Archive
Archívum

Község/Önkormányzat szavazás

szerkesztés

Kiírtam a szavazást a Wikipédia-vita:Országok műhelye lapon. Üdv: --Antissimo 2007. február 26., 11:34 (CET)Válasz

Szerintem nem kell, elég sokat érveltünk már eddig is... :) --Antissimo 2007. február 26., 11:45 (CET)Válasz

Viggo Brun

szerkesztés

Szia Péter! Nagyon bízom benne, hogy tudsz nagy levegőt venni, és a tárgyra koncentrálni: gondolj bele abba, hogy például ebben a cikkben minden leírt tény magától értetődő-e, és ha nem az, akkor hogyan lehetne arról biztosítani a jámbor lexikonhasználót, hogy megszűrt, kontrollált, érdemben használható információt közlünk vele? És hadd "személyeskedjek": éppen te vagy az egyik olyan szerkesztő, akire igazán méltatlan lenne rásütni a felületesség és nemtörődömség bélyegét. Nagyon remélem, hogy átlátod azt: miközben a minél több forrás megadása mellett kardoskodok, nem a szerkesztők szívatásának és lejáratásának lehetőségein töröm a fejemet. Hanem inkább fordítva: szeretném azt tudatosítani, hogy attól, hogy egy szócikken nincsenek sablonhegyek, még keltődhetnek az olvasóban kellemetlen érzetek és kérdések, amelyeket jobb esetbem velünk is közöl, rosszabb esetben csak a szűkebb-tágabb wikintúli környezetével.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 26., 11:42 (CET)Válasz

Közeledünk!:) És hogy a "szakértő"-kérdést is belekeverjem (és így jól összezavarjalak:), még egy lépéssel megtoldom. Pont ahhoz elkerülhetetlen némi jártasság az adott témában, hogy el tudja dönteni a szerkesztő: mi triviális, és mi nem az egy "elvileg"("ideálisan") minden porcikájában megforrásozandó kijelentéssorban. És nem is annyira az "adatok" tekintetében, hanem sokkal inkább a "szóhasználat" finomságait illetően. Az igazán sikamlós terepet ugyanis mindig a bennfoglalt, de részletesen ki nem fejtett ítéletek jelentik. (Mi a gally? Egy girbegurba fadarab, vagy "második éves rész a fás növények hajtásrendszerében"? És a vessző? És az ág?:))--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 26., 12:12 (CET)Válasz

Pardon, hogy itt szólok bele. Monsieur Godsonnal ezúttal is egyetértek, amiből az is következik, hogy a forrásmegjelölés-ügyi vitában először Péterrel egyetértőleg, majd a megfejtésre rájőve írott hozzászólásaimat ki kellene egészítenem azzal is, hogy ha mindez sikerül is, még semmit nem old meg, hiszen azzal, hogy egy-két forrás lefedi a triviális állításokat, a szócikkek esetleges súlyos hibái és megbízhatatlansága még nem orvosoltatnak. Pendragon 2007. február 26., 12:57 (CET)Válasz

Fertő

szerkesztés

Ha megtalálod, miből írtad, csak jelezd benne és nem sablonozom be (nem tetszik ez a sablon). Elég ha egy szakirodalomra emlékszel, vagy külső linkre. Samarayanak írtam, még nem válaszolt. Kata 2007. február 26., 19:53 (CET)Válasz

Nem baj, a kevés is valami, jobb, mintha egy sem lenne rajta. De nagyon ügyesek voltunk. Alig 16 cikkünk maradt a 400-ból, amin nincs forrás. Kata 2007. február 26., 19:59 (CET)Válasz

Magyar nagy

szerkesztés

Nem tudok Magyar Nagylexikon sablonról. Ahhoz, hogy a szükségesséről dönteni tudjunk, át kellene gondolni azt is, hogy mire és hogyan használjuk a Magyar Nagylexikont forrásként. Az ábécé elején bóklászva kiböktem az első szemembe ötlő olyan cikket, amely megvan a Wikipédiában is, meg a Magyar Nagylexikonban is. Az eredmény: User:Godson/Magyarnagy.

És így akarom vagy sem, eljutottunk a "nincsforrás" problémakör egy újabb bugyrába: mi van akkor, ha azért nem tüntetünk fel forrást, mert lécrezgetően súroljuk a koppintás határát? Nincs rá teljeskörű orvoslási ötletem, de ha belemásztunk, ki is kéne mászni belőle. Tippem azért van: ne írjunk olyan szócikket, ami mellé csak egyetlen forrást tudunk tenni azért, mert tényleg csak azt az egy forrást nézegettük. (Az Aalen szócikkünkben van ugyan némi többletinformáció a MNL-cikkhez képest (igaz, hogy a főiskola és a hévíz meg lemaradt...), de érzésem szerint azért sokáig kéne bizonygatni, hogy a a MNL Aalen címszavához képest a Wikipédia-szócikk önálló alkotás.)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 27., 11:04 (CET)Válasz

Ja: gőzöm sincs, hogy mennyi hasonló szócikkünk lehet.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 27., 11:07 (CET)Válasz

Surtsey

szerkesztés

Én is örülök, hogy megírtad. Eddig nem hallottam a szigetről, pedig nagyon érdekes téma. – Alensha   üzi 2007. február 28., 17:18 (CET)Válasz

A szumma kistestvére

szerkesztés

Szia! Nem túl gyakori, főleg a ∑-hoz képest, de mégis sikerült összefutnom a ∏-val/vel. Nem tudod, hogy ezt hogyan kellene kiejteni? – cheryn 2007. február 28., 20:48 (CET)Válasz

kösz

szerkesztés

Hú, épp most kezdtem irogatni a műhely tagoknak, kösz a segítséget! --Loldi 2007. március 1., 12:04 (CET)Válasz

Játékelmélet

szerkesztés

Csak nekem kell hogy lehetséges-e hogy magam ellen játszok és hogy esetleg le lehet-e írni matematikailag vagy ábrázolni valamiféle diagramm vagy más rendszerben?--Engusz 2007. március 8., 20:16 (CET)Válasz

Re:térkép

szerkesztés

Aktuális, persze. Ha lesz majd időd. Köszönöm. --Loldi 2007. március 8., 23:52 (CET)Válasz

Samuel Beckett

szerkesztés

Helló! Korábban segítettél egy-két szerkesztésben, ezért fordulnék Hozzád. Be tudnál állítani fényképet a Samuel Beckett szócikkhez? Samuel Beckett, Wikipedia, Indonesia Mindenképpen ezt a képet javasolnám, mert némelyik borzasztó, amit feltöltöttek... ;-) Köszi. Chale 2007. április 10., 10:46 (CEST)Válasz

NHL!!!

szerkesztés

Szia! Megírtam az első ilyen cikket a Dallas Stars-t! Azt szeretném kérni tőled hogy ha lesz időd akkor a csapatokat röviden bemutató sablont és a játékosokat röviden bemutó sablont hozd át a magyarba. Nagyon megköszönném!--Engusz 2007. április 24., 15:27 (CEST)Válasz

Világörökség portál

szerkesztés

Kedves műhelytag! Szavazást tartunk a fenti kérdésben a műhely vitalapján. Kérlek jelezd a véleményed! Köszönöm. .:thorpe85:. * üzenek * Világörökség vitalap 2007. május 1., 20:26 (CEST)Válasz


Páros Gráfok

szerkesztés

Hát elnézést a szintaktikai hibákért :P Egyébként aggodalomra semmi ok, még ma este összefésülöm őket. Üdv, Kristóf


Roger Federer

szerkesztés

Szia! Azért fordulok Hozzád, mert láttam, hogy Te írtad a cikket Agassiról. Ha még mindig érdekel a tenisz, és esetleg van időd és kedved, megnéznéd a Roger Federer cikkemet? Referáltam is, de nem nagyon reagál senki Wikipédia:Referálás/Roger Federer‎. Bármilyen jellegű kritikát szívesen fogadok, akár a vitalapomon is :) Egyébként ha megnézed a userlapom, megláthatod a további teniszcikkeimet is, bár azok kevésbé részletesek :) Pumukli 2007. május 3., 00:05 (CEST)Válasz


Szia! Köszönöm :-) Örülök, hogy tetszik :-) Ha van egy kis időd, le tudnád írni a véleményed a referáló oldalra is? Köszönöm, hogy ilyen hamar elkezdtél a cikkel foglalkozni, és hogy kijavítottad a születési helyet :-) Pumukli 2007. május 3., 12:56 (CEST)Válasz

Portál

szerkesztés

Wikipédia-vita:Világörökség-műhely#Portál készítés alatt --Lily15 üzenet 2007. május 7., 15:10 (CEST)Válasz

Segitsegkeres

szerkesztés

Haliho. Nem tudom, hogy jó helyen járok-e. Apró segítségre lenne szükségem. Megírtam Csernoch János érsek életrajzát. Egy a bajom. Legalul vannak az érseki sablonok. Igenám, csakhogy püspöki nincs. Kellene egyet csinálni, mert így nevetséges a legfelső box - csanádi püspök (is) volt. Köszi...--RVB 2007. május 7., 21:29 (CEST)Válasz

BME, oktatas

szerkesztés

Petikém, nincs kedved erről nyilatkozni egyet? Üdv:Kope 2007. május 9., 17:07 (CEST)Válasz

Ha nem, hát nem, rendben. Kope 2007. május 10., 06:23 (CEST)Válasz

konfliktus

szerkesztés

Szia. Igazabol ezt nem ertettem teljesen. Ha most arrol van szo, hogy en azt szerettem volna, hogy az a bizonyitas a grafok szinezese alatt legyen, akkor bocs. Egyebkent ez szerintem teljesen szubjektiv, de atrakom arra az oldalra. Tehat ha emiatt nem szinvonalas a szerkesztesem, akkor ezt megcsinalom, de en nem emiatt tartanek valamit alacsony szinvonalunak. Azt is megjegyeznem, hogy nem tudom, hogy olvastad-e Kope-nak a vitalapjat, de nem mondtam semmi sertot. Egy csomot dolgoztam ezen a wiki projekten, es az, hogy elsore nem ugy szerkesztettem ahogy a wikiben "szokasos" az varhato, de itt nem arrol van szo, hogy nem vagyok hajlando alkalmazkodni. Elnezest a keso valasz miatt, nagyon sok zh-m volt az utobbi par napban es nem volt idom a wiki-vel foglalkozni. Egyebkent Wettl Tanar Urral beszeltem mar ezugyben. Azt is mondta hogy teged kerdezzelek egy problemammal kapcsolatban. A "grafelmeleti fogalomtar" cikknek a vegen van egy kis resz a grafok szinezeserol, es a "Grafelmelet" cikkben pedig a kromatikus szamrol. Azt hogy tudnam legjobban megoldani, hogy ezeknek a tartalmat ne sertsem (tehat azert nagyreszben maradjanak ahol vannak), de valahogy osszetudjam fuzni az en oldalammal? Az eleg ha egy ilyet irok: "errol a temarol bovebben itt(link)"? Koszonom a segitseget es sajnalom a konfliktust, de valoszinuleg csak kisebb felreertesekrol volt szo. Udv, Kristof

Azt, hogy eleg sok mindenkinek kellett szerkeszteni azt beismerem rosszul irtam, de nem szandekosan. Es elmelyedtem a reszletekben, pontosan ezert kezdtem kicsit aggodni. Ugyanis, Kope nem kert tolem semmit, es nem en masoltam at, hanem o, es ha megnezed, amikor belett rakva a bizonyitas a Brooks-tetel ala, akkor az o neve szerepelt mint szerkeszto (azota beirtam magyar ekezetekkel). Tehat Wettl Tanar Ur csak akkor tudta volna meg, hogy en irtam, ha vegignezi egyenkent a laptortenetet a grafok szinezese alatt(ahol ekkor mar nem is szerepelt a bizonyitasom).

>>A színvonaltalan szerkesztésre nem mentség az, hogy neked osztályozni fogjuk a munkádat. >>A színvonaltalanság pedig nem a konfliktusra vonatkozik természetesen. En azt, hogy osztalyozva lesz a munkam csak arra irtam megjegyzeskent, hogy az hasznos lenne ha ti viszonylag konnyen latnatok, hogy mit szerkesztettem en. En ezt csak is arra fel jegyeztem meg, hogy Kope atmasolta az o cikkjebe, tehat ez a megjegyzes csak is a konfliktussal volt kapcsolatban.

Azt is tudom, hogy meg csiszolgatnom kell a cikkjeimet. A Vizing-tetelben meg mindig nincsenek ekezetek, de nem tudok mindent egyszerre csinalni. A gepem billentyuzeten nincsennek ekezetek es csak a BME-n tudom ezeket kijavitani, es van kb. 10 masik targyam amik most zarulnak le hasonloan, es minden nap irok zh-t. A masik problema az valoszinuleg az, hogy az utolso 11 evben en nem itthon eltem, es a magyar fogalmazas ebbol adodoan nem az erossegem.

Egyebkent koszonom szepen a segitseget a problemammal kapcsolatban.

WP:HARAP

szerkesztés

  (Szerkesztési ütközés után) Nahát, szegény ember úgy dönt, hogy inkább a Wikipédiát gazdagítja, ahelyett, hogy mondjuk lemásolna valakiről egy beadandót, ti meg itt a torkának ugrotok :-) Nehéz ám kezdőnek lenni, még ha gyorsan el is felejti az ember később: nem tudod rendesen kezelni az oldalt, nem ismered a szabályokat, nem vagy tisztában a szokásokkal, és amikor rosszul csinálsz valamit, akkor magyarázat helyett közlik, hogy színvonaltalan amit csinálsz és még lusta is vagy... Nem azt mondom, hogy kezdőktől ne lehetne elvárni ugyanazt a színvonalat, mint mástól, főleg ha jegyért csinálják, de azért egy extra adag jóindulat sokat segít ilyenkor.

Más, most láttam, hogy Harp is ad(ott?) ki hallgatóknak wikipédiás feladatokat. Nem lenne érdemes gyűjteni az ilyen kurzusokat valahol? Esetleg még valami útmutatót is lehetne írni hozzájuk. Az enwikinek nagyon szépen kidolgozott lapgyűjteménye van az ilyen projektekhez. --Tgr vita / IRC 2007. május 15., 22:32 (CEST)Válasz

Bocs, nem esett le nekem eddig, hogy a te diákod. De azért azt irrális elvárni, hogy ne az utolsó héten álljanak neki, olyan hallgató a mesében sincs :-) --Tgr vita / IRC 2007. május 16., 20:47 (CEST)Válasz


R. Federer

szerkesztés

Kedves Péter, igazán nem akarlak sürgetni, gondolom, nagyon sok dolgod van mostanában, de esetleg belenéztél azóta a Federer-cikkembe? Nagyon hálás lennék, ha írnál róla valamit a referáló oldalra is, akár csak valami pár szavas véleményt... De persze csak ha ráérsz és van kedved az egészhez... Pumukli 2007. május 17., 18:18 (CEST)Válasz

Köszönöm, és persze hogy nem értem félre :-) Nem is vettem észre valahogy a sok Federert... Akkor én is elkezdem javítgatni, meg a linkeket is. Köszi :-) Pumukli 2007. május 17., 22:40 (CEST)Válasz

Jó, köszi! Akkor én még folytatom egy kicsit. Szia! Pumukli 2007. május 17., 22:45 (CEST)Válasz

Nagyjából végigmentem a cikken, kitöröltem egy csomó hivatkozást meg nevet, remélem, most már jobb. Pumukli 2007. május 18., 00:03 (CEST)Válasz
Szerintem most már egészen normálisra csökkent a Federerek száma :-) De azért ne ajándékozd a cikkemnek azt a díjat...! :-D Pumukli 2007. május 18., 00:36 (CEST)Válasz

Szia, köszönöm, hogy ilyen sokat segítesz, és hogy megírtad a véleményed! Igyekszem folyamatosan karbantartani a cikket, nem tartom valószínűnek, hogy elhanyagolnám :-) Pumukli 2007. május 18., 22:18 (CEST)Válasz

Köszi, az egyiket átírtam, mert csak 1999-re érvényes. Nem tudom, ki tudja lezárni a referálást, én se nagyon értek hozzá... De talán bárki, nem? Pumukli 2007. május 19., 16:01 (CEST)Válasz

Igen, tényleg igazad van, ne haragudj: [1]: "1999-Youngest player (18 years, 4 months) to finish in Top 100 and advanced to his first ATP SF in Vienna and QF in Marseille (d. No. 5 Moya), Rotterdam and hometown Basel…" A francia wiki alapján egyértelmű (nem tudom, érted-e): "En 1999, Federer est le plus jeune joueur (18 ans et 4 mois) classé dans le top 100 en fin d'année (record battu par Richard Gasquet en 2003)" Gasquet ezek szerint megdöntötte ezt 2003-ban, és csak akkor lehet vmit megdönteni, ha nem csak az adott évre érvényes. Szerintem egyébként akkor már nem Gasquet [2] döntötte meg a rekordot, hanem Nadal[3], bár ha év végére értik, akkor Gasquet, mert pár nappal fiatalabb Nadalnál :-) Pumukli 2007. május 19., 18:27 (CEST)Válasz

Már visszajavítottam úgy, ahogy írtad: 1999-ben ő lett a valaha volt legfiatalabb játékos (18 évvel és 4 hónappal) a világranglista legjobb 100 helyezettje között (ezt a rekordot 2003-ban Richard Gasquet és Rafael Nadal is megdöntötte) - Beleírtam mindkettőjüket, hiszen Federer rekordját tkp. mindkettő megdöntötte. Pumukli 2007. május 19., 18:42 (CEST)Válasz

Nem igazán tudom kezelni a sablonokat... még soha nem csináltam ilyet. Egyáltalán előbb kell kiemeltnek jelölni, és utána lezárni a referálást, vagy mindegy? Az nem baj, ha valaki a saját cikkét jelöli kiemeltnek? Pumukli 2007. május 19., 20:05 (CEST)Válasz

Elolvastam a beszélgetésedet Bennóval... Nem akartam a nyakadba varrni az egész lezárást + kiemeltnek jelölést, nem azért kérdeztem, már így is sokat segítettél! Szóval most sikeresen lezártam a referálást (kiemeltszavazásra mehet eredménnyel), és ha szerinted nem baj, hogy saját cikket jelölök kiemeltnek, már szerintem azt is meg tudom csinálni :-) Jelöljem? Pumukli 2007. május 19., 23:23 (CEST)Válasz

Jelöltem a cikket kiemeltnek... támogatod? :-) Pumukli 2007. május 21., 13:16 (CEST)Válasz

Köszönöm :-) Egyébként szereted Federert? Csak kíváncsiságból :-) Pumukli 2007. május 21., 16:29 (CEST)Válasz

Én is szerettem Agassit, bár amióta Federer játszik, mindig ő volt a kedvencem, előtte pedig még nem nagyon követtem a teniszt. Én sem állhatom Hewittot, Szafint és Nadalt... gondolkodtam, hogy kéne cikket írni Nadalról, de nem volt kedvem hozzá :-) Roddickot sem nagyon szeretem, de vele nincs különösebb bajom. Baghdatis tényleg szimpatikus, meg nekem még Blake is. Pumukli 2007. május 21., 18:41 (CEST)Válasz

Akkor eléggé egyetértünk :-)
Arra gondoltam, hogy esetleg befejezhetnénk valamikor az Agassi-cikked – ha szeretnéd, szívesen közreműködnék benne, ha már ennyit segítettél nekem. Még egyszer köszönöm, és remélem, szerettél foglalkozni a cikkel! Ha bármikor kedved támadna még olvasgatni, beleírogatni, nagyon örülnék neki :-) Egyelőre nem történt semmi, de majd értesítlek, ha van valami fejlemény a kiemeltszavazáson. Addig is minden jót :-) Pumukli 2007. május 23., 01:24 (CEST)Válasz

Szia! Kiemelt lett a cikkem :-)
Az Agassi-cikken dolgozgatok, csak elég lassan haladok, mert mostanában nem nagyon értem rá... Pumukli vita 2007. június 7., 18:36 (CEST)Válasz

Az a te cikked? Nagyon szép, gratulálok! Pumukli vita 2007. június 7., 21:14 (CEST)Válasz

Ismétlés

szerkesztés

Alighanem a McVallan-díjra gondolsz. --Tgr vita / IRC 2007. május 17., 23:16 (CEST)Válasz

Ref lezárás

szerkesztés

Szia! Én még új vagyok itt, már ami a bejelntkezettségi állapotot illeti, de már vagy egyéve nagyon ittvagyok. Mindent elolvastam, és azt is megtudtam a mindenhatóktól, hogy ami nem tilos, azt szabad. magyarán szólva, BÁRKI lezárhatja a referálást, betartva az egyéb előírásokat. --Zambézi hallgatom 2007. május 19., 17:56 (CEST)Válasz

+1 Zambézi kollégának: ami nincs külön jogkörhöz kötve (mint például a törlési javaslatok lezárása), azt bárki elvégezheti, aki el tudja olvasni és megérteni, mit kell mérlegelni ilyenkor, és mit kell tenni. :o) Bátran járj el ebben a hatáskörben! – Bennó   (beszól) 2007. május 19., 20:41 (CEST)Válasz
Helyzet a következő. Elvileg háromféle eredménye bír lenni a refinek: 1) a történtek után kitüntetési szavazásra möhet, 2) a történtek után inkább ne menjen, dolgozzanak rajta, 3) letelt az 1 hónap érdemi eredmény nélkül. Ezt a refi lapjára pillantva el tudod döntetni. Ha még lelkiösméretesebb vagy, akkor megteheted, hogy a kiemeltre átjelölés előtt végigolvasod a cikket, hogy megbizonyosodj róla, tényleg átjelölhető. Aztán: megfontolandó, hogy te legyél-e a jelölő, vagy csak lezárd a refit, mert a jelölőnek kell elvileg megválaszolnia a kíméletlen hordák összes támadására a WP:JKSZen. Simán megteheted, hogy lezárod a refit kiemeltszavazásra mehet eredménnyel, aztán hagyod, hogy jelölje, aki akarja. Vagy felvállalod a jelölő hálás szerepét. :o) Aztán jöhet az átjelölés. A technikai részletekről kimerítően tájékoztat a WP:R és a WP:JKSZ fejléce (tudom, én fogalmaztam :o)), bár elsőre ez nem látszik rajtuk, egyszer érdemes alaposan átolvasni őket. :o) Tényleg. Meg fogsz lepődni, mennyi kérdésedre választ lelsz ottan (és ha mégsem, kérlek tedd szóvá a vitalapján, hogy tovább bővíthessem a leírást, bár már így is szép hosszú esszé). Jelszónk: "Minél kevesebb adminfeladatot, minél több profi, tekintélyes usert, aki önállóan eljár, ahol csak lehet!" :o) – Bennó   (beszól) 2007. május 19., 22:05 (CEST)Válasz
Hadd mondjam tréfát félretéve, hogy elképesztően hálás tudnánk lenni, ha akad olyan régi jó szerkesztő, aki a refit kicsit gondjaiba veszi. Az az igazság, hogy túlnőtt rajtam és Alenshán, akik karban szoktuk tartani. Ha egy olyan szerkesztő, mint te, aki a tudományos referálással is ismerős, hajlandó időnként szemlézni a refin levő lapokat és tanácsokkal látni el a szerkesztőket, az több volna, mint szép. A helyzet a JKSZ-en is hasonló. Váratlanul úgy megnőtt a forgalma, hogy kezd kicsúszni a kezeink közül, és sajnos kevés az olyan szerkesztő, aki tisztában van a kritériumokkal, hogy ne legyen komolytalan egyik folyamat se. Márpedig ahhoz, hogy érdemben segíteni tudjunk, el kéne olvasni a cikkeket.
Állandó lelkifurdalásom van a refi miatt, de pillanatnyilag 30 cikk van ott, amire egy munkahetem menne rá, ha mindegyikkel tényleg foglalkozni szeretnék (ilyenkor át kell látogatni más wikik oldalára, utána menni egy egész picit a témának máshol is), és ezt szorozd meg harminncal. :o( Ha akadna néhány jó szerk., aki naponta/kétnaponta legalább 1 cikket komolyan megbírál, az már szenzációs tudna lenni. Addig sajnos csak tűzoltunk, ami úgy szokott kinézni, hogy a kiemeltjelölteken végigmegyünk heti egyszer-kétszer, és gyorsan ellátjuk ellenzem szavazatokkal a legcikisebbeket. :o) De ez nem van jól így. Ha te leszel egy mentőangyal, imába foglaljuk neved. – Bennó   (beszól) 2007. május 19., 22:17 (CEST)Válasz

Sablonok

szerkesztés

Szia! Zambézi kollégának van gondja a sablonokkal, az ő vitalapján ajánlkozz fel. Buda vita 2007. május 19., 19:09 (CEST)Válasz

Szia, Péter, kösz, hogy kerestél. Nem azzal, hanem ezzel. Nem tudom, hogyan használjam, és főleg nem igazodok el abban, hogy a más sablont használó cikkekre hogyan tehetném át ezt. Persze törlés bemásolás menne, csak akkor aza adatok mind elvesznek, ha jól tippelek. A műhelyben kezdtem kavarogni, próbálok takarítani, meg a még hiányzó cikkeket csinálni. Válaszodat megköszönöm.--Zambézi hallgatom 2007. május 20., 07:39 (CEST)Válasz

Földrajzi név

szerkesztés

Szia! Talán te többet szagolsz hozzá a témához, mint mi: Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)#Helynevek intézménynevekben 2. (Death Valley Nemzeti Park). A kérdés az, hogy a Death Valleyből mi legyen: Halál-völgy, Death-völgy, esetleg maradjon Death Valley? Bennó az OH egyik szerzőjét is megszólaltatta az ügyben, de annyi az eredmény, hogy térképészt kéne találnunk. :) Ha van ötleted, légyszi szólj hozzá a kocsmafalon! Köszi: – cheryn/IRC 2007. május 21., 15:03 (CEST)Válasz

Szia! A magyarítás kérdésében engedékeny volnék, szerintem is csak azt érdemes, ami meghonosodott, vagy valami egyéb okból érdemes. Viszont nyelvi alapon azt kell mondjam, hogy ugyan lehetséges, hogy a földrajzi szakma következetesen kerüli az i-képzőt ezekben az esetekben, de ez nyelvileg védhetetlen, legfeljebb mint szaknyelvi idioszinkrázia kezelhető. Létezik ennek eldöntésére egy nagyon egyszerű módszer. Ha ugyanis a példában idézett Death Valley Nemzeti Parkban a Death Valley nem helymegjelölés, akkor micsoda? Ha ezt meg tudja válaszolni a földrajzi szakma, akkor semmi akadálya az i-képző mellőzésének. – Bennó   (beszól) 2007. május 21., 18:44 (CEST)Válasz

Igen, pontosan! Olyan jól megfogalmaztad, hogy ki kéne vinni a KFre, csak fáradt vagyok már picit. Igen, ez a helyzet, hogy a nyelvészet gyanúja szerint egyszerű slendriánság, amikor a térképészet inkább nem megy utána annak, hogy mi rejlik a név mögött, egyszerűen meghagyja a nyitó névelemet. Mert például mondjuk az egyértelmű, hogy az ausztrál Kakadu Nemzeti Park az Kakadu, ez neki a fantázianeve. De már a Table Mountain Nemzeti Park az magyarul Tábla-hegyi Nemzeti Park, mert történetesen a Table-t magyarítja a térképészet. Más példa: Killarney National Park Írorszában: Killarney a város és a vidék neve, magyarul: Killarney-i Nemzeti Park, mintha csak Bács Megyei Nemzeti Park lenne. Hát így. Az az erős gyanúja a helyesírással foglalkozó nem földrajzi szakembereknek, hogy egyszerűen nincs ez végiggondolva, és a könnyebb megoldást választották, lásd például a San Francisco-öblöt, ami még a saját, térképészeti logika szerint is San Franciscó-i-öböl lenne (ilyenkor két kiskötő van, lásd White Park-i-öböl). Szép kis dilemma ez. Érdekelne, hogy mint mond erre egy lelkiösméretes térképész. :o) – Bennó   (beszól) 2007. május 21., 21:08 (CEST)Válasz


Kellemetlen igazság - avagy bush miatt buknak a republikánusok

szerkesztés

Szószerinti idézet a konyvből. Ezt gondolom én: Kutatók és glaciológusok jégmagmintákkal bizonyították állításukat. A szén-dioxid koncentrációból számítható a hőmérséklet nagysága.


fizikai valóság

szerkesztés

Ki mit érez magáénak. Te is vagy azt érzed, hogy jobban élünk mint 4 éve, vagy azt érzed, hogy rosszabul élünk mint 4 éve. A dolog azért abban különbözik, hogy a fizikai valóságot nem fogja megváltoztatni holmi beszéd: Kilimandzsáró, http://en.wikipedia.org/wiki/Category:Shrunken_lakes, http://en.wikipedia.org/wiki/Category:Endorheic_lakes.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 10:10 (CEST)Válasz

"1. „A tudósok nem értenek egyet abban, hogy a Föld éghajlatának változását az emberek okozzák.” A tudósok azt állítják, hogy az üvegháztartású gázok okozzák a felmelegedést, azért pedig az emberek a felelősek." Ezt a jogos észrevételed után még tegnap kijavítottam.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 10:34 (CEST)Válasz

"Az emberiség 10 legmelegebb éve az elmúlt 14 év során volt Kutatók és glaciológusok jégmagmintákkal bizonyították állításukat. 1990, 1991, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005"

Ez itt már a legújabb változat. Jelen pillanatban a Kilimandzsárón dolgozom. Pillanatnyilag nincs időm utánna nézni, h a 10 legmelegebb év hol van leírva tudósok aláírásával igazolva.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 10:40 (CEST)Válasz

A Föld felszín évi középhőmérsékletre átlagosan vonatkozik, persze. Klímamodell-ek segítségével állapítják meg ezeket. Ilyen szócikk nincs a magyar.. az angol wiki global warming cikke közepén találod : http://en.wikipedia.org/wiki/Global_climate_model --Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 10:46 (CEST)Válasz

Már ne haragudj, az arányok mindig mások koronként. krisztus születésekkor is volt valamilyen benyomásuk az ott élőknek a hegyről. 10 éve biztos a földrajzkönyvek lehettek az érdekesek és elsődleges források. de alig fontos 2007-ben, h Afrika legmagasabb hegye, mikor a vilagban olyan drasztikus valtozasok allnak be , hogy 2015-re már nincs rajta hó és tavak szó szerint százával száradnak ki. Ettől függetlenül, persze az ilyen javítások csak pozitívan mozdítják elore a cikket, ugyhogy nagyon frankó h beledolgoztal.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 10:53 (CEST)Válasz

Persze én is sarkítottan írtam. itt a wikin a szerkesztők általában (nem mindig) nem látják a helyzet súlyosságát. De azt nem rég tanultam+, hogy itt a magyar wikben sarkítottan semmilyen hatást nem lehet elérni. Nem fogják jobban látni a helyzet súlyosságát, sőt.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 11:06 (CEST)Válasz

wikEd -et érdemes telepíteni? Te mire használod? folyamatosan azon dolgozol vagy az explorer mellett fut?--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 11:09 (CEST)Válasz

Agassi

szerkesztés

Akkor minél hamarabb elkezdem nézegetni, meg fordítani az angol részeket. Az új cikkek linkjeit egyébként már korábban is javítgattam benne, úgyhogy azok elvileg most jók. Beleraktam a vitalapom linkjét az aláírásomba :-) Pumukli vita 2007. május 23., 21:34 (CEST)Válasz

Elkezdtem az elejét kiegészíteni az angol alapján, majd azért nézd meg. Pumukli vita 2007. május 23., 22:42 (CEST)Válasz

10 legmelegebb év 14 év során

szerkesztés

"Az ohiói egyetem kutatócsoportja Lonnie Thomson, Lonnie Thompson - melyik a jo név???geológus vezetése alatt egyhónapi kemény munkával jégmintákat gyűjtött hat furatból a Kilimandzsárón. A minták a jégben lévő, korszakonként különböző összetételű levegőbuborékok révén közel 12 ezer évre visszamenőleg adatokat szolgáltatnak a térség éghajlatáról."

http://index.hu/tech/tudomany/kilim/

A Kilimandzsáró elárulta kérdésedre a választ:))--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 24., 11:17 (CEST)Válasz

Jelentősség vagy jelentőség

szerkesztés

[4] Én átírtam, te meg visszaállítottál, és én erre elkezdtem nézelődni. Azt találtam, hogy tényleg a te alakod az elfogadott. Én meg eddig nagy meggyőződéssel a rosszat terjesztettem eddig mindenkinek, aki megkérdezett. 88.209.218.59 2007. május 25., 17:02 (CEST)Válasz

Ezt terjesztem, bár nagyon nem tetszik a helyesírás következetlensége. Jó, tudom, ez anyanyelv, nem apanyelv (ha apanyelv lenne, biztos következetes lenne:). 88.209.195.24 2007. május 26., 12:15 (CEST)Válasz


GF

szerkesztés

Honnan lehet tudni h most melegebb van mint régen? http://www.radio.hu/read/93636 --Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 28., 22:39 (CEST)Válasz


globális felmelegedés

Nézzétek át újra a cikket 2006.május.16 óta:

  • az angol és a német cikket lefordítottam többedmagammal (Nagytibi, GáBorg), belekerültek az 1. Okok, 2. Visszacsatolások, 3. Klímamodellek, 4. Interglaciális időszakok, 5. Ember előtti hőmérséklet változások, 6. Gazdaság részek.
  • A fordítás révén belekerültek azok a részek, amiket hianyoltatok: "nem semleges a cikk", hadd idézzek a változtatásokból: 1. "(emberi tevékenység révén keletkező) üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése, ami felmelegíti a Föld felszínét és az alacsonyabb légkört..""..néhány tudós utasítja el" 2. Napciklus rész leírja más tudósok szemszögét, akik a nap váltakozó periodusát emlitik a felmelegedes okakent: "A Nap aktivitása és a napfoltok száma nem egyenletes és állandó, hanem periodikusan változik a mágneses ciklusoknak megfelelően." "Az 1600-as évek során például a ciklusoktól függetlenül is rendkívül kevés napfoltot figyeltek meg, egyes feltételezések szerint részben ez okozta az akkori hűvösebb időjárást." 3. Interglaciális időszakok rész "A történelem során a melegebb (interglaciális) időszakok és hidegebb időszakok (jégkorszakok) váltották egymást; amelyek között a Föld átlagos hőmérséklete 6-8 °C-ot változott"
  • Az összes kétes eredetű képet eltávolítottam a cikkből.
  • Megjelöltem a fordításokból származó elsődleges forrásanyagot, levettem a "forrás hianyzik" sablont. Jelenleg több forrás van, mint a német már kiemelt cikkben.
  • Töröltem oda nem illő részeket: "Az elrettentő példák" szakaszt, az amerikai hurrikánokat.
  • Belekerültek a német wikipédiáról hasznos képek és a meglévők mellé rajzoltam újat.
  • formázások történtek, megszűntettem a felsoroló oszlopokat, folyószöveget írtam helyette. *Kiszedtem a biologiai fejezet alól a bekezdési pontokat, rossz címeket átjavítottam.
  • Ahol csak címszavak voltak írtam szöveget.


Amennyiben még találtok problémát a cikkben, kérem jelezzétek mielőbb. Amennyiben a elfogadhatónak találjátok most már a kiemelt rangra a cikket, kérem változtassanak a szavazatukon azok, akik eddig ellenezték az előterjesztést.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 28., 20:14 (CEST)Válasz

Még egy utolsó fordításra kérlek :)

szerkesztés

Még egy utolsó, akár hevenyészett fordításra kérlek, (mivel sejtem, hogy ott valami más áll mint itt) ugyanis a német wikiben ez áll:

...ist eine, vom Budapester „Ministerium für Nationalerbe der Kultur“ anerkannte und auch von der EU unterstützte ungarische Forschungsgruppe, bestehend aus Forschern, wissenschaftlichen Mitarbeitern, Doktoranden und Diplomanden von verschiedenen ungarischen Forschungsinstituten und Hochschulen. Ihr Sitz ist in Szentendre am Donauknie (Ungarn).

--Immanuel 2007. május 31., 11:36 (CEST)Válasz

Köszönöm, ez engem is meglepett... de nagyon. Ezek szerint teljesen más van abban a cikkben. Nagyon köszi még egyszer!--Immanuel 2007. május 31., 12:08 (CEST)Válasz

Lakhely

szerkesztés

Szia! Láttam, hogy budapesti vagy. Most többen is próbálunk kategórizálni asszerint, hogy hol lakunk (Sablon:User lakhely). Ha szeretnéd akkor az ott található budapesti sablont kiteheted az userlapodra, ha nem akkor légyszi csak ennyit írj a lapod legaljára: "Kategória:Budapesti wikipédisták". Köszi   Szajci 2007. június 5., 06:18 (CEST)Válasz


Surtsey

szerkesztés

Még soha nem voltam Izlandon, de biztos nagyon szép hely lehet! :-) Majd egyszer talán megnézem. Tényleg nagyon szép a cikk! Az Agassi-cikkre azért néha nézz majd rá, ha van időd, ki tudja, miket garázdálkodom ;) És szurkolj Federernek, hogy megnyerje a Roland Garrost! :-) Pumukli vita 2007. június 7., 21:28 (CEST)Válasz


Agassi

szerkesztés

Szia! Szerintem az Agassi-cikk már nagyjából kész van. Végigmentem az egész cikken, a már kész részeket is kiegészítettem, néha átfogalmaztam (ha nem tetszik, nyugodtan javítsd vissza) + befejeztem a pályafutására vonatkozó részek fordítását. Még források kellenének, és ha eszembe jut még valami, majd beleírom. Esetleg nézd meg, mit szólsz hozzá. Pumukli vita 2007. július 5., 21:59 (CEST)Válasz

Szia! Ha majd belenézel a cikkbe, nézd meg esetleg a commonsban található képeket, az egyik egész jó, ki lehetne cserélni a mostanit. Nekem egyébként tetszik a cikk :) Fontosak lennének viszont a források, lábjegyzetek (főleg a stílusára vonatkozó állításokhoz, rekordokhoz stb.). Az éves eredményekhez lehetne azt a módszert használni, mint a Federer-cikkben, hogy minden év után belinkeljük az ATPtennis.com-on az aktuális évre vonatkozó oldalt, csak nem tudom, tetszik-e neked.
Szerintem ki kéne egy kicsit bővíteni a magánéletére vonatkozó részt, és én szívesen előre is raknám, mert a végén elég furcsa, csak akkor nem tudom, mit lehetne kezdeni az első résszel, ahol hasonló információk vannak (Családi háttér és első évek). Ehhez ugyanis elég szorosan kapcsolódik a következő fejezet, és nem akarom felborítani a kronológiát.

Még valami: szerintem kellene Agassiról valami személyes információ: a személyiségéről, annak alakulásáról (bár a cikkben van egy kevés pl. a lázadásáról), mert szerintem ez nagyon fontos, ha egy emberről van szó, még akkor is, ha a fő mondanivaló az, amit elért a pályafutása során. Szerintem ez úgy a legjobb, ha más teniszezők vagy fontos emberek, esetleg újságírók véleményén keresztül mutatjuk be, mert akkor biztosan nem tükrözi a mi saját véleményünket. Amiket pedig ő maga mond, akár a sportról, akár az életéről, döntéseiről, akár másról, nagyon hitelesen közvetíthetik a személyiségét is. Ezért használtam olyan sok idézetet Federertől és másoktól a személyes részben. Ezt viszont szerintem Te jobban meg tudnád csinálni, mert én nagyon kevessé "ismerem" Agassit.

Most egy ideig nem leszek itthon, de majd igyekszem mindenféle forrásokat keresni az állításokhoz. Pumukli vita 2007. július 12., 19:58 (CEST)Válasz

Portálsablonok

szerkesztés

Kedves portálgazda! A műszaki kocsmafalon felvetett sablon-szabványosítás miatt kereslek meg. Tervben van egy univerzális portálsablon létrehozása, amivel az egyes szócikkek jobb felső sarkába tetszőleges számú portálsablon helyezhető el. Ennek technikai megvalósítása érdekében a portál egy sablon allapján létre kéne hozni az adott portál által használt egységes méretű sablont, amit aztán az univerzális portálsablon használna fel az egyes szócikkekbe történő beillesztéshez. A terv még kidolgozás alatt van, és mindenképp érdemes lenne vele megvárni a portálok portál névtérbe történő átmozgatását, de addig is ötleteidet, véleményedet várjuk a kocsmafalon, a fenti szakaszcím alatt. üdv, Opa   vita 2007. augusztus 1., 02:52 (CEST)Válasz

Világörökségi véleménykérés

szerkesztés

Pasztilla javaslata itt olvasható. --Lily15  üzenet 2007. szeptember 19., 19:37 (CEST)Válasz

Romániai megyék

szerkesztés

Kedves Péter! Ha erre jársz, nézz be ide is, mert szükség lenne a véleményedre: Vita:Románia megyéi. (Egyszer már elkezdtünk ezen vitatkozni, de nem vittük végig.) Köszönettel – Hkoala   2007. november 14., 16:27 (CET)Válasz


Boldog karácsonyt!

szerkesztés

Szia Péter, bár mostanában nem nagyon láttalak, remélem, azért megkapod majd az üzenetem: szeretnék Neked nagyon boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánni! :) Pumukli vita 2007. december 23., 00:11 (CET)Válasz

Várjuk véleményedet

szerkesztés

Kérlek, nézz be a Világörökség-műhely vitalapjára, várjuk a véleményedet! Üdvözlettel – Hkoala   2007. december 25., 22:42 (CET)Válasz

Wikiszületésnap

szerkesztés
 
Sok boldog wikiszületésnapot! – Hkoala   2008. január 1., 12:09 (CET)Válasz


Az Agassi-cikk kiemeltté fejlesztése

szerkesztés

Szia Péter! Azt szeretném megkérdezni, hogy volna kedved közösen kiemeltté fejleszteni az Agassi-cikked? Jolee-val most sok tenisszel kapcsolatos cikket írunk, és felmerült az ötlet, hogy az Agassi-cikk már nincs olyan messze a kiemeltségtől, úgyhogy dolgozhatnánk rajta, de nélküled nincs kedvünk hozzá:) Pumukli vita 2008. március 15., 00:42 (CET)Válasz

Szia! Örülünk, hogy van kedved hozzá! Ide leírtam, hogy szerintem miket kéne csinálni a cikkel, ha valami még eszedbe jut, szólj. Pl. a színek, elrendezések kérdésében fontos lenne a véleményed, mert az alapvetően befolyásolja a cikk képét. Persze még ráér, mert szerintem úgyse ezekkel kezdjük. Nem baj, ha nem sokat dolgozol vele, csak mindenképp figyeld, mit művelünk a cikkeddel, és persze mindenben elsőbbséget élvez a véleményed:) Pumukli vita 2008. március 21., 12:16 (CET)Válasz

olimpia

szerkesztés

szia! pár szerkesztőtársammal szeretnék beindítani egy olimpiával foglalkozó műhelyet. azért gondoltam, hogy írok, mert láttam a szerkesztéseid (tudom, már régebben) a téli olimpián belül. esetleg lenne kedved csatlakozni hozzánk? a szerkesztői lapomon meg tudod nézni a műhely tervét! várom válaszod! üdv! – Mdonci vita 2008. augusztus 14., 01:24 (CEST)Válasz

olimpia

szerkesztés

szia! pár szerkesztőtársammal szeretnék beindítani egy olimpiával foglalkozó műhelyet. azért gondoltam, hogy írok, mert láttam a szerkesztéseid (tudom, már régebben) a téli olimpián belül. esetleg lenne kedved csatlakozni hozzánk? a szerkesztői lapomon meg tudod nézni a műhely tervét! várom válaszod! üdv! – Mdonci vita 2008. augusztus 14., 01:24 (CEST)Válasz

szia!

köszönöm válaszod. bármikor szívesen látunk a műhelyben! üdv! – Mdonci vita 2008. szeptember 4., 07:52 (CEST)Válasz

Skandinávia: község vs. járás újratöltve

szerkesztés

Szia! Mivel egykor régen részt vettél a skandináv község vs. járás vitában, talán érdekelhet, hogy újabb forduló indult a kérdésben itt. Várjuk a véleményed! Köszi, – Antissimo vita 2008. október 3., 20:35 (CEST)Válasz

Wikiszületésnap

szerkesztés
 

Sok boldog Wikiszületésnapot kívánok! Kossuthzs. vita 2008. december 31., 15:38 (CET)Válasz

Grat és re

szerkesztés

Szia! Jó újra látni téged az FV-n. Gratulálok a PhD-hez és Mirkó fiadhoz. Gyanítom túl sok időd nem marad így a wikizésre... Cassandro   Ħelyőrség 2009. január 30., 12:09 (CET)Válasz

Jééééé.... :))) Már megint itt vagy, de jó! Skacok jól vannak? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. február 20., 12:45 (CET)Válasz
Szém old sztóri... Gyerekek nőnek, már harmadik évemet is betöltöttem itt, de nem akarom ötig abbahagyni... Szóval, minden szép, minden jó, ... :)) Szeretettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. február 20., 13:44 (CET)Válasz

Juhahé!!! Én is örülök, hogy itt vagy! Ez a tudat meg fog nyugtatni akkor, ha távollétemben a Wikipédiáért kezdenék aggódni. A Diadalmas Gubb 2009. április 25., 23:36 (CEST)Válasz

Ó, nem kell ahhoz semmi komolyat csinálnod. Elég, ha vagy egy kicsit néha. A Diadalmas Gubb 2009. április 26., 00:41 (CEST)Válasz

Jajjj

szerkesztés

Szia, Mester! Megjelensz itt, aztán egy szót se szólsz?? Nagyon örülök, hogy látlak! Bárcsak sokszor láthatnálak! --Burumbátor Speakers’ Corner 2010. június 28., 07:47 (CEST)Válasz

Kérdés

szerkesztés

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehet valaki a Matematika portál tagja? Vagy általában egy portál tagja. Válaszodat előre is köszönöm. W9871 vita 2011. február 27., 00:21 (CET)Válasz

Schwarz harmonikája

szerkesztés

Szia! A szóbeszéd, sőt vilenkin egy könyve is H. A. Schwarz-nak tulajdonítja azt a felfedezést, miszerint a gömb? henger? vagy más egyszerű görbevonalú test felszíne nem közelíthető beírt és körülírt poliéderekkel (mert a beírt poliéderek felszíne a végtelenhez tarthat, vagy valami hasonló egyszerű analitikus ok miatt). Ezt (tévedésből) beírtam a térfogat cikkbe, csak úgy emlékezetből. Véletlenül nem tudod, melyik dolgozatában vagy előadásában stb. jutott erre az eredményre? Esetleg nem tudnád ismerőseidtől megkérdezni? A "Schwarz harmonikája" kifejezés amúgy a Végtelen kutatása c. könyvben szerepel (171.-172. o.). Évek óta keresem egyébként az erre vonatkozó infót (pl. egy publikáció-címet) a neten (persze nem minden pillanatban ;) ), de semmit nem találok. Kerge Kísértet 2012. február 5., 12:35 (CET)Válasz

Cirill átírás

szerkesztés

Szia. Szerintem jól sikerült az átírás, úgyhogy levettem a sablont, viszont a cirill betűs nevűeknél az apai nevet is feltüntetjük. Az oroszoknál meg tudtam ezt keresni a ruwikiből, az ukránoknál viszont kicsit nehezebb. Ha ezt pótolod, akkor szerintem teljesen jó lesz. Egyébként szépen halad a cikk, gratulálok hozzá.  Laci.d   vita 2012. február 5., 14:36 (CET)Válasz

Mármint természetesen csak az orosz, az ukrán és a belarusz neveknél linkelünk apai névvel együtt, hiszen a WP:NÉV értelmében ennél a 3 nemzeti nyelvnél használunk a szócikkek címében patronümikont, a többinél nem (bolgár, macedón, stb.), igaz, itt most nincs is a többiből érintett.
A cirill nevek átírásában javítottam ezt-azt (lásd még: WP:CIRILL), de a nem cirilleknél is oda kellene írni belsőhivatkozásban a játékosok keresztnevét is ahol még hiányzik, önmagában a vezetéknév linkelése nem kielégítő, ez Cardinal esetén pl. egy egyértelműsítő lapra mutat. Üdv: -- Joey   üzenj nekem 2012. február 8., 14:22 (CET)Válasz

Ciprusi

szerkesztés

Szia! Mire alapozod, hogy tudom, hogy mi az átírása?   Nem tudom. Ha tudnám, beírtam volna, hiszen akkor az valóban egyszerűbb, mint a sablonnal jelezni az átírás szükségességét.

Fel kell deríteni az eredeti görög írásképet, majd azt a WP:GÖRÖG alapján átírni. Ha megvan a görög íráskép, Laszlovszky András (vita | szerk.) is tud segíteni, én őt szoktam megkérni görögből való átírásra a műhelyünk cikkeihez. Üdv: -- Joey   üzenj nekem 2012. február 8., 21:51 (CET)Válasz

Mint a fentebbi útmutatóban is olvasható, a Wikipédiában a magyaros átírásokat használjuk, és egy yi betűcsoport pedig elképzelhetetlen egy ilyenben. Jelen formájában a név a görög valami nyugati (valószínűleg angolos) romanizációja lehet, de ez a mi szempontunkból irreleváns, nem nagyon tudunk mit kezdeni vele. Mindenképpen szükséges az eredeti görög íráskép az átíráshoz. -- Joey   üzenj nekem 2012. február 8., 22:10 (CET)Válasz

Sikerült megtalálni, a görög neveknél kiválóan működik a Google speciális keresője. Át is írtam a program segítségével. Részletek a szerkesztési összefoglalóban. --Regasterios vita 2012. február 20., 01:39 (CET)Válasz

Hm :)

szerkesztés

Itt is megtalállak? :D--® A Mihipédia-project and Mihálykó Péter Csak vidáman! hírlevél 2012. március 5., 19:40 (CET)Válasz

Ha nem gond betennélek az ismerőslistámba. Milyen képet kérsz, ha akarod, választhatsz vízilovat (:D) vagy bármit; ha nem, akkor sima Fájl:Crystal Clear app personal.png leszel! Rajtad áll! --® A Mihipédia-project and Mihálykó Péter Csak vidáman! hírlevél 2012. március 6., 20:26 (CET)Válasz
Ok kösz!--® A Mihálykó Péter production. Keep   smiling! hírlevél 2012. március 15., 18:43 (CET)Válasz

Futsal

szerkesztés

Megfogtál! Nem találom az általad felvetett témakört. Nem találom a bajnokok, a kupagyőztesek, a szuperkupa gyúztesek összeállítását. A futsallal kb. fél éve foglalkoztam utoljára! Kiegészítést tettem a győztesek vonatkozásában. Nem értem, mia a "Budapest" megnevezésű csapat! Budapesten rengeteg csapat van, de önálló megnevezéssel.Lajos52 vita 2012. március 16., 09:25 (CET)Válasz

Húsvét

szerkesztés

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok! Szalakóta vita 2012. április 7., 20:54 (CEST)Válasz

A Bennónál hagyott üzenetedet

szerkesztés
átmásoltam ide: Wikipédia:Járőrök üzenőfala#2012-es futsal-világbajnokság --Karmela posta 2012. november 1., 20:58 (CET)Válasz

Hetedik wikiszületésnapod van

szerkesztés

Gratulálok! --Karmela posta 2012. december 29., 10:43 (CET)Válasz

Ikerprímek

szerkesztés

A Te szerkesztésedből került az Ikerprím-sejtés lapra az az információ, hogy az Euklidesztől ered. Itt: [5] inkább ezt cáfoló információ van. Van hiteles forrásod az állításodra?

Hol válaszoljak annak, aki alá sem írja a kérdését? Egyébként ez itt például egy lehetséges forrás: [6] Péter 2013. július 12., 22:05 (CEST)Válasz
Kicsit belenéztem Goldston cikkébe, de nem olvastam el alaposan. Hol van benne olyan, ami ezt cáfolná? Péter 2013. július 12., 22:08 (CEST)Válasz
A masodik oldalon. Nyilvan viccelsz, amikor az EB-t forrasnak nevezed. Egyebkent en sem azt mondom, hogy biztosan nem szerepel az ikerprim fogalma Euklidesznel, csak nemikeppen gyanus, hogy nagyon sok hely nem emliti ezt meg, mig azok amelyek megemlitik, sosem adnak pontos helyet es roluk felteheto, hogy egyszeruen csak beirtak, anelkul, hogy utananeztek volna.
Miért viccelnék? Az nem forrás? Mit szeretnél? Nincs arra hiteles forrás, hogy ő volt az első. Hiszen azt bizonyítani, hogy másnak korábban nem jutott ez eszébe, nyilván lehetetlen. Hogy neki eszébe jutott-e, azt sem egyszerű belátni, ha nem írta le. Egyébként Goldston mennyivel hitelesebb, mint az EB? Nem tudom, hogy mi számít korrekt hivatkozásnak ebben a témában akkor. Mivel ez egy nyilvános lexikon, szerkeszd át, ha úgy látod jónak. Nem fogok háborút indítani. Péter 2013. július 13., 13:39 (CEST)Válasz
Itt siman megmutathatod: [7].
Nos?
[8] – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 193.224.79.1 (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 28., 08:10‎ (CEST)Válasz

U Thant

szerkesztés

Szia! Őszintén szólva nem figyeltem mikor kezdted a cikket, amikor rátettem a sablont, csak annak kapcsán tévedtem oda, hogy a hiányzó fontos cikkek sablonban cseréltem a megírt linket. Szándékoddal ellentétben a csonk sablon azt az üzenetet hordozta számomra, hogy már senki sem dolgozik a cikken. Szerintem más is ugyanezt olvasta volna ki belőle. Javaslom a jövőben inkább az {{építés alatt}}(?) sablont használd, és akkor nem lesznek ilyen kellemetlen félreértések. – Laci.d   vita 2013. július 13., 20:36 (CEST)Válasz

A csonk azt jelenti, hogy hiányos, de csak olyan cikkekre szoktuk rárakni, amivel nem foglalkoznak éppen. Ha te magad még szerkeszted, nem világos, hogy miért tennéd rá. Hacsak nem azért, mert nem szerkesztesz már mást rajta. Ezt nem kezdőként illene tudni. – Laci.d   vita 2013. július 13., 21:20 (CEST)Válasz

@Juhasz peter, bizonyára nem ismered még, de az első sorban átmenetileg elhelyezett {{építés alatt}} sablonnal szoktuk jelezni, hogy a cikk építése még folyamatban van, és hogy egyelőre még nem lenne jó, ha más is belenyúlna. A {{csonk}} sablont viszont nem erre a célra használjuk, azt inkább az olyan cikkre tesszük, ami ugyan ez idő szerint egy már megállapodott fázisban van, mostanában senki sem építi, csakhogy éppenséggel ráférne a továbbépítés.

--Karmela posta 2013. július 14., 23:02 (CEST)Válasz

kötőjel

szerkesztés

Oksi, figyelni fogok. Több focioldalon vagyok ott, hol így, hol úgy szokták használni - nyelvtan szerint természetesen nagykötőjel.--Kisregina vita 2013. július 17., 20:24 (CEST) (És itt is nagykötőjel kellett volna a nyelvtan szó előtt :-))--Kisregina vita 2013. július 17., 20:25 (CEST)Válasz

Rég jártál erre..

szerkesztés

Mi a helyzet? Rég jártál mifelénk :) --Rodrigó 2014. december 7., 18:57 (CET)Válasz

Az időhiány az oka mindennek. Péter 2014. december 23., 11:40 (CET)Válasz

Global account

szerkesztés

Hi Juhasz peter! As a Steward I'm involved in the upcoming unification of all accounts organized by the Wikimedia Foundation (see m:Single User Login finalisation announcement). By looking at your account, I realized that you don't have a global account yet. In order to secure your name, I recommend you to create such account on your own by submitting your password on Special:MergeAccount and unifying your local accounts. If you have any problems with doing that or further questions, please don't hesitate to contact me on my talk page. Cheers, DerHexer vita 2015. január 15., 01:20 (CET)Válasz

Elavult "document.write" van a javascriptedben!

szerkesztés

A Szerkesztő:Juhasz peter/monobook.js oldalad a document.write függvényt tartalmazza, aminek a támogatása a MediaWiki szoftverben megszűnt, és működési problémákat okozhat. Erősen javasolt az eltávolítása vagy lecserélése.

Tgr megbízásából és Bináris közreműködésével: BinBot vita 2015. augusztus 6., 22:51 (CEST)Válasz

Engedély képekhez

szerkesztés

Szia! Az általad feltöltött Fájl:Posalajos(mat).jpg kép egy szerzői jogvédelem alatt álló alkotás. Amennyiben tudsz engedélyt szerezni, kérlek, jelezd ezt a kép oldalán a ==Licenc== fejléc alatt az {{engedélykérés folyamatban}}(?) sablon kirakásával (a képeid listáját megtalálod a „Közreműködéseim” menüben). A Wikipédia:Engedélykérés oldalon találsz mintákat szabad licences engedély kéréséhez. Az engedélyeket minden esetben a permissions-hu wikimedia.org címre küldesd! Ne felejtsd el feljegyezni az engedélykérést a folyamatban lévő engedélykérések oldalra. Képekkel kapcsolatos kérdéseiddel fordulj bizalommal a kocsmafal képszekciójához. Képek feltöltése előtt kérlek, tanulmányozd a felküldési útmutatót. Köszönöm a figyelmed, Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. október 16., 20:24 (CEST)Válasz

Szia!

Mivel február óta várt az engedélyre (a 30 napos határidő jócskán letelt azóta), amely nem érkezett be, a képet újra töröltem. Sajnálom, hogy nem sikerült beszerezned az engedélyt! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. október 29., 08:58 (CEST)Válasz

Wikiszületésnap

szerkesztés

Sok boldog wikiszületésnapot kívánok! Ez már a 12. Apród vita 2016. december 31., 15:59 (CET)Válasz

Georg Cantor

szerkesztés

Szép napot kívánok! Georg Cantor szócikke annak idején, 2005-ben milyen forrás alapján íródott? És elnézést, hogy ilyen sok idő múltán kérdezek rá. Apród vita 2017. április 21., 17:12 (CEST)Válasz

Az angol és a német wikipédia, illetve egyéb megbízható matematikai weboldalak. Péter 2018. december 10., 20:59 (CET)Válasz


14.

szerkesztés

Boldog 14. Wikiszületésnapot kívánok! Subicemaster 🍪 kekszgyár 2018. december 31., 11:20 (CET)Válasz