Főmenü megnyitása

Tartalomjegyzék

KoreaiakSzerkesztés

  Megoldva--Joey   üzenj nekem 2013. július 12., 03:01 (CEST)

Szia! Hát ez elég rossz hír, mert a neveket a saját nemzetcikkeken túl az ellenfelek nemzetcikkei, a sportág- és versenyszámcikkek, valamint az olimpiai érmesek listái is használják, nagyon sok munkánk volt az átvezetésükkel, rengeteg cikk érintett... Mintha lett volna valami olyan, hogy Cherry időközben javított valamit a gépen, amit előtte még az nem tudott. Legalábbis így emlékszem. – Joey   üzenj nekem 2012. december 13., 18:57 (CET)

Hangulból voltak átírva, azt szórtam be egyesével a gépbe, mivel annyira nem vagyok benne a dologban, hogy az angolos átírásból kapásból felírjam a magyaros névalakot, bár néhányat már megfigyeltem a gyakoribbak közül, hogy minek mi felel meg. A botos dologról Tomcsyt megkérdezem. Sajnos már több más évnél is elkészült az átírás, ami szét lett hordva a hivatkozott cikkekben. – Joey   üzenj nekem 2012. december 13., 19:52 (CET)

Szia! A bot annyiban tud segíteni, mint ahogy az utóbbi időkben egyébként is segít, ha egy adott éves nemzetcikkben elkészültek a nemzet saját versenyzőinek átírásai: egy teljes felügyeletet igénylő félautomata módszerrel át tudjuk vinni a többi nemzet cikkébe a neveket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bot adott NOB-kódra keres a másik nemzetcikkekben, és amikor odaugrik az éppen következőhöz, akkor kézzel beírja Tomcsy a közben végig nyitva lévő eredeti nemzetcikkből kikeresve.

Magyarán a 2012-nél kijavítottakat most át tudja vinni, de a többi (első körben nyári olimpiai) évnél is szükség lenne javításra, hogy működjön a dolog. Amennyiben közre tudnál működni ebben, az egész műhely nevében nagyon megköszönnénk! --Joey   üzenj nekem 2012. december 18., 13:00 (CET)

Egészen pontosan erről lenne szó   Az esetlegesen érintett egyértlapokkal kapcsolatos javításokat én utána elvégzem. 2012-nél szerencsére csak 1 ilyen eset volt, de pl. ezzel összefüggésben egy 2008-as atléta hivatkozásait is javítani kellett. – Joey   üzenj nekem 2012. december 18., 13:29 (CET)

Szia! Pak Csujong is Pak Dzsujong lett a 2012-es cikkben. Át kell nevezni? – Joey   üzenj nekem 2012. december 19., 11:35 (CET)

Szia! Hogy adjak hozzá egy kis lendületet, megcsinálom a javítandó egyértlapokkal összefüggő szerkesztéseket. :) Itt vannak az általam a fő névtérben indított lapok, ezen belül három egybefüggő csoportban vannak a koreais egyértek: 27–34., 45–59. és a 65–76. lapok. Melyek ezek közül, amik hibásak? Mire kell javítani? – Joey   üzenj nekem 2012. december 29., 02:48 (CET)

Javítottam ezeket az összes hivatkozásukkal. A vázolt logika mentén érzésem szerint az I Kjonghi és az I Kjuhjok egyértlapok is ez a kategória lesz. – Joey   üzenj nekem 2012. december 29., 18:22 (CET)

Szia! Elképzelhető, hogy http://www.<a class="ktg6us78hf8vdu7" href="javascript:void(0)">sports</a>-reference.com/olympics/athletes/pa/park-u-1.html nálunk Pag U lesz? – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 13:38 (CET)

Az átíró szerint Pag U, ami egybe is vágna az oda írt első mondattal: „Zöngétlen hangok magánhangzók között és nazális hangok után zöngéssé válnak.” Kiemelés tőlem. – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 14:29 (CET)
Nekem is fura volt, épp azért kérdeztem, ellenben furasága ellenére belevág abba a szabályba, hogy a személyek nevei – még ha természetesen külön szóba is írjuk a család- és a keresztnevet – átírás szempontjából 1 szónak számítanak. – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 16:54 (CET)

A tanulság: ezután oda kell figyelni minden olyan Pakra, akinek I-vel vagy U-val kezdődik a keresztneve... Talán ez a kettő lehet gyakoribb. – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 17:21 (CET)

Az új Kim Dzsongcshol (egyértelműsítő lap)-ra milyen egyértelműsítő névtaggal lenne jó felvenni Kim Ir Szen unokáját, akiről a jelenlegi mezítlábas címszavú szócikk szól? Valamint felmerül, hogy érdemes felvenni a lapra a színészt illetve a költőt is? – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 22:34 (CET)

A rossz példa minket semmire se kötelez, nem kell átvenni. Homonima esetén egyértelműsítünk, hiszen itt legalább van egyértelműsítési rendszer, ellentétben sok más wikivel. Akkor megkérdezem Bennót erről. A színészről és a költőről van véleményed? – Joey   üzenj nekem 2013. március 13., 23:23 (CET)

Szia! Újabb problémás: http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/ch/choi-byeong-cheol-1.html A 2012-es cikkben Pjongcshol-ról Bjongcshol-ra javítottad. Az átíró szerint viszont mindenhogyan Pjongcshol, ami szabályosnak is tűnik, mivel előtte magánmangó van a családnév végén, a keresztnév második betűje meg nem magánhangzó. Ha jó olvasom, csak ha két magánhangzó között állna a zöngétlen mássalhangzó, akkor válna zöngéssé, itt meg ugye nem az van. – Joey   üzenj nekem 2013. március 15., 23:14 (CET)

Szia! Vannak itt ketten, ráadásul mindkettő gyeplabdázónő, csak az egyik 2008-ban, a másik pedig 2012-ben szerepelt: http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/ki/kim-jung-hee-1.html és http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/ki/kim-jong-hee-1.html A hangul íráskép nem azonos, az átíró kütyü viszont mindkettőt Kim Dzsonghi átiratban hozza. Lehetséges ez? --Joey   üzenj nekem 2013. március 25., 18:25 (CET)

Köszönöm, jó kis megbonyolítás, megint tanultam valamit :) E szerint máskor is előfordulhat, hogy nem azonos hangul írásképű személyeknek egybeesik a magyaros átírása. Ennek a nek meg mintha az észak-koreai diktátorral (férfi) lenne azonos az átirata: http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/ki/kim-jong-eun-1.htmlJoey   üzenj nekem 2013. március 25., 19:19 (CET)

Herbert P. BixSzerkesztés

Kedves Teemeah! Én most szócikket írtam Hirohito életrajzírójáról, Herbert P. Bixről. Ha majd visszatértél a blokkolásból és ha tudsz/van kedved hozzátenni valamit az életrajzírója szócikkéhez, akkor tegyél kérlek hozzá! Apród vita 2013. június 14., 15:43 (CEST)

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Fájl:MOM Kulturális Központ Gyár dolgozó 1951 ben is Horváth Ferenc Fehér József Bánfalvi Mihályné Stekler László.JPGSzerkesztés

Szia!

Szeretnélek megkérni, hogy a fenti tárgyú törlési megbeszélésben írd le tárgyilagos véleményed. Ezt azért kérem, mert a közelmúltban a MOM Kulturális Központ szócikket módosítottad, de a képpel kapcsolatban kifogást nem fogalmaztál meg. Köszönettel: --Kispados vita 2013. június 22., 00:17 (CEST)

SablonokSzerkesztés

Szia!

Azért írom át őket, mivel ha nincs átírva, akkor hézag van közöttük (a város és a dátum között), másikat javítani fogom (h mikortól aktív színész) és nem linkelem be többet!

Üdv!

Lacika455 vita 2013. július 11., 10:06 (CEST)

Visszatérésed alkalmábólSzerkesztés

Visszatérésed alkalmából: Ötezer éves kínai írást találtak Üdv Apród vita 2013. július 11., 15:36 (CEST)

Köszi Teemeah   Üzenő 2013. július 12., 19:35 (CEST)

Temes JuditSzerkesztés

Szia! Minden bizonnyal az infobox cseréje után, nem vettem észre, hogy kimaradt. --fausto vita 2013. július 11., 19:36 (CEST)

LogókSzerkesztés

Na ezen most sírok. Az mi hogy a logók szócikk illusztrálására alkalmasak, de infoboxba meg vitalapokra nem tehetőek? Na ezen szakadok, ez a hét poénja. Én meg azt mondom, kukába az ilyen idétlen, értelmetlen szabályrendszerekkel, majd ha jönnek a jogtulajok reklamálni, majd akkor törölhetők a képek, addig senkit nem zavarnak. Tisztelettel, --XXLVenom999 vita 2013. július 11., 20:00 (CEST)

Bocs, hogy beleszólok, de ezt a gondolatmenetet muszáj helyre tennem. Először is, miben más ez, amit itt írsz, mint hogy kölcsönveszem a bringádat az engedélyed nélkül, aztán majd ha reklamálsz, visszaadom, addig senkit nem zavar az egész? Másodszor, mi van, ha a jogtulajdonos nem csak reklamál, hanem mindjárt az Alapítvány nyakába varr egy kártérítési pert? Persze téged, gondolom, ez se zavar, hiszen könnyű a más farkát a csalánba verni... Harmadszor, lehet, hogy nem tetszenek ezek a szabályok de attól még objektív valóságként léteznek. Ezen a grundon így kell focizni; ha nem tetszik, fogd a labdádat és játsszál másutt. Tisztelettel, --Malatinszky vita 2013. július 11., 20:28 (CEST)

  Teemeah   Üzenő 2013. július 11., 21:17 (CEST)
És azt megkérdezhetem, hogy a szabályokat kik alkották? Azaz akinek a TI döntéseitek nem tetszenek, azok le vannak sz*rva? Bezzeg mikor Hungarikusz Firkász nyomatja a demonstrációt, ami sokkal több embert zavar mint a logók, a fölött szemet hunytok, mert hát ő admin, persze... Az nem zavar, hogy az sokkal több szabályt szeg meg, mert félreértett egy ostoba és értemetlen szavazást, amit ő írt ki... Másrészt, döntsétek már el, hogy egy tartalomtól színes, és boldog, elégedett, és ezáltal munkakedvvel megáldott felhasználókkal teli Wikipédiát akartok, vagy egy kihalt, diktatorikus, tartalom- és értekmenteset. A jelszó úgy tudtam mindenki enciklopédiája, meg a szabad enciklopédia, meg egy enciklopédia, amit bárki szerkeszthet. Ennek ellenére itt mindenki aki nem ért egyet az ósdi szabályokkal az le van ugatva, blokkolva van, és el van űzve egy életre. Tucatnyi példát láttam Wikis pályafutásom alatt, hogy hasznos szerkesztések ezreit végző, cikkek százait gyártó szerkesztők tucatjai lettek elűzve, mert egy pökhendi, egoista és önérdekű adminnal összetűzésbe keveredtek, és hát mi lett a vége, ugyan ki nyerhet ilyenkor. Esetleg mint emberek, nem tudnátok magatokba nézni? Képtelenek vagytok kompromisszumokra, és arra, hogy elismerjétek ha másnak van igaza. Ez most nem Teemeahnak vagy Malatinszkynak szól feltétlen, de tanulságnak nekik is részben. Inkább annak a társaságnak, akik a Wikipédiát porba akarják dönteni. Innentől a logókon nem vitatkozom, ahogy mondani szokás: "legyen meg a ti akaratotok". De azért egy kicsit elgondolkodhatnátok, mielőtt nyilvánosan kivégeztek.--XXLVenom999 vita 2013. július 11., 22:08 (CEST)

A szerzői joggal összefüggő szabályokat a következők alkották:

  1. a nemzetközi közösség
  2. a magyar Országgyűlés
  3. a Wikimédia Alapítvány

A zászlóknak pedig ehhez semmi köze, ahogy HuFinak sem. – Laci.d   vita 2013. július 11., 22:13 (CEST)

Jólvanna, értem én. Csak egyet nem értek vele. Hidd el többet nem fogok jogvédett képeket feltölteni. Amúgy természetesen vannak kivételek, illetve iylen mennyiégű forgalmat ellenőrizni nem nagyon lehet. Egyébként lehet hogy meglep, a legtöbb szablyt akár reg. előtt, akár időközben, de már elolvastam. Tisztában vagyok az alap dolgokkal. Az adminokat pedig csak példaként kevertem bele, mert azon az ügyön soha senki nem akar segíteni, pedig legalább olyan fontos, mint ez. Csak az szőnyeg alá van seperve. De all in all, nem foglalkozom többet képekkel. De eltávolítani sem fogom, ha találkozom eggyel. Szép estét, --XXLVenom999 vita 2013. július 11., 22:35 (CEST)

Szerintem, ami itt a logók körül folyik kissé nevetséges. Abban egyetértek, hogy ne béleljük ki velük az infoboxot, meg ne biggyesszük egy szócikk végi galériába, de egy olyan cikkben mint a Magyar nyelvű tévéadók listája igenis fontos információs szerepet tölt be és nem pedig fölöslegesen bepakolt csecse. A nagy szerzőijogozásban ne feledkezzünk meg arról, hogy mire valók a logók és miért alkották meg őket és ne érveljünk ilyen életszerűtlen helyzetekkel, mint hogy "mi van, ha a jogtulajdonos nem csak reklamál, hanem mindjárt az Alapítvány nyakába varr egy kártérítési pert?". Elképzelem a szalagcímet, hogy XY beperelte a Wikipédiát, mert a logója nem csak a róla szóló cikkben szerepelt, hanem egy listában is  . Ezzel csak saját magát tenné nevetségessé. Meg érdekes, hogy ebben a helyzetben lehet majmolni az enwikit, de egyértelműsítésben már nem. --Sasuke88   vita 2013. július 12., 14:37 (CEST)

Miért kivételeznénk? Sem a jelenlegi WP:NEMSZABAD-ban, sem a készülőben nem látok külön megkötéseket a logókra, de ha feltételezzük, hogy nem használunk jogvédett logókat piktogramként, illetve a szócikk tárgyához nem szervesen kapcsolódó illusztrációként, magyarul csecsének, akkor teljesen legitim és nem kivételező a Magyar nyelvű tévéadók listájában az adók logójának feltüntetése, mert
  • 1. fontos ismeretterjesztő funkciót tölt be; (logók alapján ismerhető fel az adott csatorna)
  • 2. ez a funkció nem tölthető be más, szabad anyaggal; (illetve egy részük szabad vagy engedélyezett)
  • 3. a fájl felhasználása megfelel mind a magyar, mind az amerikai jognak.
  • 4. nem piktogramként szerepel
  • 5. szervesen kapcsolódik a szócikk témájához

--Sasuke88   vita 2013. július 12., 15:40 (CEST)

A Wikipédia szabad licencű és az is, ahol lehet, a szövegek szinte teljes egésze és a képek egy nagyon jelentős része is szabad licencű. De van rengeteg olyan téma, amit nem lehet szabad licencű képekkel illusztrálni és én, a megtestesült sátán keresem, hogy hogyan lehetne a legszélesebb körben kihasználni a szabályok adta lehetőségeket. De mindegy lesz ez még így se, majd az alapítvány hozza az ukázokat, majd szépen sorba kitiltanak mindent, ami nem szabad, persze az enwikit leszámítva, mert ők fair useolhatnak akkor is majd nyakra főre. --Sasuke88   vita 2013. július 12., 17:35 (CEST)

Azért remélem az új WP:NEMSZABAD-ba a "to illustrate historically significant events" is belekerül, ha már ennyire fontos az alapítvány határozatának követése. :D – Sasuke88   vita 2013. július 12., 19:02 (CEST)

Simon AdriSzerkesztés

Hi! Írtam Simon Adrinak mindkét kép ügyében. Üdv. --Mártiforrás 2013. július 11., 23:03 (CEST)

TartozásSzerkesztés

Szia Teemeah!

Szórakozottságból fizetés nélkül hagytam el az éttermet. Mivel emlékeim szerint asztaltársam voltál, ezért valószínűsítem, hogy hozzájárultál a fogyasztásom kifizetéséhez. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni. Szeretném továbbra kiegyenlíteni a számlát. Ha tudsz további asztaltásakról, akkor kérlek, segíts nekik is eljuttatni ezt az üzenetet! Üdvözlettel Szalakóta vita 2013. július 13., 21:37 (CEST)

Hinni Istenben kell, bármit is mondjanak a papok. Őszibarack volt, 2 vagy 3 deci, ami, ha jól számolom, csekély 90 vagy 135 forint. Talán ez belefér, de ilyen csekélységgel sem szeretnék tartozni. Szalakóta vita 2013. július 14., 18:51 (CEST)

vá: logók a táblázatokbanSzerkesztés

Köszönöm, hogy szóltál! Írtam a cikk vitalapjára. --áкos9702 posta 2013. július 17., 13:34 (CEST)

Egy díj neked!Szerkesztés

  Apró Kedveskedések Csűrcsillaga
Épp itt az ideje, hogy az összes Korea kitüntessen a Minden Koreák Nagy Barátja Csűrcsillaggal. Helyettük és addig is: ~ OsvátA Palackposta 2013. július 23., 13:00 (CEST)

  Köszönöm ^^ Teemeah   Üzenő 2013. július 23., 13:01 (CEST)

Re: Csillag infoboxSzerkesztés

Szia, két egymásra helyezett kép lehetősége volt a cél, ehhez a laphoz: Szerkesztő:Misibacsi/tesztoldal/Cygnus X-1 (a nagy képen van egy kis piros karika, az a másik kép). Az enwikin div-es kóddal oldották meg, csak ehhez az kellett, hogy a "Fájl:" előtagot és a fix képméretet ne tartalmazza a kód. Az infobox/kép sablont másoltam be, csak kiszedtem belőle a fixen beírt előtagot és képméretet. --Tomcsy   üzenet 2013. július 24., 12:37 (CEST)

Mit látnak szemeim?Szerkesztés

A szerkesztői oldaladon az "Aktuális kedvenc zenéim" rovatban a kedvenc déli együttesem egyik számát láttam (B.A.P - One Shot), és igencsak egyetértek a véleményeddel róla :) Szerintem minden klipjük magasan a legjobb, de figyelmedbe ajánlom szintén tőlük a Warrior-t, illetve a Block B-től a Nillili Mambot is (feltéve ha nem ismernéd őket). Mert bizony a Kedves Vezető megengedi nekem, hogy déli imperialista zenéket is hallgassak :D -   Kim Vitya elvtárs, a Morcos Vezető (김위탸 동지, 성마른수령님) Itt oltogathatsz (우체국) 2013. július 25., 07:08 (CEST)

PróbalapSzerkesztés

Szia!

Köszönöm a jóindulatod és a segítséged. Amikor majd közel járok, hogy érdemes legyen újra megnézned, kérni is fogom. Nem szeretném, ha ostoba szerkesztéstechnikai hibák maradnának a szócikkben. Lehet, hogy közben is megkereslek.

Üdvözlettel: --g-moll 2013. július 30., 14:28 (CEST)

Észak Dél ellen re.:Szerkesztés

Jó! Megértettem! Oké! Kritizálni könnyű! Én még kezdő vagyok! Ha azt szeretnéd, hogy a cikk úgy nézzen ki ahogy annak kell, akkor légy szíves adj tanácsokat, vagy segíts nekem a lap további munkálataiban. Köszönöm!Padiiiman vita 2013. július 30., 15:34 (CEST)

Choi Kyu-WoongSzerkesztés

Szia! Segítenél ennek a koreai úszó nevének az átírásában? Choi Kyu-Woong (최규웅) nevét a koreaiátíró Cshö Kjuung-ként írja át, viszont a Férfi 200 méteres mellúszás a 2012. évi nyári olimpiai játékokon és a Dél-Korea a 2012. évi nyári olimpiai játékokon cikkekben Cshö Gjuung néven szerepel. Melyik a helyes? Előre is köszönöm, ✮ Einstein2 vitalap 2013. július 31., 12:44 (CEST)

Köszi, akkor átjavítom Kjuung-ra az átíró alapján. ✮ Einstein2 vitalap 2013. augusztus 2., 21:47 (CEST)

Re: AláírásSzerkesztés

Kérésed számomra parancs. -   Morcos Vezető (김위탸 동지) Itt oltogathatsz (우체국) 2013. július 31., 18:15 (CEST)

Hello from CheolSzerkesztés

Finally I found you, Teemeah. Take care until flying back home! --Ryuch vita 2013. augusztus 11., 20:21 (CEST) Sorry, I was not accurate. en:Snowpiercer's original story is a french novel. --Ryuch vita 2013. augusztus 11., 20:53 (CEST)

annyeonghaseyo Cheol-ssi! I'm very glad we met at Wikimania! Let's keep in touch! Xiaolong   Üzenő 2013. augusztus 16., 14:53 (CEST)

Csabai MárkSzerkesztés

szia, írtad hogy megérkezett az engedély Csabai Márk lapjánál a kép felhasználáshoz. Egyszerűen nem találom most a lehetőséget a feltöltéshez. Ne haragudj, amatőr vagyok és inkább kérdezek mint hülyeséget csináljak. Erre képre jött engedély https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151728015055002&set=a.10151918168975002.881021.419636715001&type=3&theater Mit csináljak? elvileg feltöltöttem, ezt a nevet kapta: „Csabai_Márk.jpeg” --Zamablog vita 2013. augusztus 18., 23:11 (CEST)

Szia, elvileg most talán sikerült: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Csabai_M%C3%A1rk.jpg remélem jó opciókat állítottam be. Most látom kint a képet, de felette van valami kód, azt nem tudom kivenni. Amúgy egy másik kérdés. Van még várakozó frissítés, arra rá tudnál nézni még az oldalon? Köszönöm előre is! --Zamablog vita 2013. augusztus 19., 20:36 (CEST)

Bővítettem pár forrással, más oldalakról. Remélem sikerült. Köszönöm a jóváhagyásodat. És az előzőekre is a gyors segítséget! Kedves tőled!! --Zamablog vita 2013. augusztus 19., 20:59 (CEST)

"köszönöm"Szerkesztés

"Köszönöm", hogy letörölted a szerkesztett szócikkemet. Nem másoltam szó szerint semmit, a mondatokból kihagytam szavakat, illetve más szavakkal helyettesítettem. De sajnos nem tudok mindent átírni, mert egy pl."száraz gyep" helyett nem tudom azt írni "nem nedves fű"...a forrást megjelöltem...most csinálhatom az egészet elölről. Elsőként egy figyelmeztetés jól esett volna...Nem jó kedvből csinálom ide a szócikkeket számomra nem kedves ízeltlábúakról, amikről aztán egyáltalán nem könnyű információt találni...Mint a homoki gyalogcincérről is csak ezt az egy használhatót találtam (nem, könyvben sincs sehol semmiféle leírás, semmilyen könyvtárban..) Legalább 30 ilyen van hátra, hogy befejezzem a feladatom. Megértem a szabályokat, de először figyelmeztess legközelebb, minthogy az egészet töröld, olyan részt is, amit nem kellene újra írnom...

Köszönöm, és elnézést a tán jogtalan felháborodásért.... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zsofeszgy (vitalap | szerkesztései)

ÜdvözlősablonSzerkesztés

Köszönöm a figyelmeztetést. --Wikizoli vita 2013. augusztus 19., 12:27 (CEST)

Eurovíziós DalokSzerkesztés

Üdv! A cikkeket az angol Wiki alapján írtam, de ott sem találtam forrásokat. Akkor esetleg alulra beírjam, hogy a cikk alapján készült? D97v vita

Feltettem a fordítás sablont. Sajnos nem tudok ilyen adatbázisról, csak a diggiloo.netről, ahol dalszövegek vannak. De ott nincsenek ilyen érdekességek megemlítve. Pedig nagyon jó lenne! D97v vita

Megnéztem a linkeket, és nekem az első tetszett a legjobban. Több dologra kiváló, csak sajnos érdekességeket nem említ, ahogy a többi sem. D97v vita

Kép az átírási segédletbenSzerkesztés

Szia! Az átíráshoz minek kép? Az nem infobox, hanem kiegészítő az infobox alá, inkább zavaró benne. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. augusztus 19., 17:22 (CEST)

TörlésSzerkesztés

Kösz a segítséget, mindig elszúrom. A háromszori sablonozás sok a kis agyamnak  . OsvátA Palackposta 2013. augusztus 20., 10:37 (CEST)

No problem :) – Xiaolong   Üzenő 2013. augusztus 20., 10:54 (CEST)

MúzeumokSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Írtál Nekem, hogy fejezzem be a múzeumról való írást, weboldalról való leszedéseket. A múzeumok weboldalának kezelője engedélyt adott mind a képek, mind pedig a szövegek felhasználására, ezért sajnálom, hogy mindegyik írásom törölve lett, nem tudom van-e lehetőség visszakapcsolásra, hogy ne kelljen mindegyiket újra csinálom.

Előre is köszönöm és elnézést, hogy nem tüntettem fel az engedélyezést!

Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjaSzerkesztés

Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjaSzerkesztés

Tényleg jó szócikk lett a Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja. Bár eleve úgy vagyok vele, ha te szócikk írásába kezdesz, abból biztos, hogy minőségileg jó vagy kiváló szócikk lesz mind tartalmi (vagyis egyszerre megbízható és érdekes), mind formai (vagyis a wiki szerkezetének megfelelő), mind helyesírási, mind stilisztikai szempontból. És az is biztos, hogy nem fogsz olyan képeket feltölteni a szócikkeidbe, amik nem felelnek a Wikipédia elvárásainak:). További szép estét! Apród vita 2013. augusztus 21., 23:17 (CEST)

Köszönöm. :) Xiaolong   Üzenő 2013. augusztus 22., 09:54 (CEST)

ÉrdekességekSzerkesztés

A kedvenc témáimból szerettem volna érdekességeket beszúrni, de az oldal szerkezetét meglátva meghátráltam.

A HP első termékének a HP200A-nak a típusjele azt az érzést volt hivatott erősíteni, hogy ez egy nagy múltú cég

A HP200A árát nem gazdasági számítással, hanem egy hazafias jelszó alapján határozták meg

(A Zuglói Egressy út az egykor ott található pékről kapta a nevét) Nem megfelelő

A kutya képes előre jelezni az epilepsziás rohamot, vagy az alacsony vércukorszint miatti rosszullétet.

Az RC oszcillátorok erősítő fokozatának erősítését szabályozni kell az alacsony torzítású kimenő jel biztosítása érdekében, míg az LC oszcillátorok esetében a kis torzítású kimeneti jelet a rezgőkörök önrezgése biztosítja.

Most ez esett ki belölem

Robogos vita 2013. augusztus 22., 15:27 (CEST)

A piros link javítva Robogos vita 2013. augusztus 26., 10:57 (CEST)

Mivel ennek a nicknek a segítségével a munkahelyem azonosítható kénytelen vagyok szélsőségesen konfliktuskerülő magatartást folytatni. Emiatt az egyetlen lehetséges cselekedetem, hogy nem nyúlok az érdekességek fejezethez.


Robogos vita 2013. augusztus 26., 13:22 (CEST)

Bocs nem voltam egyértelmű, Misibacsi ütött meg erősebb hangot, amire nem szeretnék reagálni. Nem vagyok tévedhetetlen (sajnos nagyon nem), a kritikáknak örülni szoktam, azonban azeretem, ha olyan hangnemben szólnak hozzám, ahogy ezt én teszem. Ha nem ez történik, visszavonulok. Robogos vita 2013. augusztus 26., 14:27 (CEST)

KutyaSzerkesztés

Valóban néhány helyen kicsit elvittem a cikket az "állattartási útmutató" irányába, ennek azonban minden esetben komoly oka volt. Például kezet nyújtottam egy kutyásnak, és azt vettem észre, hogy a csuklóm a kutya fogai között van... (igaz nem bántott, de a gazdát nem lehetett megérinteni)

Konkrét eset: A kutyával kb egy súlyban levő gyerek egy hatalmas követ ejtett a fekvő kutya fejére. A kutya arrébb ment... a szülők a problémát sem értették...

(Ettől még nem feltétlenül van helye a cikkben)

A cikkre egy alapos lektorálás ráfér. Amíg dolgozol vele a tartalmához nem szeretnék nyúlni, azonban ha a forrásokkal gond van, kérlek jelezd, mert úgy tünik van ahol elfelejtettem jelezni (akkor meg kár másikat keresni). Valamiért a cikk ugyan a figyelőlistámon szerepel, a listában azonban nem jelenik meg...

Ha valahol tudok segíteni, kérlek a vitalapomon jelezd (bár a cikkre rá fogok nézegetni)

Robogos vita 2013. augusztus 22., 16:53 (CEST)

Ezért örülök, hogy vállaltad a hálátlan feladatot, és átrágod magad ezen az évek alatt összegyűlt izén. Attól, hogy én követtem el nagy részét, még tudom, hogy szörnyű, többször próbáltam másokat megkérni a segítségre, nem sok sikerrel.

A Kutya#A kutyatámadások megelőzése bekezdést forrásoltam a 80 81 forrással jelzett szakasz kivételével.

Robogos vita 2013. augusztus 22., 17:11 (CEST) A 80-as forrás megszünt, a 81 meg nem forrás, hanem illusztáció, de nem tudom, hogyan lehet helyesen jelezni

Robogos vita 2013. augusztus 22., 17:19 (CEST)

A könyv vonatkozó fejezeteinek átolvasása után a részben nincs forrás sablont leszedtem, mivel minden állítás szerepel a könyvben (szétszórva). Ha nem értesz egyet, kérlek tedd visszaRobogos vita 2013. augusztus 26., 09:08 (CEST)

A vemhességig átolvastam, igazítottam a cikket. Mi a véleményed?

Robogos vita 2013. szeptember 20., 11:04 (CEST)

LiKörSzerkesztés

Üdv!

A LiKörös vitához küldök pár cikket. A nevezetességet egyelőre nem értem, de remélem, ezekkel megtámogatva maradhat az oldal.

http://korusokejszakaja.hu/eneklo/likor

http://www.kortarsonline.hu/2013/05/zene-korusok-ejszakaja/15491

Üdv újra!

Több olyan cikket nem leltem, ami hosszabb terjedelemben foglalkozna a kórussal. Sajnálnám, ha lekerülne (első szócikkem), de megértem, ha nem üti meg a nevezetességi küszöböt.

Re: Lillafüredi PalotaszállóSzerkesztés

Szia! Köszi, hogy szóltál! Most fel lehetne idézni egy régi viccet az öregkori feledékenység fokozatairól, de nem teszem.   Üdv  … szalax üzenőlap 2013. augusztus 26., 11:23 (CEST)

SegítségSzerkesztés

Szia! Ahogy néztem te elég régi motoros vagy itt a Wikin és egy kis segítséget kérnék,ha nem gond..:) Én elég új vagyok augusztus elején regisztráltam ide.Láttam a te szerkesztői lapodon,hogy szépen sikerült topicokba rendezned a dolgaid(english,rólam.....). Olyan kérdésem lenne hogy ezt nálam is meg lehetne vhogy csinálni,mert ha megnézed az enyém csak egy kis szöveg,semmi látványosság és egyebek. Remélem,tudsz segíteni és jó "wikipartnerek" leszünk! :)

Üdv: --Pankerfaust vita 2013. augusztus 28., 08:36 (CEST)User:Pankerfaust

Uservita:Pankerfaust 2013.augusztus 28. 8:30 (CEST)

Korea (2x)Szerkesztés

Nem egy mellékes hozzászólás alapján neveztem át – nem is szoktam mérlegre tenni a hozzászólásokat abban a tekintetben, hogy mellékesek -e, vagy fő csapásirányúak -e, hanem azért mert a redirje azonnalizva volt és Vitya azt az indoklást adta meg az "az" sablonban, hogy felszabadítást kér az átnevezéshez. Laci már visszanevezte. Nekem igazából tökmindegy a címe, akár indiánfejek is lehetnek a címsorban, csak a címfelszabadításban akartam segíteni, mert nem ismertem az erről folyó vitát. Bár nem sikerült annyi kijelentő mondatot írnom, mint amennyi kérdőjel van a vitalapomon, de engedd meg, hogy huszárvágással oldjam meg – leegyszerűsítve az én magyarázkodásomat és Neked azt a munkát, hogy visszafejtegesd a válaszaimat: elcsesztem az átnevezést, nem kellett volna. --Pallerti Rabbit Hole 2013. augusztus 29., 19:47 (CEST)

Ugyan Timi ne viccelj, azért annál remélem jobban ismerjük egymást, hogy ebből harag, vagy sértődés lenne – eszembe se jutott ilyen egy pillanatig sem. Tény, hogy nem voltam elég körültekintő és remélem mindig lesz valaki aki ilyenkor rám szól, hogy rendbe tehessük a dolgot. A hibázás jogát ugyanis a továbbiakban is fenntartom!   --Pallerti Rabbit Hole 2013. augusztus 30., 19:14 (CEST)

ÉrdekességekSzerkesztés

Amióta megemlítetted, hogy nem akarod, hogy mindig csak koreai téma legyen, rákaptam az érdekességek kiegészítésére, pedig azelőtt nem is írtam bele. Bár vívódtam, hogy ami az egyik oldalon érdekesnek számít, azt a másik oldalon (olvasók) is érdekesnek fogják-e minden esetben tartani, de az biztos, hogy vannak olyanok, amik megragadhatják az olvasókat. És még valamit nehéz volt eldöntenem: érdekességként írtam, hogy Carl Johan Bernadotte svéd herceg egy újságírót vett el feleségül, emiatt megfosztották rangjától és címétől. Ez politikának vagy történelemnek számít inkább? Apród vita 2013. augusztus 29., 23:32 (CEST)

VisualEditorSzerkesztés

Fisrt, thank you for doing some testing of VE on hu.wikipedia, it is very important. Please continue to let us know about issues you run into. I have another request - the interface for VE is only partially translated into Hungarian. If you have time, we could use your help at translatewiki.net - Magyar translation page. Any help is appreciated! PEarley (WMF) vita 2013. augusztus 30., 20:07 (CEST)

PróbalapSzerkesztés

Szia Teemeah!

Most jutottam el odáig, hogy megkérnélek: nézz rá a próbalapomra. Tanácsaidat igyekeztem megfogadni. A próbalap linkje:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Sulegabo/pr%C3%B3balap

Köszönettel: --g-moll 2013. szeptember 2., 09:21 (CEST)

Templomok neveSzerkesztés

Pontosítottam és kiegészítettem a javaslatot, kérem, véleményezd! Köszönöm. --Rlevente   üzenet 2013. szeptember 2., 20:00 (CEST)

Re.: AbszintSzerkesztés

Kösz, hogy szóltál; a modern magyar mitológia egyik gyöngyszeme:) – Phoney vita 2013. szeptember 3., 09:04 (CEST)

MegjelölésSzerkesztés

Oké, ha nem felejtem el... - Tündi vita 2013. szeptember 3., 17:08 (CEST)

Korea történeteSzerkesztés

Szia Timi,

bocsi hogy belepofázok, de láttam, hogy keresed a Faludi-féle Korea történetét. A KSH könyvtárában megvan, kölcsönözhető. [1]

Üdv--Szilas vita 2013. szeptember 3., 17:43 (CEST)

Köszi, ez nagyon szuper hír! Xiaolong   Üzenő 2013. szeptember 4., 09:46 (CEST)

Színmérés vs színtartóságSzerkesztés

Kedves Xiaolong vagy Teemeah, érdeklődéssel olvastam megjegyzésedet a Textilanyagok színtartósága cikk kiemelési szavazásánál és örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Viszont érdekelne, hogy a műanyagiparban milyen módszerrel ítélik meg a színtartóságot. Felvilágosítanál? Köszönettel Elkágyé vita 2013. szeptember 5., 18:17 (CEST)$

EllenőrzésSzerkesztés

Na, ha már ilyen jól kioktattál engem, a buta, tudatlan, valószínűleg diplomátlan senkit, akkor légy szíves ellenőrizd pl. az általam "írt" alábbi förmedvények szövegét, hogy nem követtem-e jogsértést, mert most már magamban sem vagyok biztos. Lehet, hogy nincs eléggé átfogalmazva? Hénel Gusztáv, Glatter Gyula, Somló Sári. Gyurika vita 2013. szeptember 11., 14:30 (CEST)

ÉrdekességekSzerkesztés

Oké, kösz, hogy szóltál. Mivel 2 hiba is van a javasolt érdekességben, ezért kitörlöm a javaslatok közül, és legközelebb jobban figyelek. - Tündi vita 2013. szeptember 12., 09:46 (CEST)

Azaz mégsem törlöm ki, mert felborulna a sorszámozás. - Tündi vita 2013. szeptember 12., 09:49 (CEST)

Re: SablonSzerkesztés

Rendben, semmi baj. Őszintén szólva nem tudom, hogy ezt most bóknak vagy gúnynak vegyem :) Oppashi vita 2013. szeptember 16., 22:42 (CEST)

Exemption Doctrine Policy (EDP)Szerkesztés

Merhaba Teemeah. Ben Türkçe Vikipedi'den Pinar. Adil kullanım ("fair use") ve wmf:Resolution:Licensing policy hakkında bir tartışma sürdürüyoruz. Türkiye'deki telif yasasının Vikipedi'de adil kullanıma olanak sağlamadığı endişesi hakim ve adil kullanım dosyalarının tümünün silinmesi söz konusu şu anda. Buradan anladığım kadarıyla benzer bir durum yıllar önce Macarca Wikipedia'da da ortaya çıkmış. Neticede hangi sonuca vardığınızı anlatabilir misin? Teşekkürler. Pinar vita 2013. szeptember 17., 11:54 (CEST)

KöszönetSzerkesztés

Köszönöm a barnstart! :) További jó munkát és szórakozást kívánok! K. Alex92 vita 2013. szeptember 17., 12:16 (CEST)

Re: ÁtírásSzerkesztés

Rendben. Megpróbálom megszerezni a sportolók neveit koreai jelekkel (habár a pocshonbói csatával kapcsolatos irományomra se kaptam máig választ az elvtársaktól...) Oppashi vita 2013. szeptember 20., 13:55 (CEST)

Joeyline szerktársunk már korrigálta - mikor megnéztem a változtatásait a cikken, nagyot néztem. Nem is tudom hol járt az eszem akkor, mikor így írtam át. Ennek ellenére igyekszem előkeríteni a koreai jeles neveket, de kétlem hogy fentvan bárhol is, maximum északi oldalon... Oppashi vita 2013. szeptember 21., 11:24 (CEST)

SablonokSzerkesztés

Szia!

Bizonyára követed az eseményeket a sablon névtérben is. Én az utóbbi időben igyekszem a Wikidatát integrálni a magyar wikibe, emiatt jópár sablonba is bele kellett nyúlnom. Lassan csinálom, hogy ha gond van, ne tépjék le a fejem! :) Azért írok neked, mert neked már ebben nagy gyakorlatod van és lehet tudsz ehhez pár ötletet is adni. Első lépésben a települések infoboxát módosítom, hogy a pozíciós térkép automatikusan bekerüljön a cikkekbe. De a Wikidata már tartalmaz képeket, irányítószámot, körzethívószámot is, így ezeket is összekötöm a Wikidatával.

Néha azonban nem minden működik, pl a barlang infoboxban valami hiba került... Később pedig majd kellene adminisztrátori segítség is, ha minden jó, akkor néhány sablont csak adminisztrátori segítséggel tudom módosítani. --B.Zsolt vita 2013. szeptember 21., 16:16 (CEST)

Köszönöm.Szerkesztés

Megkaptam a válaszodat, nem tudok mit mondani. Távolitsd el ha nem tudsz jobbat mondani vagy segíteni nekem. Én nem fogom kitörölni. Köszönöm. Quince

HanbokSzerkesztés

Teccik a cikk  ... Kiemeltnek való, már alig várom! (Apróság, és még itt mondanám, hogy a textiliparban színezékek vannak, nem festékek, ezekkel a színezékekkel viszont festenek, így tehát ez a mondat, hogy "A szöveteket természetes festékekkel színezték, például virágok szirmaiból vagy fák kérgéből nyerték ki a festékanyagot fáradságos munkával" így lenne helyes: A szöveteket természetes színezékekkel festették, például virágok szirmaiból vagy fák kérgéből nyerték ki a színezékeket fáradságos munkával. (Mondom ezt mint textilvegyész kolorista.) De ha nagyon precízek akarunk lenni, a színezékekkel színeztek, de ez eléggé szóismétlős. Ennél nagyobb hibát nem találtam a cikkben  , bár azt nem tudom mi az a hócsalán, arról nem hallottam, de nem kizárt, hogy van olyan. Az azonban biztos, hogy csalánból (nagy csalán) készítettek fonásra, szövésre alkalmas szálasanyagot, ipari méretekben nálunk utóbb a II. világháború alatt, után. Másik apróság, hogy a selyem az alapanyag, amiből sokféle selyemszövet készül, a szatén meg a muszlin pedig szövettípus, ami különböző alapanyagból készülhet, többnyire pamutból, de pl. selyemszatén is létezik. (bocs, hogy beleszóltam egy még készülő cikkbe, de nem tudtam megállni) Ogodej   vitalap 2013. szeptember 24., 18:58 (CEST)

Igen, nem néztem tüzetesen utána, de rami bizony van, legalábbis így, hogy rami, kedvelt és viszonylag drága alapanyag (volt). Ma már kevésbé használják, lévén, mint ahogy a selymet is, mindent kiváltanak a szintetikus szálak. Ogodej   vitalap 2013. szeptember 24., 22:51 (CEST)

Még éppen szakterületnek mondható mint textilkikészítés  . Szóval kallózás vagy ványolás is lehetne, de ezt a kifejezést elsősorban a gyapjú esetében használják, amikor a gyapjúszálakat ütögetéssel tömörítik (mivel annak pikkelyes szerkezete különösen alkalmas ilyenre, így lesz pl. a nemez.) Más alapanyagoknál is szoktak ütögetni, azonban ott elsősorban a rostanyagok felpuhítása a cél. Szóval gyapjú, vagy állati eredetű szálasanyagok esetében ványolnak, vagy kallóznak. Pamutnál, természetes rostoknál nem nagyon szokásos (bár ha keményítővel telítik akkor jogos lehet), de hát a koreai divat ugye... A mángorlás során pedig két henger között átengedik a kifeszített szövetet, ez tulajdonképpen egy vasalást helyettesítő művelet. Ha kötegben engedik át, akkor a szálak roncsolása, vagy víztelenítése a cél. Szóval szerintem ez a botokkal való ütögetés inkább kallózás (egyéni dolog, de a ványolást meghagynám a gyapjúiparnak, meg a nemezelésnek). Ogodej   vitalap 2013. szeptember 26., 07:59 (CEST)

Hát ha nincs víz (az bizony kell a kallózáshoz) akkor legyen csak ütögetés. (Bár nem értem, ha először kikeményítik, akkor miért ütögetik meg, mert azzal meg visszapuhul, de hát lehet valami érdekes összhatása a dolognak, ami az anyag jellegét a továbbiakban meghatározza). Ogodej   vitalap 2013. szeptember 26., 10:06 (CEST)

Szuper, mindenképpen át fogom olvasni! Ogodej   vitalap 2013. október 18., 10:17 (CEST)

KaftánSzerkesztés

Szia Timi, ezek maradjanak pirosak, vagy át kell őket javítani valamire? --Pallerti Rabbit Hole 2013. szeptember 25., 20:33 (CEST)

OK, köszi, akkor úgy hagyom őket! --Pallerti Rabbit Hole 2013. szeptember 25., 20:47 (CEST)

Magyar lap angolra fordításaSzerkesztés

Kedves Timi!

Szeretnék angolra fordítani egy lapot, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. A nyelveknél (bal oldali oszlop alja) csak annyit ajánl fel, hogy már létező lapot kössek össze vele. Ez azt jelentené, hogy hozzak létre egy lapot angolul és kössem össze a kettőt?

Köszi: A.

Hello! Csak azért írok, hogy ellenőrizd le a Star Wars képregények listája wikipédia oldalt. Írd már meg a hibákat, ha találsz.

Tomcsi80 vita 2013. október 2., 22:56 (CEST)

Alsó, felsőSzerkesztés

Szia! Én azt gondoltam, hogy az alsóruházat kategóriában az alsóneműk (bugyi, alsónadrág, kombiné stb.) lesznek, de ahogy bekategorizáltad a cikkeket, te valószínűleg a test alsó részét fedő ruházatot nevezed annak (pl. farmernadrág). Vajon melyik a szakszerű, illetve a javaslattevő mire gondolt? --Hkoala   2013. október 3., 12:00 (CEST)

Szia! Hát én nem vagyok ruhaipari szakember (textilesnek lenni az más :) így a definíciókban sem vagyok otthon, ehhez inkább Elkágyé ért, sűrűbben mozog ilyen körökben, de érintőlegesen annyit tudok erről, hogy alsóruházat az, amit a felsőruházat alatt viselnek, de nem deréktól lefelé, hanem ténylegesen az alsóruházatot a felsőruházat takarja el. Így pl. felsőruházat a zakó, blézer, kabát, dzseki, kosztüm, öltöny, szoknya, nadrág, alsóruházat lehet ing (de ez határeset), viszont a kombiné, alsónadrág, trikó egyértelműen alsóruházat. Tulajdonképpen a fehérnemű mind alsóruházat. Ogodej   vitalap 2013. október 3., 20:41 (CEST)

VálaszSzerkesztés

Kedves Teemeah! Nekem személy szerint nincs és nem is volt veled semmi bajom, és nem is kívánok veled vitázni, viszont az a hangnemet, amelyet velem szemben megütöttél, azt kénytelen vagyok visszautasítani, és megkérlek, hogy a továbbiakban tartózkodj a kioktató, pocskondiázó és becsmérlő és elfogult hangnemtől. Először is szeretném felhívni a figyelmedet, hogy elég sok jó minőségű cikkel gazdagítottam a mi közös szeretett wikipédiánkat, a helyesírási kérdésekből sohasem csináltam vitát, én betartom a magyar helyesírás szabályait, ha valamit rosszul írtam, azt mindig javítottam. Másrészt felhívnám a figyelmedet a Korea uralkodóinak listája c. cikkre, amelyet érdekes módon figyelmen kívül hagysz, holott én csináltam meg két uralkodót és egy királynét belőle, itt nem olyan finnyás az ízlésed a helyesírást tekintendő! Miért az én cikkeimet pécézted ki, vagy még inkább, miért bátorítasz egy olyan provokatőrt, akinek csak az a célja, hogy az én cikkeimbe belekössön. Elég nagy hely ez a wiki, már több mint 250ezer szócikk van, koreai történelmi szócikkek viszont elég kevesen és azok is elhanyagolva vannak, úgyhogy akad más teendő is, ha annyira tevékenykedni akar a kis védenced, úgyhogy megkérlek én is szépen, lehet itt találni elég sok feladatot, ha az emberben buzog a tettvágy, és nem másokba kéne belekötni, főleg nem abba, aki rendesen dolgozik. Úgyhogy Te azt teszel, amit akarsz, a te döntésed, viszont ajánlom figyelmedbe, hogy mindenki előbb a saját portáján söprögessen, mielőtt a másikét pocskondiázza, illetve úgy tűnik, más szemében a szálkát is, de a sajátodban a gerendát se veszed észre. Énellenem mindig elég könnyen összejött a koalíció, ha támadni kellett, de elég sok támadást át- és túléltem már, nem fogok a fenyegetéseidtől megijedni. És majd ha az össze koreai szócikk kifogástalan állapotban lesz, akkor majd visszatérhetünk a te vádaskodásra, arra pedig nyomatékosan megkérnélek, hogyha nem tudsz normális emberi hangon megnyilvánulni, akkor ne üzengess a vitalapomon, mert nem vagyok se a kapcád, se a lábtörlőd, a tisztességes hangnem pedig mindenkinek jár, és azonnal válaszolatlanul törlöm, ha még egyszer ilyen hangot ütsz meg velem szemben.Peadar vita 2013. október 6., 17:25 (CEST)

Kedves Teemeah! A legutóbbi válaszod már kezd normális hang felé közeledni de azért még nem egészen nevezhető kollegiálisnak sem, de ezt már kevésbé kifogásolhatom, mint az azelőttit. Azt leszögezném, hogy én nem személyeskedtem, két mondást idéztem, a második ráadsl bibliai idézet, Jézus mondá, példa a kettős mérce alkalmazására, amelyet Te gyakorolsz velem szemben. Szép, hogy most nekiálltál nagy hirtelen a koreai történelem és uralkodók több ezer éves adatbázisának tökéletesítésére, de megkérnélek még egyszer nyomatékosan, addig, amíg ez ilyen siralmas állapotban van, ne rajtam statuálj példát, mert ez se nem tisztességes velem szemben, sem nem sürgős kategorikus imperatívusz, ráadásul a kis védenced önmaga vallja be, hogy korábbi konfliktusait akarja leverni rajtam ezen új néven. Megjegyzem, sejtettem, hiszen nem most jöttem le a falvédőről, kicsit idősebb is vagyok (meg a lányok nem öregszenek), így láttam már egy s mást az életben, nem lepődöm meg semmin, ezen sem, nem véletlenül neveztem provokatőrnek (agent provocateur) úgyhogy már csak ezért sem tudom teljesíteni a "kérésedet", és ezen a ponton válaszolok, hogy az első üzenetedre miért nem válaszoltam, de miért is kellett volna, hiszen az se kérés volt, hanem parancs, csak szirupba mártva, mint a keserű orvosság, amit édességbe csomagolnak, én meg parancsokat nem teljesítek, kéréseket megfontolok. És attól, hogy még Te igaznak gondolsz valamit, nem biztos, hogy a másik számára is az. Én nem szabotálok el semmit, és azt hiszem, nem tőlem kell félteni a wikit, elég sok baja van nélkülem is, és mint fentebb is írtam, örülök, hogy már több mint 250ezer szócikkünk van, de sajnos, nem egyenletes a színvonal, és amíg ez nem javul, addig szépen megkérnélek a fölös energiáidat Te is ezekre fordíthatnád, és nem az én szócikkeimmel foglalkoznál. Természetesen azok sem hibátlanok, én nem állítom, de azok sokkal inkább wikikonformok, mint azok, amelyeket Te figyelmen kívül hagysz, vagy csak egy kézlegyintéssel elintézel: "nincs időd", az én 4-5 hibámat meg hagyd meg, hogy én javítsam, mert a védencedet nem a javító szándék vezérli, hanem a belém kötés. Mindaddig, amíg ő nem száll le rólam, én nem fogomszó nélkül hagyni. Te meg, ha annyi szabad időd van, irigyellek, hogy engem a wikitanács elé citálj, akkor csak tessék, mint mondtam, átéltem i is egy s mást, ezt is túl fogom élni.Peadar vita 2013. október 7., 20:22 (CEST)


Magyarok Vihara.jpgSzerkesztés

A kép a személyes barátom műve..de mivel a játék már a múlté...szeretnélek megkérni a kép törlésére.

Üdvözlettel: -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. október 7., 14:19 (CEST)

Kedves Timi! Az alábbi kép az én művem, de - ahogy Történelem p is írta - bátran törölhető.
Vitya voltam (ahogy itt írtam, de kint is van az adatlapomon.) Oppashi Posta a frontról 2013. október 7., 19:21 (CEST)

Sablon:Oroszországi terület infoboxSzerkesztés

Szia! Nézz rá erre, kérlek: Sablon:Oroszországi terület infobox. Egy anon valamit kitörölt, s ragaszkodik a szerkesztéséhez. --Regasterios vita 2013. október 8., 22:56 (CEST)

Нужна помощь в поиске информации на венгерском языкеSzerkesztés

Уважаемая коллега! Я подводящий итоги в русской Википедии. Обсуждается предложение об удалении статьи русской Википедии Ментелли. Чтобы сохранить статью, нужно показать соответствие Ментелли критериям значимости персоналий прошлого, то есть упоминания о нём через годы после его смерти, а также упоминания о нём в вызывающих доверие справочных изданиях. Возможно, информация о Ментелли есть на венгерском языке. Вот сама статья, вот обсуждение предложения об удалении. Благодарю за внимание. Gamliel Fishkin vita 2013. október 9., 01:00 (CEST)

Alighanem róla van szó: Mandelli Dávid. --Malatinszky vita 2013. október 9., 01:45 (CEST)

(oroszul) Благодарю, прочитал при помощи Google-переводчика. Похоже, это он. (Простите, я не читаю по-венгерски; я понимаю по-русски, на эсперанто и немного по-английски.)
(angolul) Thank you, I have read with the Google translate service. It looks, it is he. (Excuse me, I do not read Hungarian; I understand Russian, Esperanto and a bit English.)
Gamliel Fishkin vita 2013. október 9., 03:11 (CEST)

Diósgyőri GépgyárSzerkesztés

Kedves Timi! Köszönöm szépen az „ügyintézést” :), és természetesen a támogató szavazatodat is. Üdvözöl  … szalax üzenőlap 2013. október 9., 20:39 (CEST)

이 = I, vagy Ji?Szerkesztés

Röviden ennyi volna a kérdésem, ugyanis egy-két szócikkben Ji van írva, különösen az uralkodóknál, és így már-már én is elbizonytalanodom, hogyan is van a helyes átírás. - Oppashi Posta a frontról 2013. október 9., 22:01 (CEST)

Értem, köszönöm. Különben Csoma Mózesnek jó könyvei vannak, Korea című alkotása a személyes bibliám :) Ja és amúgy íme az egyik legtöményebb ilyen Ji-s dolog.
Ui: Én speciel budapesti vagyok, és érdekelne, milyen könyveket lehet kölcsönözni - ha lehet :)
Oppashi Posta a frontról 2013. október 10., 21:32 (CEST)


A korona hercegeSzerkesztés

Kedves Timi! Én sohase akartam neked rosszat, ezért most is teljesen a jó szándék vezérelt hozzád, mert nem szeretném, ha elmérgesedne köztünk a vita, és esetleg neked is kellemetlenséged származna belőle, azt nem bírnám elviselni. Azt jogomban áll most is megtenni, ha plágiumgyanús szövegre bukkanok, akkor figyelmeztessem az illetőt, hogy ilyet találtam az általa létrehozott lapok között, és megkérjem, hogy javítsa a hibát, amíg lehet, addig én nem teszek semmi elhamarkodott lépést, amíg az illetővel nem beszéltem zt meg, ha továbbra sem távolítja el a másolmányt, akkor már én is nagyobb fórum elé vihetem, de remélem, erre ugye nem kerül köztünk sor. A szócikk szövege: "A történet a Csoszon-dinasztiabeli Csongdzso király életét mutatja be. A király nagyapja, Jongdzso a hatalmi harcok közepette halálra éhezteti saját fiát, Szado herceget egy rizsládában. A palotában három gyerek találkozik: Szongjon, akit udvarhölgynek vittek oda, Teszu, akit eunuchnak és a király unokája és Szado fia, Iszan (a későbbi Csongdzso). A gyerekek barátságot kötnek, miközben a király kitiltja Iszant és anyját a palotából." Ez kísértetiesen hasonlít a Port.hu szövegére, csak rövidítve van, még a szavak és kifejezések is ugyanolyanok.

Port.hu "1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú gyerek: a bátor, elárvult Song-yeon, akit nagybátyja ad el a királyi udvarba udvarhölgynek, Dae-soo, akit eunuchnak szánnak, de még nem kasztrálták és nagyon fél emiatt, valamint a talpraesett Lee-San, a trónörökös fia, a király unokája. A három gyerek életre szóló barátságot köt. Sado koronaherceg egy rizsládába zárva raboskodik, mivel apja, Young-jo király azt hiszi, hogy összeesküvést sző ellene. Sado egy festményt bíz Lee Sanra, hogy mutassa meg a királynak, mert akkor megenyhül iránta érzett haragja. Azonban Lee San csak azt éri el, hogy szeszélyes nagyapja kitiltsa őt és anyját a palotából..."

Kiemeltem a hasonlóságokat. Ráadásul nyelvhelyességi hiba is van a tiedben. Persze mondhatod, ugyan már, ez nem másolmány, hiszen csak a tartalmat írtad le, ami nem lehet más, ha viszont ezt állítod, elismered, hogy nem vagy tisztában a másolmány, a plágium fogalmával, és nem vagy alkalmas szerkesztőnek, főleg nem olyannak, aki kioktasson másokat tisztességről, szerkesztési elvekről, tudományosságról stb. Én is láttam a sorozatot, és össze tudom úgy foglalni, hogy egy szóval sem sértek szerzői jogot. Ennél sokkal hosszabb volt a történet, hiszen felnőttek, és király lett, tehát nem kellett volna szolgaian másolni a Port.hu szövegét. Én most azt ajánlom neked, gondolkozz el ezen, én nem teszek semmit, a józan belátásodra bízom, de ahol egyet találtam ilyet, találhatok többet, ezt csak "vastyúk is talál szeget" alapon találtam, de nem volt nehéz. Időm és energiám sincs átnézni a munkásságodat, de ha továbbra is folytatod ellenem a hadviselésed az ominózus cikkekben, akkor én is rászánok egy napot az életemből, hogy átnézzem, mennyire is tartottad be a wiki alapértékeit, amelyeket most olyan fennen hirdetsz, és az orrom alá dörgölsz, én mondtam, hogy előbb a saját portádon söprögess, nem hallgattál rám, hát visszaüthet. Jól gondold meg, mi éri meg jobban neked. Én azért nem lennék annyira vádaskodó a helyedben, és a védencemet is rövid pórázra engedném a helyedben, kizárólag csakis a saját érdekemben. Remélem, több eszed van annál, mint hogy belemenj egy nyílt színi háborúba. És továbbra is Te maradsz a Korona hercig hercegnője. Egy jóakaród.Peadar vita 2013. október 11., 19:52 (CEST)

Kedves Timi! Örülök, és köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltál, sajnos, ami "harmatgyenge", ahogy Te fogalmaztál, az az összefoglalásod, amit a fenti szócikkben tettél, én többre is képesnek tartalak, és ha annyira támadsz egy másik szócikket, akkor azzal tudsz a legjobba visszavágni, ha a saját szócikkeid minőségét emeled, ezt nem vettem észre ezen (se), sajnálatos módon. Persze szíved jogod tagadni, én mondtam, hogy nem teszek semmit, még ha a napnál is világosabb, hogy annak a port.hu-s leírásnak a fércmunkája, másolmánya. Én örülök, ha kiválónak tartod a szócikkeid minőségét, és én elhiszem neked, hogy Te nem másoltál, nem plagizáltál, én nem is vádoltalak ezzel, csak kérdeztelek, te válaszoltál, úgy, amire számítottam, ahogy szokás: tagadással, szíved joga, de ha nem tudatosult volna benned, ezt intézd el magadban, a te dolgod, viszont nagyon remélem, hogy a továbbiakan valóban nem hallok felőled, különben én is a te cikkeidet fogom olvasgatni.... Ahogy a reklámban volt: Ön dönt, azaz Te döntesz, a döntés rajtad áll. Szerintem Te okos lány vagy, és megértetted szavaimat, és felebarátodnak tekintesz!Peadar vita 2013. október 11., 20:25 (CEST)

Peadar, undorodom. --Karmela posta 2013. október 11., 21:55 (CEST)

AdamFansNetSzerkesztés

Szia! Köszönöm, hogy te is reagáltál a szerkesztő vitalapján. Volt olyan szempont, amelyről elfelejtkeztem válaszadás közben, s te jól körülírtad. – Regasterios vita 2013. október 13., 11:14 (CEST)

Szia! Nevezett szerkesztő ismét feltöltött néhány új képet, amelyek többségével szerintem gondok vannak. Megtennéd, hogy rájuk nézel? --Regasterios vita 2013. október 16., 23:12 (CEST)

SablonszínSzerkesztés

Szia, hát most ezen lehet vitatkozni, hogy kinek mi tetszik, nekem például ez a halványkékes szín a gusztustalan és nagyon zavar, hogy mindent, még a focis sablonokat meg infódobozokat is ellepi ez a szín, pedig a focihoz nagyon nem illik. Persze, lehet, hogy ha zöld-fehér lenne minden focis sablon, az sértené az Újpestet, stb., de akkor mondjuk lehetne szürke, olyan csapatszín elég ritka. A metróhoz, mivel többnyire föld alatt van és ott sötét van, a fekete jobban illik, ezért állítottam át. Zerind üzenőlap 2013. október 16., 07:44 (CEST)

ALSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Köszönöm, az együttműködést és azt is, hogy elfogadták az adatlapot. A hölgynek írok akkor levelet, hogy töltse fel ő a képeket engedéllyel, mert tényleg jók, és kár lenne, ha elveszne.

További szép napot kívánok: --AdamFansNet vita 2013. október 17., 11:54 (CEST)

Továbbá a kérdésem még annyi lenne, hogy Adam aláírására milyen forrást kell hoznunk? Vagy az jó, amit most adtam meg? 2010-ben még a hivatalos fanclub posztolta, és így elterjedt a körbevágott, png változata. --AdamFansNet vita 2013. október 17., 12:14 (CEST)

Ha megkérem, akkor be tudja állítani a szerzői jogokat, hogy ne töröljék a képet? :) https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Al_alairas_wiki.png Üdv, --AdamFansNet vita 2013. október 17., 12:23 (CEST)

Szeretnék két képet feltölteni még a hölgytől, akit ismerek, és hamarosan küldi az engedélyeket, pontosabban továbbítom az emailjét. A képeket a "Trespassing" szószedet "promóció" részénél használnám! Az engedélybe már azokat a darabokat is belevesszük, természetesen :)

Igen, mindenképpen! :) A képet 1000%, hogy ő csinálta, Amerikában működik egy ún. "TALC" fanclub, és rengeteg HQ, már-már hivatalosnak tűnő képet és videót csinálnak Adamről, és ő az egyik szerkesztője. Nagyon helyes nő, szívesen segít és ad a fotóiból, ha ezzel támogatja Adamet :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője AdamFansNet (vitalap | szerkesztései)

Miért használnák többen? Az oldalon (adamfans.net) összesen 3 szerkesztő van, de a wikipedia-t egyedül én, Kozma Vivien csinálom :)– Aláíratlan hozzászólás, szerzője AdamFansNet (vitalap | szerkesztései)

KérdésSzerkesztés

Kedves Teemeah! Kucsora Réka ott volt Adam Lambert finnországi koncertjén, és készített pár jó képet, és örülne, ha feltölthetné és az kerülne bele a wiki adatlapjába. A mai napon regisztrálna, és saját maga rakná fel, itt azonban az a kérdésem merült fel, hogy Ön szerint hová lenne érdemesebb. A magyar vagy a nemzetközi tárhelyre? Ha a nemzetközire teszi fel, akkor az angol wiki címre kell küldeni a beleegyező nyilatkozatot? --AdamFansNet vita 2013. október 17., 14:52 (CEST)

Rendben, köszönöm szépen! :) Csak a képét annó több blog is felhasználta, és nehogy gond legyen belőle. De ha kell, akkor majd maximum elküldi a szöveget :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője AdamFansNet (vitalap | szerkesztései)

Képek e-mailSzerkesztés

Szia! Elküldtem a továbbított e-mailt, remélem így jó lesz! :) További szép napot, Vivien :) --AdamFansNet vita 2013. október 17., 16:49 (CEST)

hali!

Rendben, átküldtem neki, én is néztem, hogy ez nem biztos, hogy lesz. Időközben azt is átküldte, hogy Canon Powershot SX50 HS. kamerát használ, de nem tudom, hogy ez az információ kell-e vagy sem :) Egy-két helyen láttam feltüntetve, csak azért. --AdamFansNet vita 2013. október 17., 17:24 (CEST)

hali, végre visszaküldte, és így továbbítani tudtam a kitöltött e-mailt az összes képpel kapcsolatban. Remélem jó lesz így! :) Tényleg köszönöm az együttműködést és a segítséget, biztos vagyok benne, hogy idővel már kevesebb kérdésem lesz és hibátlanul tudom végezni a szerkesztést. :) --AdamFansNet vita 2013. október 17., 18:24 (CEST)

Re: VéleménykérésSzerkesztés

Aláírtam. Én köszönöm! Oppashi Posta a frontról 2013. október 17., 17:40 (CEST)

Szia, szép estét! :) Ne haragudj, hogy megint ezzel zavarlak, de akkor jó lesz így Darla nyilatkozata? Mert akkor cserélném a képeket vele + azzal, amit Réka ma feltöltött a commons-ra :) --AdamFansNet vita 2013. október 17., 21:32 (CEST)

KöszönömSzerkesztés

Kedves segítségedet. Üdvözlettel: Szerkesztő: Lji1942

Re: TangszudoSzerkesztés

Tudtam hogy valami nem stimmel... Figyelmetlenség szüleménye, hogy úgyfelejtettem, bocsi. Oppashi Posta a frontról 2013. október 19., 17:58 (CEST)

Hajsza a győzelemértSzerkesztés

Szia! Ránéznél a cikkben található három screenshotra, illetve hogy szerepelhetnek-e a cikkben? Köszönöm. --Regasterios vita 2013. október 20., 10:39 (CEST)

Értem, köszönöm a választ. – Regasterios vita 2013. október 20., 11:54 (CEST)

Adèle életeSzerkesztés

Köszönöm, javítva.--hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2013. október 21., 09:59 (CEST)

Re: WP:KOREAISzerkesztés

Szia,

a koreai nyelvhez egyáltalán nem értek, úgyhogy max. csak elvi alapon tudnék hozzászólni – pl. hogy az átírásban csak a magyarban meglévő betűk szerepeljenek, ill. hogy hangtanilag mi mihez áll közel, minek milyen átírása mennyiben indokolható –, de azt hiszem, ezzel (még ha bele is mélyednék a koreai fonetikai rendszerébe) nem sok újat mondhatnék. Azért köszönöm, hogy gondoltál rám. Ha felmerül valami konkrét kérdés, írj nyugodtan. Ádám 2013. október 21., 18:35 (CEST)

Akkor részemről rendben. Ádám 2013. október 22., 14:41 (CEST)

PoszonSzerkesztés

Kedves Teemeah! Így már világos a poszon jelentése és értem, hogy miért hivatkoztál rá a Harisnya szócikkben. Megnéztem a képet is, jól kinagyítva, ez teljesen más eljárással készül, mint a mai zoknik: nem formára kötik, hanem úgy tűnik, valamilyen szövött vagy kötött kelméből szabják ki és feltehetőleg varrással alakítják ki. Üdv. Elkágyé vita 2013. október 21., 18:38 (CEST)

Wikitanácsi indítványok/Tambo (Felülvizsgálati kérelem)Szerkesztés

Szia! Értesítelek, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be. Tambo vita 2013. október 22., 13:18 (CEST)

A helyes link: Wikipédia:Wikitanácsi indítványok/Tambo (Felülvizsgálati kérelem). --Regasterios vita 2013. október 22., 16:18 (CEST)

VéleménykérésSzerkesztés

Szia! Nem udvariatlanságból nem válaszoltam a vitalapomon tett kérésedre, hanem nem voltam internetközelben, így nem is tudtam róla. Mára pedig okafogyottá vált a kérés. Csigabi itt a házam 2013. október 22., 13:30 (CEST)

Mulasztásom büntetéseSzerkesztés

Ne haragudj – az elmúlt hónapokban egy kissé elhanyagoltam a szerkesztést a Wikin. Közben jelentős változtatások történtek itt, nagyon nehezen tudok eligazodni rajtuk. Nem tudod, hol találok valami "használati utasítás"-féleséget? Előre is köszönöm --Holdkóros vita 2013. október 22., 16:02 (CEST)

Az új "technológiát" nem értem, nem tudom kezelni. --Holdkóros vita 2013. október 22., 16:04 (CEST)

Ha jól értem, egyszerű szövegkiegészítésre, kisebb hibák javítására alkalmas ez a "Visual Editor".
Speciális szerkesztésre is felhasználható-e? Pl. 'piros' szavak 'kékítésére' – esetleg fordítva – tehát a lexikonon belüli hibák kijavítására. (Mint az előbb a "Pestszenterzsébet" szócikkben egy téves hivatkozás javítása esetében is történt.) --Holdkóros vita 2013. október 22., 19:10 (CEST)

Korjói számozásSzerkesztés

Érdekes probléma. Ha csak ez az egy van ilyen, akkor szerintem nem érdemes külön nekik egy elnevezési precedenst teremteni, még akkor sem, ha az irodalom 10. uralkodóként nevezi meg általában. Ezt inkább a cikkben kéne elmondani, illetve átirányítást csinálni róla. Én a korjói király + szül–hal dátumot használnám. Ja és persze átirányítás kéne a sorszámosról is. – LA pankuš 2013. október 24., 12:09 (CEST)

Sablon:F1 versenypálya infoboxSzerkesztés

Szia! Az Sablon:F1 versenypálya infobox sablont annak idején te alakítottad át, viszont a rá hivatkozó közel 100 cikkben nem cserélted a paraméterek neveit. Most, hogy elkezdtem összekötni ezt is a wikidatával, ez komoly zavarokat okoz. Úgy emlékszem, neked volt erre valami programod. Megtennéd, hogy átfutsz ezeken a cikkeken egy cserével? --B.Zsolt vita 2013. október 25., 00:35 (CEST)

Bosin-háború és más egyebekSzerkesztés

Kedves Teemeah!

Nem csodálom, hogy érdekesnek találta a problémát Laszlovszky András, mert nekem is hasonló problémám volt Kleve hercegséggel: Helyesírási kocsmafal: Német grófok, hercegek számozása.

Egyébként más problémám is van: a Bosin-háború szócikkében azt láttam, hogy a jobb oldali infoboxban két parancsnok neve mellett kereszt szerepel és nem tudom, hogy ebben esetben kell a szócikkekből kigyomlálni a kereszteket? Szalaxot kérdeztem, ő elmondta a véleményét, hogy szerinte nem, de kérdezem meg a szócikk gazdáját, Laci.d-t.

Csakhogy Laci.d idegei a Dimitrov szócikk vitalapján lefolytatott vita vége után (szept. 27) totálisan kipurcanhattak, mert utána már csak két jelentéktelen szerkesztést csinált (október 1:-3 karakter, október 4:+22 karakter), aztán már annyit sem. Ráadásul a Dimitrov-vitalap végefelé már kijelentette valamire, hogy "Bár ez már a lipcsei per szócikkébe tartozna (ha lesz neki, én ezek után biztosan nem írom meg soha)", amiből ugyancsak arra következtettek, hogy tényleg elege lett mindenből, ami Wikipédia és így jó pár dologból kimaradt (Vitriol-ügy, Peadar-ügy végkifejlete, Romániai Magyar Irodalmi Lexikon kötetei tényanyagának beillesztése a magyar Wikipédiába stb.). Mindenesetre ha feladja, ő lesz Istvánka után a második miskolci, aki feladja.

Szóval az volna a kérdésem, hogy szerinted ha hosszútávon nem jelentkezne Laci.d, ki kell venni a keresztet a a Bosin-háború szócikkében Sinoda Giszaburó és Kondó Iszami mellől? További jó szerkesztéseket kívánva Apród vita 2013. október 26., 05:32 (CEST)

török színészek (ez egy nagy falat nekem, ja, hosszú távra!) :-)Szerkesztés

Ennél a szócikknél is pl. Devin Özgür Çınar a névismétlés elkerülés ötletét köszönöm (táblázatok fejlécében). Ellenben a táblázatoknál szándékosan hagytam rendezhető (sortable) formában a formátumot: valaki egy kattintással tudja bármely oszlop alapján sorba rakni pl. keresésnél. Nagyon hasznos lehetőség – szerintem. Szép-szép a „széptáblázat” sablon, csak ebből a szempontból, hmm, buta! Szerintem. :-)
Ja, meg egy kérés: itt, a török színészek kategória néhány korábbi meglévő, illetve általam újonnan „összehozott” szócikkét kellene ellenőrzötté tenni (persze ha nem nagy kérés). :-)
Üdv: Tothasze vita 2013. október 26., 18:35 (CEST)

Hmm, a táblázatok kapcsán van még mit tanulnom! :-) Köszönöm a kiegészítést.
Üdv: Tothasze vita 2013. október 26., 19:00 (CEST)
Tudom, nem a legfontosabb, de tettem néhány forrást – hmm, volt vele mit szenvedni! – a Halit Ergenç lapra. Ha jónak találod, légy szíves tedd már ellenőrzötté.
Tothasze vita 2013. október 28., 15:51 (CET)
„...Ha nem vagy biztos benne, hogy egy török nyelvű forrásban az szerepel, amire szükséged van, szólhatsz nyugodtan, megbízhatóbb vagyok a Google Translate-nál :P”
Hmm, nem állítom, hogy nem használom a Google Translate-et (GT) mint eszközt, de sokszor elborzasztó (értsd: értelmezhetetlen) fordítást „dob ki” eredményként, de ez vonatkozik erre is pl.: http://itranslate4.eu/hu/.
Régóta foglalkozom a török nyelvvel, de nem mennék el pl. tolmácsnak (sem)! :-)
Megjegyzés: Idén nyáron voltam Törökországban, ja, kerékpárral és volt néhány kalandom...
Visszatérve a témához: konkrétan a felesége és fia részt nem is én raktam (írtam) bele, az életrajzot meg nem (!) böngésztem végig (ha így tennék mindegyik pl. színésznővel, 1000 év is kevés lenne ehhez a munkához...). Utólag megnézve a laptörténetet, jöttem rá: vannak érdekes (?) hmm, vagy inkább kezdő emberek a szerkesztést illetően, persze bevallom: én sem a bölcsek kövével a zsebemben születtem. :-)
Egyébiránt a török – akár WP, akár nem – oldalakon rengeteg a elgépelési/helyesírási hiba, és sokszor erre rájönni sem egyszerű! Nyilván a fejben lévő szókincs mennyisége is behatárolt, és ilyenkor jön jól egy GT vagy egy jó, öreg, papíralapú szótár is.
Üdv: Tothasze vita 2013. október 28., 17:07 (CET)

CsongdzsoSzerkesztés

Már észre vettem, vissz is vontam a szerkesztésem, üdv.: --Lálálá9999 vita 2013. október 28., 11:32 (CET)

Fájl:Adam Lambert (2013).jpgSzerkesztés

Szia, kész van: Fájl:Adam Lambert (2013).jpg--Pallerti Rabbit Hole 2013. október 29., 12:45 (CET)

S. Josh - KépekSzerkesztés

Heló, Ne haragudj nem voltam gépközelben így csak most vettem észre üzeneted. Én a Kovácskatisziget.jpg c. képre kértem engedélyt, és a feltöltéskor ki is tettem engedélykérés folyamatban sablont! A kép Kovács Kati névjegyében található! S.Josh vitalap 2013. október 29., 13:59 (CET)

era name stb.Szerkesztés

Az era name-mel az a gond, hogy a Meidzsiig nem szükségszerűen uralkodáshoz kapcsolódott, valamilyen jelentős esemény is új kort kezdhetett. Meidzsitől máig van csak szó szerinti uralkodási név. A másik kettő szerintem lehet az, amit javasolsz. --Pagonyfoxhole 2013. október 30., 11:48 (CET)

Jó, persze. A halotti név nekem olyan gyászosnak hangzik, lehetne akár posztumusz név is. --Pagonyfoxhole 2013. október 30., 12:28 (CET)

SoruSzerkesztés

Véleményed? --eLVe abcdefg 2013. november 1., 13:22 (CET)

Fordítás sablon + egyebekSzerkesztés

OK. Próbálok figyelni a „Fordítás” sablonra.
Kérdés1: ha pl. egy infoboxban sort akarok törni (»br /«) megoldással, akkor a mentést követően mindig megjelenik a Közreműködés rovatban a HTML kód hibaüzenetszerűség. Ezt hogyan lehet kiküszöbölni? Kérdés2: néhol szinte semmi nincs - vagy majdnem semmi - a török WP oldalán egy-egy török (kurd) színészről (ha ott nincs, akkor a többi nyelv sem játszik...). Bár próbálok információt szerezni máshonnan is, mint pl. a "SinemaTurk" v. az "IMDb", de ezek sem, hmm, tökéletesek. Az IMDb pro (fizetős) verziójára nincs jelenleg havi 15-20 dollárom. :-) Van valami „titkos forrásod” e témában (esetleg)? :-)
--Tothasze vita 2013. november 2., 19:58 (CET)

hangugeo sablonSzerkesztés

Szia Timi!

Szerintem érdemes lenne kiegészíteni a {{hangugeo}}(?) sablont egy olyan paraméterrel közvetlenül a koreai írás előtt vagy után, ahol meg lehet adni az adott kifejezés/név kínai karakteres írását is. Te mit gondolsz erről? – Crimea vita 2013. november 3., 07:55 (CET)

Köszönöm  Crimea vita 2013. november 4., 07:21 (CET)

Nagyszerű, köszönöm szépen! – Crimea vita 2013. november 5., 09:01 (CET)

Wikipédia:OTRS-üzenőfal#Ellenőrzés kéréseSzerkesztés

Szia! Válasz itt. Üdv. Tambo vita 2013. november 3., 17:41 (CET)

Cesme (helyesebben: Çeşme :-), válasz)Szerkesztés

Üdv! Hajnali kettő környékén ez már valahogy nem ment, de máris a pótlás útjára lépek. Egyébként az angol WP-ból szedtem össze (egy keveset a törökből is). Még akarok ezt-azt rajta csiszolni, hozzáadni, csak akkora elfáradtam... :-) Tothasze vita 2013. november 5., 09:37 (CET)

Piyale_PashaSzerkesztés

Ennek az aranyos, kedves, jó embernek mi lenne - szerinted - a helyes magyar átirata? :-) Tothasze vita 2013. november 5., 09:59 (CET)

Ennek örülök, hogy téged is zavarba lehet hozni (remélem nem sértődsz meg érte... :-) e kérdés kapcsán. Miután én sem voltam biztos benne, ezért is kérdeztem meg a magyar WP „nagyasszonyát”! :-)
Megírom valamikor a szócikket (mikor időm engedi), és ha nagy baj lenne belőle, max. átnevezés alá kerül szerencsétlan pasa (miért kellett őkelmének ilyen nevet felvennie...). :-) Egyébként annyi a tervem - no, nem fénysebességgel -, hogy Izmir környékét körbeírom szócikkekkel, mert idén nyáron ott raboltak ki (fizikai értelemben: tothabringa2.blog.hu), és legalább utólagosan pozitív értelemben állok hozzá így is a történésekhez... Tothasze vita 2013. november 5., 14:40 (CET)

Pijáe-e pasa vagy semSzerkesztés

A lényeg: semmihez nem értek (bár van egy szakmám '87-ből: autóvillamossági szerelő volnék, vagy mi a szösz...), de egy "sima" érettségivel és "társaival" próbálom "kihúzni" a dolgokat. :Lehet rajta lamentálni, de minek?
Az hogy "rám ragadt" a török téma, az egy hülyeség! Vagy bármi más... :Így alakult (vagy sem), ki tudja? ... (Jimmy, Isztamul, Kartal vagy nem sokkal mellette, ja, a környékén...)
Azért Isztambulon belül aludni a +szultáni+ cári +császári+ palota "aljában" (a 4 csillagos XY mellett, és egy igazi, „original”, koreai okos telefonról tudtam segélyt kérni - s ebből értem haza később fizikailag - ez NEM vicc - ), egy szimpla sátorból, na, azért az sem sem egy átlagos, mindennapi dolog... na, ja, 2013 nyarán, júliusában... Dö...jek meg, ha nem így volt! Kissé összefüggéstelen,de attól még alapvetően igaz!!!!

Én, még így is, a magam módján, nem kötelező Atatürk mintára (avagy annak ellenére is) szeretem ezt az országot vagy mit... T.A. Tothasze vita 2013. november 5., 22:12 (CET)

Illuminátus rendSzerkesztés

Köszönöm, hogy támogattad az Illuminátus rend kiemelését. Andrew69.   2013. november 7., 18:14 (CET)

Kedves Teemeah!

Legutóbb módosított Loyolai Bencés Templom cikkben némi jóváhagyásra lenne szükség, ha rá tudnál pillantani, nagyon jó lenne! :)

chersounder

Bankó András - képek engedélyezéseSzerkesztés

Kedves Teemeah, köszönöm a válaszodat. Nem türelmetlenkedem, adjátok meg az engedélyt, amikor sorra kerül. Csak biztos akartam lenni benne, hogy a dolog úton van. Tudomásul veszem, ha csak a "jogvédett" sablonnal engedélyeztetitek. További jó munkát. Üdv.– Elkágyé vita 2013. november 8., 13:09 (CET)

AyvalıkSzerkesztés

Balıkesir tartományból kiindulva kissé belehúztam.
Kérdés: a címben szereplő mennyire sikeredett (jól-rosszul)?
Tothasze vita 2013. november 9., 19:56 (CET)

Ellenőrzés – ismeretlen szerzőkSzerkesztés

Szervusz! Nem tudom, figyeli-e valaki egyes beavatkozásaimat. Leginkább akkor van gyakorlati jelentősége ennek, amikor nem regisztrált szerkesztő(k) munkáját törlöm vandalizmus (vagy jó szándékú, de hibás beavatkozás) miatt.
Ha egy adminisztrátor javít, akkor 2-3 szerkesztés után küld egy üdvözlő levelet, és ha indokolt, esetleg egy figyelmeztetést is... (pl. a Mahmúd Abbász vagy a 'népszerű' Barack Obama szócikkben. Ez nem az én dolgom – és nem is kívánnék ezzel foglalkozni... Így viszont egyes névtelenek később 'buknak le', mint kellene. --Holdkóros vita 2013. november 12., 21:59 (CET)


Talán egy (vagy két) nagyon durva konkrét példát, hogy értsed, miről van szó: Ha megnézed pl. a Közönséges óriáskígyó szócikk laptörténetét, akkor látod, hogy valaki nagyon rondán belevandálkodott. Én észrevettem, visszaállítottam a korábbi (ellenőrzött) változatra. Ha Te veszed észre és Te állítod vissza, akkor a visszaállítással egy időben (gondolom) küldesz néhány 'kedves' szót a névtelen szerkesztőnek. Én ezt (tudomásom szerint) nem tehetem meg; így az illető tovább fog 'szórakozni', amíg meg nem unja, vagy amíg egy olyan szerkesztővel nem találkozik, akinek joga van arra, hogy figyelmeztesse (esetleg blokkolja is) őt. Vagy pl. ha megnézed az Enns laptörténetét, ott is ez van. --Holdkóros vita 2013. november 18., 15:05 (CET)

Egyébként arra sem jöttem rá, hogyan lehet úgy visszaállítani egy lapot, hogy pl. egy ilyen szabványszöveg jelenjen meg: "Visszaállítottam a lap korábbi változtatását 255.255.255.255 szerkesztéséről 'Teemeah' szerkesztésére." Többször elolvastam ugyan a 'használati utasítást' de még most sem értem. Egy változtatás esetén megjelenik a 'visszavontam' szabványszöveg, de ha egyszerre több közbeavatkozást akarok visszavonni akkor már nem... --Holdkóros vita 2013. november 18., 15:43 (CET)

Az a helyzet, hogy még most sem tudom, hogyan lehet úgy visszaállítani egy lapot, hogy pl. egy ilyen szabványszöveg jelenjen meg: "Visszaállítottam a lap korábbi változtatását 255.255.255.255 szerkesztéséről 'Teemeah' szerkesztésére." Olyankor, amikor ennek a '255........'-nek egyszerre több változtatását is visszavonom. – Holdkóros vita 2013. november 22., 03:10 (CET)

Halott linkSzerkesztés

Köszönöm a figyelmeztetést :) Kicseréltem a kérdéses hivatkozást bori vita 2013. november 13., 16:35 (CET)

Hároméves tervSzerkesztés

Szia!

Köszönöm a kategóriát, amit csatoltál az általad kontrollált oldalhoz. Szerintem sose jutott volna eszembe. :(

De akkor engedelmeddel a segítségedet is kérném, több ügyben is.

Ha megnézed a Hároméves terv-et, láthatod, hogy ezen a néven három nyelven szerepel szócikk. Igen ám, de ezek nem egymás megfelelői! Az angol és lengyel nyelvű lap a lengyelországi hároméves tervet ismerteti, a magyar viszont a magyar (első) hároméves tervet.

Kigyűjtöttem az n-éves tervek adatokat a Wikiről, és ezek alapján javaslatot tettem (magamnak, vagy ha bárki szeretne beszállni) a lapok elnevezésére. Lásd az Ötéves terv (Magyarország) szócikk vitalapját.

Az ottani jelölésekkel azt szeretném elérni, hogy így alakuljanak a hároméves tervek lapjai:

1. Első magyar hároméves terv

  • "Hároméves terv (Magyarország)" - ez a mostani lap lenne, átnevezve.
  • Az angol megfelelőt le kellene róla szedni, hogy ne találkozzanak össze, mert "Three-Year Plan (Hungary)" nem létezik, max. egy piros link lehetne valahol.
  • A lengyel megfelelőt ugyancsak ki kellene akasztani a magyar oldalból.

2. Második magyar hároméves terv

  • "Második hároméves terv (Magyarország)" (magyarul ilyent majd írok, idegen nyelven senkit nem fog izgatni).

3. Lengyel hároméves terv

  • "Hároméves terv (Lengyelország)" - erre csinálok magyarul egy piros linket (nem hiszem, hogy sürgős lenne megírnunk)
  • A lengyel megfelelőt (az angol és az orosz Wiki analógiájára) valami "Plan trzyletni (Polska)"-ra kellene átkeresztelni, az angolt hasonlóképpen "Three-Year Plan (Poland)"-ra. (Most látom, a csudába: orosz verzió is van -- igaz annak e szerint a logika szerint jó a neve).

4. Egyéb háromévesek

  • Találtam még az enWikin egy nepáli, meg egy vietnami háromévest, ezek neve az általam javasolt konvenciónak megfelel. A magyar oldalra (mondjuk egy egyértelműsítőre) majd felrakom piros linknek.


Nem tudom, érthető vagyok-e, ha nem kérlek, támadj meg. Az a baj, az eredményt el tudom képzelni, de a technikájáról, mivel friss szerkesztő vagyok (vagy mivel béna), nincs elég elképzelésem. Meg az angol Wikin nem is szerkesztek, szerintem nem is fogok, nincs elég nyelvi önbizalmam hozzá. Hogyan kell és mit csinálnom, vagy kit kell megkérjek, hogy lépjen valamit? A másik kérdezősködésem. Azt észleltem, hogy dél-koreai ötéves tervekről van jó sok szöveg (a csuda se gondolta volna, hogy vannak náluk ilyen tervek), az északiakról viszont semmi (ahol pedig úgy képzelem, ugyancsak voltak-vannak ötéves tervek). Illetve koreaiul van az I. ötéves tervről valami. (Feltételezem, dél-koreaiak írták, ha csak kicsit is jól gondolom, hogy milyen az internetezés É-Koreában, mármint, hogy talán a titkosszolgálatot kivéve semmilyen.)

Szerinted lehet valamilyen nyelven anyag a KNDK ötéves tervekről?

(Az ötéves tervek iránti érdeklődésem abból ered, hogy számítógépek történetéről gyűjtök anyagokat, és jó néhányszor összefutottam olyan megjegyzésekkel, hogy "Ezt a készüléket a jelen ötéves terv utolsó esztendejében mutattuk be a Poznani Vásáron.", aztán ott áltam megfürödve, hogy a minek hanyadik micsodájában? Ezért vadásztam össze az időpontokat.)

Köszönöm, ha tudsz valamit segíteni, üdvözlettel: Garamond vita 2013. november 16., 20:17 (CET)

Oké! Vagy nyihao. Vagy ilyesmi. Köszi. Melyik kocsmafalon, úgy látom, több is van. (Közben kitaláltam: ha ilyen kis bizonytalan vagyok, hogy még ezt sen tudom, akkor a Kezdők Fala a jó, nyilván! :) )
A KNDK-ra tudnál valamit mondani, hogy keressek-e népgazdasági tervekről anyagot? (Mert pl. egy időben a kínaiak nem adtak ki statisztikákat, lehet, hogy É-Koreában is titkos, hogy mi a terv.) (Ha nem nagyon esélyes, én el vagyok nélküle is.) - Garamond vita 2013. november 18., 18:08 (CET)
Köszi! De ilyen egyszerűt Tőled nem kérdeztem volna, ezeket már begyűjtöttem. Fel is figyeltem rá, hogy most nem a 12. ötéves terv van ott, hanem a 12th Guideline - törtem is a fejem, hogy vajon hogy lehetne jól fordítani, hogy olyan legyen a szó hangulata magyarul, ahogyan a kínaiak gondolkodnak róla. Ha ők azt akarják kifejezni, hogy ez olyan, mint 2005-ig a terv, csak picit lazább, akkor "program". Ha azt akarják kifejezni, hogy ez nem terv, nem gyámkodni akarnak a gazdaság fölött, hanem csak távoli elvi irányítást gyakorolni, akkor "irányelv". (Majd megnézem Terebessnél a Mao-írásokat fordítási ötletért, abban vannak ilyen jó kis "útmutatás", meg hasonló kifejezések. :) ) Meg persze főleg utána kell olvasni.
Szóval egy betű különbséggel kíváncsiskodtam, nem KNK, hanem KDNK. De mondom, nem olyan fontos, egyelőre csak dátumokat vadászok, mert azok sincsenek meg. (Az egész en-Wiki nem tud a KGST-országok ötéves terveiről semmit, legalábbis címszavak nincsenek.) Tízezer üdv Garamond vita 2013. november 18., 23:42 (CET)
Jó, köszönöm, majd felveszem a kapcsolatot. Egyelőre találtam egy "É-Korea ipara" cikket, amiben van pár szó a tervekről is és egy amerikai forrás. (http://countrystudies.us, Country Studies, Federal Research Division of the Library of Congress.) A tanácsod jó volt, Kocsmafalon felvetettem, és rögtön segítettek. Garamond vita 2013. november 22., 14:51 (CET)

Fájl:Alapvonas.pngSzerkesztés

Szia! A fenti kép kapcsán a feltöltő jelezte, hogy ezt a japán betűt az internetről szedte, de a feliratokat maga készítette hozzá. Ez így rendben van? Ha igen, hogyan töltse ki az összefoglalót? Előre is köszönöm a választ. --Regasterios vita 2013. november 16., 23:48 (CET)

Douglas SirkSzerkesztés

Szia!


A rendező vallomásai a munkájáról miért nem szerepelhetnek a szócikkben? --Vékony Gábor vita 2013. november 17., 16:12 (CET)

Re: OrszágrészSzerkesztés

Annyonghasimnikka?

Meg a gyanu is rosszul esik, egyaltalan nem akartam bele semmilyen politikai hitvallast vinni.

Ugyanakkor Korea igy onmagaban egy osszetartozo orszag volt. Es napjainkban pedig egyik fele sem reprezentalhatja az egyseges orszagot, ebben szerintem egyetertunk. Valoban ket fuggetlen allam van a hajdani orszag teruleten, es a kettejuk hatarvonala Korea felenel huzodik. Ezen logika alapjan irtam, hogy orszagresz, de ha gondolod, javitsd at allamra, nekem ugy is megfelel.

Koszi azert hogy felhivtad ra a figyelmem, de megismetlem: semmilyen politikai toltete nem volt. Tovabbi jo szerkesztest :))

Oppashi Posta a frontról 2013. november 17., 22:44 (CET)

Ertem, de tovabbra is valtig allitom: nem politikai eszmeket terjesztek vele, csak egy kisse at akartam fogalmazni. Oszinten szolva nekem "ket allam" fedoneven is megfelel Eszak es Del, es amennyiben Neked ugy jobb, nyugodtan javitsd at :) (Mellesleg Vajdasag es Erdely tenyleg csupan ket hajdani tajegysege volt a Magyar Kiralysagnak, mig Eszakot es Delt ha osszeadjuk, megkapjuk a hajdani egesz Koreat.) Oppashi Posta a frontról 2013. november 18., 16:01 (CET)
Igazad van, korrigaltam. Oppashi Posta a frontról 2013. november 18., 16:40 (CET)

Kezdőlapra került érdekességSzerkesztés

Kedves Timi! Én is belekotnyeleskedtem a Kezdőlapra került érdekesség sablonok kirakásába. Remélem, nem okozok vele gondot neked, mert – későn – észrevettem, hogy te az évek szerinti bontás szerint dolgozol, én meg a táblázat szerint indultam el. Most már én is a te módszered szerint csinálom, a 2013-as évet, hátulról kezdve. Itt találtam a Sablon:Kezdőlap érdekességei/2013-48-2-es csomagot (még nem került ki), ami teljesen hibás, a két középső kérdés például sehol nem szerepel a WP-ban. Én nem tudom, mit kell csinálni vele. Megnéznéd? (Ha egyébként a munkálkodásom belezavar a tiedbe, szólj, és akkor abbahagyom.) Üdv  … szalax üzenő 2013. november 19., 11:53 (CET)

KöszönömSzerkesztés

Kedves Timi! Köszönöm a segítséget a Sistar cikkhez. Teljesen kezdő vagyok. Ő az első cikkem. Úgy mindennel megszenvedtem eddig. Iskolai feladatként kaptuk, így amiket írtál majd javítom, amint tudom, de két oldalról kapom az infókat. :) A fellépésekhez csak fellépéseket találok forrásként... Maradhat forrás megemlítése nélkül, vagy mindenképpen kutassak valami cikk után? Igyekszem rájönni a helyes átírásokra! Meg kell még szoknom... egy ideje tanulok koreaiul, de az angol átírás, amit a koreai tanárom használ átírás is teljesen különbözik... így automatikusan alkalmazom a tanultakat, de igyekszem odafigyelni. Szp0015Jura 2013. 11. 20. Beszéltem tanárommal, aki szintén egy főszerkesztő itt a wikipédián. Hivatkoztam az angol wikipediára, így már nincs az, hogy hiányzik bárhol is a forráshivatkozás.^^ Szp0015Jura 2013. 11. 21. Kijavítom, nem főszerkesztő, hanem ugyanolyan ellenőrző, mint te. :)

re: Sablon:Kezdőlap érdekességei/2013-48-2Szerkesztés

Szia! A tárgyi sablont illetve a kapcsolódó cikkeket és cikkrészeket javítottam illetve pótoltam amennyire tudtam. Ez volt az első érdekességek sablonom és csak ma olvastam az általad említett tudnivalókat. Szalaxnak is írtam, hogy nézze meg és ha gondoljátok javítsátok vagy töröljétek. Üdv. -- ato vita 2013. november 20., 00:25 (CET)

Re: Sablon:Televíziós műsor infoboxSzerkesztés

Köszönöm a jelzést. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. november 25., 15:07 (CET)

Kezdőlap érdekességek, Vita:Középkori arab tudománySzerkesztés

Szia!

Légy szíves korrigáld a Firnászra vonatkozó szöveg tartalmát, mert korábban parázs vita lett belőle (én gerjesztettem, de már nyugvópontra jutott azóta), és a cikk szövegében a "10 percig vitorlázott" rész már nem szerepel, mivel az fizikailag lehetetlen azzal a "felszereléssel". Helyette az áll, hogy "leugrott egy toronyból", ami jobban megfelel a valóságnak. Nála vagy az elszántságot és vakmerőséget lehet kiemelni, vagy azt, hogy "ezért arab körökben a repülés előfutárának tekintik". Előre is köszönöm megértésedet. misibacsi*üzenet 2013. november 25., 16:50 (CET)

Ez a konkrét példa egy érdekes kérdést vett fel a sablonnal kapcsolatban. Mi legyen az olyan érdekességekkel, ami anno hibásan jelent meg, de azóta korrigáltuk már? (Ott volt nem rég Kölcsey esete, igaz őt menet közben korrigáltuk). Egyrészt igaz, hogy így jelent meg akkoriban, de talán nem szerencsés ezt reklámozni vagy azt a benyomást kelteni, hogy még mindig rosszul tudjuk. Talán kellene egy plusz opcionális tétel a sablonban, amivel jelölni lehetne az ilyen eseteket? Csak egy ötlet persze. Amúgy van az az érzésem, hogy Misibácsi azért téged kért a módosításra, mert anno a vita részese volt és így nem szívesen piszkálja. Meg is értem ha így van és jobb ha semleges fél írja át. --Szente vita 2013. november 26., 00:27 (CET)

Nézd, nem érthetek minden témához, ha a kezdőlapi sablonban nem lett kijavítva (márpedig ezek szerint nem lett), akkor honnan kéne bárkinek tudnia, hogy az érdekesség hibás volt? Én nem a táblázat alapján megyek, hanem a kezdőlapi sablonok alapján, tehát a vitalapi sablonba az kerül, ami a kezdőlapon effektíve megjelent, a kezdőlap ezeket a sablonokat hőzza be. Ha itt nem javította senki, az ne haragudjatok, de nem az én saram. Felesleges a sablont ilyenekkel bonyolítani, egyszerűen javítani kell benne (meg a kezdőlapi sablonban) és csókolom... Xiaolong   Üzenő 2013. november 26., 09:21 (CET)

Félre érted a szándékom. Az én javaslatom általános, nem csak erről az esetről szól. Nyilván nem feltétlen fogja tudni a sablon kihelyezője hogy hibás volt a szöveg, mert ezt utólag nem módosítjuk le. Viszont, amikor így kihelyezitek a vitalapra, akkor jó eséllyel a figyelő listáján lesz olyan valakinek, aki viszont tudja. Így lehetővé kell tenni, hogy (a Wikipédia érdekébe) jelezhessék a problémát. Nem túl bonyolult dologra gondoltam, csak legyen a sablonnak plusz egy paramétere. Ha oda beírnak pl. egy egyest, akkor megjelenik egy olyan szöveg, hogy "Az érdekesség alapját szolgáltató tartalmat időközben átírták vagy eltávolították a szócikkből!" Ez pirossal jelenne meg az adott érdekesség alatt a sablonban. Ez egy olyan probléma amivel foglalkozni kell. --Szente vita 2013. november 26., 13:08 (CET)
szerintem meg fölösleges bonyolítása az egésznek. A sablon célja, hogy látható legyen milyen érdekesség ment ki a szócikkből, hogy ne legyenek duplikátumok, pláne ne mondjuk pár hé különbséggel a kezdőlapon. Ennyi. A hibásan megjelentet ki kell javítani a sablonban és kész. A túladminisztrálás, és a hatvanmillió lábjegyzet semmivel sem fogja használhatóbbá tenni a dolgokat. Xiaolong   Üzenő 2013. november 26., 13:20 (CET)
Timis +1. Nem akarnám újra kezdeni a vitát, amit már oly nagy sikerrel lezártunk mindenki megelégedésére, csak a tények kedvéért, az inkriminált érdekesség Firnásszal kapcsolatban nem volt hibás, tökéletesen fedte az érdekességekkel kapcsolatos elvárásokat, azazhogy forrással alátámasztott érdekesség legyen a szöveg. Firnász esete forrással alátámasztott volt, az egy más kérdés, hogy Misibácsi és Szente szerint a forrás nem mondott igazat, mert az adott dolog nem valósítható meg a tudomány mai állása szerint. Azt ugye mégsem írhatjuk le, hogy "egy autentikusnak vélt forrás szerint Firnász tíz percig repdesett, bár Misibácsi és Szente szerkesztők szerint ez nem lehetséges". Egyébként meg a dolog roppant egyszerű, ha bárki úgy gondolja, hogy a kezdőlapi érdekesség nem érdekesség, törölje onnan, vagy írja át a helyes változatra. Főleg akkor, ha a cikkben a szöveg már megváltozott. Ogodej   vitalap 2013. november 26., 13:26 (CET)
A sablonban levő szöveget korrigáltam erre:…Abbász ibn Firnász középkori arab tudós 860 körül fából, tollból repülőeszközt készített, amellyel repülést kísérelt meg Córdoba közelében.. Egyúttal a vitalapon megjegyzést írtam a sablonhoz. Remélem, ez így már mindenkinek megfelelő. Ogodej   vitalap 2013. november 26., 16:23 (CET)

Re: kategóriákSzerkesztés

Na így már mindjárt más, hogy tisztességesen indoklást kaptam róla, teljesen érhető, hogy így akkor fölösleges már, úgyhogy nyugodtan csináld meg így, ahogy ötletezted. Köszönöm a választ, kedves voltál Teemeah. :)

--Vakondka vita 2013. november 26., 18:36 (CET)

műfajokSzerkesztés

Annyit elmondok, hogy csak olyan szót, aminek semmi köze a műfajhoz, önmagában olyant soha napján délután akarom betenni a műfaj paramétere mögé. Régebben tettem be, úgy hogy elválasztva, de tettem hozzá igazi műfajokat is. Az mindenképp zavart, ha önmagában csak nem műfaj volt. Aztán utána nem használtam mást, csak olyant ami műfaj, bár azt meg minden külföldi helyen is máshogy van. Arra gondoltál, hogy ha én beteszem a jót pl. kaland, vígjáték még máshol az anonok fognak olyant bele tenni, ami nem oda tartozik pl. animáció?

Akkor ezt a műfajozást inkább most hagyjuk. A fő országos kategóriát meg neked levettem, ahol ő ez az anon elfelejtette, egy két helyen levettem, ahol nem jártál, remélem azért erre nem vagy mérges, most neked próbáltam segíteni.

--Vakondka vita 2013. november 26., 18:57 (CET)

két felhasználó névSzerkesztés

Xiaolong és Teemeah mindkét felhasználó név a tied? Mert úgy láttam mind a kettő te vagy. Ez rám persze nem tartozik, csak érdekes volt, mert nekem csak egy van meg általában a legtöbb felhasználónak. Oké értettem.

Hogy ne kelljen annyi új szakaszt nyitnom, még ide hozzá írom. Kicsit kellemetlen, hogy bizonyos felhasználók, sokszor anonok gyorsan szerkesztenek és nem kommunikálnak vitalapon. Emiatt kissé nehéz utánuk menni. :)

--Vakondka vita 2013. november 26., 21:08 (CET)

Re:WikiszülinapSzerkesztés

Köszönöm a köszöntőt, meg a sütit is! :) Üdv  … szalax üzenő 2013. november 26., 21:45 (CET)

Blogírások, televízió, rádióSzerkesztés

Ezt a két írást olvastad: Csodálatos mandarinátírás-kapcsoló a magyar Wikipédiába, A dél-koreai irredentizmus komikus kis szigetecskéi?

Egyébként pedig, ühüm, ühüm, 1952-ben nem létezett szerintem még magyar televíziós műsor, úgyhogy elég nehéz lesz 1952-es kategóriába magyar televíziós műsort sorolnod. A magyar televíziózás első próbaadása - de az is próbaadás - 1954-ben volt. A rendszeres próbaadás sugárzása pedig 1957-ben kezdődött.

Azért sajnálom, hogy a vizuális műsorokhoz (mozi, televízió) képest kevés rádióműsornak van szócikke (32-t számoltam össze) a magyar Wikipédiában. Tényleg a távol-keleti országok (pl. Korea esetében) vagy Törökország rádiózásának, rádióműsorainak voltak/vannak magyar vonatkozásai? Apród vita 2013. november 27., 18:58 (CET)

Csak mert ezt írtad: lehet, hogy mondjuk 1952-ben csak egy magyar televíziós sorozat létezett,. Ezt másképp nem tudtam értelmezni, csak tévedésként (Amerikáról ebben a tagmondatban szó sincs, de sebaj). Apród vita 2013. november 27., 19:41 (CET)

Ugyanaz. Jó éjt! Apród vita 2013. november 27., 20:14 (CET)

A semmi közepén (sorozat) - törölveSzerkesztés

Szia! Szeretném megtudni, hogy miért törölted ki ezt a szócikket? Üdv! Cakesam

Tessék, egy cica!Szerkesztés

A sok évszámos televíziós kategóriák létrehozásáért, jutalmad egy szép cica.

Vakondka vita 2013. november 28., 16:55 (CET)

Amerika és AngliaSzerkesztés

Szia Teemeah!

Egyszer valami miatt én tévesztettem el egy cikkben az egyesült királyságokat az egyesült államokkal, tán az United Kingdomot félre néztem United Statesnek egy oldalon, azt el lettek felejtve ki javítani, ó ezer bocsánat, ne haragudjatok. :(

--Vakondka vita 2013. november 28., 17:30 (CET)

Ha megköszönted, szívesen.

--Vakondka vita 2013. november 29., 17:50 (CET)

Vicces fickó?!Szerkesztés

Kedves Teemeah!

Függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiról van szó, szorulhatna beléd annyi ha nem is tisztelet, de kegyelet egy ismeretlen elhunyt személlyel kapcsolatban, hogy nem nevezed "vicces fickónak". Az megint más dolog, hogy mit gondolsz a férfiak és nők egymás közti kapcsolatrendszeréről egy társadalmon belül, de ettől még a "vicces fickó" kifejezést elhagyhattad volna: Szong Dzsegi. Ártott neked személyesen vagy közvetve? Bocs. És mindezt nem azért mondom, mert te nő vagy és én férfi, hanem azért mert ő is ember volt. Apród vita 2013. november 29., 02:09 (CET)

Re: érdekességekSzerkesztés

Szia! Nyilván olvastad a korábbi válaszomat kicsit feljebb a vitalapodon és bíztál benne, hogy Szalax minden kritériumot ellenőrzött. Mint írtam először írtam a kezdőlapra és bevallom nem olvastam el az összes kapcsolódó cikket és procedúrát. Sajnálom, ha ezzel fejfájást okoztam. Másodszor már biztos jobban fog menni. -- ato vita 2013. november 29., 12:14 (CET)

Váczi JánosSzerkesztés

Ûdv, Teemeah, végre egy régi név, hogy vagy? Egy szívességet szeretnék kérni tőled. Megtennéd, hogy jóváhagyod a legutolsó szerkesztésemet a Vàczi János cikkben? A képet tettem vissza, amit a Commonsban töröltek, és nem vettem észre. Mellesleg nem tudod, ha írott engedélyem van a fotó szerzőjétól, azt el kell küldene, valahova? Most nem a Commonsben töltöttem fel, hanem helyben. A legjobbakat, --Korovioff vita 2013. november 29., 17:33 (CET)

Tessék egy süti!Szerkesztés

  Az országos feljavításokért, pedig kapsz egy kis sütit, a sok munka utáni frissítőnek. Vakondka vita 2013. november 29., 18:04 (CET)

eoldal.huSzerkesztés

Nekem fogalmam sincs, mik ezek az oldalak. Bjuszti szerintem bőven tud hozni japán forrásokat is, ha muszáj. --Pagonyfoxhole 2013. november 29., 20:25 (CET)

Bálint András (színész) portréjaSzerkesztés

Köszönöm a tájékoztatást. Nem tudtam a fejleményekről. További szép estét kívánok! --Kispados vita 2013. december 1., 19:09 (CET)

Global FrequencySzerkesztés

Szia! A Global Frequency (pilot) a Kategória:Befejezetlen tévésorozatokban volt. (Ezzel nincs gond?) Ami jó is, hisz annak készült. Vagy nem? A pilotok eredetileg televíziós sorozatok első próbarésze, tehát feltételezhető, hogy ha csak a pilot van akkor sem igazán film, vagy tévéfilm. Mert sorozatnak indult (volna), nem filmnek. Mert egy filmnek van eleje és vége. Itt pedig szigorúan véve a történet vége a sorozat végén lett volna. De lehet rosszul tudom.

Mindenesetre úgy vélem a pilotok, befejezetlen film és televíziós alkotások számára talán külön kategóriát kellene létrehozni. Üdv: Viloris Üzenj! 2013. december 2., 16:21 (CET)

Re: HíradósokSzerkesztés

Azért, mert televíziós sorozaton kívül más nincs ezen a címen, ezért azt felesleges lenne egyértelműsíteni, viszont televíziós sorozatból kettő is van ezen a címen, amik között viszont évszámokkal vagy országokkal szoktunk egyértelműsíteni. Az országok az azonos formátumú műsörök közt jellemzőek, nem ebben az esetben, így maradt az évszám. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. december 2., 17:21 (CET)

SzerkesztésSzerkesztés

Üdv!

Láttam beleírtál a próbalapomba...Köszi a bővítést!:D


Amit válasznak írtál...nem igazán világos..

--Jani47 vita 2013. december 3., 21:13 (CET)

Re: wikia.comSzerkesztés

Jó nem baj, akkor más oldalak alapján fogom, de eddig nem látszott a wikia oldalak nem megbízhatóak, miből lehet ellenőrizni, megbízható oldal vagy nem?

--Vakondka vita 2013. december 5., 17:25 (CET)

És neked miért kell azt hinned, azért hiszi valaki amerikainak mert angolul van a szöveg? Néz meg ezt az oldalt, mit ír az országra. http://m.tv.hir24.hu/musor.php?id=7528260

--Vakondka vita 2013. december 5., 17:31 (CET)

Nem csak onnan gyűjtünk információt, amit beteszünk, de mindegyiket nem tehetjük bele. Az országot én legalább is sohse teszem be még nem látok infót arról, azért meg ne engem hibáztassatok mert az oldalakon megtévesztettek, arról nem tehetek.

--Vakondka vita 2013. december 5., 17:33 (CET)

Amúgy ha az országra gondoltál engem nem a wikia.com tévesztett meg hanem az m.tv.hir24.hu oldal, nem feltétlenül azok között volt egy információ, amiket betettem, de egy szó híján, ahol kevés infó volt azt nem mindig tette be. Ők a hibásak akik az interneten összevissza írják az országokat én magamtól nem írom be vagy más írta be később vagy megtévesztettek valahonnan. Kérlek szépen ez esetben most tényleg ne haragudj rám, erről tényleg nem tehettem.

--Vakondka vita 2013. december 5., 17:48 (CET)

Bocsika ne haragudj, egyébként valahova hozzá akartam volna tenni utána mikor csináltam, csak elfelejtettem hozzátenni. De remélem, nem haragszol érte rám, hogy hibás volt az ország. :I

--Vakondka vita 2013. december 5., 19:52 (CET)

kategóriák + SpongyabobSzerkesztés

Szia Teemeah!

Bocsi tegnap ha én se tűntem barátságosnak, kicsit felizgatott a dolog, hogy nehogy baj legyen belőle, hogy nem volt megbízható forrás. Majd, ahol nem voltak megbízható források olyan cikkekre, majd akkor visszatérek és keresek hozzájuk megbízhatót. Olyan sorozatnál ahol benne van rajzsorozat bábsorozat gyurmasorozat ott az animációs sorozat kategóriát már kivehetjük? Mert abból nyílnak ezek az alkategóriák. Meg olyan egy estésnél, ahol már benne van rajz, báb, gyurma ott is az animációs kategóriát már kivehetők? Abban is nyílik abból a többi alkategória. A Spongyabobnál meg nem kellett már semmilyen kategória sem, mert van már saját kategóriája?

--Vakondka vita 2013. december 6., 19:49 (CET)

Home Made AsiaSzerkesztés

Szia! Köszönöm a figyelmeztetést, nem reklámozásnak szántam a szócikket, igyekeztem minél objektívebben megközelíteni a témát. Ennek ellenére úgy gondolom, a Home Made Asia megfelel a kritériumoknak, mivel már egy kereskedelmi csatorna műsora korábban foglalkozott a csapattal, emellett egy cikk is megjelent róluk egy országos terjesztésű magazinban. Üdvözlettel: Bnathee

forrásSzerkesztés

Üdv!

Ha egy cikket saját szavaimmal írok le akkor milyen forrást jelöljek meg?

Konkrétan egy sorozat epizódlistája lenne. Címeket és leadási dátumokat angol wikiről szedem. A tartalmat meg saját szavaimmal írom meg.

--Jani47 vita 2013. december 7., 23:06 (CET)

Török városokSzerkesztés

Elpuhultál (vita | szerk. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerktárs sorra gyártja a török településes cikkeket. Nézz rájuk légy szíves, hogy érdemes-e megtartani őket, nincs-e bennük nagy hülyeség? Én elég gyatrának tartom őket... - Tündi vita 2013. december 10., 18:14 (CET)

Egy kis stroopwafel neked!Szerkesztés

  Segítésekért és nem élő források észrevételéért egy kis stroopwafet adok neked. Vakondka vita 2013. december 10., 19:55 (CET)

Kiszeng javításokSzerkesztés

Szia! Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! Nagyon hasznos információkat kaptam! Igazából még nincs kész a szöveg, már nem volt energiám a hivatkozásokat elkészíteni, viszont most orvoslom a problémát.:) A koreai átírásokban nem vagyok otthon, de most már úgy tűnhetek mint aki igen :D Még egyszer köszönöm! Mulu vita 2013. december 11., 06:14 (CET)

Szia! Ismét köszönöm a segítséget! Bevallom most egy kis segítségre lenne szükségem...:D Megpróbáltam jegyzetet készíteni a leírtak alapján, de akárhogyan próbáltam nem úgy sikeredett, ahogy kellett volna. A mondat végén a hivatkozás száma helyett ez szerepel: Sablon:Ref. Próbálkoztam sok dologgal, de semmi. Megpróbáltam az angol verzióból lelesni a mikéntjét de így sem. Te már tapasztalt szemmel látod mit szúrtam el:D , ha tudnál tanácsot adni, megköszönném :D. Ne haragudj, hogy így zargatlak! üdv Mulu vita 2013. december 11., 10:13 (CET)

Gyereknevelés JapánbanSzerkesztés

A Gyereknevelés Japánban szócikk csakugyan az én egyik tanítványomé. Sajnos menthetetlen. Tegyétek, amit tenni kell, ő már nem fog ezzel bajlódni. Szerencsére ötven másik hellyel-közel vállalható cikket hozott össze. --Tao Kai 陶凯  vita 2013. december 12., 09:31 (CET)

Kiszeng forrásokSzerkesztés

Szia! koszonom tényleg a segitsegedet! Kedves, hogy saját idodet nem kimelve besegitettel a cikk irásába! Egyedul nem ment volna...:D Ezer hála! udv --Mulu vita 2013. december 12., 10:37 (CET)

Re:ÉvszámokSzerkesztés

Szia! Rendben, ma is tanultam valamit. Üdv: Oppashi Ide írj! 2013. december 13., 14:19 (CET)

Re:ÉrdekességekSzerkesztés

Szia! Megtörtént, kissé előre dolgoztam, de figyeltem! :)  … szalax üzenő 2013. december 13., 21:52 (CET)

Ankaraspor AŞ szócikkben archiválásSzerkesztés

Az általad évekkel ezelőtt készített Ankaraspor AŞ szócikk További információk szakaszában a Ankaraspor AŞ hivatalos honlapját Ankaraspor AŞ archivált honlapjára változtattam, mert már az eredeti forrás nem volt elérhető. Tudtál volna jobb megoldást? Apród vita 2013. december 14., 19:11 (CET)

Cikk kéréseSzerkesztés

Most már ígérd meg, hogy április elsején írsz majd egy cikket Xiah Junsu fenekéről. Ezek után már muszáj :D Alensha 2013. december 15., 22:34 (CET)

hahaha, de jó vicc. --Livvyfan vita 2013. december 15., 23:35 (CET)

Kiemelési javaslatSzerkesztés

Szia! Megköszönném, ha elolvasnád a Debreceni Református Kollégium szócikket és szavaznál itt, hogy érdemesnek tartod-e a kiemelésre. Üdv. Ercsaba74 vita 2013. december 16., 18:33 (CET)

Semmi gond! Megvan a kellő szavazat mindenhol, ha minden igaz... :) Ercsaba74 vita 2013. december 17., 11:53 (CET)

Re: Koreai NépköztársaságSzerkesztés

Szia! :) Tudom, bocsi, csak siettem >.< Oppashi Ide írj! 2013. december 16., 19:16 (CET)

TVXQ a kezdőlaponSzerkesztés

Kedves Teemeah! Nem merényletnek szántam, csupán a 475. évfordulós Debreceni Református Kollégiumnak kerestünk méltó helyet. A te TVXQ cikkednek Dél-Korea alapításának napját találtam megfelelőnek, ezért áttettem oda. Andrew69.   2013. december 18., 11:52 (CET)

Bármikor ki lehet tenni, de két dolog is köti oda, az egyik a mostani ünnepségsorozat, mely a 475. évhez köti és ez 2013 (sajnos most lett csak kiemelt a cikk, mert talán akkor mehetett volna előbb is) és még Bocskai István születésnapja, ami december 29. Andrew69.   2013. december 18., 13:25 (CET)

Azért szóltam, hogy ne legyen sértődés, mert nem ez volt a célom és tényleg elnézést ha ezzel kellemetlenséget okoztam. Csak úgy éreztem, hogy történelmi jelentősége és magyar aktualitása miatt még ez évben meg kell jelentetni ezt az egyébként nagy hiányt pótló végre kiemelté vált cikket. Andrew69.   2013. december 18., 14:10 (CET)

SzülinapSzerkesztés

Szia! Valamelyik kocsmafalon elszóltad magad, hogy 20-án születésnapod van. Isten éltessen egészségben, boldogságban! Wikizoli vita 2013. december 19., 23:34 (CET)

Karácsony SzilveszterSzerkesztés

 
Kellemes ünnepeket és élményekben gazdag új évet kívánok!-Történelem pWas gibt's Neues? 2013. december 23., 18:28 (CET)
 
Boldog karácsonyt és örömökben gazdag, szerencsés Új Évet és sok-sok szerkesztést kívánok! Szeretettel:Kossuthzsuzsa vita 2013. december 23., 16:15 (CET)

Szia Teemeah!

Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 11:15 (CET)

Csatlakozom én is a felettem szólóhoz! :) Ercsaba74 vita 2013. december 20., 14:35 (CET)

Kedves Teemeah, kellemes ünnepeket, boldog új évet, a Wikipédián sikeres szerkesztéseket kívánok.--Elkágyé vita 2013. december 20., 15:42 (CET)

Re: Fájl:Csang Szongthek a bíróságon.jpgSzerkesztés

Rendben, bár ha jól emlékszem, a TV-ben is bemutatták. De akkor sztornó :) Kérjek tőlük engedélyt? Oppashi Ide írj! 2013. december 21., 13:21 (CET)

Tehát azt mondod, ne is próbálkozzak? Oppashi Ide írj! 2013. december 21., 13:25 (CET)

KépekSzerkesztés

Szeretném megkérdezni hogy a Koreai Központi Televízió szócikkben található képek jogilag rendben vannak-e :) Inkább most tudjam meg azt is, ha azok is jogsértőek. Oppashi Ide írj! 2013. december 21., 13:58 (CET)

KépSzerkesztés

Szia! A kép miért lenne jogsértő (ott van a kép balfelső sarkában a logó egy bizonyos része, jól látható)? Az pedig más dolog, hogy egy tv-felvételből a Reuters kivág egy képet és azt sajátjaként kezeli......Történelem pWas gibt's Neues? 2013. december 21., 14:07 (CET)

Hasonlóan amikor a Yonhap az északi fotót sajátjaként kezeli... Oppashi Ide írj! 2013. december 21., 14:42 (CET)

KöszöntőSzerkesztés

Kedves Teemeah! Nagyon köszönöm! (Utólag olvastam a visszajelzést is:)) Köszönöm szépen a lehetőséget, ezúton kívánok Nagyon Boldog Karácsonyt! --Bcsistvan vita 2013. december 24., 12:44 (CET)

Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! Szalakóta vita 2013. december 24., 19:25 (CET)

Re: Borítókról készült fényképekSzerkesztés

Tudtam, hogy nem szabályos :). Kiszedtem az érintett képeket.  … szalax üzenő 2013. december 25., 19:32 (CET)

KöszöntésSzerkesztés

 
tűzijáték Budapesten

Boldog Újévet kívánok Néked, Kedves Teemeah/vitalap2013!

User:Pepo41

YardımSzerkesztés

Selamlar. Öncelikle Türkçe yazdığım için kusura bakmayın, bir kelime dahi Macarca bilmiyorum :) Türkçe Vikipedi'deki I. Süleyman maddesini geliştirirken bir noktada yardıma ihtiyaç duydum da, Macarca ve Türkçe bilen biri olduğunuzdan yardımcı olabileceğinizi düşündüm. Kullandığım kaynaktan, Alman Seferi sırasında "Sikloş, Papoçe, Sopron, Gradcaş, Pojega, Zaçesne, Nemçe ve Podgrad kaleleri ele geçirilirken; Podgogonce ve Zagreb beyleri de kalelerinin anahtarlarını göndererek bağlılıklarını bildirdi" gibi bir çıkarım yaptım. Sikloş=Siklós, Sopron zaten aynı, Pojega=Požega, Zaçesne=Cernik, Brod-Posavina ve Zagreb zaten aynı. Geri kalan yerleşim yerlerinin günümüzdeki adlarını bulamadım, yardımcı olabilir misiniz? Papoçe'nin Pápoc olma ihtimali var; ancak ben kaynaklarda 1532 yılında Türkler tarafından alındığına dair bir veriye rastlayamadım. Pápocs olabilir belki ama maddeden bir şey anlayamıyorum. Burada da bu isimlerin sözde İngilizcesi kullanılmış, belki yardımı dokunur.--Rapsar vita 2013. december 30., 18:56 (CET)

Şuralarda falan yazıyordur belki ama anlamıyorum ki :)--Rapsar vita 2013. december 30., 19:03 (CET)
Merhaba. Pápocs olmayacak sanirim, maddeye göre kalesi yokmus. Palota_ostroma_(1533): bu kale Várpalota'da idir. Daha yardimci olamam maalesef, Türkce isimlerden Macarcayi tahmin etmek cok zor, ve benim bu konuda kitaplarim bile yok. Forumda sorabilirim, belki bilen arkadaslar olur. Xiaolong   Üzenő 2013. december 30., 19:48 (CET)
Vallahi benim yazdıklarımı çevirip sorabilirsen iyi olur. Hepsi Macaristan sınırlarında değil sanırım, Slovenya, Hırvatistan'da falan da olabilirler ama yakın coğrafyalar bunlar. Teşekkür ederim.--Rapsar vita 2013. december 30., 19:56 (CET)
Burada 1532 yılında Türklerin Podgrad'dan sonra Maribor tarafına gittiği yazıyor. Kőszeg kuşatması yapıldığına göre aynı zamanda, Podgrad'ın Kőszeg ile Maribor arasında olması lazım. Maribor ve Kőszeg haritaları arasındaki Podgrad burası :)--Rapsar vita 2013. december 30., 20:20 (CET)
Sopron, Macaristan'daki Sopron değil, Hırvatistan'daki Šopron olmalı sanırım. Sopron maddesinde Türk işgaline rastlamamıştım+Šopron'un konumuna bakınca buranın alınmış olması daha mantıklı. Koskoca ülkeyi baştan sona katetmek yerine hemen yanı başındaki kaleyi almak daha akla yatkın :) Macarca Viki olmasa bunu anlayamayacaktım, madde bir burada bir de Slovence de var :)--Rapsar vita 2013. december 30., 20:45 (CET)
Bir cevap gelmiş ama anlayamıyorum. Benim sonradan yazdıklarımı onlarla, onların yazdıklarını da benimle paylaşabilir misiniz? Meşgul ettim biraz ama...--Rapsar vita 2013. december 30., 20:56 (CET)
Babócsa vára, Gradići, Nemcse olabilir bunlar. Ama kimse emin degil... Xiaolong   Üzenő 2013. december 30., 22:06 (CET)


Kedves Teemeah/vitalap2013!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület