14:24 (CEST)R.SZ.--R.SZ. vita 2012. május 6., 14:24 (CEST)

re:RektorSzerkesztés

Szia! Kérlek, hogy csak akkor írj rövidítést a szócikkekbe, ha első előfordulásnál magyarázva vannak (van szócikke, vagy ki van fejtve). nem mindenki vágja le elsőre mi az az MKM és nem benfennteseknek írod a szócikket, hanem mindenkinek. Köszi. [[User:Teemeah|<font color="#306754"><b>Teemeah</b></font>]] [[Fájl:TOP eye.jpg|30px]]  [[User vita:Teemeah|<font color="#306754"><sup>big bang</sup> is <small>ALIVE</small></font>]]  2012. május 7., 16:48 (CEST)

Kérlek, ez néha bárkivel, még veled is előfordulhat. Ez egy szabadon szerkeszthető enciklopédia tudtommal. Hát rajta, írjad át helyesre, egyébként közlöny szöveg. Üdv.:Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 7., 16:51 (CEST)

Hogy egyben lássad, mivel te is kioktatsz, mielőtt én kioktatlak. :)
Már átíram, kösz a kioktatást. A közlöny szöveget meg át lehet nézni, mielőtt felküldöd, a copy-paste nem szócikkírás. A közösség nem arra van, hogy állandóan figyelje, mit írsz rosszul és javítgasson helyetted állandó jelleggel. Azért szólunk, hogy legközelebb figyelj oda az ilyesmire és eleve úgy írd, hogy ne kelljen másnak javítani.Vvan elég javítani meg ellenőrizni való dolog itt. Legalább a törzsgárda figyeljen oda arra, mit csinál. Teemeah TOP eye.jpg big bang is ALIVE 2012. május 7., 17:04 (CEST)
Kicsit magasabb szinten vagyok ugyan, mint amit RC az ellenőrzött jog elvonásakor megállapított, de ilyen hibát bárki elkövethet, felesleges ezen rágóznod. Pá: Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 7., 17:12 (CEST)
Kösz a feltett sablont. Ez nem copypaste, olyat csak ti csináltok. Hosszas elemző és kivonatoló munka eredménye kellő hivatkozással. Te igaziból semmi komolyat nem szerkesztettél rajta, viszont a nav.sablonban lévő összes szócikkre illik a feltett sablon, így hát segítettem neked, mindegyiket elláttam vele. Nagyon szívesen, ha elfelejtenéd megköszönni. Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 7., 17:26 (CEST)

Igaz is, mennyit hibát is kellett javítanod ebben a cikkben, magadtól feltettél még rá kategóriát, de helyes kategória volt rajta anélkül is, az hogy te többet akartál, szerkesztői véleményed és jogod. A sablont is te találtad ki, hogy felteszed rá, ez is előbbi téma. A byte-ok önmagukért beszének, hát lássad:

akt | előző) 2012. május 7., 17:11‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (7 075 bájt) (+126)‎ . . (kép felhelyezése) (visszavonás) [ellenőrzés folyamatban] (oldid: 11663825)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:50‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 949 bájt) (+25)‎ . . (Országspecifikus/hu) (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 11663715)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:48‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 924 bájt) (+16)‎ . . (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 11663707)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:45‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 908 bájt) (+8)‎ . . (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 11663691)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:44‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (6 900 bájt) (+10)‎ . . (→‎Jogszabályi háttér) (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 11663686)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:44‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (6 890 bájt) (+30)‎ . . (Foglalkozások kategória hozzáadva (a HotCattel)) (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 11663682)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:43‎ Teemeah (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 860 bájt) (+47)‎ . . (rövididítéskeet ne) (visszavonás) [Teemeah ellenőrizte] (oldid: 11663678)
(akt | előző) 2012. május 7., 16:34‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (6 813 bájt) (+27)‎ . . (sablon felsooktatas beosztasok) (visszavonás) (oldid: 11663636)
(akt | előző) 2012. május 6., 11:01‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 786 bájt) (+185)‎ . . (→‎Források: kieg.) (visszavonás) (oldid: 11655954)
(akt | előző) 2012. május 5., 21:26‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 601 bájt) (+31)‎ . . (→‎Jogszabályi háttér: kimaradt hozzáférési időpont betét) (visszavonás) (oldid: 11653488)
(akt | előző) 2012. május 5., 21:23‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 570 bájt) (-7)‎ . . (→‎Jogszabályi háttér: dupla http:// kivét, amit nem is értek, hogy került bele) (visszavonás) (oldid: 11653472)
(akt | előző) 2012. május 5., 21:20‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 577 bájt) (+346)‎ . . (hozzáférési időpont beírása, mert nem minden nyílik ki másodszorra) (visszavonás) (oldid: 11653461)
(akt | előző) 2012. május 5., 17:45‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (6 231 bájt) (+7)‎ . . (→‎A nemzeti felsőoktatási törvény: fogalmazás) (visszavonás) (oldid: 11652559)
(akt | előző) 2012. május 5., 17:25‎ Sepultura (vitalap | szerkesztései)‎ . . (6 224 bájt) (+551)‎ . . (Igaz, a külföldi rektort nem az MKM egyetértésével nevezik ki.) (visszavonás) (oldid: 11652480)
(akt | előző) 2012. május 5., 17:03‎ 89.134.51.125 (vitalap)‎ . . (5 673 bájt) (+2)‎ . . (→‎Külső hivatkozás: bh) (visszavonás) (oldid: 11652394)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:56‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (5 671 bájt) (+19)‎ . . (idézőjelek lemaradtak s javítottam) (visszavonás) (oldid: 11652360)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:52‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (5 652 bájt) (+19)‎ . . (bh) (visszavonás) (oldid: 11652331)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:48‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (5 633 bájt) (+1)‎ . . (visszavonás) (oldid: 11652314)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:37‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (5 632 bájt) (+127)‎ . . (megjegyzés kiegészítés tv-nyel) (visszavonás) (oldid: 11652270)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:36‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (5 505 bájt) (+459)‎ . . (kiegészítés, szépítés, bh, felsorolások) (visszavonás) (oldid: 11652261)
(akt | előző) 2012. május 5., 16:19‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (5 046 bájt) (+5 046)‎ . . (létrehozás) (oldid: 11652187)

Üdvözletem kedves Timea! Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 7., 17:54 (CEST)

VálaszSzerkesztés

Szia, láttam, hogy írtál a lapra, amit létrehoztam, de nem tudom, hogy lehet rá reagálni. Azt írtad, hogy máshol is ezt a szöveget találtad, ez azért van, mert azokat is én írtam. A képekre lesz írásos engedély, ha rájövök, mit hogyan kell itt csinálni. Továbbá nem értem, miért vágtad ki a versenyzőinek az eredményeit, ugyanis az támasztja alá egy edző munkásságát. Köszönöm – H.d.b. vita 2012. május 7., 16:52 (CEST)

vagy ide kellett volna írnom?

KorhatárkarikákSzerkesztés

Szia! Láttam a Commonskategóriát amire hivatkoztál, de ott nincs magyar! Ezeket, amiket nemrég töltöttem fel, saját kezűleg készítettem, nem pedig loptam. --áкos9702 posta 2012. május 11., 07:55 (CEST)

NazarSzerkesztés

Szervusz kedves Teemeah! Egyetértünk, de azért inkább csak áthelyeztem az amulett képét hátulra, mert hát a hivatkozások elején volt, mikor megláttam. A laptörténet szerint rajtad kívül más nem szerkesztett a lapont, tehát az utolsó laptörténeti változásba felírt (nem semmi) megjegyzésed a másik énednek szólt, aki szerkesztett korábban. Nos, azóta érdekesen változott a laptörténet, hát hogy itt mik vannak, nahát!Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 11., 14:32 (CEST)

Ennek örülök. A skizo összefüggést nem egészen értem, de megjegyzem, hogy én sem. Valószínűleg nálam feladta a laptörténetnél a botok nélküli törit, bár nem szerepel a beállításaim között emlékeim szerint. Köszi, hogy megírtad, hogy nem az én szerkesztésemnek szólt a megjegyzésed, mert hát az a szerkesztési összefoglaló tőlem nézve kissé félreérthető. A képet nem tudtam elbírálni, ezért tettem át balról jobbra, mert zavaró volt szócikk hivatkozását nézve. Üdv:Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 11., 15:16 (CEST)

térképekSzerkesztés

Szia! Te vagy a képspecialista, így neki sem fogtam rendet tenni! Szerencsére a térképek nagy része már le lett cserélve, így csak egy-két térképfájl problémás. Azért nem találtál semmi előzményt, mert a kitöltés sem volt teljesen pontos, azóta a szócikket is átnevezték + még át is írták. Amire akkor én gondoltam és ami kellhet neked: Fájl:Hungarian railway system.svg. Ez rendben van, a térképek meg ennek az átrajzolásai. Ha mégis problémás, akkor sincs gond, mert már szinte sehol nincs használva. --B.Zsolt vita 2012. május 11., 22:09 (CEST)

Nagy László (költő)Szerkesztés

Szia! Régi képeket (több, mint 70 évvel ezelőtt készülteket) találtam ezen a honlapon:

http://www.mire.hu/hu/museums/27/gallery

Feltölthetők? Például: "Nagy László „Simi vezér” barátjával, Szanyi Ernővel, 1932 körül."

Vagy az aláírása beilleszthető a szócikkbe?

http://www.mire.hu/hu/museums/27/gallery?page=2

Üdv! --Jávori István Vitalapom 2012. május 13., 11:05 (CEST)

Szia! Köszönöm a segítségedet! Az aláírást feltöltöttem, a képekkel kapcsolatos kérésemmel (kérdésekkel) megkeresem a Nagy László Emlékházat. Üdvözlettel! – Jávori István Vitalapom 2012. május 13., 12:14 (CEST)

Fájl:96FQb.jpg és Fájl:96VS.jpgSzerkesztés

Szia kedves Teemeah! Köszönöm, hogy szóltál. Ezeket még a hőskorban töltöttem fel. Természetesen javítottam a licencet. Üdvözlettel Tambo vita 2012. május 14., 09:20 (CEST)

Csuk RolandSzerkesztés

Szia! Nem biztos, hogy hoax, mert a szóban forgó Cahs'o & Butcher cég létezőnek tűnik (ugyan a cégjegyzékben nem néztem utána, de honlapjuk legalább is van). A két alapítóról találni egy Daily Mail-nek tulajdonított, nekem öncikknek tűnő irományt. Ezzel együtt Csuk Roland nevét nem találom semmilyen összefüggésben a céggel és kétséget kizáróan megállapítható, hogy nem nevezetes személy a Wikipédiát illetően – ha egyáltalán létezik, ily módon nem kár a cikkért (legjobb esetben is egy TMB-t érne meg). --Pallerti Rabbit Hole 2012. május 14., 17:16 (CEST)

...megnéztem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat nyilvántartásában: 2012. május 14. napján 17 óra 18 perckor Cahs'o & Butcher kezdetű cégnév a cégnyilvántartásban nem szerepel. Úgyhogy a fene se tudja, hogy mi ez. --Pallerti Rabbit Hole 2012. május 14., 17:21 (CEST)
Ez egy törölt teszt. Ja, és hoax. :-) Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 14., 17:22 (CEST)
Még ha a cég létezik is, az nem jelenti azt, hogy a szócikk nem hoax. A világon semmit nem találtam google-ben, ha lenne Index interjú feldobta volna. A Csuk Roland index.hu keresésre egy 10 éves beteg kisfiúról szóló riport jön be. Teemeah   big bang is ALIVE 2012. május 14., 18:09 (CEST)

ÁtszerkesztésSzerkesztés

Szia ! Átszerkesztettem a Sisa(vezetéknév) szócikket. Tömörebbé tettem és kivettem belőle a fölösleges szövegeket. Azért gondoltam fontosnak, mert mióta megírtam annyi új infóval bővült a kutatás, hogy el lehetne nyújtani a végtelenségig, de szerintem az nem ide való lenne. Ezért csak a lényegesebb dolgokat hagytam benne. Csak azt szerettem volna kérni, ha van egy pici időd valamikor nézzél rá és ellenőrizd légyszi, ha rendben van. Köszönöm. – Szavár vita 2012. május 15., 03:43 (CEST)

Re: áttérésSzerkesztés

Hát igen!  Példát vettem rólad . Előbb törökök aztán oroszok s most meg kínaiak . Gondoltam kipróbálom én is a multikulturalizmust . Üdv--Istvánka   posta 2012. május 15., 15:28 (CEST)

Ááá, dehogy végeztem ki őket, csak a csömör elkerülése végett váltottam . Amúgy szerintem úgy 3500 szócikknél vagyok, pontosan nem tudom, mert a toolserver-es számláló kimúlt. Üdv– Istvánka   posta 2012. május 15., 15:32 (CEST)

Kiszámoltam: 3518 cikk!  --Istvánka   posta 2012. május 15., 15:34 (CEST)

Na, aztán pont téged kéne megtanítani ilyesmire , aki itt ontod egymás után a jobbnál-jobb k-popos cikkeket. – Istvánka   posta 2012. május 15., 15:40 (CEST)

Sok kicsi kínai dolgozik nekem . Outsourcing --Istvánka   posta 2012. május 15., 15:43 (CEST)

VéleménySzerkesztés

Kedves Teemeah!

Úgy érzem, hogy azok, akik egy bizonyos felhasználónév alatt az első szárnypróbálgatásainkat végzik, azok sokkal nagyobb „cenzúra” alatt kénytelek dolgozni, mint az ősrégi, esetleg korábban megbecsültnek tartott szerkesztőtársai. Ezt már csak azért sem tartom úm. sportszerűnek, mert még a kiemelt cikkekben is találhatók, az általad korábban teljesen jogszerűen megjelölt semlegességi irányelv határmezsgyéin táncoló szövegrészek, és alapvető magyartalanságok virítanak bennük úgy, hogy többször tíz, nagyra becsült szerkesztő vagy adminisztrátor módosította a szöveget, és építette a Wikipédia számára kiemelten jóra.

Nos, a múltkor teljesen jogosan rámutattál a szabályelvekre, elfogadtam, de ebben az esetben hadd éljek reklamációval. Tartom, hogy az idézett és kiemelt résszel nem sértettem meg az irányelveket, nem írtam túl, és tárgyilagosságot közöltem színes környezetben – és még a sportsajtós stílust is messziről próbáltam kerülni; legalábbis a kiemelt, vagy nagyon jóra értékelt cikkek szövegéhez mérten biztosan nem.

Hogy megmutassam a miértet is: megkerestem az első kiemelt sporttal foglalkozó cikket, ami a Real Madrid CF címet viseli. Első mondat vége: „egy spanyol labdarúgóklub”. Mivel nem vagyok nyelvész, így elfogadom, hogy az angolszász terület szó szerinti fordítása valóban kikívánkoztatja az egy szócskát, de a magyartól ez teljesen idegen. Majd már a második fejezetig találni olyan megfogalmazást, amit nálam már sportsajtósnak véltek, pl. a „gárda” szót.

Egy olyan területet próbáltam népszerűsíteni itt, ami a magyar sportélet legfényesebb oldalát érinti, mégis a legelhanyagoltabb. Eközben a szövegem jogosan vagy jogszerűtlenül „ekézett”, és a felszántott barázdák között egyszerűen nem találom az egyensúlyt: ami máshol jó, nálam miért rossz?

Kérlek, gondold át egy percre, amit írtam, és mutass rá, hogy mit csináltam rosszul. Van-e esély rá, hogy a Tambo-féle rosszízű beköszönőket (amit meg is indokoltam) elkerülhessem, és a jövőben úgy nyerhessem el minden „szöveg-felülbíráló” elismerését, hogy egyenrangúan kezeltek a már megbecsülést kiváltó szerkesztőtársaimmal.

Egyelőre még két pólós srác van, akiről van összeollózott infóm, őket még be szeretném fejezni, utána eldöntöm, érdemes-e folytatni. Remélem megértettél, és nem a személyes iránti támadásnak veszed; nem ez volt a célja.

Köszönettel, Vizipóló vita 2012. május 15., 19:49 (CEST)

Akkor pedig teljesen nem értem. Itt egy kiemelt cikk, ami egy közösségi véleményt megfogalmazva lett kiemelt: Raúl González Blanco. Semmivel nem voltam sportújságos, mint ebben a teljes szöveg, éppen ezért nem értem, hogy ami itt jó, az nálam miért nem? Kérlek szépen, erre mutass rá, mert így nem tudok változtatni és javítani.
Az irányelvet pedig a semlegességre, az általad megjelölt WP:NPOV-ra értettem, de úgy látszik, mégsem értem, sajnos.
Köszönettel, Vizipóló vita 2012. május 15., 21:47 (CEST)

Re: Han kínaiakSzerkesztés

Szia. Köszi, hogy szóltál, bár végül is nem ott volt, hanem a Kína cikkben. Mindkettőt sürgősen át fogom nézni, ha ilyen hülyeségek lapulnak bennük. Bár igazából nem annyira a szerzője érdekelt a dolognak, inkább csak olyan kifakadás jellegű volt.  Laci.d   vita 2012. május 15., 22:11 (CEST)

AutonómiaSzerkesztés

Az az egyértelműsítő lapnak látszó katyvasz egy Guzolt nevű szerkesztő munkásságának köszönhető, aki se nyelvileg, se logikailag, se formailag helyes szövegeket nem képes alkotni, de nagyon harcias. Ráadásul mások számára követhetetlen módon kapcsol össze cikkeket, ahogy épp pillanatnyilag eszébe jut neki, kitüntetett módszere a "fő" sablon teljesen értelmetlen alkalmazása akárhol. Én rég feladtam vele a közdelmet, és más se nagyon fésülgeti már a műveit.  

A konkrét kérdésedre azt tippelném, hogy ha volna értelmes egyértelműsítés, akkor a területi autonómia vonatkozna az esetedre :)

--Peyerk vita 2012. május 16., 12:00 (CEST)

Hát ha neked az Autonómia (egyértelműsítő lap) normálisnak látszik... :-P De persze, fel lehet sablonzoni. Csak mint mondtam, én már rég feladtam, és úgy látom mindenki más is. --Peyerk vita 2012. május 16., 12:08 (CEST)

Re: Az ellenőrzés gomb használatának elfelejtéseSzerkesztés

Igen, ilyesmiket én is szoktam mások után pótolni. Volt, amikor valaki után 56-ot ellenőriztem rövid időn belül, mert nem tette ellenőrizetté. Valószínű, hogy nálam is előfordult olykor-olykor, de szerintem az nem mostanában volt. Mindenesetre, köszönöm a figyelmeztetést, majd jobban figyelek. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 16., 16:53 (CEST)

Na igen, nálam is elő szokott fordulni, hogy elfelejtem ellenőrizni a lapot. Mióta a szerintem nagyon hasznos sablonbeszúrót használom, egyre gyakrabban követem el ezt a hibát. Köszönöm az üzenetet, ezentúl jobban odafigyelek. --Einstein2  ide írj 2012. május 16., 18:20 (CEST)

Orvosi bűnügyek: epizódok.Szerkesztés

Jól van TUDOMÁSUL vettem, nem vagyok hülye. A másodikat már magamtól írtam, és nem tudok mást írni, mint ami abban az epizódban történik.

Megkérem, hogy mostantól készítse el Ön a weblapot, biztos vagyok abban, hogy tökéletes lesz. Én kétszer vettem a fáradtságot...

Köszönöm, és sok szerencsét kívánok.

--Totaattila vita 2012. május 16., 20:05 (CEST)

Továbbra is azt tudom javasolni, hogy hozza létre az oldalt, mert ha Ön is ír ehhez hasonló cikkeket, akkor ez nem lehet gond. Én elismerem, hogy hibáztam, de várom (és vártam), hogy mikor készül el a sorozatra vonatkozó epizódismertető, amelynek a tisztasága megkérdőjelezhetetlen. Meg fogom köszönni!

--Totaattila vita 2012. május 18., 11:05 (CEST)

ArkhéSzerkesztés

Kedves Teemeah! Igazad van a felvetéssel: a járőr járőrözzön! Mostanában azonban nincs túl sok időm a cikkekkel tartalmilag, szakmailag foglalkozni, így igazából csak formailag nézem meg azokat. Felelősséggel így nem akarom ellenőrzöttnek jelölni. Hamarosan azonban itt a vakáció...!!! Üdvözlettel:--Petej vita 2012. május 16., 21:27 (CEST)

Pontosabban arra gondoltam: utánajárni,nem másolmány-e, ilyesmi - ez kissé macerás, ezt szoktam "megspórolni"...--Petej vita 2012. május 16., 21:35 (CEST)

OK, csak néha nagy letolásokat kapok, ha néha átcsúszik egy-egy problémás, megvallom őszintén, azért is fogtam vissza magam némiképp... (Pedig egy időben nagyüzemben néztem az ellenőrizetlen lapok listáját...)--Petej vita 2012. május 16., 21:55 (CEST)

Átnevezés a CommonsbanSzerkesztés

Szia! Kérhetnék közvetlenül tőled egy átnevezést a Commonsban? Kép:Compsognathus Nopsca 1903.jpg A címben és a leírásban is természetesen Nopcsa Ferencről lenne szó. – LA pankuš 2012. május 17., 12:06 (CEST)

Hát azt tudtam, hogy csak admin ott is, de valahogy abban voltam, hogy ez nálad fennáll. Akkor bocs a zargatásért és köszi a lépést. – LA pankuš 2012. május 17., 12:24 (CEST)

Nem tudom, melyik könyvében van, sajnos 1903 már nagyon rég volt, nem emlékszem...   Körbenézek, hátha találok valamit. Kár lenne érte. – LA pankuš 2012. május 17., 12:28 (CEST)

KálidSzerkesztés

Artúr (Kálid): úgy éreztem, hogy előbb meg kéne szerkesztenem a képet, de vártam, hogy egy jólelkű szerkesztő azért csak beteszi :) melléxál volt, most a menekült témán dolgozom, thx :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője SZERVÁC Attila (vitalap | szerkesztései)

Re:Fájl:HKK kartya jatek.jpgSzerkesztés

Szia, szerintem jól elkaptam az egyensúlyt, ez is csak egy részlet, nincs rajta egész design. A nálunk kukacosabb commonsnak a "testvérével" nincs eddig problémája eddig. Szerintem nem jog sértő ebben a formában, direkt így fotóztam. --Szente vita 2012. május 17., 14:20 (CEST)

Amúgy az ötletet ez adta. Tudni kell, hozzá, hogy a lenti balra lévő (kétharmad) könyvek designje az szinte védjegye a korongvilágnak...de csak részlet belőle. – Szente vita 2012. május 17., 14:31 (CEST)

Böröczky Dezső főjegyzőSzerkesztés

Az általam leírtak szinte szó szerint elhangoztak az egykori jegyző fiával készült interjúban, amit forrásként is megjelöltem. Üdv. B.D.

Teljesen igazad van. Megpróbálom átfogalmazni. Köszi a sok segítséget.

CsephadaroSzerkesztés

Szerettem volna rendesen befejezni, csak nem volt idom es elsiettem. Maskor jobban figyelek! Koszonom a segitseget.Seresbalint vita