Koncepciós perek Magyarországon szerkesztés

Üdv!
Átneveztem a szócikkedet és elindítottam a következő szakaszról szóló szócikket is.
Ajánlom, hogy a koncepciós per szócikkben a magyarországi perekről csak a lényeg maradjon meg, az is röviden.

A Koncepciós per szócikkben inkább a külföldi vonatkozásokat lenne érdemes bővebben tárgyalni.

jó munkát.----Linkoman vita 2015. január 11., 23:33 (CET)Válasz

Pécsi Sahti per szerkesztés

Szia! Igen, rossz helyre hoztad létre, ugyanis a fő névtérbe került a szócikked allapként. Kezdőknél ez előfordul, nem olyan nagy probléma, csak mire rátaláltak a tapasztaltabb szerkesztők, már késznek tűnt, ezért történt, hogy átnevezték piszkozatról és így került a fő névtérbe rendes szócikként. Hadd magyarázzam el kicsit érthetőbben, mert biztos vagyok benne, hogy ez így még nem sokat mond. :) A Pécsi Sahti per a fő névtérben lévő szócikk, a Pécsi Sahti per/Piszkozat ennek az allapja, mivel ott a per jel a szócikknév után. Eredetileg a Szerkesztő:Grga/Piszkozat vagy Szerkesztő:Grga/próbalap vagy akár a Szerkesztő:Grga/Pécsi Sahti per lapon kellett volna elkezdened írni, mivel látod, az előtag a Szerkesztő:, ez jelenti azt, hogy a szerkesztői névtérben van a szócikk. Ha szeretnéd, visszaállítom a tartalmát, hogy át tudd emelni azokat a tartalmakat, amelyekre szükséged van, de miután ez megtörtént, a téves című szócikket törölnöm kell ismét. Üdv, nyiffi  üzenj! 2015. január 12., 10:02 (CET)Válasz

Közben visszaállítottam neked a kért piszkozatot, szólj rám, amikor végeztél, hogy törölhetem. Köszönöm és jó szerkesztést! nyiffi  üzenj! 2015. január 12., 10:04 (CET)Válasz
Szia! Kérlek, majd válaszolj a fentiekre, köszönöm! nyiffi  üzenj! 2015. január 14., 20:16 (CET)Válasz

@Nyiffi:Köszönöm az infót. Még van bajom. A Szerkesztő:Grga/Pécsi Sahti per oldalon írom a szócikket. Próbálnék forráshivatkozásokat betenni, de fölékurzorra nem működik a felugró buboréksúgó. Se [1] fel, se [2]+

  1. bármi
  2. bármi

sablonnal. Más wiki oldalnál működik, itt nem. A hibás hivatkozásokat megtalálod az oldalon. Mi a baj? Köszönöm szépen. --Grga vita 2015. január 16., 17:02 (CET)Válasz

Szia! Nekem a Látszer be van kapcsolva a beállítások között, ezért én látok felugró buboréksúgót (bár gyanítom, hogy nem azt, amire te gondolsz), illetve ha rákattintok a jegyzetre, fel- és leugrik. Pontosan melyiknél tapasztalod ezt a hibát? nyiffi  üzenj! 2015. január 18., 08:36 (CET)Válasz

Vitalapi válaszok szerkesztés

Szia! Igazából mindegy, hol válaszolsz, de értesítést csak akkor kapok, ha megjelölsz az üzenetben, vagy ha nekem írsz a saját vitalapomra. Ha szeretnél megjelölni, akkor a {{ping|Nyiffi}} karaktereket írd a válaszod elé és akkor kapok róla értesítést. Ugyanez más szerkesztőnévvel is működik természetesen. :) nyiffi  üzenj! 2015. január 16., 08:57 (CET)Válasz

Invitation szerkesztés

 
Thank you for using VisualEditor and sharing your ideas with the developers.

Hello, Grga,

The Editing team is asking very experienced editors like you for your help with VisualEditor. The team has a list of top-priority problems, but they also want to hear about small problems. These problems may make editing less fun, take too much of your time, or be as annoying as a paper cut. The Editing team wants to hear about and try to fix these small things, too. 

You can share your thoughts by clicking this link. You may respond to this quick, simple, anonymous survey in your own language. If you take the survey, then you agree your responses may be used in accordance with these terms. This survey is powered by Qualtrics and their use of your information is governed by their privacy policy.

More information (including a translateable list of the questions) is posted on wiki at mw:VisualEditor/Survey 2015. If you have questions, or prefer to respond on-wiki, then please leave a message on the survey's talk page.

Thank you, Whatamidoing (WMF) (talk) 2015. március 17., 00:31 (CET)Válasz

Eskütt szerkesztés

Sajnálom, hogy megleptelek, de nem tudhattam, mikor térsz vissza a cikkre. Az ilyesmi elkerülésére ajánlatos az "építés alatt" sablont alkalmazni.
Az életrajzba befoglalása mellett szól, hogy Eskütt életrajza a panamaügyön kívül nem méltó sok figyelemre. De ha már külön szócikk lett, maradjon is úgy. Legfeljebb egy hatása lehet a külön szócikknek: Eskütt börtön utáni sorsa a panama-szócikk témája szempontjából nem jelentős (legfeljebb érdekes), tehát ezt elegendő az életrajzi szócikkben szerepeltetni. Üdv, további jó szerkesztést.----Linkoman vita 2015. április 28., 10:48 (CEST)Válasz

Hiányos leírólap szerkesztés

  Az általad felküldött kép (Komlos Janos gyerek.jpg) felküldésekor a felhívás ellenére nem adtál meg forrást és/vagy felhasználási feltételeket (licencet). Az ilyen képeket bizonytalan jogi státusuk miatt alapelveink értelmében rövid határidőn belül töröljük. Amennyiben a kép jogszerűen használható a Wikipédiában, kérlek, pótold a forrás és a licenc megadását. Javasoljuk továbbá, hogy a hasonló problémák megelőzése érdekében olvasd el a felküldési útmutatót. Felhívjuk figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt, rendszeres felküldése a szerkesztési jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Köszönjük.
 
A képeidet itt találod listázva, kérlek, nézd át az összes általad feltöltött képet!

Xiaolong Üzenő 2015. május 2., 21:30 (CEST)Válasz

Források használata szerkesztés

Sziaǃ Bővítetted Fenyő Miklós cikkét, de nem tüntetted fel, honnan vetted a bővítést. Kérlek tüntesd fel a forrásokat, hogy le lehessen ellenőrizni őket. Megértésed kérve üdvözöl. Andrew69.   2016. február 2., 17:55 (CET)Válasz

Egy fokkal jobb, még a sablonok használatát is gyakorolnod kellene és nem is lehetne belekötni. Andrew69.   2016. február 3., 14:43 (CET)Válasz

@Andrew69.:1.) Melyik sablont használtam rosszul, és mi a baj? + Segíts légy szíves még: 2. Az ilyen üzenetre hogyan kell válaszolni? a.) Ugyanide írok (mint ezt most), vagy a Te vitalapodon nyitok egy új témát? Akkor Te honnan tudod, mire válaszoltam? b.) Ha ide írok, mi biztosítja, hogy kapj értesítést róla? Valaki írta, hogy szúrjak bele ilyet: 'ping|Andrew69'. Ezt kell csinálni? 3. Ez a ping módszer hol van a Segítségben leírva? 3,5.) Ezek miért nincsenek a Vitalapok ismertetőjében leírva? Köszönöm! üdv --Grga vita 2016. február 3., 16:52 (CET)Válasz

Így jó, mert mindjárt látom a figyelmeztetést vagy persze írhatsz a vitalapomra is. Ha megnézed a cikket, ott most két jegyzetek hivatkozás van. Az egyik nincs sablonba helyezve, míg a másik abban van. Ha többet szeretnél megtudni rólaː Sablon:Cite web. Andrew69.   2016. február 3., 16:59 (CET)Válasz

@Andrew69.: A ping-re: 1. Amit most írtál választ, abba Te is beleírtad ezt a ping|Grga kódot? Nem látszik forrásnézetben a válaszodban! Vagy ha nem a saját lapodon válaszolsz, hanem beleírsz a másiknak a vitalapjába, akkor nem szükséges írni semmit, akkor is megy neki az üzenet? 2. Hogy írod be ezt a pinges kódot, fejből, kézileg begépeled, forrásnézetben vagy van erre vmi egy gombos módszer?

Nem írtam semmit bele, a vitalapodra írtam és az jelez, hogy valaki írt a vitalapodra. Andrew69.   2016. február 5., 15:16 (CET)Válasz

Syconor (együttes) szerkesztés

Szia! Kérlek a szócikket fogalmazd át, mert így jogsértő. Nem lehet egy szócikk nagy része jogvédett szöveg idézete, ez a WP:NEMSZABAD irányelvbe ütközik, és így a szócikk törlendő. Fogalmazd meg a cikkben olvasottakat a saját szavaiddal. Mivel a Wikipédia szabad licencű projekt, nem tartalmazhat jogvédett szöveget. Idézni lehet, de csak módjával. Az, hogy 10 mondatból átlagosan 9 idézőjelben van, az nem szócikk, hanem gyakorlatilag a passio cikkének újraközlése. Ez pedig jogsértés. Köszönöm a megértésed. Xia Üzenő 2016. február 3., 10:54 (CET) @Teemeah: Kedves Teemeah! Átírtam. Esetemben elég lett volna üzenni, egyszerűbben javíthattam volna + a szócikk újraaktiválását megspórolhattuk volna, aminek én nem ismerem a módját. --Grga vita 2016. február 3., 13:46 (CET)Válasz

Én nem töröltem semmilyen szócikket, törölni csak admin tud. Szócikk visszaállítását a WP:T oldalon lehet kezdeményezni vagy a WP:AÜ oldalon adminnak lehet szólni. Xia Üzenő 2016. február 9., 11:54 (CET)Válasz

Mivel azóta sem történt változás, a cikket töröltem. A Syconor (együttes) linkre kattintva bármikor újraírhatod. További jó szerkesztést. Üdv. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2016. február 28., 20:55 (CET)Válasz

Lásd a fentiek. Írd meg a saját szavaiddal és kész. A jogsértő szöveget törlik, a jogsértés tényét a szócikken jelezzük. A rajta lévő sablonban pedig pontosan le van írva, mi a teendő. Értesítve lettél itt. A jogsértő szócikkek eltávolításának megvannak a szabályai, ezeket követtük. Február 28-án az eljáró admin is itt értesített. Március 18 van, nem értem, hogy mit akarsz tőlem. Xia Üzenő 2016. március 18., 15:47 (CET)Válasz

Szia! Az újabb változatot is törölte egy adminisztrátor azzal a megjegyzéssel, hogy 99 százalékban megegyezik a jogsértőre tett korábbi szócikkel. Arra kérlek tehát, hogy fogalmazd át. Ehhez nézz meg néhány kész szócikket hasonló témában, pl. itt: Kategória:Magyar együttesek. Ha ezt a felépítést tudod követni, és nem lesznek benne másolt részek, akkor nem fogják újra törölni. A törlés miatt az eredeti cikk cím már felszabadult, így a Syconor (együttes) linkre kattintva újraírhatod. Üdv. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2016. március 18., 20:16 (CET)Válasz

Bemásoltam a szerkesztői allapodra: Szerkesztő:Grga/Allap. De jobb lenne, ha nem nagyon használnád, mert akaratlanul is hasonló lesz a törölt verziókra. Valahogy lexikonszerűbbre kéne megírni, pl. a "A fiúk az együttest a Syncom..." nem igazán lexikonba illő, valamint az olyan "vaskos" kijelentéseket, mint a "1962-1967 közötti időszak a legjelentősebb..." csak akkor írd le, ha van (külső, független) forrás, ahol ezt leírták. Ha úgy érzed, hogy kész a cikk, akkor az allapot csak át kell nevezni a végleges cikkcímre. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2016. március 22., 12:05 (CET)Válasz

Kulák szerkesztés

Szia!

Az általad beírt információhoz mindenképpen adj meg forrást a cikkben! misibacsi*üzenet 2016. április 12., 18:15 (CEST)Válasz

Az országgyűlések helyszínei szerkesztés

Szia! létrehoztál az Országgyűlés szócikkben egy új szakaszt, melynek "Az országgyűlések helyszínei" címet adtad. Nem értem, miért csak az ország három részre szakadásától kezded az egészet? Mi van az előző 500 év országgyűléseivel? – Lálálá9999 vita 2016. augusztus 30., 14:35 (CEST)Válasz

Ott kezdem, hogy egy ilyen bekezdést hasznosnak gondolok, hogy ne kelljen az országgyűlések történelmi tartalmát a helyszínük részleteivel összevegyítve felduzzasztani és keverni, de legyen egy szakasz, ahol a helyük is követhető. A bekezdés még hiányos, a kedves szerkesztőtársakra vár, hogy gazdagítsák. Én azért innen kezdtem, mert ehhez tudok hozzászólni. A másik, talán, hogy e korszaktól kezdett állandóbb országgyűlések tartatni, meghatározott helyen. Ha a szakasz fejlődik, egy nagyobb rálátással rendelkező szerkesztő árnyalhatja a címét, ill. az előtte levő Történelmi országgyűlések szakasszal való viszonyát. Az elejére ki lehet tenni valami "hiányos,segíts" sablont. – Grga vita 2016. augusztus 30., 16:41 (CEST)Válasz

Rendben, én ezt mind értem, csak úgy gondoltam, hogy ha már te kezdted el, fejezd is be te, mert én speciel nem szeretem, ha valaki a munkám közepette belekontárkodik a szerkesztésembe. Ezzel még sokan így vannak. Nem mondtam, hogy nem hasznos ez a szakasz, sőt, most mondom is, hogy az! De ez a szócikk nagyon rossz minőségű. Jó párszor elhatároztam, hogy nekiesek és átalakítom az egészet, de az időm nem nagyon engedi, hogy egy-egy jelentéktelenebb szerkesztésnél többet végrehajtsak. Az országgyűléseink az évenként tartott fehérvári törvénylátó napokból alakultak ki, tehát már I. Istvántól kezdve beszélhetünk egyfajta rendszerességről mind időben, mind helyben. – Lálálá9999 vita 2016. szeptember 5., 19:25 (CEST)Válasz

Itt szerepel elég sok helyszín-megnevezés is: Magyarországi országgyűlések listája. – Lálálá9999 vita 2016. szeptember 5., 21:01 (CEST)Válasz

Köszönöm! – Grga vita 2016. szeptember 6., 07:50 (CEST)Válasz

Szín és fény szerkesztés

A változtatásaiddal nem értek egyet, nem fogadtam el. Először is, a szócikkek nem határozzák meg pontosan, hogy a színingerről, vagy a színészleletről szólnak-e. Véleményem szerint az emberi észleletről szólnak, amelynél nem szoktuk a hozzá rendelhető elektromágneses hullám tulajdonságait társítani.

Másrészt, az intenzitás szó bosszantóan félrevezető. A fényerősség neve ugyanis az Intensitas szóból származik. Az emberei látás viszont - ezzel kapcsolatos ez a két szócikk - a fénysűrűséggel arányos mennyiséget észleli világosságként.

A fény kettős természete (sugárzás és kvantum) olyan tény ,ami miatt a hullámhossz, az amplitúdó csak a hullámtermészettel kapcsolatban értelmezhető. MZ/X vita 2016. október 3., 17:01 (CEST)Válasz

Kedves MZ/X! Elsősorban a bevezető mondatot akartam fejleszteni: „A szín a dolgoknak az a tulajdonsága, hogy az emberi látás hullámhossztól és világosságtól függően különbözőnek látja azokat.”, mert ez így nem tökéletes. Aztán ez lett belőle. Javítottam még rajta, a fizikai részébe valóban nem mennék bele. Fejleszd légy szíves, ha tudod! A bevezetőbe hasznosak lennének még azok a biológiai, színelméleti részek, amelyek az angol wiki cikk bevezetőjében szerepelnek, de sajnos több időm most nincs rá. Üdv! – Grga vita 2016. október 6., 15:53 (CEST)Válasz

Sajnos, nekem sem jut mindenre időm. Mindenesetre megnézem az angol cikket. MZ/X vita 2016. október 15., 21:00 (CEST)Válasz

Elektromágneses sugárzás szerkesztés

Szia!

Az anekdotaszerű bevezetőt kivettem, és visszaraktam az eddig ott lévő, szakmaibb bevezetőt. Volt néhány szövegismétlés a szövegben, ezeket megpróbáltam kiszűrni, remélem nem vettem ki hasznos szövegrészt is.

A képeknél ügyelj rá, hogy lehetőleg ne folyjon össze a szöveggel, ehhez előtte és utána is érdemes egy-egy üres sort hagyni. Ez a cikkben nem fog nyomot hagyni, ott emiatt nem lesz üres rész. A képaláírásokban lévő mondatok legvégére nem teszünk pontot. misibacsi*üzenet 2016. október 8., 21:19 (CEST)Válasz

Szia!

Ezt írtad: Akkor jó, ha egy értelmes nyolcadikos is minél könnyebben megérti!

Ez is lehetne cél, de jelenleg a WP szócikkei az "értelmes, középiskolai ismeretekkel rendelkező olvasói tábort" célozzák meg. Általános iskolás szinten sok dolgot nagyon nehéz lenne elmagyarázni. Ha az önmagában is elég lenne, akkor elég lenne az általános iskolát elvégezni, nem gondolod??

Másrészt a szócikkek bevezetőjével szemben jogos elvárás, hogy "tömören ismertesse a szócikk tárgyát". Az egy nagyon széles paletta (például ennél a konkrét fogalomnál is), hogy hol, mire, milyen célból lehet használni. Egyébként ezek is benne szoktak lenni a cikkekben, csak nem a szócikk elején, mert az a fogalom tisztázására való. Tehát a bevezetőnél, abban a formában, ahogy átírtad, ez a sorrend sem volt jó.

Minden rábeszélés és ráerőltetés nélkül olvasgasd a téged érdeklő témákban a meglévő szócikkeket, főleg a jobban megírtakat, hogy lásd a gyakorlatban, miről van szó, és egy kicsit jobban ráérezz. További jó szerkesztést! misibacsi*üzenet 2016. október 13., 16:59 (CEST)Válasz

A módosításaid valóban olyanok, mintha egy nyolcadikos írta volna. De sajnos nem szakszerűek. A közérthetőség nem lehet ellentétben a szakszerűséggel. Példa: „minden test bocsájt ki elektromágneses sugárzást”. Ez az jelentené, hogy emisszió történik. Pedig sok esetben ez csak reflexió! MZ/X vita 2016. október 13., 21:15 (CEST)Válasz

Elnézést

...elnézést, rossz példát hoztam fel. Valóban minden tárgynak van sugárzása, amelynek hőmérséklete magasabb mint az abszolút nulla fok. Még egyszer figyelmesen átnézem, amit írtál. Alapjában véve jó, de kissé több odafigyelés kívántatik a megfogalmazáshoz. Talán szerncsétlen példa, de arra kell hivatkoznom, hogy az angol wikipédia szócikkei súlyosam, mélyen szakmaiak. Szinte szakkönyvként olvashatóak. Meg kell találni valahol az egyensúlyt. MZ/X vita 2016. október 14., 09:38 (CEST)Válasz

Párttag szerkesztés

Kedves Grga! Ha kiderülne, hogy a Magyar Hírlap tele van párttag újságíróval, abba is beleírnád? További jó szerkesztést! Apród vita 2016. október 18., 14:20 (CEST)Válasz
Szia Apród! A Népszabadságnak a Kádár-rendszerben ez egy jellemző, meghatározó sajátossága volt: a legközelebb állt a párthoz, személyekben és szellemiségben, szemben pl. a korabeli Magyar Nemzettel, ami "népfrontos" újság volt, ahol a párttagság nem volt ennyire elvárás, és jobban volt a népi, polgári írók gyűjtőhelye. Az a lényeg, hogy mindez kiderüljön ebből a szakaszból. A mondaton lehetne stilisztikailag finomítani, elismerem, kicsit sután köznyelvi. Magyar Hírlapba beleírnád-e?: Ha egy információ az adott témánál jellemző, fontos és megalapozott forrás van rá, miért ne írnám? Üdv! – Grga 2016. október 18., 15:28 (CEST)

Azért mert nem a Népszabadságnak volt jellemző sajátossága a pártba való belépés, hanem a szocialista kornak. Vagyis fordítva. Ha valaki nem lépett be a pártba és nem a Népszabadságtól a pártba, hanem úgy általában a pártba, az volt a nagy dolog abban a korban. Ismertem olyan tsz-elnököt, aki azzal dicsekedett a 90-es évek elején, hogy nem lépett a pártba, mégis tsz-elnök lett és azzal dicsekedett, hogy nagy dolog volt nem párttagként tsz-elnöknek lennie. Apród vita 2016. október 18., 16:51 (CEST)Válasz

Amit írtál: "Nem a Népszabadságnak volt jellemző sajátossága a pártba való belépés, hanem a szocialista kornak." Ez az érvelés kibontva azt jelenti: "A szocialista korban minden területen, minden szakmában egyformán elvárás volt a párttagság, ezért nincs értelme a Népszabadságnál sem hangsúlyozni, hogy minden újságírója párttag volt." Ez az állítás viszont nem felel meg a valóságnak.
A Népszabadságra vonatkozó tényszerű állítás: "A Népszabadságban gyakorlatilag 100%-os volt a párttagok aránya a újságírók között, míg más újságoknál ez nem volt ilyen lényegében kötelező elvárás. A Népszabadság a párt lapjaként mindig szorosabban követte a pártot és szorosabb kontroll alatt is állt, míg voltak lapok amelyek jellemzően és érezhetően kevésbé szorosan kötődtek a párthoz, és alacsonyabb volt újságíróik között a párttagok aránya." Vitatod ezt? – Grga 2016. október 19., 12:31 (CEST)

"Ez az állítás viszont nem felel meg a valóságnak." Ez az állítás valójában azt jelenti, hogy vagy párttagnak kellett lenni vagy más vonalon kellett bizonyítani (egyházi vonalon békepapként vagy általánosabb vonatkozásban besúgóként pl.), hogy az illető politikailag megbizható egyén, ahhoz hogy valakinek munkahelyi karrierje legyen és ne kerüljön gyanúba. Mit gondolsz, miért írta Magyar Bálint a Magyar polipban, hogy A rendszerváltást követően – amikor a párttagság nem volt többé a munkahelyi karrier előfeltétele – magától értetődő volt, hogy nem fognak az egykori kommunista párthoz hasonló sok százezres tömegpártok létrejönni.

A Hazafias Népfront társadalomban betöltött szerepe - amelyhez a Magyar Nemzet kapcsolódott annak napilapjaként - pedig ugyancsak vitatható, ennél azonban még gondban vagyok, mert találtam ugyan forrást a lényegére (Sulinet kislexikon, de ennél jobbnak is örülnék: . Az 1949-es választások előtt a Magyar Dolgozók Pártja létrehozott egy új népfrontot (Magyar Függetlenségi Népfront, elnöke Rákosi Mátyás), amelybe beterelte a létükben és működésükben teljesen ellehetetlenített polgári és parasztpártok maradványait. A népfront csak arra kellett, hogy a színjátékká lealacsonyított parlamenti "választások" kereteit biztosítsa. Ez először 1949-ben történt meg, amikor is egy mandátumért csak egy jelölt "versengett", akit a népfront választott ki; a legfőbb kritérium a kommunista párt iránti hűség és annak politikájával való azonosulás volt. 1954 őszén Nagy Imre miniszterelnök létrehozta a Hazafias Népfrontot, amellyel az volt a célja, hogy saját politikai irányvonalához tömegtámogatást - egyfajta bázist - nyerjen. Minden olyan szervezetre és emberre számított, amely és aki nem volt feltétlenül kommunista, de segítséget kívánt nyújtani a rendszer kirívó durvaságainak felszámolásához és "emberarcúvá" formálásához. Mivel Nagy Imrét 1955-ben leváltották és háttérbe szorították, az általa életre hívott népfront igazán érdemi tevékenységet nem tudott kifejteni. 1957-től kezdve a Kádár-kormány a Hazafias Népfront működését a régi, 1949-es alapelvekre helyezte vissza, és ez a bábszerep volt a népfrontra jellemző egészen az 1980-as évek végéig.

Ennek volt a lapja a Magyar Nemzet, a te meghatározásod leszűkíti a Magyar Nemzet Kádár-rendszerben betöltött szerepét. Magyarán az csak egyik része a dolognak, hogy jobban volt a népi, polgári írók gyűjtőhelye. Egyébként a meghatározásod azért is nehezen megfogható, mert aki a háború előtt "népi, polgári" volt, azok egy része a Kádár-rendszerben maga próbált hozzáalkalmazkodni ahhoz, hogy megfeleljen a társadalom azon részének, amelyik már a megbékélésre vágyott, X. azelőtti népi, polgári író pedig a publikálással a közéletben való jelenlétre. Apród vita 2016. október 19., 14:48 (CEST)Válasz

Formai észrevételek szerkesztés

Szia, köszönöm, hogy bővíted az '56-os cikkeket, de kérlek, figyelj oda az alábbi formaságokra a szerkesztésnél:

  1. A szakaszcímeket szintjét fokozatosan növeld, ==Kettes szint== után a ===Hármas szint=== következik, stb. ld: WP:SZAKASZ
  2. Ilyen nincs: A felállítandó szovjetbarát kormány vezetésére Münnich Ferenc<sup>[[Az 1956-os forradalom és a Szovjetunió#cite note-1|[1]]]</sup> vagy [[Kádár János (politikus)|Kádár János]] neve merült fel. Ha egy másik cikkre vagy egy szakaszára akarsz hivatkozni, akkor simán illeszd be belső hivatkozásként, ld: WP:HIV.
  3. Ilyen sincs: [[Kádár János (politikus)#Az 1956-os forradalom alatt|''Bővebben >>'']] Használd a {{bővebben}} sablont.

Megkérhetlek, hogy ezek alapján javítsd az 1956-os forradalom cikkben tett szerkesztéseidet? Köszönöm. – Rlevente   üzenet 2016. október 18., 19:01 (CEST)Válasz

Még egy: szöveg közepére ne illessz be képet (Kádár János a tribünről integet a felvonulóknak), mert szerkesztési nézetben nagyon áttekinthetetlen lesz. Köszönöm. – Rlevente   üzenet 2016. október 19., 10:17 (CEST)Válasz

Ismételten kérem, hogy figyelj oda már többször visszavont és itt is jelzett formai hibák elkerülésére! Elég sokat javítottam utánad, jó lenne, ha nem kellene többet. Köszönöm. – Rlevente   üzenet 2016. október 19., 11:47 (CEST)Válasz

Bocsánat a kellemetlenségért! Olyan gyorsan írtál, hogy én csak a hármat együtt olvastam. Átnézem, amiket írtál, és köszönöm a javításokat! – Grga 2016. október 19., 12:59 (CEST)

Szia, így:

– Rlevente   üzenet 2016. október 19., 13:29 (CEST)Válasz

Hivatkozás más cikkekre szerkesztés

Szia!

A WP önmagára nem lehet forrás, tehát fölösleges megadnod, hogy melyik WP-szócikket használtad fel. Ezeket a Fény szócikkből kivettem, de arra kérlek, hogy máshová se rakd be őket. misibacsi*üzenet 2017. március 1., 18:06 (CET)Válasz

Turul Szövetség szerkesztés

Szia,

jelentős részeket töröltél a cikkből indoklás nélkül, pedig nekem úgy tűnik, forrás is volt hozzá. Vajh miért?

Üdv Szilas vita 2017. március 10., 09:40 (CET)Válasz
@Szilas: Kedves Szilas! Losonczy Géza, Kállai Gyula, Zöld Sándor és Janikovszky Béla rövid életrajzát töröltem a szócikkből: Életrajzuk nem e szócikkbe való, a benne leírt életrajzi részletek nem kapcsolódnak a szócikk témájához. Mindnek van saját szócikke, ahol életrajzuk megismerhető. Janikovszkynak van a Turulhoz kapcsolódó életrajzi részlete, (azt én írtam anno a szócikkbe), azt visszateszem bele. :) Üdv! – Grga 2017. március 16., 11:44 (CET)Válasz

Komlós János szerkesztés

Szia Grgaǃ Valamit kellene kezdeni Komlós János cikkével. Megérdemelne kiemelést. Jelölhetnéd szerintem jó szócikknek vagy akár kiemeltnek is. Mi a véleményed? Ha esetleg segítség kell szívesen segítek vagy támogatom majd az eljárás során. Andrew69.   2017. március 26., 10:28 (CEST)Válasz
@Andrew69.:Szia Andrew69! Kössz szépen a támogatást és az ötletet! Szerinted ne várjuk meg a 2016-os szócikkverseny eredményhirdetését? És az ott várható szép helyezés alapján terjeszthetnénk föl a T. Ítélőtáblának. – Grga 2017. március 29., 15:18 (CEST) @Andrew69.: Eredményhirdetés megvolt. Akkor számítok a segítségedre. Elsőként, hogy jó szócikknek vagy kiemeltnek. Te mit javasolsz? + Régóta tervezem: a szócikket át kéne nevezni Komlós János (humorista)vagy Komlós János (humorista, író)-ra. Annyi minden volt inkább, mint író. Szerinted? – Grga 2017. április 1., 15:05 (CEST)Válasz

@Csuja: "Pont is kell, bocs!" - Segíts, mi ez, amit írsz? Köszönöm! – Grga 2017. március 30., 18:02 (CEST)Válasz

Kiemeltnek úgy gondolom mehetne. Andrew69.   2017. április 4., 22:08 (CEST)Válasz

@Andrew69.: Átneveztem a szócikket, kész a jelölésre. Én tegyem meg a jelölést vagy Te, mint szócikktől független szerkesztő? Hogyan szokás? Köszönöm! – Grga 2017. április 11., 18:36 (CEST)Válasz

Komlos janos portre fortepan 56174.jpg szerkesztés

Szia! Ha egy kép 1979-ben készült és egy újságból való, az nem cc licenc, akármit állít a Fortepan. A fortepannal vigyázni kell. Ez egy jogvédett árva mű, ami a Wikipédián nem használható. Kérlek ne tölts fel képeket a fortepanból, ha nem lehet biztosan állítani róla, hogy koránál fogva közkincs. Köszönöm a megértésed. Xia Üzenő 2017. április 28., 21:01 (CEST)Válasz

Válasz szerkesztés

Szia, sajnos nem tudom, mit értesz ez alatt, nincs a blogomon olyan komment, amit nem láttam. :) Xia Üzenő 2017. április 30., 20:42 (CEST)Válasz

Olyan emailt sem kaptam, amire ne válaszoltam volna. Hacsak nem rosszul adtad meg az email címed... Kérlek, hogy ha a vitalapomra írsz, csinálj a saját megjegyzésednek külön fejlécet, mert most beleírogatsz Sasuke mondanivalójába, és ez így követhetetlen. Köszönöm. Xia Üzenő 2017. május 1., 13:57 (CEST)Válasz
Megtaláltam, a spamben volt, valószínűleg a yandexes címed miatt. Emailben nem foglalkozom wikipédiás dolgokkal, ez a vitalapom tetején is ott áll, pláne nem a blogos email címemről, a blogomnak semmi köze wikipédiához vagy fortepanhoz. Ha kérdésed van, kérlek a vitalapon tedd fel. Köszönöm. Xia Üzenő 2017. május 1., 13:59 (CEST)Válasz
Az se véletlen, hogy már Teemeah oldalvonalán se szerepel az emailcíme tavaly vagy tavalyelőttől kezdve, ez egy jelzés akart lenni. Apród vita 2017. május 1., 14:16 (CEST)Válasz

Továbbra sem fogok emailben válaszolni wikipédiás kérdésekre, mert ez nem egy privát dolog, hanem mindenkit érint. Megértésed köszönöm. A válaszom pedig az, hogy a fortepan rendkívül problémás oldal és NEM, nem fogadható el az, hogy a fortepannak kell vállalnia a felelősséget a cc licencért, mi meg vállat vonogatva átveszünk akármit. A Wikipédia nem így működik. Flickrön is egy rakás cc licencű kép van, és ott is megválogatjuk, hogy mit töltünk fel, mert egy csomó esetben jogvédett kép van feltöltve hamis licenccel. Ez pedig a mi felelősségünk, ha átvesszük, miközben tudjuk, hogy a licenc hamis. Számtalan fortepanos képet töröltünk, commonson is egy rakás fortepanos kép van törlésin pont azért, mert megbízhatatlan forrás. Nagyon meg kell nézni, hogy mit veszel át onnan. Az, hogy "adományozó", nem jelent semmit náluk, simán rávágják az adományozó cédulát arra, hogy valaki beszkennelt egy rakás képet egy újságból és beküldte. Ha nem lehet konfirmálni, hogy a szerzői jog tulajdonosa valóban lemondott ezekről ajogokról a fortepan javára, akkor a kép nem használható. Ennyi. Xia Üzenő 2017. május 1., 21:40 (CEST)Válasz

Idióma szerkesztés

Szia! Ne haragudj, hogy nem egyeztettem Veled, mielőtt visszavontam a változtatásodat, de Te sem egyeztettél velem mielőtt megtetted. Megismétlem, miért vontam vissza elsősorban: azért, mert nem tüntetsz fel forrásokat, éspedig:

  1. Idiomatikus kifejezésekre adsz példákat, de nem teszed hozzájuk, hogy honnan veszed őket.
  2. Azt írod, hogy "E jelentésre korábban magyarban az „idiomatikus kifejezés” elnevezést használták, angolszász hatásra újabban az idióma szó ilyen értelmű használata terjed". Ez a Te állításod, márpedig a wikiben nincs helye saját állításainknak. Adj forrás(oka)t az állítás alátámasztására, és akkor OK.
  3. Két idézetet írsz bele a szócikkbe. Kitől vannak? Nem szabályszerű a wikiben forrás nélkül idézni.

Egy másik oka a visszavonásomnak az, hogy új szakaszt nyitsz meg (Idióma, mint nyelvjárás), és nem írsz bele semmit.

Remélem, meg tudlak győzni, hogy igazam van. Ha meg tudod oldani a fentieket, akkor minden OK, ha nem, akkor vond vissza Te magad a változtatásodat. Amator linguarum vita 2018. január 10., 12:31 (CET)Válasz
Amator linguarum Üdv! Valóban, ilyenkor visszavonás helyett üzenj először, és akkor meg tudjuk beszélni. Pótoltam a forrásokat, ill. itt-ott még dolgozom a szövegen. Az új szakasz megnyitása azért szükséges, még ha nincs is hozzá kifejtés, mivel az a bevezetőben jelzett csoportosítás következetes végigvitele. Lehet jelzést kirakni rá, hogy erősen hiányos stb., de a kihagyása hiba lenne. És majd fejlődik a szócikk. – Grga 2018. január 10., 13:56 (CET)Válasz

Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey szerkesztés

WMF Surveys, 2018. március 29., 20:20 (CEST)Válasz

Reminder: Share your feedback in this Wikimedia survey szerkesztés

WMF Surveys, 2018. április 13., 03:18 (CEST)Válasz

Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey szerkesztés

WMF Surveys, 2018. április 20., 02:27 (CEST)Válasz

Segíts a Wikipédia jobbá tételében egy rövid kérdőív kitöltésével! szerkesztés

Kedves Grga!

Azért kaptad ezt az üzenetet, mert a magyar Wikipédia aktív szerkesztője voltál, azonban egy ideje már nem szerkesztesz. A Wikimédia Magyarország Egyesület programot indított a Wikipédia szerkesztőinek megtartására. A program hangsúlyos része, hogy megpróbáljuk pontosabban megérteni a szerkesztők Wikipédiával kapcsolatos élményeit, problémáit, és azt, hogy mi vezet a szerkesztők megmaradásához, vagy ahhoz, hogy abbahagyják a szerkesztést.

Adataidat bizalmasan, adatvédelmi irányelveinkkel összhangban kezeljük, azokhoz kizárólag Samat, a kutatással kapcsolatban fér hozzá. A válaszokat nem hozzuk anonimizálás nélkül nyilvánosságra.

Kérjük, szánjál 5-10 percet a kérdőív kitöltésére!

Válaszaid segítenek abban, hogy a magyar Wikipédia a jövőben könnyebben megtarthassa önkéntes közreműködőit. Köszönjük!

Ha nem szeretnél többet ilyen üzenetet kapni, helyezd el a vitalapodon a [[Kategória:Tömeges üzenetküldésből kijelentkezettek]] karaktersort.

Üdvözlettel: Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 00:54 (CEST)Válasz

Fájl:Komlos Janos gyerek.jpg szerkesztés

Szia! Meg tudnád nézni, hogy a könyvben megjelölték-e, honnan van ez a fotó? Köszönöm. – Regasterios vita 2021. január 24., 10:50 (CET)Válasz

Nincs forrás. De a fotó 1928-31 között készülhetett, tartalmánál fogva bizonyíthatóan, a védettsége már biztosan lejárt, ilyenkor miért nem publikálható? Grga vita 2021. június 20., 15:10 (CEST)Válasz