Empedoklész

Szia, Mi lesz Empedoklész-szel? Geométer vita 2014. január 8., 06:03 (CET)Válasz

Szia! Bocs, de nem értem a kérdést. Szerkessz bátran benne, ha gondolod.--Gothika 2014. január 8., 20:34 (CET)Válasz

Persze. Ha tudok majd javítok rajta. De nekem már így is annyira tetszett, hogy kiemelésre gondoltam vinni, mikor látom, hogy már egyszer volt kiemelt. Értem, hogy te javasoltad levenni a csillagot róla. Amit nem értek az kettő:

1, Miért szavaztak ketten is melletted? Érvelni nem érveltek ugyanis.

2, Hogy lehetett elég 2 szavazat a csillag levételére? Nem volt minimális követelmény a támogatáshoz?

Azért kérdezem tőled, mert ennyi év alatt teljesen átalakultak a szabályok. Geométer vita 2014. január 8., 21:29 (CET)Válasz

Nem az a cikk volt kiemelt amit most látsz, vagyis lényeges átírások történtek benne. Mielőtt átírtam, úgy láttam korrektnek, hogy kérem a kiemelés megszüntetését, mivel nem az aktuális állapot volt megszavazva. A két kolléga pedig aki szavazott lényegében a kérésemmel értett egyet, azért van ott a mellette szavazatuk. Utána pedig már nem foglalkoztam a kiemelésre vivéssel, mert nekem végül is 8, hogy van-e csillag a cikken, vagy se. Bár nem vitatom, hogy a kiemelésvivésnek vannak előnyei, mert többen is átolvassák és esetleges hibákat fedeznek fel, vagy netalán helyesírást/nyelvhelyességet javítanak. Jelenleg pedig nem vagyok aktív szerkesztő, sajnos mióta dolgozom nagyon kevés időm jut minden másra, így csak ellenőrzöm néha a változásokat a figyelt cikkeimen. --Gothika 2014. január 9., 18:08 (CET)Válasz
Köszönöm a válaszod. Akkor csak két teendőm van, ha jól értem. Átolvasni és javítani amit kell, majd jelölni a kiemelésre. Geométer vita 2014. január 9., 19:33 (CET)Válasz

Feltettem kiemelésre. Geométer vita 2014. január 12., 21:36 (CET)Válasz

Okés, de ha elkezded, neked kell foglalkoznod a cikkel, a kiemelés folyamattal. Én most nem tudok és nem is akarok részt venni benne. Rád bízom a cikk sorsát/alakulását. Annyi háttérinfót adok, hogy a cikk szövege a szakdolgozatomból van. A teljes dolgozatot, eléred itt. Jó munkát ;)-Gothika 2014. január 13., 18:25 (CET)Válasz

Szia. Azért, ha tudsz segíthetnél a források rendbetételénél/beazonosításánál. Geométer vita 2014. január 23., 21:27 (CET)Válasz

Mint mondottam, a cikk a szakdolgozatomból átemelt részek halmaza, tehát valószínűleg a forrás nélküli részek forrása a dolgozat maga. Szerintem töröld őket, mert egy dolgozat nem számít hiteles forrásnak.--Gothika 2014. január 24., 19:15 (CET)Válasz

Kösz a választ. A dolgozat forrásolva van, tehát segít. Mi az, hogy nem számít hiteles forrásnak? Egyáltalán nem számít forrásnak? Mi van egy MTA doktori dolgozattal? Az se számít hiteles forrásnak? Geométer vita 2014. január 25., 06:59 (CET)Válasz

Egy doktori dolgozat lehet forrás, de egy egyetemi szakdolgozat azért nem. De azért se lehet forrás, mert saját interpretációt is tartalmazhat, amit a Wikipédia szabályai nem engednek meg. Sajnos már rég írtam, nem emlékszem mindenre, hogy mit s miért. Ráadásul a dolgozat írása óta az életem egy teljesen új irányba vette az útját, jelenleg teljesen más területen dolgozom ami köszönő viszonyban sincs a filozófiával. De ha majd megérem, hogy nyugdíjas leszek, majd ismét fogok foglalkozni hasznos dolgokkal is.--Gothika 2014. január 25., 10:17 (CET)Válasz

Bahái vagy bahá’í?

A bahái vagy bahá’í írásmód használatára szeretném feleleveníteni a tanácskozást. Mit javasol, írjak az akkor résztvevők vitalapjára, hogy új érveket írtam a bahái szó vitalapjára? Mi lenne a legudvariasabb?--Barackfa vita 2014. február 2., 12:47 (CET)Válasz

A helyesírási "kocsmafalra" kéne kiírni a problémát. Magam is a második, azaz a bahá'i formát támogatom, eredetileg ezen a néven szerepelt, nem tudom ki és miért nevezte át. Sajnos van itt egy-két ember aki mindent és mindenkit magyarít. Voltak ebből már komoly viták is (ld. Srinivasa Ramanujan vitalapját is), úgyhogy készülj fel egy szélmalomharcra.--Gothika 2014. február 3., 21:54 (CET)Válasz
Köszönöm tanácsodat, remélem vihar nélkül is megoldódhatnak a dolgok:)--Barackfa vita 2014. február 3., 22:33 (CET)Válasz

Meggyőztek Mathae érvei: ha két csoport másként ír egy nem latin betűsből átvett szót, akkor nem lehet eldönteni, kinek az átírását fogadják el. Ezért a meglévő rendszer a legjobb, amit egy hivatalos magyar helyesírási kiadvány tartalmaz, az lesz a cím, a bevezetőben meg mindenki írja le az alternatív írásmódját. Ez alapján minden olvasó dönthet, ő melyiket használja. Szóval megoldódott. Üdvözlettel:--Barackfa vita 2014. február 9., 18:35 (CET)Válasz

Egy átirányítás kérése

Lennél olyan kedves egy átirányítást írni a Perzsa újév oldalra Norouz és Noruz szavakból? Köszönöm előre is!--Barackfa vita 2014. június 30., 23:03 (CEST)Válasz

Elkészült. Szerintem kérni kéne neked a megerősített szerkesztői jogosultságot, hogy nyugodtan tudj dolgozni. Ha jól emlékszem ehhez a szerkesztői lapod nem lehet piros, írj oda valamit, bármit, aztán kérd a jogosultságot. Üdv. --Gothika 2014. július 1., 19:46 (CEST)Válasz
Köszönöm az átirányítást és a javaslatot. Fogok vele élni! Üdvözlettel: --Barackfa vita 2014. július 20., 17:48 (CEST)Válasz

Wikiszülinapod alkalmából gratulálok!

Köszi, köszi :) Meg vagyok hatódva :)--Gothika 2014. augusztus 21., 14:35 (CEST)Válasz

Wikimedia CEE Spring 2015

Szia, szeretném felhívni a figyelmed a decemberi kievi Kelet és Középerópai Wikimédia konferencián elhatározott és meghirdetett meta:Wikimedia CEE Spring 2015/Wikimedia CEE Spring akcióra.

A projekt lényege, hogy az egyes országok Wikipédiás közössége által az adott ország szempontjából fontosnak tartott cikkek (maximum 200) lehetőség szerint minden CEE orszá Wikipédiájában megírásra, illetve lefordításra kerüljön.

Ismeretem szerint te örökbefogadtad Romániát, ezért gondolom érdekel, hogy az román wikipédisták milyen cikkek fordítását javasolják, és esetleg részt is tudsz venni ebben a munkában.

--Texaner vita 2015. február 16., 20:58 (CET)Válasz

Szia, köszönöm a tájékoztatást, de sajnos jelenlegi időbeosztásom nem teszi lehetővé a cikkírást/fordítást. --Gothika 2015. február 19., 20:30 (CET)Válasz

Fájl:Ghazali.gif

Szia! Ez a kép sajnos nem használható a magyar wikin, mert a magyar törvények nem ismerik a fair use (méltányos használat) fogalmát, az arab wikin azonban a fair use-ra hivatkozva lett feltöltve. – Regasterios vita 2016. május 16., 02:04 (CEST)Válasz

Meghívás a Komolyzenei műhelybe

Komolyzenei műhely

Kedves Gothika!

Örömmel láttuk, hogy Wikipédia-szerkesztéseid során klasszikus zenével kapcsolatos szócikkel is foglalkoztál.

Szeretnénk felhívni figyelmedet a Komolyzenei műhelyre, mely a klasszikus zenével kapcsolatos témák iránt nyitott szerkesztőket igyekszik összefogni.

A műhely működését nem kívánjuk túlszabályozni, az elsődleges cél egy közös felület biztosítása a témával kapcsolatos kérdések megbeszélésére, egymás kölcsönös segítése, illetve a komolyzenével kapcsolatos tennivalók, megoldandó problémák számbavétele.

Jelen üzenetünkkel szeretnénk meghívni a műhelybe, örömünkre szolgálna, ha műhelyünk tagjaként segítenéd munkánkat. A műhelytagság pusztán a téma iránti nyitottság, érdeklődés, szimpátia kimutatása, semmilyen kötelezettséggel nem jár.

Amennyiben elfogadod meghívásunkat, nincs más dolgod, mint beírni nevedet és a Téged érdeklő témákat a műhelylapra vagy annak vitalapjára.

Reméljük, hamarosan tagjaink között tudhatunk. További jó szerkesztést kívánunk.

(Társműhelyeink: Zenei műhely (műfajtól független zenei fogalmak (pl. kotta, hangszerek), illetve önálló műhellyel nem rendelkező zenei témák (pl. népzene, tánc) összefogása), Opera műhely, Könnyűzenei műhely.)

Fájl:Bencze Mihály.jpg

Szia! Ehhez a képhez sajnos a szerző engedélyére volna szükség, hogy továbbra is használni lehessen. A megadott engedély nem arra a licencre szól, amit kihelyeztél, jogvédettként pedig nem használható ez a fotó. – Regasterios vita 2018. június 9., 13:07 (CEST)Válasz

Szia! Nem tudnád újra felvenni a kapcsolatot Bencze Mihállyal, és elküldetni vele az alábbi engedélyt?

Címzett: permissions-hu@wikimedia.org


Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:

  • Fájl:Bencze Mihály.jpg

Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.


Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:

  • Bencze Mihály


Ezzel hozzájárulok, hogy a képeket bárki szabadon felhasználja, illetve azokat bárki módosíthatja is, amennyiben betartja ezen licenc és az egyéb jogszabályok szabta feltételeket. A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra.

Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.

Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.

2018. június
Bencze Mihály


– Regasterios vita 2018. június 25., 10:59 (CEST)Válasz

Már egyszer adott engedélyt, 2007-ben, ott van a lap vitalapján, de írok neki. Üdv., Réka

Igen, látom, csak az nem teljesen jó, mert nem határozta meg benne, milyen licenc alatt lehet használni a fotót. A fenti szövegben ez is benne van. Köszi, hogy intézkedsz. – Regasterios vita 2018. június 25., 11:16 (CEST)Válasz

Az engedély ticket:2018062510004173 számon beérkezett, ráraktam a képre. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. június 25., 12:25 (CEST)Válasz
OK, köszi. R.

Szuper! Köszönöm a gyorsaságot. – Regasterios vita 2018. június 25., 16:03 (CEST)Válasz

Nőnap

Boldog nőnapot! SubIceMasTer Mondd, mi baj? 2019. március 8., 19:16 (CET)Válasz

Fájl:Nero Bennó.jpg

Szia! Ennek a képnek hiányzik a másik forrása, pótolni kellene. Köszönöm. – Regasterios vita 2021. október 13., 15:28 (CEST)Válasz

Ezt komolyan, most miért töröltétek? Nem volt másik forrás. Gothika 2022. január 24., 12:57 (CET)Válasz