Főmenü megnyitása

Tartalomjegyzék

Németh Norbert (vallásfilozófus)Szerkesztés

Jogosak a kritikai észrevételeid, igaz, az "ezidáig" szót csak azért engedtem meg magamnak használni, mert a szócikket folyamatosan frissíteném majd, így tulajdonképpen mindig az ott olvasott lenne az aktuális. De átjavítom, valamint pontos hivatkozást is adok a kérdéses részhez. Születési dátumot viszont egyelőre nem tudok megadni. Üdv.! --Szerkesztő:Matisa86 vita 2012. június 09., 22:29 (CEST)

UNHCRCESzerkesztés

értem, köszi, nehéz *igazán* megbízható forrásokat találni, leginkább .org alatti független szervezetektől, a Helsinki Bizottsági azért ott van, szóval szerintem már nem igaz, hogy nincs forrásfeltüntetés, jó lenne Ellenőrzötté tenni, de azért akkor nézek még tovább forrásokat.

Mutatnál most egyetlen példát a fenti lapban, hogy szerinted hogy a legjobb a forráshivatkozás!

Ellenőrizendő! Már VANNAK! források! (a lap ellenőrzött változata még azt állítja, hogy nincsenek, pedig már vannak!) SZERVÁC Attila vita 2012. május 18., 10:33 (CEST)

SterilezésSzerkesztés

Szia! Az jó lenne forrásnak, ha a jegyzetben hivatkozásba bszúrom az előadás anyagát, mert fönt van a neten? --Petivarga vita 2012. május 18., 12:00 (CEST)

Akkor berakom hivatkozásként, köszi. --Petivarga vita 2012. május 18., 12:03 (CEST)

Szia! Igen értem, kiveszem őket a források közül. Még bőven van mit javítani az egész szócikken, kétszer ilyen hosszú lesz a teljesen elkészült változat. Egyéb források is lesznek, főleg könyvek. Jelenleg is dolgozok rajta. Köszi, hogy szóltál. --Petivarga vita 2012. május 25., 15:34 (CEST)

törlésSzerkesztés

Szia,

OK. Elfogadom az érveid. ? Van tennivalóm, vagy magától tűnik el a lap?

VanderlekD

KépfeltöltésSzerkesztés

Nem volt teljesen egyértelmű számomra, hogy mégis mire gondoltak, mikor a feltöltési útmutató más változatok című részét írták.Extacskó vita 2012. május 18., 13:36 (CEST)

Re:Fájl:HKK kartya jatek.jpgSzerkesztés

És akkor ezek szerint ezeket se vették észre az elmúlt évek alatt? 1 2 3 4

Fotós vagyok és tudom, hogy ez még belefér, nem fogok a vacakolni a kérelemmel, így ha nem indokolt feltöltöm a commonsra inkább, ők rugalmasabbak ezek szerint. Azért raktam ide, mert a magyar szabály alapban megengedőbb a részletek ábrázolásában. – Szente vita 2012. május 18., 14:55 (CEST)

Ha én is úgy érezném, hogy igen jogsértő, akkor nem kukacoskodnék (miért is tenném). – Szente vita 2012. május 18., 15:13 (CEST)

Semmi gond, töröljétek. Nem akarok vitázni erről. – Szente vita 2012. május 18., 15:25 (CEST)

Fenntartva, hogy nem akarok vitázni és hogy nyugodtan töröljétek, felmerült bennem utólag Tgr válasza alapján, hogy esetleg félreértés van. Ezt azért még tisztázni szeretném. Az, hogy a kártya jogvédett az nem vitás, kár is volt megkérdezni. Tisztában voltam vele akkor, amikor fotóztam. Ezért építve arra a szabályozásra, miszerint egy jogvédett mű részletei bemutatható, olyan elrendezést és különleges fotózási technikát (Tgr szóhasználatával "rosszul...fényképezve") alkalmaztam, ami esetén az egyes kártyák néhány százaléka kivehető, éles csak. Az egész kompozíció így lett összeállítva. Lehet, hogy ful méretben nem annyira élvezetes, de kis képben a cikk mellé bőven jó illusztráció 250-300 pixelben. Csak ennyit akartam még tisztázni. --Szente vita 2012. május 18., 19:58 (CEST)

Jó a kép megléte nem érv neked elfogadom, de van abban hiba amit most itt ebben a fenti szekcióban felvázoltam a részletek bemutatásáról? – Szente vita 2012. május 18., 20:25 (CEST)

Valamint véleményem szerint 2006-óta pont ezen az elve maradhatott meg ez a homályos kép. – Szente vita 2012. május 18., 20:03 (CEST)

Elvileg még akkor feltöltöttem a képet oda is, de még gyakorlatlanságból ugyanazzal a névvel így duplikátumnak jelzi. Most nem tudom, hogy ez így kezelhető-e egyáltalán. Ugye korában Tgr-nél leírtam, hogy azért nem akarok engedélyt kérni rá, mert átírtam a reklám ízű, maguk által írt szócikkeiket. Nem hiszem, hogy örülnek neki. Ha jól értelmezem az angol wiki képi kocsma falán kell kérdeznem? Ha igen, akkor négyszíves most csináld meg, (gondolom csináltál már hasonlót) aztán dobj egy linket nekem és legközelebb, akkor már tudom mi a formája. Most így néztem a mi képi kocsmafalunkat, de az inetrwikiben nem volt bent az angol megfelelő. Köszi. --Szente vita 2012. május 28., 13:34 (CEST)

Köszönöm a segítséget! – Szente vita 2012. május 28., 15:57 (CEST)

Na úgy látom kezd igazolódni, hogy még is csak jól gondoltam dolgot. Habár csak egy helyeslő vélemény van, de még beszédesebb, hogy a helyeslés ellen senki nem tiltakozott, márpedig ha nem jogos, akkor gondolom ennyi időn belül már megtették volna. Szerintem ezt a hasonló képeknél a jövőben figyelembe kellene venni. Még egyszer köszi a segítséget! --Szente vita 2012. június 1., 02:15 (CEST)

re:Beczássy Gyula fotóSzerkesztés

Teemeah! Olvasd el figyelmesen ezt:

  • (akt | előző) 2011. augusztus 7., 10:34‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (3 157 bájt) (+3 157)‎ . . (létrehozás Arnold Károly kérésére 2011. 08. 06. találkozás után) Kérésre tettem fel. Fordulj bizalommal az engedély ügyében az Öreg-hez, azaz Arnold Károly úrhoz. Szívességet kért tőlem, mivel ő nem tud szerkeszteni a gépén valamiért. Megtettem. Ha van engedély, nála van az adott személytől. Vedd fel vele a kapcsolatot. Gyakran van wikitalálkozókon, talán te is ismered. Üdv.: Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 18., 20:37 (CEST)
  • Persze, ezt én is megmondtam, hogy csak így tudom feltenni, örüljön, hogy közkincs lehet, aki a jó ismerősére bízza a képét és az életrajzát. Igaz:? Mondom, nekem ez egyáltalán nem hiányzott. Egyébként tanúm van arra, hogy ő mit mondott. Tőlem azt csinálsz a fotóval, amit akarsz, majd neki kell számot adni a Wikipédiásoknak. Egyébként ismeri az egész vezetőség. :P Üdv.: Margit51 titkos megbeszéd 2012. május 19., 07:58 (CEST)
  • Arnold Károly úr is benne van a Wikipédiában. Biztos lehet vele kapcsolatot létesíteni azon keresztül, aki feltette az ő életrajzát. Más információm nincs, a tőle kapott anyagban nem láttam semmilyen számot vagy engedélyt. Egyébként tiltakozott-e a szóban forgó gépészmérnök az ellen, hogy fent van a képe a Wikipédiában? Üdv.:Margit51 beszélgetés 2012. május 19., 08:16 (CEST)
Rendben, én értelek. Írtam az OTRS adminok falára egy törlést kérő szakaszt. Tökéletesen igazad van. Üdv.:Margit51 beszélgetés 2012. május 20., 18:19 (CEST)

LicencSzerkesztés

Szia!

Őszintén szólva nem értem miért problémás, ha saját képemet (anno: más irányelveket, útmutatókat, Isten bizony tanácsokat követve) közkincsé nyilvánítottam. Ezt már szőrszál hasogatásnak, ha üldözési mániám lenne akár kikészítésnek is vehetném. Őszintén szólva azt még lenyeltem, hogy például egy építési tájékoztató táblát jogvédettnek nyilvánítottatok, belenyugodtam, hogy egyre több általam feltöltött, korábban elfogadott licencű képet töröltök, a saját felvételek esetében azonban már betelt a pohár. Biztosra vehetitek, hogy több száz, a példa szerint, téves instrukció által közkinccsé nyilvánított felvételemen nem fogom a licencet lecserélni. Észrevehettétek, hogy az itteni kaotikus helyzet miatt már nem kérek képeket fotóművészektől, nem nevetetem ki magam az állandóan változó értelmezés miatt és elegem lett a saját képek feltöltéséből is.

Szépen lassan sikerül nálam is elérni, hogy örökre búcsút mondjak a wikipédiának.

Őszintén szólva választ nem várok. Többet már azt sem kérem, hogy az általam jelzett polémiákat meg kellene vitatni egy közösségi portálon.

Előre a képmentes magyar wikipédiáért!

Üdv.! --Kispados vita 2012. május 19., 01:07 (CEST)

Szia! A kortárs festmények jogvédett műalkotások, a szerzői jog a művész halála után 70 évig védi a festményeket. Nem tölteted fel más festményeit saját képéként, akkor sem, ha esetleg te fotóztad vagy scannelted őket. Mivel a művész elhunyt, a képek maradásához a szerzői jog örökösének írásbeli engedélye szükséges, ehhez lásd a WP:OTRS oldalt. Megértésed köszönöm. Teemeah TOP eye.jpg big bang is ALIVE 2012. május 17., 13:16 (CEST)


Szia!

Köszönöm.

A művész képeinek egy része a festő hagyatékából saját tulajdonunkba kerültek. Mivel a festő örökösei lemondtak az örökségük egy részéről többek között az alkotásairól is (a képek nem is a gyermekeinél voltak), így nem tudom hogy szerzői joggal kapcsolatban kitől lehetne írásbeli engedélyt kérni azt sem tudom hogy szerzői jogot egyáltalán ráhagyta-e valakire. A feltöltött alkotások fizikálisan is a mieink így nem tudom van-e bárkinek másféle jog hozzá. Szeretném kérni hogy visszakerüljenek. üdv

Csúcsos sisak képSzerkesztés

Szia. Köszi az észrevételt, de a képet nem emlékszem, hogy én tettem föl már rég volt amikor a cikket írtam és más is hozzányúlt, de lehet én voltam. Most már ezt is tudom majd figyelek rá. Viszont a Sisa vezetéknév szócikk több mint egy hete vár arra, hogy valaki jóváhagyja, már több napig ki volt téve rá tataroz is, amit azóta már le is szedtem, de semmi reakció. Nem lehetne, hogy ránéznél és jóváhagyod ? Köszi szépen. --Szavár vita 2012. május 21., 10:52 (CEST)

Szia! Javítottam a hivatkozásokat, mindenhol megjelöltem az oldal vagy oklevélszámot. Ahol nem írtam a hivatkozásba oldalszámot ott nem is lehetett, de ezek a hivatkozások 100% pontosak. Amikor ezt a cikket írtam egy előzetes tömör változatot szerettem volna létrehozni egy lassan megjelenő munkából amit 2 szerkesztőtársam és én írunk családnevekről. Olyan személyekkel álltam kapcsolatban a munkám alatt mint a Washingtonban élő Bayerle professzor vagy Kocsis Gyula vagy a Magyar Nyelvtudományi Tanszék. Szeretném, ha az új tömör formájában lenne jóváhagyva, mert az ellenőrzött forma pontatlan és fölösleges felsorolások vannak benne. Légy szíves jelezz vissza mi az ami még nem jó és megjelölök más hivatkozásokat is (bár szerintem már rendben vannak), de nem szeretném, ha így maradna, mert akkor inkább kérem a teljes törlését és áthelyezem az egészet a szerkesztői lapomra. Köszönöm és ne vedd zaklatásnak :) Szia. --Szavár vita 2012. május 22., 19:50 (CEST)

Szia :) Értem én, hogy mit mondasz, de például a Sisa név nógrádi palóc eredete nagyon sok helyen fönt van a neten (nógrádi palóc sisa keresőszavak és adja is), elég csak rákeresni több oldalt lehoz ahol leírja (én például palóc vagyok nekem természetes a név jelentése). A török eredet, tehát, hogy a Sisman névből ered az is le van írva, de ott is megjelöltem az írót a művet az oldalszámot, amit a netről is könnyen el lehet érni. Az oklevelek résznél meg egyszerűen nem lehet semmi mást megjelölni csak levéltári anyagot. Viszont igazad van a wiki irányelveiben kapcsolatban, de olyan mélységben mint én nem foglakozott még senki ezzel a névvel ép ezért kérem, hogy, ha valaki bele akarna postorkodni vagy át akarná írni az elfogadhatatlan lenne és inkább a törlését kérném. Nagyon sok munkám van benne nem a cikkben, hanem a kutatásban és ha csak úgy idejönne valaki, hogy majd ő megmondja a tutit azt nem fogadnám el és elég sok embert is sértene vele. Ez egy kérdés is lenne egyben, ha nagy lenne a kötözködés áthelyezhetem a szerkesztői lapomra vagy mik a lehetőségeim abban az esetben ? Még egyszer köszönöm a jóváhagyást és én tényleg nem veled szeretnék kötözködni sőt téged tartalak az egyik legszimpibbnek itt a wikin :) --Szavár vita 2012. május 23., 22:47 (CEST)

Frank Frigyes (1890-1976)Szerkesztés

Frank Frigyest majd megírom, s akkor ahhoz kell a kép, mintha a Tabánhoz betettem volna, de azt onnan kivette valaki, majd megerősítem a felhasználhatóságot, írok a Kieselbach Galériának egy levelet, művészettörténészektől tudom, lehet tőle engedélyt kapni. Egy kis türelmet kérek, most épp egy értékes tanulmányt viszek fel a wikiforrásba régi halvány nyomtatott könyvből. Feljegyeztem, s majd igyekszem. Kép ügyben nem sok az adósságom, saját kérésre töröltettem egy csomót, nem tudtam, hogy még maradt.--Mártiforrás 2012. május 22., 11:42 (CEST)

Budapest-Párizs víziútSzerkesztés

a bővítés azért volt nagyon fontos, mert a korábbiaknál sokkal pontosabban rávilágít, ez a lényeg, hogy mindössze ~600 méter, amit át kell hidalni (azona bizonyos úton), ami jelenleg még megszakítja ezt a víziutat ebben a fő irányban, a tartalom szerintem nagyon pontosan meg van csinálva, a stílust nyugodtan írd át és mentsd el kedvedre, én holnap elindulok, végigmegyek ezen az úton és megcsinálom a képanyagot hozzá! :-) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője SZERVÁC Attila (vitalap | szerkesztései)

oké, bár mivel nem látszik a beszélgetés, szerintem ez elég idióta módja a kommunikációnak :) Mindenesetre mind az, amiért ez az egész fontos, mondhatom, hogy a fontos tények már benne vannak a lapban, kupáld csak ki profira, ahogy Neked tetszik, én vasárnap hajnalban indulok és ~Ratisbona magasságától 3 hét alatt dokumentálom a dolgot! :-)) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője SZERVÁC Attila (vitalap | szerkesztései)

LogókSzerkesztés

Üdv! Ezt a két logót, amit feltöltött a szerkesztő szerintem törölni kellene, mert jelen formájukban használhatatlanok. Azért is raktam vitatottra, hogy törlődjenek. --→ Sasuke88   vita 2012. május 24., 11:54 (CEST)

Azonnalira tettem mindkét képet. Animaxlogóból van rendes képünk, TV Tokyosat meg majd töltök fel nagyobb felbontásban, ha elkészítettem a TV Tokyo szócikket. --→ Sasuke88   vita 2012. május 24., 15:10 (CEST)

KöszSzerkesztés

A segítséget. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. május 24., 15:48 (CEST)

KöszönömSzerkesztés

Az észrevételt. Valóban nincs hozzá elég szöveg. A képaláírásokat pótoltam. Így már magyar változatként visszatölthető lehet a Commonsra. Köszönettel:Lji1942 vita 2012. május 25., 10:45 (CEST)

TudomSzerkesztés

Én is onnan vadásztam le. Csak magyar szövegük ott nincs. (Sőt jelentős részüknél angol sincs.) Csak ennyit tettem hozzá, amit a képekből ki lehetett deríteni. Lehet, hogy elpazarolt is volt a ráfordított idő, mert nem tudom mennyire érdekli az egész a magyar olvasókat. Gondolom, hogy aki ilyen speciális érdeklődésű, az az eredeti angollal is elboldogul, meg ki tudja silabizálni, hogy mi is van a képen. A képeket elmentettem, a cikk maradékát (Címét) törölheted. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. május 25., 11:19 (CEST) Ezt kérem is. Remélem ilyen estben nem kell összecsődíteni a Bölcs Bírák Nagytanácsát. Különben is gyorsak tudtak ők lenni, ha megalázó határozatokat hoztak. (Jöjj vissza Ó, Orwell a disznók birodalmával együt.) Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. május 25., 14:01 (CEST)

IgazSzerkesztés

Hogy nyugdíjasként viszonylag sok időm van, de ennyit azért erre témára nem pazarolok. Vannak témák, amihez azért jobban értek, és van is rajtuk mit csinálni. Ha az angoloknak sem volt fontos, hogy megadjanak egy elfogadható képaláírást (a fényképész és a fényképezés paraméterei minden képnél szerepelnek), pedig ők csak jobban tudhatják, hogy pontosan mi is az a kütyü a képen, én nem blamálnám magam vele. Az látszik az anyagból, hogy rengeteg időt és energiát fordítottak a titkos háborúra, (be is jött nekik), de ezeknek a csodamasináknak a működését az én szerény műszaki és matematikai ismeretim mellett kommentálgatni azért nagy merészség volna. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. május 25., 11:49 (CEST)

LakótelepSzerkesztés

Szia! Teemeah, megkérlek, hogy próbálj meg túllépni végre ezen a dolgon, a kocsmafali megbeszélésben az egészet nagyon is túltárgyaltuk, és csak Te nem értetted meg, hogy nem a lakótelepi mivolta miatt lesz nevezetes valami, hanem azért mert városrész. Az pusztán véletlen, hogy bizonyos városrészeknek a nevében a lakótelep szókapcsolat is szerepel. További jó munkát, szép cikkeket: --Joey   üzenj nekem 2012. május 25., 13:47 (CEST)

SHINeeSzerkesztés

Nem mintha bármit tudnék a K-pop bandákról azon kívül, hogy vannak, de a SHINee ránézésre (meg gugli szerint is) az angol shine szó ferdítése. Miért vonatkozna arra a koreai átírás? (btw lehet, hogy megkönnyítené az IP-ről szerkesztőkkel való kommunikációdat, ha a vitalapod nem lenne félvédett.) --Tgrvita 2012. május 25., 23:05 (CEST)

Eurovíziós dal sablonSzerkesztés

Szia! Meg lehetne azt oldani, hogy a sablonba belekerüljön a hangminta paraméter is? És ha igen, akkor meg is csinálnád? Köszi előre is. Darvulia vita 2012. május 26., 16:39 (CEST)

Köszönöm szépen! Amúgy jó banda ez a Big Bang! Darvulia vita 2012. május 28., 17:00 (CEST)

Buranovszkie babuskiSzerkesztés

Az a reklám aminek közzétételéből valamilyen előny valószínűsíthető, anyagi vagy más. Nem hiszem, hogy a szócikk elolvasása utána bárki is a lemezboltba rohanna. Érdekes módon ezt a tevékenységet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Speciális:Szerkesztő_közreműködései/Annabella_l senki nem minősítette reklámnak. Annál aljasabb dolgot pedig nehéz elképzelni, mint a bárlistások hitellel való hitegetése, vagy a befektetési arannyal félrevezetni valakit azt sugallva, hogy folyamatosan emelkedik az arany ára. Ez pedig folyamatosan ott van már egy éve figyelem: http://hu.wikipedia.org/wiki/Arany Ezek után további jó munkát kívánok!

SegítségkérésSzerkesztés

Szerkesztő:Ákos97/vector.js

Szia! A fenti lapomat már létrehoztam az állapotjelző érdekében, de sajnos nem működik. Tudnál segíteni? --áкos9702 posta 2012. május 28., 11:26 (CEST)

Köszi! – áкos9702 posta 2012. május 28., 12:23 (CEST)

HK admSzerkesztés

Hali!

Ha jobban belegondolsz, a jelenlegi magyar minisztériumok elnevezése is elég gáz, ha le kell fordítani. Bár magyarul sincs sok értelme a "nemzeti erőforrás" kifejezésnek például. Az "emberi erőforrás" meg még félreveztő is: azt hihetnénk, hogy a kormányzati HR-központról van szó.

Szerintem először is elvi döntést kell hozni arról, hogy nagyjából szó szerinti, vagy nagyjából a magyar közgazgatási és politikai hagyományból levezethető megfeleltetéseket alkalmazol. Mindkettő lehetséges, csak következetesen végig kell vinni.

A konkrét példáknál én ezeket választanám: Végrehajtó Tanács, Közszolgálati Hivatal, Hongkongi Köztisztviselői vagy Közsolgálati Kar, Törvényhozó Tanács.

A minisztérium szó nem kizárt, én bátran használnám, ha a vezetőjének önálló döntési köre van. Ha csak vezeti a hivatalát a főnök utasításai szerint, akkor inkább osztálynak nevezném. (Az Egyesült Királyságban Skócia és Wales esetén is miniszterekről és minisztériumokról beszélünk.)

A további példáknál nekem az InvestHK Befektetési Minisztérium, a Disciplined Services szerintem a fegyveres (erők és) testületek, az Inland Revenue Department egyszerűen Adóügyi Minisztérium, a Correctional Services pedig a Büntetésvégrehajtási Szolgálat :)

--Peyerk vita 2012. május 28., 12:06 (CEST)

Jaja, ezek intézmények, mindig csupa nagybetű. A sört bambira váltanám :))) --Peyerk vita 2012. május 28., 12:41 (CEST)

Mogul művészetSzerkesztés

Köszönöm !   Igen úgy tervezem, ha elkészül jelölni fogom, de még van rajta egy csomó meló, meg ki kell javítgatni a kisebb hibáit.. Üdv:-- Ritadumcsizzunk ! 2012. május 28., 16:09 (CEST)


í== Jogsértő-sablon ==

Többször szóvá tettem, de hiába: túl bonyolult a sablonozási feladat. XY egyetlen mozdulattal bemásol egy szöveget, mások meg dolgozzanak helyette? Amíg így lesz, addig csak annyit teszek, hogy kikeresem a forrást. Valszeg ebben a leggyorsabbak egyike vagyok...– Linkoman vita 2012. május 29., 16:21 (CEST)

Menyasszonyi sablonSzerkesztés

A copypaste az copypaste. Van forrása.
Nem kellene már perceken belül letámadni a felküldőt ezzel a "nincsforrással". Előbb szülessen meg egy cikk-kezdetnek elfogadható szöveg, utána jöhet a "nincsforrás". És nem forítva.--Linkoman vita 2012. május 30., 12:47 (CEST)
Nem a felvetésemre válaszoltál.
Nem vitatom, hogy minden állítást forrás kell alátámasztani.
De nem a cikk helyett! Cikk ugyanis egyerlőre nem volt, csak másolmány.
Tehát nem ezzel kellene kezdeni.
Azt pedig csak hozzáteszem, hogy a sablonozás mellett nem árt néha azt is megnézni, lehete segíteni a cikken, hogy az lehessen.
Az azonnal, segítő javítás helyett alkalmazott sablonozás, annyi, mint a rendész munkájával helyettesíteni az invenciót, eredeti gondolkodást.--– Linkoman vita 2012. május 30., 14:41 (CEST)

Gecse GyulaSzerkesztés

Szia!

Az ebben található 2.3. szerint igen - Csurla vita 2012. május 30., 22:07 (CEST)

A magyar wikipediában eltörölték az abc-szabályt?Szerkesztés

Azért kérdezem, mert a "Halálozások 2012-ben" májusi részében megint nem veszik figyelembe az abc-t (vagyis amikor egy nap több személy halálhíre van beírva), pedig utólag nehezebb ábécérendbe rendberakni a neveket. Üdv Apród vita 2012. május 31., 11:10 (CEST)

Pieter LastmanSzerkesztés

Szia! And29 szerkesztő vagyok. Lenne egy kérdésem: hogyan tudom aláírni a hozzászólásaimat?

AláírásSzerkesztés

Köszi! :)– And29 vita 2012. június 1., 12:25 (CEST)

KépSzerkesztés

Szia. Az törölhető is, mert ide véletlen töltöttem fel. --Mdavid89  vitalap 2012. június 1., 13:14 (CEST)

Tudom, már írtam a srácnak, hogy írja meg. – Mdavid89  vitalap 2012. június 1., 14:04 (CEST)

re omuriceSzerkesztés

Nem, még nem ettem, de ha szembejön velem, megkóstolom. :) Az ilyen szószörnyek átírásáról Sasuke többet tudhat, ő menedzselte manga-anime viszonylatban. --Pagonyfoxhole 2012. június 1., 20:19 (CEST)

Ez mindenhogyan bicebóca lesz, mert ha az omut érintetlenül hagyjuk, akkor máris egy japánosított szótagját vettük át az omlettnek, ilyen erővel pedig folytatni is lehetne a raiszuval. Szerintem vagy omuraiszu, vagy omrizs, vagy pedig meghagyhatjuk a nemzetközi alakot, az omurice-ot. --Pagonyfoxhole 2012. június 1., 20:30 (CEST)

Szia! Nagy valószínűséggel omurice lesz, mert az omuraiszu ennek a japános átirata (szegény japók sehogyan se tudjál leírni, hogy rice (rájsz)  ). Ez látszik abból, hogy katakanával van írva (オムライス), és ilyen esetekben nálunk marad az eredeti latin betűs alak, azaz az omurice használatos, legalábbis én ezt az irányelvet követem. A WP:JAPÁN-ban sajnos erről egy mukk sincs, ráférne egy „update”. --→ Sasuke88   vita 2012. június 1., 21:12 (CEST)

Volt erről valami egyeztetés, az félbemaradt? Fel kéne tenni szavazásra, ami ott szerepelt, aztán az irányelvet ki lehetne egészíteni. – Pagonyfoxhole 2012. június 1., 21:39 (CEST)

Hát ja, jól megszívták szegények a szótagírással meg a kanjival. Arra már nem is merek gondolni, hogy a kínaiak mit művelnek ezekkel a szavakkal  . --→ Sasuke88   vita 2012. június 1., 22:58 (CEST)

Bolo YeungSzerkesztés

Szia! Ma hozták létre a Bolo Yeung cikket elég rossz állapotban, gondoltam hátha érdekel. – Laci.d   vita 2012. június 2., 00:12 (CEST)

Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet c lapSzerkesztés

Kedves Teemeah! Azt szeretném kérdezni, hogy azt hogy lehet elérni a fenti cikkel kapcsolatban, hogyha valaki a MaNDA mozaikszóra keres, akkor is ezt az oldalt találja meg? Címet már átnevezni nem tudom, de még az sem biztos, hogy jó megoldás lenne. Üdv, --Borbély Melinda vita 2012. június 3., 18:41 (CEST)

MANDASzerkesztés

Szia! Értem, amit leírtál, csak a MANDA szóra keresve Amanda nevet adja ki és nem találok így olyat, ahol javasolná, hogy új lapot hozzak létre. Elolvastam a leírást, de abban sem találtam. Üdv, --Borbély Melinda vita 2012. június 3., 20:25 (CEST)

KorporativizmusSzerkesztés

Nahát, nem tudtam hogy jól fejlett szaftos korporatív rendszerük van nekik :)))

Én azt mondanám, hogy területi választókerület és korporatív választókerület. Angolul jól tudók számára a "korporatív" mást jelentene - ha a magyar nyelvben nem az olasz jelentés alapján vendégeskedne a szó, és a magyar politikatudományi szaknyelvben nem lenne lekötve ebben a jelentésben. Szóval az angol "corporation" hamis barátja a magyar "korporációnak". De ha mégis nyavalygás lenne belőle, akkor még lehetne ágazati választókerületnek nevezni. Funkcionálisnak biztos nem mondanám, az magyarul egész mást jelent, szóval az is hamis barát.

--Peyerk vita 2012. június 4., 15:03 (CEST)

csillagászatSzerkesztés

Szia! Kérlek szavazz a cikkre, ha tetszik :D Üdv   Szajci pošta 2012. június 4., 15:35 (CEST)

Köszönöm :D már egy forrást be is tettem, ma folytatom a javítgatást!   Szajci pošta 2012. június 7., 06:57 (CEST)

APEC sablonSzerkesztés

Szia! A Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés cikkből kivettem a sablont, mert az infobox szerintem elegendő volna. Csak később láttam, hogy Te csináltad. Mit gondolsz a sablon volna jobb, vagy az infobox? Üdv: Viloris Üzenj! 2012. június 4., 15:46 (CEST)

Fényképek feltöltéseSzerkesztés

Szívesen neveztem volna el a fényképeimet magyar karakterrel, csakhogy az én számítógépem ezt nem engedi. Ezért kénytelen voltam ékezetek nélkül elmenteni.Seresbalint vita

Szem Napvédő FaktorSzerkesztés

Kedves Teemeah,

Elnézést a zárójeles bejegyzés miatt, ezt a szabályt valóban nem ismertem. Ugyanakkor azt gondolom, hogy úgy ahogy a napvédő faktor esetében az SPF faktor, úgy a szem-napvédő faktor esetében is az E-SPF faktor név az ami a szemüveglencséken fel van tüntetve (ez alapján tudják megítélni azt a szemüvegviselők, hogy egy termék milyen mértékben véd az UV sugárzással szemben)és emiatt ez a név az ami érdekes nem is annyira ez a szemnapvédő faktor. Úgy esetleg lehetne írni, hogy: E-SPF vagy Szem napvédő faktor? Az egybeírásra vonatkozóan pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy a 'Szemnapvédő' szónak magyarul semmi értelme.. a napvédőnek van. Ezért került elé kötőjellel a szem szó, mert ez a szemnek a napvédelmére vonatkozik. Azt nem mondhatjuk, hogy A szemnek a napvédő faktora...

Várom visszajelzését.

Üdv.

Bocs, hogy hozzászólok, de a terméknevek hanyag, egyszerűsítő, anglomán fordítása nem kizárólag magyar jelenség. A "napvédő" mint a "sun protection" ey angol számára világos, hogy a nap (sugárzása) ellen véd, és nyelvtanilag ez jelző, nem főnév. Az eye stb. angolul rendben van, mivel kettős tárgya lehet a protect igének - mit és mi ellen véd. A magyarban nem, és tényleg zavarossá válik az összetett szó. A "szemfaktor" nem alkalmas. Akkor marad az eredeti angol rövidítés!
Amíg nem teszik tónkre a nyelvérzékünket a rossz frodítások, addig magyarázatként pont azt kell mondanunk, hogy "A szemnek a napvédő faktora", amiről beszélünk....--Linkoman vita 2012. június 5., 11:25 (CEST)
Megítélésem
szuper, de ezt inkább az ő vitalapjára írd. :) a szócikket Pagony nevezte át "helyesírásilag", én nem vagyok kompetens ilyen témában. helyesírási kocsmára kéne vinni. Teemeah   big bang is ALIVE 2012. június 5., 11:31 (CEST)

Hajdúnánási gyógyfürdőSzerkesztés

Köszönöm szépen még nem írtam, akkor ezzel OK is. Köszönöm a segítségedet! – Pallerti Rabbit Hole 2012. június 5., 12:45 (CEST)

ArticleSzerkesztés

A cikk a magyarban is bír ezzel a tágabb jelentéssel: árucikk. Mondjuk obszcén termékek? áruk? cikkek? Nem tudom eldönteni. Mindenesetre mindenféléről szó van, filmektől a vibrátorig szerintem   --Peyerk vita 2012. június 5., 14:43 (CEST)

Sőt!

"Additionally a court or magistrate may, in the course of proceedings, refer an article or matter to the Tribunal, asking it to determine whether:

the article is obscene or indecent; the matter is indecent; or the publication of the article or the public display of the matter is intended for the public good."

A matter itt szerintem "ügy, eset, esemény". Szóval erkölcsbíróság ez a javából  

--Peyerk vita 2012. június 5., 14:45 (CEST)

Szerintem "(egyéb) anyag". --Pagonyfoxhole 2012. június 5., 14:50 (CEST)

Ja, azzal a fotóval biztosan ők foglalkoztak. Szerintem legyen Erkölcsbíróság. Hát télleg az, neeem? :) --Peyerk vita 2012. június 5., 22:24 (CEST)

KöszönömSzerkesztés

Hogy felhívtad a figyelmemet az új cikkre. Ha a téma fontosságát nézzük, ez még összefoglalónak is gyenge. Nem is tudom mit lehet vele kezdeni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 5., 17:15 (CEST)

A témára rákeresve a magyar wikin is több cikkben szerepel, és lényegesen több információval. Az enwikin van róla saját cikk, igaz az sem túl bőséges, de legalább a lényeget elég jól kiemeli. Inkább fordított volna valamelyik jó wikiről a kolléga. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 5., 17:28 (CEST)

Képek, szerkesztésSzerkesztés

Üdv Teemeah!

Köszönöm a tájékoztatást. Még kezdő vagyok a szerkesztésben, de a Wikipédia (felhasználás, jogok, szerkesztés) teljeskörű megismerésével remélem a jövőben már jobban sikerülnek a szerkesztések.

Kérem a hibás képek törlését.

Köszönettel Free Fauna

HongkongSzerkesztés

Szia! Köszi.:) Üdv: Viloris Üzenj! 2012. június 6., 10:34 (CEST)

Nem, a miénk gazdagabb, mint a horvát. Viszont a google fordítóval a szakaszcímeket nagyon jól le tudod fordítani :D Én is ezt szoktam használni, ha érdekel, hogy pl. koreai, albán, stb. cikkre vagyok kíváncsi :D   Szajci pošta 2012. július 5., 11:07 (CEST)

Köszönöm az ellenőrzéstSzerkesztés

A Myocarditis szócikket, ha jól emlékszem Te ajánlottad figyelmembe. Jól is alakul. A szerző tisztességesen igyekezett utánanézni és utánaírni a kifogásolt dolgoknak. Továbbra is szívesen segítek irodalomkeresésben, ábrákban stb. A szócikk címét a magyar wikipédia elvei szerint inkább lehetne Szívizomgyulladás címen futtatni, és csak másodlagosan megadni a latin nevet. Sok irodalmat és linkeket kellene még begyüjteni. (Amit az elejére beraktam csak példázatnak szántam, egyáltalán nem ragaszkodom hozzájuk.) Köszönettel és Üdvözletel:Lji1942 vita 2012. június 6., 15:06 (CEST)

Mellesleg nagyon örülök, ha más is ír orvosi tárgyú cikkeket. (Sajnos a kollégákat ez egyáltalán nem érdekli, hogy miért ezt nem nehéz kitalálni.) A wikipédia szintjén (ezt egyáltalán nem leminősítésként mondom, mert én is megkínlódtam az orvosi kifejezések korrekt magyar fordításával, mivel ilyen hivatalosan nem létezik) nagyon is jók (és javíthatóak ezek a szócikkek.) Minél több szerkesztőt a témában! Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 6., 15:25 (CEST)

KöszSzerkesztés

Köszönöm én is: Köszönettel és üdvözlettel: Lji1942 vita 2012. június 6., 15:38 (CEST)

ÚttörőmozgalomSzerkesztés

Szia! Az Úttörőmozgalom emblémájához hasonlóan az általam feltöltött Vár a természet! is a magyar úttörők egyik játékának, mozgalmának emblémája. Szerintem nem logo, és nem jogvédett. Ha tévedek, kérlek, töröld a képet. De akkor az úttörőmozgalom jelvénye - engedély nélkül - hogy lehet ott? Üdv! --Jávori István Vitalapom 2012. június 6., 15:45 (CEST)

fú, nagyon remélem, hogy ez az üzenet oda megy, ahova kell : ) ez az egész még nagyon új nekem. de köszönöm szépen a segítséget, de már befejeztem a cikket. : D

A szívizomgyulladástSzerkesztés

Egy kicsit átírtam. Szerintem azért sok mindent lehetne még belerakni, és linkeket csinálni. (Nagyon sok szívvel foglalkozó szócikk van.) A szerző is rengeteg anyagot talál még, ha el kezd a Google-al kereseni, vagy ha tud más nyelvű wikiken keresgélni. Nem "lenyúlni" akartam a cikket, és távolról sem a szerző kedvét elvenni. De van annyira fontos a téma, hogy érdemes vele mélyebben foglalkozni. (De azért nézzen körül előtte a magyar wikin.) Ez még jelen formájában is csak egy vázlat! Nagyon sok mindent lehetne még hozzávadászni, és egy nagyon komplett, jó (és elég terjedelmes ) szócikket összehozni. Ehhez sok türelmet és sikert kívánok. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 7., 17:37 (CEST)

Problémás képSzerkesztés

Szia! A Commonsban található jogsértő képeket hogyan kell jelezni? (Ennek kapcsán kérdezném: Full Throttle) Üdv: HáeS vita 2012. június 7., 18:47 (CEST)

VitaSzerkesztés

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Földrajzi helyek/nevek automatikus nevezetessége

--Peyerk vita 2012. június 7., 22:13 (CEST)

Azt hiszem megoldottam a többi problémát, viszont a fordítás sablonnal nem tudok mit kezdeni.
Ha kérek segítséget, megkapom? : ) --Popmfabio vita 2012. június 8., 13:37 (CEST)

Alba Kör hivatalos emblémájaSzerkesztés

Ismerem a gyakorlatot az embléma használatával kapcsolatban (mármint kifejezetten az Alba Kör emblémájának használatával kapcsolatban), és mindig is szabadon használható volt. De általában is szerintem klubok és egyesületek logóját bárki bármikor használhatja. Az embléma ugyanis, grafikai jelként, azt a csoportot képviseli, amely számára készült, és a készítője ennek a tudatában készítette el. --Kállay Kotász Zoltán vita 2012. június 8., 17:10 (CEST)

Az Alba Kör inaktív szervezet, tehát nem fog friss engedélyt most kiadni arra, hogy egy róla szóló szócikkhez odategyék az emblémáját (ami azért készült, hogy pl. a róla szóló írások mellé oda lehessen tenni). Viszont a szervezet egyik alapítója voltam, továbbá az ügyvivői testület tagja abban az időben, amikor döntés született arról, hogy emblémát készítünk, és az szabadon használható lesz. – Kállay Kotász Zoltán vita 2012. június 8., 17:24 (CEST)

A logó készítője Báti Márk. Az Alba Kör nem szűnt meg, csak inaktív szervezet. Báti Márk is úgy tekinti, hogy a logó jogtulajdonosa az Alba Kör, illetve ha úgy vesszük, hogy az Alba most nem tud erről nyilatkozni, akkor ő támogatja a logó használatát a wikin. (Ő maga javasolta nekem, amikor a szócikket megmutattam neki kinyomtatva, hogy töltsem fel.) Nyilatkozni erről egykét napon belül biztos nem fog, mert olyan helyen él most, ahol nincs internet. Röviden ennyi. Aki a 90-es években találkozott az Alba Körrel, tapasztalhatta, hogy ez az embléma teljesen szabadon terjedt, a nyomtatott sajtót folyamatosan biztattuk, hogy használják, kitűzőként, pólóra nyomtatva hordták stb. Úgy tudom, van a jogban egy olyan tézis, hogy ami közismert, azt nem kell bizonyítani. Én ebből indultam ki, amikor feltöltöttem ide a képet. (Nagy veszteség nem éri az emberiséget, ha törlésre kerül, mert máshol is megtalálható, pl. a sulinetes oldalon, ahonnan letöltöttem - egyébként ahogy most nézem, elég gyenge minőségben, tehát ha marad a kép itt, akkor feljavítom kicsit, és újra fogom tölteni.) --Kállay Kotász Zoltán vita 2012. június 9., 07:36 (CEST)

Fájl:Renault.pngSzerkesztés

Ránéznél erre a képre? Szerintem nem igazán jó a licensze. – Rlevente   vita 2012. június 9., 18:56 (CEST)

HKSzerkesztés

Ja bocs, sok a munka, a szabadidőmet meg az LA-val folytatott vitára pazaroltam :)))

Megnézem pár napon belül, ígérem. Kérdezz rá ha nem reagálok vagy nem nyúlok bele.

--Peyerk vita 2012. június 9., 21:22 (CEST)

Re:Értelmetlen kategóriákSzerkesztés

Szia! Nem kategorizálnék többé, de az afgán agárnál is ország szerint van kategória, pedig nálunk is előfordul.– Proki vita 2012. június 9., 22:15 (CEST)

Jó, rendbe van. Nem szeretném, ha leblokkolnának még egyszer. – Proki vita 2012. június 9., 22:18 (CEST)

CikkértékelőSzerkesztés

Szia. Azt szeretném kérdezni,hogy mi a baj a cikkértékelővel?Beillesztettem a vector.js-embe, de nem működik.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. június 10., 16:11 (CEST)

Nem működik, és valamiért már az álllapot mutató sem működik.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. június 10., 16:26 (CEST)


A cikkértékelő a beállításokban eddig is be volt kapcsolva.Viszont hiába vettem ki a vector.js-ből, akkor sem működik az állapot mutató.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. június 12., 14:24 (CEST)

Köszi :) --dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. június 12., 14:57 (CEST)

ProkiSzerkesztés

Teljesen igazat adok Neked, de vegyük most figyelembe, hogy egy fél éves blokk kiosztásáról lenne szó. Legalább annyi türelemmel legyünk, amíg reagál valamit – hátha felnyílik a szeme és elkerülhető a WT határozat végrehajtása. Már Csigabi is írt neki, talán megérti, hogy mekkora súlya lehet a határozat megszegésének. – Pallerti Rabbit Hole 2012. június 10., 21:03 (CEST)

RE:szoftver screenshotokSzerkesztés

Pontosan melyik kép(ek)ről van szó? --GD  MSG 2012. június 11., 18:53 (CEST)

Kisdobos emléklapSzerkesztés

Ez az emléklap, a kitöltött dokumentum az én tulajdonom. A szerzői jog általad értelmezett felfogása lehetetlenné tesz bármilyen kordokumentum - magyar - Wikipédiában való megjelenését.

Ezekről mi a véleményed?

http://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Communism http://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Symbols_of_communism

--Jávori István Vitalapom 2012. június 11., 20:03 (CEST)

Elég vaskalapos az a rendszer, amelyikben egy emléklap gazdája (vagy pl.: egy olimpiai bajnok saját, névre szóló oklevelének) szkennelt képét nem teheti közkinccsé, mert engedélyt kell kérnie az (több millió példányban gyártott) emléklap egy szeletének (figurák) rajzolójától. Megnyugtatásul: több képet nem töltök fel a Wikipédiára. --Jávori István Vitalapom 2012. június 12., 13:12 (CEST)

Re:Kínai kopasz kutyaSzerkesztés

Szia! Én nem tartom csúnyának a kínai kopasz kutyát, nála egy angol bulldogot sokkal rondábbnak tartom. Különben is a kínai kopasz kutya a kedvenc kutyafajtám. Akkor mi legyen a bevezetőben ez a vélemény helyett? --Proki vita 2012. június 12., 09:59 (CEST)

És miért törölted ki a kutyafajták kategóriát? --Proki vita 2012. június 12., 10:01 (CEST)
Különben is az Egyéb szakasz két leírt tudnivalójára igenis van forrás, az O'Vamos Kennel, mely kínai kopasz kutyát tenyészt. – Proki vita 2012. június 12., 10:13 (CEST)

enwiki és dewiki sablonokSzerkesztés

Na, ide is elértem. :-) Tudom, hogy vannak ezek a sablonok, viszont nem értek egyet teljes mértékben a jogosságukkal. Ha csak a szóban forgó képet vesszük: enwikiről törölték, akkor honnan vesszük, hogy nálunk használható? Vagy a későbbiekben hogyan derül ki egy onnan átvett, majd törölt képről, hogy valódi a licenc, a forrás? Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. június 12., 11:59 (CEST)

De, képzeld el, értem. :-) Más kérdés az, hogy nem értek egyet vele. Ennek ellenére majd ennek figyelembevételével fogom kezelni a hasonló képeket. Ennyi (csak, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó  . Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. június 12., 16:03 (CEST)

Most miért magyarázkodjak? Megmondtam, hogy az általad leírtaknak megfelelően fogok eljárni. Az, hogy nem értek egyet vele, szerintem innentől kezdve az én egyéni szocproblémám, amivel nem okozok sem kárt, sem problémát, mivel úgysem a saját elképzeléseim szerint fogok eljárni, hanem ahogy kell. És nem, nem úgy töltöttem át a Commonsba. Igaz, hogy talán 10 képet ha összesen áttöltöttem... és valószínűleg nem is fogok többet. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. június 12., 16:33 (CEST)

Aparados Da Serra Nemzeti Park-os szócikkSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Köszönöm, hogy felhívtad figyelmem erre a két hibára. A szövegbe arra akartam utalni, hogy bár a nemzeti park 1025 négyzetkilométeren terül el, addig a park területén is megtalálható Serra Geral hegység területe 1730 négyzetkilométer. Tehát túlnyúlik a park határain.

Megyek is és kijavítom a szövegben ezt a rész és az állatneveket is átírom kisbetűre.

További jó szerkesztést és délutánt kívánok!

Bori Bianka vita 2012. június 12., 12:52 (CEST)

KépfeltöltésSzerkesztés

Kedves Teemeah!

(hú remélem jó helyen vagyok, az üzenetküldés a szándékom, nem szerkesztés)

Megkaptam az üzeneted, és én úgy látom, sikerült is feltöltenem Alsóboldogfalva lap képeit a Commonsra, és onnan visszalinkelni. De a jóváhagyott oldalon úgy tűnik, még az eredeti feltöltések vannak. Nem tudom, rosszul csináltam-e valamit.

Köszi Biziclop2 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Biziclop2 (vitalap | szerkesztései) 2012. június 12., 13:44 (CEST)

Ezeket nem én töltöttem fel. Ezek fel voltak töltve, csupán a licencük volt rossz. A commonsra fel lehet tölteni a képeket. Lásd itt: http://commons.wikimedia.org/wiki/Commons:Currency#Hungary üdv   Szajci pošta 2012. június 13., 14:36 (CEST)

Akkor viszont a commonsban is szólni kellene. Megírod az ottani adminoknak angolul? Én annyit tettem, hogy kicseréltem ott a rossz sablonokat a HU banknote sablonokra.   Szajci pošta 2012. június 13., 14:52 (CEST)

A google-fordító ezt adta ki: A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiadott egy rendeletet, amely lehetővé teszi minden formáját a magyar bankjegyek és érmék, amelyeket nem lehet tévesen, mint az eredeti (a legfontosabb tényező) - The Hungarian National Bank (MNB) issued a decree, which permits all forms of Hungarian banknotes and coins which cannot be misidentified as the original (with the most important factor being the use of the same material as original). Ezért gondoltam, hogy a sablon az érmékre is vonatkozik. De akkor valamit félreértettem.   Szajci pošta 2012. június 13., 15:00 (CEST)

folyamatosan rakom rá itt a nincs engedély sablon. Viszont a commonsban milyen sablont tegyek rá?   Szajci pošta 2012. június 13., 15:07 (CEST)

Rendben, akkor visszaállítom. Elnézést, hogy elcsesztem. Viszont közben Szilas törölt pár képet, de ha kiderül, hogy mi a helyes licenc, megkérem az adminokat, hogy hozzák vissza a képeket.   Szajci pošta 2012. június 13., 15:11 (CEST)

Névválasztás :)Szerkesztés

Szia!

Köszi, hogy szóltál. Tudnád még egy kicsit részletezni, hogy milyen problémák adódhatnak egy olyan névnél, amiben sok a szám? :)

Üdv!

--A Pál  vita 2012. június 13., 17:55 (CEST)

D

U.I.: Azért ezt választottam, mert a többire mind foglaltat írt ki az oldal. :/

MegnézemSzerkesztés

Alaposabban is a Meningeoma cikket. Első ránézésre valóban az angol wikipédia cikk fordítása. De a tisztességes összevetéshez/javításhoz kell némi idő. Szíves türelmedet kérem. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 14., 08:24 (CEST)

Egyelőre arról sincs ötletem, hogy van-e elfogadott/elfogadható magyar neve.Lji1942 vita 2012. június 14., 08:27 (CEST)

Re: HanekeSzerkesztés

Szervusz, egy kérdésem, illetve tanács/útmutatás kérésem van. Továbbszerkesztettem az utalt cikket. Ilyenkor mi a teendő, hogy valaki jóváhagyja? Hagyjam simán ülni és valaki majd arrajár, vagy meg kell kérni egy járőrt, hogy járjon arra? A csonk jelölést én magam is levehetem, vagy csak "érdemesült" szerkesztők.

p.s. elég régen szerkesztettem, azóta kicsit megváltozott a protokoll :) üdvözlettel, köszönettel

Sablon:Vasúti nyomtávok infoboxSzerkesztés

Nekem, ne írd elő, hogy mit és hogyan szerkesszek! Ha nem tetszik tedd fel törlési megbeszélésre! --Texaner vita 2012. június 14., 11:11 (CEST)

Re:CliffhangerSzerkesztés

Hát jó nem bántom. Andrew69.   2012. június 14., 15:49 (CEST)

SablonSzerkesztés

Szia! Piros volt a linkje a Cikktörténet sablonban, nyilván azért, mert maga a szócikk közben át lett nevezve, nem egyezik meg az eljáráskori címével. Általában híve vagyok, hogy ne nagyon legyenek zöld linkek, de a zöld jobb, mint a piros. Ha egy sablongurunak nagyon van kedve hozzá, akkor hajrá, de szerintem érdemesebb lenne helyette a műhely vitalapján felvetett, még megoldatlan valódi sablonproblémák megoldására fordítani a sablonjavító/készítő energiát. --Joey   üzenj nekem 2012. június 14., 17:07 (CEST)

MeningeomaSzerkesztés

A magyar orvosi szaknyelvben ez a helyes neve. Magyar nevet is lehet neki találni: "Agyhártyadaganat." Egyébként sincs a cikkel semmi különösebb baj. Egy-két minimális változtatást azért eszközölnék rajta. (Ha nem értetek velük egyet, az egész visszaállítható.) Ha kész van jelzem. Ha az "Agyhártyadaganat"-ot jónak tartjátok, erre kellene átnevezni. Elnézést, de tegnap más elfoglaltságom volt. Üdvözlettel:Szerkesztő:Lji1942|Lji1942]] vita 2012. június 15., 06:09 (CEST)

ÁtjavítottamSzerkesztés

A meningeoma cikket. Lényegében az eredeti fordítás sem volt egyáltalán rossz, vagy szakszerűtlen. (Bár egy kicsit a sietségről tanúskodik, hogy maradt benne lefordítatlan angol mondat is. A magyar wikihez igazodva, igyekeztem a szakkifejezéseket magyarítani.) Tettem bele néhány plusz irodalmat. Rengeteg linkelhető kifejezés volt - bár ezt a szokásomat néhány szerzőtárs kárhoztatni szokta. (Én viszont meglehetősen jól ismerem az idegrendszeri cikkeket, mert elég nagy részét én írtam, és nem hiszem, hogy felesleges párhuzamos cikkekre kellene az időt fecsérelni.) Remélem nem lett rosszabb. Szerintem nyugodtan átnevezhető Agyhártyadaganat-ra. A többi orvosi kifejezés magyarítása is saját találmány volt, és láthatólag elég jól beváltak. (A radiológia egyáltalán nem volt félrefordítás. Az orvostudomány röntgendiagnosztikával és sugárterápiával foglalkozó ágazatának ez a magyar neve.) Nézd meg, és ha megfelelő, tedd jóváhagyottá. Kösz a bizalmat. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 15., 13:45 (CEST)

Azt hiszem nem kell túlbonyolítani. A radiológiai kép a szakmában távolról sem tűnik idegennek, de lehet, hogy másnak igen. Semmiképpen sem hangzana jobban a radiológiai képalkotás - sőt szerintem még mesterkéltebb. Egyszerűen röntgen kép, hacsak nincs megadva, hogy az különleges eljárással CT-vel, számítógépes "tisztítással", sorozatfelvétellel, mozgóképes eljárással stb. készült. A cikk átnevezesét pedig melegen ajánlom, mert a meningeoma a szűkebb szakmán kívül mindenkinek "kínai". (Az angol szaknyelv/laikus nyelv viszony az eredeti latin-francia örökség miatt egészen másként működik.) Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 15., 15:35 (CEST)


Re:Porcsinfű képSzerkesztés

Tettem rá egy azonnali sablont így nem kell várni a törlésével 5-7 napot. Sajnálom mert sok növényes képet tudtam volna feltölteni egy régi merevlemezről, amit direkt ezért gyömöszöltem be a gépembe. A "SajátWiki"-met töltöm fel velük és csak azért tettem ide is, mert nem találtam ebben a témában jó képet. Amikor ezeket összegyűjtöttem, még nem volt internetem, ezért mások képeit kértem el. A saját gépemen viszont tudom őket használni, mert úgy tudom, hogy személyes használat esetén nem kell engedély. Kérlek töröld a képet. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2012. június 15., 20:26 (CEST)

Köszi a választ, majd csak a saját készítésű friss képeimet fogom felküldeni. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2012. június 15., 20:30 (CEST)

ArcüreggyulladásSzerkesztés

Szia, az arcüreggyulladás szócikkel mi a teendő? Szerepel a Wikipédia:Szerzőijog-sértés listázó lapon, de a szócikk nincs felsablonozva (korábbi verziókban sem volt sablon) és a laptöri szerint sem szerkesztetted. A vitalapján sincs közelebbi infó. Google-ös kereséssel nem találok szövegegyezést. Mi légyen vele? --Pallerti Rabbit Hole 2012. június 16., 01:15 (CEST)

...ehhh, el se olvasd a fentit, ökörséget kérdeztem. Újra megszületett a korábban törölt cikk immáron nem jogsértő formában és újra bekékült a link. Nem néztem meg a rendszernaplóban a történetét, ezért nem értettem, hogy mi van vele. --Pallerti Rabbit Hole 2012. június 16., 01:21 (CEST)

magyar forintSzerkesztés

Szia! Bocsi, hogy most válaszolok, csak nem voltam most gépközelben. Ma igyekszem megcsinálni a listát. Grin csinál az érmékre is egy sablont, ahogy a bankjegyekhez?   Szajci pošta 2012. június 16., 08:07 (CEST)

Persze, hogy olvastam, csak van egy sablon, amit láttam a horvát kunánál arra gondoltam, hogy ahhoz hasonlót csinálni: [1] A lista:

  • File:HUF 3000 2012 Madách reverse.jpg
  • File:HUF 3000 2012 Madách obverse.jpg
  • File:HUF 50 2006 1956 reverse.jpg
  • File:HUF 50 2006 vöröskereszt obverse.jpg
  • File:HUF 100 2002 Kossuth reverse.jpg
  • File:HUF 50 2004 EU reverse.jpg
  • File:HUF 50 2005 gyermekmentő obverse.jpg
  • File:HUF 50 2004 EU obverse.jpg
  • File:HUF 20 2012 reverse.jpg ?
  • File:HUF 50 2006 vöröskereszt reverse.jpg
  • File:HUF 50 2007 romai szerzodes obverse.jpg
  • File:HUF 50 2005 gyermekmentő reverse.jpg
  • File:HUF 50 2006 1956 obverse.jpg
  • File:HUF 200 2012 reverse.jpg
  • File:HUF 50 2007 romai szerzodes reverse.jpg
  • File:Special coin Hungary 2007.jpg
  • File:HUF 20 Deák reverse.jpg
  • File:HUF 20 Deák obverse.jpg
  • File:HUF 100 2002 Kossuth obverse.jpg
  • File:HUF 10 2005 József Attila reverse.jpg
  • File:HUF 10 2005 József Attila obverse.jpg
  • File:Ungheria 50 fiorini.JPG
  • File:Ungheria 2 forint.JPG
  • File:Ungheria 100 forint.JPG
  • File:Ungheria 1 fiorino.JPG
  • File:Monedashungria.png
  • File:Magyar apró pénz.jpg
  • File:HundertForint.jpg
  • File:HUF 50 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 50 1992 reverse2.JPG
  • File:HUF 50 1992 obverse2.jpg
  • File:HUF 5 2012 reverse.jpg
  • File:HUF 5 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 5 1992 reverse2.JPG
  • File:HUF 5 1992 obverse2.jpg
  • File:HUF 200 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 200 2009 reverse2.png
  • File:HUF 200 2009 obverse2.png
  • File:HUF 20 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 20 1992 reverse2.JPG
  • File:HUF 20 1992 obverse2.jpg
  • File:HUF 2 1992 reverse2.jpg
  • File:HUF 100 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 50 2012 reverse.jpg
  • File:HUF 100 2012 reverse.jpg
  • File:HUF 100 1996 PP obverse2.jpg
  • File:HUF 10 2012 reverse.jpg
  • File:HUF 10 2012 obverse.jpg
  • File:HUF 10 1992 reverse2.JPG
  • File:HUF 10 1992 obverse2.jpg
  • File:HUF 1 1992 reverse.jpg
  • File:FerencDeak.jpg
  • File:5forint.jpg
  • File:200huf1.JPG
  • File:HUF 5000 2012 Reményi reverse.jpg

  Szajci pošta 2012. június 16., 10:27 (CEST)

ElnézéstSzerkesztés

De az Agyhártyadaganat szócikket - főleg a jegyzetek formátumát - még alaposan átformáztam. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. június 16., 11:15 (CEST)

Template Specialist - Adoption SchoolSzerkesztés

Hey Teemeah

I am working on developing a new adoption school for en.wikipedia (later for others languages) [2] I wanted to know if you could help by either:

  • suggesting what should be included in a 8 lesson course on templates
  • help write some of these lessons up
  • some fun/useful tasks give students student
  • what should the test be like (what skills would you like to check in the students)

Thanks OrenBochman vita 2012. június 16., 11:43 (CEST)

Könyv címlapokSzerkesztés

Kedves Teemeah, köszönöm a helyreigazítást. Látom, ki is javítottad. Üdv. --Elkágyé vita 2012. június 19., 06:56 (CEST)

DVTK VénuszSzerkesztés

Ha megkérhetnélek,akkor ellenőrizd már a DVTK-Vénusz lapját,mert kb 1 hónapja várok arra,hogy valamelyikőtök élesítse --VeszélyesElem vita 2012. június 19., 12:01 (CEST)

Louis WalshSzerkesztés

kérlek ellenőrizd a Louis Walsh című lapomat és a The X Factor című lapokban végzett változtatásaimat hogy mindkét oldal naprakész lehessen.

Meszlényi ASzerkesztés

Bocs véletlen volt, nyugodtan elő akartam készíteni ezt a szócikket, azt valahogy máshogy hívják. Bokorember vita 2012. június 20., 13:43 (CEST)

Köszi, akkor itt most jó helyen van? : http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Bokorember/Meszl%C3%A9nyi_Attila köszi a segítséget! Bokorember vita 2012. június 20., 13:51 (CEST)

Köszi a javaslatot. S azt meg tudod-e mondani, hogy a Meszlényi Attilától kapott képeket hogy tudom feltüntetni a róla szóló szócikkben? Köszi Bokorember vita 2012. június 21., 16:51 (CEST)

Köszi a képpel kapcsolatosakat. Bokorember vita 2012. június 22., 14:16 (CEST)

Szia! Nagyjából ez így már eléri azt a szintet, hogy kikerüljön élesbe? Vagy kérdezzem a Kocsmafalon? : http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Bokorember/Meszl%C3%A9nyi_Attila Ha igen, át tudod helyezni allapból szócikké? Ha nem, megírnád, hogy mi hibádzik még? Elvileg egy portré is hamarosan felkerül, és akkor azt is becsatolom. köszi Bokorember vita 2012. június 25., 16:15 (CEST) köszi a részletes választ, igyekszem felfogni és megvalósítani őket :-) Bokorember vita 2012. június 26., 09:54 (CEST)

Szia! Az idézet sablont nem tudtam alkalmazni, de a többi javaslatodat igyekeztem megfogadni. Megkérhetlek, hogy élesítsd? Ha más valakit inkább helyes ilyesmire megkérni, akkor megírod, hogy ki ő? Köszi a szócikk születése során nyújtott segítséget! Szerkesztő:Bokorember/Meszlényi_Attila heló Bokorember vita 2012. június 27., 19:54 (CEST)

Szia! Köszi szépen a segítséget! Sikerült! Bokorember vita 2012. június 28., 09:06 (CEST) Ja még itt írt valamit, hogy azonnal törlendő sablont rakjak be az eredetibe. De ezen már az átirányítások miatt nem igazodom ki. Ha esetleg Te igen, akkor köszi ha segítc. :-) Bokorember vita 2012. június 28., 09:13 (CEST)

Totya a cselkirálySzerkesztés

Szia! Totyánál írj alá. Valahogy nem jött össze! Szia, Csurla vita 2012. június 20., 14:24 (CEST)

HajókSzerkesztés

Szia! Kész lett a A világ legnagyobb óceánjáró hajóinak listája refjeinek javítása! Nekem volt igazam, nem kellett az összeset átírni, csak egy picit belejavítani! :P Kár volt úgy háborognod.... :) B.Zsolt vita 2012. június 20., 14:29 (CEST)

Dolák-Saly Róbert.jpgSzerkesztés

Oh mongyő! Mea culpa maxima. Thanks for the correction.   Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. június 20., 16:46 (CEST)

Thai betűSzerkesztés

Szia

Nincs mit. 1ébként az SVG file-okban az a jó, hogy egyszerű szövegszerkesztővel (pl Notepad) is lehet szerkeszteni őket, ilyen egyszerűbb módosításokhoz, mint ez a színcsere, nem kell spéci program.

Winston vita 2012. június 22., 11:36 (CEST)

törökügyi segítségSzerkesztés

Szia! Ráérnél egy kis török segítségnyújtásra a világörökség-műhelyben? --Hkoala   2012. június 22., 22:41 (CEST)

AdminSzerkesztés

Nem akarsz normálisan visszaadminulni? Szerintem formalitás volna... --Burumbátor Te, haver, figyelj!' 2012. június 24., 22:24 (CEST)

Van adminlét levlista meg okoskodók nélkül is :))) --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. június 24., 22:28 (CEST)

Partiumi Keresztény Egyetem képeSzerkesztés

Köszönöm a figyelmeztetést, és hogy már el is végezted, ebben az esetben, a pontosítást. Wikizoli vita 2012. június 25., 17:34 (CEST)

népesség adat beillesztése a város sablonbaSzerkesztés

Városokhoz népesség beillesztése nem sikerül

szervusz, egy kis segítséget kérek tőled, mert eddig is olyan kedvesen segítettél :) (lehet, hog megbánod :))

az a problémám, hogy nem tudom, hogyan kell a finn városok sablonba a népesség számát beilleszteni. Böngésztem őtmutatókat, de nem fogom fel a lényegét :(. idemásolom a próbálkozást, de nem jelenik meg a népesség sor adata, csak az, hogy ismeretlen :(.

....{{Finn település infobox .....

| polgármester = Tapani Mattila
| irányítószám = 37140
| körzethívószám = +358-9 / 03
| népesség = 32 149 
| népsűrűség = 111,6 
| terület = 347,76
| szélességi fok = 61
| szélességi ívperc = 28
| szélességi ívmásodperc = 40
| hosszúsági fok = 23
| hosszúsági ívperc = 30
| hosszúsági ívmásodperc = 35
| szöveg pozíciója = bottom
| weboldal = http://www.nokiankaupunki.fi/

}}

előre is nagyon szépen köszönöm az útmutatást bori vita 2012. június 25., 18:22 (CEST)

WikiszülinapSzerkesztés

Szia! Mivel szeretnék első lenni, másfelől nem biztos, hogy holnap el tudlak érni, ezért megelőzöm a koromat. Sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok erőben, egészségben. Üdvözlettel Tambo vita 2012. június 26., 10:00 (CEST)

Köszönöm! Teemeah   poke me 2012. június 26., 10:55 (CEST)

 
Süti is kell... - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. június 27., 15:27 (CEST)

Hét év?? És még mindig ép elmeállapotban?   Boldog 7. szülinapot kívánok! - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. június 27., 15:26 (CEST)

  Épnek nem nevezném, amolyan "wikiflúgos"  . Ne aggódj, leszel még te is ilyen  . Köszi a sütit :) Remélem diétás   Teemeah   poke me 2012. június 27., 15:44 (CEST)

Isten éltessen itt is még a sok-sokszorosáig! --Pagonyfoxhole 2012. június 27., 17:31 (CEST)

IdézetekSzerkesztés

Nem a plágiumhoz illett hozzá, hanem oda szoktak adni egy-egy jellegzetes idézetet tenni, amely segít leírni pl. az illető politikusi karakterét. Andante03 vita 2012. június 26., 16:02 (CEST)

Ami most random eszembejutott: katt Kádárra! Andante03 vita 2012. június 26., 16:33 (CEST)

Re:Fájl:Kevey Balázs.jpgSzerkesztés

Szia! Írtam a kép készítőjének (a képen szereplő ember lánya), hogy írjon e-mail-t a permissions-commons@wikimedia.org címre, olyan tartalommal, hogy lemond a jogairól és tudomásul veszi, hogy a kép szabadon felhasználható, akár kereskedelmi célra is. Ez így megfelelő lesz? Köszi,--Hirvenkürpa   Mögbeszélés 2012. június 27., 11:21 (CEST)

Szia! Megjött az e-mail az OTRS-re? Megfelelő így? --Hirvenkürpa   Mögbeszélés 2012. július 2., 11:12 (CEST)

„...vagy továbbítasz egy engedélyezési felhatalmazást tartalmazó emailt a permissions-commons@wikimedia.org címre.” Ez áll abban a figyelmeztető boxban, ami a kép alá került. Ha nem oda kéne küldeni, miért ez áll ott? Egyébként nem sürgetni akartam semmit, pláne nem plusz munkát adni neked! Egyáltalán nem értek semmilyen ilyen folyamathoz, csak azért írtam, mert jelen körülmények között holnapután törlésre kerül a kép, amit el szeretnék kerülni. Tisztelettel, --Hirvenkürpa   Mögbeszélés 2012. július 2., 12:11 (CEST)

Fájl:Ablonczy Dániel.jpgSzerkesztés

Szia! Nem járultak hozzá a szabad licenchez. A csak a wikipédiában történő használatra nem is válaszoltak. Törölhető. Ráadásul az egyik fiát ismerem 1969-től. Persze ezt nem írtam meg. Üdv. Tambo vita 2012. június 27., 13:54 (CEST)

Egy tál eper neked!Szerkesztés

  Köszi a segítséget! Bokorember vita 2012. június 28., 09:23 (CEST)

Saimaa-tó átnevezéseSzerkesztés

Szervusz, szép napot! megkérlek, hogy segíts nekem átnevezni a Saimaa-tó cikket sima Saimaa-ra. Nem tudom, hogy én meg tudnám-e tenni, van-e rá jogosultságom. Amennyiben igen, akkor csak "fogd a kezem", érd le kérlek, hogy mit tegyek. köszönöm --bori vita 2012. június 28., 10:20 (CEST)

--- megtaláltam, átneveztem. Nem láttam az üzenetedet, így megkerestem az ide vonatkozó generál irányítást, siker :) köszönöm a gyors válaszaidat, szép hétvégét --bori vita 2012. június 29., 10:17 (CEST)

CápasrácékSzerkesztés

Szia! Köszönöm, hogy szóltál, pedig mennyire örültem, hogy kifejezetten értelmes a szöveg... :) Legközelebb rendesebben ellenőrzöm. Üdv, nyiffi  csillagkapu 2012. június 28., 11:03 (CEST)


VÖRSzerkesztés

Szia! Van egy új világörökségi helyszín Kínában, nem akarsz cikket írni róla?   --Hkoala   2012. július 1., 10:18 (CEST)

Kína adminisztratív térképeSzerkesztés

Szia! Nagyon örülök, hogy megcsináltad a térkép magyarítását, jó lett. Viszont észrevettem néhány apróságot: Chongqingot nem Csungcsinként, hanem Csungkingként írjuk át az OH. és a KNMH. alapján, illetőleg Csilin központja nem Csangcsung, hanem Csangcsun. kérlek ezeket majd javítsd ki a térképen. – Laci.d   vita 2012. július 1., 17:45 (CEST)

The King and ISzerkesztés

Köszi.   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 2., 10:34 (CEST)

KérésSzerkesztés

Szia! Tegnap kértelek, hogy engem többet ne keverj bele semmiféle hadakozásba. Soha nem vontam kétségbe azt a jogodat, hogy levédd vagy levédesd a vitalapod. --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 3., 09:49 (CEST)

Harrison Scott Brown (1917-1986) aláírásaSzerkesztés

Igazad van, itt is javítottam: Fájl:Orbán Viktor aláírása.jpg. --Jávori István Vitalapom 2012. július 6., 13:12 (CEST) :-)

Egy szívességSzerkesztés

Szia, kérhetek tőled egy szívességet? Áthajóznál Koreából a felkelő nap országába és vetnél egy pillantást erre a szócikkre? Sasuke88‎ felvetette, hogy kiemelésre kéne vinni a cikket és mivel te mostanában (meg korábban is) nagyon belejöttél a zenei érdekeltségű kiemeltek gyártásába ezért gondoltam megkérlek téged is, hogy amennyiben van időd olvasd át, mert az én fogalmazásom néha elég lagymatag tud lenni. Köszönöm szépen. Sillent DX El Psy Congroo 2012. július 6., 15:48 (CEST)

Nagyon szépen köszönöm! Ennél jóval több problémás részre számítottam (önbizalomból egyes). Nagyja javítva lett, a többiről majd később intézkedem, aztán feldobom a kiemelt jelöltek közé. Még egyszer nagyon szépen köszönöm! Sillent DX El Psy Congroo 2012. július 10., 00:13 (CEST)

Fájl:Ablonczy Kálmán.jpg és Fájl:Ablonczy Dániel.jpgSzerkesztés

Szia! Mindkettő törlésre került engedély hiányában. Most hozzájárultak nem szabad licenc alatt, kizárólag a wiki szócikk illusztrálásához a felhasználáshoz. Üdv. Tambo vita 2012. július 9., 07:53 (CEST)

Hongkong hajráSzerkesztés

Még a hongkongi filmművészet az, ami nagyon hiányzik... terveid között van? Nekem nem volt ingerem megcsinálni... a Hongkong történelmét viszont bevállalnám, ha nem kéred. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 9., 16:52 (CEST)

Ú, vazze, az enwikin külön szócikkek vannak még évtizedenként is a töriből... :O - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 9., 16:54 (CEST)
Jó'vanna, még csak nyers változat :P - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 10., 12:41 (CEST)

Jump (film)Szerkesztés

Szia!

Állítólag kantoniban te vagy az illetékes, rá tudnál nézni erre a cikkre? Az alkotók neveinek írásmódja angol átírásból származik (a szereplőknél és az infoboxban). Laci.d már javított rajta, amit tudott, de hozzád irányított, amikor az ő tudása véget ért. misibacsi*üzenet 2012. július 9., 17:49 (CEST)

Kösz a gyors munkát és választ! misibacsi*üzenet 2012. július 9., 18:50 (CEST)

Vegyész RC-KazincbarcikaSzerkesztés

Szia! Szeretném a - többszörös magyar bajnok - Vegyész RC-Kazincbarcika férfi röplabdacsapat Infoboxába betenni a címerét (logóját).

A Kazincbarcikai SC szócikknél ezt a licencet találtam: {{közkincs-nemjogosult}}(?). Ha feltöltöm a VRCK címerét, ezt a licencet használjam? Üdv! --Jávori István Vitalapom 2012. július 9., 22:48 (CEST)

Köszönöm a gyors választ. Akkor még nyomozok a klub elérhetősége után, hogy engedélyt kérjek tőlük. Sajnos a honlapjuk nem elérhető, eddig e-mailcímet és telefonszámot sem találtam. További jó estét! :-) – Jávori István Vitalapom 2012. július 9., 22:57 (CEST)

De nem csak a képek, a weboldal is az enyém...Szerkesztés

Szia, tudom hogy onnan vannak a képek, de én készítettem őket, sőt a weboldal egyedüli tulajdonosa is én vagyok, szóval nem fogom magamat beperelni :P Az Albis wikioldalnál levő képekről van szó. --AlbisWeboldala vita 2012. július 10., 08:43 (CEST)

Bocs, ne haragudj, ez magas nekem, ez a szerzői jogos valami... ez esetben nem tudom mit tegyek, nem bizonyíthatnám valami egyszerűbb módon hogy az enyémek és slussz? --AlbisWeboldala vita 2012. július 10., 09:11 (CEST)

Küldtem a permissions-hu [kukac] wikimedia [pont] org email címre egy emailt a honlap saját email címével, amiben világosan kifejtettem az engedélyemet az adott weblapra és felhasználóra. Remélem elegendő lesz! :)

--AlbisWeboldala vita 2012. július 10., 09:34 (CEST)

Hongkong StadionSzerkesztés

Szia!

Ha lefordítjuk, akkor Hongkong Stadion, mert magyarul a Hongkong egybeírandó, - Igaz, nem figyeltem rá.

de nem szoktuk fordítani a stadionneveket, - Ennek ellent kell mondjak. Egyrészt nem logikus, hogy eredeti megnevezéssel szerepeljenek, mivel sokuknál nem lehetne tudni, hogy milyen épületről van szó (pl. "Estádio do Pacaembu", ez lehetne templom vagy híd neve is, vagy: "Coca-Cola Park", "Soccer City", RSZK Olimpijszkij).

Másrészt van jó néhány, ami rendesen át lett írva, szerintem ezeket kellene tekinteni mintának:

  • Şükrü Saracoğlu Stadion (eredeti nyelven, törökül: Şükrü Saracoğlu Stadı, erről sem biztos, hogy mindenki felismeri benne a "stadion" szót)

A "stadium" meg persze a fentiek is határesetek, mondhatni, ha valaki elég művelt, és van affinitása az idegen nyelvekhez, akkor kitalálja, hogy valamiféle sportlétesítményről lehet szó (szerintem a "Coca-Cola Park" és az "RSZK Olimpijszkij" ez alól kivételek, ezekről csak fanatikus sportrajongók tudják, hogy miről van szó).

Mivel a lexikont elsősorban laikusoknak írjuk, szerintem úgy járunk el helyesen, ha ezeknél a sportlétesítményeknél, ha "stadion"-ról van szó, akkor az magyarul legyen benne a szócikk nevében, ahogy fentebb a kínai stadionok szócikkek neveiben is látható.

misibacsi*üzenet 2012. július 10., 17:13 (CEST)

OK, értem. Az angolt mint HK-ban hivatalos nyelvet nem vettem figyelembe. Azt hiszem igazad van. misibacsi*üzenet 2012. július 11., 17:08 (CEST)

KépekSzerkesztés

Szia! Mivel te vagy a képtakarító, és korábban is szóvá tettél nekem néhány képet, most elébe megyek a problémáknak és önként jelentkezek nálad! :) A feltöltött képeim közt van egy halom Magyarország térkép rossz licensszel. Csak azért nem lett belőle gond, mert megírtam, hogy amúgy is cserélve lesz az összes, kár 2x dolgozni velük. A cserék 95 %-ban megtörténtek, így azok a képek nyugodtan törölhetőek, nem hivatkozik rájuk semmi. Most akkor felcímkézzem neked, vagy ki tudod őket válogatni magadtól is? Fekete-fehér, rossz felbontású Magyarország vasútvonalai térképekről lenne szó, könnyen meg lehet őket találni. --B.Zsolt vita 2012. július 10., 22:10 (CEST)

re: tábori előadásSzerkesztés

Szia!

Még nem, de még várom a jelentkezőket. Ha nem lesz más, akkor én is tartok egy előadást. Engem érdekel az előadásod, szerintem mást is. Szerintem érdemes megtartanod.

Üdvözlettel: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. július 11., 18:46 (CEST)


WP:FELÉPSzerkesztés

Értem. Van ilyen. Végül is nem kötelező a használata.-- Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. július 11., 22:07 (CEST)

Mondjuk ezzel azért vitatkoznék, mert a kép is információ, sőt! A Külső hivatkozásoknál a hivatkozás szóval van az alapvető bajom, mivel hivatkozás=referencia, amire hivatkozok a szócikkemben, amiből logikusan következik, hogy simán betehetem ide a forrásokat, amelyek külsők, vagyis nem wikisek. Ezért keverték korábban is sokan, és ide kerültek a források. HIvatkozni valamire, vagy további informálódási lehetőséget adni (akár a megtekintéssel is) két különböző dolog szerintem. Ami nekünk sokszor evidens, az az új szerkesztőnek, olvasónak nem biztos. Amit említettél szerkesztésvarázsló, az sok mindent helyre tehet, csak ne legyen elkapkodott az elindítása. Ha egy 5. verziójú felépítést fog támogatni, akkor nem leszünk előrébb...-- Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. július 12., 09:34 (CEST)

Ez igaz, csakhogy a forráshivatkozásokra (Jegyzetek=Megjegyzések + Hivatkozások)is a hivatkozás kifejezést használjuk, amely értelemben bizony a refekre utal, ezért tartom én szerencsésebbnek a További információt, hogy oszt még a látszatot is kerülje... Sose lesz egységesség valószínűleg. -- Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. július 12., 21:33 (CEST)

CsebolSzerkesztés

Nagyon szívesen segítek a szerény lehetőségeim függvényében. Máris belekontárkodtam egy kicsit, az eddigiekben egyébként nem látok hibát. Üdv--Szilas vitalapom 2012. július 12., 07:22 (CEST)

Ami a forrásolást illeti, engem Szalax arról győzött meg, hogy a bevezető "mini szócikkbe" ne tegyünk forrást, mert ez úgyis a következők összefoglalója. Persze ez egyrészt a Te döntésed, mert Te fogod felterjeszteni kiemelésre, másrészt meg a kifejtésnél úgyis kell majd a forrás. Szerintem találunk majd hozzá, ez elég általános vélekedés a közgazdasági irodalomban, majd én is nézelődök.--Szilas vitalapom 2012. július 12., 11:06 (CEST)

Nyaggathatlak?Szerkesztés

Hétfőn már otthon leszek, majd akkor megnézem --BáthoryPéter vita 2012. július 13., 00:03 (CEST)

JárástérképekSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Nekem azt mondták, hogy te vagy kompetens abban, amit kérdezni szeretnék. A Penzai terület járásai esetében nem jelennek meg a járást ábrázoló térképek. Nem látom mi az oka. Tudnál -e segíteni? (pl. Vagyinszki járás, Zemetcsinói járás, Narovcsati járás stb.) Ez a helyzet a csuvasföldi Alatiri járással is. Ha netán megnéznéd, s még segíteni is tudnál, hálás lennék. :-) Nagyon szépen köszönöm. --Zolka23 vita 2012. július 13., 16:05 (CEST) A következő járásokról van szó: Vagyinszki járás, Zemetcsinói járás, Narovcsati járás, Nyizsnyij Lomov-i járás, Pacselmai járás, Szpasszki járás, a csuvasföldi Alatiri járás, és az Orenburgi területen található Gaji járás. Illetve az összes többi a Penzai területen, az Orenburgi területen és Csuvasföldön, amely majd a jövőben kerül megszerkesztésre. Remélem a segítségeddel majd belejövök. :-) Pusy – Zolka23 vita 2012. július 13., 17:53 (CEST)

Fájl:Akvarell könyvboritó Balogh István.jpeg [szerkesztés]

Helló!

Kár, pedig azt gondolná egy normális ember hogy ha nem anyagi haszon, hanem szellemi haszon gyarap<tásához szinesit valamit az nem "adóköteles'.

De hát ti tudjátok a ti enciklopédiátok.

Olyan ez mintha egy épületről készült saját fényképet csak akkor tehetném nyilvánossá haszon nélkül, ha az épület tervezőjétől engedélyt kérnék rá !! Ha, ha, ha, szabad enciklopédia.

Fájl:Akvarell könyvboritó Balogh István.jpegSzerkesztés

Fájl:Akvarell könyvboritó Balogh István.jpeg [szerkesztés]

Helló!

Kár, pedig azt gondolná egy normális ember hogy ha nem anyagi haszon, hanem szellemi haszon gyarap<tásához szinesit valamit az nem "adóköteles'.

De hát ti tudjátok a ti enciklopédiátok.

Olyan ez mintha egy épületről készült saját fényképet csak akkor tehetném nyilvánossá haszon nélkül, ha az épület tervezőjétől engedélyt kérnék rá !! Ha, ha, ha, szabad enciklopédia. – Zugló Sipos vita 2012. július 13., 18:31 (CEST)

nem tőlem veszitek el a szabad információ lehetőségét hanem az enciklopédiátok olvasóitól, ezen maradi szabályok miatt.

Super TV2Szerkesztés

Az a linket nem én helyeztem el ott, hanem egy ismeretlen valaki.

re:Type 037-II class missile boatSzerkesztés

Üdv! Hajdan volt itt egy kérdésed. Sikerült dűlőre jussál az ügyben, hova kellett volna a fordítása? --Gyantusz vita 2012. július 14., 18:23 (CEST)

porszívóSzerkesztés

Ha már volt róla szó tettem bele egy fejezetet

--Radice vita 2012. július 15., 18:04 (CEST)

KalakukkoSzerkesztés

Szervusz, jó napot :)

érdekelne, hogy a fenti című oldalról a forráshiány eltávolítható-e? üdvözlettel– bori vita 2012. július 17., 13:07 (CEST)

Heho, köszönöm a válaszod. Mivel lehet forrásolni? bori vita 2012. július 17., 15:04 (CEST)

Szia, köszönöm a válaszod.

kicsit csodálkozom, hogy a jelenleg 6. számú hivatkozás nem elég komoly, mivel ez egy EU hivatolos jegyzékbe felvevésre ad betekintést. De azért tanácsodra felvettem még két írást, amiket nem igazán tartok jelentősnek, mivel csak egy jelentés van ott, de az MTA biztos megbízhatóbb, mint az EU. Amennyiben ez sem elég, akkor sorsára hagyom a cikket (mondjuk így is :)) üdvözlettel bori vita 2012. július 17., 16:47 (CEST)

Heho, most már végleg elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy nem is volt meg. A cikk az angol és a finn wikipédia oldalak fordítása. Ez jelölve van. Kivegyem a recepteket azért, hogy jó legye, vagy hagyjam az egészet békén és legyen rajta a megbízhatatlanság jel, ami egyben a finn és az angol wikipédiaoldalt is jellemzi? üdv – bori vita 2012. július 17., 17:05 (CEST)

Szervusz, jó napot :)

érdekelne, hogy a fenti című oldalról a forráshiány most már eltávolítható? --bori vita 2012. július 20., 10:58 (CEST)

Kép a könyvbenSzerkesztés

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy ha egy könyvben pl. A Garfield és a Zűr Kommandóban van egy kép (ami nem a borítókép, hanem a könyven belül találhatő pl. a 18. oldalon) akkor az idézetként használható-e? --dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. július 17., 15:46 (CEST)

Fájl:Veres Győző.jpgSzerkesztés

Ezzel mi légyen? "xy ajándéka"??? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 17., 19:42 (CEST)

Dzsunka szócikkSzerkesztés

Szia!

Mivel az információk számomra elérhetőek, technikailag nem lenne egyszerűbb, ha én írnám meg a szócikket? A te útmutatásoddal persze. Az enwiki cikkét még nem néztem meg, de az egyik könyv elég részletesen leírja a különféle alkatelemeket, magyar megnevezéssel. Képek jók lennének a cikkhez, már csak annak illusztrálására is, hogy nem egyféle dzsunka van, hanem több (pl. kereskedelmi, hadi, északi, déli, stb). misibacsi*üzenet 2012. július 17., 21:40 (CEST)

Szia! Hosszabb távú terveim között szerepel hajótípusok cikkeinek megírása. Neked most elég lenne egy csonk cikk is róla? Egyébként nincs túl sok infóm, tehát nem lenne hosszú a cikk, de szeretem a cikkeket nem összecsapni, hanem valamiféle struktúra szerint megírni, ehhez előbb pl. a szakaszcímeket ki kell találni (története, leírása, használata, elterjedtség, ...). Ehhez jöhetnek ötletek (nekem se juthat az eszembe minden). Ha ez megvan, akkor 1-2 nap alatt kész leszek vele. misibacsi*üzenet 2012. július 18., 17:09 (CEST)

Hongkongi fantayfilmekSzerkesztés

Szia! rájöttem én is, hogy elrontottam, de nem találtam hol tudnám átnevezni. Elnézés. Szerintem a kategóriára szükség van (bár valóban nincs csak 1 tagja) mert így megfelelően hierarchizált lesz. --Batman666 vita 2012. július 17., 22:37 (CEST)

Lszi ne töröltesd ezt a kategóriát. A sci-fi műhely tagjaként fontosnak tartom, hogy korrekt kategória-hierarchia legyen a több ezer sci-fi szócikk között. ez pedig ennek a része. csak át kellene nevezni kis "s"-re.--Batman666 vita 2012. július 17., 22:53 (CEST)
mi az az "AÜ"? - mostanában nem vagyok túl aktív. a benfentes bürokratikus dolkokkal meg sohasem foglalkoztam, így nem ismerem a rövidítéseket... --Batman666 vita 2012. július 17., 22:55 (CEST)
Egyébként, ha már - kérésem ellenére - töröltetsz egy kategóriát, akkor a benne szereplő szócikket a hierarchiában felette álló kategóriába kellene beletenni, mert így most sehova sem tartozik (nem tudom melyik volt benne, így nem tudom javítani). Mert a szépen felépített kategória-fa/lánc miatt a kérdéses szócikk csak a Finn sci-fi filmek kategóriába tartozott. És ez a kat volt benne a Sci-fi filmek, Finn filmek felsőszintű kat-ákban. --Batman666 vita 2012. július 18., 00:06 (CEST)

Válasz:Tarjanihetesbuszok.pngSzerkesztés

Rendben! Jojoka2 vita 2012. július 18., 13:06 (CEST)

Jöttem kérdezni, ahogy javasoltad... :o))Szerkesztés

Üdv Sárkánylány! :o)) Akkor tovább faggatnálak, mert nézelődtem én, csak már össze vagyok kavarodva és hálás vagyok, hogy válaszolsz, remélem nem baj, ha nem a kocsmaajtón dörömbölök..! ;o) (Lassan, de biztosan megtanulom azért az itteni rendet.) Tehát: ami még érdekel, hogy honnan tudom, hogy beérkezett az engedély? És hogy azt vissza is ellenőrizték (egyáltalán szokták?)?
Én közvetlen a fotókészítőket/jogtulajdonosokat kértem meg, hogy küldjék el a @org-os címre az engedélyeket, amiket word-ben küldtem el nekik (szerintem sokkal jobban kezelhető... esetleg sablon dokumentumként nem lehetne ide is feltölteni? Lehet, megkönnyítené mások életét is, mert az az egybefolyt szöveg... - bocs a kritikáért! De nekem még (a kívánnivalóthagyó nyelvtudásommal is) az angol verzió is jobban áttekinthetőnek tűnik, de ott meg persze kicsit mások bizonyos dolgok.)
Még 2 jogos kérdés, aztán - legalábbis egyelőre - befejezem. ;o) 1) Akkor ha jól értettem, a tulajoknak azon kívül, hogy ők készítették a képet, minden joguk elveszik a wiki által javasolt (mert ha nem az van töröljük) licencnél? 2) Megint csak a priviben válaszolóra tudok hivatkozni: ő azt mondta, hogy az élő személyeket ábrázoló képeket a jogrendszer (nem a wiki, hanem a hatályos magyar jog), jobban védi, vagyis korlátozottabb a felhasználás, de persze az interneten ugye sok minden megtörténhet... ebből mennyi igaz?
Bocs a lerohanásért! Azért ha már úgy látom, hogy megértettem ezt az egészet, lehet jövök még, hogy segíts megreformálni az info rész struktúráját, ha benne vagy... mert sajnos többektől hallottam, hogy beletört a bicskájuk. ...én meg ugye Téged "boldogítalak" itt a hülye kérdéseimmel... ;o)
Köszi az eddigieket is!
Fauvirt vita 2012. július 18., 18:39 (CEST)

Vajdaság zászlajaSzerkesztés

Szia! Jó lenne betenni a {{Szerb település infobox}}(?)-ba Vajdaság zászlaját is, hogy megjelenjen a vajdasági települések infoboxaiban, de nem tudom hogy kell ezt megcsinálni, próbáltam megcsinálni a {{Vajdaság}} sablont, de nem sikerült, valszeg mert nincs a {{Vajdaság zászlaja}} sablon sem. – Micky 2012. július 18., 19:25 (CEST)

RE:TurizmusSzerkesztés

Szia! Nem tudom így kell-e itt válaszolni...átírtam az Ivó, Románia cikk turizmus részét. Köszi szépen az észrevételeket, remélem, most objektívabban sikerült megfogalmazni a mondanivalómat :) Anna albert ivo vita 2012. augusztus 14., 15:14 (CEST)

Csellengő vitalapSzerkesztés

Kérted ezeknek a törlését, de volt ott egy vitalap. Nem akarod a tartalmát valahová magadhoz venni vagy archiválni? Félő, hogy így elvész... --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. július 19., 15:31 (CEST)

CsebolSzerkesztés

Nincs mit, én sokkal több elütéssel dolgozom, pedig most magyar a billentyűzetem. Több szem többet lát.

A tartalmi dolgokon csak egy kicsit szerkesztettem, időbeli, logikai sorrendet igazítottam. Szerintem jó lesz.--Szilas vitalapom 2012. július 19., 17:10 (CEST)

Nagyon izgalmas forrást találtál, csak egy kicsit túl részletekbe menő a cikkhez, ügyesen kell majd kezelni. Most jöttem vissza egy kis szabiról, majd megnézem még.--Szilas vitalapom 2012. július 27., 15:37 (CEST)

Átnéztem, gratulálok, szerintem jó, fogom tudni támogatni, ha kiemelésre viszed.--Szilas vitalapom 2012. augusztus 12., 20:14 (CEST)

Dzsunka - készSzerkesztés

Szia!

Ennyit tudtam összeszedni róla. misibacsi*üzenet 2012. július 19., 18:13 (CEST)

ÚjtajpejSzerkesztés

Szia,

válaszodból ítélve nem vagyok biztos benne, hogy figyeltél arra, pontosan milyen műveletet is hajtottam végre. Ugyanis nem a Xinbei vagy Hszinpej nevű szócikket neveztem át Újtajpejre vagy Új-Tajpejre, hanem az Új-Tajpej átirányítást javítottam ki Újtajpej átirányításra. Minthogy az átirányításról van szó, ez értelemszerűen nem érinti a Földrajzinév-bizottság határozatát: amiről átirányítunk, és ami elvileg helyes lehetne (ha nem lenne a FNB határozata), az ugyanis nem az Új-Tajpej, hanem az Újtajpej alak lenne. Sajnos továbbra sem értem, mi okból állítottál vissza bármit is. Az Új-Tajpej forma ugyanis olyan alakulatra utalna, amely elvileg sem létezhetne, legalábbis nem helységnévként (vö. AkH.11 175. b)). Ezt természetesen az FNB határozata sem kérdőjelezi meg. Más szóval: mindaddig, amíg azt állítjuk, hogy Hszinpej egy város (más szóval helység avagy település), addig a kötőjeles forma alternatív írásmódként, elvileg sem merülhet fel. Remélem, hogy ez így világos. Ádám 2012. július 19., 21:31 (CEST)

Nyaggathatlak?Szerkesztés

Ne haragudj, nem maradt rá időm. Holnap indulunk nyaralni és egy jó 1000 kilométernyit változott a program, aminek a szervezése minden időmet elvitte. Ha ráér addig, 29-én jövök haza. Elnézést kérek, ez most így alakult :/ --BáthoryPéter vita 2012. július 19., 23:51 (CEST)

Kicsit sűrűbb lett ez a nyár mint terveztem, de most nekiláttam az infoboxoknak. Volt egy ronda méretezési eltérés, amit javítottam, így most gyakorlatilag mindegyik háttérkép megfelelő. Nekem csak egy kifogásom lenne a képek egy része ellen, az erős szürke háttér. Csinálhatjuk azt, hogy most berakom ezeket, aztán ha mégsem tetszik, lecseréljük, vagy módosítunk a képeken. --BáthoryPéter vita 2012. augusztus 7., 12:28 (CEST)

Kész. A fáraót és a hajót beraktam az infoboxba, a hajó nem lett túl nyerő. Sötétkék háttéren a fehér szöveg mellett zavaróan világít a fehér hajó. Inkább szürke vagy fekete kéne. Szerintem átalakítom. Többit berakod? --BáthoryPéter vita 2012. augusztus 7., 15:31 (CEST)

A fáraót kisebbre vettem, viszont a többit nem lehet, mert azoknak szürkített háttere van, amit ha kisebbre veszek, hülyén néz ki, mert éles szegélye lesz. Az autó egyébként engem annyira nem is zavar, továbbra is a hajó néz ki nagyon hülyén. --BáthoryPéter vita 2012. augusztus 9., 18:16 (CEST)

Inkább átalakítom gimppel. A fáraó így már jó? --BáthoryPéter vita 2012. augusztus 9., 23:54 (CEST)

engedélySzerkesztés

Most még nekem ezek új infók. Lényegében nekem ezt kell használnom és elküldenem a permissions-hu@wikimedia.org címre? Ezt minden képnél meg kell csinálni vagy elég lesz az általad adott megfogalmazásban egyszer? – Szente vita 2012. július 20., 20:28 (CEST)

Köszi. Mai naptól egy kicsit inaktívabb leszek egy ideig a wikin, de utána mindenkép foglalkozom az üggyel. --Szente vita 2012. július 23., 01:27 (CEST)

Közkincs-ismeretlen a commonsbanSzerkesztés

Nem találom a megfelelő commonsos sablont, megadnád? (File:Kastel Kiss Elemir.jpg - ehhez kellene)

Köszi előre is.

Szilas

Re:TáborSzerkesztés

Szia! Beférsz biztosan, mert más még nem jelentkezett. Ha már tudom majd az utazás részleteit, akkor jelentkezem. Andrew69.   2012. július 21., 11:20 (CEST)

Július 26-tól vagyok otthon majd megírom hogy tudok menni. Lehet, hogy változik majd a programom, de beszéljünk még róla. Üdv. Andrew69.   2012. július 23., 16:19 (CEST)

Az a változat jött elő, melytől féltem és eszerint nem tudunk menni, így sajnos nem tudlak elvinni. Andrew69.   2012. július 27., 14:49 (CEST)

földrajzportálSzerkesztés

Tök jó, hogy egy csomó hongkongi szigetről írsz cikket! Ha még írsz ilyen vagy hasonló földrajzi témájú cikket, akkor tedd ki légyszi rájuk a földrajz-portál sablonját! Kösz! - Tündi vita 2012. július 23., 19:23 (CEST)

Szótár ?Szerkesztés

Szia!

ebben a szócikkben Futószámok (atlétika) több speciális, egyedi, 'otthasznált' szó szerepel (és lesz még). Készíthetek nekik egy külön lapon (szócikkben) szótárat. Ha nem, akkor hol tudnám kifejteni, magyarázni ezen szavak értelmét ? Megjegyzéseknél ?

köszi

ui: kérlek nézd meg hogy a szócikk hivatkozási, forrási, megjegyzési felülete átlátható é ?

– Sarakamata vita 2012. július 24., 11:12 (CEST)

köszSzerkesztés

Kedves Teemeah! Köszönöm a válasz(oka)t!

(...azért nekem a német oldal [3] nekem áttekinthetőbbnek tűnik, de "frisshús"-ként nem akarok nagyon belepofátlankodni a dolgokba, csak megjegyeztem. Mégegyszer köszi! @>--}--- ) Fauvirt vita 2012. július 24., 19:04 (CEST)

Kedves Teemah!Szerkesztés

Kedves Teemah! Annak idején 2009-ben te törölted a "Vágvölgy" szócikket vandálkodás miatt. Épp ezért írom meg neked, hogy most meg próbálom elkészíteni a Vágvölgy szócikket és jelenlegi formájában remélem, nem tűnik vandálkodásnak részemről, csak átalakítandónak és kiegészítendőnek. Üdv Apród vita 2012. július 25., 00:32 (CEST)

Válasz.Szerkesztés

Szia Teemeah!

Köszönöm az információt és e szerint fogok a jövőben tevékenykedni itt a wiki-n. Még nagyon zöldfülű vagyok és ismerkedem az itteni szigorú szabályokkal!

Ciao!

Sisimoto

HELP!Szerkesztés

Kedves Teemeah! Csinálnék egy önálló szócikket... át tudom neked küldeni txt-ben, hogy átfusd ok-e? Vagy kinek, hova? Rakjam föl a homokozóba? Bocs, hogy Téged nyaggatlak! Üdv, Fauvirt vita 2012. július 25., 16:29 (CEST)

Őőőm... ok. teszt... és utána indítványozom a törlést, ha létrehozom az igazit, igaz? (még mielőtt megnyomnám a bűvös entert... :o)) ) Fauvirt vita 2012. július 25., 17:22 (CEST)

. :o)) khöm... akkor rápillantanál: Szerkesztő:Fauvirt/teszt? :o) Fauvirt vita 2012. július 25., 17:44 (CEST)

VágvölgySzerkesztés

Szia! Nem, szeretném átalakítani, mert én is elégedetlen vagyok vele. Egyúttal Pagony felajánlotta, hogy létrehoz egy szerkesztői allapot, amin tovább folytathatom ezt. Szép napot! Apród vita 2012. július 25., 18:36 (CEST)

Duna TVSzerkesztés

Tehát akkor most nem kapok nagyobb letolást, mert az eredeti feltöltő is hibázott?   Írtam is képfeltöltéskor, hogy ha valami nem stimm, akkor előre is elnézést. Akkor ezek szerint azt már megtettem. –MrSilesianoбсуждениесодействие 2012. július 26., 09:44 (CEST)

WP:BÜRÜ#Teemeah (ideiglenes)Szerkesztés

Szia! Kérdés vár... - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 26., 16:09 (CEST)

GondolatolvasásrólSzerkesztés

Ja, és azt, hogy Te hogy értetted a képtakarítást (módszeres takarításnak) azt nekem vagy másnak honnan kellene tudnia? Más sem gondolatolvasó. Bár nem számoltam, de 100-nál biztosan több képet tettem rendbe és ez nem csak a törlést jelenti, ez mind látszódik az FV-n. (Amúgy a nyilatkozatodban Képíró Gépírót is ugyanúgy kihagytad, mint bárki mást. Nem várom el, hogy a tevékenységeim (már amelyek megérdemlik) el legyenek ismerve, de azt sem szeretem, ha a munkámat semmibe veszik. Erről csak ennyit. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 26., 17:28 (CEST)

KépekSzerkesztés

Azért kérlek nézd meg Tambo, Szenti Tamás, Hungarikusz Firkász munkálkodását. Én is néha törölgetek a nem használt képek közül, olyan 15-20-asával. Ne sérts meg oktalanul másokat. Mindezt azzal, hogy elismeri mindenki a képek terén végzett munkádat. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. július 26., 18:39 (CEST)

re: tábori előadásSzerkesztés

Szia!
Értetettem, törölni fogom.
Üdv.: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. július 27., 14:52 (CEST)

Ne má, b***eg :( Alensha 2012. július 28., 01:15 (CEST)

re:logókSzerkesztés

Ebbe a szócikkbe Trat FC, szerettem volna ezt a logót berakni: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Trat_fc.jpg, de nekem sose működik egy csapatnál sem... Üdv.Tama – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Mr. Tama (vitalap | szerkesztései)

Hát nem igazán boldogulok vele, ebben nagyon kezdő vagyok még:( --Mr. Tama vita 2012. július 27., 18:40 (CEST)

Még azt is megszeretném kérdezni, hogy létezik-e Formula-1-es autók sablon/infobox ? Eddig még nem találtam.. --Mr. Tama vita 2012. július 29., 10:46 (CEST)

Sajnos, olyan infoboxot nem találtam:/ --Mr. Tama vita 2012. július 29., 16:52 (CEST)

Alkottam valamit, de nem az igazi, átnéznéd ? --Mr. Tama vita 2012. július 30., 14:59 (CEST)

A Brawn BGP 001 szócikknél alkalmaztam az infoboxot, de nem tökéletes. Például nem jeleníti meg a tervezőket és a gyártási adatok nincsenek meg. Mi a hiba ? --Mr. Tama vita 2012. július 30., 19:30 (CEST)

Válasz a kérdésreSzerkesztés

Szia! Elnézést a lassú reagálásért. A válasz a tábor oldalán. Baráti üdvözlettel: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. július 30., 13:09 (CEST)

Hongkong-témakörök sablonSzerkesztés

Esetleg a visszacsatolást még nem lenne érdemes beletenni a {{Hongkong-témakörök}} sablon töris sorába? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 30., 15:00 (CEST)

Egyszer valaki biztosan...   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. július 30., 15:04 (CEST)

Bruce Lee sírjának koordinátájaSzerkesztés

Szia! Azt írod, koordináta nem való szövegbe. (http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bruce_Lee&action=history) Kérlek segts tehát, ha egy ilyen konkrét koordinátát szeretne az ember a Wikibe behelyezni, de a szövegbe nem tesszük, akkor hova tehetjük? A gond az, hogy túl hosszú és ezzel megtöri a szöveget? Tudsz segíteni abban, hogy akkor van-e valami kis szimbol, amely reprezentálja ezt a koordinátát (a szövegbe is elhelyezhetően, de nem foglal ennyi helyet, hanem mondjuk csak egy nagy-O méretű kis földgömb vagy ilyesmi, de ráklikkentve a koordnáta működik? Köszönettel: Gza (bocs, ha triviális dologba kérdezek bele, de leírásokban nem leltem meg a lehetőséget)

Re:Szerkesztés

Szia! Távol voltam néhány napig, azért csak most írok. Teemeah, én nagyon szívesen támogatnálak egy adminválasztáson, mert alapvetően alkalmasnak tartalak a tisztségre, és akkor az adminmunkának azt a szeletét tudnád választani, ami éppen Neked tetszik, és szívesen csinálnád. A mostani adminok se dolgoznak egyenként külön-külön az adminság összes területén. Dönthetsz persze úgy is, hogy nem akarsz admin lenni, ez is tiszteletben tartandó, akkor majd törli a többi admin az általad felsablonozott képeket. Ezt a csiki-csukit a hivatalosan nem létező tisztséggel kapcsolatban viszont messzemenőkig nem támogatom, mert egy veszélyes precedens lehetőségét hordozza magában. További jó munkát: – Joey   üzenj nekem 2012. július 31., 14:32 (CEST)

ReSzerkesztés

A bocsánatkérésedet elfogadom. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 15:33 (CEST)

Jó. Majd azt képzelem, hogy egyedül csinálod a képtakarítást. Majd amikor először szóvá teszem, semmi reagálás nem érkezik rá, majd amikor másodszorra is szóvá teszem, közlöd, hogy Te nem vagy gondolatolvasó (Persze mástól elvárod, hogy az legyen, és tudja, hogy Te hogyan is érted azt, hogy egyes egyedül csinálod a képtakarítást -Persze erre sem érkezett reagálás, még Burumbátor felé sem, aki felsorolta, hogy rajtam kívül még hány embernek eshet, vagy eshetne rosszul ez kétszeri megjegyzésed.) De úgy látszik, a néma gyerekek nem elég hangosak (amellett, hogy a szerkesztéseik nem látszanak a FV-n), hiszen az első tiltakozásomat sem "hallottad" meg.
Aztán jössz ezzel a "Remélem, így már érthető" szöveggel. Mintha egy hülyének kellene magyaráznod az 1x1-et. Szóval, amit Te képzelgésnek vélsz, az azért mégsem annyira képzelgés.
Csupán csak ennyi a probléma. Semmi több. És ha szerinted ez továbbra is képzelgés, nagyon szívesen hozom a difflinkeket is. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 15:53 (CEST)


Ha könnyebb a lelkiismeretednek, hogy azt gondolod, hogy vélt a sérelem, akkor legyen neked úgy. Bár ha csak vélt lenne, akkor valószínűleg nem csak én kifogásoltam volna. De úgy emlékeznek a difflinkek, hogy Burumbátor és Joey is megjegyzett ezzel kapcsolatban pár dolgot. De tudod mit? Igazad van. Erre már nincs mit felelni. Vannak emberek, akik belátják, ha hibáznak és vannak emberek, akik nem. Ez van, ezen nem lehet változtatni. Részemről a téma lezárva és elfogadva, hogy nincs mit tenni. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 20:08 (CEST)

{{Élménypark infobox}}(?)Szerkesztés

Szia! Az élménypark infoboxban valami nem okés. A Hong Kong Disneyland cikk infoboxába, mivel nem tudni, összesen hány attrakció van, csak a hullámvasutak számát írtam be, mert arról van info. Viszont emiatt az adat úgy "lóg a levegőben" az infoboxban, nincs előtte a sornak megnevezése. Ha majd ráérsz a tábor után ... Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. augusztus 2., 13:06 (CEST)

Közben beírtam az összes attrakció számát, de ha ezt az állapotot nézed, akkor látod a problémámat. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. augusztus 2., 13:11 (CEST)

Sirály, köszi! - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. augusztus 5., 19:35 (CEST)

Fénykép Dr. Márfi GyulárólSzerkesztés

Szia, Teemeah! Ezt műveltem: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:DrMarfiGyula.jpg Kérem, hogy ha baj van vele, írd meg, légy szíves, és amit kell vagy lehet vele csinálni, mert szombatig nem fogom tudni javítani. Köszönöm :) Isten megáldjon! Winterrose havas tüskebokor 2012. augusztus 5., 23:32 (CEST)

ÉrdekességekSzerkesztés

Elég volt ebbe a táblázatba beírni a javasolt érdekességet? --Szente vita 2012. augusztus 6., 23:06 (CEST)

Teljesen megvoltam győződve róla eddig, hogy még sok is van, hiszen évekkel ezelőtti felhasználatlan érdekességek is voltak, amikor néztem régebben. Na majd akkor töltögetem menet közben ha jön valami érdekes dolog. – Szente vita 2012. augusztus 7., 00:03 (CEST)

Filmkocka - Fekete ErnőSzerkesztés

Szia! Eddig egy egy-egy kocka megjelenítése megengedett volt. Változott a szabály? Válaszodat elpzetesen is köszönöm! – Kispados vita 2012. augusztus 9., 07:26 (CEST)

re:PákóSzerkesztés

Szia! Ezt nem egészen mondanám. Azt hittem, csak az ámot javítotam ki, mert nem tudtam hogy mi volt benne a hiba.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. augusztus 9., 13:21 (CEST)

4MinuteSzerkesztés

Ennek a dél-koreai együttesnek a cikkét ma formázatlanul létrehozták, megpróbáltam kipofozni. Tudom, hogy te jártasabb vagy a témában, ránéznél és kijavítanád az esetleges hibákat? Előre is köszi, Einstein2  ide írj 2012. augusztus 10., 19:21 (CEST)

Köszönöm, illetve lenne még egy kérdésem. Hogyan írják az együttes nevét? A források és interwikik egyik fele nagy M betűvel, a többi kicsivel hozza. Eredetileg itt is kicsivel hozták létre, aztán átneveztem nagybetűsre az enwiki hatására, de utólag elbizonytalanodtam. Üdv, Einstein2  ide írj 2012. augusztus 11., 10:50 (CEST)

Jó, akkor így hagyom. Nekem is feltűnt, hogy miért sz-szel végződik az átírt név, miközben valszeg ők is t-vel ejtik. :) --Einstein2  ide írj 2012. augusztus 11., 11:32 (CEST)

És ez milyen igaz…   --Einstein2  ide írj 2012. augusztus 11., 11:53 (CEST)

Kínai nyelvekSzerkesztés

Szia! A Kategória:Kínai nyelvben a Kínai nyelv, Dungan nyelv (+ D. ábécé), Kantoni nyelv, Mandarin nyelv és Klasszikus kínai nyelv cikkeket össze lehetne vonni egy "Kínai nyelvek" vagy hasonló nevű alkategóriába. Akkor az egész egyben is bekerülhetne a Kategória:Tonális nyelvekbe, nemcsak külön-külön. Nem tudom, mi a véleményed. Mivel ez a te területed itt, nem akarok belepartizánkodni. --eLVe kedvesS(z)avak 2012. augusztus 13., 14:38 (CEST)

Jó, akkor hagyom így. --eLVe kedvesS(z)avak 2012. augusztus 13., 18:21 (CEST)

Hogyankell.huSzerkesztés

Szia!

Kifettem az infoboxot. Logó megjelenítéséhez hová kell küldeni a hozzájárulást?

Üdv, Veteranpark

Szerkesztés

Köszi, intézem. -v

CsikánóSzerkesztés

Jó van, má kösz a felvilágosítást, csikánó. Majd ügyelek erre, és majd segíts még ha kell. – Ertonien vita 2012. augusztus 14., 14:35 (CEST)

Re: ForrasztásSzerkesztés

Szia! Bocs a késve reagálásért, de nagyon régen jártam a WP-n, csak most vettem észre a kérdésedet. Nyilván idejétmúlt a dolog, de az archívumban megnéztem, szerintem tökéletes. Üdv  … szalax üzenőlap 2012. augusztus 17., 09:10 (CEST)

JárástérképekSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Ne haragudj, hogy zavarlak, de néhány oroszországi járás esetében nem jeleníthetőek meg a térképes ábrázolások. Mindenki azt mondja, hogy ebben te vagy a szaki. :-) Tehát! Megnéznéd -e nekem a Penzai területen és Csuvasföldön kidolgozott járásokat, hogy orvosolható -e a probléma. Egyébként egyszer már megigérted, de aztán elmaradt. Köszi. --Zolka23 vita 2012. augusztus 18., 13:50 (CEST)

Íme, küldön a listát! :-)

Előre is köszönöm! – Zolka23 vita 2012. augusztus 18., 18:35 (CEST)

Szia Teemeah!

A Poreckojei járásnál a járástérkép továbbra sem látható. A többi esetben a munka kifogásolhatatlan. :-) Lenne itt még néhány képproblémás: Bikini járás, és Vjazemszkiji járás. :-) Ha a jövőben akadnak ilyen megoldásra váró gondolk, zaklathatlak -e? :-) --Zolka23 vita 2012. augusztus 25., 22:02 (CEST)

Commonsos képek farigcsálásaSzerkesztés

Hali! Van két különböző kép a commonson, én azokból egy.-egy részletet ki akarok vágni, és egy képre illesztei őket. Ezt meg lehet tenni a commonsos képekkel? Ha igen, mit tegyen az összeeszkábált képpel, a commonstra, vagy ide töltsem fel? Erről a két képről lenne szó: [4] és [5] Peligro (vita) 2012. augusztus 18., 16:49 (CEST)

Köszi! Peligro (vita) 2012. augusztus 18., 18:07 (CEST)

Dél-KoreaSzerkesztés

Bocsi, elfelejtettem. Megnézem. --Peyerk vita 2012. augusztus 20., 12:33 (CEST)

Ránéztem, és kicsit nagyon zavaros. Olyan, mintha lényegében azonos jogállású dolgokat történelmi hagyományőrzésből vagy más okokból különböző neveken illetnének párhuzamosan. Nem sikerült kiigazodnom rajta :(

Lehet hogy feltámad még bennem a lelkesedés egyszer, de most nem fogok tudni foglalkozni vele, elnézést.

--Peyerk vita 2012. augusztus 20., 19:03 (CEST)

Kérdés a pinjin és magyaros sablon alkalmazásárólSzerkesztés

Szia! Az lenne a kérdésem, hogy mi a teendő akkor, amikor egy szócikkben a kínai nevek csak egy részénél megoldott a kínai sablonos kettős névmegadás, mármint hogy ilyenkor ki kell e tenni a szócikk elejére a pinjin és magyaros sablont? Tipikusan ilyenek pl a Kategória:Olimpiai érmesek listái-ban lévő cikkek, ugyanis az átírás az egyes olimpiai évek Kínát tárgyaló nemzetcikkében történik, és onnan emeljük át folyamatosan a már kínai sablonos kettős névmegadású neveket, egyelőre azonban ez még csak a 2010-es és 2006-os téli, valamint a 2008-as nyári cikkekben történtek meg teljes körűen, Regasterios – több-kevesebb rendszerességgel – jelenleg dolgozik a 2004-es cikk neveinek ilyen megadásán. – Joey   üzenj nekem 2012. augusztus 20., 15:10 (CEST)

Azt értem, de a probléma itt az, hogy a sablon adott helyzetben csak részben biztosítja az olvasónak azt, ami rá van írva (váltás a kétféle névalak között), mivel a cikkben (még) nem minden kínai név kettős megadású. – Joey   üzenj nekem 2012. augusztus 20., 15:21 (CEST)

Ez viszont már világos, tiszta sor, akkor így lesznek. – Joey   üzenj nekem 2012. augusztus 20., 15:33 (CEST)

Gadasu AlatanSzerkesztés

Szia, van itt egy Gadasu Alatan nevű belső-mongóliai sportoló, akinek a neve e szerint 阿拉坦 嘎達蘇. A yijit.com Alatan Gadasut dob ki. Akkor az Alatan a vezetéknév, ugye, s átírásban is így fog kinézni?! --Regasterios vita 2012. augusztus 20., 17:22 (CEST)

Jobban mondva ez még csak a pinjin, az átíró szerint: Alatan Kataszu. Akkor ez? --Regasterios vita 2012. augusztus 20., 17:27 (CEST)

Köszönöm! – Regasterios vita 2012. augusztus 20., 17:30 (CEST)

Brad Paisley szócikkSzerkesztés

Szia! Tudom, hogy még nem tökéletes a cikk, csak egyelőre ennyire volt időm, de majd feltétlenül át szeretném nézni helyesírásilag is, és forrás is lesz majd, de előbb még írok hozzá pár információt. Tehát még csak fél kész a dolog.

Bori Biankavita 2012. augusztus 20., 20:25 (CEST)

Oké, köszi. Legközelebb feltétlenül ki fogom tenni az építés alatt táblát.   Bori Biankavita 2012. augusztus 21., 8:29 (CEST)

ForradásokSzerkesztés

Szia! A Forradások könyv eredetileg nem is szerepelt külön szócikként, csak 3 bekezdésben a Sötét Hórusz adatlapján. Petej javaslata volt, hogy szedjem szét. Szerintem sincs létjogosultsága külön szócikknek, annyira nem nevezetes, csak említésként elég lenne, nem? Üdv, Lasaro vita 2012. augusztus 21., 15:17 (CEST)Lasaro

Behúzott sor Rendben, visszaszerkesztem az érdemi részeket a főkötetbe, és törlöm a szócikket. A forrásokat pótolom. Üdv, Lasaro vita 2012. augusztus 21., 15:58 (CEST)Lasaro

Re: Wikipédia:Kocsmafal_(képek)#Könyvborító felrakásaSzerkesztés

Fenti kérdésre Lasarónak azt válaszoltad, hogy elég, ha az engedélyt bemutatja. Szerintem nem, mivel Lasaro kifejezetten azt írja (kiemelés tőlem):

a könyv szócikkéhez feltehetem a borítót: mindenféle módosítás nélkül, kizárólag a magyar nyelvű Wikire, a készítő megjelölésével

Szerintem lehet, hogy nem, mert a huwikin csak akkor engedjük meg a kép használatát, ha engedélyezett, hogy máshova is át lehet venni. Kérlek gondold át újra a válaszodat. – b_jonas 2012. augusztus 21., 17:18 (CEST)

Ha nem ismered a szabályokat, akkor lásd Wikipédia:Képek#Szabad_licencek. – b_jonas 2012. augusztus 21., 17:22 (CEST)

Ugyanazon az oldalon van egy másik szakasz, ami elolvasandó: Wikipédia:Képek#Nem szabad képek. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 21., 17:37 (CEST)

Erre a kérdésedre az a válaszom, hogy nem neked írtam, hanem csak a te vitalapodra. Lásd a szerkesztési összefoglalót. :-) Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 21., 19:33 (CEST)

Újabb szokatlan kínai nevekSzerkesztés

Szia, két újabb szokatlan név kapcsán jelentkeznék. Az egyik en:Sai Yinjiya, a másik en:Ai Linuer. Őket hogyan írjam át szerinted? --Regasterios vita 2012. augusztus 21., 22:25 (CEST)

Köszönöm! --Regasterios vita 2012. augusztus 21., 22:31 (CEST)

SnakeheartSzerkesztés

Ezt nem értem. Én töltöttem fel, én vagyok rajta. Miféle engedély kell ehhez még? – LA pankuš 2012. augusztus 23., 13:45 (CEST)

Sorry, benéztem, egy másik képre gondoltam. Ezzel kapcsolatban viszont a Snakeheart honlapján a szabadon felhasználhatóságot deklarálták. – LA pankuš 2012. augusztus 23., 13:49 (CEST)

A Snakeheart – mint láthattad – feloszlott, a honlapjuk nem érhető el, ez jön be rajta. Én ebből a társaságból már csak egy tagot ismerek, akinek viszont jelenleg még az emilcímét se tudom. Majd megpróbálom felhajtani. Remélem, elegendő egy tagtól a hozzájárulás, mert a többit biztosan nem tudom beszerezni. – LA pankuš 2012. augusztus 23., 13:56 (CEST)

Zöld-hegySzerkesztés

El-Dzsabal el-Ahdar, bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy az Ahdar kis- vagy nagy kezdőbetűvel írandó-e át. Szerintem fordítsuk le Zöld-hegynek, végül is ezt jelenti. :) --Mathae Fórum 2012. augusztus 23., 14:22 (CEST)

re: Fájl:Roncsipar2008.jpgSzerkesztés

Abban az esetben mi a teendő, ha az általad megjelölt szerzői jogvédelem alatt - amiről nem tudok - álló kép tulajdonosa én vagyok?

Válaszod köszönöm! --SkodaUFOInterkontinental vita 2012. augusztus 23., 14:42 (CEST)

Igen, én készítettem. Az Összegzés pontban a Forrás cellánál megjelöltem, hogy a kép "saját munka", illetve alább az Engedély cellánál, hogy közkinccsé teszem - lemondok a szerzői jogvédelemről.

Mit módosítsak, hogy wikiképes maradjon a kép? --SkodaUFOInterkontinental vita 2012. augusztus 23., 14:56 (CEST)

Valóban, megtévesztő. Legközelebb egyértelműbben megjelölöm. Köszönöm! --SkodaUFOInterkontinental vita 2012. augusztus 23., 15:06 (CEST)

SablonmesterSzerkesztés

Szia! Beállítottam a Sablonmestert a beállításaimnál, viszont sehol nem találom az eszköztárban. Nem tudod hol találhatom? Előre is köszi.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. augusztus 23., 18:48 (CEST)

Köszi, akkor nem nem találom, hanem csak a Chrome nem indítja el, mivel Google Chrome-t használok.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. augusztus 24., 12:34 (CEST)

Szerkesztő:Charpentier ...Szerkesztés

... újra vitatott licencű képet töltött fel. Láttam, hogy korábban már küzdöttél vele, gondoltam, szólok. – Rlevente   vita 2012. augusztus 23., 19:03 (CEST)

Jó cikk ötletelésSzerkesztés

Hali! Itt indítottam egy allapot neki, lehet bátran szerkeszteni, jussunk közös nevezőre: szerkesztő:Peligro/Jó cikk. Peligro (vita) 2012. augusztus 23., 23:42 (CEST)

linkiwSzerkesztés

Miután megírtam egy cikket, körülnézek a huWiki-n, van-e rá hivatkozás. Akár link nélkül is, csak szövegben említve. Ezeket kézzel javítom, ha kell (az én témámban nem szokott néhánynál több lenni, ha igen, az sablonban van, azt végig lehet kézzel járni). A végigjáráskor ezután le fogom venni a linkiw sablont.

A szövegben maradó sablon kétségkívül szemét, de azt az olvasó legalább nem látja, ellentétbe a rengeteg „Ezt a cikket szakértőnek át kellene néznie” és hasonló sablonnal. Szerintem ezek rontják igazán a huWiki színvonalát. Mármint az, hogy e sablonokat olyan sok helyre kell kitenni. Lehet, hogy most elragadtatom magam :), de e cikkek egy része talán pont a piros link elkerülésére készült...

Szóval szerintem nem akkora a probléma, mint Te látod.--Gyimhu vita 2012. augusztus 26., 02:58 (CEST)

Fájl: Dreyelands.jpgSzerkesztés

Szia! Régen volt már, kétlem, hogy a mai napig meglenne az engedély, sajnos. Nem találtam sehol, ha újra meg tudom szerezni, majd visszatöltöm a képet. Üdv: Diaby vita 2012. augusztus 27., 00:45 (CEST)

Ajándék :)Szerkesztés

Hódít a koreai gengszterrap --Ary vita 2012. augusztus 27., 14:54 (CEST)

Az Origo blogsávjában találtam a linket. :) --Ary vita 2012. augusztus 28., 07:42 (CEST)

RE: És hova írjam ezt akkor ?Szerkesztés

előző kérdés és válasz: "Suits nevű cikkemhez kéne kép, de amit feltöltöttem le lett törölve, az angol nyelvű cikk képe meg sajnos nem felhasználható máshol. Valami megoldást találhatnánk ere a problémára ? Előre is köszönöm RK {{filmkocka}}(?)(?)-t lehet feltölteni, de csak azt. Ha nincs szabad licencű képed, akkor mást nem. Wikipédia:Felküldési útmutató oldalt érdemes elolvasni. Teemeah poke me 2012. augusztus 28., 19:49 (CEST)"

Elolvastam a Felküldési útmutatót, de nem derült ki belőle hogy ezt a sablont hova és mikor írjam. Ha részletesebben eltudnád magyarázni nagyon hálás lennék :)

Rózsaszín PittbullSzerkesztés

Tény, hogy elég kretének, de szerintem nevezetesek. Nálam a Metal Hammer újságokban vannak lemezkritikák az albumaikról. Itt meg egy interjú velük: Viharock.hu Kicsit formába öntöttem a cikket. --Ary vita 2012. augusztus 29., 13:24 (CEST)

PortálSzerkesztés

Szia, rendben, majd küldd el az allap linkjét ha elkezdted csinálni és besegítek (már amennyire szerény informatikai képességeim engedik). Egyébként hogyhogy letiltották félig a Wikit? Valaki észrevette, hogy túl nagy az adatforgalom arrafelé?  Laci.d   vita 2012. augusztus 30., 12:50 (CEST)

Lesz elég tudtad-e témánk csak portálon belül? Nemrég pont az volt a gond, hogy a wiki kezdőlapra is egyre kevesebb van. (amúgy tök jó!)- RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. szeptember 3., 20:49 (CEST)

Kérdés: mennyi időnként cserélődnek a kiemelt cikkek, ajánlott cikkek, képajánló dobozok tartalma? És cserélődnek, vagy kézzel kell cserélni, kinek-mi esik jól? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. szeptember 3., 20:50 (CEST)

Szia. Angol alapján némileg kiegészítettem és rendbe szedtem a Kelet-Ázsia cikket. Még tervezek rajta dolgozni, de kezdetnek ennyire futotta. – Laci.d   vita 2012. szeptember 4., 10:14 (CEST)

Megírtam mindkettőt. – Laci.d   vita 2012. szeptember 4., 11:19 (CEST) Beraktam a portálsablont a Kelet-Ázsia cikkbe, ott azonban nem jelenik meg a kis ikon, amit csináltál. Hol kell ezt beállítani? – Laci.d   vita 2012. szeptember 4., 14:30 (CEST)

FunkSzerkesztés

Szia, hol javítsam a cikket szerinted?

FunkSzerkesztés

Kösz, javítottam. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kalaci (vitalap | szerkesztései)

Szia,

A késői laskagomba szócikket szerkesztem, kérlek nézz rá, hogy van-e kifogásolható rész benne, vagy jó így.

Köszönöm, Denes PAL 2012. szeptember 2., 17:11 (CEST)

ForrásolásSzerkesztés

Azt írtad, fogalmam sincs, hogyan kell forrásolni.

A többi szerkesztőtársamtól eltérően nem vagyok érzékeny. Az állítás azért fontos, mert a cikkek minőségét befolyásolja. Viszont amíg csak nemet mondasz, nem tudom eldönteni, igazad van-e.

Vegyünk egy nem kémiai tárgyú szócikket, mondjuk a lábjegyzetet. Van rajta egy nincs forrás sablon, holott a szócikk felének van feltüntetett forrása. Nem tudom, a forrás mond-e valamit az első feléről, mert a könyvet bevittem a munkahelyemre, és ott nem Wikizem. Tegyük fel, hogy nem.

Hogyan kezeled azt a helyzetet, hogy egy forrás a szócikk különböző, nem feltétlenül összefüggő részeire vonatkozik? A lábjegyzetes forrásolással ezt meg lehet oldani, de így a források két helyre kerülnek: a Jegyzetekbe és a Forrásokba. A Jegyzetekben meg összekeveredik a forrás és a lábjegyzet.

Ha Szerinted minden állítást egyenként kell forrásolni, akkor minden állítás végére lábjegyzet-bokrokat írsz, és nem is használod a Források fejezetet?

A lábjegyzet szócikk első két bekezdése triviális, szinte mindenki számára ismert dolgokat ír. Kell ezt forrásolni?

Mikor indokolt a nincs forrás sablon? A cikk mekkora részét kell lefedni forrással, hogy indokolatlan legyen?

Hogyan kezeled azt a helyzetet, amikor egy fontos fogalom nincs meg a magyar Wikiben? (A fogalmakat ugye nem kell forrásolni?) A fogalmat tartalmazó cikk óhatatlanul állításokat is fog tartalmazni a fogalomról.

Keresse meg az olvasó maga, ha érdekli, és döntse el, melyiknek hihet, egy általa esetleg nem ismert témában? (Vegyünk egy vitatott témát: koleszterinszint.) Keresel neki magyar linket, ad absurdum egy blogban?   És ha nincs? És ha egy idő után megszűnik vagy jelszavassá válik?

Egyetértünk abban, hogy egy idegen nyelvű cikkre utalásnál még az angol (német, francia, orosz) Wikipédia is jobb, hiszen ott több nyelven van meg az infó, és nem fog megszűnni?--Gyimhu vita 2012. szeptember 3., 07:53 (CEST)

Apache ShindigSzerkesztés

Köszi. Véletlenül lett Shindig a lap neve. Én is Apache Shindig-et akartam írni. Az Apache Software Foundation sablonban rosszul szerepel a neve (én az alapján hoztam létre), mindjárt javítom. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. szeptember 4., 11:26 (CEST)

Igazából az átirányító lapra sincs tovább szükség. 'Shindig (software)' lap törölhető. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. szeptember 5., 09:36 (CEST)

MásolmánySzerkesztés

Köszi! Az a helyzet, hogy konkrétan rákerestem, és konkrétan csak egy hasonlót találtam. Szerkesztői felületen ellenben ordított róla, hogy másolmány. Gondoltam, valaki nálam figyelmesebb gyorsan meglelli a forrást. Ez is történt (de lehetett volna hirtelen vesegörcsöm is; nem volt  .) OsvátA Palackposta 2012. szeptember 4., 16:20 (CEST)


Kovács Éva fényképérőlSzerkesztés

A képet én Kovács Évától kaptam. Kérjem meg, hogy a fotóstól szerezzen be egy engedélyt? Vagy van valami más liceszféleség, ami a szabadnál szigorúbb és nem igényel adminisztrációs ugrabugrát? Azért írok zgyorfi1 néven, mert az igazi nevemen (zgyorfi) nem tudok bejelentkezni. Ebben is segíthetne valaki. Nem akarok puppeteket működtetni.


Akkor legyek zgyorfi1! Kijelentem viszont, hogy zgyorfi1 azonos zgyorfivel.

De! Ne legyetek már olyan magabiztosak! Amikor én még zgyorfi voltam, akkor meg volt adva az email címem. Hogy mi történt azt én nem értem. zgyorfi1

Re: RailjetSzerkesztés

Épp most írtam a munkalapra, hogy minek a másolata? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. szeptember 6., 12:00 (CEST)

Aha, közben megtaláltam. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. szeptember 6., 12:02 (CEST)

szabad kép-eSzerkesztés

Timi, ránéznél? Kérésre most tettem be a cikkbe, de biztos, ami biztos. Köszönöm előre is. --Pagonyfoxhole 2012. szeptember 6., 20:57 (CEST)

EngedélykérésSzerkesztés

Szia! Az lenne a kérdésem, hogy ha a szerző megadta a jogot a kép használatára, utána mi a teendő? --dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. szeptember 7., 17:24 (CEST)

Köszi.--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. szeptember 7., 19:07 (CEST)

Çeviri yardımıSzerkesztés

Merhaba, buradaki haberde tam olarak neden bahsediliyor? Esc2003 vita 2012. szeptember 7., 19:53 (CEST)

Bağışlayın. Başlık nedeniyle yanlış anladınız sanırım. Ben sadece haberin konusunu merak ediyorum. Bana kısaca anlatırsanız çok mutlu olurum. Size de iyi çalışmalar --Esc2003 vita 2012. szeptember 7., 21:04 (CEST)

VálaszoltamSzerkesztés

Válaszoltam a jó cikk-vitában. Még egy dolog: ha válaszadásra kerül sor a vitában, ott folytassuk, ahol legutoljára válaszoltam vagy a lap alján? Apród vita 2012. szeptember 7., 21:57 (CEST)

FélreértésSzerkesztés

Nem csak orvosi cikkeket írok, vagy fodítok, vagy javítok, bár kétségtelenül az a legtöbb. Megnézhező a szerkeztői lapomon[6]. És nem is annyira a cikk témája, hanem a kivitelezés minősége zavar. Több elvárható dolog hiányzik. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. szeptember 8., 08:22 (CEST)

Megint válaszoltamSzerkesztés

Egyébként éjszaka válaszoltam az újabb leveledre a jó cikk-vitában, de ha értelmetlennek tartod továbbfolytatni a vitát, azt is megértem. Kiemelt cikkek is, jó cikkek is remélhetőleg lesznek és remélhetőleg lesz külön névtere is a jó cikkek listájának éppúgy, mint a kiemelteknek.

Máskülönben 91.83.252.129-ről most már én is látom, hogy nem tartozik az egyszerű betekintők kategóriájába, mivel ő mondta, hogy szerkesztett már itt. És át is lépett egy határt, amikor azt mondta, hogy itt csak lexikonokból másolnak, bezzeg a tudósok nem. Egyrészt, mert a tudós éppúgy felhasznál saját köteteihez akár lexikonokat, akár mások köteteit forrásként. Másrészt, mert a wikipédista szerkesztők is ugyanolyan eszközökkel dolgozik, mint a tudós, sőt nemcsak lexikonokat, könyveket használ fel, hanem némely esetben le is kérdez némelyik szerkesztő, de voltak olyan szerkesztők is, akiknek azért volt könnyű dolguk egy híres személy szócikkének az összeállításánál, mert közvetlen rokonukról írtak. Harmadrészt pedig 91.83.252.129 azt se értette meg, hogy a jó szerkesztő még arra is figyel, hogy a látszólagos forrás nem tartalmaz-e olyan adatot, ami gyanússá teszi, hogy használható-e megbizhatóként. Illetve, amit az egyik forrás tartalmazhat, a másik forrás már nem (ez még akár két különböző időből származó MTI Ki kicsoda esetében is előfordulhat). Vagyis a szócikkszerkesztő nem leíró, hanem szerkesztői tevékenységet végez. Apród vita 2012. szeptember 8., 20:26 (CEST)

Jóváhagyás kérésSzerkesztés

Kedves Teemeah,

2012.09.01-én hoztam létre a "Korai magömlés" szócikket, amelyet Te aznap ellenőriztél. Azóta kicsit kiegészítettem az oldalt, kérném a változtatások ellenőrzését és jóváhagyását.

Köszönettel: László

ortsSzerkesztés

Szia! További orts engedélyeket szereztem ,megelőzve azt, hogy további csontvázak essenek ki a szekrényből. Sajnos pont a legfontosabb nem jött még meg, nem tudom, hány nap után érdemes feladnom a várakozást. Időközben két honlap is teljesen megszűnt, így azokra hivatkozni is nehéz + a kapcsolatfelvétel is reménytelen. --B.Zsolt vita 2012. szeptember 10., 16:29 (CEST)

LinkiwSzerkesztés

Szia! Pont a szavazás (első) lezárása előtt írtam ezt, a „szép kiegyensúlyozott” azt akarta mondani ironikusan, hogy ebben a fele-fele eredményben, ami napokig tartott, ha nincs semmi más jó dolog, akkor legalább van valami szinte csodálatos matematikai tökéletesség. :-) Egyébként egyetértek persze: sok mindenki nincs meggyőzödve, hogy nem árt ez a sablon, és ha jól értem, főleg a magyar wiki sajátosságai miatt: erre bizony nem gondoltam eleinte. De olyan rosszak nem lehetnek a magyar szerkesztők, ha már olyan szépen fejlődik a wikijük: magyar témákról annyiszor látom, hogy jó cikk van itt és csak csonk franciául és néha angolul is, hogy egyáltalán nem úgy érzem, hogy más wikik mellett felesleges lenne a magyar wiki. Oliv0 vita 2012. szeptember 10., 16:34 (CEST)

Class FMSzerkesztés

Szia! A pontosság kedvéért: 3 adóval bővítettem, ezt le is írtam a cikkben. Köszönöm a segítségedet, pótoltam. --Ivoa vita 2012. szeptember 10., 19:30 (CEST)

Scooby-Doo kiemelésSzerkesztés

Szia!

Megcsináltam a Scooby-Doo cikk forrásszedetét, rendbe tettem, frissítettem, bővítettem. Ha megkérlek, lennél szíves tanúskodni több szempontnál is? vita 2012. szeptember 10., 19:53 (CEST)

Nem nyaggatlak tovább a jó szócikk-vitábanSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Nem nyaggatlak tovább a jó szócikk-vitában. Érdemesebb most már mással foglalkoznom. Üdv Apród vita 2012. szeptember 11., 00:16 (CEST)

Korea "(történelmi)"Szerkesztés

Szia! Szükség van a Korea szócikk ilyen idétlen "egyértelműsítésére"? Semmi mást nem hívnak Koreának, mint Koreát. Az, hogy kettévált egy dolog, de mi lesz, ha újra egyesül? Akkor meg lesz majd Korea (ország)? (Na ne!) Másrészt meg ez a "korea" téma legfőbb cikke, sokkal magasabb szinten áll, mint Észak- vagy Dél-Korea cikke. Akár tudnék segíteni az en:Korea lefordításában is, mert fontos téma, de a fontos témák normális cikkcímet kívánnak :). --→ Sasuke88   vita 2012. szeptember 11., 15:00 (CEST)

Azért írtam neked, mert te foglalkozol Koreával. Gondoltam kikérem a véleményedet, hogy te is így gondolod-e, ahogy én. A kocsmafalra őszintén megvallva semmi kedvem nincs írni, mert a zárójelmániások majd megmondják a frankót (hozzák a szokásos hülyeségeiket), a többi szerkesztőt meg nem igen izgatja. Kb. egy hónapja hoztam létre ezt a kezdetleges listát: Szerkesztő:Sasuke88/Wikipédia:Főjelentések, nem is kell mondanom, hogy előrelépés nem történt. --→ Sasuke88   vita 2012. szeptember 11., 18:04 (CEST)

Kép + Lorax borítóSzerkesztés

Szia!

Van két dolog is:

1. A Fájl:Baljós kezdet.JPG fájlra csak akkor kapom meg az engedélyt, ha a jogtulaj által mellékelten küldött jobb minőségű fájlt feltöltöttem. A gond csak az, hogy a mellékelt fájl tiff formátumban van, míg az eredeti JPGben. Akkor most mit tegyek? És mit adjak meg az új változatnak forrásnak?

2. Ertoien megint feltöltött egy jogvédett fájlt, a Lorax magyar borítóját, és gondoltam szólok neked.

Üdvözlettel és előre köszi: --dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. szeptember 11., 19:33 (CEST)

A dolok ilyetén állása mellettSzerkesztés

Termszetesen Neked van igazad. Még ha nem jogvédett anyagról lenne is szó, azért az egy az egyben másolt anyag sem idevaló. Ez kézenfakvő evidencia. Üdvözlettel: Lji1942 vita 2012. szeptember 12., 18:36 (CEST)

Oszmán térképSzerkesztés

Szia! Azért hagytam jóvá az anon törlését, mert igaza volt, esetleg akkor nem volt igaza, ha azt mondanánk, hogy ez a birodalom kiterjedése a 20. századi térképen. Most készül éppen egy magyar nyelvű feliratokat tartalmazó új ilyen, hogy legyen nekünk is :) Ogodej   vitalap 2012. szeptember 13., 12:11 (CEST)

re ÉrdekességekSzerkesztés

Szia! Bocs, nem tudtam, hogy nem lehet benne piros link. Készülök azt is megírni, ha más nem előz meg, de nem tudom mikor, úgyhogy töröld ki nyugodtan. Vagy esetleg maradhatna az érdekességek lapon, és aki a kezdőlapra válogat, az úgyis tudja, hogy nem teheti ki benne a piros linkkel. --Kockacukor vita 2012. szeptember 13., 14:21 (CEST)

Köszönöm a magyarázatot, a piros linket kivettem. Az információ szerepel a kék linkes cikkben, és van forrása is. --Kockacukor vita 2012. szeptember 13., 19:10 (CEST)

WP:KOREAISzerkesztés

Szia! Levéleben, mellékletben átküldtem, mit ír erről a KNMH (ha egyáltalán ír valamit). Ogodej   vitalap 2012. szeptember 14., 11:59 (CEST)

Nyelvek - kérésSzerkesztés

Timi! Lehetne úgy, hogy azokat az egyes önálló nyelveket vagy nyelvváltozatokat / dialektusokat akár, amik már benne vannak a Természetes nyelvek kat-ban (vagy amiket később fogok majd betenni oda), ne vedd ki, ill. hagyd benne (pl. most a koreai, meg korábban volt valamelyik kínai dialektus)? Akkor se, ha egy felsőbb kategória már tartalmazza, vagy fogja majd tartalmazni azokat? Ezek most nekem fontosak lennének, hogy egy helyen legyenek és egyben láthassam őket, különben ezt az ISO-szabvány dolgot nem fogom tudni lezongorázni (illetve csak jóval nehezebben). Aztán majd ha végeztem az ISO-val (ami elsősorban azt jelenti, hogy minden nyelv a nyelvboxában meg fogja kapni végre a helyes kódokat – és végre valamennyit), szólok, és kiszedjük, amik feleslegesek. Lehetne így? --eLVe abcdefg 2012. szeptember 14., 15:55 (CEST)

Re: reSzerkesztés

Feltételek? Nem szólt másról a szavazás, mint ami a sárga keretben van a szavazás lapján a felette levő magyarázattal együtt, mert ezt tárgyaltuk meg a javaslat lapján és ezt vitték szavazásra, nem mást. Az egyetlen feltétel tehát, ami ott olvasható a piros link melletti kétbetűs interwikiről, és az egyetlen „ajánlás”: amikor a témához magyar nyelven nem lelhető fel egy jó szívvel ajánlható online összefoglaló, de a megfelelő angol vagy más nyelvű Wikipédia-cikk nívós. Azonkívül persze hogy meg lehet változtatni a sablont, mint ahogy mindent a wikin, meg is történt a szavazás alatt is, azóta is többször, a dokumentációban hiba is volt, a buboréksúgó most megváltozott, stb. de marad a lényeg, amiről szavaztunk. Ha nem így lenne, ha mondjuk piroslink típusú referencia lenne belőle, akkor igazad van, már nem vonatkozna a linkiwre a szavazás. Adott esetben ha jól értem, szeretnéd korlátozni a linkiwek számát, lehetne pl. az idegen cikk minőségéről, forrásairól szóló szigorúbb feltételekkel, de az azonos című nagyon jó cikket kivenni a fordításjelölésből nem a wiki érdekét szolgálná szerintem - persze másnak más véleménye lehet, erre van a sablondokumentáció vitalapja. A magyar wikin persze egy másik probléma, hogy sokkal hasznosabb lenne a fordítóknak, ha nyelv szerinti fordítandó cikkek listájával lenne összekötve valahogy - látod, vannak ötletek, ez természetes és neked is vannak biztosan, ezért nem szabad befagyasztani, ami éppen javulófélben van. Mert most a szavazás után sok mindenkinek kedve van részt venni benne, de pár hónap múlva már hiányozni fog a lendület, most kell kihasználni. Oliv0 vita 2012. szeptember 14., 19:03 (CEST)

Igen, bizonyos használati feltételek mellett szavaztuk meg, de ezek nem a sablondokumentációban olvasható „nem könnyen megtalálható” bekezdés, hanem a szavazat lapján a fenti dőlt betűs szöveg. Ebben nincs semmi ok idegeskedésre. Oliv0 vita 2012. szeptember 14., 19:57 (CEST)

Hongkongi névSzerkesztés

Szia, szerinted ennek a sportolónak a nevét hogyan írjuk át? --Regasterios vita 2012. szeptember 17., 14:04 (CEST)

Köszönöm! --Regasterios vita 2012. szeptember 17., 14:10 (CEST)

A pinjin és magyaros azt írja: „Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között...”, s most elbizonytalanodtam, hogy a hongkongi nevekre is vonatkozik-e ez vajon. Jó ez így: {{kínai|[[Cőng Ling|Zhang Ling]]|[[Cőng Ling]]}}? --Regasterios vita 2012. szeptember 17., 16:47 (CEST)

Ja, vagy pont oda kerül a Zoeng Ling, amit írtál? Au.  --Regasterios vita 2012. szeptember 17., 17:00 (CEST)

KöszönömSzerkesztés

Kedves Teemeah, a Bionika a textiliparban c. szócikkem kiemelt lett. Nagyon köszönöm pártoló szavazatodat. Üdv. --Elkágyé vita 2012. szeptember 19., 07:23 (CEST)

K-Pop...Szerkesztés

Csak úgy: Épp most hallottam az olasz Radio Companyban a PSY Gangnam Style-ját... K-Pop rulez...   - Gaja   2012. szeptember 19., 14:39 (CEST)

re:IgetípusokSzerkesztés

Hát, a jelenséget ismerem, de a koreait nem. :) Úgyhogy tippelek. Az action verb az biztos h cselekvő ige.

A mediális nem lesz jó, mert az egy igeszemléleti mód, a cselekvésnek a személyhez illetve a tárgyhoz való viszonyát mutatja, ebben a sorozatban: 1. aktív: letöröm (az ágat; van cselekvő személy és az a hangsúlyos), 2. passzív: (az ág) le van/lett törve (nincs cselekvő személy, ill. indifferens, a történés a tárgy szemszögéből van leírva), 3. a kettő közt van a mediális: (az ág) letört (csak úgy, lényeg a cselekvés megtörténtén van). Vagy: act.: kinyitottam – pass.: ki lett/van nyitva – med.: kinyílt. (Ez persze most csak egy nagyjábóli skicc.)

Sémi nyelvekben van olyan, hogy aktív és statív ige. Aktív: cselekvés (jön, eszik, stb.), statív: vmilyen állapotban levés vagy abba kerülés vagy valamilyen tulajdonsággal bírás, magyarban ezek gyak mind melléknevek (pl. öregnek, fiatalnak, pirosnak, kicsinek, nagynak lenni; életben, halálban, szégyenben lenni; itt van róla kicsit bővebben). Vagyis arról van szó, hogy vannak igeként ragozott igék, meg igeként ragozott nem-igék (névszók), amik attól lesznek igék, hogy igeként ragozom őket (sémiben lényegében az az ige, amit igeként ragozok,névszó meg az, amit névszóként; rem, világos :). Vagyis ez az aktív-statív, ill. aktív-deskriptív két igecsoport, nem pedig igeszemléleti mód, mint az aktív-passzív-mediális.

Én "leíró" igének fordítanám jobb híján és elsőre, ahogy a héber statívot is lehet állapothatározó igének nevezni (bár nem szokás), de ez az ige-melléknév is jó, végülis ugyanezt jelenti. Nincs valahol erről valami? Akármi. Meg még több példa? Mert pl az, hogy a "gondolkodni" is ebbe a kategóriába tartozik, az nekem kilóg, mivel nem tűnik melléknévnek. --eLVe abcdefg 2012. szeptember 20., 10:44 (CEST)

Itt: en:Korean grammar, a Verb szakaszban kb uazt írja, amit én. Úgyhogy akkor ez lehet magyarban deskriptív, leíró, statív, ige-melléknév is. A kivételek meg (mint pl. a gondolkozni) már a nyelv saját logikája mentén tartoznak ide. --eLVe abcdefg 2012. szeptember 20., 10:59 (CEST)

A koreai nagyon más típusú nyelv és olyan leírást is láttam, hogy a koreai melléknévnek van ragozása, mint a japán -i végű mellékneveknek is: így egyszerűen „melléknév”, vagy ha jobban tetszik, „ige-melléknév”. Oliv0 vita 2012. szeptember 20., 11:08 (CEST)
Amennyiben azonban igeként ragozódik (vagyis ugyanolyan ragokkal, mint az aktív igék, de ezt nem tudom), akkor csak eredetében melléknév, funkciójában már ige, pont mint a sémiben. • Én az ige-melléknév mellé mindenképp beírnám vagy zárójelbe, vagy lábjegyzetbe valamennyi variációt (deskriptív, statív, stb.), mert akkor azonnal van hová kötni annak, aki más nyelvekből ismeri ezeket. (A en:Korean verbsben viszont 4részes a klasszifikáció.) Mindenesetre nagyon érdekes nyelv. :) --eLVe abcdefg 2012. szeptember 20., 11:17 (CEST)
A „ragozás” szó is csak jobb híján, ha nincs benne személyrag. ;) Oliv0 vita 2012. szeptember 20., 11:24 (CEST)
Igen, igeként ragozódik. Például mondhatom, hogy ku kotun jeppuda - az a virág szép, de azt is mondhatom, hogy ku kotun jeppumnida - az a virág szép (és akkor megtiszteltem a beszélőt, mondjuk nem a haveromnak mondom, hanem a tanáromnak). És azt is mondhatom, hogy ku kotun jeppojo? / ku kotun jeppumnikka? - szép ez a virág? Mint ahogy azt is mondhatom, hogy nanun kongburul hamnida / nanun kongburul hejo - én leckét csinálok, kongburul hamnikka? / kongburul hejo? - leckét csinál? A melléknév ugyanazokat a végződéseket kapja, mint az ige. Teemeah   poke me 2012. szeptember 20., 11:43 (CEST)
És ezt csak így lehet mondani? Vagyis a "szép"-et ilyenkor csak igeként lehet/kell ragozni? Olyan megoldás nincs, hogy marad melléknév és kap valami lét- v segédigét? Illetve vannak egyált olyan melléknevek, amiket nem ragoznak igeként? --eLVe abcdefg 2012. szeptember 20., 12:03 (CEST)
Olyan szerintem nincs, bár még azért az elején vagyok a tanulmányaimnak, a nyelvkönyvekben nem találtam ilyen jellegű példát. Egy kopula van, az it-ta, ami kvázi a létige, mondjuk Timeaimnida / Timeaiejo- Timea vagyok. Vagy Kabang-un bang-eszo isszojo - a táska(-alanyrag) a szobá-ban van. Ha a "szép" állítmány, akkor igeként viselkedik. Persze sima melléknév is lehet, jeppun jodzsa - szép nő, jeppun jodzsa-i kabang - a szép nő(-birtokjel) táskája. Ilyenkor nem ragozódik. De ha "A nő szép", akkor jodzsa jeppu-da/jeppu-mnida/jeppo-jo/jeppu-ni/jeppo-szo/jeppu-simnida (ezek különféle jelen idejű udvariassági szintű alakok, személyrag nincs). Teemeah   poke me 2012. szeptember 20., 13:02 (CEST)

Ha személyrag nincs, akkor "én szép vagyok = nanun jeppumnida"?, "a szép nő virága szép = jeppun jodzsai kotun jeppumnida"? Igerag egyált nincs? Olyan mint az angolban, hogy az alany fejezi ki, ill. kötelező kitenni az alanyt (én, te, ő)? --eLVe abcdefg 2012. szeptember 20., 14:06 (CEST)

Igen  . Az alanyt nem kötelező kitenni, sőt nagyon gyakran elhagyják, így csak szövegkörnyezetből derül ki legtöbbször, hogy a "jeppumnida" kire vagy mire vonatkozik. És nem nagyon használják például a "te" (tangsin vagy no) szavakat, ha valakihez szólnak, akkor a nevét és a címét mondják, mondjuk Kim szonszengnim, khophirul masimnikka? - Kim tanár úr/nő, kávét tetszik inni? Dzsijong-ssiga ku jeppun jodzsarul cshoahejo? - Dzsijong(alanyrag), tetszik neked az a szép nő? vagy ha Dzsijonghoz közel állok, akkor mondhatom neki, hogy Oppa, azaz "bátyám", oppaga nal csoahe(jo)? - oppa(alanyrag), tetszem neked? Gyakorlatilag olyan, mintha harmadik személyben beszélnél az illetőről, miközben neki szegezed a kérdést ("oppának tetszem én?")   de keresztnéven nem szólítanak senkit csak úgy magában. Például nézek most egy sorozatot, ahol a fiúnak a beceneve tudocsi (sün, mert olyan kis mogorván szúrós), és a barátai(!) úgy szólítják, hogy tudocsi-ssi, a ssi' az udvarias megszólítás ragja a neveknél.  . Nagyon furán hat :)) Nagyon érdekes, ahogy a kultúra hatással van a nyelvi eszközök használatára. Technikailag van "te", gyakorlatilag használni csak azzal szemben lehet, akivel nagyon intim viszonyban vagyunk és nincs jelen harmadik személy. Tehát mondjuk a férjemet a hálószobában letegezhetem, de ha mondjuk vendégek jönnek, akkor nem. Illetve udvarialanságnak számít és megszólnak érte.
szóval: nanun jeppuda (én), non/tangsinun jeppuda (te; de e helyett inkább az illető neve+ssi), ku szaramun jeppuda (az "ő" helyett inkább azt mondják, az az ember (szaram), az a nő, az a tanár stb), urinun jeppuda (uri=mi), nohidurun jeppuda (nohidul=ti), kudulun jeppuda (kudul=ők). Teemeah   poke me 2012. szeptember 20., 14:50 (CEST)
személyragok nincsenek, de minden mást ragozásal fejeznek ki, pl. a közelítő esetet (ppang sza-ro sine-e kajo >> ppang kenyér, -sza - vásárolni, -ro - ráutaló cselekvés ragja: szaro: "azért, hogy vegyek", sine-e - városközpont-ba, kajo- megyek) a múlt időt, a feltételes módot, a felszólítást, a tagadást, tehát ezek mind az igézhez kapcsolódnak, mondjuk: ha- csinálni - ha-dzsi-ma - ne csináld! Ahol a dzsi a tagadás, a ma a felszólítás tagadó alakja. szóval szmeélyrag éppenséggel nincs, de minden más egy-egy toldalékkal fejeződik ki :) Ahh imádnivaló ez a nyelv! Teemeah   poke me 2012. szeptember 20., 15:01 (CEST)
Tényleg lenyűgöző, és francia szemmel pont ilyen a magyar is, hogy kis szódarabokat rak egymásra, és sokszor nem mondja ki a személyt, pl. „hiányzol” (na de kinek?), „szeretsz?” (kicsodát?). Oliv0 vita 2012. szeptember 20., 15:16 (CEST)
Igazából a magyar sokkal inkább ráutaló :) A szeretsz például cska az lehet, hogy "szeretsz (engem)?". A koreaiban viszont ez "csoahejo" és tényleg akárki lehet az alany és akármit szerethet. Nálunk azért sokkal több a nem igéhez kapcsolódó dolog, de példáula törökben, amivel a koreai szerintem eléggé rokonságban van, szintén mindent az ige fejez ki. en:Longest word in Turkish: Afyonkarahisarlılaştırabildiklerimizdenmişsinizcesine: "mintha olyan ember lenne ön, akit sikeresen hasonlítottunk az afyonkarahisariakhoz, nemde?" :))))) Azért ilyet a magyarban igen nehéz meglépni úgy, hogy valóban egy teljes mondat legyen, és ne egy szimplán sok raggal ellátott szó, mint a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért. Teemeah   poke me 2012. szeptember 20., 15:46 (CEST)

IkonSzerkesztés

Szia! Akkor most mit csináljak?-Történelem p Was ist neu? 2012. szeptember 20., 19:02 (CEST)

Köszönöm a segítségetSzerkesztés

Kedves Teemeah, Köszönöm a segítségedet a Matekovics János szócikk szerkesztésében. Tanácsaid megfogadom, újrafogalmazom a kérdéses részt. Az a kérdésem, hogyan lehet Képet feltölteni a szócikkhez? Üdv. jzmatekovics

KenanSzerkesztés

Szia, Wang Kenan nevénél az átíró Vang Kenant dob ki, ha a Kenant egybeírom, de Vang Konant, ha különírom a két szótagot. Ugye szerinted is Vang Ko-nan a helyes alak!? --Regasterios vita 2012. szeptember 21., 21:57 (CEST)

Ok, köszönöm. --Regasterios vita 2012. szeptember 21., 22:01 (CEST)

BeláttamSzerkesztés

Hogy igazad van. A Wikipédián sokféle téma elfér és jogos. Azt, hogy ezt elfogadtam szavazatommal is kifejeztem. Kösz, hogy helyretettél, mert némi megfontolás után magam is erre a következtetésre jutottam. Ha valaki olyan témáról ír, amihez ért és utána is néz, a formai követelményeknek megfelel, semmivel sem hátrábbvaló, mint más témák. (Remélem az egy hiányzó szavazat még meglesz.) Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. szeptember 22., 09:39 (CEST)

KeresnekSzerkesztés

Jzmatekovics (vita | szerk. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) formális mentorkérővel jelzi, hogy szeretné, ha mentorként segítenéd. Kérlek szedd le vagy tedd nowikibe a mentorkérését, ha elfogadod. --Karmela posta 2012. szeptember 22., 20:06 (CEST)


KöszönetSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Köszönöm, hogy elvállaltad a mentorságot. Az első kérdésem az lenne, hogy miért nem tudom kitenni a Matekovics János szócikknél az oldali infóboxba a születési és az elhalálozási dátumokat (ill én beírom, de nem adja ki) Miért, rosszul írok valami kódot? -- A másik kérdésem: hogyan lehet nyelvet váltani a különböző nyelvű wikipédiák között? Hova kell kitenni azt a hivatkozást, ami más nyelvű szócikkre utal? Köszi a választ.Jzmatekovics vita 2012. szeptember 23., 09:39 (CEST)

Kiemelési eljárásSzerkesztés

Kedves Teemeah!

A brit uralkodók koronázása cikk kiemelési eljárása során hagytál egy szükséges változtatást, ezt kijavítottam. Ránéznél majd kérlek és teljesítettnek jelölnéd? Nehogy véletlenül ott maradjon, mert nem sokára vége az eljárásnak. Valamint ahogy látom még nem alakult ki konszenzus a helyesírási kocsmafalon arról, hogy tegezzük-e az uralkodót vagy sem. Hagyjam azt még úgy akkor, ahogy eredetileg fordítottam? Kozika20szójjábe! 2012. szeptember 23., 23:42 (CEST)

Csak mert én tettem vissza a tegező formát: szerintem igen. Még kicsit csócsálni kéne ezt a dolgot. – LA pankuš 2012. szeptember 23., 23:45 (CEST)

WIKI szócikk moderálásSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Szia! Látom, ma is korán keltél :) Szeretném kérdezni, a Matekovics János szócikknél van 6 változtatásom. Mikor hagyjátok jóvá? Van egy belső rendszabályzat? Esetleg lenne bizonyos feltétele a jóváhagyásnak? Tisztelettel: --Jzmatekovics vita 2012. szeptember 24., 08:16 (CEST)

vá: PlakátSzerkesztés

Szia! Jó, ezt nem tudtam. Akkor töröljétek. --áкos9702 posta 2012. szeptember 25., 17:08 (CEST)

msnSzerkesztés

Szia! Légyszi ha van időd, gyere már fel MSN-re! Történt egy-két változás, és nem akarok itt üzengetni, inkább szeretnék beszélgetni Veled! --B.Zsolt vita 2012. szeptember 25., 21:56 (CEST)

ÓjamaSzerkesztés

Üdv Timi! Rá tudsz sandítani a Ójama eredeti koreai nevére? Nem biztos, hogy jól írtam át. --Gyantusz vita 2012. szeptember 25., 22:17 (CEST)

Kösz, egy zseni vagy! ; ) --Gyantusz vita 2012. szeptember 27., 14:59 (CEST)

Üzenet Teemeah-nakSzerkesztés

  Üzenet Teemeah-nak
Kedves Teemeah,

Remélem ezen keresztül tudok neked üzenni. Arról lenne szó, hogy szeretnék, pontosabban szerettem volna egy szócikket létrehozni, de mindig törölték, mindig más kódexre hivatkozva (alapvetően egy nekem kedves történelmi személy szócikkéről van szó - az, hogy még senki nem csinált neki szócikket, eleve különös, de ez most irreleváns). Kb. az ötödik letörölt próbálkozás után arra gondoltam, hogy ez az egész egy nagy szívatás, és feladtam. Most viszont arra gondoltam, inkább egy szerkesztő guruhoz fordulok és megkérem, szerkessze meg helyettem, vagy javasoljon valakit, aki megtesz ilyet. Az lenne a kérdésem, hogy tudnál-e segíteni szócikk létrehozásában, vagy tudsz e "bérszerkesztőt" aki - akár kisebb összegért - elvállal ilyet. Köszi Lajko Lajko vita 2012. szeptember 26., 17:42 (CEST)


Szia Timi, Hogy tudok neked írni ahol nem látják ezren? Ez itt a legalkalmasabb? Üdv Lajos


Kedves Timi, Számíthatok megtisztelő válaszodra? Üdv Lajos

Kedves Lajos, már kétszer is válaszoltam neked a vitalapodon. az üzenetre egy szép hosszú sárga csík figyelmeztet a lap tetején, rája kellene kattintani, vagy a jobb felső sarokban a "'vitalapom" linkre... Teemeah   poke me 2012. október 2., 11:15 (CEST)

Fu, szerintem ez nekem magas - Wikipédián kommunikálni. (A facebookon meg gmailen nagyon pengén megy már sok éve :D) Sehol sem találom a válaszodat. Utolsó bejegyzésemet látom csak: Hogy szerintem én alkalmatlan vagyok az oldal létrehozására, viszont szerintem hiánypótló lenne. Vagy szerinted essek neki a homokozóban és 100.-ra sikerülni fog? Köszi ha javasolsz valamit. Jobb híján itt.. Lajko vita 2012. október 5., 18:24 (CEST)

Szerkesztővita:Lajko. Ott van az aláírásodban a neved után, amúgy: "(vita)". A sárga csíkot nem lehet nem észrevenni, ami a lap tetején van. Mert hát sárga, meg csík. És van benne egy link is, amire rá lehet kattintani. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni. Körül kéne nézni az oldalon és megnézni a linkeket, azért meglehetősen nehéz nem megtalálni a "vitalapom" nevű linket a lap tetején a jobb felső sarokban, ha egyszer be vagy jelentkezve. Csak meg kéne nézni. Ennél szájbarágósabban már tényleg nem tudom elmagyarázni a dolgot... Teemeah   poke me 2012. október 5., 19:25 (CEST)

Hm. A vitalapom megvan, a baj nem ez - bár sárga csíkot nem láttam sehol - viszont rajta az utolsó bejegyzésed: 2012. szeptember 27., 11:27 (CEST) -kor kelt. Erre én ekkor válaszoltam: 2012. szeptember 27., 12:20 (CEST) - amire még nem kaptam választ. Na mármost azt írod, hogy válaszoltál, de sehol nem találom, és a sárga csíkot sem. Lehet, hogy jár nekem a legrosszabb "szerkesztőnek" járó díj, de akkor sem találom... :) Lajko vita 2012. október 6., 21:07 (CEST)

Figyu, lehet, hogy bug, lehet, hogy mások a jogosultságaim mint neked, lehet, hogy h*lye vagyok. Bármi lehet. Ha minden kötél szakad, dobnál egy emailt a válaszoddal a lajos.feher@gmail.com-ra? Azt tuti el tudom olvasni. 1000 hála és köszönet. Lajko vita 2012. október 6., 21:12 (CEST)

KártyákSzerkesztés

Kedves Timi, kártyákról készült fénykép feltölthető jogszerűen? – Rlevente   vita 2012. szeptember 26., 21:45 (CEST)

NevezetességSzerkesztés

Szia! Itt ez a no-communication szerkesztő, aki ezeket a cikkeket tette fel és szerkesztgeti. Eltekintve attól, hogy mind gépi fordítás (hiszen könnyen gatyába rázhatók volnának), szerinted ezek a tajvani cikkek megütik a magyar Wikipédia nevezetességi küszöbét? --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. október 1., 09:03 (CEST)

Ouyang KunpengSzerkesztés

Szia, ilyen névvel még nem találkoztam: en:Ouyang Kunpeng. A vezetékneve is két szótagból áll. Itt is kell a kötőjel? Szóval átírva Ou-jang vagy Oujang lesz? --Regasterios vita 2012. október 1., 17:32 (CEST)

Akkor az lesz, köszönöm.   --Regasterios vita 2012. október 1., 18:24 (CEST)

Festők infoboxSzerkesztés

Szia Timi,

A festők infoboxában hasznos lenne, ha az aláírásukat is szerepeltetni lehetne. Nagyon örülnék, ha bővíteni tudnád a sablont, mert ez nekem (sajnos) magas. Köszi előre is, üdv--Szilas vitalapom 2012. október 2., 09:58 (CEST)

Köszi szépen a segítségedet! --Szilas vitalapom 2012. október 3., 11:00 (CEST)

Commons képekSzerkesztés

Szia kedves Teemeah! Láttam, amit írtál OgreBot 2 vitalapjára, és láttam a szerkesztéseidet. Sajnos továbbra is visszavonja amit Te és én csináltam. Ott nincs valamilyen közösségi oldal (kocsmafal) ahol ezt szóvá lehetne tenni? Ha tudsz segíteni, előre is megköszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. október 2., 11:38 (CEST)

A sima helperrel is át lehet írni. Ha tudnám mi a problémája, átírnám annak megfelelően feltöltéskor. Sajnos még az OTRS engedéllyel rendelkezőket is törli, az egészen régiekről nem is beszélve. 1300 képem van a commonsba. Most ezt egyenként nézzem át, és írjam vissza? Szerintem nem jól működik a botja. Azért köszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. október 2., 11:49 (CEST)

szerkesztésSzerkesztés

Szia!

Ennél a cikknél laptörténetbe megnéztem kik csinálták a cikket de nem tudok nekik írni.

A cikket totál szétbombázták, és pl most még direkt nem vontam vissza az ők szerkesztéseit...Mit tanácsolsz visszavonjam a szerkesztéseiket? (én angol wiki alapján csináltam és a mostani elrendezés egyáltalán nem olyan pl epizódszámok)

.....

A címek majdnem mind egyezik, de az epizódok sorszámát nem tudom honnan szedte a szerkesztő mert az angol wikipédián (én onnan azonosítottam be őket) és még az imdb.com on se így van.

Nem akarok kötekedni, meg hogy csak az jó amit én csináltam, de akkor is a mostani epizódlista nem helyes és még a bemutatók ideje se stimmel mindegyiknél

Jani47 vita 2012. október 3., 21:04 (CEST)

Gippiusz?Szerkesztés

Szia! Láttam, hogy cikket akarsz írni róla. Csak szólok, hogy a helyes névalak: Hippiusz. Lásd: Wikipédia:Cirill betűs szláv nevek átírása/Orosz személynevek magyar átírása: példatár. Sok sikert a cikkhez! --Vadaro vita 2012. október 3., 20:44 (CEST)

Biztonság kedvéért megnéztem: Klasszikus orosz költők (Európa, 1966): Hippiusz. Nekem is furcsa, de mit tegyünk? --Vadaro vita 2012. október 5., 19:44 (CEST)

Re:Gangnam StyleSzerkesztés

Ok :-) fejet hajtok. Andrew69.   2012. október 3., 21:33 (CEST)

Tisztelettel kéremSzerkesztés

A kifogásolt hiányok pótlásának ellenőrzését a Pásztázó elektronmikroszkóp szócikkben. (Illetve értelemszerűen az esetleg megmaradt hiányosságok jelzését). Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. október 6., 17:21 (CEST)

tatarozSzerkesztés

szia! Későn vettem észre, hogy tatarozod. Elnézést. Egyébként nálam is belenyúltak már a cikkekbe, és mikor megkérdeztem, hogy miért, azt mondták, hogy szabad. Szóval ez eléggé nincs letisztázva a közösségben.   Szajci pošta 2012. október 7., 12:42 (CEST)

Nem tilos a belenyúlás a wikiszabályzat szerint. Velem is előfordult oda-vissza. Én alapból fetételezem, hogy nem rosszindulatból történik, mert speciel az én cikkeimen sokan és sokat javítottak. (Persze előfordulhat, de az már talán a belebarbárkodás kategória). Talán valóban jobb lenne minden esetben az eredeti szerzővel/szerzőkkel konzultálni.(Én mindig megpróbálom, ha lényegi dolgokról és nem egyszerű betűhibákról, vagy magyartalanságról van szó.) Ez esetenként meg is valósítható. De rengeteg a hiányosan, rosszul formált stb., otthagyott cikk, ahol nem lehet felvenni a szerzővel a kapcsolatot. Olyan cikkeknél, miknek viszont a témája fontos. Ilyenkor nincs más megoldás, mint keményen belenyúlni vagy teljesen átírni. Azt az elterjedt szokást is nagyon kárhoztatom, hogy elég gyakran fordításként tüntetnek fel olyan szócikkeket, amik még az eredeti tisztességes kivonatolásának sem tekinthetők. Erre az illetékeseknek jobban oda kellene figyelni, és talán megfelelő rendszabályokat alkotni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. október 10., 18:00 (CEST)

KöszönömSzerkesztés

A változtatás leigazolását. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. október 9., 16:45 (CEST)

HippiuszSzerkesztés

Szia! Nem vagyok biztos benne, hogy ez rögzült névalak lenne, ha nem az, akkor a szabályos átírása Gippiusz. --Joey   üzenj nekem 2012. október 9., 23:37 (CEST)

Lásd följebb Vadarót. --Pagonyfoxhole 2012. október 9., 23:46 (CEST)

Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúbanSzerkesztés

Szia Teemeah, köszönöm a figyelmeztetést, megváltoztattam a lapot. Üdv, Aros vita 2012. október 10., 15:17 (CEST)

Köszönöm a jogos kritikátSzerkesztés

És azt is, hogy megértéssel kezelted a javítására irányuló erőfesziteseinket. Irígylem az aktivitásodat, a nyelvismeretedet és nyilván a fiatalságodat. További sikereket kívánok. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. október 10., 15:57 (CEST)

Mo YanSzerkesztés

Szia Timi! Mo Yan kínai író kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Nincs róla cikkünk és te vagy a huwiki Kína-szakértője. Esetleg össze tudnál hozni egy cikket róla? Hálásak lennénk érte.   Cassandro   Ħelyi vita 2012. október 11., 13:16 (CEST)

Már megelőztek: Mo Jen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 11., 13:24 (CEST)

Nem kéne a művek címét kínaiul (is) odaírni? Tisztára úgy fest, mintha angolul alkotna a pasas. --Pagonyfoxhole 2012. október 11., 17:24 (CEST)

Ja persze, hát honnan kéne azokat tudom? Ennyire azért még nem fejlett a kínaim, hogy kitaláljam az angol címek alapján, hogy mi a kínai címe.... Teemeah   poke me 2012. október 11., 17:28 (CEST)

A dewikin ott vannak a kandzsik, vagy minek hívják őket Kínában, meg az átírások . Talán más wikiken is. --Pagonyfoxhole 2012. október 11., 17:30 (CEST)

QilinSzerkesztés

Szia! A en:Qilin hogy lesz magyarosan? --→ Sasuke88   vita 2012. október 11., 20:06 (CEST)

Köszi! Éreztem, amúgy hogy cs-vel lesz, de nem voltam benne biztos. Én csak a japánhoz értek, mert ja-ja-pán, a japán az ász  . --→ Sasuke88   vita 2012. október 11., 22:13 (CEST)
Nem találtam hibát a The...-ben  . --→ Sasuke88   vita 2012. október 12., 13:00 (CEST)
Ennek az oh-s dolognak én se igazán tudom a célját, de magyaros átírásban biztosan ó lesz, illetve a Hepburn-alakot is célszerűbb ō-val feltüntetni. --→ Sasuke88   vita 2012. október 12., 14:14 (CEST)

Alkonyzóna zenekarSzerkesztés

Hello! Szerintem nagyon nem nevezetesek. --Ary vita 2012. október 12., 18:55 (CEST)

Piri pasa cikkeSzerkesztés

Köszönöm jelzésedet. Találtam helyette egy komolyabb forrást. További nyugodt szerkesztést kívánok. --Kanalaska vita 2012. október 15., 16:45 (CEST)

LogókSzerkesztés

A műhelylapról kivettem őket. --→ Sasuke88   vita 2012. október 15., 19:01 (CEST)

Felix BaumgartnerSzerkesztés

A kép amit készítettem egy pillanatfelvétel, megvan a kerete is amiből kivágtam, tehát egy filmkocka részlete. Esetleg még egyszer kivághatom és akkor nem lesz rajta, hogy milyen magasságban készült:)

A szöveg pedig bővül és még nagyon hosszú lesz, a negyede sincs megírva.   Vadszederkecall me 2012. október 16., 21:03 (CEST)

A kép benne van a videóban.   Vadszederkecall me 2012. október 17., 08:18 (CEST)

KanesiroSzerkesztés

Szia, Timi, a kanaátíró szerint ez rövid o-s. --Pagonyfoxhole 2012. október 17., 12:00 (CEST)

Szia! Ha minden igaz Akecsi Szamanoszuke lesz, sajna a kandzsihoz én se nagyon értek, a névsorrend biztos, hosszú magánhangzót meg nem igen tudnék benne elképzelni, az ilyen noszukés nevek általában rövid mgh-júak. --→ Sasuke88   vita 2012. október 17., 16:47 (CEST)

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/ExoskeletonSzerkesztés

Szia! Ránéznél? Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. október 17., 15:22 (CEST)

Fordítási segítségSzerkesztés

Szia! Ez hogy lesz magyarul: en:List of Japanese submissions for the Academy Award for Best Foreign Language Film? --→ Sasuke88   vita 2012. október 18., 19:16 (CEST)

Köszi szépen! Egyelőre csak egy belső linkhez kell, ha odajutok, hogy esetleg meg is írjam a szócikket, akkor majd megbeszéljük a kocsmán. Egyébként a 2. változatot támogatom. --→ Sasuke88   vita 2012. október 18., 21:08 (CEST)

kép licenceSzerkesztés

Szia! ennek a képnek a licence alapján feltölthetem a commonsba? Vagy hamar törölnék?   Szajci pošta 2012. október 22., 19:07 (CEST)

Értem. Köszi a segítséget! :)   Szajci pošta 2012. október 22., 20:15 (CEST)

Ó, jaj, bocsánat, bocsánat, bocsánat. Elfelejtettem, hogy melyik szócikk volt az, amit írtál korábban, véletlen volt, elnézést.   Szajci pošta 2012. október 29., 14:29 (CET)

Miért is kell, hogy lelőjelek?Szerkesztés

Szia,

Nem értem ezt a megjegyzésedet. Hogy jövök én ehhez a témához? Lehet, hogy összekeversz valakivel? --Malatinszky vita 2012. október 25., 13:42 (CEST)

Az a bizonyos adminSzerkesztés

Szép estét! Lenne egy kérdésem, amit már a főcímből kitaláltál: hogyan lehetnék admin? Előre is köszönöm a válaszodat: --salkis vita 2012. október 26., 18:56 (CEST)

KöszönetSzerkesztés

Köszönöm a szépítést-formázást a cikkemen. Ez volt az első, még bele kell tanulnom... :)

Most látom a forráshiány jelölését a lapon. A forrásokban említett 1. forrás tartalmazza azt, ahová a hiányt írtad. Lehet ezt valahogy jelölnöm kellett volna? :-/ – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dr. Hodgins (vitalap | szerkesztései)

Igen, onnan fordítottam, de ellenőriztem a forrást, ugyanis ez a könyv nekem is megvan pdf formátumban angolul. A második forrásom egy nyomtatott könyvemből származik, többet nem tudok róla, de nem akartam másodlagos forrásként a könyvemet megadni. Nem tudom ilyenkor mi a legjobb megoldás, hogy kell csinálni... Bocsi, az aláírásra is most jövök rá :) Dr. Hodgins vita 2012. október 29., 15:23 (CET)

Re: HmSzerkesztés

Húúúú, hát most nem tudom, hogy vágjak vissza  . Azért nem igaz, hogy ők lennének a legjobbak, a maguk nemében jók, de ez nekem már - fogalmazzunk úgy - túl nyálas  , egyértelműen a női közönséget célozzák meg ezekkel a számokkal. Ami nekem tetszik a J-pop-ból az inkább EZ, EZ vagy EZ (anime verzió, a teljest hirtelen nem találtam). Amúgy K-popot nem igen szoktam hallgatni, de BoA (lehet, hogy megírom majd a cikkét enwikiből, annyira cuki :3) egy számát, már meghallgattam és egész jó volt, meg persze „oppan Gangnam Style”!!!!!!!! --→ Sasuke88   vita 2012. október 29., 23:51 (CET)

Én egyelőre maradok a J-popnál, ellenállok, bár a Gangnam Style már legyűrt  . --→ Sasuke88   vita 2012. október 30., 17:13 (CET)

Könyvmolyképző KiadóSzerkesztés

Szia! Az elérhetőség más oldalakon is megtalálható. Megkönnyíti az ENCIKLOPÉDIA olvasóinak tájékozódását, információhoz jutását. Külföldön élő - magyarul tudó - Wikipédia-látogatóra nem számítasz? Az összes általam beírt információt törölted, pl.: belső linkeket és a Jegyzetek rovatot is. Ezek is feleslegesek? Így igazán vékonyka ez a szócikk. Bővíthetetlen? – Jávori István Itt a vitalapom 2012. október 30., 12:38 (CET)

Pentium 4Szerkesztés

A pentium 4 szócikknél bővítették a bevezetőt, ami a Te kérésed volt, kérlrk nézz rá. Zsboldi vita 2012. november 2., 09:48 (CET)

TUSC token e589cb00c5b28d2b44b9639d3de20d65Szerkesztés

I am now proud owner of a TUSC account!

Hittérítő JézuskaSzerkesztés

Nem értem a felvetésedet, de átfogalmaztam az általad problémásnak itélt mondatrészeket. De talán keresztény témáról szóló szócikkben szerintem a lényeget is leírhatóvá lehetne tennetek. Ugyan olyan pontosan, ahogyan a nem keresztény tartalmaknál szokás. --Cervus vita 2012. november 5., 16:05 (CET)

HunmincsongumSzerkesztés

Szia, Timi, válaszféle nálam. --Pagonyfoxhole 2012. november 9., 16:05 (CET)

Észak-koreai nyelvSzerkesztés

Szia! Téged, mint a koreai ügyekben jártasabbat kérdezlek: létezik olyan, hogy észak-, illetve dél-koreai nyelv? Szerintem nonszensz a kifejezés, de mások nem így látják (vö. Dél-Korea). – Laci.d   vita 2012. november 10., 19:35 (CET)

Látom az eszmecserét és szeretnék ennek védelmében felszólalni. Egy forrást egy egyetemtől már linkeltem be, de kész vagyok még továbbiakat keresni. Ezek megbízható források, elérhetőek és olvasható bennük, hogy a két ország nyelve között különbségek vannak, az irodalmi nyelveket és eltérően kodifikálták a két ország fővárosának nyelvjárásaihoz igazodva. Az észak-koreai számos kifejezést szó szerint az orosz nyelvből fordított le, ezeket a neologizmusokat a Dél-Koreában használt sztenderd nem ismeri. Impera vita 2012. november 10., 19:45 (CET)

Tudomásom szerint hivatalosan nincs olyan, hogy észak- és dél-koreai nyelv. A különbségek azért nem akkorák, hogy különálló nyelvként lehessen kezelni őket... Tényként semmiképpen sem lehet ezt kijelenteni, pláne nem egyetlen forrás alapján... A kantoni nyelvnél is megjegyezzük, hogy egyes nyelvészek szerint különálló nyelv, a hivatalos kínai álláspont szerint azonban nyelvjárás. Szóval amíg nincsen egységes álláspont, addig lehetőleg ne írkáljunk ilyesmit a szócikkekbe, illetve csak óvatosan, megjegyezve, hogy "XY nyelvészprofesszor szerint". Teemeah   편지 2012. november 11., 13:44 (CET)

Phags-pa scriptSzerkesztés

Tibeti, (irodalmi tibeti: Phagsz-pa), átírva Pakpa. Tehát pakpa írás lesz. Vannak ilyen lámák is, a Pakpa láma (vagyis ir. tib. Phagsz-pa bla-ma) Ogodej   vitalap 2012. november 11., 18:20 (CET)

Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó GimnáziumSzerkesztés

Légyszíves az oldalam tartalmát állítsd vissza (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium-szócikk). Semilyen jogsértés nem történt, a felhasznált szöveg arról az oldalról van, amelyet én hoztam létre, én írtam a szöveget és én rendelkezem vele.

Elküldtem ezzel kapcsolatban egy emailt is, a megadott folyamatot követve. Minnél előbb vedd le a korlátozást, ez egy intézmény és a saját oldaláról az eredeti szerző (én) másoltam a szöveget. Köszönöm. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kdgimi (vitalap | szerkesztései)

Kim Dzsedzsung kiemelésSzerkesztés

Hali! Kim Dzsedzsung indulhat "filmművésszet, média" kategóriában kiemelésen? Mert ha igen, a mai naptól indulhat a kiemelés. Peligro (vita) 2012. november 16., 17:31 (CET)

Én se, ezért te mondd ki az áment :) De ha ennyire nem fő területe a színészet, akkor inkább várjunk... Peligro (vita) 2012. november 16., 19:05 (CET)

Re:Fájl:Crnikal.jpgSzerkesztés

Bocsi, igazad van... Mint egy amatőr... Mindent sikerült megadnom, csak a licencet nem... Látszik, hogy marha rég nem töltöttem már fel képet... Pótoltam! - Gaja   2012. november 16., 19:51 (CET)

KözkincsSzerkesztés

Köszönöm jelzésedet és segítségedet a helyes licenc kiválasztásához. Remélem megelégedésedre szolgál a korrekció. További hasznos szerkesztést kívánok.--Cervus vita 2012. november 21., 16:20 (CET)

Meghívó a szépirodalmi szócikkíró verseny díjátásáraSzerkesztés

Szia! Köszönjük részvételed szépirodalmi szócikkíró versenyünkön. Szeretettel várunk a 2012. december 1-jén tartandó wikitalálkozóra, ahol sor kerül az eredményhirdetésre és díjkiosztásra is. Kérlek, hogy jelezd részvételed a találkozó oldalán. Köszönöm. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. november 23., 20:32 (CET)

Gratulálok! --Rlevente   vita 2012. december 2., 16:03 (CET)

Enrique Iglesias-diszkográfiaSzerkesztés

Javasoltam a levételét a munkapadról, most látom, hogy korábban Te is megtetted ezt. Fogjunk össze :-)))--Szilas vitalapom 2012. november 24., 16:23 (CET)

Kis kép a szerzőről az InfoboxbanSzerkesztés

A szerző arcképének szerepeltetése az Infoboxban - véleményem szerint - az olvasó tájékoztatását szolgálja. Figyelemfelkeltő, megerősítő - képi - alapinformáció. Újításként alkalmaztam a szépirodalmi szócikkíró versenyben. Ezzel kapcsolatban támogató véleményeket is kaptam, sőt már mások is alkalmazzák. :-)

A két koldusdiák, Az olajkirály, Nyolcvan nap alatt a Föld körül (regény), Az török áfium ellen való orvosság, Toldi, ... --Jávori István Itt a vita 2012. november 25., 14:46 (CET)

KépjárőrözésSzerkesztés

Köszönöm a figyelmeztetést és tájékoztatást. Másszor úgy teszek. --Rlevente   vita 2012. november 26., 13:03 (CET)

Az egyébként nincs az útmutatóban, hogy mikor kell a képet törölni a cikkből. Amikor felsablonozom vagy amikor törlésre kerül? – Rlevente   vita 2012. november 26., 13:12 (CET)

Ezt jól csináltam?– Rlevente   vita 2012. november 28., 21:32 (CET)

kijavításSzerkesztés

szia kedves Teemeah! Köszönöm a segítséget a Korányi Frigyes Gimnázium lapomhoz! Azért írok ide, holott előre szóltál, hogy ne ide írjak, mert a szerkesztői lapodra, valamiért nem tudtam írni... Nagy segítségemre lenne, ha elmagyaráznád azt, mikor áll egy kép szerzői jogvédelem alatt. Másodszor, arra nagyon figyeltem, hogy ne legyen szó szerinti másolás a könyvből, másodszori átolvasás után sem találtam egyező mondatokat, persze a nevek és évszámok egyeznek, de gondolom az nem baj. Harmadszor is, a csengetési renddel kapcsolatban, ahogy a lap szerkezetét a Szent László Gimnázium lapról szereztem és ott már elég hosszú ideje látható ugyaneze az adat, szóval nem tudom, hogy miért baj, ha kinn van és ugyanez a helyzet a megközelítésnél is, mert az előző oldalon ez is megtalálható, sokkal részletesebb adatokkal. Kérlek, minél hamarabb válaszolj, addig nem szerkesztem a lapot.

--Dantailor vita 2012. november 26., 15:09 (CET)

Az Anafilaxia szócikkSzerkesztés

Kiemelési vitájához írt hozzászólásodra a kiemelési vita lapján válaszoltam. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. november 28., 16:37 (CET)

kínai, koreai átírásSzerkesztés

Szia, Timi, ezeket hogyan kellene átírni? dǒng yī yuán (董一元) kínai hadvezér, illetve Sacheon (사천) koreai város. --Pagonyfoxhole 2012. december 1., 22:17 (CET)

Köszönöm, és könyvjelzőztem! --Pagonyfoxhole 2012. december 1., 23:42 (CET)

Szépirodalmi szócikkíró versenySzerkesztés

Gratulálunk!
Gratulálunk a 2012. évi szépirodalmi szócikkíró versenyen elért harmadik helyezésedhez! - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. december 2., 20:30 (CET)

Én is gratulálok neked. Most így visszamenőlegesen elolvastam a Zinaida Nyikolevna Hippiusz szócikket, egyiket a sok közül, amely a verseny alatt vagy hatására született. Apród vita 2012. december 2., 22:49 (CET)

Gratulálok, szép munka volt!   Vadszederkecall me 2012. december 2., 23:39 (CET)

Köszönöm. Teemeah   편지 2012. december 3., 09:50 (CET)


Ránéznél?Szerkesztés

Szia! Ránéznél erre: erre? Üdv. Tambo vita 2012. december 4., 10:54 (CET)

Kiemelés módosításSzerkesztés

Szia! Az első, a "Szigorítás" című szakaszban még mondd el véleményed, lécci, mert az a kérdés nyitott, hogyan legyen a kiírásban a 3-as pont. Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. december 5., 09:39 (CET)

Muraszaki SikibuSzerkesztés

Szia, köszönöm, hogy hozzásegítetted a kiemeltséghez! --Pagonyfoxhole 2012. december 5., 18:58 (CET)

KollereszterSzerkesztés

Koller Eszter, több könyv szerzője a könyvborítóinak használatát szeretné engedélyeztetni. Jó az, ha az OTRS-oldal "Engedélykérés nem saját mű esetén" szövegének megfelelően tájékoztatom? – Rlevente   vita 2012. december 6., 11:43 (CET)

Aláírás és könyvborítóSzerkesztés

Biztos volt már számos vita arról, hogy miért kell-nemkell a könyvborítókhoz engedély. Kérlek adj egy-két ilyen linket, valószínűleg te jobban tudod, hogy mikor, hol zajlottak ilyenek. Melyik a leghasználhatóbb útmutató a vonatkozó aktuális előírásainkról?

Más:

Kimaradt az aláírásodból egy világos utalás a vitalapodra, az egyik új szerkesztő nem is találta meg, hogy hogyan tudna üzenni neked.

--Karmela posta 2012. december 7., 13:53 (CET)

Köszönöm az üzeneted, jó érvek ezek.
Ami viszont az aláírásodat illeti: nekem sem esett le a tantusz, hogy a két négyzetecske (gondolom valamilyen kód) még az aláírásodhoz tartozik, és hogy abba rejtetted a vitalapodat. Én persze megtalállak a szerkesztőlapodon keresztül is, de célját téveszti egy olyan wikipédiás aláírás, ami nem kínálja fel olyan egyértelműen és világosan a vitalapot, hogy azt még az is megértse, aki először jár erre.
--Karmela posta 2012. december 7., 15:32 (CET)

Rafinált és elegáns, hogy a wikipédiás aláírást arra használod, hogy teszteld mások böngészőjét, ugyanakkor intelligencia és motiváció szerint megszűrd a neked írni akarókat, és egyúttal az önkifejezésed szolgálatába is állítsd az aláírást, de mindenesetre tudnod kell, hogy egy teljes kezdő is, meg én is, a gyakorlott úgy találjuk, hogy az aláírásodban a vitalapod linkje nem kínálja magát, és még aki idetalált, az sem lehet benne biztos, hogy jó helyen jár, hiszen a lapnak az a neve, hogy „is - Wikipédia”.

Erről ennyit, többé nem zaklatlak vele.
--Karmela posta 2012. december 7., 18:37 (CET)

BékenyilatkozatSzerkesztés

Rextacskó nyilatkozata

Ha egyetértesz azzal, hogy a magyar Wikipédián ne legyen több személyeskedésbe, egymás sértegetésébe torkolló vita, akkor kérlek jelezd a WP:Kocsmafal Egyéb oldalon szereplő "Kocsmafal_(egyéb)#Szavazás a magáncélú viták kizárásáról a magyar Wikipédiából alcímen szereplő Békenyilatkozat támogatásával (  támogatom sablon+aláírás).


  • Megjegyzés: Ezt az üzenetet a következő időszakban nem csak te kapod meg, hanem próbáljunk minél több szerkesztőt megkeresni ez ügyben. Cél az, hogy Wikipédia eredeti céljainak megfelelő, kúlturált hangvételű viták jöjjenek létre a szerkesztők közt, amelyek többé ne irányulhassanak az egymás gyalázására. Az ilyen típusú vitáknak nincs helye a Wikipédia egyetlen oldalán sem. Üdvözlettel: --Zetelakiapu vita 2012. december 7., 13:54 (CET)

Híres hongkongiakSzerkesztés

Szia!

Átviszem ezt a megbeszélést a Hongkong cikk vitalapjára.

--Bandyka vita 2012. december 9., 00:05 (CET)

Járőrscriptbe új sablikSzerkesztés

Jól látom, hogy mindegyikre csak szerkesztővita névtérben van szükség? Még ha megkérhetlek arra, hogy a paraméterekhez odaírod, hogy melyik opcionális, azt megköszönném. --BáthoryPéter vita 2012. december 15., 16:16 (CET)

Vocal engineer, Vocal directorSzerkesztés

Szia! Tudnál nekem segíteni, hogy lehetne ezt a kettőt magyarra fordítani? Vagy hagyjam így? A 'hangmérnök'-re gondoltam először, de az inkább sound engineer, a másodikra ötletem sincs ('énekkarvezető'??). Popalbum credits részénél vannak ilyenek. Köszi előre is. --El Mexicano 2012. december 17., 11:42 (CET)

Mondjuk az is igaz, hogy sound engineer viszont nincs a crediteknél, tehát lehet, hogy ez annak a szinonimája lenne? Az angol wiki nem is ismer vocal engineert, pedig benne vannak az ilyenek... --El Mexicano 2012. december 17., 11:45 (CET)

Köszi, azt hiszem, maradok a 'hangmérnök'-nél, ill. a 'zenei vezető'-nél, mivel sound engineer meg nincs feltüntetve, így kizárásos alapon csak erre utalhat. – El Mexicano 2012. december 17., 12:32 (CET)

Észak-Korea gasztronómiájaSzerkesztés

Hali! Nézz már el ide, gasztronómiaügyben merült fel kérdés. Köszi! Peligro (vita) 2012. december 17., 22:26 (CET)

TaxoboxSzerkesztés

Kész.Rextacskó vita 2012. december 18., 11:53 (CET)

Déli-AlpokSzerkesztés

Beillesztettem a kért infoboxot.Rextacskó vita 2012. december 18., 13:14 (CET)

Új szócikk - magyar weblapokSzerkesztés

Szia! Kihez fordulhatnék egy új szócikk ügyében, magyar weblapok témában? (a Rukkola lenne az, tehát nem reklám, hanem leírás, de mire kellene még odafigyelnem különösen?) Illetve ezzel összefüggésben kiegészíteném a moly.hu-t, az jelenleg csak csonk. Előre is köszi a válaszod! Lasaro vita 2012. december 20., 11:45 (CET)Lasaro

Köszönöm az információt. A weboldal mindhárom kritériumnak megfelel egyszerre, így elkezdek majd dolgozni a szócikken a napokban. Köszönöm a mintatippet is. Lasaro vita 2012. december 20., 16:13 (CET)Lasaro

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet KívánokSzerkesztés

Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. december 20., 13:06 (CET)


Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, jó egészséget, sok jó szerkesztést kívánok. --Elkágyé vita 2011. december 22., 13:35 (CET)

Azu HercegnőSzerkesztés

Tisztelt Barátom!

Január 7től, minden hétköznap délután az m1en Azu Hercegnő!

Ezúttal nem dél-koreai hanem Japán sorozatot adnak.

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=139172

Egyúttal kívánok kellemes ünnepeket! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Barcsaori (vitalap | szerkesztései)

karácsonyi köszöntésSzerkesztés

 

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok Néked, Kedves Teemeah/vitalap2012!

User:Klug Csaba Ferenc

K.k.ü.Szerkesztés

Kellemes ünnepeket! Aros Távírda 2012. december 21., 23:22 (CET)

 
Boldog karácsonyt, kellemes pihenést és jókedvű 2013-at kívánok! --Rlevente   vita 2012. december 22., 14:24 (CET)

ünnepekSzerkesztés

 
Kellemes és boldogságban teljes Karácsonyi ünnepeket és élményekben gazdag újévet kívánok!-Történelem pWas ist neu? 2012. december 24., 15:03 (CET)

Szerbusz Teemmeah!

Kellemes karácsonyt szentestével és két karácsonynappal, kellemes szilvesztert és boldog új évet kívánok neked.

--Vakondka vita 2012. december 23., 11:52 (CET)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! DenesFeri vita 2012. december 24., 10:42 (CET)

Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2012. december 24., 11:15 (CET)

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, jó egészséget kívánok Neked, és szeretteidnek. Tambo vita 2012. december 24., 11:16 (CET)

köszönöm

--Vakondka vita 2012. december 24., 17:13 (CET)

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok Neked! - Csurla vita 2012. december 24., 21:23 (CET)

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:53 (CET)

KoreaiakSzerkesztés

Szia! Ennél a szerkesztésnél megnéznéd, akkor most mi hogy van? (Átírás jellegű dolog, nem merem ellenőrzöttnek jelölni…) Alensha 2012. december 26., 01:33 (CET)

re:ParódiaSzerkesztés

Hello!

Elkezdtem keresgélni és találtam az IHM-es paródiának két oldalt, de az egyik Starity-s volt, bár szerintem ez is elég: [7] A Pam kutyáshoz nem tudom jó e ez [8].--dr.Garfbob10(2)   labirintus 2012. december 27., 17:53 (CET)

Sablon:Televíziós műsor infoboxSzerkesztés

Szia! A {{Televíziós műsor infobox}}(?)ban csináld meg légyszi, hogy a magyar és eredeti cím között legyen sortörés. Én megpróbáltam, de vélhetően rossz helyre tettem a br-t.   Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. december 28., 14:36 (CET)