Főmenü megnyitása

A sorrendben 4. wikimedia meeting 2015 szeptember 10 és 13 között Voore-ban egy vendégházban került megrendezésre Tartutól 40 km-re. 32 országból ÷ WMF részéról kb. 70 fő vett részt. A szállás és az utazás kiválóan volt megszervezve. Miután a vendégház a világ végén volt a résztvevők egyetlen lehetősége a programban való részvétel volt. Kulturális eseményként a vendéglátók észt népzenei estet tartottak és természetesen volt szauna. A program rendkívül zsúfolt volt. Az étkezési szüneteket kivéve minden nap reggel 9:30 tól este 10-ig tartott a program nagy részt két szekcióban. Ennek az oka az volt, hogy a fejlődésük extenzív szakaszában lévő „kis” wikipédiáknak rengeteg mondanivalója volt zömmel olyan sikersztori amit a magyar Wikipédia is megélt 4-5 évvel ezelőtt. Sikeres szócikkíró verseny, wikitábor, fotótúra etc. Ennek megfelelően minden előadáson nem lehetett részt venni bár sokszor volt amikor mind a két szekció érdekelt, de Balázzsal osztozkodtunk, hogy ki hova megy. A teljes programot dokumentáció elérhető az etherpadon (https://etherpad.wikimedia.org/p/ceem2015) így mindenki utána olvashat az előadásoknak és az elhangzott kérdéseknek megjegyzéseknek.

State of the movementSzerkesztés

Első nap az alapítvány képviselői Asaf Bartov és Anna Koval tartott előadást a Wikipédia mozgalom helyzetéről. Asaf jó amerikai módra a „God, bad, & ugly” cimmel látta el előadását.

  • Jó → az együttműködés a világ wikipédistái és wikimédistái közt. Jó a fejlettség, a felfogás, a fegyelmezettség, a változatosság, a lehetőségek, a részvétel (a világ több részén valózatlanul nő a szerkesztők száma míg a kritikus nyelvekben is csökkenni látszik a fogyás), jók a rendelkezésre álló anyagi és technikai eszközök is.
  • Rosz → Az egyre jobban növekvő kapacitás szakadék (a gazdag wikimédiák egyre gazdagabbak a szegények egyre szegényebbek!). Kevés a szakember és ezért sokszor újra felfedeznek már régen megvalósított eszközöket (tools). Az alapítványi munkában nem vesz részt a közösség. A kérdésfelvetésekkel (RFC-k) kapcsolatos aktivitás szinte nulla.
  • Borzasztó (ugly) → Az új szerkesztők üldözése („newbie biting”). Ez senkinek és semmilyen formában nem tolerálható. Egyre gyakoribb a próbálkozás politikai befolyásolásra. Az alapítvány nem képes közel kerülni az egyesületekhez és a wikipédisták nem kommunikálnak megfelelő intenzitással az alapítvánnyal.

Anna a sikereket sorolta:

  • CEE Spring 27 ország 2838 szócikk 3,3 Mbyte content,
  • CEE Wikicamp,
  • 100 Wikidays 83 résztvevő 20 túlélő 3340 szócikk (Közöttük Tímea. Legyünk büszkék rá!),
  • Wiki Loves Everything egyre sikeresebb fotópályázatok,
  • 21 sikeres oktatási projekt,
  • 5 területi szervezet (Wikiarabia, ESEA (East and South East - Ázsia), IBEROCOOP, Wiki indaba (Afrika), CEE)

Amit kihagytam (Balázs biztos ír róla)Szerkesztés

Technikai eszközök. Nemek közötti szakadék (Gender gap). Határokon átnyúló együttműködések. Egyesületek menedzselésnek módszerei (Good practices in chapter management). Adománygyűjtés (Funding)

A (számomra) legérdekesebb előadásokSzerkesztés

Dimitar Dimitrov: 50 First Dates: Relationship building with decision makers. (Hogyan kezeld a magukat nagyon fontos embernek tartó személyeket)Szerkesztés

Dimi aki sajtósként dolgozik az Európa parlamentben az ott szerzett tapasztalatai alapján beszélt arról, hogy hogyan lehet becserkészni egy-egy politikust. Az előadásban az általános de nem mellékes tanácsok (ne késs, légy rendesen felöltözve, lény pozitív) mellett sok jó ötletet megszívlelendő tanácsot adott. 20 telefon többet ér mint 200 elektronikus levél légy érdekes, a szaktudás unalmas, a hit kínos előre írd össze a lehetséges ellenvetéseket „hand outot” (leírt anyagot) csak a megbeszélés végén adj a partnerednek beszéltesd a partneredet legyen víziód tudd, hogy kivel kell beszélni (melyik beosztottal) készülj idézetekkel hogy hirtelen csak a leglényegesebbeket említsem.

Natalia Szafran-Kozakowska és Krzysztof Machocki:Throw them something fresher: how to survive a media crisis. (Hogyan éljünk túl egy média krízist.)Szerkesztés

Az előadók a Lengyel Wikimédia egyesület két fizetett kommunikációs alkalmazottja (A WMPL-nek 5 fizetett alkalmazottja van.) Előadásukban két a lengyel wikipédia közelmúltbeli kríziséről és annak megoldásáról beszéltek. Az egyik eset Tomasz Lis sajtómágnásról szóló szócikk vandalizálása volt. A Tomasz Lis-ről szóló szócikkbe sértő szöveg került be ami mintegy 4 és fél órán át volt elérhető. Tomasz Lis ennek következtében sajtókapcsolatait kihasználva általános támadást intézett a Wikipdiával szemben.

A másik eset egy rendszeresen visszatérő vandál kitiltásával kapcsolatos sajtó polémia volt. Az illető a Orange szolgáltatásait használta. Miután a WMPL sokszori megkeresésére sem volt hajlandó fellépni az Orange kénytelenek voltak közel 500000 ip-címre globális blokkot kiadni. Ez szintén komoly médiavisszhanggal járt. Az előadás a konkrét lépésekre is kitért, de a legfontosabb tanulság, hogy a hasonló esetek kezelésére a lengyel egyesület általános eljárásrendet – protokollt – dolgozott ki, hogy a fentihez hasonló esetekben kinek mit kell tennie. Ezt nagyon fontosnak tartják, mert egy, a legnagyobb jóindulattal eljáró, ösztönösen cselekvő, adminisztrátor szerencsétlen esetben növelheti a károkat.

Susanna Mkrtchyan & David Saroyan: How to organize a WikCamp in another country. WikiCamp in Lebanon (Hogyan szervezzünk Wikitábort középiskolásoknak)Szerkesztés

A számomra legérdekesebb és legelgondolkoztatóbb előadás az örmény chapter részéről hangzott el. Az egyik előadó a táborok fő szervezője egy középiskolai tanárnő. A magyarországi Erzsébet táborokhoz hasonló nyári diáktáborok programjába vették bele a Wikipédia szerkesztését mint foglalkozást. 2015-ben 4 ilyen tábort rendeztek Örményországban és egyet Libanonban ahol örmény anyanyelvű szíriai menekült gyerekeket táboroztattak. A Wikipédia szerkesztéséhez szükséges költségeket a WMF és a Goulbenkian alapítvány támogatta. A tábor programjában napi 2-3 órás foglalkozás volt ami a Wikipédia szerkesztéshez kapcsolódott. Érdemes megnézni a következő videót: https://www.youtube.com/watch?v=12g9645x6gA A főszervező a videó 48-49 másodpercében látható. A nyári tábor sport és egyéb tevékenységét jól kiegészíti a Wikipédiával való ismerkedés. Ilyen táborokat 2013-óta szerveznek és mivel több mint kétszeres a túljelentkezés a jelentkezőknél figyelembe veszik a Wikipédia szerkesztések számát és minőségét. A tanárnőt hallgatva és a videót nézve komolyan el töprengtem, hogy az egyébként a magyar Wikipédián aktív középiskolai tanár szerkesztők (tisztelet a kivételnék) miért rettegnek paranoiás módon attól, hogy kiderülhet, hogy szabad idejükben Wikipédiát szerkesztenek?

Egyéb témákSzerkesztés

A konferencia idejéből a legnagyobb rész a „hagyományos” tevékenységek területén folyó munkák, eredmények és ötletek ismertetésével telt el.

WikitáborokSzerkesztés

(https://etherpad.wikimedia.org/p/ceem2015_meetings) A legtöbb wikimédia egyesület szervez különféle találkozókat, táborokat, konferenciákat. Magát a szervezést illetöen sok újat nem hallottam. Néhány érdekesebb táborról röviden: Az osztrákok a Service Civil International (SCI) -lal („Nemzetközi civil szolgálat”?) együttműködve rendeztek két hetes nemzetközi tábort 15 (Ukrán, Szerb, Bolgár) résztvevővel. Az albánok 2015-ben másodszor rendezték meg az albán nyelven beszélők wikihétvégéjét albán mellet macedón, koszovói és szerbiai résztvevőkkel.

Szócikkíró versenyekSzerkesztés

(https://etherpad.wikimedia.org/p/ceem2015_articlecontests) A szervezési oldalt illetően itt sem mondtak sok újdonságot, igazából a témaválasztás sokszínűsége érdekes. Grúziában minden hónapban meghirdetik a hónap országa versenyt. Makedóniában (hozzánk hasonlóan) ad-hoc tematikus szócikkíró versenyeket szerveznek: (Pl. Nobel díjasok, Bizánci Birodalom). Ukránok, észtek a „CEE tavaszt” értékelték.

FotóversenyekSzerkesztés

(https://etherpad.wikimedia.org/p/ceem2015_photocontests) Szubjektív érzésem az volt, hogy a konferencián erről volt a legtöbb szó, mintha fontosabbá vált volna mint a cikkírás. A csehek médiagrant projektje azt célozza, hogy minden Cseh településről készüljenek fényképek. 2014-ben és 2015-ben 55 000 felvétel készült. Az Cseh egyesület utazási támogatást biztosít és szükség esetén felszerelést is kölcsönöz. Erre az egyesület 2014-ben 2500 eurót és 2015-ben szeptemberig 1100 eurót költöttek (0,14 euró/fénykép) Észtországban 2011 óta folyamatosan folyik a tudományos fotók versenye. Ennek kiterjesztéseként rendezik idén össze a Wiki Loves Science nemzetközi fotóversenyt. A lengyel wikimédia egyesület rendszeres fotóversenyeket rendez a Wiki Loves Everything mottóval. Ukrajnában és Lengyelországban is wikiexpedíciókat szerveznek az ország népművészetének és városainak lefényképezésére. Ehhez az egyesületek utazási és szállásköltség támogatást adnak.

Oktatási projektekSzerkesztés

(https://etherpad.wikimedia.org/p/ceem2015_education) Sokat beszéltek az úgynevezett oktatási programokról. Ezen a területen a legérdekesebb és legeredményesebb az örmény tapasztalat. Ismételten meggyőzött arról, hogy az iskolában csak belső oktató, tanár képes felkelteni a diákok érdeklődését a Wikipédia szerkesztési iránt. Egy jó tanár akinek tekintélye van aki szeretnek a tanítványai az csudákra képes. Kívülről jött ember számára reménytelen komoly eredményt elérni. Általában egyetemi-főiskolai környezetben, illetve középiskolákban. folynak oktatási projektek. Azokban az országokban ahol programok vezetői aktív oktatók, tanárok (Csehország, Szerbia, Észtország, Makedónia) fel tudnak mutatni sikereket is, bár a megmaradó szerkesztők száma még ezekben az országokban sem nagy. Szép korúak oktatásáról sajnos senki nem beszélt. A mi régiónkban még senki nem érte el nyugdíjas korosztályt, vagy ha meg is próbálta valaki sikertelen volt. Én másodszor vettem részt a CEE konferencián. 2012-hőz képest nagyon komoly fejlődést tapasztaltam. Mára minden kelet európai országban működik egyesület vagy szerkesztő csoport (user group). Mindenhol kiépültek a wikipédista közösségek amelyek egyre hatékonyabban szervezik programjaikat építik a közösséget.

Bpest. 2015.09.19.