'''Dolgos György''' ([[1922]]-) egy ismert a nyilas terrort túlélő személy.
== Gyerekkora ==
[[1922]]-ben Nagylábon született, egy ötgyermekes család legfiatalabb gyermekeként. Majd [[Korláthelmec]]re költöztek.

[[1934]]-ben családjával együtt csatlakozott Jehova Tanúi felekezetéhez.

[[1938]]-tól, az [[Bécsi döntések|Első Bécsi Döntés]] után üldözni kezdték a hit gyakorlóit Helmecen is.

== Megpróbáltatások ==
Amikor két társával – ''Csicsák Jóska'', ''Szmoják Lajos'' – megtagadták a katonai szolgálatot, a [[csendőr]]ök megkínozták, de nem volt hajlandó feladni vallásának előírásait.

[[1941]]-ben [[Debrecen]]be vitték, ahol három hónapig magánzárkán tartották fogva. A bíróság a leventeoktató és két másik a hamis vádakat alátámasztó tanú alapján foglalkozott az ügyével, de felmentést kapott. Az ügyész azonban a Budapesti kúria elé vitte az ügyét. A Budapesti [[toloncház]]ban tartották fogva a tárgyalás idejére. Megismerkedett magas rangú katonatisztekkel, értelmiségiekkel, politikai foglyokkal, de sok köztörvényessel is – köztük [[Lord Hampton]]nal, a debreceni cukorgyár főrészvényesével. 

Végül kedvezőtlen ítélet született és hatvan más Jehova Tanújával együtt a [[Kistarcsai Internáló Tábor]]ba szállították. Ekkor már [[csonttuberkulózis]]tól nagyon szenvedett. Itt került egy cellába [[Rajk László]]val, a későbbi [[belügyminiszter]]rel, akivel sokat beszélgetett és akitől [[francia nyelv]]et tanult. A [[marxizmus|marxista]] Rajk-ot nem tudta megtéríteni, de barátok lettek.

[[1944]]. [[március 15.|március 15-én]] a németek megszállták [[Budapest]]et; a tábort pedig a [[szlovákia]]i [[Garany]]ba egy gettóba költöztették, ahol a raboknak szembesülniük kellett a [[gestapo]] és a [[nyilasok]] terrorjával. A zsidó elítélteket hamarosan továbbszállították, Rajk László arra számítva, hogy hamarosan kivégzik, élelmiszeradagját Dolgos Györgynek adta, s végül csak az un. „keresztény internáltak” maradtak a gettóban.

Állapota miatt Dolgos Györgyöt átszállították a [[sárospatak]]i kórházba kezelésre. [[1944]]. [[október 22.|október 22-én]] haza engedték.

[[1944]]. [[október 24.|október 24-én]] Korláthelmecre bevonult az [[Szovjetunió|orosz]] hadsereg. A [[kommunizmus|kommunista]] uralom alatt szintén tiltott volt a [[vallásgyakorlás]].

== Munkája ==
Továbbra is gyakorolta vallását és polgári foglalkozása mellett terjesztette a hitet. 

Rajkot Jehova Tanúi küldöttsége felkereste, hogy engedélyezze nekik a működést. A küldöttség tagjai között többen is voltak, akik együtt raboskodtak Rajkkal Kistarcsán, köztük Konrád<!--???--> az országszolga. Azonban Rajk csak Dolgos György felől érdeklődött és a prédikálás engedélyezése terén elutasító volt.

Jehova Tanúi nyomást gyakoroltak Dolgosra, hogy ő írjon levelet az ügy érdekében, de a [[KGB]] folytonos zaklatásai és kihallgatásai miatt késlekedett ennek eleget tenni. Végül nem került sor a találkozóra, mivel [[1949]]. [[május 30.|május 30-án]] Rajk Lászlót letartóztatták, majd  egy [[kirakatper]] végén kivégezték.

A betegsége miatt hamar [[rokkantnyugdíjas]] lett és nem nősült meg.

Ma egy tanyán él.

== Lásd még ==
* [[Jehova Tanúi története]]
* [[Magyarországi Jehova Tanúi Egyház]]

== Külső hivatkozások ==
* [http://www.karpatok.uzhgorod.ua/hetilap/archivum/250szam/v5.jpg Dolgos György fényképe]

== forrás ==
* [http://www.karpatok.uzhgorod.ua/hetilap/archivum/250szam/v5.html Badó Zsolt cikke, Kárpátok hetilap]

{{portál|Második világháború|-}}

[[Kategória:Magyar keresztény egyházi személyek]]
[[Kategória:II. világháború]]